Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E
F G
H I
J K
L M
N O
P Q
R S
T U
Ü
V W X
Y Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Grúz uralkodócsaládok
Szent György országa
A mai Grúzia a Fekete-tenger keleti partvidékén (Transzkaukázus), Törökország,
Örményország, Azerbajdzsán és Oroszország által közrefogva terül el. Az 1991
óta ismét független és szuverén állam területe 69 700 km2, lakosainak száma
5,8 millió.
Fővárosa az V. század óta Tbiliszi (Tiflisz). Az ország a nevét az ország védőszentje,
Szent György után kapta, így lett Georgia, aminek az orosz változata a Grúzia.
Grúzia egyike az ősi, sokezer éves civilizációk bölcsőinek.
A Biblia khalib törzsként említi elődeiket, mint a hettiták leszármazottait.
Nyugaton az ókorban, a Kr. e. IV. században Ibéria (Kartli Királyság), míg ettől
keletre Kolchisz (Colchis) már az argonauták kalandjaiban is említett királyság
jött létre.
Grúzia története valójában az egymást követő hódoltságok korszaka. A görögök
uralmát a rómaiaké váltotta fel (II. Hadriánusz császár személyesen is ellátogatott
erre a terültre), amelynek végén, 337-től vette fel a keresztséget a grúz nép.
Az ország kereszténysége hosszú történetének kezdetei a IV. század elején egy
szentéletű asszony, kappadóciai Szent Nina prédikációihoz, illetve az V. században
Vakhtang Gorgasali király uralmához fűződnek. Ettől kezdve a kereszténységből
virágzó kultúra fejlődött ki, és az egyház a sok veszélynek kitett grúz nemzeti
önazonosság védelmezőjévé vált.
Grúziát többször leigázták és felosztották, ennek ellenére identitása és egysége
fennmaradt napjainkig. A grúz keresztény egyház önállóságát az V. század végén
nyerte el Zénó római császártól, s a grúz pátriárka ettől kezdve viselheti a
"katholikosz" címet.
Az utolsó katholikosz II. Irakly király hatodik fia, Theimuraz herceg volt,
aki 1788 és 1811 között II. Antalként vezette az önálló grúz egyházat, majd
az orosz pátriárka beosztottja vált belőle. Ez az alárendelt helyzet 1917-ig,
a cári Oroszország bukásáig tartott, majd Grúzia függetlenedésével az egyház
is autokephallá (önállóvá) vált. A szovjet hatalom 1921-től megtűrte ugyan a
katholikoszt, de néhány év alatt mintegy 1500 grúz templomot romboltatott le.
A kereszténység nemcsak az országra gyakorol hatást immár majd kétezer éve,
hanem maga az uralkodócsalád is a bibliai Dávid királyig vezeti vissza eredetét.
A grúz királyi címerben mindezek a motívumok máig is jelen vannak: a címerpajzs
közepén a megfeszített Jézus Krisztus leple található (melyet Grúzia ősi fővárosának,
a Tbiliszitől 26 km-re lévő Mitskhetában, a grúz kereszténység szívét jelentő
szveticshoveli patriarkális székesegyházában őriznek, és minden év október elsején
a hívők számára közszemlére teszik a szent tunikát), de megtalálható itt a Góliátot
legyőző Dávid parittyája és hárfája is. A címeren Szent György, az ország védőszentje
is ábrázolva van, amint megöli a sárkányt. Szent György tiszteletére egyébként
Grúziában a századok során 365 templomot emeltek.
Grúzia 654-ben arab fennhatóság alá került, akik Tbilisziben emirátust alapítottak.
A 7-8. században a mai területeken három hercegség: Kacheti, Hereti (későbbi
Imheretia) és Tao-Klarjeti (a későbbi Karthli) és egy királyság (Abházia) jött
létre.
Ezeket a területeket 1008-ban először III. Bagrat egyesítette (ur. 975-1014).
