Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« Japán költészet

Kosztolányi Dezső japán versfordításai
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Kolozsy-Kiss Eszter: Kosztolányi Dezső japán versfordításairól, Literatura, 34. évf. 2008/1, 37-68. oldal


NÉPDALOK

Szentjánosbogár

Szerelmes tücskök énekelnek,
de a kis fénybogár nagyobb.
Az némán vall szerelmet:
ragyog.

Madár

Te vagy a szél, mely fúj a tájon,
én a madár a szélben, édesem.
Csak fújj tovább, én sose bánom,
hová esem.

Tavasz

Hull a virág, aztán kinyit,
bárhogy havaz.
De hogyha szíved elvirít,
nincs több tavasz.

Sirály

Ha kérdezed, ár-e, apály van,
így vijjog a sirály:
"Kérdezd a víztől, én a fellegekben
vagyok király".

Szüret

Kötéllel ráztam a piros gyümölcsfát,
hullt a gyümölcs ölembe csendesen.
A két karom tárom feléd remegve,
hullj az ölembe, én szerelmesem.

Tücsök

Nézd, hogy szorítja a tücsök fönn
a büszke szálfa levelét.
Lásd, így kapaszkodom örökkön
beléd.

Búcsú

Hogy még utolszor üdvözöljem,
a tengerig mentem mérföldeket,
de a torkomba folyt a könnyem,
szám néma lett.

Tűzvész

Lángolni, sírni, tönkremenni.
A szívem ég, de ajtót nem nyitok.
Tűzvész ez és nincs füstje semmi.
Titok...

AGGKOR
Ismeretlen költő

Jaj, amikor közel az Aggkor
s csoszog az ablakunk alatt,
mért nem lehet bezárni akkor
ajtónk, sietve-hallgatag
s kiáltani, hogy: "nem szabad"?

ÁLMATLANSÁG
Ismeretlen költő

Álmatlan éjjel, hallom, kiabál
egy bús kakukk a messze, nagy hegyekben.
Ugy-e, te is elpártolt és kegyetlen
párod siratod, távoli madár?

ŐSZ
Ismeretlen költő

Virág és fű-fa sárga.
Az elmúlás hatalma győz.
Csak a tenger virága
nem érzi, hogy eljött a bősz,
cifrálkodó és tarka ősz.

HOLD
Ismeretlen költő

Mióta nincs itt, az ég drága, finom,
tündéri kincsét nézem elgyötörten.
Jaj, Hold, mutasd meg arcát egy tükörben,
engedd az Édesemet visszahínom,
De Hold marad a Hold, kacagva kínom.

VEREBEK
Ismeretlen költő

Verebek,
árvák ti is, hadd játszadozzam
veletek.

KEDVESEM
Ismeretlen költő

Mikor a fürdőből kikel,
arcán a láz cikázik el.
Olyan, mint a piros juhar,
mire az ősz füzet fuvall.

VÁRAKOZÁS
Nukada

Várok reád. A vágy epeszt.
Te jössz, te jössz. Halottam ezt.
Te vagy. Hisz ösmerem e neszt.
Nem, bús szívem, kora öröm.
Csupán az őszi szél gonosz
játékát űzi, az motoz
a könnyű bambusz-függönyön.

DALOCSKA
Oji

Hull a virág s köd, sűrű, tompa pára
ereszkedik Ivare szent tavára,
gágogva zúgnak el a vadludak.
Szívemre árnyak, ólmos álmok ülnek.
Ha majd jövőre újra itt repülnek,
nem hallom én már többé hangjukat.

ÉLET
Okura

Nevezd meg,
mihez hasonlít a Vég és a Kezdet?
Mint, amikor kis csónakon sok ezrek
az óceánra kieveznek
s nem jönnek vissza, mert mind belevesznek.

TÜKÖR
Kakimoto no Hitomaro

Amint eléje lépek
s szemlélem a tükörben,
a tiszta-fényű körben
a mély és furcsa képet,
úgy rémlik, hogy az messze, túl,
egy ismeretlen öregúr.

ÉJ
Kakimoto no Hitomaro

Hosszú az éj - oly hosszú, mint a fácán
ezüstös, hosszú tolla,
csak bódorog botolva
annak, ki egyedül virraszt az ágyán.

