Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

A legendák Gül Babája

A legtöbb legenda a rózsakertész Gül Babához fűződik. Ezt a hagyományt erősíti az a történet is, amelyet Tóth Béla hallott Kelet-Ruméliában, Kazanlik vidékén egy muszlim rózsaolaj-készítő bolgártól. Az ottaniak úgy tudták, hogy Gül Baba Budán is meg akarta honosítani a rózsaolaj-készítést, amely az iszlám világban közismerten nagy tisztességnek örvendő foglalkozás. A szent életű dervisnek azonban csalatkoznia kellett reményeiben, "mert a rózsának csak a Tundzsa völgyében van illata" mondta nem kis büszkeséggel a kazanliki bolgár.
Ugyancsak a rózsakertész dervis alakjához fűződik a legismertebb hagyomány, amelyet szintén Tóth Béla jegyzett le, s amelyet ő állítólag egy tudós muszlim zarándoktól hallott Budán, Gül Baba türbéjénél.187 Abdurrahman Efendi, mert így hívták
a zarándokot, ősz-szakállú, arab ember volt valahonnét a Tigris-folyó mellől. Háromszor is megszerezte már a tiszteletet parancsoló hadzsi nevet, azaz háromszor járta már meg Mekkát, hogy teljesítse az igazhitű muszlimok öt fő kötelességének legnehezebbikét, a mekkai zarándoklatot. A zarándoklat mellett a hithű muszlimnak további négy kötelessége van: az első a hitvallás, azaz hit abban, hogy Allah egy és Mohamed az ő prófétája; a második a napi ötszöri ima; a harmadik a szegényeknek való önkéntes adakozás, azaz a szegényadó (zakat) és a negyedik a ramazán havi böjt betartása, amikor reggeltől estig sem ételt, sem pedig italt nem vehet magához a muszlim ember. Abdurrahman Efendi mindenben példásan betartotta vallása előírásait, s úgy gondolta, Mekka után az iszlám legészakibb szent helyéhez, Gül Baba budai sírjához is elzarándokol. Jó oka volt erre az öregnek, hisz állítása szerint a Budán eltemetett szent dervis földije volt.
Abdurrahman Efendi úgy tudta, hogy Halil-ben-Szaidnak hívták a későbbi Gül Babát, s balszórai illatszerárus volt, aki a helyi bazárban árulta portékáit. Sokféle csodás liktárium, füstölő és kenőcs volt boltjában: betegséget könnyítő szantálfa-füstölő, karamániai gyökérből készített liktárium, melytől a férjek hívek maradtak feleségeikhez, csókot édesítő cédrus-kenőcs és persze rózsaolaj. Mindez igen tetszhetett a Prófétának, aki a szép asszonynál talán csak az illatszereket és olajokat szerette jobban, s aki úgy tartotta, hogy a rózsa, a jázmin és a jácint lehelete néma imádság.
Egy nap Halil boltja nem nyitott ki. A bolt ajtajára egy baktató teve volt festve, annak jeleként, hogy tulajdonosa Mekkába zarándokolt. Halil azonban nem tért haza a zarándoklatból, északnak indult át a nagy Balkán-hegyeken, hogy ellesse a kazánliki bolgároktól a rózsaolaj készítésének titkát. Sok-sok viszontagság után Halilnak végül sikerült ellesnie a nagy titkot. Megtanulta, miképp kell a rózsaszirmokat holdas éjjeleken leszedni, miképp kell abárolni őket édes esővízben, s miképp kell a fölén úszó tiszta rózsaolajat leszűrni. De az igazi rózsaolajhoz szükség volt a kazánliki rózsafajtákra is: a szinte már feketébe hajló sötét rózsára, az apára, amely az erőt, a lágy, enyhén piros színűre, az anyára, amely a jóságot, a vérszínű fiúra, amely a kedvet, és a halovány fehér rózsára, a leányra, amely a sajátos bájt adta az olajnak. De hogyan vigyen szegény Halil ezekből a rózsákból, amikor a féltékeny bolgárok minden emberfiát, ki városukat elhagyta tetőtől talpig megmotoztak. Így cselekedtek Halillal is, amikor az egy szép napon elhatározta, hogy elhagyja a várost és híres rózsáit. Az irigy bolgárok alaposan megmotozták, még turbánja patyolatját is kitekerték, nehogy a féltve őrzött kincs illetéktelen kezekbe kerüljön. A motozást nagy nyugalommal tűrte a mi Halilunk, s szorgalmasan morzsolgatta teszbihjét, nagyszemű olvasóját, háromszor harmincháromszor dicsérve Allahot.
A bolgároknak bizony eszébe nem jutott, hogy az olvasó harminchárom szeme belül mind egy-egy rózsamagot rejt. Így csente el a kazanliki rózsákat Halil és érkezett vele Budára.
Halil azonban rosszul számolt. Tíz olvasószembe a vérpiros rózsa magját, tízbe az enyhe piros rózsáét, megint tízbe pedig
a halovány virágét tette, s csak akkor eszmélt rá, hogy a fekete rózsamagoknak csak három szem maradt. A monda szerint ezért nem volt ereje a budai rózsaolajnak.
Nagy tisztesség érte Halilt, amikor a budai helytartó, Szokollu Musztafa, a szultán nagyvezírének, Szokollu Mehmed pasának unokaöccse, neki adta azt a dombot, amelyet ma Rózsadombnak hívnak, hogy ott honosítsa meg Kazanlikban tanult mesterségét. Gül Baba, mert rózsái után hamar így kezdték nevezni a mi Halilunkat, tizenöt singes kőfallal vette körül kertjét, de a virágok hivalkodó illata mérföldekről odacsábította a város apraját nagyját. Kivált a lányok szerettek volna szert tenni Gül Baba szép virágaira. Mivel a magas kőfal nem volt elégséges a szerelmes legények vakmerősége ellen, Gül Baba üvegcseréppel rakatta ki a fal tetejét. De bizony ez sem segített: reggelre magyar és török legények friss vére öntözte a kis kert kőfalát.
Harmadnapra ébredve az öreg kertész nem talált újabb vérnyomokat, pedig kertjét az éjjel ismét megdézsmálták a szerelmes ifjak. Nem sokkal később medvetáncoltató cigányok kisebb raja járult a budai török bíró, a kádi elé. Nagy óbégatással panaszolták, hogy az éjjel kilenc medvéjüket nyúzták meg. Kesztyű és térdvédő készült a vastag medvebőrből, oltalmazó öltözetül Gül Baba üvegcserepei ellen. Az öreg kertész bánatánál csak a budai pasa haragja volt nagyobb. Legott közhírré tétette, hogy halállal lakol mindenki, aki Gül Baba rózsakertjéből akár csak egy szál rózsát is elvesz.
Sok tudományra oktatták a palotaiskolában a budai helytartót, de az asszonyi természetről vajmi keveset tudhatott! Hogyan is hihette, hogy a budai török és magyar lányok lemondanak az illatos rózsákról.
Még látszottak a hírvivők, még hallatszott trombitájuk és dobjuk hangja, amikor a szép Lejla tizenhárom piros rózsát kért Gül Baba kertjéből kedvesétől, Haszántól, a vizivárosi mecset müezzinjétől. Ugyanebben az órában Ötvös László, az aranymívesek céhmesterének fia is egy tarisznya rózsát ígért kedvesének, Erzsikének szerelme jeléül Gül Baba tiltott virágoskertjéből.
De jaj, rajta is vesztett szegény László. Már a dombról lefelé tartott, amikor a csauszok utolérték és lefogták. Nem elég, hogy lopott a tiltott rózsából, még töröknek is öltözött. Rettenetes bűn, nem is csoda, hogy a pasa halált mondott a fejére.
Már ácsolták a nagymecset piacán a vérpadot, hogy a város apraja-nagyja lássa mi véget ér az, aki megszegi a hatalmas úr tilalmát, mikor váratlan dolog történt. Meghallván, hogy László fejét készül leüttetni a nagyúr, Haszán a pasa ítélőszéke elé járult, s váltig állította, hogy László ártatlan, hisz ő járt az éj leple alatt Gül Baba rózsakertjében, s ő volt az, aki leszakította az illatos virágokat. Legott előhozatták Lászlót a tömlöcből, aki megtudván, hogy egy török legény vállalta magára tettét, ugyancsak váltig állította, hogy ő dézsmálta meg Gül Baba rózsáit. No, lett erre nagy bonyodalom és tanácstalanság a dívánban. A pasa haragjában mindkét legény kivégzését elrendelte.
Ekkor lépett elő Gül Baba, aki kegyelmet kért a két ifjúnak, hisz aki ily nagy veszélyt és áldozatot vállal kedveséért, az rossz ember nem lehet. Jól tudta a bölcs öreg, mégha az ifjak nem is voltak hajlandók bevallani, hogy a két legény nem puszta virtusságból vitte bőrét a vásárra. Bár a pasa mérhetetlen haragjában hallani sem akart a kegyelemről, az ősz szakállú öreg kertész szavai meglágyították szívét. Így menekült meg a török és a magyar legény a vérpadtól.
Már a pasa palotájának kapujában jártak, amikor valaki megszólította őket: Gül Baba volt az, aki két csokor rózsát adott az ifjaknak, hogy vigyék el azoknak, akiknek kedvéért a fejükkel játszottak. Egy kis üvegcsében, rózsaolajat adott hozzájuk, hogy ha a rózsák elhervadnának, legalább illatuk maradjon meg. A rózsák már rég elhervadtak, illatuk is elszállt, de az emberek máig emlékeznek a jó öreg Gül Babára, aki szerette a rózsákat, és néha bőkezűen osztogatta is őket.

Mitrovicai Gül Baba legendák

Egészen más legendák keringtek Gül Babáról a Balkánon: itt nem a mi rózsakertész dervisünkről szólnak a mesék, hanem a szenvedélyes ópiumszívó Gül Babáról, aki nem Buda 1541. évi elfoglalásakor, hanem a vár és város 1686. évi visszafoglalása idején élt.
A koszovói Mitrovicában Gül Baba néven két személyt is ismernek: az egyik a mi budai dervisünk, a másik barátja, aki ugyancsak erre a névre hallgatott, s akinek a türbéje Mitrovicán, a Hamidija mahalléban, a Péter király utcában, a III. Stefan Uros Decsánszkij kaszárnya bejárata mellett áll. Magáról Gül Babáról az itteniek különböző történeteket őriznek. Egyesek szerint Arabisztánban született és jó barátja volt a mi budai Gül Babánknak. Egy ideig mindketten Budán éltek, s szerfelett igazságos ember hírében állottak. A mi Gül Babánkról Mitrovicában úgy tudják, hogy igencsak szerette az ópiumot. Egy alkalommal, amikor ismét ópiumot akart szívni, hiába kérdezte végig társait, bizony senki sem adott neki. Végül egy budai magyar ember könyörült meg rajta, s teletömte pipáját jófajta ópiummal. Gül Baba hálából így szólott: "Adja Isten, hogy Buda a tiétek legyen!" Jókívánsága meghallgatásra talált, és délig a magyarok vissza is foglalták a várost. Gül Baba pedig ott maradt holtan. Testét abba a türbébe temették, amit Gül Baba türbeként ismerünk. Társa, a másik Gül Baba ekkor ment Mitrovicába, ahol folytatta ájtatos életét. Ott halt meg és ott temették el, az ottani türbében.188
Egy másik legenda szerint Gül Baba Horaszánban született. Híres utazó dervis volt, és így jutott el az Oszmán Birodalom akkori legészakibb szegletébe, Budára. Dervisünknek, aki módfelett szerette az ópiumot, volt egy zsidó gyermek szolgája.
A gyermek saját apjánál is jobban szerette a dervist. Amikor az apa magához akarta venni a fiát, az hallani sem akart róla, s azt mondta, hogy az ő igazi apja Gül Baba. Tehetetlenségében a zsidó a kádihoz fordult, hogy a törvény erejével szerezze vissza gyermekét. A kádi a fiút a ser törvényszéke elé idézte. Mielőtt azonban elment volna az öreg dervis így szólott hozzá:
"- Amikor a kádi azt fogja majd kérdezni tőled, hogy ha török gyerek vagy, milyen könyvet tudsz olvasni, te válaszold azt, hogy a Koránt."
"- Hogyan mondhatnám, hogy tudom olvasni a Koránt, amikor nem tudom?" - felelte a gyerek hitetlenkedve.
"- Te csak ne aggódj - nyugtatta a dervis - csak mondd, hogy tudod, s majd meglátod mi történik"- s ezzel a gyermek szájára lehelt, s elengedte a kádihoz.
A gyerek elment a kádihoz, aki megkérdezte tőle, hogy kinek a gyereke. A fiú azt felelte, hogy Gül Babáé. "Jól van, mondta a kádi, hát ha valóban török gyerek vagy, akkor milyen könyvet tudsz olvasni ?" - kérdezte a kádi, mire a gyerek azt válaszolta, hogy a Koránt. Erre a kádi elővett egy Koránt és lette a gyermek elé majd így szólt: "Olvasd". A fiú fogta a Koránt és elkezdte olvasni, s bizony jobban és szebben olvasta a muszlimok szent könyvét, mint akármelyik budai hodzsa. A kádi így megbizonyosodván arról, hogy a gyerek Gül Babáé, neki ítélte.189
A mitrovicai történetek zöme Buda visszafoglalásához kapcsolódik. Történt egyszer, hogy egy napon elfogyott Gül Baba összes ópiumfüve. Hiába kért az öreg dervis a társaitól, senki sem adott neki. Ezért aztán dervisünk gondolt egyet és a budai várfalból kiemelt egy téglát, hogy azt a piacon eladva, a tégláért kapott pénzen ópiumot vehessen. De bizony a csársiban senki sem akarta megvenni tőle a téglát. Végül megállt egy magyar boltos dükkánja előtt, és neki is felajánlotta portékáját. A magyar ráállt az üzletre és ezer dukátot kínált érte. Gül Baba azonban nem fogadta el a pénzt, hanem egy kevéske ópiumot kért érte cserébe, amit a magyar kalmár meg is adott. Erre Gül Baba így szólt a kereskedőhöz: "Isten adja, hogy erőtök visszatérjen!" És a magyarok ezt követően hamarosan vissza is vették Budát a törököktől. Vučitrinben ezt a történetet a következőképpen mesélik: Gül Baba dohányra vágyott, de hiába kért a budai törököktől, senki sem adott neki. Ezért a németekhez fordult: "Ki akarja, úgymond, hogy egy garasért odaadjam neki Budát? Aki egy garast ad nekem burnutra, azé lesz Buda vára" - mondta a dervis. Egy frenk adott neki egy garast, és két héttel később a keresztények csakugyan elfoglalták Budát.
Mielőtt az idegen csapatok megérkeztek volna, Gül Baba hivatta a zsidó gyereket, s arcon csókolta a csársiban, akinek azután az orcáján egy rózsa jelent meg. Gül Baba nevének különféle magyarázatai között már szó volt róla, hogy a mitrovicai hagyomány szerint ezért nevezték volna a korábban Etem névre hallgató dervist Gül Babának, azaz Rózsa Apónak. Nem sokkal ezután Gül Baba meghalt, s a magyarok a sírja fölé egy türbét emeltek.
Érdekes a türbéhez fűződő mitrovicai hagyomány is. Eszerint a türbében ugyan két sír van, de az egyik üres, a másikban pedig Gül Baba alussza az igazak örök álmát. Amikor zarándokok érkeznek, a türbedár, azaz a türbe őre, beengedi őket a sírokhoz, de nem mondja meg nekik, melyikben fekszik a szent dervis.
A zarándokok azután vagy az egyik, vagy a másik sírt csókolják meg. Azok, akik Gül Baba sírját illetik ajkukkal, áldást kapnak, azok azonban, akik az üres sírt csókolják meg, nem részesülnek az áldásban, s zarándoklatukat sem tekintik érvényesnek, és olyan mintha el sem jöttek volna a szent sírhoz.190
Egy másik mitrovicai legenda némi magyarázattal szolgál az itteni türbéről is. Eszerint Gül Baba Budán halt meg, de ott csak belső részeit temették el (miként Szulejmán szultánnak is csak
a belső részeit temették el Szigetvár alatt 1566-ban) és e fölé emelték a budai hegyoldalban a türbét. Testét Budáról Burszába vitték, ahol sírja fölé ugyancsak türbét építettek. Amikor azonban a holttestet Mitroicán keresztül szállították, a szent dervis testéből egy csepp vér a földre hullott, pontosan ott, véli a hagyomány, ahol a nevét viselő türbe áll. Ali Dedéről, aki ugyancsak a mitrovicai türbében fekszik, azt beszélik, hogy idevalósi szent ember volt, aki öreg korában halt meg. A türbe melletti temetőben helyezték örök nyugalomra, de bizony nem maradt nyugton, s másnapra már a türbében találtak rá holttestére. Az éjszaka a türbe egyik fala ledőlt, s Ali Dede ott feküdt Gül Baba sírja mellett. A helybéliek ugyan kivitték a türbéből és ismét a temetőben lévő sírba helyezték, a holttest azonban éjszaka ismét átkerült a türbébe. Miután ez az eset még néhányszor megismétlődött, a helybeliek beletörődtek, s isteni jelet látván a történtekben, Ali Dedét a türbében, Gül Baba sírjától balra helyezték örök nyugalomra.191
A mitrovicai Gül Baba türbe, miként oly sok szent sír a Balkánon, nemcsak a muszlimok zarándokhelye, hanem a keresztényeké is.192 Minden pénteken nagy sokaság látogatja és könyörögnek Istenhez, kivált az elesettek. Főként Szent György napja előtt négy nappal nagy a sokaság: muszlimok, ortodoxok és katolikusok. A muszlimok faggyúgyertyát gyújtanak, a keresztények pedig viaszgyertyát. Vannak akik pénzt is hagynak a sírnál, amit a türbe karbantartására és javítására használnak fel. Csakúgy, mint a budai Gül Baba türbének, az itteninek is gyógyító hatást tulajdonítanak. A betegek egy-két órát fekszenek a szent sír mellett. Családtagjaik eközben edényekben vizet hoznak és éjjelre
a türbében hagyják, hogy később ezt itassák a betegekkel. Azok a nagybetegek, akik nem tudnak személyesen elzarándokolni a sírhoz, családtagjaikat küldik ide. Ezek elhozzák a betegek ingjét, sapkáját, vagy más ruhadarabját, s éjszakára a türbében hagyják. Később visszatérve ezeket a ruhákat a betegekre adják. Némelyek juhot is áldoznak a türbénél. Szintén nagy a sokadalom Szent Illés napján, Ali Dede névnapján.
Az is szokás, hogy a türbénél tesznek esküt az emberek. Itt ugyanis senki nem mer hamisan esküdni, mert úgy tartják, hogy aki hamisan esküszik az vagy meghal, vagy más szerencsétlenség éri. Azt is beszélik, hogy annak, aki a szent helyet meggyalázza, vagy szellemét megsérti, bűnhődnie kell. Egyszer, mesélik a helybeliek, új katonai parancsnok, azaz miralaj érkezett a városba, aki legott elrendelte, hogy a türbét rombolják le és a helyén építsenek lóistállót. A türbét azonban sehogyan sem lehetett lerombolni. Ráadásul mindazok, akik ezt megkísérelték csúnya véget értek: a katonák, akik megpróbálták falait ledönteni mind megbolondultak, a parancsot kiadó miralaj pedig halállal bűnhődött.193

