Terebess
Ázsia E-Tár
Ť
katalógus
Ť
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Bertrand
Westphal
Két
mai regény a kazár birodalomról
Horváth Andor fordítása
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
http://www.korunk.org/9_2002/ket.htm
Az első világháború óta tudni véljük, hogy Európa nem más, mint az ázsiai földrész egy kis nyúlványa. Pedig arra nézve, hogy kontinensünk földrajzi határai mennyire szűkre szabottak, nem is volt igazán szükség Paul Valéry nevezetes, 1919-ben írott levelére, amely feltárta az európai szellem válságát. A szellem ugyanis szabadon áramlik, mit sem törődve a világot elkerítő határokkal. Amikor az önazonosság gondolata még távolról sem foglalkoztatta, Európa képzeletben már akkor is bebarangolta a messzeséget, ahol semmi sem állja útját az álomképnek, ahol a létezőnél többet számít a kiismerhetetlen, s ahol a távolba vesző szemhatár mesés történeteket ígér.
A görögök számára a nyugat egykor utópisztikus álmok ihletője volt. Az exokoeniszmosz folyamatában, amely az óceán felé hajtotta őket, a saját világuktól távoli napnyugatot Boldog Szigetekkel és elíziumi mezőkkel népesítették be. Később ugyanazt a földrajzi környezetet a karthagóiak szörnyetegek és ijesztő istenségek lakhelyéül jelölték ki.
A kelet viszont, amelyet az ókoriak jobban ismertek, a kora középkor idejére részben elvesztette otthonos jellegét, olyannyira, hogy a kereszténység századaiban excentrikus képzelgések táptalaja lett. Valahol a távol-keleten feküdt a nesztoriánus (ekként tehát keresztény) főpap és király, János országa, aki a keresztes háborúk idején nagyon jól bevált volna mint az iszlám elleni szövetséges. Mivel híres volt és keresett, virágzó ország fejének képzelték, mesés kincsek urának. Ami távoli, arról szabad volt bármit képzelni: az apokrif levél, amely János személyéről és javairól szól, 1165 táján körbe járt Európa királyi udvaraiban, és egy négyszáz éven át eleven legendát indított útjára.
János felkeltette Pierre Benoit és több más regényíró érdeklődését. ő inspirálta Umberto Eco negyedik, 2000-ben közzétett regényét is (Baudolino). Személye merő kitalálás, azaz valószínű, hogy a név félreértésből született: a Johannes név a kínai királyi cím, a Wang latinos változatának tetszik (a Wang szó török fordítása egyébként Han1). De távoli világok meghódításáról szőtt álmok nem csupán János - hitetlenek közt egyedüli hívő (vagy fordítva) - személyéhez fűződtek. Ugyancsak keleten, mégpedig a Fekete- és a Kaszpi-tenger között terült el a kazárok birodalma. E föld nem esett annyira távol Európától, ezért valamivel ismertebb is volt. Tudott dolog, hogy ez a Kijev és Azerbajdzsán Kaszpi-tengeri széle közé eső terület a 6. században jutott a kazárok hatalmába, és Szvatoszláv kijevi fejedelem 995 táján szerezte meg tőlük. A mongol hódítás után a kazár birodalom teljesen feledésbe merült. Pedig a birodalom korábban igen jelentős szerepet játszott: amolyan párnaként helyezkedett el Ukrajna (észak), Bizánc (délnyugat) és az arabok (délkelet) között, és alkalmas volt arra, hogy megállítsa ez utóbbiak előretörését Európa irányába. Más szóval ugyanaz volt a szerepe a régmúltban, mint amit később Lengyelország tulajdonított magának: a keleti határok védelme. Éppen mert Európa és Ázsia keresztútján terült el, a kazár birodalomra sokan megpróbálták kiterjeszteni hatalmukat. Miután eltűnt a térképről, kevés