A legnagyobb grúz uralkodónak IV. Dávid király, az Építő (1073-1123) számít,
aki újraegyesítette az ország területét, sikeresen ellenállt a szeldzsuk törökök
inváziós kísérleteinek, lefektette a modern középkori állam alapjait, és világosan
meghatározta az egyház helyét és szerepét.
1220-ban a mongolok inváziója következett ezen területek felett, Rusudan királynőnek
(ur. 1223-45) udvarával együtt Kutasiba kellett visszavonulnia. II. Demeter
király (ur. 1271-88) életét áldozta hazájának a mongolok elnyomása alóli felszabadításáért,
így a későbbiekben az egyház szentté avatta, ma mint Szent Demetert, az Önfeláldozót
tisztelik. A mongolokat viszont csak utóda, V. György, a Ragyogó (ur.1314-46)
tudta teljesen kiszorítani Grúzia területéről.
1453-ban Bizánc elestével az új világhatalom, az Oszmán Birodalom Grúziát elszakította
a Nyugattól, és három évszázadon át hol török, hol perzsa hadak rohanták le.
V. Vakhtang, az önálló grúz Moukhrani Hercegség negyedik uralkodója (ur. 1624-59)
áttért a muszlim vallásra, így a perzsa sahtól a Shah Nawaz nevet kapta, és
1659-ben megkapta Karthli trónját is, mint a sah alkirálya (váli), míg a Moukhrani
Hercegséget testvérének, Konsztantinnak hagyta, akitől a ma élő grúz királyi
család származik.
V. Vakhtang utolsó leszármazottja, II. Tamara királynő 1744-ben Kacheti keresztény
királyának, II. Theimuraznak (ur. 1732-62) lett a felesége, így a két királyság
egyesült immár keresztény uralkodó hatalma alatt. Theimuraz az örökös perzsa
és török fenyegetések, portyázások miatt védelemért fordult a hatalmas szomszédhoz,
Oroszországhoz. 1760-ban a nyolcvanéves uralkodó személyesen ment Szentpétervárra
tárgyalni Erzsébet cárnővel, de az oroszok ekkor a hétéves háborúval voltak
elfoglalva, és nem nyújtottak segítséget (egyébként a király, miután hajlott
kora miatt lemondott fia javára, az orosz udvarban élte hátralévő napjait).
I. Salamon (ur. 1752-84), Imheretia királya szintén orosz segítségért fordult
(sőt arra kérte őket, hogy ők segítsenek egyesíteni a grúz területeket), de
ő sem járt szerencsével.
II. Irakly (1716-98) királynak sikerült ugyan 1783-ban szerződést kötnie II.
Katalin orosz cárnővel, melyben elismeri Oroszország felsőbbrendűségét Karthli
és Kacheti felett, de a gyakorlatban ez a szerződés sem jelentett sokat, ugyanis
1795-ben, amikor a perzsa sah megtámadta a grúz királyságokat, az oroszok nem
nyújtottak segítséget.
A bátorságáról, ravaszságáról, hadi sikereiről híres grúz királyról mondta abban
a korban az egyik legnagyobb európai hadvezér, Nagy Frigyes porosz király a
következőket: "Én Európában, Irakly pedig Ázsiában a legyőzhetetlen Herkules"
(ez egyben szójáték is volt, ugyanis az Irakly név görögül Herkulest jelent).
Mindezen erények ellenére persze még egy győzedelmes hadvezér sem tud kellő
számú ember nélkül csatát nyerni. A királynak 1795-ben mindössze 4500 fős seregével
kellett megütköznie a perzsa császár 40 000 fős seregével, de három csatát még
így is sikerült megnyernie. A király nemeseinek nagy része, sőt tulajdon fia
is cserbenhagyta, késlekedve seregeik felvonultatásával, majd megfutamodva a
csatamezőről. Nem hiába volt rossz véleménnyel az öreg király a nemeseiről,
akik szerinte "24 órával az ördög előtt születtek".