Gül Baba türbéje

A türbe a törökkorban

A fentiekben ismertetett legendákban láttuk, hogy Gül Baba türbe több is van. A budain, valamint a mitrovicain és burszain kívül ismernek ilyen névre hallgató türbét Egyiptomban, Horaszánban, Sírvánban és másutt is.194 Gül Baba budai türbéje a harmadik budai pasa, Jahjapasazáde Mehmed, 1543 és 1548 között tartó beglerbégsége alatt épült helyi építőanyagokból és helyi építőmunkások munkájával.195 (27-33. ábra) Az 1878. évi mérnöki felmérés szerint a türbe falai kemény budai mészkőből készültek, amelynek egyes darabjai két méter hosszúak és 0,45 méter magas rétegekben vannak egymásra helyezve az ismert török építkezési módon mésszel alig 5 mm-es hézagokban összeforrasztva. A falak vastagsága középmagasságban 0,75 méter.196 Mind a mérnöki felmérések, mind pedig a korabeli leírások és ábrázolások arra vallanak, hogy a falak kívül soha nem voltak vakolva.
A türbét és a mellette épített derviskolostort többször említik a 16. századi török hivatalos elszámolások és nyugati kútfők. Első említése Wernher 1551. évi munkájából ismert, de török okleveles kútfőkben csak később találkozunk vele. A türbe már a török uralom alatt nagy becsben tartott zarándokhellyé vált, amelyet messze földről érkező muszlim zarándokok, "tengerek és szárazföldek vándorai" rendszeresen látogattak. Evlia Cselebi is felkereste a szent sírját, s tőle tudjuk, hogy a türbe kupolája ólommal volt borítva. Belső berendezéséről annyit jegyzett meg, hogy koporsóját (szanduka) zöld posztó fedte, s hogy boldog fejénél a bektasi dervisek ragyogó fövege, a dervissüveg volt.
A fentiekben láthattuk, hogy a dervissüveg a bektasik és általában a szúfik egyik legfontosabb jelképe. Egymagába sűríti a szúfi világlátás lényegét. A dervissüveg tetején lévő gül, egy gömb alakúra formázott szövetdarab, az egyetlen igazságot, Istent jelképezi, de tekintik a megvilágosodottak pecsétjének is.
A türbe mellé épített derviskolostorról csak Evlia Cselebi mondja, hogy a bektasi rendhez tartozott, de ezt közvetve több egykorú kútfő is megerősíti. A tekke, amennyiben a Fontana 1686. évi rajzán szereplő tekkét Gül Baba kolostorával azonosítjuk,
a türbétől lejjebb a síkságon a budai út mellett állott, valahol ott, ahol a Gül Baba utca és a Török utca keresztezi egymást. A kolostor központi helyisége a vallásgyakorlatok számára fenntartott téli és nyári mejdán volt, ahol különféle gyertyatartók, mécsek, lámpák, füstölők és rózsavíztartók voltak. A tekke a zarándokok és vándorok ingyenkonyhájául is szolgált, amit kiterjedt alapítványai tettek lehetővé. Mind Evlia Cselebi, mind pedig a hivatalos török elszámolások azt mutatják, hogy valamennyi budai derviskolostor közül Gül Baba tekkéje volt a legnépesebb, legalább 60 dervisnek adva otthont, és ennek volt a legtöbb ingatlana is.
A budai szandzsák 1559. évi összeírásában olvassuk, hogy a kolostor dervisei a váci Püspök-malmot is bírták. Ez az adat azért is értékes, mert ez az első ismert említése a kolostornak egy hivatalos török iratban. A malomról egyébiránt az összeíró megjegyezte, hogy romos, de korábban értékes lehetett, hisz Mehmed budai pasa Ahmed Cselebi defterdártól 2000 akcséért vette meg. 1559-ben a defterbe már "a Gül Baba kolostor derviseinek birtokában" levőként jegyezték be,197 tehát feltehető, hogy Mehmed pasa adományozta azt a derviseknek. Ugyancsak a derviseké volt Ceglédi György pap egykori 32 kapás szőleje Cselete faluban, ami 1546-ban, 1559-ben és 1562-ben is a budai pasa hász-birtoka volt, s amely a Kosd község határában lévő Cselőpusztával azonosítható.198 A dervisek a szőlőt 1580-ban és 1590-ben is bírták.199 A mai Penc községben volt Horvát János majorsága, amely fölött 1546-ban a nógrádi szandzsákbég rendelkezett, aki egyházi alapítványt létesített belőle a Gül Baba kolostor dervisei számára. Már meg sem lepődünk azon, hogy Penc falu, csakúgy, mint az eddigiekben említett települések, 1559-ben, 1562-ben és 1590-ben is a budai pasa hász-bírtokaként volt bejegyezve a török adókönyvekbe.200 Vásárlás útján jutottak a dervisek egy másik malomhoz, Paksi János malmához, amely Göd pusztán, azaz a mai Alsó-és Felsőgöd települések közelében állott. Az 1559. évi összeírás szerint "az említett kétkerekű, romos malom-építmény tulajdonosa a fent nevezett gyaur" volt, aki azonban "fellázadt és az ellenség földjére menekült. Mivel a nevezett malom-építmény elhagyott és romos, a kincstár részéről hasznosabbnak látszott eladása. Így a Gül Baba kolostor derviseinek eladatott 300 akcséért, s az új defterbe, a nevükre íratott."201
Látható tehát, hogy a tekke ellátására rendelt ingatlanok között több olyan is volt, amely a középkorban a keresztény egyházat gyarapította. 1580-ban és 1590-ben a tekkéhez tartozott
a többi között az egykori felhévízi templom, illetve a Szent Mihály kápolnához tartozó két ház, az "azon a tájon álló öt papi ház", az ottani kolostor, "a Király János fürdő" négy háza, bizonyos közelebbről meghatározatlan szántóföldek, s végül egész Solymár község.202

A türbe a török uralom után: zarándoklatok

A türbe a város visszafoglalásáért 1686-ban vívott harcokat nagyobb károsodás nélkül vészelte át. A visszafoglalás után az egész Rózsadombot a jezsuiták budai székháza kapta meg, a türbét a jezsuiták Szent Józsefnek szentelve keresztény kápolnává alakították. Ekkor változtatták meg az építmény tetőszerkezetét is. A 18. és 19. századi ábrázolások a kupola fölött magasított zsindelyes tetőszerkezetet ábrázolnak, amelyet egy szintén zsindellyel fedett nyolcoldalú kis tornyocska díszített. (34. ábra)
A jezsuita rend 1773. évi feloszlatása után a rend József-hegyi birtokait a város saját kezelésébe vette majd értékesítette. Jóllehet egy 1786. évi lexikonban még mint kápolnát említik,
a város templomait tartalmazó ugyanez évi összeírásban már hiába keressük. 1830-ban a türbe Thoma János budai polgár birtokain állott, s a boszniai zarándokok, akik Gül Baba emlékét még ismerték, rendszeresen látogatták. A türbe kulcsait a budai magisztrátus őrizte, s adta oda a zarándokoknak. A türbe fehérre meszelt falán különféle tárgyak voltak felaggatva: kard, tőr,
zászló stb., amelyeket a zarándokok hoztak a szent sírhoz.
A zarándokokról J.G. Kohl német földrajztudós, aki 1842-ben látogatta meg a türbét, a helybeliektől úgy értesült, hogy évente csak három-négy zarándok kereste fel a szent sírját, de 1842-ben nem tudni mi okból, már tizenöt zarándok járt ott. A zarándokok jobbára szegény emberek, de volt köztük olyan is, aki szolgával érkezett. "Mielőtt a mauzóleumba lépnének, mind levetik a sarujukat. Akiknek szolgájuk van, drága tömjénnel füstöltetik meg a lábukat. A mecsetben mind igen jól tudnak tájékozódni, még azok is, akik először vannak itt, mert Törökországban mindez igen pontosan le van írva. Mikor belépnek az ajtón, lábnyommal mérik ki, hol van a szent feje. Itt aztán leborulnak, homlokukkal verik a földet és imádkoznak. Némelyikük olyan buzgó és az ájtatosságtól, meg a feje földhöz verésétől úgy őrjöng, hogy már nem egyet vittünk ki innen holt gyanánt. Amelyiknek kísérője van, kenőcsökkel kenegetik, úgy keltik életre" - számolt be a német utazónak anyanyelvén a szomszédban lakó és a türbe körül kisebb szolgálatokat tevő vincellérné.203 "Ezek az emberek éppenséggel nem mind Konstantinápolyba valók, sőt inkább a török birodalom legklünbözőbb részeiből, Kis-Ázsiából, Szíriából, vagy épp a perzsa határról. Mint említettem, legtöbbjük szegény. Gyalog jönnek Belgrádig, s onnan a Duna mentén, községről községre, szintén gyalog. Rendesen katolikus papoknál vagy klastromokban szállnak meg, hol szívesen látják, sőt segítik őket. A zarándokok rendszerint jóravaló, rendes emberek, de vannak közöttük adósságcsináló korhelyek is, akik Buda városának terhére vannak, míg a magisztrátus saját költségén a török határig nem szállíttatja őket. Egy ilyen zarándokot, ki mint többnyire társai is, dervis volt, most hét esztendeje Buda várában bemutattak József nádornak, és olajba festett arcképe ma is megvan a palotában." - számolt be értesüléseiről a német földrajztudós.204 Kohl ottjártakor is már hetek óta volt ott egy dervis, aki társaihoz hasonlóan a Császárfürdőben lakott, de minden este elment a türbe közelében lévő malomba, ami valaha török erősség volt, "alkalmasint azért, mert a török erősség honi emlékeket kelt benne". Kohl leírása szerint a malom kerekeit a Császárfürdő forró, kénes vize hajtotta, amelynek Buda többi malmával szemben megvolt az az előnye, hogy a meleg forrás télen sem fagyott be.205 A leírásból ítélve alighanem a hajdani Baruthánéról, azaz a budai lőpormalomról lehet szó,206 amely Fontana 1686. évi rajzán is szerepel. A honi emlékek mellett persze a molnárné szemrevaló leányai is kellő vonzerőt jelenthettek dervisünknek, legalábbis erre gyanakodott anyjuk. A dervisről azt beszélte a molnárné, hogy igen beszédes, sokat mesélt, pedig senki sem értette a nyelvét. Mégis a lányokkal jól megértette magát mutogatással no meg egy-két rác szó segítségével, amelyet a lányok is értettek. Egy alkalommal a dervis
a molnárné fejfájását is meggyógyította. "A török először felgyűrte köntösének hosszú ujját, aztán kezével érintette a földet, és olyan vonást húzott végig a testemen, mintha meg akarna mágnesezni. Majd ösztövér, csontos ujjaival megnyomkodta a halántékomat, aztán megint a földhöz kapott, és csakugyan jobban lettem" - újságolta a molnárné Kohlnak.207 Amikor Budára érkezett, a dervis igen szegényes öltözetben, rongyos cipőben volt. A molnárné leányai azonban rápirítottak, mire a vásáron újdonatúj sárga papucsot vásárolt magának, hisz pénze volt bőven. "Azt hiszem legalább is százötven aranya van a sipkájában; a nagyok fönt a csúcsában, a kisebbek alul, a bélés alatt. A ruhájában is van eldugott pénze" - vélekedett a molnárné, hozzátéve, hogy a dervis szerint Törökországban mindenki a sipkájában vagy a ruhájába varrva hordta a pénzét.208
A budaiak 1842-ben már nem sokat tudtak a kolostorról, de sok mesés dolgot tudtak mesélni az odavetődő utasnak. Úgy tartották, hogy a türbe kulcsait Konstantinápolyban őrzik, s
a zarándokok onnét kérik el a kulcsokat, mielőtt elindulnának
a hosszú útra. A valóság azonban az volt, hogy a kulcsokat a budai magisztrátus őrizte, s a zarándokok innen kapták meg. A türbét a széles budai útról keskeny gyalogösvényen át lehetett megközelíteni. Innen "egy budai vincellér udvarán keresztül haladva" egy lépcsőn át, "amely oly közel van a vincellér disznóólához, hogy az imádkozni menő mohamedánusok bő ruhájukat alkalmasint csak üggyel-bajjal óvhatják meg a tisztátalan állatok érintésétől" - tapasztalta 1842-ben a német utazó.
"A szent épület erős kövekből rakott, nyolcszögletű mauzóleum, olyan, aminőket a török temetőkben rendesen látni… A fehérre meszelt falakon sok mindenféle tárgy függött: kard, tőr, zászló, egy posztófoszlány (alkalmasint a Kába híres fekete takarójának egy darabja) és más holmik. Az asszony azt mondta, hogy függ itt egy kő is, amelyet innen nem lehet látni; ez a kő félig átlátszó, mint a só, és teli van írva a Koránból vett mondásokkal. Az itt eltemetett férfiút hadzsi Gül Babának hívták, és állítólag jeles budai basa volt, kinek emlékét halála után is tisztelik."209
A zarándoklatok a későbbi időkben sem maradtak el. 1861-ben a budai tanács csak úgy engedélyezte a szomszédos telektulajdonosnak, Wagner Jánosnak a Mecset utcai telkek megvásárlását, hogy ha Wagner biztosítja a "mecsetbe járó s kelő közönségnek, valamint az évenkénti imádságok elvégzése végett megjelenni szokott török papoknak a saját telkén való átjárást". Látható tehát, hogy az évenkénti zarándoklatok a későbbiekben sem maradtak el, igaz a türbét a budai tanács helytelenül mecsetnek tartotta. Talán a zarándoklatok alkalmával tartott imádságok tévesztették meg a városatyákat, de ez a köztudatban annyira elterjedhetett, hogy a neves orientalista Kúnos Ignác is mecsetről írt a Pallas Nagylexikonban.
Wagner később a türbe telkét is megvásárolta, de maga a türbe az 1870. évi telekkönyvbe Törökország tulajdonaként került bejegyzésre. 1878-ból részletes mérnöki felmérés készült az építményről, 1885-ben pedig Grill Lajos építőmester a török főkonzulátustól felkérést kapott a türbe restaurálására: "Ezen síremlék falazatát kívül és belül megigazíttatom, új lépcsőket, ajtót és ablakot készítek, a régi fafedelet tetőzettel együtt lebontatom, és e helyett új tetőzetet palafedéssel eszközöltetek, úgy hogy ezen síremlék hosszabb időre mindennemű javítást nélkülözhet."210
A telektulajdonos Wagner legott tiltakozott a Grill Lajosnak kiadott engedély miatt, amiben a magántulajdon sérelmét látta. Maga is kért engedélyt bizonyos építkezésekhez, s bár megígérte, hogy építkezéseivel nem akadályozza meg a türbéhez való eljutást és hozzáférhetést, az új épület falai teljesen körülzárták a törökkori sírkápolnát.