nyomot hagyott maga után. A tárgyi emlék ritka, és sokak szerint vitatható értékű. A királyságnak egymást követően három fővárosa volt: a Tarek sivatagban fekvő Balangiar, a Volga torkolatában épült Itil, valamint a Don mentén létesült Sarkel. Régészeti emlékek egyedül ez utóbbi nyomán maradtak fenn (Belaja Vezsa mellett), ám Sztálin, mint mondják, sietett azokat is eltüntetni egy víztároló medence fenekén. Ha a kazárok múltját ma mégis fel tudjuk eleveníteni, az a róluk megőrzött, roppant kis számú dokumentumnak köszönhető: az egyik a Kitab al Khazari (Kazárok Könyve), a 12. században élt andalúziai szefárd költő és tudós, Juda Halévi munkája, a másik a Kazár levelek, amely a 10. században Hazdai Ibn Shaprut, a córdobai III. Abd al-Rahman kalifa tanácsadója és az utolsó kazár király, József egy-egy levelét tartalmazza. A 15. században megtalált leveleket Oxfordban őrzik. Ez bizony nem sok, és nem is lett volna elegendő ahhoz, hogy a kazárok emlékezetét megörökítse. Gondoskodott azonban erről az a másik körülmény, hogy a kazárok az egyetlen nem szemita eredetű nép, amely áttért a judaizmusra. Feltehetően áttért, biztosak ugyanis nem lehetünk benne: a fennmaradt dokumentumok nem tartalmaznak erre nézve cáfolhatatlan bizonyítékokat. Mindenesetre tisztázatlan, milyen körülmények között mehetett végbe az áttérés. Akkor következett volna be, amikor a sámánok hitét valló kazárok felismerték, hogy a judaizmus az egyedüli vallás, amelynek az őket fenyegető szomszédos népek egyike sem hódol? Juda Halévi ezt sejteti. De vajon így van-e? Zsidó királyság Európa kapujában - ez valóban felcsigázza a képzeletet. Tanulmányozás tárgyává ez a kérdés azután lett, hogy ifj. Johannes Buxtorf 1606-ban Bázelben kiadta Juda Halévi szövegét, valamint a leveleket -, de rövidesen feledésbe is merült. A téma a 19. századi Oroszországban került újra elő, majd a Szovjetunió létrejötte után inkább Nyugat-Európában mutatkozott iránta érdeklődés. A kazár kérdésnek szentelt esszék közül három ragadta meg az érdeklődők figyelmét: Mihail Artamanov A kazárok történelme2 (erről azt tartják, kései megjelenése annak tulajdonítható, hogy erősen nem tetszett Sztálinnak), Douglas Morton Dunlop A zsidó kazárok története 3 és Arthur Koestler A tizenharmadik törzs4 című munkája. Ez utóbbi sokatmondó címe a könyv tartalmára is utal: Koestler azt kívánja bebizonyítani, hogy a kazárok a közép-európai askenázi zsidók ősei. Lám, máris kiviláglik, hogy a kazárok kérdésének tétje is van. A "kazárológia" - mert van már ilyen kifejezés is - sokak által művelt kutatási területté vált. Az elmúlt évtizedben létesült internetes honlapok száma meggyőző bizonyítéka ennek. 5
Léteztek-e vagy nem léteztek? Netán léteztek, de nem tértek át a judaizmusra? Jómagam tartózkodom attól, hogy állást foglaljak ebben a régóta folyó vitában,6 amelynek csak részleteit ismerem behatóbban. Fogadjuk el, hogy a kazár birodalomnak ott a helye valahol a Homérosz megénekelte Trója és János pap királysága között, Európa határokat nem ismerő, sokarcú képzeletbeli földabroszán. Ezért is magától értetődő, hogy számos, a fikcióra alapozott művet ihletett, ezek korpusza meglepően gazdag.7 Az elmúlt másfél évtizedben átlagosan minden évre jutott egy "kazár" regény. Közéjük tartozik Milorad Paviè Kazár szótár (1984)8 és Marek Halter Kazár szelek (2001)9 című műve - a továbbiakban figyelmem ezekre irányul.
