Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Lafcadio Hearn (1850-1904)
Hearn [hörn], Lafcadio; Patricio Lafcadio Tessima Carlos Hearn (teljes név); Koizumi Yakumo (小泉 八雲 felvett japán név); (Santa Maura — az ókorban Leucadia — szigete, Görögo., 1850. jún. 27.—Tokio 1904. szept. 26.): amerikai (USA) író. Apja ereiben cigány és ír, görög születésű anyjáéban arab vér is folyt. Szülei egy nagynénjére bízták, de részben anyagi okok, részben saját nyugtalansága miatt elhagyta Dublint és Franciao.-ban nevelkedett. Papnak szánták, de egyik szemére megvakult, és bár rengeteget olvasott, abbahagyta tanulmányait. 1869-ben egyetlen fillér nélkül érkezett Amerikába. Cincinnatiban telepedett le, egy ideig könyvtáros, majd a helyi lapok munkatársa lett. A korabeli francia irodalom: Baudelaire, Flaubert, Gautier egyik legjobb amerikai ismerője és részben fordítója volt. 1877-ben a cincinnati Commercial tudósítójaként New Orleansba költözött, megvált a laptól, és spanyol és francia szerzőket fordított a helyi újság számára. Közben elbeszéléseket, keleti tárgyú egzotikus történeteket írt. Első regénye, a Chita. A Memory of Last Island (1889: Kada J., Chita. Az utolsó sziget emlékére, Mennyei utazás. Klasszikus amerikai kisregények, 1970), romantikus történet a mexikói öböl egy szigetéről, amit szökőár pusztított el. Ezt követte a Youma (1890), egy Martinique szigeti néger felkelés leírása, a korabeli amerikai regényírás egyik legeredetibb modern műve. 1890-ben Japánba utazott a Harpers Magazine megbízásából. A lappal kötött szerződést azonban felbontotta, és végleg Japánban telepedett le. Feleségül vette egy szamuráj nemesi család lányát, japán állampolgárságot kapott, és felesége családi nevét vette fel. Előbb angol nyelvet tanított, majd írásaiból élt. 1895-től haláláig a tokiói egyetemen az angol irodalomtörténet tanára volt. Japánról szóló könyvei közül kiemelkedik a Glimpses of Unfamiliar Japan ('Képek az ismeretlen Japánból', úti., 1894), ebben a világtól elzárt, patriarkális országot mutatja be, mint valami történelmi álomvilágot. Legutolsó művében, Japan: An Attempt at Interpretation ('Kísérlet Japán megértésére', tan. 1904) már romantikától mentesen tesz kísérletet az ország bemutatására.
A korabeli francia irodalom hatására elsősorban a szokatlant, az egzotikust kereste és ábrázolta műveiben. Távoli, ismeretlen világokat akart megismertetni olvasóival, őt magát is erre sarkallta kalandvágya, s ez adta írásainak azt az erőteljességet, ami számos, amerikai kortársánál hiányzott. Ezekben a világokban vélte felfedezni azt az eszményt, amit hiába keresett kora Amerikájában.
Főbb művei még: Two Years in the French West Indies ('Két év francia Nvugat-Indiában', úti., 1890); Gleanings in Buddha Fields ('Tallózás Buddha mezőin', történetek, tanítások, 1897); Shadowings ('Nyomozás', elb.-ek, 1900); Kwaidan (reg., 1904; film: ua., Kobayashi M., japán, 1965); Bomance of the Milky Way ('A tejút románca', reg., 1905).
Kovács József
In: Világirodalmi lexikon 4. Grog–Ilv (1975). 300-301. oldal
Magyarul még:
PDF: Kokoro
ford. Woida Margit, Franklin-Társulat, 1909, 258 p.PDF: Egy tánczosnő
Lafcadio Hearn után, angolból – A. D.-tól, Budapesti Szemle, 1904, 336. szám, 407-420. oldal
"Haru", Vasárnapi Újság Jan 14, 1906, 8., ford. Kőnig GyörgyJakumo Kojszumi [= Lafcadio Hearn]: "Mimi-Nasi-Hojcsi legendája", in: Fantasztikus történetek (3 képregény egy füzetben) szerk. Kuczka Péter, Lapkiadó Vállalat, 1986,
ford. Gyáros Erzsébet, grafikus: Zórád Ernő"Az O-Tei históriája", Az Élet 1911, 2. sz., ford. B-n
Három elbeszélés a Kokoro c. kötetből, ford. S. Zs., Új Idők, 1905, 2.: Az apáca 431-432. old., Vasúti állomáson 502. old, Az utcai énekesnő 502-503. old.
Egy japán pályaudvaron, ford. Pintér M., Új Idők, 1921, 1-2. 76. oldal
Hindu legendák és Talmud mesék, ford. Pongrácz Árpád, Budapest: Herczka, 1919, 127 p.