A türbe műemlékké nyilvánítása és restaurálása

1914-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a Gül Baba türbét a Műemlékek Országos Bizottságának előterjesztésére "annak történeti és kulturális jelentősége folytán" a műemlékekről szóló 1881. évi XXXIX. törvénycikk alapján "fönntartandó műemlékké" nyilvánította.211 A Wagner család természetesen ismét sérelmezte az eljárást, mivel szerintük "alaptalan mende-mondákon kívül nincsen semmiféle bizonyíték", amely a türbe műemlék voltát igazolhatná.212
Az 1915. évi ásatások befejeztével a közelgő Ramazán ünnepre való tekintettel 1915. július 1-én Gül Baba földi maradványait ünnepélyes keretek között a sírba visszahelyezték, "hogy a közelről és távolról jövő zarándokok és hívők elvégezhessék ájtatosságaikat a türbében, melynek helyreállítása folyamatba tétetett". Az eseményen magyar részről, jelen volt báró Forster Gyula, a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke, Möller István, műegyetemi tanár a MOB tagja, az ásatásokat végző dr. Bartucz Lajos egyetemi magántanár, dr. Mészáros Gyula, magyar nemzeti múzeumi őr, dr. Hermann Antal egyetemi magántanár és Wagner Ferenc és dr. Wagner Sándor a telektulajdonos család képviselői. Török részről, Ahmet Hikmet Bej budapesti török császári főkonzul, Abdul Latif Efendi imám, a Budapesti Királyi Tudományegyetemen a török nyelv lektora, N. Eiguel Efendi és Mehmed Nurullah Bej budapesti török császári főkonzulátusi titkárok. A korabeli jegyzőkönyv tanúsága szerint "Ahmed Hikmet Bej, császári török főkonsul és Abdul Latif Efendi, Imam a szabályszerű imákat elmondták és maga a most nevezett török Imam Gül Baba földi maradványait a középső sírba az anyaföldre, a másik csontvázat pedig a másik sírba visszahelyezte és a sírok a kiásott földdel betöltetvén, azokra a padló reábirattatott."213 Gül Baba földi maradványait tehát visszahelyezték sírjába, a türbe felújítása azonban folytatódott. A nyugati ablak alatti falrészt vizsgálatok céljából ideiglenesen földig kibontották, majd helyreállították. A belső falakat bevakolták, a padlót fenyődeszkákkal fedték le. Két nyílást külön deszkáztak be, az egyiket lejárat céljából, a másikat azon zarándokok számára, aki a szent földből emlékül kívántak egy-egy maréknyit hazavinni, s akik azt hitték, hogy az itteni homokos föld csodaszer a mindenféle gyomorbaj ellen. Újjáépült a türbe tetőszerkezete is, de az eredetitől eltérően arra ismét fazsindely került. Új, rácsos korláttal védett fakoporsó készült, amelyet híven a korabeli leírásokhoz és a bektasi rend hagyományaihoz a rend "dervissüvegével" díszítettek. (35-36. ábra)
A türbe felújítási munkálataira a török-magyar kapcsolatok megélénkülésének, a világháborúban szövetséges Törökország, és általában az iszlám vallás iránti rokonszenv felerősödésének éveiben került sor. 1910-ben megalakult a Turáni Társaság. 1915. november 30-án dr. Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszter törvényjavaslatot nyújtott be a képviselőházhoz az iszlám vallás törvényes elismertetéséről, amit a t. Ház 1916. január 13-án tárgyalt és el is fogadott. A törvény március 24-én szentesítést nyert. A törvényjavaslat képviselőházi tárgyalása során Barabás Béla ellenzéki képviselő arra szólította fel a kultuszminisztert, hogy az intézkedjék aziránt, hogy Gül Baba türbéje országos műemlékké nyílváníttassék, restauráltassék, s minthogy jelenleg magántulajdonban van, történjék intézkedés avégett, hogy a Budapestre jövő, vagy itt élő törökök a türbébe bejuthassanak és ájtatosságukat elvégezhessék. A képviselő másik kívánsága az volt, hogy tekintettel a fegyverbarátságra a magyar állam építtessen a világháború emlékére egy mecsetet és azt bocsássa Törökország rendelkezésére. Javasolta továbbá, hogy a törvény elfogadásáról a törvényhozás sürgöny útján értesítse a mohamedánok kalifáját, a szultánt.214 A miniszteri válaszban Jankovich Béla bejelentette, hogy a Műemlékek Országos Bizottságának javaslatára a türbét már műemléknek nyilvánította, s hogy javítása is folyamatban van. "Igen ügyelek arra - mondta -, hogy ez a régi emléke a törököknek, melyre ezen szentnek tisztelete folytán oly nagy súlyt helyeznek, a jövőben jó állapotban tartassék fenn és ezen ügy rendezését a jövőben véglegesen biztosítani óhajtom."215 1915-ben a Niedermayer utcát átkeresztelték Gül Babára. Ugyanez év decemberében a muszlim vallás legfőbb papja felhívást tett egy budapesti mecset építésére, amit mind a főváros, mind pedig a török közmunka minisztérium kedvezően fogadott. Ez utóbbi elkészíttette a Gül Baba türbe s a melléje építendő mecset terveit is, de a háborús viszonyok meghiúsították a terv megvalósítását. A türbét, az elhúzódó restaurálás befejeztével csak 1918 nyarán nyitották meg a muszlim hívők és zarándokok számára.

Mozgalom a türbe megmentésére
és egy iszlám kulturközpont kialakítására

Az I. világháborút követően a türbét teljesen körülfogó Wagner villában bérlakásokat alakítottak ki, amely sem a türbe, sem pedig a villa állapotának nem kedvezett. A villa és a türbe állapotának romlását látva új mozgalom indult annak megmentésére és egy muszlim kulturális központ felépítésére. 1931. augusztus 2-án megalakult a Gül Baba Iszlám Hitközség,216 a következő esztendőben pedig a Gül Baba Kulturkomité. A hitközség előjárója a többi között épp Gül Baba türbéjének roppant vallási jelentősége miatt viselhette a mufti címet. Az alapszabály 11. paragrafusa erről így szól: "A vallásközség területén nyugvó nagy szent Gül Baba iránt való kegyelet, e nagy szent sírhelyének vallási jelentősége, a vallásközség területének történeti múltja és az a körülmény, hogy a vallásközség az első iszlám vallásközség Magyarország területén, amely helyzeténél fogva a kötelékébe nem tartozó hittestvérek vallási szükségletének kielégítéséről is gondoskodni köteles, a vallás parancsa szerint lelkészi hivatalát magasabb vallási tekintéllyel ruházza fel. Amennyiben tehát a vallásközség megválasztott lelkésze ezt a magasabb lelkészi fokozatot nem viselné, megválasztásával a szent hagyományok értelmében törzslelkésszé (mufti) válik."217
A gyülekezet Durics Hüszein Hilmi volt tényleges cs. és kir. tábori lelkészt választotta meg muftinak. Durics Hüszein Hilmi 1887-ben született Bosna Krupa városában és lelkészi képesítését is Boszniában nyerte. 1906-ban Trebinjében a cs. kir. kerületi kapitányságon (Bezirkshauptmannschaft) teljesített szolgálatot, majd a világháború kitörésekor önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1915-ben tüdőlövést kapott és a bal térdén is meglőtték. Sebesülése után, tekintettel képzettségére mint tartalékos tábori imámot Bécsbe a Hadügyminisztériumba rendelték, s ő vezette a mohamedán katonai lelkészi szolgálatot, illetve előadásokat tartott az iszlám vallásról a Bécs környéki kadétiskolákban és a Theresianumban. A háború után, a Jugoszláv állameskü letételét elutasította, mivel apját, aki 45 éven át Bosna Krupa polgármestere volt a szerbek 75 éves korában agyonlőtték. Hüszein Hilmi ezért emigrációba vonult, amiért a jugoszláv kormány őt in contumaciam, azaz távollétében halálra ítélte és vagyonát elkobozta. 1920-ban Magyarországra jött, ahol részt vett a nyugat-magyarországi felkelésben, 85 bosnyák felkelőt saját pénzén élelmezett. Érdemeire való tekintettel Kecskemét városa odavaló illetőségűnek ismerte el, aminek következtében Hüszein Hilmi és felesége, Hindy Szabó Ida is magyar állampolgárságot nyertek.218
A magyar állampolgár mohamedánok autonóm egyházközsége, valamint a következő esztendőben megalakult Gül Baba Kulturkomité célja kettős volt: egyrészt a 350 milliós muszlim világ pénzügyi támogatásának segítségével meg akarták szerezni a Gül Baba sírja körüli ingatlant, s azt amolyan közép-európai iszlám központtá kívánták alakítani, hogy "ott részint vallási célokra alkalmas helyiségeket, részint orthodox mohamedán vallású főiskolai hallgatók részére rituális internátust és iskolát, részint pedig Budapest fenséges panorámájához méltó mecsetet létesítsenek, azonkívül vallásos tudományos munkálkodást is kezdeményezhessenek, így például a Korán magyar nyelvű fordításának a kiadásával." Másik céljuk, hogy a "gyűjtési körút alkalmával vetítettképes propaganda-előadásokat tartsanak az Iszlám legtöbb városában, az ottani lapokban ugyanilyen irányú hírlapi cikkeket helyezzenek el, valamint a személyes érintkezés során meghívják Magyarországra is azokat a mohamedánokat, akikről gondolják, hogy az országra nézve utazásukból kulturális, gazdasági vagy idegenforgalmi haszon származhatik."219
A tervet a kezdetektől fogva támogatta a paniszlám mozgalom ismert vezetője, Chekib Arslan Emír, a Comité syrio-palestinien elnöke, aki Genfben a Népszövetségben a világ muszlimjait képviselte. Már 1931-ben a jeruzsálemi pániszlamita kongresszus elé terjesztette a budai mecset és diák-internátus tervét, amelyről a kongresszus támogató döntést hozott. Ebből az alkalomból egy bagdadi lap több hasábos cikket jelentetett meg Budáról, a lahorei Eastern Times pedig két hasábos cikkét így zárta: "Mindegyik honfitársunk, aki Európába látogat, jól teszi, ha programjába beiktatja Budát is, amennyiben lehetséges."220
1934 tavaszán Chekib Arslan személyesen látogatott Budapestre, amikor a budapesti iszlám központ terve ismét napirendre került. Ezt természetesen a Gül Baba türbe köré képzelték impozáns, fehér márványból épült, négy minárés, aranyozott kupolájú dzsámival, s egy 700 személyes egyetemi kollégiummal a Budapesten tanuló muszlim diákok számára. A terveket az ismert építész Lechner Loránd készítette.221 (37. ábra) A külföldi propaganda és pénzgyűjtő akciót Durics Hüszein Hilmi budai mufti és Reszulovics Mehmed bég, magyar katonatiszti sportoktató végezte, felügyeletét pedig a budapesti székhelyű Gül Baba Komité, illetve ennek vezetői, dr. Bárczy István nyugalmazott igazságügy miniszter, a Komité elnöke, Petrichevich György ezredes, a katonai Mária Terézia Rend központi titkára, dr. Germanus Gyula egyetemi tanár, a Komité főtitkára és dr. Medriczky Andor székesfővárosi fogalmazó, a Komité titkára látta el. Tevékenységüket nehezítette, hogy az Autonóm Mohamedán Egyházközséget még 1935-ben sem ismerték el a magyar hatóságok. Ezt, a mozgalom vezetői részint azzal a szívós küzdelemmel magyarázták, "amelyet az egyik külföldi állam budapesti képviselete az itt élő török állampolgár lelkésznek a kérelmére ennek a mozgalomnak az elfojtása érdekében már évek óta folytat."222 Ezért is kérték a Komité vezetői gyűjtő-és propagandaútjukhoz a miniszterelnök és a magyar külképviseletek segítségét.
Az akció bírta az Iszlám világkongresszus végrehajtó bizottsága elnökének, Hadzs Amin al-Husszeininek a támogatását, és szép visszhangot keltett az Iszlám világban. A propagandakörút alkalmával Hüszein Hilmiék eljutottak Egyiptomba, Palesztinába, Szíriába, Irakba és Indiába. Fogadta őket a jeruzsálemi nagymufti, Hadzs Amin al-Husszeini, I. Gázi iraki király, Haidarabadban pedig a helyi uralkodó, a nizám is. Látogatásukról és előadásaikról, amelyeket mindenütt élénk érdeklődéssel kísértek a helybeliek (Lahore városában - vélhetőleg igencsak túlzó beszámolójuk szerint - állítólag 11 ezer egyetemi hallgató volt jelen) rendszeresen beszámolt az arab és az indiai sajtó. Az Al-Okab 1935. november 6-i számában közvetlenül a vezércikk mellett terjedelmes ismertetést közölt "Magyarország muftija Bagdadban" címmel. A cikk beszámolt Hüszein Hilmi efendi török nyelvű előadásáról, amelyet a mohamedán ifjak egyesületében tartott. Ugyanerről rövidebb ismertetés jelent meg az Al-Bilad bagdadi lap 1935. november 10-i számában "Az iszlám Európában és Magyarországon" címmel. A propagandaút tehát látszólag sikeres volt, legalábbis ők így tálalták. Valójában azonban jelentős anyagi támogatást nem tudtak szerezni. A háború, azt követően pedig a megváltozott politikai viszonyok lehetetlenné tették
a terv megvalósulását. Hasonló okokból fulladt kudarcba a Gül Baba múzeum jóval szerényebb terve is.
1944-ben az akkorra már igen leromlott állapotú Wagner-
villán végzett átalakításoknak köszönhetően a türbe keleti falát kiszabadították, ahol eredeti szamárhátíves ablakra bukkantak. A Lux Géza tervei szerint folyó restaurálási munkálatok során a türbét eredeti állapotába akarták visszaállítani. Ezt a célt azonban csak részben sikerült megvalósítani, hisz a barokk kori ablakokat meghagyták.
A háború súlyosabb pusztításaitól az építményt a Wagner-villa védte meg. A sérülések kijavítására és az eredeti állapot helyreállítására csak 1960-ban került sor a Fővárosi Műemléki Felügyelőség irányításával Pfannl Egon tervei alapján. Ekkor bontották le a kupola magasított tetőszerkezetét a kis nyolcszögű tornyocskával együtt, s helyette az eredeti állapothoz jobban hasonlító, laposabb kupola készült. A kupolára, amelyet a 17. századi török világutazó ólomtetejűnek látott, vörösréz fedőlemezek kerültek, a barokk-kori ovális ablakokat befalazták. Az egyetlen megmaradt korabeli ablakra és az ajtóra kovácsoltvas védőrács került. (42. ábra) Bár a türbét eredeti formájában helyreállították, az csak az 1970-es restaurálás során szabadult ki valamelyest a Wagner-villa szorításából, igaz a villa alsó támfalai még mindig körülvették az építményt. (44. ábra)
1983-ban ismét felmerült egy budapesti Iszlám Központ felépítésének terve, majd pedig 1987 nyarán nemzetközi építész alkotótábor keretében több figyelemre méltó terv is készült a Gül Baba türbe körül kialakítandó iszlám vallási-kulturális központ létrehozására.223 (38-41. ábra) Az 1989. évi választások után érezhető javulás következett be a török-magyar kapcsolatokban, amit nagyban segített az első szabadon választott magyar kormányban, parlamentben és minisztériumokban dolgozó orientalisták és történészek érdeklődése, támogatása és hozzáértése. A tervek és erőfeszítések 1996-ban vezettek eredményre, amikor is a Török Kulturális Minisztérium kezdeményezésére és anyagi támogatásával a magyarországi műemléki előírásokhoz, valamint a környék építészeti-természeti adottságaihoz is alkalmazkodva, szerényebb keretek között megkezdődtek a Gül Baba türbe és környéke helyreállítási és környezetrendezési munkálatai.224
A látogató e munkálatok eredményeit láthatja. (43. ábra)