II. Irakly utóda fia, XII. György lett, aki egyben az utolsó független grúz
király is volt. Mindössze két évig uralkodhatott, majd az igen elhízott és lusta
uralkodóval is a vízkórság (szívgyengeség) végzett, mint korábban édesapjával.
A mélyen vallásos uralkodót nem igazán érdekelték a közügyek, ehelyett inkább
kedvenc időtöltésével, a Szent Györgyöt ábrázoló ikonok gyűjtésével és restaurálásával
foglalkozott. Mivel hatalmát több testvére is veszélyeztette, így orosz védnökségért
folyamodott. Szerette volna felújítani az oroszokkal az 1783-as szerződést,
hogy szavatolják Grúzia védelmét az idegen hatalmakkal és a belső pártütőkkel
szemben, de ehelyett I. Pál cár a király halála után országait az Orosz Birodalomhoz
csatolta (az addig szuverén Moukrani Hercegség ugyanilyen sorsra jutott, míg
Imheretia Királyság a grúz területek közül utolsóként, 1810-ben veszítette el
függetlenségét).
Az utolsó király egyik fia, Sándor herceg nagyanyjával, Dária anyakirálynővel
és édesanyjával, Miriam királynéval Perzsiába menekült, miután Miriam személyesen
ölte meg a királyi család letartóztatására érkező Lazarev orosz tábornokot.
A család többi tagját az orosz katonák erőszakkal deportálták. Az orosz cár
kollektívan csak 1865-től ismerte el hivatalosan királyi származásukat, cárevics
titulust kaptak, és hivatalosan Grouzinsky hercegek néven említették őket.
A cári uralmat az 1918 és 1921 közötti rövid függetlenség után szovjet bolsevik
elnyomás váltotta fel, amely egészen 1991-ig tartott.
A Bagrationok (örményül Bagratuni) a legrégibb ma is élő uralkodócsalád a keleti
kereszténység történelmében. Eredetileg egy örmény származású főnemesi család,
melyet a történelmi források először a Kr. e. 3. évszázadban említenek. 428-tól,
amikor Örményország keleti része perzsa fennhatóság alá került, a perzsa uralkodók
örmény alkirálynak mindig a Bagration család tagjait tették meg. Az arab uralom
végére gyakorlatilag egész Örményország korlátlan uraivá váltak. A görög uralom
idejében már mint helytartók szerepeltek. Marvari kalifa 748-ban a Bagration
családból származott Asotot (meghalt 826) sahinsah (fejedelmek fejedelme) címmel
ruházta fel, a bizánci császár is királyi koronát küldött neki, így a nemzetközi
elismerés teljessé vált. Ettől fogva 1043-ig a Bagration család adta Örményország
uralkodóit (ekkor Bizánc bekebelezte). Ashot középső fia, I. Bagrat (meghalt
876) 842-ben Karthli uralkodója lett. Unokája, II. Adarnase 888-ban a királyi
címet is felvette. Rövidesen az összes grúz államba Bagration került az uralkodói
székbe.
A grúziai Bagration család II. Konsztantin uralkodása után (1405-12) három részre
tagolódott: Imheretia (Colchis, Lazisztán), Karthli és Kacheti.
XII. György, az utolsó grúz király egyenesági férfi leszármazottjai, a Grouzinsky
hercegek családja 1931-ben, Alexander Mikhailovics herceg (1896-1931), az utolsó
király ükunokájával, a cári gárda egykori kapitányával halt ki, aki a franciaországi
Toulonban, örökösök nélkül hunyt el.
Ekkor a Bagration-dinasztia Moukhrani-ága vált a királyi fővonal örökösévé.
A máig is élő Moukhrani-dinasztia I. Bagrattal (meghalt 1539) vette kezdetét,
aki III. Konsztantinnak (ur. 1478-1505), Karthli királyának harmadik fia volt.
