Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Grúz uralkodócsaládok

Szent György országa

A mai Grúzia a Fekete-tenger keleti partvidékén (Transzkaukázus), Törökország, Örményország, Azerbajdzsán és Oroszország által közrefogva terül el. Az 1991 óta ismét független és szuverén állam területe 69 700 km2, lakosainak száma 5,8 millió.
Fővárosa az V. század óta Tbiliszi (Tiflisz). Az ország a nevét az ország védőszentje, Szent György után kapta, így lett Georgia, aminek az orosz változata a Grúzia.
Grúzia egyike az ősi, sokezer éves civilizációk bölcsőinek.
A Biblia khalib törzsként említi elődeiket, mint a hettiták leszármazottait. Nyugaton az ókorban, a Kr. e. IV. században Ibéria (Kartli Királyság), míg ettől keletre Kolchisz (Colchis) már az argonauták kalandjaiban is említett királyság jött létre.
Grúzia története valójában az egymást követő hódoltságok korszaka. A görögök uralmát a rómaiaké váltotta fel (II. Hadriánusz császár személyesen is ellátogatott erre a terültre), amelynek végén, 337-től vette fel a keresztséget a grúz nép. Az ország kereszténysége hosszú történetének kezdetei a IV. század elején egy szentéletű asszony, kappadóciai Szent Nina prédikációihoz, illetve az V. században Vakhtang Gorgasali király uralmához fűződnek. Ettől kezdve a kereszténységből virágzó kultúra fejlődött ki, és az egyház a sok veszélynek kitett grúz nemzeti önazonosság védelmezőjévé vált.
Grúziát többször leigázták és felosztották, ennek ellenére identitása és egysége fennmaradt napjainkig. A grúz keresztény egyház önállóságát az V. század végén nyerte el Zénó római császártól, s a grúz pátriárka ettől kezdve viselheti a "katholikosz" címet.
Az utolsó katholikosz II. Irakly király hatodik fia, Theimuraz herceg volt, aki 1788 és 1811 között II. Antalként vezette az önálló grúz egyházat, majd az orosz pátriárka beosztottja vált belőle. Ez az alárendelt helyzet 1917-ig, a cári Oroszország bukásáig tartott, majd Grúzia függetlenedésével az egyház is autokephallá (önállóvá) vált. A szovjet hatalom 1921-től megtűrte ugyan a katholikoszt, de néhány év alatt mintegy 1500 grúz templomot romboltatott le.
A kereszténység nemcsak az országra gyakorol hatást immár majd kétezer éve, hanem maga az uralkodócsalád is a bibliai Dávid királyig vezeti vissza eredetét. A grúz királyi címerben mindezek a motívumok máig is jelen vannak: a címerpajzs közepén a megfeszített Jézus Krisztus leple található (melyet Grúzia ősi fővárosának, a Tbiliszitől 26 km-re lévő Mitskhetában, a grúz kereszténység szívét jelentő szveticshoveli patriarkális székesegyházában őriznek, és minden év október elsején a hívők számára közszemlére teszik a szent tunikát), de megtalálható itt a Góliátot legyőző Dávid parittyája és hárfája is. A címeren Szent György, az ország védőszentje is ábrázolva van, amint megöli a sárkányt. Szent György tiszteletére egyébként Grúziában a századok során 365 templomot emeltek.
Grúzia 654-ben arab fennhatóság alá került, akik Tbilisziben emirátust alapítottak.
A 7-8. században a mai területeken három hercegség: Kacheti, Hereti (későbbi Imheretia) és Tao-Klarjeti (a későbbi Karthli) és egy királyság (Abházia) jött létre.
Ezeket a területeket 1008-ban először III. Bagrat egyesítette (ur. 975-1014). A legnagyobb grúz uralkodónak IV. Dávid király, az Építő (1073-1123) számít, aki újraegyesítette az ország területét, sikeresen ellenállt a szeldzsuk törökök inváziós kísérleteinek, lefektette a modern középkori állam alapjait, és világosan meghatározta az egyház helyét és szerepét.
1220-ban a mongolok inváziója következett ezen területek felett, Rusudan királynőnek (ur. 1223-45) udvarával együtt Kutasiba kellett visszavonulnia. II. Demeter király (ur. 1271-88) életét áldozta hazájának a mongolok elnyomása alóli felszabadításáért, így a későbbiekben az egyház szentté avatta, ma mint Szent Demetert, az Önfeláldozót tisztelik. A mongolokat viszont csak utóda, V. György, a Ragyogó (ur.1314-46) tudta teljesen kiszorítani Grúzia területéről.
1453-ban Bizánc elestével az új világhatalom, az Oszmán Birodalom Grúziát elszakította a Nyugattól, és három évszázadon át hol török, hol perzsa hadak rohanták le.