HOLD
Ishikawa

Fölbukkan a felhők felett,
a fénye szétnyilall mesésen,
ezüsthálókat tereget,
ragyog a föld és az öböl
s a parton millió fövényszem,
mint drága ékszer tündököl.

EMLÉK
Kibino

Most már kopasz, tarlott az ág,
a halovány, beteg tavasznak
virágai mind-mind elasznak.
De szilvafáim illatát,
bár szirmait a szél lefújja,
még őrzi a ruhámnak ujja
és lelkemen mint álom illan át.

SZOMORÚFŰZ
Mushimaro

A lányka sírján ez a szomorúfűz
áthajlik e fiú sírjára lágyan.
Ki kétkedik eztán, hogy tiszta vágyban
kiért epedt-sorvadt e szomorú szűz?

SZERELEM
Sakanoye

Oly bús az árva-árva szerelem,
mely csak sóvárog, senkitől se tudva,
mint liliom a lápos tereken,
körötte a bozót, a gaz, a dudva.

IHARFA
Sarumaru

Hogy bőg a hatalmas
hegységben a szarvas.
Hullatja vörös levelét az iharfa:
mért zajdul a bánatom őszi viharja?

HOLD
Ono no Takamura

Kína egén,
mint egy szegény
vándorlegény,
bolyongsz búsan, bomoltan,
én hontalan, japáni holdam.

SZÁMŰZETÉS
Ono no Takamura

Evezve a Nyolcvan Sziget felé
a tengeren, a végtelen mezőben
ring csónakom, a vízbe elveszően.
Száműzött a Császár. Jámbor halászok,
halászbárkák, beszéljetek felőlem.

FELHŐ
Hennjo

Ó Ég Szele,
állítsd meg ott a kék úton
a felleget.
Oly gyönyörű. Hadd bámulom,
mert ellebeg.

ÁLOM
Ono no Komachi

Álmomba megjelent a kedves.
Azóta szeretem az álmot.
Szép, tarka pille, mely az álnok,
bús éjbe tündökölve repdes.

TAVASZ
Ariwira no Narihira

Tavasz ragyog.
Már olvadoz a hó a tornyokon
s a csermelyek lármája mormolón,
vígan ragyog.

Tavasz ragyog.
Kibuggyan a könny, mely a csalogány
szemébe a bús, téli éjszakán
beléfagyott.

CSERESZNYEFA
Ki no Tomonori

Virágzott a cseresznyefa,
hollófekete volt hajam,
táncoltam gondtalan.

Virágzott a cseresznyefa,
de a hajam már szürke lett,
csak a virágok fénylenek.

Virágzik a cseresznyefa
ma is, amíg a szem elér
és a hajam fehér.

BÁNAT
Oshihochi no Mitsune

Futsz a hegyekbe, a föld zavarát
kerülve. Ámde ha a bánat
majd a hegyekbe is elmegy utánad,
hová vonulsz, szegény barát?


Ki no Tsurayuki

Halkan havaz
s hajunk legyezi a tavasz.
Mi e csoda? Mi ez a hó?
Nem föntről, az égből való.
Ez a tavasz szagos hava.
Virágzik a cseresznyefa.

TÉL
Minamoto no Shigeyuki

Eljött a tél Csu országába végül,
kunyhómba is, bármily magában állt.
Akárhogy is rejtőzködött
a káka, szittyó, sás között,
mégis reá talált.

HAJ
Fujiwara no Okihaze

Ó, éjfekete, szép hajam,
sötét, mint erdő a viharban.
Mi lett veled? Azt mondja tükröm,
hózivatar van.

PÁRNA
Kanemori

Herceg, karod legyen a párnám?
Nem, elfogadni nem merem.
Egy nap sem s itt hagynál te árván,
eltünne ez a szerelem
és akkor egyre-egyre várnám,
cipelve átkom szüntelen.

VÍZESÉS
Fujiwara Kinto

Régóta hallgat csöndben és
elnémult a dörgő, mesés,
vad vízesés.
Régóta hallgat a kőszirtek alja,
de a dicső zajt aggja, fiatalja
még egyre hallja.