Idestova 450 éve őrzi a rózsadombi sírkápolna Gül Baba földi maradványait. A török időkben Buda legtekintélyesebb szentje volt ő, akiről jeles költők zengtek dicshimnuszokat, s akinek csodás tetteiről legendák születtek a nép ajkán. Hírnevét mutatja, hogy a muszlimok még Buda elvesztése után is megőrizték emlékezetükben, időről-időre zarándokok látogatták meg a sírját. De nem merült feledésbe a magyarok között sem. Sírkápolnája nem egy művészt késztetett alkotásra, a magyarországi muszlim közösségek pedig természetszerűleg sajátjuknak érzték. A hajdan messzeföldön híres szent jelképpé vált, egy letűnt birodalom, egy kevéssé ismert kultúra jelképévé.

Függelék
I.
Énekek Gül Baba tiszteletére

Náili

Itt temették el örökre a szentséges Gül-Babát
Tiszta szívű fülemülék látogatják a sírját
Őérette lesz szerelmes fülemülévé a szív
Rózsa képpen ékesíti dervisek koronáját
Irigykedik rá a rózsa: nem fog rajta az idő
Csalogánya megtalálja a helyes út illatát
Egyszerű zarándok soha, csak szerelmes csalogány
Szagolhatja éjjel-nappal kegye rózsabimbaját
Mint a rózsa virágok közt, sah ő a szenek között
Csalogánya megízleli két világ boldogságát
Tollam csalogánya mindig kegyéért imádkozik
Ászáf-arca tárja fel a vágyakozás rózsáját
Fülemülék szolgahada mutatja a hatalmát
Isten tegye virágzóvá lelkének rózsaágyát225

(Sudár Balázs fordítása)

Hiszálí (meghalt 1651/52-ben Pesten)

Vezetők az igaz úton a társaid, Gül Baba!
Testet öltött Isten-titkok barátaid, Gül Baba!
Hajnaltájt szomorú szívem, mint a bimbó, kitárult
Lélek-nyitó kertje nem más: kolostorod, Gül Baba!
Aki belép, elfelejti búját, baját, bánatát
Igazhívők birodalma imatermed, Gül Baba!
Rendházadban leborulnak mind a rúmi dervisek
Kábájukhoz sereglenek tanítványid, Gül Baba!
Ej, Hiszálí! Jóllakat majd a szerelem asztala
Tiszta szívvel közeledjél, vendéglátód Gül Baba!226

(Sudár Balázs fordítása)

II.
Jelentés
Gül Baba türbéjében végzett ásatás eredményéről.227

Nagytekintetű Bizottság!