V. Vakhtang, az önálló grúz Moukhrani Hercegség negyedik uralkodója (ur. 1624-59) áttért a muszlim vallásra, így a perzsa sahtól a Shah Nawaz nevet kapta, és 1659-ben megkapta Karthli trónját is, mint a sah alkirálya (váli), míg a Moukhrani Hercegséget testvérének, Konsztantinnak hagyta, akitől a ma élő grúz királyi család származik.
V. Vakhtang utolsó leszármazottja, II. Tamara királynő 1744-ben Kacheti keresztény királyának, II. Theimuraznak (ur. 1732-62) lett a felesége, így a két királyság egyesült immár keresztény uralkodó hatalma alatt. Theimuraz az örökös perzsa és török fenyegetések, portyázások miatt védelemért fordult a hatalmas szomszédhoz, Oroszországhoz. 1760-ban a nyolcvanéves uralkodó személyesen ment Szentpétervárra tárgyalni Erzsébet cárnővel, de az oroszok ekkor a hétéves háborúval voltak elfoglalva, és nem nyújtottak segítséget (egyébként a király, miután hajlott kora miatt lemondott fia javára, az orosz udvarban élte hátralévő napjait). I. Salamon (ur. 1752-84), Imheretia királya szintén orosz segítségért fordult (sőt arra kérte őket, hogy ők segítsenek egyesíteni a grúz területeket), de ő sem járt szerencsével.
II. Irakly (1716-98) királynak sikerült ugyan 1783-ban szerződést kötnie II. Katalin orosz cárnővel, melyben elismeri Oroszország felsőbbrendűségét Karthli és Kacheti felett, de a gyakorlatban ez a szerződés sem jelentett sokat, ugyanis 1795-ben, amikor a perzsa sah megtámadta a grúz királyságokat, az oroszok nem nyújtottak segítséget.
A bátorságáról, ravaszságáról, hadi sikereiről híres grúz királyról mondta abban a korban az egyik legnagyobb európai hadvezér, Nagy Frigyes porosz király a következőket: "Én Európában, Irakly pedig Ázsiában a legyőzhetetlen Herkules" (ez egyben szójáték is volt, ugyanis az Irakly név görögül Herkulest jelent).
Mindezen erények ellenére persze még egy győzedelmes hadvezér sem tud kellő számú ember nélkül csatát nyerni. A királynak 1795-ben mindössze 4500 fős seregével kellett megütköznie a perzsa császár 40 000 fős seregével, de három csatát még így is sikerült megnyernie. A király nemeseinek nagy része, sőt tulajdon fia is cserbenhagyta, késlekedve seregeik felvonultatásával, majd megfutamodva a csatamezőről. Nem hiába volt rossz véleménnyel az öreg király a nemeseiről, akik szerinte "24 órával az ördög előtt születtek".
II. Irakly utóda fia, XII. György lett, aki egyben az utolsó független grúz király is volt. Mindössze két évig uralkodhatott, majd az igen elhízott és lusta uralkodóval is a vízkórság (szívgyengeség) végzett, mint korábban édesapjával. A mélyen vallásos uralkodót nem igazán érdekelték a közügyek, ehelyett inkább kedvenc időtöltésével, a Szent Györgyöt ábrázoló ikonok gyűjtésével és restaurálásával foglalkozott. Mivel hatalmát több testvére is veszélyeztette, így orosz védnökségért folyamodott. Szerette volna felújítani az oroszokkal az 1783-as szerződést, hogy szavatolják Grúzia védelmét az idegen hatalmakkal és a belső pártütőkkel szemben, de ehelyett I. Pál cár a király halála után országait az Orosz Birodalomhoz csatolta (az addig szuverén Moukrani Hercegség ugyanilyen sorsra jutott, míg Imheretia Királyság a grúz területek közül utolsóként, 1810-ben veszítette el függetlenségét).
Az utolsó király egyik fia, Sándor herceg nagyanyjával, Dária anyakirálynővel és édesanyjával, Miriam királynéval Perzsiába menekült, miután Miriam személyesen ölte meg a királyi család letartóztatására érkező Lazarev orosz tábornokot. A család többi tagját az orosz katonák erőszakkal deportálták. Az orosz cár kollektívan csak 1865-től ismerte el hivatalosan királyi származásukat, cárevics titulust kaptak, és hivatalosan Grouzinsky hercegek néven említették őket.
A cári uralmat az 1918 és 1921 közötti rövid függetlenség után szovjet bolsevik elnyomás váltotta fel, amely egészen 1991-ig tartott.
