Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
वात्स्यायन Vātsyāyana: कामसूत्र Kāmasūtra
[Vátszjájana Mallanága (i.sz. 2-3. sz.):
Kámaszútra]
Hódolat
a Dharmának, Arthának és Kámának!
Mert ez a könyv
ismételten foglalkozik velük.
És hódolat a tanítóknak,
kik felismerték ezek lényegét!
Mert tanításaik
vonatkozásban állnak
ezzel a könyvvel.
Baktay Ervin Kámaszútra-fordítása
Az első kiadás belső címoldalai (1920)
[Első kiadás] कामसूत Káma-szutra : régi hindu ars amatoria / Vátszjájana ; ford. [és bev.] Baktay Ervin ; [sajtó alá rendezte Sugár Jenő]. Budapest : Korvin Ny., 1920, 296 p.
Vátszjájana: Káma-Szútra. Régi hindu ars amatoria. (Bp. 1920. Korvin Testvérek.) 296 p. /Papyrus bibliophil kiadványok sorozata I./. A Káma-Szútra magyar bibliophil kiadásának tervezését és a fordítás munkáját Baktay Ervin végezte. Sajtó alá rendezte Sugár Jenő. A könyvdíszek Parlagi Dóra munkái. A bekötés Zolnay Vilmos tervei alapján készült. Zsinórral átfűzött fatáblákban, lapjai körülvágatlanok. 500 számozott példányban, kizárólag megrendelők számára készült. Kereskedelmi forgalomba nem került.
[Második kiadás] Káma-szutra : régi hindu ars amatoria / Vátszjájana ; ford. Baktay Ervin ; sajtó alá rendezte Kiss Mihály. Budapest : Barka Kiadóvállalat, 1947, 311 p.
Aranyozott kiadói egészvászon-kötésben, 1000 számozott példányban, könyvárusítási forgalomba nem került.
Előszó
Vátszjájana műve, a Káma-Szútra ("A szerelem vezérfonala") körülbelül időszámításunk első és hatodik százada közt keletkezett. De az "erotika tudomány" Indiában sokkal régebbi keletű, hiszen Vátszjájana maga is említést tesz munkája bevezetésében a régi művekről, melyeket a Káma-Szútrában egybefoglalt. Az indiai szellem, mely oly nagy kultúrát teremtett, mindenre kiterjedt. A Védák s a bölcseleti iskolák miszticizmusától egészen a materialista tanokig minden világfelfogásnak akadt szószólója náluk, mi sem természetesebb, hogy egészséges életösztönük a szerelmi életben is meglátta azokat a fontos értékes motívumokat, amelyek az ember nemiségét az állatok vagy a növények szaporodási ösztöne fölé emelik. Mert bizonyos az, hogy az embernél a nemiség több és nagyobb célt is szolgál, nem csupán a fajfenntartást. Hiszen minden testi és lelki képességünk annyira szorosan egybeforrott nemi mivoltunkkal, hogy szinte lehetetlen volna elképzelni az emberi művelődést, irodalmat, művészetet és bölcseletet a szekszualitás mozgató rugói nélkül. Csak a szemforgató hipokrata tagadhatja a nemiség szerepét az életben, az irodalomban és a művészetben. De a régi hindu felismerte a Mindenségben uralkodó kétneműség gondolatát és úgy tudta, hogy a megnyilvánuló világegyetem az ős Teremtő-elv (Pradzsápati) és az ősi illuzív és nőies Máyá egyesüléséből született. Ebből a világfelfogásból csak a görögökéhez hasonló, de annál intenzívebb életérzés eredhetett; a hindú a szerelemben nem látta azt a fenyegető rémet, amivé a középkor nyugati aszkétizmusa próbálta tenni. India "isten-emberéről", Krisnáról a költők mélységes értelmű, de bűbájosan erotikus kalandokat énekeltek és bár a hindu bölcs megértette, hogy a végső Nagy Felszabaduláshoz csak az érzéki dolgokról való lemondás, a testi Én legyőzése útján juthat el, de tudta azt is, hogy a Nirvána felé való törekvést nem lehet senkire sem ráparancsolni, újjászületések hosszú során át kell az egyéni lét illúziójában raboskodó léleknek odajutnia, hogy lemondhasson az érzéki kapcsolatokról és ezek leghatalmasabbikáról, a szerelemről. És a halhatatlan perzsa költők az elkülönült, csalóka Én-érzést megszüntető nagy felolvadást az Egységben megtalálták a szerelmi mámor magafeledt felmagasztosulásában is.