LÉGYOTT
Daini no Sammi

Csitt.
A nád susog. "Várj egy kicsit".
Imádom őt. A szél sivít.
Úgy várom. Ám nincs senki itt.
Csitt.

DÁMA
Kii

Nem csábulok a csengő, csacska szóra.
Meg is adom okát.
Nem áztatom könnyel ruhámnak ujját,
mert az nemes brokát.

HOLD
Akisuke

Hold, most kibuksz
a felhők torkán.
Aztán söpör
az őszi orkán!

ŐSZ
Ryôzen

Magányos cellámból kilépek.
Ámulva nézem ezt a képet.
A lombokon bolygó, bíbor láz.
Köröskörül az ősz vitorláz.

ÁLOM
Saigyô Hoshi

Én jól tudom, hogy itt minden csaló
s ami valónak látszik, nem való.
Ha így találom,
mért higgyem el,
hogy az álom az álom?


Saigyô Hoshi

Cipeltem a búmat,
vittem szakadatlan.
"Sírj", mondta a holdfény
s én sírvafakadtam.

GONDOLATOK
Saigyô Hoshi

Miként ha füstölög a Fuzsijáma,
a füstje szétrepül a lenge, kába
szelekbe s eltűnik a kék egen,
a gondolataimnak bús imája,
úgy tör ki és úgy vész is el hiába,
a messzeségbe mállva, névtelen.

SZERZETES
Dôin

Csak gyászolok. - Minek a szó. -
Élek még? - Sírba volna jó. -
Gondolkodom? - Irtóztató. -

HŰSÉG
Horikawa

Igaz-e, hogy a mi szerelmünk
végnélküli, határtalan?
A gondolataim ma reggel
olyan kuszák, mint a hajam.

SZIRT
Sanuki

Mint a szirt, mely a tengerben ázik újra,
ahányszor a hullám körötte repdes
s nem látja senki - a ruhámnak ujja
nem szárad meg soha, örökre nedves...

NYOMOK
Shizuka Gosen

Miosyno hegyén fönn
havas sziklákon át,
megláttam én a lába
nyomát.

Csillagfényben fürödtek
akkor a nagy hegyek
s most gondolatban véle
megyek.

BÁNAT
Toshinari

A jó, a tiszta szenved,
űzi a gúny, a kardvas.
Futottam a világtól,
de a bánat hatalmas.
Itt a magányos erdőn
áll s könnyezik a szarvas!

SZILVAFA
Fujiwara Ietaka

Eszembe jut, egykor mi volt
a szilvafánál, és a szilvafától
kérdem, miért marad a Drága távol?
Fönn a kiholt
égen ragyog a hűs, tavaszi hold.

HULLÁS
Kintsune

Hó és virág hull sebesen.
De hullok én is és esem.
Azt mondja minden: "Nem maradsz itt
te sem."

HOLDVILÁG ESŐBEN
Yamazaki Sôkan

Mutasd nekünk szép arcod hát
éjféli Hold, bárhogy hull az eső.
De meg ne hűlj. Tedd föl a sapkád.

SZERELEM
Kitamura Kigin

Szívembe forró vágy remeg föl.
Kérdezte, mért fogytam le így?
Zokogva mondtam: "A melegtől".

SZOMORÚ DOLGOK
Kaibara Ekiken

A ház, ahol meghalt egy kisgyerek.
A kályha, mely kihűlt és nem meleg.
Pásztor, kit ennen-nyája nem szeret.
Írástudó, kinek csak lánya lett,
pedig fiút várt és miatta dúl-fúl.
És a levél, mely nem hoz hírt hazulról.

MÚLT
Kaibara Ekiken

A múlt, a múlt
a porba hullt.
Mint röpke éj, oly gyorsan elhaladt.
Jaj, mit álmodtam nyolcvan év alatt.

APÁCABÉKA
Kawai Chigetsu-Ni

Lásd, árpaszalmából fonok tenéked
remeteházat,
apácabéka,
mert lelked édes és szelíd alázat.