Eleve meg kell jegyeznünk, hogy a két regény csupán témájánál fogva kötődik egymáshoz, no meg azáltal is, hogy mindkettő könyvsiker lett.10 A Kazár szótár összetett szerkezetű könyv: a betűrendben sorakozó szócikkek három részre és három korszakra oszlanak, mivel rendre az ortodox, a muzulmán, illetve a héber források állnak középpontjukban. A három történelmi korszak pedig, amelyre utalnak: 861, a megtérés eseménye, amelynél jelen van a három felekezet képviselője (Cirill és Metód, Farabi Ibn Kora, valamint Isaac Sangari), 1691, egy kazár szótár összeállításának kalandos története, amelynek szereplői ugyancsak több felekezethez tartoznak, és végül egy 1982-ben rendezett tudományos kollokvium, amelyen többek között egy jugoszláv, egy egyiptomi és egy izraeli kutató vesz részt. Paviè a kombinatorikus, még inkább a hipertextuális szövegírás kimagasló példáját kínálja olvasójának. Marek Halter kevésbé vakmerő, mint montenegrói elődje, noha könyvének van egy olyan sajátossága, amely a Szótárhoz közelíti, éspedig az, hogy az elbeszélés két síkja szüntelenül egymásba játszik. Az egyik az in illo tempore (935, illetve 954-955) idősíkja, amelyben József király (a kagán) és húga, Attex története zajlik, találkozásukat is beleértve Isaac ben Elizierrel, a córdobai főrabbi küldöttével, a másik a hic et nunc (2000. május), a jelen idejű cselekmény, amelynek hőse Marc Sofer, egy sikeres író, aki kutatásokat folytat Azerbajdzsánban és Örményországban, s akinek a tárgy iránti szenvedélyes érdeklődése átterjed a szép fiatal lányra is, aki talán kazár ősök leszármazottja, sőt netán maga a szépséges Attex hercegnő született újjá személyében. ő maga így kommentálja ezt az összefonódást: "Annyira magával ragadó, annyira esztelen volt mindez, mintha két világ keveredett volna" (Ksze, 305). Paviè könyvében nem két világ vegyül és olvad össze, hanem három. Mint a metaforák általában, a kazár metafora is túlnő azon a referensen, amelytől lendületét veszi. Ilyen értelemben a kazárok országa jellegzetes példája annak a földrajzi kiterjedéssel nem rendelkező térnek, amelyet a képzelet irodalmi mű formájában állandóan elhelyez a valóságos térben. Nyomatékos hangsúlyt kap, hogy a referens, már amennyire lehetséges, teljességgel hiányzik. A kazárokat mintha a szél hozta volna, és az is ragadta volna őket magával. Talán megsemmisítette, talán csak országuk határain túlra hajtotta őket. Paviè szerint eltűntek: "eredetük ismeretlen, mint ahogy eltűntek azok a nyomok is, amelyek jeleznék, hogy milyen néven és mely nép körében kell leszármazottaikat manapság keresnünk" (14). Halternél van folytatás: "a kazár szelek végigsöpörtek a sztyeppen és őket magukat is elűzték, Európa irányába, kaukázusi hegyekbe hajtották őket" (Ksze, 351). Bárhogy esett is, nyomukban szinte semmi nem maradt: néhány, Sarkel városát idéző emlék (Halter), talán egy temető az Újvidék közelében fekvő Celarovo helységben11 (Paviè).