Vátszjájana igazi típusa a klasszikus hindunak, akiben megvan a későbbi indogermán népeknek minden speciális jellemvonása. A "tout comprendre, c'est tout pardonner" elvére emlékeztető, fölényes ténykonstalálásában ráismerünk arra a vonásra, mely a franciákat jellemzi; s ugyanakkor észre kell vennünk a németes professzorkodás rendszerező, osztályozó metódusát is, de ennek kimerítő, mindenre gondoló alaposságát szintén megtaláljuk benne. Lehet, hogy a munka sok tekintetben naivnak tűnik, de minden megállapításában fölismerhető a közvetlen megfigyelés, a helytálló lélektani tapasztalat és az igazi emberismeret. Ha transzponáljuk a hindúk egykori szerelmi életét a modern nyugati élet környezetébe, lényegében pontról-pontra megtalálhatjuk minden fázisának pontos mását.
[Harmadik kiadás] Káma-Szutra : a szerelem tankönyve / Vátszjájana ; [angolból ford. Baktay Ervin] ; [jegyz. Vekerdi József]. Bécs : Novák, 1970, 239 p., 12 t.
Az első kiadás 27 jegyzete változatlan formában megjelenik az 1947-es kiadásban, de a mai olvasó kárára kimaradt az 1970-es kiadásból, és az azon alapuló későbbi kiadásokból. Ez a kiadás nem tartalmazza az 1947-es kötetből Baktay előszavát [lásd fent!] és a függeléket sem, a kötet esztétikai értékét viszont nagyban emelik az indiai templomszobrokról készült fotók, a papír minősége, a garamond antikva betűsor és a szép egészvászon kötés a szintén templomi fotót ábrázoló borítólap. A kolofonban szereplő „könyvgyűjtők számára” megjegyzés finom utalás arra, hogy a könyv nem került könyvesboltokba. A kiadás költségeit a Kultúra Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat fedezte, és ugyanez a vállalat forgalmazta a külföldön élő magyar olvasóknak.
[Negyedik kiadás] Káma-Szútra : a szerelem tankönyve / Vátszjájana ; [angolból ford. Baktay Ervin] ; [jegyz. Vekerdi József] ; [ill. Würtz Ádám]. Budapest : Medicina, 1971, 335 p.
Az 1982-es [5.] kiadás Würtz Ádám új, színes illusztrációival! Budapest : Medicina, 1982, 309 p.
Wojtilla Gyula: Baktay Ervin Kámaszútra-fordítása
In: Szegedi egyetemi tudástár 6. pp. 166-176. (2014)
„Mallanága Vátszjájana Kámaszútrájának modern felfedezése, majd angol fordításának
megjelenése 1883-ban „forradalmasította az indiai kultúra nyugati
megközelítését. Megmutatta, hogy az indiai gondolkodás és élet számára
mennyire központi és természetes a szex.”1 Baktay Ervin halhatatlan érdeme,
hogy 1920-ban, amikor ez a témakör még tabutémának számított egész Európában
és Magyarországon, e remekmű magyar fordításának megjelentetésére
vállalkozott. Baktay teljesítményének értékét, és a korabeli magyar közvélemény
egy szűk csoportjának a befogadó készségét mi sem jellemezheti jobban,
mint az, hogy az európai nyelvek közül negyedikként vált magyarul elérhetővé
ez a klasszikus mű, megelőzve a lengyel, olasz vagy orosz fordításokat.”
https://web.archive.org/web/20210612104812/http://indohistory.com/kamasutra.html
„Tudományossága alapján jelenleg az egyik legmegbízhatóbb munka A. Ja. Szürkin orosz fordítása.”
Vatszjajana Mallanaga: Kama-szutra. Perevod A. Ja Szürkina, Moszkva, 1993.