HOLD
Ibara Saikaku

Rongyos, nyomorgó, kis faluk,
nincsen virágjuk és haluk.
De gazdagok most, mert a Hold
rájuk hajolt.

TAVASZ
Ibara Saikaku

Levetem tavaszi ruhám.
A szép Tavasz
ládám ölébe csillog ezután.

KETTECSKÉN
Yamaguchi Sodô

Az aratási hold tündér-sütésén
megyünk haza,
két régi cimbora: az Árnyam és Én.


Matsuo Bashô

Nézd, a fehér hó mint ragyog.
Ki hát a hóba. Hadd imádom,
hadd nézem, amíg megfagyok.

TELEHOLD
Matsuo Bashô

Ó, telehold - ha volna egy nyele,
ő lenne az én legyőzőm
és én legyezném arcomat vele.

ÚTON
Matsuo Bashô

Kietlen elhagyott vidék.
És itt, hol a madár se jár,
bealkonyul az őszi ég.

EMLÉKEZÉS
Matsuo Bashô

Mikor virágos minden út
s fehérek a cseresznyefák,
minden, mi volt, eszembe jut.

JER, KISFIAM...
Matsuo Bashô

Jer, kisfiam, mesélni kezdek.
A dinnyeföld tarkán virágzik.
Akarsz-e egy gerezdet?

CSÖND
Matsuo Bashô

Nyugalmas, csöndes est...
Csupán a tücskök vad zenéje harsog,
hogy szirteket repeszt.

BABONÁS HOLDFÉNY
Matsuo Bashô

A holdsugár, mint az ezüsteső dűlt
s én hajnalig járkáltam künn a tónál,
akár egy őrült.

TEJÚT
Matsuo Bashô

Hogy zúg a tó.
De fönn az égen az arany Tejútnak
nyugodt, nagy íve látható.

HAVAS TÁJ
Matsuo Bashô

Hóförgeteg...
Ott a sűrűben, a kis házikóban
él egy magányos agg s beteg.

IDILL
Matsuo Bashô

A tűzhelyen parázs dereng.
Fönn a fehér falon a vándor
árnyéka leng.

VAJÁKOLÁS
Matsuo Bashô

A hold ma éjjel izzón tündökölt.
Fehér cseresznyéskert lett a tüzében
a bús pamutfaföld!

JÁTÉK
Matsuo Bashô

Piros szitakötő!
Szakítsd le szárnyát s itt egy új titok:
aranypirosítód!

[Ez Takarai Kikaku (1661-1707) verse,
Bashô válaszverse:]

Aranypirosítód!
Mi lesz belőle, ha szárnyat köt ő?
Piros szitakötő!

TAVASZI KÉPECSKE
Matsuo Bashô

Virágzanak a szilvafák.
A Nap aranypalástban
a hegy ormára hág.

BOLDOG FOLYÓ
Matsuo Bashô

Táncolva száguld, a hulláma csattog.
A Nyár, az izzó, édes, buja Nyár
rá csókokat dob.

VIHAR A PUSZTÁN
Matsuo Bashô

Vihar zörömböl szakadatlan.
Fél a szívem benn s künn is így remeg most
a vadkan.

MAGÁNY
Matsuo Bashô

Jó volna innen messze futni
és élni oly magányosan,
akár te, elhagyott kakukkfi.

ŐSZI EST
Matsuo Bashô

A száraz ágon komoran időz
egy óriás, fekete holló.
Megjött az ősz.

TÉL
Matsuo Bashô

Bús, téli fészek.
Várj, majd kizöldülsz s fölvernek dalukkal
a víg zenészek.

OLAJ
Matsuo Bashô

Ma éjjel a lámpámba, jaj,
nem volt olaj.
De ablakomba akkor behajolt
a Hold.

LÉGY
Matsuo Bashô

Veréb barátom, kérnék egy kegyet,
Ne kapd be a virágra röppenő
bús, kis legyet.


Matsuo Bashô

Öreg halastó szendereg a langyos
magányba némán... Most beléje cuppan
loccsanva egy loncsos varangyos.

HARMAT
Matsuo Bashô

Ó harmat, én aranyosom.
Várj, míg nyomorú életem
tűnő vizedbe megmosom.