Már maga az is csodálatra méltó, ahogy a két író tudomást szerzett a kazárokról. Marek Halter elmeséli, hogy 1941-ben, miután szüleivel sikerült megszöknie a varsói gettóból, családjukat a Vörös Hadsereg egy Üzbégisztánban található menekülttáborba irányította. Az ötéves kisfiú ott hallotta egy férfi szájából ezt a Puskin-verssort: "Reggel pedig a vitéz Oleg fölkelt, hogy a barbár kazárokat móresre tanítsa." Évtizedek múltán, amikor a gulágból szabadult Szaharovot barátai vendégül látták Nyugaton, egy alkalommal Rosztropovicsot arról faggatta, mit tud a kazárokról. A gordonkaművész kellő felvilágosítással szolgált, és Artamanov könyvét ajánlotta figyelmébe12. Az anekdota maga is regényszerű. Ami Paviè regényét illeti, annak középpontjában a Kazár Lexikon szerkesztése áll, amelyet egy lengyelországi zsidó nyomdász, bizonyos Ioannes Daubmannus jelentet meg, és amelynek szinte nyoma vész az inkvizíció határozata folytán.
Ha már a való világban nem állnak szilárd talajon, a kazárok a könyv létére támaszkodnak. Halter szerint jóval az európaiak előtt ismerték a papírgyártás titkát. Fennmaradásuk is a papírnak, az írott szónak köszönhető, jóllehet szüntelenül szólni kell arról, hogy a Könyv maga is törékeny eszköz. A Daubmannus szerkesztette lexikont rövidesen elemésztette a tűz. Egyébként a könyvember is kazár találmány. Amikor küldöttséget menesztettek Theofilosz bizánci császár udvarába, hogy megismertessék vele országukat, "az egyik küldött testére a kazár királyság történelmét és helyrajzát tetoválták" (Kszó, 61). Ez a két lábon járó történelemkönyv szomorú véget ért, mivel "Belehalt abba, hogy a kazár történelemmel borított bőre viszketegséget okozott. A viszketés elviselhetetlenné vált, és ő kilehelte lelkét, megkönnyebbülten és boldogan, hogy végre megtisztul a Történelemtől" (Kszó, 64).
Hús, Történelem, Könyv: mind a Por allegóriái. Az örményországi barlangban, ahová bekötött szemmel vezették, Marc Sofer is olyan könyvtárat talál, amely Borges elbeszéléseihez vagy Eco regényéhez méltó: "A faragott polcok roskadoztak a sok száz, sok ezer, különféle méretű könyv súlya alatt" (Ksze, 274). A történet során a barlang felrobban, és vele együtt levegőbe repülnek az ott található kéziratos könyvek is. E gyászos végjátékot megelőzően, amely a szép Szonja halálát is okozza, Soferre azt a feladatot bízták, hogy írjon egy könyvet, amely kiemeli a kazárok írásos hagyatékát a feledés homályából és az érdektelenségből, beszélje el a könyvtár sikertelen elrablásának történetét, s ezáltal ébresszen érdeklődést a kazárok iránt, noha a világ talán jobban figyel a csecsen háború zajára és a Kaszpi-tengeri kőolaj körüli kereskedelmi botrányokra.
A kazárokat körüllengő bizonytalanság, amelyben jól kifejeződik a történelmi emlékezet véletlenszerűsége, a róluk szóló leírásokra is hatással van. Kényszerítő erejű referens híján a róluk szóló szöveg annyira szabad, hogy benne hangot kaphat különös emberségük minden árnyalata. A Kazár szótár türelmesen sorjázza jellemző vonásaikat. Vannak és nincsenek, ám ha vannak, akkor a teljesség igényével vannak. A máskor homályos segédige bennható, követelőző jelentést nyer. Végtelen aprólékossággal szóba kerülnek ember voltunk legkisebb redői. Ateh hercegnő, akinek nevében felismerhetőek E.T.A. Hoffmann nevének kezdőbetűi, nem mindig ugyanazzal a külsővel jelenik meg tükre előtt: "Azt tartják róla, hogy hét arca volt, ugyanúgy, ahogyan só is hétféle van" (Kszó, 27). Nincsen ebben egyébként semmi rendkívüli: "A 'kazár arc' kifejezés azt a minden kazárra, így Ateh hercegnőre is jellemző képességet jelöli, hogy az ember reggelente folyvást átváltozva, új, ismeretlen arccal ébred" (KSzó, 27).