Ватсьяяна Малланага. Камасутра / Пер. и комм. А. Я. Сыркина. — СПб, М.: Нева, ОЛМА-ПРЕСС, 2000. — 385 с.
http://abhidharma.ru/A/Simvol/Indyizm/0005.pdf
Izsák
Norbert:
Hibák a Kámaszútra fordításában? Utójáték az előjátékhoz
Ez az év is jól kezdődik – mondhatták keserűen az ars amatoria, a szerelmi művészetek aktív művelői és távoli csodálói, amikor a kérdés egyik amerikai szakértője a napokban bejelentette: több ferdítést és félreértelmezést talált a műfaj egyik alapműve, a majd kétezer évesnek tartott Kámaszútra angol fordításában. A HVG érdeklődésére aztán az is kiderült, hogy ha a magyarra ültetés jobb is, sajnos az sem hibátlan.
"A Kámaszútra angol fordításában rengeteg hiba van, amelyek ráadásul összegződnek" – ajzotta fel a minap a világsajtót Wendy Doniger, a Chicagói Egyetem vallástörténész-professzor asszonya egy e tárgyban született közleményében. Példaképpen mindjárt hozzátette, hogy az eredeti szöveg – az angol fordításától eltérően – "mindent elárul a G pontról", amelynek léte vagy hiánya tárgyában ma is szenvedélyes egymásnak ugrások zajlanak (lásd A pontosság erénye című írást). Nem csoda, ha a nyilatkozó amerikai szaktekintély végül maga kényszerült rá, hogy – a Harvard Egyetem professzorával, Sudhir Kakarral összeállva – újrafordítsa, illetve -értelmezze az ókori művet. A végre hiteles angol nyelvű Kámaszútra megjelenése tavaszra várható. Mindazonáltal lehet, hogy az egyébként leginkább az erotika teoretikus vonatkozásairól publikáló tudós asszony e ponton talán túl messzire ment a kritikában.
A valamikor a 3. és az 5. század között Vátszjájana indiai bráhman tudós által szanszkrit nyelven Kámáról, azaz a szerelem istenéről szútra stílusban írt (vagyis rövid tőmondatokban szerkesztett) tanácsosztó mű első angol fordítása sem mond többet annál, mint hogy a férfi mindig azon a testtájon folytassa a nő simogatását, ahol "az szemének fennakadásával" a legnagyobb gyönyörreakciót produkálja. E tekintetben az angolnál lényegesen pontosabbnak mondott magyar fordítás sem túlságosan mélyen eligazító, mivel a fordító, a Kőrösi Csoma Sándor keleti úti céljait is felkereső író-művészettörténész, Baktay Ervin 1920-as magyarítása sem ír erről többet, mint hogy a férfinak a közösülés közben figyelnie kell arra, hogy "erősen szorítsa a nő ama testrészét, amelyek felé az a szemét fordítja".
A most felrótt fordítási hibák egyébként az amerikai professzornő szerint leginkább a közép- és kora újkori kommentárírók nemi tudatlanságára vezethetők vissza. Ezek ugyanis feltehetően maguk sem tudtak minden részletet pontosan azonosítani a Vátszjájana által valószínűleg több szerelmi tankönyvből eggyé szerkesztett és kiegészített szövegben. Annál kevésbé, mivel az eredeti értelmezéséhez minden fordító egy vagy több eltérő kommentárt használhatott – hozzájuk hasonlóan az európai fordítók is. Zavaros egyébként a Doniger által most igencsak leteremtett angol változat története is. Ezt sokáig Sir Francis Richard Burtonnek tulajdonították. Csakhogy a 19. században élt s állítólag 25 nyelvet ismerő világutazónak nem éppen a szanszkrit volt az erőssége. Mindenesetre sikeres távol- és közel-keleti, valamint afrikai felfedezőútjairól megtérve elhatározta, hogy – nem törődve az "efféle" irodalom terjesztését akár börtönnel sújtó brit törvényekkel – kiadja a keleti erotikus irodalom legjavát. Pedig akkoriban igen szigorúan bántak el a renitens kiadókkal: az obszcén kiadványokról szóló 1857-es dekrétum egészen 1959-es enyhítéséig a Kámaszútrához hasonló irodalom terjesztését több év börtönnel sújthatta. Ezért – amint az Simon Róbert orientalista kutatásaiból tudható – Burton létrehozta a Londoni és Benáreszi Kámasásztra Társaság elnevezésű fantomcéget, ami az igazi kiadók személyét homályban tartva adta ki 1883-ban angolul a Kámaszútrát. A könyvet egyébként – amint az Fawn M. Brodie 1967-es Burton-életrajzából kiderül – valójában Forster Fitzgerald Arbuthnot fordította le, és Burton csak stilizálta.