BOGÁNCS
Matsuo Bashô

Kíváncsi bogáncs rég vigyázza már,
hogy jön és hogy megy az utas;
és legeli egy szamár.

AGGASTYÁN
Matsuo Bashô

Fehérhajú, bús aggastyán mereng a
családja sírján. Háza puszta most.
Jaj, bong a donga és leng a gerenda.

PRÜCSÖK
Matsuo Bashô

Ó kis prücsök, beh vidám a dalod.
Ki sejti, hogy majd nemsokára
halott leszel te is, halott?

CSATATÉR
Matsuo Bashô

Vén harcmezőn Tavasz gyújt sugarat.
Százhúszezer harcosnak életéből,
mint egy futó álomból ez maradt.

NYOMORÚSÁG
Matsuo Bashô

Az évtől elbúcsúztam.
De kalapom a régi nyári-szalma
s lábam botolva csusszan
a téli sárba, rossz gyökérpapucsban.

VÁLÁS
Matsuo Bashô

Az illatos pünkösdirózsa kelyhét
habozva hagyja el a méh,
a részeg és a boldog, esti vendég.

TÜCSÖK
Matsuo Bashô

Dalolva halt meg. Mit hagyott itt?
Egy aszu, vézna tetemet,
mit a futó por betemet.

SZEGÉNYSÉG
Matsuo Bashô

Jöjj el barátom, bár kopott tanyám van,
de nálam
a szúnyogok is oly kicsik,
hogy az embert alig csípik.

VADKACSÁK
Matsuo Bashô

Az éj borult az óceánra távol.
Most vadkacsák halk hangja rí, fehér,
és a sötét derengve fölvilágol.

A JÓLTEVŐ
Matsuo Bashô

Ha a mezőn az éjfél fagya metsző,
kabátja szárával takargat,
egy jószívű madárijesztő.

MAGASAN
Matsuo Bashô

A szirttetőn haladtunk
s a fellegekbe szárnyaló pacsirta
dalolt alattunk.

VARJÚ
Matsuo Bashô

A csúnya varjú -
mily szép is, így reggel,
ha hóvihar fú.

REMETE
Matsuo Bashô

Áll a kemény tölgy és semmit se lát.
Meg is veti
a csillogó cseresznyefát.

MAJOM
Matsuo Bashô

Zúg a hideg zápor. Te meg sem látod.
De a majom bőg.
Szegény, szeretne egy esőkabátot.

TÁJKÉPECSKE
Ochi Etsujin

Az éjszakán holdfény zizeg.
Vén templom alján, a hegyen
hántolják a rizset.

TANÁCS
Ochi Etsujin

Vigyázva hajtsd most a lovat.
A tomporára a tavaszi hold ír
szép rajzokat.

TŰZVÉSZ UTÁN
Tachibana Hokushi

Házam leégett.
Lehulltak a virágok is.
Így ér mindenki véget.

HARSÁNY ÉJ
Suganuma Kyokusui

Hideg az éj. Mi zúg olyan vadul,
A vízesés.
Harsogva a Nagy Óceánba hull.

SZÚ
Kôno Riyú

Künn a vihar haragja fú,
tépázza zsúptetőmet
s én hallgatom benn, hogy kopog
a szú.

APÁCA
Konishi Raizan

Mily bús e kép! Az őszi réten
apáca áll s körötte rovarok
zúgnak setéten.

LEVÉL
Hattori Ransetsu

Száraz levél,
libbenve a sírkőre száll.
és ott nyugtot talál.

MADÁRIJESZTŐ
Hôjô Dansui

Még a ruháját is kölcsönbe kapja,
de a császárnak sem köszön
rozzant, kevély kalapja.

EZÜST
Naitô Jôshô

A téli holdvilág fakó
ezüstje hull ezüst hajamra -
olyan hideg, akár a hó.

BAGOLY
Naitô Jôshô

Úgy lángol a hold most, hogy egy bagoly
káprázva az eresz alá bújt
s ott silbakol.

VADKACSA
Naitô Jôshô

A mély vizekből úgy bukik elő
a vadkacsa,
mint egy csodákat látott bölcselő.