F. év febr. 24.-én a Műemlékek Országos Bizottságának előadója, Éber László dr. értesített, hogy a Gül Baba türbéjében végzett padlófelbontási munkálatok alkalmával sírgödörre s abban emberi csontokra bukkantak. Minthogy a história adatai szerint a türbében temették el Gül Babát, közel fekvő s éppen nem alaptalan volt a kérdés, vajon a talált csontok nem az ő földi maradványai-e? Ezért a Műemlékek Országos Bizottsága nevében Éber dr. felkért, hogy a helyszínére kimenvén, a csontokat ily szempontból vizsgáljam meg s amennyiben szükségesnek mutatkozik, további ásatásokat is végeztessek.
Febr. 25.-én reggel a helyszínére kimenvén, a türbe közepén lévő gödörben csakugyan emberi koponya és egyéb csontvázrészek látszottak. Közelebbről megnézvén egy pár csontot, rögtön észrevettem, hogy azok nem újabb keletűek, hanem legalább 300 év óta nyugosznak a földben s így esetleg Gül Babáéi is lehetnek. Ezért az ásatás vezetését rögtön átvettem, hogy mindent megmenthessek, ami Gül Baba személyazonosságának meghatározásához akár pozitív, akár negatív bizonyítékokat szolgáltat. Az ásatás lefolyásáról s annak eredményéről a következőkben van szerencsém jelentést tenni.
Mindenek előtt annak megállapítására törekedtem, hogy hol vannak a sírgödör falai s a csontváz milyen helyzetben fekszik. A földnek óvatos nyesegetése után csakhamar élesen elváltak a sírgödör kemény falai a benne lévő bolygatott földtől s mindinkább több csont körvonala tűnt elő. Hamarosan kiderült azonban, hogy a csontok nem természetes helyzetükben, hanem a legnagyobb összevisszaságban feküsznek a gödörben, tehát megbolygatott, feldúlt sírral van dolgunk, melybe a csontokat a földdel összekeverve rendetlenül hányták vissza. A csontok nagy része törött volt s a törési felületet bevonó patina világosan bizonyította, hogy a sír, illetve a csontváz bolygatása évtizedekkel ezelőtt történt. Sőt a gödörből előkerült csontok nem is egy, hanem legalább két csontvázhoz tartozóknak látszottak. Ezen I. sz. gödörben ugyanis a következő csontokat találtam: egy sérült agykoponya, 1 db szakcsont, 3 db felkarcsont, 7 db alkarcsont töredék, 18 db kéz és lábcsont, 1 db átvágott combcsont töredék, 1 db sípcsont, 52 db bordatöredék, 1 db szegycsont, 2 db kulcscsont töredék és 21 db részben sérült csigolya. A teljesen kitisztított sírgödör 2.05 m hosszú, 0.75 m széles s 1.40 m mély volt, épen a türbe közepén feküdt és hossztengelye nagyjában összeesett a türbe eredeti két nagy ablakát összekötő vonallal, a Mekka felé mutató iránnyal pedig körülbelül 43° szöget alkotott. Sem oldalán, sem fenekén kikövezésnek semmiféle nyoma nem látszott. Hogy
a csontváz eredetileg hogyan volt benne elhelyezve, azt épen a nagyfokú bolygatottságnál fogva megállapítani nem lehetett. Ama tény, hogy egyetlen csont sem feküdt eredeti helyzetében, azt bizonyítja, hogy a felbolygatáskor a sírgödröt egészen a fenekéig felásták. A sírgödör irányánál fogva azonban fekhetett benne úgy a csontváz, hogy lábbal az oltár (imahely) s arccal Mekka felé nézett, ami megfelel a török temetkezési szokásnak. Minthogy e sírgödörben egy második csontvázhoz tartozó néhány csont is feküdt, felmerülhet a kérdés, vajon mindkét csontváz ugyanott volt-e eltemetve, vagy ha nem, melyik feküdt eredetileg benne. Annak, hogy e sírban két csontváz lett volna eltemetve, semmi valószínűsége sincs, sőt a gödör keskenysége egyenesen ellene mond e feltevésnek. Marad tehát a másik kérdés, hogy a két csontváz közül melyik volt itt eltemetve. Nyilván az, melyiknek több csontja feküdt benne. E kérdés eldöntésére egyébként a további ásatás szolgáltatott kétségtelen bizonyítékokat. Abból ugyanis, hogy e sírgödörben két csontváz részei feküdtek, de egyik sem volt teljes, joggal arra következtethettem, hogy még másik sírgödörnek is kell lennie. Ezért a türbe talaját, mely különböző mélységig csaknem mindenütt régebbi bolygatás nyomait mutatta, tovább ásattam, hogy megtaláljam a másik sírgödör körvonalait is.
Az első gödörtől jobbra, az ajtó felé csakugyan egy másik, az előbbivel teljesen azonos irányú gödör körvonalai mutatkoztak (II. sz.). Alig került azonban belőle elő néhány csonttöredék. A gödör egészen az oltárig s a türbe faláig haladt, majd ott bal kéz felé az oltár alatt átment egy reá teljesen merőleges állású rövidebb gödörbe, (III. sz.), amely 1.80 m hosszú, 0.70 m széles s 1.37 m mély volt. Egy része, körülbelül szélességének 1/3-a, kinyúlt az oltár elé. Emberi csont elenyészően csekély került innen is elő. Mindössze egy állkapocs bal felét, 6 db csigolyát, 6 db kéz és lábcsontot, 2 db bordatöredéket s egy törött török kardot találtam benne. E II. és III. sz. gödör semmi esetre sem volt sírgödör. Ellene mond ennek nemcsak az, hogy egyikben sem feküdt nagyobb számú emberi csont, hanem főleg a gödröd nagysága és elhelyezése. Az előbbi túlságosan hosszú, az utóbbi pedig túlságosan rövid lett volna sírnak. Nagyon valószínű, hogy akkor ásták ezeket is, amikor a türbét felbolygatták; különben hogyan került volna beléjük a földdel keverve az a néhány darab csont, amelyek egyébként a már említett két csontvázhoz tartoznak.
Tovább folytatván az ásatást, az ajtóval szemben lévő fal mellett egy negyedik gödörre akadtunk, mely párhuzamosan feküdt az elsővel. Hossza 2.25 m, szélessége 0.67 m s mélysége 1.32 m volt. A gödör felső rétegéből földdel keverve rendetlen helyzetben: egy kulcscsont, 4 db csigolya, 15 db kéz és lábcsont, 3 borda töredék egy maxilla darab került elő, a gödör fenekén pedig egy emberi csontváz alsó része (medencétől lefelé) feküdt eredeti bolygatatlan helyzetben. A csontváz törzséhez s felső végtagjaihoz tartozó csontok azonban a földdel össze-vissza keverve feküdtek s egy részük hiányzott is. Kétségtelen ebből, hogy itt tényleg sírgödörrel van dolgunk, melynek egyik felét régebben egészen fenékig kiásták s azután a csontokat a földdel összekeverve visszahányták. Szerencse, hogy az alsó test és alsó végtagok bolygatatlan állapotban maradtak, s így a csontváz eredeti fekvését pontosan meg lehetett állapítani. E csontváz lábbal az oltár felé nézett, kisség jobb oldalára volt fordítva úgy, hogy bár a csontváz hossztengelye Mekka felé mutató iránnyal körülbelül 45° szöget alkotott, arca mégis Mekka felé nézett. Ez volt tehát az a második csontváz, melynek egyes részei az első gödörbe is belekerültek. Minthogy e sírgödör (IV. sz.) az I. sz.-val párhuzamosan feküdt, nagyon valószínű, hogy amabban is ilyen helyzetben volt eltemetve a csontváz.
Tovább ásatván a türbe talaját, az ajtótól balra, az oltárral szemközt lévő fal előtt közvetlen egymás mellett úgy egymással, mint a fallal párhuzamos két gödröt találtunk, melyek ily módon az I. és IV. sz. sírgödörrel derékszöget alkottak. A belső, vagyis az I. sz. sírhoz közelebb fekvő gödör (IV. sz. ) 2.25 m hosszú, 0.65 m széles, s 1.58 m mély, a külső, vagyis a fal mellett fekvő (VIII. sz.) pedig 2.10 m hosszú, 0.60 m széles és 1.50 m mély volt. Az előbbiből 2 alkarcsont töredék, 2 koponyatöredék, 2 bordadarab, 5 db kéz és lábcsont, 6 db csigolya került elő; az utóbbiban azonban egy pár kisebb csonttöredéktől eltekintve, melyek szintén az első két csontvázhoz tartoznak, semmit sem találtunk. Ebből nagyon valószínű, hogy e két gödör nem volt sírgödör, hanem akkor ásták, mikor a középső két sírt és az egész türbét megbolygatták, kirabolták. Lehetnek esetleg előre megásott sírgödrök is, melyekbe azonban nem temetkeztek s melyeket
a türbe feltúrásakor újból felástak s így került beléjük a földdel keverve néhány csontdarab. Az egészen bizonyos, hogy e két gödörben csontváz sohasem feküdt.
Végül közvetlenül az ajtó előtt egy kerek 1.36x1.30 m átmérőjű, s 1.58 m mély gödröt találtunk. (VI. sz.), melyből egy állkapocs jobb fele, 10 db csigolyatöredék, 1 fog, 2 darabra törött régi felkarcsont, 8 db kéz és lábcsont, 18 db bordatöredék, egy baloldali kulcscsont, 3 db combcsont töredék, medence és keresztcsont töredékek, valamint állatcsontok és edénytöredékek kerültek napfényre. Itt tehát már egy harmadik csontvázhoz tartozó néhány csontra is bukkantunk. Hogy e gödör szintén nem volt sírgödör, azt nemcsak a bent lévő csontok kicsiny száma, de főképpen alakja s helyzete bizonyítja. Nyilván való, hogy ezt is akkor ásták, mikor a többi gödröt, t. i. a türbe megbolygatásakor s így jutottak az előbbi csontvázak egyes részei ide. Csontok, illetve csonttöredékek a türbe talajának többi megbolygatott részeiből is kerültek elő, de csak elenyészően csekély számban. Mindenütt a nyers bolygatatlan talajig lehatolván, már. 6.-án az ásatást befejeztem.
A türbe belsejében folytatott ásatás tehát 7 gödröt eredményezett, melyeknek alakját, nagyságát, helyzetét a Möller professzor úr által beterjesztett alaprajz tünteti fel. A legtöbb emberi csontot az I. és IV. sz. gödörben találtuk, míg a többiből aránylag csak igen kevés került elő. Ebből, valamint a gödrök nagyságából, helyzetéből valószínűnek tartom, hogy csak az I. és IV. sz. gödör volt sírgödör, a többit pedig akkor ásták, mikor a türbét kirabolták, feltúrták. Ezt bizonyítja legfőképpen az, hogy az I. és IV. sz. gödörben talált két csontvázhoz tartozó csontok feküdtek szétszórva a többi gödörben is. Sőt gyakran egy csontnak különböző töredékei is más és más helyről kerültek elő. Így a IV. sz. gödör csontváza állkapcsának egyik fele a III. sz., másik fele
a VI. sz. gödörben feküdt. Az első számú sír csontvázának egyik combcsontját pl. a sírok feltúrásakor hosszában kettérepesztették, azonkívül mindkét végdarabját letörték s most a 4 darab mindegyike más gödörből került elő. Ez csak úgy történhetett, hogy az összes gödröket egy időben bolygatták meg s a csontokat a földdel együtt ki, majd ismét behányták.
Az ásatás emberi csontokon kívül egyéb leleteket is eredményezett. Már az első és második gödörből török olvasó szemek, régi pénzek, ruhapaszománt és edény töredékek kerültek elő. Ezért a kiásott földet átszitáltattam, hogy a legapróbb tárgyakat is megmenthessem. Ily módon a következő leletek kerültek elő a türbe talajából: I. Ferdinánd magyar dénárja 155.-ből; török oszporák 1570-1617 közötti időből; III. Zsigmond litván garasa 1620 körül; II. Ferdinánd magyar dénárja 1627-28 körül; III. Ferdinánd magyar dénárja 1638 körül; raguzai dénár 1656-ból; I. Lipót magyar dénárja 1675-ből; I. Ferenc rézkrajcárosa 1800-ból; Szt.-Udalrich kereszt a XVIII. Századból; Closterneuburgi kegyeletérem a XVIII. Századból; Wessobruni Immaculata Maria érem a XVIII. Századból.
Ezen pénzek és érmek eredetileg bizonyára a talaj felszínén feküdtek s csak akkor kerültek a földbe, illetve a gödrökbe, amikor azokat megbolygatták. Minthogy pedig e pénzek és érmek egy része a XVIII. Század végéről, sőt az egyik 1800-ból való, ebből következtethetjük, hogy a sírok megbolygatása a XIX. század előtt nem történhetett. Részint a gödrökből, részint a bolygatott felső talajból kerültek elő a következő leletek, melyeket
5 táblára fűzettem s fényképeiket itt mellékelem:
I. Tábla: 1./ buzogány fejének töredéke, 2./ nadrágszíjcsat, 3./ ólomlemez, 4./ bronzöntvénydarab, 5./ ezüstözött sárgaréz gombok, 6./ gomb ólom béle.
II. Tábla: 1./ nadrágszárcsat, 2./ koporsószegek, 3./ ajtó vagy koporsó vasalás /?/, 4./ koporsóvasalás /?/, 5./ ajtószeg, 6./ lakatakasztó, 7./ lakatretesz.
III. Tábla: 1./ ruhapaszománt újabbi időből, 2./ cipőtalprészek (újabb).
IV. Tábla: 1./ csészetöredékek kobaltkék és aranymázzal,
2./ török olvasószemek, 3./ török pipa, 4./ koporsó töredékek /?/.
V. Tábla: 1./ Török saru patkó, 2./ kazetta fogantyú, 3./ koporsószegek /?/, 4./ török kard penge töredék a XVI. Századból.
E leletek legnagyobb része nyilván a türbe falára volt fölakasztva, vagy valami más módon volt a türbében elhelyezve.
A IV. sz. sír csontvázáról különben egészen határozottan megállapítható, hogy nem volt a koporsóban. A kard, sarkantyú, pipa, olvasószemek is azt bizonyítják, hogy az itt eltemetett egyének törökök.
Ezeken kívül a megrostált földben s főleg a fal melletti sírokban 13 ólomgolyót is találtunk. Legnagyobb részük puskagolyó, mert egyik oldalukon belapulás látszott, mely kemény tárgyhoz (a falhoz) való ütődéstől származik. Valószínűleg Buda visszavétele alkalmával kerültek a türbébe. Egy részük azonban gombok belső magja is lehetett. Előkerült végül egy csomó cserépedény-töredék, melyeken több helyen égetés nyoma látszik valamint egy kerek, török feliratos lapos kő egyik fele. Ennek egyik fele simára van csiszolva, másik oldalára pedig korán mondatok vannak bevésve. Közepén kerek luk volt fúrva. Úgy látszik a türbe falára lehetett akasztva s a sírok feltúrásakor kerülhetett
a földbe. Fényképét mellékelem.
Ezek után áttérhetünk a talált emberi csontok megvizsgálására.
A 7 gödörből s a türbe megbolygatott talajából előkerült csontokat a sártól megmosván, s a törött részeket, amennyire lehetett, összeragasztván, a csontok 3 csontvázból valóknak bizonyultak. Az egyes csontvázakhoz tartozó csontok kiválogatása meglehetősen nehéz munka volt, minthogy egyfelől nagyon össze voltak törve és keverve, s másfelől sem a csontvázak színében, sem azok nagyságában, sem azok megtartási állapotában nincsenek olyan nagy különbségek, melyek a hovatartozás felismerését az első pillanatra lehetővé tennék. Ezért az egyes csontvázakhoz tartozó csontokat csak többszöri összehasonlítás és megfigyelés, valamint az ízülő felszíneknek behatóbb tanulmányozása után lehetett összeszedni, kiválogatni.
I. sz. csontváz. E csontvázhoz tartozó csontok legnagyobb része az I. sz. gödörben feküdt. Koponyája hiányzik. Mindössze egy-két jelentéktelen kis darab van meg a homlokcsontból, maxillából, valamint egy-két fog. Úgy látszik, hogy a megbolygatáskor a koponyát teljesen összetörték s ezért most nem sikerült belőle nagyobb darabot találnunk. A meglévő fogak koronájának kopottsága idősebb egyénre enged következtetni. A gerincoszlopból csak az 1. És 5-ik nyakcsigolya, 6-ik hátcsigolya s a keresztcsont alsó fele hiányzik. A szegycsont, kulcscsontok, lapockák megvannak, azonban igen sérültek. Hasonlóképen megvannak
a bordák is, de egy részük törött. A felső végtagokból megvan a jobb felkarcsont, a baloldalinak felső fele, a jobb radius és ulna s a baloldali ulna két töredéke. A kéztő, kézközép és ujjperc csontok nagyon hiányosak. Az alsó végtagokból megvan a jobboldali combcsont, baloldali sípcsont, baloldali szárkapocs. Utóbbinak felső végdarabja hiányzik. A lábtő, lábközép és ujjperc csontok igen hiányosak. A medence annyira el volt korhadva, hogy már a kivétel előtt apró darabokra törött.
Az I. csontváz tehát mint látjuk meglehetősen hiányos és törött. A csontok színe, amely világos sárgásbarna, s a külső tömör csontréteg megtartási állapota azt mutatja, hogy e csontváz
3-400 évig feküdhetett a földben, vagyis csakugyan abból az időből származik, melyben Gül Baba meghalt. Tudjuk, hogy Gül Baba Evlia Cselebi szerint 1541-ben hunyt el. Az izomtapadási helyek és nyúlványok az összes csontokon jól fejlettek s erőteljes férfira vallanak. Életbeli termete a hosszúcsontok méreteti alapján 164.58 cm-re tehető, vagyis középmagas termetű volt. Életkorát a koponya hiányában közelebbről megállapítani nem lehet; a megmaradt néhány fog, valamint az összes csontok könynyű volta s a tömör csontállomány felszívódottsága azonban idős egyénre vall.
II. sz. csontváz. E csontváz legnagyobb része a IV. sz. gödörben feküdt és pedig az alsó teste bolygatatlanul, a felső bolygatott helyzetben. Néhány csontja azonban a türbe feltúrásakor a többi gödörbe is bele került. Így pl. a koponya az I. sz., az állkapocs részei pedig a III. és VI. sz. gödörből kerültek elő. E csontváz jóval épebb és teljesebb, mint az előbbi. Koponyájának arci része azonban teljesen hiányzik, sőt az agykoponya alapja is sérült. Rövid, széles és igen vastag falú koponya s típusa a törökökével megegyező. Életkora a varratok összeforradása s a fogak kopottsága alapján 40-45 és körülre tehető. A koponya férfi típusú, izomtapadási helyei és nyúlványai jól fejlettek. A gerincoszlopból csak az első nyaki, az első háticsigolya, valamint a keresztcsont felső fele hiányzik. A szegycsontból megvan a manubrium és a corpus. Utóbbi idősebb emberre vall. Megvan a jobb kulcscsont és a jobboldali lapocka, a bordák teljes számban, de egy részük törött. A felső végtag csontjaiból megvan a bal felkarcsont, jobb ulna és radius, valamint a bal ulna egészben; a baloldali radius testének közepéből azonban 3-4 cm hosszú darab hiányzik. A kéz csontjaiból mindössze néhány ujjperccsont hiányzik. A medence ép s határozottan férfi típusú. Az első végtagból minden csont megvan s a lábfejekből is csak néhány ujjperccsont hiányzik.
E csontváz egyes csontjai rövidebbek, vékonyabbak, mint az előbbié, vagyis alacsonyabb termetű, zömökebb s fiatalabb férfira vallanak. A csontok színe sötétebb sárgásbarna, mint az
I. sz. csontváznál, ami azt bizonyítja, hogy 40-50 évvel rövidebb ideig feküdt a földben, vagyis ennyivel később eltemetett egyén csontváza. Noha az egyes csontok itt rövidebbek s vékonyabbak, mint az előbbinél, mégis jóval nehezebbek. Ez ismét a mellett szól, hogy az I. sz. csontváz idősebb egyéntől származik. E csontváz életbeli termete az összes hosszúcsontok méretei alapján 153.86 cm-re tehető, tehát egészen alacsony termetű férfi volt.
Érdekes a koponyán, valamint a lapockán, szegycsonton és a 7. bordán látható sérülés. A koponyatetőn ugyanis egy négyszögletes nyílás van, melynek egy-egy oldala 6-7 mm széles s két ellentétes sarka éles bevágást mutat, amiből arra következtethetünk, hogy a sértés olyan négyszegletes fegyvertől származik, melynek két ellentétes széle ki volt élesítve. Közvetlenül s sértés mellett hasonló alakú, de valamivel kisebb sérülés látszik, amely azonban már nem hatolt egészen keresztül a koponyatetőn. Hasonló nagyságú és alakú lukat találunk a jobb oldali lapocka alsó vége felett 3 cm-re s a gerincoszlopi széltől 1.5 cm-re. Minthogy a nyílás szélén a lapocka belső tömör csontrétege kifelé hajlik, kétségtelen, hogy a sértés, szúrás iránya elölről hátrafelé haladt. Tényleg ennek megfelelően a 7. borda alsó szélén s a szegycsont teste jobb oldali szélének felső részén hasonló folytonossági hiány észlelhető. Minthogy a szegycsonton, 7. bordán és lapockán lévő eme sérülések teljesen egy irányba esnek, világos, hogy egy szúrásról van szó, mely a szegycsont jobb felében ment be s az egész jobb mellkason áthatolva a jobb lapockán jött ki. A sértési felületen forradás nyoma nem látszik, tehát az illető a szúrás következtében azonnal meghalt. Hogy a szúrás minő fegyverrel történt, azt biztosan nem lehet megállapítani; valószínűleg XVI. Századbeli u.n. Panzerstecher-től származik. A koponyán lévő 2 seb szintén vagy ugyanettől vagy harci csákánytól ered. A szóban forgó csontváz tehát nagy valószínűséggel a XVI. Század vége felé harcban elesett török vitéz földi maradványa.
A III. csontváz. mindössze egy jobboldali felkarcsontból, második nyakcsigolyából s néhány kéz és lábcsontból áll. A csontok jóval világosabb színűek és likacsosabbak, mint az előbbi két csontváznál, de jóval hosszabbak s fejlettebbek is. Ez tehát magasabb termetű férfi csontváza, akit azonban legalább 2-300 évvel előbb temettek el a másik kettőnél. A csontok az ajtó előtti legmélyebb gödörben (VI. sz.) feküdtek.
A Gül Baba türbéjében végzett ásatás tehát két teljesebb s egy hiányosabb férfi csontvázat eredményezett. Kérdés már most, hogy csontvázak között közte van-e Gül Babáé, s ha igen, melyik lehet az?
Már ama tény, hogy Evlia Cselebi, G. Wernher, I. G. Kohl, E. Brown, Giovanni Paolo Zenarolla, Simpliziano Bizzozeri XVI-XVII. Századbeli historikusok és utazó egészen határozottan állítják azt, amit a hagyomány is megőrzött, hogy e türbében van eltemetve Gül Baba nevű török szent, ki a dervis klastrom főnöke volt, teljesen jogossá tette ama reményünket, hogy Gül Baba földi maradványait a türbében csakugyan megtalálhatjuk. Az újabb időben néhányan kétségbe vonták ugyan a nevezett kútfők s a hagyomány helyességét s azt állították, hogy a türbében nem is temetkeztek. Nincs azonban egyetlen komoly históriai adat sem, mely e kételyt jogossá tette volna és semmi okunk nincs arra, hogy a régi kútfők állításainak helyességében kételkedjünk. Ama tény pedig, hogy ott most csakugyan emberi csontokat találtunk, további bizonyítékok nélkül is egyszerre alaptalanná tesz minden ilyen állítást s megerősíti az említett historikusok és utazók adatainak helyességét. Teljes joggal kereshetjük tehát a talált csontok között Gül Baba hamvait. A sírok bolygatottsága megnehezíti ugyan a személyazonosság pontos megállapítását, a tudomány segélyével azonban így is találhatunk némi bizonyítékokat.
Kérdés tehát, hogy a három csontváz közül melyik lehet Gül Babáé?
A III. sz. leghiányosabb csontvázat, már azon egyszerű oknál fogva, hogy Gül Baba koránál legalább 2-300 évvel régibb időből származik, figyelmen kívül kell hagynunk a kérdés eldöntésénél. E csontváz legalább a XIII-XIV. századból való, de lehet még régebbi is. Különben a gödör, melyből előkerült, ép úgy, mint az V. és VII. sz. is, mélyebb, mint az I. és IV. sz. E csontoknak régisége magyarázza meg azt is, hogy oly kevés maradt meg belőlük. Marad tehát az I. és IV. sz. sír csontváza.
Mindkettő török szokás szerint eltemetett férfi csontváz, lábbal és arccal Mekka felé nézett. A hagyomány és história adatai szerint Gül Babát a türbe közepén lévő sírgödörbe temették. Az ő csontváza tehát csak az I. sz. sír csontváza lehet. Különben is a IV. sz. sír csontváza, mint fentebb kifejtettük, harcban elesett alacsony termetű 40-45 év körüli vitéz csontváza s meg vannak rajta a halálát okozó szúrások nyomai is. Gül Babáról a nevezett kútfők alapján ismeretes, hogy természetes halállal halt meg öreg korában. Az I. sz. sír csontvázán csakugyan semmiféle halált okozó sértés nyoma nem látszik s idős férfihez tartozik. A nevezett históriai adatok s ama tények alapján tehát, hogy az I. sz. csontváz színe és megtartási állapota szerint a XVI. Században török szokás szerint eltemetett idős férfi csontváza, mely pontosan azon a helyen feküdt, hol Gül Babát temették el, a legnagyobb valószínűséggel mondhatjuk, hogy az I. sz. sír csontváza csakugyan Gül Baba földi maradványa. Nincsen ugyanis egyetlen olyan negatív bizonyíték sem, mely ennek ellene szólna. Bizonyosnak tartom, hogyha a csontvázat bolygatatlan s a koponyát és egyes csontokat épebb állapotban áshattuk volna ki, sikerült volna még egyéb bizonyítékokat is találnunk, melyek a személyazonosság megállapítását teljesen kétségtelenné tennék.
Most még felmerülhet a kérdés, hogy kié a IV. sz. sír csontváza. Erre nézve pozitív adatokkal nem rendelkezem ugyan, de legalább valószínű eligazodást itt is találhatunk. E csontváz, mint láttuk, szintén a XVI. Századból való s török szokás szerint eltemetett férfié. Ha ide temették a türbébe, közönséges ember bizonyára nem lehetett. Eltemethették itt a kolostor valamelyik főnökét vagy valamelyik budai basát. Minthogy e csontváz színe és megtartási állapotából következtetve 40-50 évvel később került a földbe, mint Gül Baba, tehát a XVI. Század végén temethették el. A talált török kard, sarkantyú s ama tény, hogy az illető a mellkasán áthatoló szúrás következtében halt meg, valamelyik budai basára, vagy kiválóbb török hősre enged következtetni. Én részemről inkább valamelyik budai basát sejtem benne. Hammer Purgatall ugyanis "Cesch. d. Csm. Reichs." c. munkájában azt írja, hogy a türbében nem Gül Baba, hanem Kalaikos Ali basa (Ali Kalaikoghli budai helytartó) van eltemetve, ki Gévay Antal: "A budai pasák" című munkája szerint 1587-ben hunyt el. A csontok színe, mint említettem 40-50 évvel újabb temetkezésre vall, mint a Gül Babáé s így megfelel az 1580-90-es éveknek. Másfelől a gödrökben talált két török oszpora szintén az 1570-1617 közti időből való s a török kard és sarkantyú is XVI. sz. végi. Mind emez adatok tehát arra utalnak, hogy a IV. sír csontváza esetleg Kalaikos Ali basáé lehet. A kérdést természetesen az döntené el végérvényesen, ha okmányokkal sikerülne bebizonyítani, hogy Ali basa alacsony termetű volt s 40-45 éves korában harcban vagy erőszakos halállal halt meg. Egyenlőre azonban ilyen adatokkal sem ő reá, sem a többi budai basára vonatkozólag nem rendelkezem s így e csontváz személyazonosságát még nyílt kérdésnek kell tekintenünk.
Minthogy az I. sz. sír csontváza a fent kifejtettek s a rendelkezésre álló tudományos adatok bizonysága szerint a lehető legnagyobb valószínűséggel csakugyan Gül Babáé, azért bátor vagyok javasolni, hogy Gül Baba földi maradványi ugyanoda, ahol megtaláltuk, újból temettessenek el, a sírmellékletek pedig a türbe falán üvegkazettába helyeztessenek. Minthogy végül a IV. sz. sír csontváza minden valószínűség szerint kiváló török hős földi maradványa, azért méltó, hogy valamilyen formában az is a türbében temettessék el.
Ezekben voltam bátor Gül Baba mecsetjében végzett ásatás
s a vele kapcsolatos tudományos kutatás eredményéről jelentést tenni.