"Itt, Európa peremén, ahol a képzeletet nem kötik gúzsba a valóság adottságai, az évszakok váltakozása nem egy, hanem két év ritmusát követi. E különös jelenség szinte szót sem érdemelne, ha a két év ráadásul nem "ellentétes irányban halad(na), akárcsak az ország legnagyobb folyójának áramai" (Kszó, 112). Ennélfogva a jövő találkozik a múlttal. E logika értelmében a jövő nyomokat hagy maga után, ami természetesen azt feltételezi, hogy térbeli kiterjedése van. A következtetés magától adódik: "A kazárok a jövőt térben képzelik el, nem pedig időben" (Kszó, 113). Hasonló szédületet Marc Sofer is átél, jóllehet ő a Paviè hőseiétől eltérő, realista regiszterben mozog. A kazárok földjén az ember eltéved az időfolyam kanyarulatai vagy a Történelem egymásra rakódott rétegei között: "Újra az volt az érzése, hogy - mintha csak az emlékezet végre látható hatalma öltene testet szeme előtt - hintázik az időben csakúgy, mint a gondolatai kijelölte alakváltozatban" (Ksze, 274).
Nem a naptár és nem az óramutató ideje ez, hanem az emlékezeté, amely ebből következően tisztára szubjektív. A tér összhangban van az itt lakók arcának próteuszi sokféleségével. Mind a tér, mind az emberi arc megkettőződik. A bizánci császárhoz küldött könyvember tetoválása arról tudósít, hogy a kazároknak van egy ikertársa, s ezt a népet gyakran összetévesztették velük. A kazár szótár muzulmán forrásai szintén két kazár népet említenek: az egyik a nappalnak megfelelő fehér, a másik az éjszakára emlékeztető fekete. A Paviè könyvében olvasható egyik etimológia szerint a kazár név a 'csavarog' vagy 'elmegy' jelentésű türk szóból ered13. Lehet, hogy tudományos szempontból nem ez a leghelytállóbb, de nem kétséges, hogy ez illik legjobban a képzelet e nomádjaihoz.
Ha már otthonosak a tér és az idő köztes világaiban, a kazárokhoz természetszerűn közel áll a létezés álombeli kiterjedése. Az élet általában olyan bioszférában zajlik, amely iránt mindenki egyformán vagy majdnem egyformán fogékony. A kazároknál ismeretes a létezésnek egy olyan változata, amely az emberek egy csoportját járatossá teszi egy részben közösségi jellegű, az ésszerű időbeliségtől merőben független álomvilágban: "A kazárok körében az álmok szereplői egyik álomból átvándorolnak a másikba, és az álmodót másvalaki is el tudja kísérni egyik faluból a másikba" (Kszó, 113). Vagyis az emberek a való világ mellett mozogni tudnak az álom redőiben is, amely a tér és az idő eltérő változatát kínálja. Ez a negyedik kazár dimenzió világok keresztútján helyezkedik el, és még szilárd testek közlekedését is lehetővé teszi. Ateh hercegnő képes nagy utat megtenni ebben az irányban: "Ateh hercegnő képes volt megjelenni egy nála ezer évvel fiatalabb férfi álmában, és a róla álmodó személynek egy tárgyat is át tudott adni" (Kszó, 106).
A társadalmi viszonyok megjavítása érdekében ennélfogva az álom világában kellett az embereket kapcsolatba hozni egymással. Erre hivatottak az "álomvadászok", akik közül egyik-másik olyan gyakorlatra tesz szert, hogy eléri az istenség szféráját. Ilyen például Mokadasza al Dzsaber: "sikerült oly mélyre hatolnia, mélyebbre, mint előtte bárki más, hogy elérte Istent, valamennyi álom legmélyén ugyanis Isten található" (Kszó, 53).