PRÓZA
Shida Yaha

Fülemüle!
"Tessék kalácsot, friss kalácsot"
Kiáltja egy hülye.

PRÓZA
Guchi Buson

Fülemüle!
Itt két pofára habzsol egy család,
hogy szétáll a füle.

MÚLT
Guchi Buson

Múlt.
Lassú napok begyűjtött gabonarendje,
mely egy pajtába hullt...

PATAK
Guchi Buson

Mikor májusban az eső szakad,
milyen szilaj,
önérzetes a legkisebb patak.

TANYAI KÉPECSKE
Guchi Buson

Egy kis majorba, messze valahol
virágban állnak a barackfák.
A házalóra mérges eb csahol.

ŐSZI ÉJ
Guchi Buson

Az őszi éjbe - mily bolond dolog -
akármit is tegyek,
apámra és anyámra gondolok.

HARANG
Guchi Buson

Templomi harang bronzán libegve
alszik
egy csöppnyi lepke.

VAKEMBER
Guchi Buson

Ma oly csudásan tündököl a hold.
Egy vak nekem jött
s ő is kacagott, hogy belém botolt.

SÁRGA ŐSZIRÓZSA
Guchi Buson

Lámpám tüzétül
a sárga őszirózsa
nézd, elfehérül.

ESŐ
Guchi Buson

Nézd, a csepergő
esőbe sétál
egy háncs-kabát meg egy esernyő.

RABLÓVEZÉR
Guchi Buson

Úgy ég a hold, hogy minden szív megolvad.
Még a rablóvezér is
versben dalolja meg a holdat.

VIRÁG
Josen

Szól a virág: "Nektek minek a rét,
kik ócska színházból jöttök ki hozzám?
Én nem játszom sohase kabarét.

HALOTT FIACSKÁM
Fukuda Chiyo-Ni

Halott fiacskám merre költözött?
Mily égi réteken
kerget szitakötőt?

FENYŐ
Oshimo Ryôta

Fönn jár a Hold.
Most hág az ég fennkölt ormára Ő.
Jaj, bérctetőn mért nem vagyok fenyő?

HAMUTÁLCA
Itô Fugyoku

A holdvilágos táj oly isteni,
hogy nem merem
hamutálcámat sem kiönteni.

LEGYEZŐÁRUS
Kakô

Szellős, hűsítő legyezőket árul,
izzad szegény,
pedig egész orkán fuj a nyakárul.

HALÁSZOK
Kinsha

Hálót vetettek ők már sok-sok
ízben,
de mégse foghatták meg, ott
maradt
a csillagok visszfénye lenn a vízben.

ABLAK
Yamamoto Ryôkwan

Kifosztva áll szegény lakom,
De a rabló a holdsugárt
meghagyta itt az ablakon.

BÉKA
Issa

Kis, árva béka, mért riadsz te vissza?
Ne félj, ne félj.
Ismerj meg engem. Itt barátod: Issa.

EGY MILLIOMOSHOZ
Issa

Tudod, mi énnekem a pénz,
arany-, ezüst-, kincs-garmada?
Mint bambuszon a hajnal harmata.

A DALNOK
Issa

Mindig egyformán énekel
a kis fülemüle.
Nem nézi, hogy a lomb alatt
kegyelmes úr ül-e?

LÉGY
Issa

Ne üsd agyon a kis legyet,
Nézd, tördeli kezét.
Úgy kér kegyet.

A VÍG CSAVARGÓ
Saitô Yakushi

Milyen hideg a hó, mert nincs velem
a víg csavargó:
a Szerelem.

VÍZ
Mutshuhito császár

Ha korsóm öblét csöndbe lakja,
a korsóhoz simul alakja.
De mégis a víz az erős.
Őtőle robban szét az ős,
kőszirt évezredes alapja.

ELLENTÉT
Masaoka Shiki

Mi fönség.
A kert fehér fagylaltján
piros gyümölcs ég.

REKKENŐ ÉJSZAKA
Masaoka Shiki

A nyári éj oly kábító.
Álmatlanul virraszt benn a kalitban
szegény rigó.

FEHÉR PILLANGÓ
Masaoka Shiki

Fehér pillangó szállt a
gyöngyvirágra
s én szinte félek:
nem lélek?