Kiváló tisztelettel

Dr. Barthucz Lajos
egyetemi magántanár

Budapest, 1915. június 28.

III.
Jegyzőkönyv228

Felvétetett Budapesten 1915. évi július hó 1-én a Gül Baba sírhelyéül szolgáló s a dunai Margit-híddal szemben levő hegyoldalon fekvő türbében.

Jelen levők:
Báró Forster Gyula, b.t. tanácsos, a Szent István- és Lipótrend kiskeresztese, a török császári Medsidje-rend I. osztályának tulajdonosa, a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke.
Möller István, műegyetemi tanár, a Műemlékek Országos Bizottságának tagja.
dr. Bartucz Lajos, a budapesti kir.tud. egyetemen az anthropologia magántanára.
dr. Mészáros Gyula, magyar nemzeti múzeumi őr.
dr. Hermann Antal, egyetemi magántanár, pedagógiumi igazgató.
Wagner Ferencz és dr.Wagner Sándor, a telektulajdonos család részéről.
Ahmed Hikmet Bey török császári főkonzul Budapesten.
Abdul Latif Efendi mohamedán imam, a budapesti kir. tud. egyetem török nyelv lektora.
N. Eiguel Efendi, budapesti török császári főkonzulátusi titkár.
Mehmed Nouroullah Bey, budapesti török császári főkonzulátusi titkár.
Báró Forster Gyula elsősorban is üdvözli a török császári főkonzult s köszönetet mond neki, hogy a Gül Babának szentelt intim ünnepélyen megjelent, melyre azon okból gyűltek össze, hogy kegyeleti tényt teljesítsenek és visszahelyezzék a tiszteletére és emlékének megörökítésére emelt türbében létező sírjába Gül Baba földi maradványait, melyeket a Műemlékek Országos Bizottságának megbízásából dr. Bartucz Lajos a földből 1915. Év március havában akkor emelt ki, midőn a türbé helyreállítása végett a talajnak az eredeti szintre (niveau) leszállítása szükségessé vált, mely körülmény alkalmat szolgáltatott arra is, hogy Gül Baba sírhelye a türbében feltárassék és földi maradványai megállapíttassanak.
A foganatosított munkálatokból kiderült, hogy a türbében két sír van. Egyik a középen Gül Babáé, másik pedig ettől északra, mint az ide mellékelt rajzból kitűnik. Sajnos, a sírok már régi időkben ki voltak nyitva, sőt ki is fosztva, mint ezt a csontoknak összehányt állapota is mutatta. Gül Baba csontváza, melyből több rész hiányzik, sőt a koponyából is csak csekély homlokcsont töredék maradt, 164 cm,
58 mm magas férfia vall, míg a másik csontváz, melynek eltemetése Gül Babáé után 40-50 évvel később történhetett, kevésbé hiányos. A csontvázból 40-45 év körüli férfira, kinek magassága 153 cm, 86 mm-re tehető, lehet következtetni és fennforog a valószínűség, hogy Kalaikoz Ali budai pasa földi maradványát képezik, ki 1587-ben halt meg.
Szükséges, hogy Gül Baba földi maradványai a Ramazan ünnep közelsége miatt eltemettessenek, hogy a közelről és távolról jövő zarándokok és hivők elvégezhessék ájtatosságaikat a türbében, melynek helyreállítása folyamatba tétetett.
Ezek előrebocsátása után Ahmed Hikmet Bey, császári török főkonzul és Abdul Latif Efendi, Imam a szabályszerű imákat elmondták és maga a most nevezett török Imam Gül Baba földi maradványait a középső sírba az anyaföldre, a másik csontvázat pedig a másik sírba visszahelyezte és a sírok a kiásott földdel betöltetvén, azokra a padló reáboríttatott.
Ezek után a török császári főkonzul Ahmed Hikmet Bey hálás köszönetét nyilvánította Jankovich Béla vallás és közoktatásügyi miniszter iránt és az eljárás befejeztetett, melyről jegyzőkönyv vétetett fel két magyar és két török szövegű eredeti példányban.
Egy-egy példány a Műemlékek Országos Bizottságának irattárában és a török császári főkonzulátus levéltárában helyeztetett el.