Más szóval a kazárok részint az emberek, részint az angyalok világában élnek, minden lehetséges sors találkozási pontján. Ezért oly különösen törékenyek Európa peremén, Nyugat és Kelet keresztútján, de különösen erősek is egy olyan univerzumban, amely lerázott magáról minden geopolitikai determinizmust, és amely az álom másféle kozmoszában, a tükör túloldalán vetett horgonyt. A Marek Halter felélesztette Kazária labirintusra emlékeztető barlangjai mintegy földrajzi megfelelői a Paviè alkotta álomlátók és álomvadászok arkánumainak. Szinte bizonyos, hogy e föld geokritikája megkívánja ama párhuzamos világok feltárását, amelyek az érzékelhető világ szélén vagy annak mélyén bontakoznak ki. Az eltűnt királyság már csak ezáltal is metaforája lesz egész Európának és minden, irodalmi műbe átültetett földrajzi térnek. Paviè regényében a tér a hegycsúcsok árnyékát követve kitágul: "június havában a kazár hegyek árnyéka messze elterül a szarmata fennsíkon, tizenkét napi járóföldre, decemberben pedig az árnyék észak felé egyhónapnyi járóföldre is elnyúlik" (Kszó, 60).
Az árnyék egybeolvad az álombéli tájjal. Olykor a térnek ennél konkrétabb referenciája van. Paviè regényének középső része a kazár szótár megalkotásáról szól a 17. század utolsó évtizedének elején. A három kiszemelt, más-más vallású szerkesztő előbb álomban, majd a csatatéren találkozik egymással, valahol a Duna mentén. Az álomban megjelenő tér fedi Európa keleti felének nagy részét, Szerbiától Törökországig. Amellett érintkezik a háborúskodás terével.
Eddig csupán irodalmi kiterjedésében szóltam arról a Kazáriáról, amely, ha létezett is valamikor, ezer év meg egy emberöltő előtt eltűnt a térképről. Ha azonban hitelt adhatunk Paviènak, ránk maradt a kazárok néhány szólásmondása, közöttük az is, mely szerint "van csontváza a léleknek is, emlékeinkből összerakva" (Kszó, 82). A lélek csontvázának azonban az a furcsasága, hogy amikor az emlék megszilárdul, a történelem kétértelművé válik, és veszélyeket rejthet magában.
Voltak is, meg nem is, mondtam korábban a kazárokról. Azt is említettem, milyen szerepet töltenek be a jelenkori zsidóság képzeletében. Halter többször is visszatér erre a kérdésre, de óvakodik kockázatos következtetéseket levonni. Pedig őt megelőzően Koestler is hangoztatta, hogy a kazárok a közép-európai askenázok elődei, amiből az következnék, hogy a zsidók zömükben nem szemita eredetűek14. Koestler ebben fontos következtetést lát, jómagam kételkedem benne, hogy abszolút értelemben az volna, ugyanis kétségeim vannak arra nézve is, hogy ily módon hathatósan fel lehet lépni az antiszemitizmus ellen, ahogyan azt mások mellett Koestler is véli. A kazárokkal foglalkozó irodalmi spekulációkat gyakorta átjáró vis polemica nem hiányzik Paviè regényéből sem. Van-e valamiféle összefüggés a kazárok és a szerbek között? Eleve biztosan nincs. Amikor a regényt néhány évvel ezelőtt először olvastam, nem is fedeztem fel semmi hasonlót - igaz, figyelmem akkor a könyv kombinatorikus játékára irányult. Más színben láttam a dolgokat másodszori olvasásra. Egy vele készített beszélgetésben egyébként maga Paviè így kommentálja ezt: "Hát persze, hogy ránk, szerbekre gondoltam. Újabban állandóan bocsánatot kérünk amiatt, hogy lélekszámunk tízmillió, s ennélfogva mi vagyunk Jugoszlávia legnagyobb népe. Talán mi is arra ítéltettünk, hogy eltűnjünk, akárcsak a kazárok, hiszen hozzájuk hasonlóan kelet és nyugat között van az otthonunk, és eltipornak a nálunknál erősebb szomszédok, úgy, ahogy fővárosunkat tucatnyi alkalommal lerombolták a történelem folyamán."15
