Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Angkor

régészeti lelőhely a mai Kambodzsa északnyugati részén, Sziemreap városától 6 km-re. A IX-XV. sz. között a Khmer (kambodzsai) Birodalom fővárosa volt. Impozáns műemlékei közül két templomegyüttes emelkedik ki: az Angkorvat (Angkor Vat), amelyet a XII. sz.-ban II. Szurjavarman (ur. 1113-1150 k.), valamint az Angkor Thom, amelyet 1200 k. VII. Dzsajavarman király építtetett.

Angkor városa volt a királyi székhely, itt uralkodtak a khmer királyok Délkelet-Ázsia történetének egyik legnagyobb, legvirágzóbb és legfejlettebb királysága felett. A IX. sz. utolsó évtizedétől, amikor Jasóvarman király a fővárost Angkorba helyezte át, egészen a XIII. sz. elejéig Angkor királyai uralták az Indokínai-félsziget déli nyúlványától észak felé Yünnanig, és Vietnamtól nyugat felé a Bengáli-öbölig terjedő területet. E hosszú időszak alatt, felhasználva a rendelkezésükre álló hatalmas munkaerő-forrásokat és mérhetetlen gazdagságot, monumentális építkezéseket valósítottak meg önmaguk és a királyi főváros dicsőségére. VII. Dzsajavarman király uralkodása (1181-1215 k.) után a királyság fokozatosan hanyatlott, míg végül 1431-ben a thai seregek elfoglalták és kifosztották a várost, amely ezt követően elnéptelenedett.

A több mint három évszázados korszak ránk maradt építményein jól megfigyelhető, miképpen változtak az építészeti és művészeti stílusok, valamint a vallási irányzatok, Siva isten hindu kultuszától Visnu ugyancsak hindu kultuszán át Avalokitésvara bódhiszattva mahájána-buddhista kultuszáig.

Angkor a közigazgatás és az isteni uralkodó (istenkirály) imádásának központja volt. A várost az Indiából átvett vallási és politikai megfontolások szerint tervezték és építették, a helyi hagyományokhoz igazodva. I. Jasóvarman (akitől a város eredeti neve - Jasódharapura - származik) uralkodásának idejétől Angkort jelképes világegyetemnek tekintették, s a hagyományos indiai kozmológia mintája szerint alakították ki. A város egy központi templompiramis körül épült, amelyet a környék egy természetes magaslatán (Phnom Bakong) emeltek, annak adottságait építészetileg jól kihasználva és kiteljesítve.

A város későbbi története során emelt templomok teljes mértékben emberkéz művei, építészeti alkotások (így a templompiramisok, templomhegyek). Jó példa erre az V. Dzsajavarman (ur. 968-1001) által épített Phimeanakas, vagy a II. Udajadityavarman (ur. 1050-1066) által épített Baphuon. Hasonlóan tisztán építészeti alkotás a buddhista Bajon-templom is, melyet VII. Dzsajavarman épített központi templomként, amikor a város többé-kevésbé végleges formáját kialakította. Az ő uralkodásától kezdve a várost Angkor Thomnak, Nagy Fővárosnak nevezték. Az Angkorra oly jellemző vízmedencék, csatornák, vizesárkok hatalmas rendszere elsősorban a vízszabályozást és öntözést szolgálta.

Angkor nagy templomai kivétel nélkül mind az indiai kozmológia és mitológia témáit örökítették meg. Közülük több is azzal a céllal épült, hogy kultikus helyként a királyok és családtagjaik halhatatlansági kultuszát szolgálja, a Sivával, a birodalom más kiemelkedő isteneivel való eggyéválásukat hangsúlyozva. Angkor Vatot, az angkori épületegyüttes talán legnagyobb, de minden bizonnyal leghíresebb templomát, II. Szurjavarman király a XII. sz.-ban szintén temetkezési templomnak építtette, hogy földi maradványait ott helyezzék örök nyugalomba, Visnuval való örök egységét jelképesen és kultikusan is alátámasztva.

A XIII. sz. utolsó évtizedében Chou Ta-kuan kínai kereskedelmi megbízott színes beszámolója szerint Angkor még hatalmas, lüktető nagyváros, egész Ázsia egyik legragyogóbb fővárosa. Viszont vége már a nagy építkezési láznak, mely VII. Dzsajavarman király idején érte el csúcspontját, s egyre inkább egy új, visszafogottabb vallási irányzat, a théraváda-buddhizmus hatása érvényesül. A birodalom nyugati részeibe befészkelődő thai királyi hadak pedig egyre gyakrabban hatolnak be a khmer ország belsejébe. A következő, első kézből származó leírás a XVI. sz.-ból maradt ránk. Ekkor már a fenti fejlemények miatt a város régtől elhagyatott, a régi templomok maradványait benőtte az őserdő, a vízmedencék és vízi utak egykor lenyűgöző rendszere pedig tönkrement.

A régi város pusztulása (XV. sz. eleje) és a modern korszak kezdete (XIX. sz. második fele) között eltelt több mint négy évszázad alatt az Angkor iránti érdeklődés főként az Angkor Vat templomcsoportra irányult. Ez ugyanis jórészt sértetlen maradt, és Délkelet-Ázsia egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált, miután a théraváda-buddhista szerzetesek átvették, és megtelepedtek benne. Ugyanakkor e hosszú időszak alatt is számos Kambodzsába utazó európaiban élt a kíváncsiság az „eltűnt város” iránt, és amikor a francia gyarmati rendszer kialakult (1863), az egész régészeti lelőhely a tudományos érdeklődés középpontjába került. Tehetséges és elkötelezett francia régészek és filológusok kezdeményezték a város átfogó régészeti feltárását, először önállóan, majd az államilag támogatott Távol-keleti Francia Iskola égisze alatt. E feltárások révén fokozatosan felhalmozódtak a város történetére, az életét formáló és irányító vallási és politikai rendszerére vonatkozó ismereteink. A fáradságos és minden részletre kiterjedő rekonstrukciós program révén sikerült a templomcsoportok, a víztárolók és csatornák rendszerét csaknem eredeti nagyszerűségükben helyreállítani.

A XX. sz. második felének politikai és katonai zűrzavarai idején Angkor templomai háborús károkat szenvedtek, sokat fosztottak ki közülük. A legnagyobb gondot azonban az elhanyagoltság jelentette. Megfelelő karbantartás hiányában az épületek ismét a mindent elnyelő őserdő, a víz és más elemek prédájává váltak.

http://index.hu/politika/bulvar/n7w_angkor/?main&rnd=991