Kelt mint fent

Báró Forster Gyula

Császári török főkonzul:
Ahmed Hikmet

IV.
Nagyméltóságú M. Kir. Miniszterelnök Úr!229

A világháború előtt, alatt és után a Magyarországon véglegesen letelepedett és a magyar állampolgárságot is elnyert mohamedánok leghőbb törekvése ma az, hogy az 1895. évi XLIII. t.c. és az 1916. évi XVII. t.c.-ben biztosított jogaik alapján autonóm magyar mohamedán egyházközséggé szervezkedhessenek meg, vagyis, hogy végrehajtassák az 1916. évi XVII. t.c. rendelkezéseit, a gyakorlati életben is.
Ez irányú törekvésük többféle szempontból számíthat a magyar közvélemény és a m.kir. kormány figyelmére.
Az iszlám vallásnak Magyarországon közel egy évezrede vannak tradíciói, hiszen már az első Árpád-házi királyok idejében az izmaeliták különös kiváltságokkal bírtak és volt idő, mikor az ő kiváltságaik közé tartozott a pénzkibocsátás joga is. - A török hódoltság másfél évszázada alatt a magyarsággal az iszlamita hódítók úgy bántak, hogy bánásmódjuk nem lépte át az embertelenség határát és az általuk megszállott területeken nem beszélhetünk a kereszténység tudatos elfojtásáról és üldözéséről sem, mert mindenkor türelmet tanúsítottak a keresztényekkel szemben. Noha ez az uralom tisztán ideiglenes katonai jellegű uralom volt, a hódítók mégis sok középületet építettek: templomokat, alsó és felsőfokú iskolákat és különösen fürdőket.
A török hódoltság alól való felszabadulás után természetesen a magyarországi Iszlám emlékei elenyésztek s ma már csak néhány épületmaradvány (budai fürdők, az egri és érdi minaretek, pécsi mecset, Gül Baba türbéje a Rózsadombon) jelzi az iszlám vallás akkori kalifátusának, az Oszmán dinasztiának fénykorát.
Akkoriban Magyarország volt az Oszmán dinasztia által meghódított török világbirodalom legnyugatibb területe és az akkori Buda volt az iszlám vallásnak, a vallásos tudománynak legnyugatibb központja. Tudjuk, hogy a budai pasa katonai tekintélye egyenlő rangú volt a kairói pasa tekintélyével.
A törökök kivonulása után az itt maradt mohamedánság lassan beleolvadt a keresztény magyarságba. Állandóan letelepedett mohamedán vallású magyar állampolgárok tehát itt nem voltak, csakis olyanok, akik üzleti vagy tanulmányi célból töltöttek Magyarországon hosszabb-rövidebb időt. Amikor pedig Boszniának és Hercegovinának 1909-ben bekövetkezett annexiója után a magyar kormány meghívására több török főiskolai hallgató jött tanulmányai végzése céljából Magyarországra, ezeknek az átutazó jellegű, nem letelepedő mohamedán vallású külföldi állampolgároknak a lelki gondozására a m.kir. kormány Törökországból előzékenységből még külön mohamedán lelkészt is hozatott, aki azóta itt él a magyar hatóság költségén, azonban szigorúan vett igen csekély papi teendőjén kívül és az egyetemi török nyelvi lektorságán kívül a magyarság érdekében semminemű más tevékenységet sem mutathat fel, sőt éppen az utóbbi időben dr. Germanus Gyula egyetemi tanár keleti zarándokútjával kapcsolatban egyáltalában nem viselkedett a magyar érdekeknek megfelelően, miként ezt dr.Germanus egyetemi tanár nyilvános előadásaiban többször is szóvá tette.
A világháború után, különösen a déli szomszédos államok területéről, több száz mohamedán vallású egyén jött át végleges letelepedés céljából Magyarországra. Teljesen azonosították magukat a magyar állameszmével és a nemzeti eszmével is, sőt csapatosan vettek részt a Nyugat-Magyarországért vívott szabadságharcban és megszerezték a magyar állampolgárságot is.
Tekintettel az iszlám vallás belső életében időközben bekövetkezett politikai változásokra, a magyar állampolgár mohamedánok több ízben kijelentették, hogy ragaszkodnak otthoni vallási tradíciójukhoz, ezáltal az Iszlám vallás 350 millió ortodox többségéhez tartozóknak vallják magukat, nem pedig modern Törökországban meghonosított és az iszlám többsége által helytelenített új szokásokhoz. Ebből kifolyólag, a magyar állampolgár mohamedánok vallásos és egyéb összejövetelükön viselik a Törökországban eltiltott fezt is és a török állampolgárok lelkészét sem kívánják lelki vezetőjüknek elismerni. Ezért 1931-ben mozgalmat indítottak abból a célból, hogy önálló autonóm magyar mohamedán egyházközséggé szervezkednek, lelkészül pedig megválasztották a saját csoportjuk részére Durics Husszein Hilmi, ugyancsak magyar állampolgárt, aki a régi cs. és kir. Hadseregben néhai IV. Károly király őfelsége legmagasabb elhatározása folytán tényleges tábori lelkész (imám) volt, több katonai kitüntetés tulajdonosa és a nyugat-magyarországi szabadságharcban tényleges vezetője volt a mohamedán vallású, magyar érzésű bosnyákok lelkes, vitéz csapatának is.
A magyar mohamedánok autonóm egyházközséggé való szervezkedésének központja a legendás emlékű Gül Baba türbéje, amelynek híre a török hódoltság után is évszázadokig élt az egész iszlám világban, ahol csak tanítják a vallásuk történetét a régi arab és török krónikák nyomán, vagy ahol a bektási dervisrendeknek még ma is vannak nyílt és titkos szervezetei.
Ezek szerint a magyar mohamedánok törekvése már csak azért is rendkívüli figyelmet érdemel az egyetemes magyar közvélemény és a magyar hatóságok részéről, mert - egyéni és vallási céljaikon túlmenően - olyan távoli területek, népek és társadalmi rétegek közé juttatja el Magyarország propagandáját, ahová a hivatalos politikai, gazdasági, vagy idegenforgalmi propaganda a saját eszközeivel sohasem, vagy csak rendkívül nagy áldozatok és nehézségek árán tudna eljutni. Ez a körülmény pedig Kelet mai ébredése idején, Magyarország szempontjából rendkívül fontos.
A magyar mohamedánok törekvése az, hogy saját vallási céljaikkal egyidejűleg rámutassanak Magyarország történetében az iszlám vallás két hatalmas virágzási korszakára, valamint a mostani harmadik rennaissance kezdetére.
Mindenkor rámutatnak arra, hogy ebben az országban, amelynek népe a nyugati civilizáció átvétele mellett még mindig meg tudta őrizni Keletről származó nemzeti sajátságait, az iszlám vallás a törvényesen elismert vallások közé tartozik.
De rámutatnak mindenkor arra is, hogy az iszlám egykori európai virágzása idejében milyen szerepet vitt Magyarország és Buda Nyugat felé és hogy még ma is milyen emlékei vannak itt az iszlám vallásnak.
Ezáltal természetszerűleg felkeltik a rokonszenvet is Magyarország iránt, mert hiszen az ébredő Kelet népei lassan-lassan tudomásul veszik azt, hogy az európai civilizáció vívmányait tanulmányozhatják és át is vehetik egy olyan országban, amely Kelet és Nyugat határán sem politikai, sem egyéb ambícióival nem veszélyeztetheti nemzeti különállásukat és függetlenségüket.
A magyar mohamedánok autonóm egyházközségének a magyar hatóságok részéről való elismertetése ez idő szerint különböző okokból még nem történhetett meg, ez a körülmény minden akcióképességüket részint megbénítja, részint pedig különböző nehézségeket támaszt. Megemlítésre méltó az a szívós küzdelem is, amelyet az egyik külföldi állam budapesti képviselete az itt élő török állampolgár lelkésznek a kérelmére ennek a mozgalomnak az elfojtása érdekében már évek óta folytat.
Hogy ezt némileg ellensúlyozni lehessen, főleg hogy bizonyos tekintetben mégis tájékozódást és irányítást lehessen biztosítani afelől, hogy a magyar mohamedánok ez irányú ténykedése semmi tekintetben sem fogja károsan befolyásolni a hivatalos magyar külpolitikai irányzatot, - s hogy egyúttal az illető külföldi állam itteni külképviseletét legalábbis a jóindulatú semlegesség határain belül lehessen tartani, - szükségesnek tartottuk megalakítani a Gül Baba Komitét, amely politikai, valamint erkölcsi tekintetben bizonyos mértékű felügyeletet gyakorol a mozgalom felett mindaddig, amíg az egyházközség megalakulása és szervezete a kormányhatósági jóváhagyást megkaphatja.
Az anyagi eszközökben és a hatóság részéről erkölcsi és anyagi támogatásban szűkölködő magyar mohamedánok az 1931 óta eltelt esztendők szívós, kitartó munkája következtében már eddig is fel tudnak mutatni bizonyos erkölcsi sikert a 350 milliós iszlám világ részéről való elismertetésük tekintetében. Bizonyítja ezt a róluk és velük kapcsolatban Magyarországról szóló számos cikk, levél, utazás. Minden ilyen megnyilvánulás nem csak a magyarországi magyar állampolgár mohamedánok törekvéseire, hanem közvetve egész Magyarországra nézve is fontos propagandát jelent.
A magyar mohamedánok ez idő szerint konkrét törekvése kétféle irányú:
a.) Az ortodox iszlám világnak vallásos célokra közismerten nagy áldozatkészségét és összetartását felhasználva, meg akarják teremteni az anyagi lehetőségét annak, hogy tulajdonul megszerezzék a Gül Baba sírja körüli ingatlant, ott részint vallási célokra alkalmas helyiségeket, részint ortodox mohamedán vallású főiskolai hallgatók részére rituális internátust és iskolát, részint pedig Budapest fenséges panorámájához méltó mecsetet létesítsenek, azonkívül vallásos tudományos munkálkodást is kezdeményezhessenek, így például a Korán magyar nyelvű fordításának a kiadásával.
b.) Ugyanakkor, amikor erre a célra az iszlám világban a legkiválóbb mohamedán személyiségek erkölcsi támogatásának biztosítása után önkéntes adományokat gyűjteni kívánnak, egyúttal a gyűjtési körút alkalmával vetített képes propaganda előadásokat tartsanak az iszlám legtöbb városában, az ottani lapokban ugyanilyen irányú hírlapi cikkeket helyezzenek el, valamint
a személyes érintkezés során meghívják Magyarországra is azokat a mohamedánokat, akikről gondolják, hogy az országra nézve utazásukból kulturális, gazdasági vagy idegenforgalmi haszon származhat.
Mostanában válik időszerűvé ennek a keleti gyűjtésnek a megszervezése és lebonyolítása.
Éppen ezért arra kérjük tisztelettel Nagyméltóságodat, kegyeskedjék engedélyt adni arra, hogy a magyar mohamedánok választott lelkésze, a magyar állampolgár Durich Husszein Hilmi budai mufti, valamint az ugyancsak magyar állampolgár Reszulovics Mehmed bég, magyar katonatiszti sportoktató, - a magyar mohamedán egyházközség fentebb körvonalazott törekvéseinek megvalósíthatása céljára a külföldi mohamedánok körében önkéntes adományokat gyűjthessenek és ezeket az összegeket a Gül Baba Komité bankfolyószámlájára befizessék.
A Gül Baba Komité a maga részéről gondoskodni kíván és fog is arról, hogy a gyűjtött összegekből a gyűjtés időtartama alatt csakis a ténylegesen felmerült részkiadások megtérítésére utaltassék ki pénz (útiköltség, ellátás, nyomtatványok, egyéb részkiadások) s gyűjtés befejezése után pedig a Gül Baba Komité a magyar állampolgár mohamedánok megalakuló egyházközségi szervezetével, valamint a nemzetközi iszlám világnak erre hivatott és megbízott tekintélyeivel egyetértően fog dönteni abban az irányban, hogy a gyűjtött összeg a fent körvonalazott célok közül melyikre milyen mértékben használtassék fel.
Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr! Arra való tekintettel, hogy az egész mozgalom sem célját, sem eszközét tekintve, nem nevezhető bármily tekintetben mindennapi mozgalomnak, azonkívül tekintettel arra, hogy annak eredményessége a lehetőségnek legszélesebb határvonalai között mozog, tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, hogy a fent kért engedélyt a Gül Baba Komitéban résztvevő tekintélyes személyiségek erkölcsi súlyára való tekintettel, minden különösebb korlátozás nélkül, három esztendő tartamára megadni méltóztassék azzal a kikötéssel, hogy a gyűjtés menetére, annak ellenőrzésére és a gyűjtendő összegek mikénti felhasználására vonatkozólag a Gül Baba Komité részéről kiküldendő albizottság intézkedései legyenek az irányadók, ez az albizottság pedig köteles legyen félévenként Nagyméltóságodhoz a gyűjtésre vonatkozólag jelentést tenni.
A Gül Baba Komité részéről kiküldendő albizottság a következő tagokból áll:
dr. Bárczy István ny. igazságügy miniszter, a Gül Baba Komité ügyvezető elnöke,
Petrichevich György ezredes, a katonai Mária Terézia Rend központi titkára,
dr. Germánus Gyula egyetemi tanár, a Gül Baba Komité főtitkára,
dr. Medriczky Andor szfőv. Fogalmazó, a Gül Baba Komité titkára vesznek részt.
Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr! Bármennyire ismerjük is ennek a mozgalomnak a horderejét Magyarország jövőjére nézve, még sem tudunk vérmes, optimista reményeket táplálni a gyűjtés teljes anyagi sikere iránt. Ismételjük: a lehetőségek széles skálája áll előttünk. Annyi azonban bizonyos, hogy ha ennek
a gyűjtésnek más eredménye nem is lenne, mint az ország érdekében a távol Keleten kifejtett propaganda, akkor már ez is elegendő eredménynek számít és megadja a jogosultságot arra, hogy Nagyméltóságodtól a fent kért engedélyt a tisztelettel javasolt módon kieszközöljük.
A külföldi hatóságok ezt az engedélyt aligha fogják kérni. Az adakozásra hivatott mohamedánok pedig ennél az engedélynél sokkal inkább veszik figyelembe az iszlám világkongresszusi végrehajtó bizottsága elnökének, Hadzsi Amina Hüsszeini, jeruzsálemi nagymuftinak máris biztosította, meleghangú ajánlását. Erre a Nagyméltóságodtól kért engedélyre legfőképpen abból a célból van szükség, hogy Magyarország külképviseletei a keleti országokban a gyűjtők tevékenységét támogassák.
Amennyiben tehát Nagyméltóságod bármilyen tekintetben mégsem volna hajlandó a kifejezett gyűjtési engedély megadásához hozzájárulni, - akár azért, mert a magyar mohamedán egyházközséget nem tekinti megalakultnak, akár azért, mert
a gyűjtés tényleges lefolytatásának ellenőrzési módja eltér az eddig szokásos ellenőrzési módozatoktól, - arra kérjük tisztelettel Nagyméltóságodat, méltóztassék legalább külképviseleteinket utasítani arra, hogy adott alkalmakkor ezt a gyűjtési akciót a maguk részéről támasszák alá és részesítsék mindennemű erkölcsi támogatásban, különösen a Magyarország érdekében kifejtendő propaganda-tevékenységet illetően.
Abban a reményben, hogy Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr tiszteletteljes kérésünket teljesíteni kegyes lesz, vagyunk Nagyméltóságod iránt megkülönböztetett tisztelettel:

dr. Bárczy István ny. igazságügy miniszter, a Gül Baba Komité ügyvezető elnöke
Petrichevich György ezredes, a katonai Mária Terézia Rend központi titkára
dr. Medriczky Andor szfőv. Fogalmazó, a Gül Baba Komité titkára