A Bagrationok (örményül Bagratuni) a legrégibb ma is élő uralkodócsalád a keleti kereszténység történelmében. Eredetileg egy örmény származású főnemesi család, melyet a történelmi források először a Kr. e. 3. évszázadban említenek. 428-tól, amikor Örményország keleti része perzsa fennhatóság alá került, a perzsa uralkodók örmény alkirálynak mindig a Bagration család tagjait tették meg. Az arab uralom végére gyakorlatilag egész Örményország korlátlan uraivá váltak. A görög uralom idejében már mint helytartók szerepeltek. Marvari kalifa 748-ban a Bagration családból származott Asotot (meghalt 826) sahinsah (fejedelmek fejedelme) címmel ruházta fel, a bizánci császár is királyi koronát küldött neki, így a nemzetközi elismerés teljessé vált. Ettől fogva 1043-ig a Bagration család adta Örményország uralkodóit (ekkor Bizánc bekebelezte). Ashot középső fia, I. Bagrat (meghalt 876) 842-ben Karthli uralkodója lett. Unokája, II. Adarnase 888-ban a királyi címet is felvette. Rövidesen az összes grúz államba Bagration került az uralkodói székbe.
A grúziai Bagration család II. Konsztantin uralkodása után (1405-12) három részre tagolódott: Imheretia (Colchis, Lazisztán), Karthli és Kacheti.
XII. György, az utolsó grúz király egyenesági férfi leszármazottjai, a Grouzinsky hercegek családja 1931-ben, Alexander Mikhailovics herceg (1896-1931), az utolsó király ükunokájával, a cári gárda egykori kapitányával halt ki, aki a franciaországi Toulonban, örökösök nélkül hunyt el.
Ekkor a Bagration-dinasztia Moukhrani-ága vált a királyi fővonal örökösévé. A máig is élő Moukhrani-dinasztia I. Bagrattal (meghalt 1539) vette kezdetét, aki III. Konsztantinnak (ur. 1478-1505), Karthli királyának harmadik fia volt. Az utolsó szuverén uralkodó herceg, Konsztantin (1782-1842) trónfosztása után még 41 évet élt. Az orosz cár később orosz tábornaggyá is kinevezte. Konsztantin herceg édesanyja II. Irakly király lánya volt, így a mai családfő az utolsó nagy grúz uralkodó 7. ági leszármazottja.
Konsztantin herceg után a családfői tisztségében fia, Irakly (1813--92) következett, aki csakúgy egy Dolkgorukij hercegnőt vett feleségül, mint II. Miklós cár. Fiukat, Sándor herceget (1853-1918), az orosz cári hadsereg generálisát (a következő családfőt) a bolsevikok Piatigorszknál 1918-ban megölték. Fia, György herceg (1884-1957), II. Irakly grúz király szépunokája éveken át küzdött a hazájára törő szovjet csapatok ellen, majd családjával együtt emigrálni kényszerült. 1944-ben Madridban telepedett le. Három gyermeke született: Irakly, Maria és Leonida.
Irakly herceg (1909-77) első feleségétől hamarosan elvált, majd másodszorra Maria Antoinetta Pasquini grófnőt vette feleségül, de sajnos ez a házasság sem tartott sokáig, mert a grófnő 1944-ben, első gyermeke, a mai családfő, György herceg szülésébe belehalt. Az özvegyen maradt herceg később megismerkedett Maria Mercedes spanyol infánsnővel (1911-53), akit viszont csak úgy vehetett feleségül, hogy a cári család akkori feje, Vladimir nagyherceg (később Irakly sógora lett) formálisan is a megfelelő helyre sorolta vissza a Bagration családot, vagyis mint egykor trónon lévő uralkodóház egyenesági, legális leszármazottja megfelelő szintű partinak számított a spanyol királyi hercegnővel köttendő házasság szempontjából. A házaspárnak két gyermeke született. Maria Paz hercegnő (1947) jelenleg második férjével él együtt. Egy lánya van. Bagrat herceg (1949) egy spanyol márkinőt vette feleségül, akivel Madridban él, és egy fiuk és egy lányuk született.
Irakly herceg második özvegysége után immár negyedszerre is megnősült, ezúttal Carsani márkinőjét vette feleségül, aki 17 évvel élte őt túl.
Jelenleg az 1944-ben Rómában született György herceg, Irakly herceg idősebb fia számít a grúz királyi család fejének. A herceg jelenleg családjával Spanyolországban, Malagában él. Fiatal korában hivatásos autóversenyző volt. Összesen tizenkét alkalommal szerzett országos bajnoki címet. János Károly király személyes barátai közé tartozik. A herceg kétszer nősült: első feleségétől három gyermeke született: Maria Antoinetta hercegnő (1969) 1996-ban férjhez ment, míg öccsei, Irakly (1972) és Dávid hercegek (1976) még nőtlenek. György herceg második felesége a barcelonai születésű Nuria Llopis Oliart (1953), akitől egy fia, Gourami herceg (1984) született.