Chita (Az Utolsó Sziget emlékére), ford. Kada Júlia, In: Mennyei utazás, Budapest: Európa Könyvkiadó, 1970, 87-162. oldal
------------------------------------------------------------------
Földi
Mihály: Külföldi folyóiratokból
(Lafcadio Hearn arcképe.)
Nyugat, 1918. 21-22. szám
A Revue des deux Mondes április elsejei számában A. Bellesort érdekes tanulmányt
ír az új Japánról, ebben közli találkozását is a nagy angol íróval, Lafcadio
Hearnnal. 1898-ban Bellesort meglátogatta a tokiói egyetemet. A hallgatók éppen
eltávoztak egy tanteremből, mely előtt ő és kísérője, a japán jognak egyik tanára
elhaladtak. „Angol irodalmi óráról jönnek – magyarázta a japán kísérő –, Koizumi
úr a tanár, másik neve most nem jut eszembe, mert angol vagy amerikai ember,
azonban japánná harcosodott.” – tette hozzá nagyon gúnyos mosollyal. – Ez Lafcadio
Hearn! Bellesort olvasta Glimpszes of Unfamiliar Japan című művét s meg akart
ismerkedni ezzel a nagyra becsült íróval. Kísérője teljesítette ezt a vágyát.
A terem mélyén alacsony, széles vállú s mégis törékeny testű férfit pillantott
meg, aki Bellesort japán kísérője közeledvén feléje, annak japán üdvözlésére
a legjapánibb üdvözléssel igyekezett felelni: kezeit a térdéig nyújtotta le
s háromszor is meghajolt. Finom és szabályos arcából hiányzott a bal szem, ami
miatt jobb szeme páratlanul nagynak látszott. Ez a hatalmas szem, a finom ívű
homlok alatt s ebben a szinte bájos testben, egy cyclops benyomását keltette.
Mosolyában, melyet bajusza beárnyékolt, volt valami megnyugtató, de ez a hatás
sajátságos ellentétben állott félénkségével, ezzel az ösztönszerű félelemmel,
mely zavarba jön egy kép árnyéka előtt. Bellesortnak az volt a benyomása, hogy
látogatása alkalmatlan s jelenlétét Lafcadio Hearn veszélynek tekinti. Midőn
kifejezte vágyát, hogy szeretné felkeresni, a rémület suhant át idegen szemén.
Egyúttal dejeunere hívta meg szállójába, kötötte magát ehhez a látogatáshoz
s kitűzte a napot. Elfogadta, de látszott rajta, hogy ezzel csak Bellesort látogatását
akarja elkerülni s „én holnapra vagy holnaputánra nem őt, hanem csak néhány
szót vártam, mellyel elmaradását mentegeti” – írja Bellesort.
Azonban mégis megjelent. Jellemét különösen nőiesnek írja le Bellessort. „Teljesen át tudja adni magát, ha valaki kitárja előtte bensejét.” A régi Japánról beszélt sokat, a hagyományok és emlékek csodálatos kis japán népéről meleg és elragadtatott szavakat mondott. Midőn azonban a modern Japánról kérdezősködött Bellesort, midőn véleményét akarta hallani a japán tanulókról, szárazon közbevágott: „Nem, nem tudok önnek felelni, hivatalom tiltja.” Fájdalom látszott az arcán. Gyorsan magához tért és hirtelen Japánba való érkezéséről kezdett beszélni s ellenségeiről, a protestáns hittérítőkről. Lesütötte szemeit s a fájdalom helyén ismét csak mosolya csillogott. Beszédének és viselkedésének bája, melyet írásai oly jól visszatükröznek, lényének csak egy része: a másik hirtelen haragú és szenvedélyes. Nemsokára felállt. De mielőtt eltávozott volna: „Miután ön – szólt – szereti az én japán történeteimet, elmondok egyet, tegyen vele, amit akar.” S most elmesélte egy szegény japán leány történetét, ki a folyóba dobta szülei temetői tábláit, hogy engedelmeskedjék a bálványimádó babonák ellenséges papnőinek s kit faluja felháborodva elűzött, mint szentségtörőt. E királyi ajándék után – írja Bellesort – eltávozott, hogy sohase lássa többé. De a néhány hónap alatt, melyet még Japánban töltött, gyakran felkereste Bellesort-t „Koizumi úr” legmeghittebb barátja, kit ő küldött hozzá s aki kevésbé hallgatott a modern Japán bűneiről… Ritka időközökben levelet váltottak. Az utolsóban, melyet Bellesort kapott, azt írja „Koizumi úr”, hogy szeretne Franciaországba menni az idősebbik fiával, hogy ott helyezze el egy kollégiumban. Fontosnak tartja, írja, hogy fia megtanulja a francia nyelvet, az egyetlen nyelvet, melyen gondolatai minden árnyalatát ki tudja fejezni. Mindig hálás volt Bellesortnak, hogy sohase feszegette lelke aggodalmasan elzárt ajtaját…
*