UTOLSÓ DAL
Masaoka Shiki

Figyelj csak a tücsök dalára,
ha hangosan csattog az őszi éjben,
azt sírja, hogy majd meghal nemsokára.

TAVASZI ÉJSZAKA
Masaoka Shiki

Tavaszi láz.
Egy ember az utcán ballag magában
és fuvoláz.

HAJNALPÍR
Masaoka Shiki

A hajnali égen tündéri pír van.
De lásd, kilobbant,
míg róla ezt a kurta verset írtam.

APÁM
Masaoka Shiki

Tücskök dalolnak este, mint a költők,
mindenki érti éneklésüket.
De - jaj - az én apám agg és süket.

Ó-ÉV
Nakauchi Chôji

Elillan az év, nincs nyugsága nálam.
Utána nézek,
két tenyerembe hajtva állam.

ELHAGYOTT BÁRKA
Yosano Akiko

A parton egy vén bárka, tele vízzel,
mindenki elfeledte rég
s vizén fehéren tükröződik
az őszi ég.

ELLENTÉT
Nakijima Toshi

A tájat édes, szűz hó este meg.
"Csak üzleti ügyben keressenek".

MACSKA, NAPRAFORGÓVAL
Ono Bushi

Kölykét viszi a macska, morgó
szájába. S mint a tigris,
körös-körül lángol a napraforgó.

ÉDESANYÁM
Ishikawa Takuboku

Vállamra kaptam az édesanyámat
és vittem a vállamon őt tova halkan,
de oly pici volt, oly könnyű szegényke,
hármat se léptem, sírva fakadtam.

SÁRKÁNY
Ishikawa Takuboku

Elvágtam a sárkány zsinegjét.
Nemrég
a szívem is éppígy röpült el,
mint messze emlék.

TÉKOZLÓ FIÚ
Iskihawa Takuboku

Mint gyermek, hogyha visszatért
a faluba, hová való
és aluszik a duzzadó
párnákon, így jött vissza mostan
a hó.

VÖRÖS
Hakushü Kitahara

Vörös felhők járnak az égen.
Vörös bor van kupámba régen.
Miért várom, vágyom a végem?
Vörös felhők járnak az égen.

MULANDÓSÁG
Hitoshi

Minden művünk a semmiségbe téved,
akár a csónak, hullámtól dobálva.
Csöndes halálé lesz a hangos élet.
Mi marad itten? Egy árnyéknak álma.

AZ EMBERÉLET
Moshi

Az emberélet gyönge dráma.
Csak egyszer adják.
Nincs több előadása.

PARÁZS
Niko Horiguchi

Az alkony-égen vad, vörös ködök.
Most a szökőkút parazsat köpött.

ÉLET
Niko Horiguchi

Ki élhet e világon,
hol annyi a ború?
Az élhet e világon,
ki egyre szomorú.

JAJSZÓ
Niko Horiguchi

Bús és sötét szememben
örökre könny ragyog,
mivel sovány vagyok,
mivel japán vagyok,
mivel ember vagyok.