Vajon könyve jugoszláviai sikerének nem éppen az-e a titka - kérdezi Paviè -, hogy olvasója azonosul a kazárokkal? A beszélgetés 1988-ban készült, kevéssel mindazon fegyveres konfliktusok kezdete előtt, amelyek feldúlták a mára már "egykorinak" nevezhető Jugoszláviát. A regény némelyik részlete alátámasztja ezt a társítást. Szó esik például a kisebbségek és a többség közötti, ez utóbbira nézve hátrányos jogi viszonyról. Szó esik továbbá a történelem tragikus, legalábbis pesszimista olvasatáról. Arab krónikás jegyezte fel a 9. században a szótárban olvasható alábbi tanúságtételt: "Hozzánk, kazárokhoz - folytatta - a jövőnek csupán egy része jut el, a legkeményebb, legáthatolhatatlanabb, a meghódítani legnehezebb, emiatt mi rézsútosan közeledünk a jövőhöz, mintha heves szélen vagy fejünk fölött átcsapó hullámon kellene átkelnünk, a jövő elnyűtt és penészes szilánkjai és hulladékai pedig lassan elborítják lábunkat. A jövőből nekünk csak a legkíméletlenebb rész marad, a már megvénült és a használattól megtiport része, s még csak sejtelmünk sincs, hogy amikor a jövőt elosztják és kifosztják, ugyan kinek jut a szebbik, a még érintetlen rész" (Kszó, 114).
A töprengésnek különös súlyt adott mindaz, ami nemrégiben történt Jugoszláviában. Paviè persze nem tehet arról, hogy mi történt a napfényesnek képzelt jövővel. Regénye 1984-ben jelent meg, abban az évben, amikor Szarajevó nyújtott békés helyszínt a téli olimpiának. A kazárokról szólván az író egyszerűen előre jelezte a Tito marsall nevével összekapcsolt Jugoszláviát rövidesen megrázó tragikus eseményeket.
Két következtetést kívánok fűzni e záradékhoz, amely mintegy viszonylagossá teszi a két kazár regény elemzésének játékos értelmét.
Európa jogosan törekszik arra, hogy közös földrajzi képzeletvilágot építsen ki magának. De igyekszik is megőrizni az uralmat képzelőereje alkotásai fölött. Mindegyik történetnek, ugyanúgy, mint a kazároknak, megvan a maga mása: nem kell cenzúrázni sem a fehér változat nevében a feketét, sem fordítva. Ésszerűbb szavakba foglalva: a történelem mindkét verzióját elő kell adni és figyelembe kell venni. Ahhoz, hogy felépüljön, Európának szüksége van az írott szóra, és nemcsak a politikusok által aláírt szerződések szövegére. Európa igazságának kieszelésében a fikció is szerepet játszik, sőt egyre nagyobb szerepet. Az olvasóra vár, hogy ebből a fikcióból levonja a tisztánlátás tanulságait. És megtanulhatunk azután még valamit a kazároktól, éspedig azt, hogy Európának nincsenek a földrészt hermetikusan elzáró határai. Az európai képzelet messze túllép a kontinens határain, és minden állandó határt végtelenül átjárható küszöbbé változtat. A kazárok nem a grúzok vagy az azeriek virtuális ősei, avagy mégis azok. Amellett - s ez valamivel biztosabb - beleíródtak ama mitikus Közép-Európa történelmébe, amelyet ma már egyedül az írott szó éltet. Lényege szerint területen kívüli tér lakóiként tiszteletet érdemelnek, s már csak ezért is úgy illő, hogy ne faragjunk belőlük a területiséggel társított ádáz harcosokat.