Az utolsó szuverén uralkodó herceg, Konsztantin (1782-1842) trónfosztása után
még 41 évet élt. Az orosz cár később orosz tábornaggyá is kinevezte. Konsztantin
herceg édesanyja II. Irakly király lánya volt, így a mai családfő az utolsó
nagy grúz uralkodó 7. ági leszármazottja.
Konsztantin herceg után a családfői tisztségében fia, Irakly (1813--92) következett,
aki csakúgy egy Dolkgorukij hercegnőt vett feleségül, mint II. Miklós cár. Fiukat,
Sándor herceget (1853-1918), az orosz cári hadsereg generálisát (a következő
családfőt) a bolsevikok Piatigorszknál 1918-ban megölték. Fia, György herceg
(1884-1957), II. Irakly grúz király szépunokája éveken át küzdött a hazájára
törő szovjet csapatok ellen, majd családjával együtt emigrálni kényszerült.
1944-ben Madridban telepedett le. Három gyermeke született: Irakly, Maria és
Leonida.
Irakly herceg (1909-77) első feleségétől hamarosan elvált, majd másodszorra
Maria Antoinetta Pasquini grófnőt vette feleségül, de sajnos ez a házasság sem
tartott sokáig, mert a grófnő 1944-ben, első gyermeke, a mai családfő, György
herceg szülésébe belehalt. Az özvegyen maradt herceg később megismerkedett Maria
Mercedes spanyol infánsnővel (1911-53), akit viszont csak úgy vehetett feleségül,
hogy a cári család akkori feje, Vladimir nagyherceg (később Irakly sógora lett)
formálisan is a megfelelő helyre sorolta vissza a Bagration családot, vagyis
mint egykor trónon lévő uralkodóház egyenesági, legális leszármazottja megfelelő
szintű partinak számított a spanyol királyi hercegnővel köttendő házasság szempontjából.
A házaspárnak két gyermeke született. Maria Paz hercegnő (1947) jelenleg második
férjével él együtt. Egy lánya van. Bagrat herceg (1949) egy spanyol márkinőt
vette feleségül, akivel Madridban él, és egy fiuk és egy lányuk született.
Irakly herceg második özvegysége után immár negyedszerre is megnősült, ezúttal
Carsani márkinőjét vette feleségül, aki 17 évvel élte őt túl.
Jelenleg az 1944-ben Rómában született György herceg, Irakly herceg idősebb
fia számít a grúz királyi család fejének. A herceg jelenleg családjával Spanyolországban,
Malagában él. Fiatal korában hivatásos autóversenyző volt. Összesen tizenkét
alkalommal szerzett országos bajnoki címet. János Károly király személyes barátai
közé tartozik. A herceg kétszer nősült: első feleségétől három gyermeke született:
Maria Antoinetta hercegnő (1969) 1996-ban férjhez ment, míg öccsei, Irakly (1972)
és Dávid hercegek (1976) még nőtlenek. György herceg második felesége a barcelonai
születésű Nuria Llopis Oliart (1953), akitől egy fia, Gourami herceg (1984)
született.
A herceg először 1995-ben látogatott ősei szülőföldjére, nagyszüleinek (Giorgi
Alexandrovics hercegnek és Elena hercegnének) az újratemetése alkalmával. A
tbiliszi Sion-katedrálisban tartott gyászszertartáson, melyet II. Illés katholikosz
vezetett, részt vett még nagynénje, Leonida nagyhercegné, elsőfokú unokahúga,
Mária Vladimirovna nagyhercegnő, az orosz cári család feje, Georgij Mihailovics
cárevics, valamint Eduard Sevardnadze grúz köztársasági elnök is.
Irakly herceg húga, Mária hercegnő (1911-92) háromszor is férjnél volt, de gyermeke
nem születhetett. A hercegnő megélhette, hogy szülővárosában, az akkor már ismét
független Grúzia fővárosában, Tbilisziben élhette le utolsó éveit, és a halál
is itt érte.
