Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Báb

eredeti, teljes nevén MÍRZÁ ALI MOHAMMAD, SIRÁZI (szül. 1819. okt. 20. vagy 1820. okt. 9. Siráz, Irán - megh. 1850. júl. 9. Tabriz), kereskedő fia volt; törekvése, hogy ő legyen a rejtőzködő imámra (az iszlám hit tökéletes megtestesítésére) nyíló Báb (kapu), indította el a bábí vallás elterjedését, és ennek révén lett a baháí hit három központi alakjának egyike.

Ali Mohammad még fiatalon megismerkedett az iszlám síita ágának sajkí iskolájával és annak vezetőjével, Szajjid Kázim Rastíval, akivel a karbalai (ma Irak) zarándokúton találkozott. Ali Mohammad saját tanának megfogalmazásakor bőségesen merített a sajkí tanításokból, és úgy tűnik, ezek - különösen Szajjid Kázim tanítványának, Mullá Huszainnak tanai - ösztönözték arra, hogy kinyilatkoztassa önmagáról, hogy ő a Báb. A hagyomány szerint a Bábot tekintették a 12. és egyben az utolsó imám szószólójának. Az imámról, vagyis a síita iszlám vezetőről úgy hitték, hogy a VIII. sz. óta rejtőzködik, és azóta mindig mások vállalták a Báb címét. Egy ilyen kinyilatkoztatás a mahdí, azaz a Megváltó eljöveteléről teljesen egybeesett a sajkí érdekekkel.

1844. május 23-án Ali Mohammad ihletett buzgósággal megírta és egyidejűleg előadta a Kajjúm al-aszmát, a Korán József-szúrájának (fejezetének) magyarázatát. Ez az esemény Mullá Huszain támogatásával arra indította Ali Mohammadot, hogy Bábnak nyilvánítsa magát. Ugyanebben az évben 18 tanítványt gyűjtött össze, akik vele együtt kiadták a szent bábí számot, a 19-et. Hurúf al-hajjnak („eleven írás”) hívták őket, és a perzsa tartományokban ők lettek az új hit apostolai.

A Bábnak sok híve volt. Hat évig tartó pályafutását a hivatalos elismerésért folyó küzdelem és bebörtönzések sora jellemezte. Azzal gyanúsították, hogy lázongást szított; néhány követője véres felkelésekben vett részt. Háborúskodnia kellett a mudzsahidokkal és a mullahokkal - a vallási vezetőkkel, akik nem fogadták el, hogy a Báb megfosztja őket tekintélyüktől és egy más igazsághoz vezető utat jelöl ki. Ennek következményeként a Báb térítőit elfogták és előzték Sirázból. A Bábot Teheránban letartóztatták, és 1847-ben Mákú erődjében bebörtönözték. Később, 1848-tól kivégzéséig a Csehríki várban tartották fogva. 1848-ban Badastban tartott gyűlésükön a Báb hívei megszakították a kapcsolatot az iszlámmal.

Olyan ember volt, aki személyiségével meg tudta nyerni magának a sah megbízottját, akit a mozgalom kivizsgálására küldött, ugyanúgy Iszfahán kormányzóját, aki támogatta a városban, sőt még az első börtönéül szolgáló Mákú erődítményének parancsnokát is meggyőzte. A mudzstahidok testülete azonban úgy döntött, hogy a Báb veszélyezteti a fennálló rendet, és kivégzését követelte. A kivégzőosztag első sortüzét túlélte, csak kötelékei sérültek meg. Ezt az emberek isteni jelként fogadták. A második sortűz megölte, és testét árokba dobták. Tetemét évekkel később a bahái hívők Palesztinában, a Karmel-hegyen, egy mauzóleumban helyezték el.

Tevékeny időszakának végén Ali Mohammad nem használta a Báb címet, és már nemcsak „kapu”-nak tekintette magát a 12. eljövendő imámhoz (imám-mahdí), hanem úgy vélte, hogy ő az imám, azaz a kaím maga. Később nuktának („csúcs”), végül valódi isteni megnyilatkozásnak nyilvánította magát. Követői közül Bábísz és később Azalísz úgy ismerték, mint noktej-e úlát („első pont”, értsd „legelső lényeg”), hazrat-e alát („legfelső jelenlét”), dzsamal-e mobarakot („áldott tökély”) és hakk taálát („mindenható igazság”). A bahái hívők Bahá Ulláh - a bahái vallás megalapítója - előfutárának tekintették, de a Báb címen kívül az összes többit elvetették.

A Báb nagyon sok művet írt - nemcsak anyanyelvén, perzsául, hanem arabul is. Ezek között a legfontosabbak és a legszentebbek az arab nyelvűek és Bajánjának hosszabb perzsa változatai. Bár a bábí kinyilatkoztatásnak ezek a szent könyvei, Bábnak és követőinek minden írását isteni ihletésűnek és egyformán kötelező érvényűnek tartják.