Horváth Andor fordítása
Jegyzetek
Szerk megj. Minthogy a kazárok fontos szereplői a magyar nép kialakulási folyamatának, ezért létezésük és történelmük a mi számunkra kézzelfoghatóbb és reálisabb, mint jelen írás szerzőjének. Erről bővebben lásd Kristó Gyula Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig című munkáját (Bp., 1980.)
1. Lásd többek között Giuseppe Tardiola. Atlante fantastico del Medioevo. Roma, 1990.
2. Mihail Iliarionovics Artamanov: Isztorija kazar. Leningrad, 1962.
3. Douglas Morton Dunlop: The History of Jewish Khazars. New Jersey, 1954.
4. Arthur Koestler: The Thirteens Tribe. The Khazar Empire and Its Heritage. London, 1976.
5. Jelenleg a legfontosabb honlap kétségtelenül a http://www.khazaria.com
6. Erről bővebben lásd Simon Szyszman Les Khazars. Problemes et controverses (A kazárok. Problémák és viták) című cikkét in Revue d'histoire des religions, 1957/10-11. 174-221. A kazárokra vonatkozó dokumentumokat, valamint Juda Halévi könyvét közzétevő ifj. Buxtorf nem hitt a kazárok létezésében. Bartélémy d'Herbelot, a neves orientalista 1697-ben megjelent Bibliotheque orientale (Keleti könyvtár) című művében létezésüket elfogadta ugyan, de megtérésüknek nem adott hitelt. A napjainkban élő kutatók között nagy számban vannak olyanok, akik meggyőződéssel vallják mind a kazárok létét, mind megtérésüket.
7. A fentebb megjelölt honlap 23 regény és elbeszélés címét közli.
8. Milorad Paviè: Hazarski Recnik. Belgrad, 1984. Francia fordítása Le dictionnaire khazare címmel jelent meg Párizsban előbb a Belfond (1988), majd a Pocket (1993) kiadó gondozásában.
9. Marek Halter: Le vent des Khazars. Párizs, 2001.
10. Noha nem könnyű olvasmány, Paviè könyve a legnagyobb jugoszláv könyvsiker a második világháború óta. Tíz kiadásban látott napvilágot 1984 és 1988 között, és a legtöbb világnyelvre lefordították. Marek Halter könyve is jó helyezést ért el a könyvsikerek hetente összeállított listáján, és az eladott példányok száma gyorsan meghaladta a százezret.
11. Egy Michel Dzieduszynskinek adott interjúban ("Ai limiti ignoti", megjelent az Europeo 1988. június 18-i számában) Paviè külön is kitér erre a Duna közelében álló temetőre, ahol több olyan, hat-nyolc méter mélységben fekvő sírt találtak, amelyekből héber jelképek kerültek felszínre. Szerinte elképzelhető, hogy e sírok kazár száműzöttek földi maradványait rejtik.
12. Élias Lévy: Entretien: Marek Halter et l'époque des Khazars. In Cyberpresse.ca, www.cyberpresse.ca/reseau/arts/0108/art
13. Mások is gyakran idézik ezt az etimológiát. Koestler is említi könyvében, és hozzáteszi: talán szintén e tőről származó szó a 'kozák', a 'huszár' (amely szerb-horvát és görög közvetítéssel terjedt el, és a németből került át más nyelvekbe), továbbá az 'eretnek' jelentésű német 'Ketzer'.
14. Arthur Koestler: i. m. 16.: "This had lead several historians to conjecture that a substantial part, and perhaps the majority of eastern Jews - and hence of world Jewry - might be of Khazar, and not of Semitic origin."
15. A Michel Dzieduszynski készítette interjúban. I.m. 124.