A legfiatalabb testvér, Leonida hercegnő (1914) először egy amerikai férfivel
kötött házasságot, akitől 1937-ben, három év múltán el is vált. A házasságból
származik lányuk, Helen. Leonida hercegnő másodszorra Lausanne-ban Vladimir
nagyhercegnek, az orosz cári család fejének a felesége lett. Egyetlen lányuk,
Mária nagyhercegnő ma az orosz trón várományosa.
A Romanovok és a Bagrationok között nem ez volt az első hivatalos esküvő: 1911-ben
Tatiana hercegnő (1890-1979), I. Miklós cár unokája Konsztantin Bagration-Moukhransky
herceg (1889-1915) felesége lett, aki viszont Moukhrani utolsó uralkodójának
volt az unokája. II. Miklós cár beleegyezett a házasságba, és nem minősítette
azt morganatikusnak a hercegnő részére. A házaspárnak egy fia és egy lánya született,
majd Bagration herceg mindössze 26 évesen frontszolgálat közben életét vesztette.
Tatiana hercegnő hatévnyi özvegység után ismét férjhez ment, de második férje
mindössze három hónappal később szintén életét vesztette. Az életből kiábrándult
és a sorscsapásokkal sújtott hercegnő ezek után szerzetesi fogadalmat tett,
és 89 évesen, mint egy jeruzsálemi ortodox keresztény női kolostor apátnője
hunyt el.
Eddig szó esett az egyesült Kathli és Kacheti királyi házának utódairól, valamint
bemutattam a grúz királyi családot ma képviselő Moukhrani-ágat, így a teljesség
kedvéért mindenképpen meg szeretném említeni Imheretia királyi családját is,
mely a grúz monarchiák közül utolsóként veszítette el függetlenségét.
Imheretia első királyi családját a mongol inváziónál már említett Rusudani királynőnek
egy szeldzsuk hercegtől született fia, David Narin 1258-ban alapította. Ez az
ág később kihalt. A második királyi ágat II. Konsztantin unokája, II. Bagrat
alapította, aki ezt a címet 1445 és 1465 között viselte, majd Karthli trónjára
lépett. Az imheretiai királyi család története azután fia, II. Sándor király
által folytatódott. Az utolsó szuverén imheretiai uralkodó II. Salamon volt
(1773-1815), akinek országát I. Sándor cár 1810-ben országához csatolta. A fővonal
nagybátyja, I. Salamon király (ur. 1751-84) utódai által folytatódott. I. Salamon
ükunokája, György herceg (1872-1932) Amerikában, Los Angelesben telepedett le,
ahol farmerként, íróként és filozófusként tevékenykedett. Három fia volt, a
imheretiai királyi család utolsó három férfileszármazottja. A legtovább élő
fiú, Konstantiné Imeretinsky herceg (1898-1978) halálával megszűnt a család
létezése, és az uralkodói joguk ezáltal a rokon Moukhrani-ág fejére, György
hercegre szállt át. A legfiatalabb fiútestvérnek, Mikael hercegnek (1900-75)
három lánya született, akik ma is élnek. Tamara hercegnő (1926) első férjétől
elvált, majd 1967-ben az ír Charles O'Hagan báró felesége lett. A házasságkötéskor
a menyasszony 41, míg a vőlegény mindössze 22 éves volt. A házasság 1984-ben
válással végződött.
Natalia hercegnő (1930) férje az egyiptológus, származástan-kutató, borász és
író Terence James Stannus Gray pedig 35 évvel volt idősebb a feleségénél. Natalia
jelenleg Monacóban él, immár özvegyen.
A Svájcban élő Nadejda hercegnő (1941) 28 évi házasság után vált el német származású
férjétől.
Dr. CELLER Tibor
