Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

jidaki (didzseridu)

A didgeridoo a világ legegyszerűbb és – talán – legősibb hangszere! Egyszerű? Igen, hiszen „csak” egy facső mindenféle beépített mechanika nélkül.

Napjainkban egyre elterjedtebb e hangszer használata a világzene népszerűvé válásának köszönhetően csakúgy, mint azon antropológusok munkájának következtében, akik az aboriginek, Ausztrália őslakosai zenéjét, táncait, szertartásait tanulmányozták a ’70-es évek tájékán. Kevesen tudják, hogy a didgeridoo vagy didjeridu kifejezés az őslakosok között nem létezett, ezt a felfedezők találták ki. A hangszer eredeti nevei közül a legelterjedtebb a yidaki, yedaki, yirdaki kifejezés amely az arnhemlandi, észak-ausztráliai őslakosok „csöveit” jelöli, mivel tulajdonképpen a didge erről a területről eredeztethető. A hangszer használata egész Ausztrália területén csak 2-300 éve terjedt el. Szertartásokon énekelnek, kántálnak mellette és/vagy ütőfákkal kisérik, ez két keményfa bot összeütögetését jelenti.

A hagyományos „csövek” főleg eukaliptuszfából készülnek, a világ legtermészetesebb módján. Az ott „fehér hangyák”-nak is nevezett termeszek kirágják a még élő eukaliptusz belsejét, körülbelül 1–2 cm falvastagságot hagyva. Ehhez kapcsolódik egy ausztrál legenda a didge születéséről, miszerint mikor a Nagy Ősök a tüzet adták a bennszülötteknek, az egyik abo felkapott egy lángoló ágat, melyben termeszek voltak. Belefújt, hogy megmentse őket a tűztől. A termeszek az ég felé szálltak és csillagokká lettek, az ág pedig mély hangot adott a fújás nyomán, ezzel megszületett a yidaki. A tulajdonképpeni hangszerkészítés úgy történik, hogy az őslakos (férfi!) kimegy az erdőbe, megkérdezi a szellemeket, merre keressen, majd kopogtatja a fákat, és az így keletkező hangból, hallás után állapítja meg, melyik ág vagy törzs lesz alkalmas hangszernek. Ezután kivágja, faszénparázzsal kiégeti belül a lyukat, lehántja a kérget, csiszolja, díszíti (vagy nem), majd végül méhviaszból „szájat” csinál neki (bizonyos csoportoknál ezt elhagyják és a puszta fát fújják).

Hogyan is kell játszani rajta? Kezdhetnénk úgy is: végy egy bármilyen csövet… fújj bele, mintha repülőgép vagy motorhangot utánoznál, közben mozgasd az állkapcsod és a nyelved, így megváltozik a hang. Tudományosan, a belefújás következtében egy állóhullám jön létre, amelyet (és így a hangot is) a cső hossza, átmérője, és belső felülete határozza meg. A játékhoz elengedhetetlen az ún. körlégzés ismerete, ami folyamatos fújást tesz lehetővé. Ez a légzésforma tulajdonképpen a szájból való kilégzés és szimultán belégzés alkalmazásán alapul. Ezen speciális légzéstechnika elsajátítása kb. 1-2 hét gyakorlást vesz igénybe, de ez egyénenként változhat.

Ma már készülnek hangszerek bambuszból, műanyagból, fémből, bőrből és papírból is. Ezeknek a hangja természetesen többé-kevésbé eltér az eukaliptusz hangjától, de semmiképpen sem mondható, hogy rossz lenne. Csak más. Más, mint ahogy a felhasználási terület is megváltozott. Ezeket már senki nem akarja eredeti abo szertartásokhoz (corroboree) használni, inkább koncerttermekben, vagy egy szép nyári este a tűz mellett, kint a szabadban zengetik.