A Kámaszútra és a néhány évvel később – szintén a társaság által – kiadott Illatos kert és Ezeregyéjszaka kiváltotta indulatokra egyébként jellemző, hogy sokan "nyilvánosházak szemeteként" és "züllött szokások és bűnök visszataszító gyűjteményeként" aposztrofálták a ma inkább csak kultúrtörténeti kincsként kezelt műveket. Burton tevékenységét pedig oly mértékben elítélték, hogy halála után felesége – elkötelezett katolikusként – sietve elégette a világutazó-könyvkiadó összes megmaradt jegyzetét, köztük negyvenévi naplófeljegyzéseit, majd gyorsan kiadott egy Burtont mélyen vallásos gentlemanként ábrázoló életrajzot. Ami aztán kezdetben jóval népszerűbb volt a Kámaszútránál: az ókori szerelmi tankönyv ugyanis – az esetleges kalózkiadásoktól eltekintve – Angliában, de az ügy iránt sokáig teljes frigiditást mutató Egyesült Államokban is csak 1962-ben jelenhetett meg másodszor.
Most meg lám, kiderült: még az is lemaradt sok mindenről, aki a mindössze 250 kezdeti példány egy-egy darabját ismerte – és nem csak Doniger professzor szerint. Az 1920-ban először megjelent első magyar Kámaszútra-verzió ugyanis tartalmaz egy, az angol fordításban nem is szereplő passzust. Az udvarlásra, a párválasztásra, más feleségének elcsábítására, a kurtizánok viselkedésére és a mai intim piercing elődjének mondható genitális ékszerezettségre, valamint a hímtagpótló készségek használatára vonatkozó tanácsokat is tartalmazó alapmű angol verziója ugyanis több, a magyar változatban szereplő fontos információt nélkülöz. Az angoloknak ennek megfelelően hosszú évtizedeken át fogalmuk sem lehetett arról, hogy "a mérsékelten szenvedélyes, öregedő, elhízott és kimerült" férfiak vágyát a nő akként fokozhatja, hogy "a szájába veszi lingájukat" (vagyis nemi szervüket). Ezt a fordítók nyilván attól tartva hagyták ki, hogy e fordulat már olvasva is elakaszthatta volna sokak lélegzetét. Az 1920 – a magyar változat kiadása – táján uralkodó zűrzavaros idők azonban nyilván másfajta izgalmakat okozhattak a magyar társadalomban. Igaz, Baktay fordítása is csak ezer példányban – és kizárólag egyéni megrendelésre postázva – került a szűkített nyilvánosság elé (de legalább nem sújtotta az, ami Babits Mihály nem sokkal később hasonló módon megjelentetett Eratóját, amelyet 1927-ben hatósági úton koboztak el).