UTÓSZÓ

Mindenki tudja, hogy Kosztolányi fordításai szép versek, hogy hozzátartoznak az oeuvre-jéhez, s így természetesen szerves részei a magyar költészet világának. Másrészt az is tagadhatatlan, hogy fordítói munkássága elválaszthatatlan bizonyos gyanútól, rosszallástól. És tegyük hozzá, hogy a kételkedésnek ez a légköre nem is a mi, filológiára oly kényes korunkban keletkezett, hanem még kortársainak ítéletében, különösen a Nyugat-nemzedék áhítatosan komoly fordítóival, Babitssal és Tóth Árpáddal összehasonlítva. Az is igaz, hogy neve később néha jelszóként szerepelt olyan "átültetők" zászlaján, akiknek fordítói szabadsága már hamisításnak tekinthető. Aminthogy voltak is olyan kihívó megjegyzései a fordításról, amelyek bátorításul szolgálhattak a szabadosabb kísérletekre: "A fordítás mindig ferdítés is... Fordítani nem lehet, csak újrakölteni." Igaz, hogy Shakespearerel kapcsolatban szenvedélyesen hangsúlyozta a lehetőleg szó szerinti fordítás követelményét, és általában, a fordításról szóló cikkei, jegyzetei, egészükben és összefüggésükben megtámadhatatlanok.
Fordítói gyakorlatában is volt valamilyen kihívó könnyelműség, mely ritkán mélyedt el az idegen vers "leglelkébe", inkább a látványos hangulatára tört. "Nem is verset fordított" - írta róla Illyés - "hanem tiszteletre méltó merészséggel új verset írt. Benyomást kapott egy versről és ezt a benyomást foglalta versbe. Magába fogadta az idegen vers magvát - akár az ihletet - s azt szökkentette szárba." Olykor, különösen fiatalkorában, még a vers formáját is megváltoztatta, habár azt sem többször, mint a hűségnek azok a bajnokai, akik megvetésükkel sújtották. De sajátságos módon, ugyanakkor, amikor valamennyi idegen költőt bizonyos fokig egy szintre hozott "kosztolányiassága", mellyel átitatta őket - éppen a rajtakapható eltérés kevesebb, mint az olvasó, a Kosztolányiról kialakult hiedelmek alapján képzelhetné. És főként arról nem szabad megfeledkeznünk, hogy van sok lényegien hű fordítása is, fordításirodalmunk legmaradandóbb remekműveihez tartoznak, mint Hugo verse, "Az éj, az éj, az éj", Verhaeren "Novemberi szél"-je, Jammes néhány verse és Valéry "Tengerparti temető"-je - hogy csak találomra említsek néhányat.
Mindez Kosztolányi fordításainak egészére vonatkozik, de sehol sem helyén valóbb megemlíteni, mint éppen itt, a kínai és japán versek után, amelyek már a maguk idejében egyenesen a játékos misztifikáció hírébe keveredtek. Még Illyés is - aki olyan nagy megértéssel ír Kosztolányi fordítóművészetéről - így céloz rájuk az "Idegen költők" előszavában: "Az olvasó különös nevű kínai és japán költőkkel fog e kötetben találkozni. Nem tudjuk s - nyelvismeretünk fogyatékossága következtében - valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy ha közelebbről arcukba néznénk e kitűnő és ünnepélyes költőknek, egyik-másik szeméből vajon nem a "Zsivajgó természet" szerzőjének élénk tekintete csillogna-e felénk." Amikor azonban e mostani kötet szerkesztése során - Csongor Barnabás adatai alapján és a kínai nevek mai átírása szerint - megkíséreltem a költők azonosságát megállapítani és a verseket időrendben csoportosítani, kiderült, hogy egy-két kivétellel - és úgylehet, a későbbi kutatás ezeknek a kilétét is meg tudja majd állapítani - ezek a költők igenis mind léteztek. És amikor öt évvel ezelőtt a komoly filológiai igénnyel és apparátussal készülő Po Csü-ji és Tu Fu kötetek előmunkálatainak idején volt alkalmam betekinteni jó néhány költemény nyersfordításába, azt is megállapíthattam hogy Kosztolányi idevonatkozó fordításai viszonylag meglepően hűek. Kivált Po Csü-ji személyiségét és személyes hangját senki sem közelítette meg nála hívebben. És ezen túl kétségtelen, hogy a maga módszerével és nyugatos jambusaival hiteles kínai és japán hangulatot sikerült magyar nyelven megteremtenie. Mit számít ehhez képest, hogy a keleti főváros, Lojang helyébe következetesen az akkor még nem létező Pekinget tette?
De Kosztolányi fordítói jellegét nem is az ilyen részletek döntik el. Inkább az, hogy ő volt az első, aki - még fiatalkorában, 1913-ban - gyűjteményt adott ki a külföldi új költők verseiből, a "Modern költők"-et. És Kosztolányi mindig modern költőket fordított, később is, akkor is, ha kétezer évvel korábbi költőkhöz fordult vissza. Mert mindig azt fordította, ami az ő modern költői merészségét izgatta. "Modern Költők" - mindmáig ez a cím jellemzi Kosztolányi fordítói értékét és jelentőségét.

VAS ISTVÁN