A herceg először 1995-ben látogatott ősei szülőföldjére, nagyszüleinek (Giorgi Alexandrovics hercegnek és Elena hercegnének) az újratemetése alkalmával. A tbiliszi Sion-katedrálisban tartott gyászszertartáson, melyet II. Illés katholikosz vezetett, részt vett még nagynénje, Leonida nagyhercegné, elsőfokú unokahúga, Mária Vladimirovna nagyhercegnő, az orosz cári család feje, Georgij Mihailovics cárevics, valamint Eduard Sevardnadze grúz köztársasági elnök is.
Irakly herceg húga, Mária hercegnő (1911-92) háromszor is férjnél volt, de gyermeke nem születhetett. A hercegnő megélhette, hogy szülővárosában, az akkor már ismét független Grúzia fővárosában, Tbilisziben élhette le utolsó éveit, és a halál is itt érte.
A legfiatalabb testvér, Leonida hercegnő (1914) először egy amerikai férfivel kötött házasságot, akitől 1937-ben, három év múltán el is vált. A házasságból származik lányuk, Helen. Leonida hercegnő másodszorra Lausanne-ban Vladimir nagyhercegnek, az orosz cári család fejének a felesége lett. Egyetlen lányuk, Mária nagyhercegnő ma az orosz trón várományosa.
A Romanovok és a Bagrationok között nem ez volt az első hivatalos esküvő: 1911-ben Tatiana hercegnő (1890-1979), I. Miklós cár unokája Konsztantin Bagration-Moukhransky herceg (1889-1915) felesége lett, aki viszont Moukhrani utolsó uralkodójának volt az unokája. II. Miklós cár beleegyezett a házasságba, és nem minősítette azt morganatikusnak a hercegnő részére. A házaspárnak egy fia és egy lánya született, majd Bagration herceg mindössze 26 évesen frontszolgálat közben életét vesztette. Tatiana hercegnő hatévnyi özvegység után ismét férjhez ment, de második férje mindössze három hónappal később szintén életét vesztette. Az életből kiábrándult és a sorscsapásokkal sújtott hercegnő ezek után szerzetesi fogadalmat tett, és 89 évesen, mint egy jeruzsálemi ortodox keresztény női kolostor apátnője hunyt el.
Eddig szó esett az egyesült Kathli és Kacheti királyi házának utódairól, valamint bemutattam a grúz királyi családot ma képviselő Moukhrani-ágat, így a teljesség kedvéért mindenképpen meg szeretném említeni Imheretia királyi családját is, mely a grúz monarchiák közül utolsóként veszítette el függetlenségét.
Imheretia első királyi családját a mongol inváziónál már említett Rusudani királynőnek egy szeldzsuk hercegtől született fia, David Narin 1258-ban alapította. Ez az ág később kihalt. A második királyi ágat II. Konsztantin unokája, II. Bagrat alapította, aki ezt a címet 1445 és 1465 között viselte, majd Karthli trónjára lépett. Az imheretiai királyi család története azután fia, II. Sándor király által folytatódott. Az utolsó szuverén imheretiai uralkodó II. Salamon volt (1773-1815), akinek országát I. Sándor cár 1810-ben országához csatolta. A fővonal nagybátyja, I. Salamon király (ur. 1751-84) utódai által folytatódott. I. Salamon ükunokája, György herceg (1872-1932) Amerikában, Los Angelesben telepedett le, ahol farmerként, íróként és filozófusként tevékenykedett. Három fia volt, a imheretiai királyi család utolsó három férfileszármazottja. A legtovább élő fiú, Konstantiné Imeretinsky herceg (1898-1978) halálával megszűnt a család létezése, és az uralkodói joguk ezáltal a rokon Moukhrani-ág fejére, György hercegre szállt át. A legfiatalabb fiútestvérnek, Mikael hercegnek (1900-75) három lánya született, akik ma is élnek. Tamara hercegnő (1926) első férjétől elvált, majd 1967-ben az ír Charles O'Hagan báró felesége lett. A házasságkötéskor a menyasszony 41, míg a vőlegény mindössze 22 éves volt. A házasság 1984-ben válással végződött.
Natalia hercegnő (1930) férje az egyiptológus, származástan-kutató, borász és író Terence James Stannus Gray pedig 35 évvel volt idősebb a feleségénél. Natalia jelenleg Monacóban él, immár özvegyen.
A Svájcban élő Nadejda hercegnő (1941) 28 évi házasság után vált el német származású férjétől.

Dr. CELLER Tibor