Némi büszkeséggel az is elmondható, hogy a magyar szellemi élet nem csupán a Kámaszútra-fordításban, hanem az első fordítást ért kritikában is megelőzte a fejlettségére mindig oly büszke Nyugatot. Vekerdi József nyelvészprofesszor ugyanis már a hetvenes évek elején felvetette, hogy Baktay – ellentétben az orientalisták többségének véleményével – feltehetőleg nem is az eredeti szanszkritből magyarította a Kámaszútrát, hanem esetleg az angol és a német fordításból. Érvelése szerint Baktayt az első rész, a nőtől 64 elemi készséget megkívánó lista 32. pontja leplezi le. Ott ugyanis az áll, hogy "a nőnek értenie kell a kardforgatáshoz". Márpedig – vallja Vekerdi – egyes szanszkrit iratok ugyanazon a helyen fonásra utalnak. Ez a Baktay használta német változatban található elírásból – vagy annak elértéséből – következhetett. Ott ugyanis valószínűleg fechtent (vívni) olvasott a flechten (fonni) ige helyett. Vekerdi érvelésének súlyát mindazonáltal némiképp gyengíti, hogy a nőkkel kapcsolatos elvárások között több, mai szemmel nézve furcsa kívánalom (vagy újabb félrefordítás?) szerepel: ilyen például "a bányák ismerete", "kakasviadalok vezetése", "varázslás", "titkosírás", illetve a "hadviselés tudománya". Igaz – mondják szakértők –, a fordítási pontatlanságnak vélt momentumok egy része a szanszkrit eredeti többféle értelmezési lehetőségéből is adódik. Az úgynevezett "kulcsoló helyzet" magyarázata például egyaránt értelmezhető úgy, hogy a nő "egyik combját a férfi combja köré veti", ám úgy is, hogy a nő "két combját keresztbe teszi egymáson". Más figuráknál pedig igencsak fájdalmas tapasztalatokra tehet szert – illetve okozhat – az, aki például Baktay fordítását szó szerint kívánná a gyakorlatba átültetni. Az orális szex módozatainak taglalásakor ugyanis a fordító – szemmel láthatóan minden különösebb empátia nélkül – azt vetette papírra, hogy a férfi nemi szerv "foggal is végigharapdálható". Márpedig a már idézett Vekerdi által revidiált szöveg kifejezetten csak fog nélküli, ajakkal történő beavatkozásra biztat. Egy helyütt pedig a kéjnők okításakor Vátszjájana a "túlzottan szemérmetes férfiaktól" óvná a kurtizánokat, pedig az eredeti szöveg – Vekerdi szerint – éppen hogy a szemérmetlen, perverz férfiaktól való tartózkodásra inti a korabeli indiai társadalomban egyébként igencsak megbecsült örömlányokat.
A Doniger professzor asszony által ígért új angol fordítás egyébként a klasszikus szerelmi káté végén szereplő varázsfőzetek javított és bővített közlését is ígéri. Így végre kiderülhet, minő hanyagság hagyatta ki az ókori viagrának számító szerelmi csodaszer receptjéből a vadmeggy, a bivalytejből készült vaj és egyebek mellől – mind az angol, mind a magyar változatban – a tikfalevelet. Nem csoda hát, ha az ősi főzet kései elkészítői nem tapasztalhatták a recept által ígért, akár kerek egy hónapon át tartó, csillapíthatatlan szilajságot.
Erdélyi Napló, 2002. február 5.
Némi zavart okozott az újságíró Izsák Norbert 2002-ben megjelent cikke, amelyben a szerző azt írja, hogy Vekerdi „ellentétben az orientalisták többségének a véleményével” már a hetvenes évek elején felvetette annak a lehetőségét, hogy Baktay feltehetőleg nem a szanszkrit eredetiből, hanem „esetleg az angol és német fordításból” dolgozott. A németből történő fordítás mellett a nők számára előírt 64 ismeret 32. tétele tanúskodna, amennyiben Baktay a német fordításban „valószínűleg fechtent (vívni) olvasott a flechten (fonni) ige helyett”, és ezért fordította úgy, hogy „a nőnek értenie kell a kardforgatáshoz.” Mindezzel csak az a baj, hogy Vekerdi sehol sem ír erről a hipotéziséről, ugyanakkor a 32–33. ponthoz a következő magyarázatot fűzi: „(kardvívás, következtetések levonása stb.) más szövegváltozatokban nem szerepel; helyette „nádfonás” áll, ami kétségkívül jobban illik a női foglalatosságok közé.” Ennél is fontosabb azonban az, hogy Richard Schmidt német fordításában a flechten, „fonni”, igét találjuk, viszont a Brunton–Arbuthnot-fordításban a kard gyakorlat, practice with sword áll. Baktay tehát az angol fordítást követte. A szanszkrit eredeti: pattikávánavétravikalpáh jelentése „a szövetfonás és nád (fonás) különféle módjai”. Ez persze nem zárja ki azt, hogy Baktay belenézhetett a német vagy valamelyik francia fordításába. Erre azért is szükség lehetett, mert ebben az időben Baktay aligha rendelkezett olyan elsőrangú angol nyelvtudással, ami a Burton-Arbuthnot szöveg igényes és szellemes angolsága minden finomságának pontos megértéséhez elegendő lett volna.
In: Wojtilla Gyula: Baktay Ervin Kámaszútra-fordítása