Budapest, 1935. évi július hó 5.-én

V.
Polónyi Károly:
Tervek a türbe környékének rendezésére a 80-as években

A városokban, melyekre az egymást követő nemzedékek újra és újra rányomják saját ízlésük és szellemiségük bélyegét, drámai gyorsasággal követik egymást a történelem emlékei. A hajdani Római Birodalom limese mellett vezető út nyomvonalán épült Fő utcán a középkori lakótorony maradványai, a Király Fürdő török kupolája, a barokk kor egyházi és polgári emlékei, a nagyvárossá válás sodró lendületének épületei között egymás után tárulnak fel a látványt teremtő akarat olyan alkotásai, mint a királyi Palota, a Halászbástya és a Parlament. Még az emlékezés olyan csendes szigete, mint a Gül Baba türbe környéke is, csak néhány száz lépésnyire van ettől az útvonaltól, a budai termálfürdőktől és a magyar reformkor klasszicizmusának jelentős emlékeitől.
A türbe az 1944-45-ös ostrom után elsősorban műemlék-helyreállítási probléma volt. A romos Wagner-villa lebontása óta annak támfalai tartották a teraszt, amelynek közepén a türbe áll. A múlt, a táj, a kilátás azonban e páratlan hatású gyógyfürdőkkel, előkelő villanegyeddel, modern nagyvárossal körülölelt pontján már nem volt védhető a korábban elrendelt építési tilalommal. Ezért 1981-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Karán
a hallgatók számára pályázatot írtunk ki a türbe környékének a hely jellegével összeegyeztethető fejlesztésére. A szép elgondolások megvalósításához, persze nem lehetett a szükséges anyagi erőt előteremteni. Így a pályázat hírének egyetlen eredménye az volt, hogy elkészült egy olyan terv, amely egy Montmartre vagy Grinzing jellegű "vigalmi negyedet" kívánt volna e helyen külföldi tőkével megvalósítani. Ezt a tervet a fővárosi Tanács nem fogadta el azzal az indoklással, hogy annak megvalósítása nagyon sokféle érzékenységet sérthet. Sértheti az itt lakókét, a budapestiekét, az országét, de még az idegenforgalomét is. Hisz a türbe a törököknek nemzeti emlékhelye, akár nekünk a rodostói Rákóczi-ház, és mint ilyen Európa számára sem közömbös, hiszen kultúrájába régen beépült a törökökkel való sok száz éves kapcsolat. Mint iszlám szent helyet, a világ negyvennégy mohamedán országa is számon tartja. Ezek érzékenysége is sokféle. Számolni kell természetesen Budapest mohamedán közösségének, az iszlám országok budapesti külképviseleti szerveinek alkalmazottai és azok családtagjai, az ide látogató turisták, üzletemberek és a nálunk tanuló diákok véleményével is.
E sokféle szempont felbecsülésére a Budapesti Műszaki Egyetem és a Magyar Építészek Szövetsége rendezésében 1983 óta két évenként megrendezett nemzetközi alkotótábor 1987. évi témájául a Gül Baba Türbe környékének újjáélesztését választottuk. Ezúttal az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság mellett a fővédnökséget is elvállaló Fővárosi Tanács VB fedezte a költségek nagyobb részét. Július 2-től a SZOT-nak a Margit-szigetnél horgonyzó Visegrád üdülőhajóján tölthettünk két hetet a türbétől néhány perces gyaloglási távolságra. Huszonhárom országból érkezett nyolcvanhárom lelkes résztvevő, köztük professzorok Törökországból, Pakisztánból és Egyiptomból is. Juhász Ernő "Magyarország és a Kelet - Magyarország és az iszlám" c. előadásával és Hazai György magyar-osztrák koprodukcióban készült "A törökök és Európa" c. filmjének első bemutatásával indult
a program. A mesterek köré szervezett munkacsoportok, vagy csoportokhoz sem tartozó résztevők arra készítettek javaslatokat, hogy miképpen tudna a sokarcú nagyvárosnak e páratlan adottságokban, emlékekben gazdag csendes szigete további elemeket befogadni anélkül, hogy veszélyeztetné a hely "territóriumának" jellegét.
Turgut Sesgör, jelenleg az isztambuli építészkar tanára a Budapesti Műszaki Egyetemen készített doktori disszertációjában az oszmán-török építészeti emlékeknek a modern városszerkezetben betölthető szerepét vizsgálta Bursától Dudáig. Disszertációja függelékeként a budai Gül Baba türbe környékén kialakítható iszlám kultúrközpont programjára készített - az ottomán építészetet jellemző, szigorúan mértéktartó geometrikus formaképzés szellemében szerkesztett - terveket. Ezekkel az itt megvalósítható program léptékének a határait igyekezett kitapogatni. (38. ábra)
A tábor résztvevői közül sokan egyetértettek azzal, hogy az 1923 óta szekularizált modern Törökország a türbét elsősorban Szulejmán birodalmának egykori kiterjedésére emlékeztető nemzeti kegyhelynek tekinti, és inkább méltó környezetet, parkot és múzeumot szeretne itt látni, mint mecsetet. Az ankarai Közép-Keleti Műszaki Egyetemen tanító Selahattin Önür javaslatában még a Wagner-villa meghagyott támfalrendszerét is elbontva a régi domboldal visszaállítását javasolta. (39. ábra)
A javaslatok többsége mégis abból az elgondolásból indult ki, hogyha Budapesten olyan mecset, pontosabban iszlám vallási és kulturális központ épülne, melynek jellege és nagyságrendje összeegyeztethető a Gül Baba türbe környékének léptékével, annak a Mecset utcában vagy annak környékén kell felépülnie. Az viszont egyáltalán nem szükséges, hogy az az építészetnek akkori "válságos évtizedében" divatossá vált, a világ nagyvárosaiban épített kupolás, elefántcsonttal, színes üvegekkel, arany levelekkel, műkővel, öntöttvassal és fürdőszobacsempével kicifrázott mecsetekre hasonlítson. Enis Kortan, az ankarai Közép-Keleti Műszaki Egyetem professzora hangsúlyozta, hogy a félgömb alakú kupola nem annyira a mecset rendeltetésének, mint inkább az akkor rendelkezésre álló építési technológiának felet meg. A centrális tereket, a mecseteket éppúgy, mint a fürdőket, egy-egy nagy kupolával fedték le, a hosszú folyosókat pedig kupolasorral. A kairói Hazem Ibrahim professzor szerint még a minaret sem elengedhetetlen követelménye a mecsetnek, ha a hívők, akiket innen hívnak imára, nem a mecset közvetlen közelében laknak. A nagyváros számtalan tornya, kéménye, antennája között ma már az a tájékozódást sem segítené. Az ima idejét a hívőknek a karjukon lévő kvarcóra jelzi, míg a városba érkező idegen nem toronyiránt, hanem térkép segítségével találja meg a mecsetet.
A pakisztáni Lahoréből érkezett Kamil Mumtaz az alkotótábornak iszlám ügyekben legavatottabb tanácsadója a feladat minél alázatosabb megközelítését, a hely meditációra, elmélyedésre való alkalmasságának a fokozását tartotta a legfontosabbnak.
A londoni Alison és Peter Smithsonnal együtt irányított héttagú, hat nemzetiségű csoportunk javaslata a nagyváros sokféle hangulatával körülölelt Gül Baba-tömb csendjét, a nagyvárosi házak közé szorult, kertes házakkal körülvett, dús növényzettel borított, oázisokra emlékeztető nyugalmát, a sziget "rus in urbe" (falu a városban) minőségét kívánta megőrizni, és csekély beavatkozással megvédeni az áhítat, az emlék helye számára. A Turbán utcától délre a Margit utca lakóházainak hajdan szőlőművelésre használt, régen pagonnyá vadult kertjeiben, hivalkodó homlokzatok nélkül, de a környék támfalainak hangulatát erősítő szalagszerű rámpákon megközelíthető, a városképben alig megjelenő vallási és kulturális központ létesítésére tettünk javaslatot. A terveknek a Margit-sziget fái alatt rendezett értékelése során magam ezt a javaslatunkat az egykori Wagner-villa támfalainak elbontásával, a domboldal helyreállításával egészítettem volna ki. (40. ábra)
A mi javaslatunk szolgált a Középületépítő Vállalat által készített Beruházási Javaslat alapjául. Ennek előzetes költségvetése szerint a Mecset utca, Gül Baba utca, Margit utca és Turbán utca által határolt területnek a kisajátítása, a bontási munkák, a közmű-hozzájárulások, a türbe restaurálása, a "szőnyegszerű, homlokzat nélküli" vallási és kulturális központ, a Mecset utcai bérház tűzfalát takaró vendég- és irodaház, a műteremház átalakításával és bővítésével javasolt múzeum-kávézó, a Wagner-villa támfalára emelt kollégium - vagy ehhez hasonló dimenziójú - "Hadzi Abdul Karim Julius Germanus Központ" építése, a berendezések költsége nélkül 37,77 millió USD-be került volna.
Az alkotótábor alatt készített terveket 1987 októberében a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában rendezett kiállításon mutattuk be. Ezt a kiállítást látogatta meg a magyarországi muzulmánok vallási vezetője kíséretében Kamal Sirajalddin Meghadadi, a Genfben székelő Iszlám Kulturális Alapítvány vezérigazgatója, aki szerint a szaúd-arábiai bázisú iszlám szervezet késznek mutatkozott volna ilyen program finanszírozására akkor, ha azt a magyarországi iszlám közösségnek adományozhatják. A magyar kormány egy ilyen budapesti mecset felépítésének engedélyezését az ország akkor már válságban lévő gazdaságát támogató segélyprogramhoz kívánta kötni. Ilyen alkura az antikommunista szaudiak nem mutattak hajlandóságot. Nyilvánvaló, hogy a környék lakói is tiltakoztak volna a terv megvalósítása ellen. De még a Budapesten rezidens, egymással sokmindenben egyet nem értő iszlám csoportosulások közül is többen. A Londonban megjelenő Building Design 1990 május 11.-i számában közölte a Basil Bayati brit-iráni építésznek a türbe körül építendő két minaretes mecsetre és a Germanus Gyula Központra Lechner Ödön építészetével rokonnak deklarált iráni és indo-muzulmán, vagy "ottomán és magyar építészet" stílusban készített tervét. (41. ábra) A tervet a lapban Fejérvári Gézának, az iszlám művészettörténet angliai professzorának az iszlám kultúra magyarországi történetét ismertető írása kíséri, aki saját könyvtárát is felajánlotta a Budapesten újjáéledő iszlám központ részére.
A Ráckeve '85-ös alkotótáborunk alcíme "Sebészet helyett akupunktúra - a legkisebb beavatkozás stratégiája" volt. A Gül Baba '87-es alkotótábor könyvének, melyet az Akadémiai Kiadó jelentetett meg, "Az iszlám örökség - a türbét körülvevő konglomerátum újjáélesztése" - alcímet adtuk. Végül is a '87-es alkotótábor óta a török kormánnyal folytatott többfordulós tárgyalásoknak az lett az eredménye, hogy ezt az elsősorban török nemzeti emlékhelyet, ebben a kontinuitás sokféle emlékét hordozó lüktető metropolisban, a Nagykörút, a gyógyfürdők, a rózsadombi villanegyed találkozási pontján még meglévő nyugalmas sziget hangulatához jól illeszkedő, rangjához méltó keretbe foglalja.

VI.
K. Pintér Tamás:
A Gül Baba türbe környezetének rendezése, 1997

A Gül Baba türbét az első három alkalommal - alig több, mint tíz éven belül - három különböző környezetben láttam.
Először az ötvenes évek végén egy késő őszi vasárnap, édesapám vitt fel testvéremmel együtt az akkor még álló Wagner-villa udvarába. Emlékszem, mennyire meglepődtünk azon a felfedezésen, hogy a Margit-híd fölötti domboldalon egy kastélyszerű ház falai között különleges török építmény rejtőzik. A lombtalan fák és az elvadult bokrok ölelésében álló rejtélyes épületben
- romos elhanyagoltsága ellenére - még laktak. Az udvart körülvevő boltívek, a korlátok és a sérült szobrok régi idők szebb napjait idézték. Az oszlopos terasz fala olyan közel volt a türbéhez, hogy csaknem hozzáért. Az udvar egyik sarkában, a falikútból igazi forrásvíz csurgott. Csak az okozott csalódást, hogy a türbe zárva volt, ezért nem tudtuk belülről megnézni.
Másodszor, közel tíz év múlva egy barátommal látogattam meg a türbét az elmaradt egyetemi előadás helyett. A villa szemmel láthatóan tovább pusztult, de a türbe megújult. A falak kövei tisztábbak voltak, leginkább azonban a korábbi fekete zsindelyfedést felváltó vörösréz kupola tűnt a szemünkbe. A türbe megint zárva volt, de az árkádok közt jókedvű művészekkel találkoztunk, akik éppen valamit ünnepeltek Baksa-Soós szobrász műtermében. Behívtak az igazi bohémtanya hangulatú helyiségbe, ahol megtudtuk, hogy a tanács a villa lebontását tervezi. Bíztunk abban, hogy nem így lesz, de azért én 1969 nyarán két vázlatot készítettem a Wagner villáról. Az egyik rajz az akkor még eredeti hangulatú Gül Baba utcából ábrázolta a villa saroktornyát, a másik az épület fölötti magaslatról készült. A két sérült torony alatt, elburjánzott növényzet közt szerényen húzódott meg a négy évszázados török síremlék. (42. ábra) Nem sokkal később lebontották a Wagner-villát.
Amikor legközelebb ismét erre jártam, úgy tűnt, mintha egy félbemaradt építkezést láttam volna. A villa romjától és a növényzettől megtisztított domboldalról szép kilátás tárult fel a városra, de a türbe magányosan és térben bizonytalanul süllyedt az alépítmény megmaradt falai közé. A falak belülről az udvart fogták közre, kívülről hozzájuk támaszkodott a lebontott ház törmelékéből kialakított rézsű. Az egykori földszintet sivár betonburkolatú kilátó terasznak képezték ki.
Évekkel később, tervtári kutatásaim során megtaláltam Pfannl Egon terveit, melyeket 1962-ben készített a türbe helyreállításához. Mivel az építész megbízása a síremlékre szólt, környezetével, a Wagner-villa jövőjével csak a műleírásban foglalkozott. Felhívta a városi hatóságok figyelmét arra, hogy a műemlék környezetét történelmi értékének megfelelően kell kialakítani - akár a villa helyreállításával, akár annak teljes lebontásával. Óvott attól a félmegoldástól, ami később mégis megvalósult és negyedszázadon át a türbe környezetét jelentette - és sajnálatosan hozzájárult a műemlék fizikai romlásához.
Időközben aggasztó jelenségek kezdtek figyelmeztetni a türbe fokozódó állagromlására. A nyolcszögű épület falai a boltozat nyomása alatt megrepedtek, emellett a falakban mintegy másfél méter magasságig látható nedvesedés jelentkezett. A külső kőfelületeket a légszennyezés és a felszivárgó nedvesedés kifagyásai pusztították. A romló műszaki állapot helyreállítása egyre sürgetőbbé vált.
1992 decemberében Budapesten járt Turgut Cansever isztambuli építész, hogy bemutassa azt a tervet, amelyet a török
kulturális minisztérium megbízásából készített. Tárgyalásait követően meglátogatott és tervezői együttműködést ajánlott fel, ha további megbízást kap a munka folytatására. Természetesen érdeklődéssel fogadtam a jó nevű, idős építész javaslatát, mert
- utazásaim eredményeként - akkor már erősödő kulturális kapcsolatokat tartottam a törökökkel. Cansever terve a megbízó elképzeléseit - önmagában véve - igényesen oldotta meg, de a rajzok a Rózsadomb oldalában egy kisebb török településre emlékeztető, a környezettől teljesen idegen építészeti együttes képét mutatták. Az együttműködést ezzel együtt vállaltam, mert érdekelt a feladat és ettől kezdve rendszeresen foglalkoztam a Gül Baba türbével. A helyreállítás visszatérő témája lett azoknak a beszélgetéseknek is, melyeket Bedrettin Tunabaş nagykövettel folytattunk. Ezek eredményeként - a török köztársasági elnök 1994. évi magyarországi látogatása előtt - a nagykövet felkért, hogy készítsek egy tervet azokból az ötletekből, amelyeket beszélgetéseink során szóban és rajzvázlatokkal formáltam meg. Az így született elgondolást támogatta - majd a későbbiek során a megvalósítást végig figyelemmel kísérte - Mehmet Özel, a kulturális minisztérium művészeti igazgatója.
A tervrajzokat a Gül Baba türbe teraszán mutattuk be Süleyman Demirel köztársasági elnöknek, aki előzetes jóváhagyását adta a megvalósításhoz. Döntését bizonyára kedvezően befolyásolta az előző terveknél lényegesen kisebb kiviteli költség is.
A tervezési megbízást végül másfél év múlva küldte el Fikri Saĺlar kulturális miniszter - közvetlenül az után, hogy egy budapesti látogatása során váratlanul ismét találkoztunk. A kivitelezés költségeit a török kormány vállalta. A beruházást az isztambuli Güsay cég irányította a budapesti ARCHITECteam tervei alapján (építész: K. Pintér Tamás és Deák Zoltán, statika: Berényi László, gépész: Deákné Dohar Anna, kertészet: Karádi Gábor, elektromos: Deme László).

A feladat szépsége különlegességéből, és összetettségéből fakadt. Ezért a munkát sokirányú és részletes vizsgálatokkal kezdtük el, hogy a tervezéshez szükséges ismereteket, kiindulási adatokat megszerezzük. Felméréseket készítettünk a helyszínen a villa alépítményének hozzáférhető részein, laboratóriumi vizsgálatoknak vetettük alá a türbe kőanyagát és a talajból vett mintákat. Levéltárakból és tervtárakból gyűjtöttünk írásos, rajzolt és fényképes dokumentumokat a türbe és a Wagner-villa építéstörténetéről. Még a bontási munkák során is további adatokat tudtunk meg a föld alatti építményekről és a különböző vezetékekről.
A vizsgálatok alapján egyértelműen megállapították, hogy a Gül Baba türbe leromlott fizikai állapotát több kedvezőtlen jelenség együttesen idézte elő. Az időjárás és a légszennyezés hatásai a műszaki problémákkal összegeződve rombolták az épület anyagát. Jellemző például szolgál a türbe falának nedvesedését kiváltó okok halmozódása. A csapadék a víz elvezetésének hiánya miatt maradt az udvarban és nagy része a türbe falának tövében, a rózsakertben gyűlt össze. A kis kiülésű tetőbádogozás miatt felcsapódó eső is jelentősen hozzájárult a falak nedvesedéséhez. A belső tér és a falak kiszellőzését a biztonsági berendezés miatt állandóan bezárt ablakok és az udvar medence formájú légterében gyakran képződő párás mikroklíma gátolta. Végülis a kő pusztulását a falazat anyagában felgyülemlett nedvesség sokszorosan ismétlődő fagyás-olvadási ciklusai és a levegőszennyezés által előidézett gipszesedési folyamatok együttesen okozták.
Alapvető feladat volt, hogy az udvarban megoldjuk a csapadék felszíni elvezetését csakúgy, mint a talajba jutott vízét. Biztosítottuk a türbe múlt században megerősített tégla-alapfalainak vizesedés elleni védelmét és a falakba jutott nedvesség kiszellőzésének lehetőségét. A türbe négy falán megnyílt repedéseket fugákba süllyesztett acélabroncsokkal fogtuk össze. A falak
lepusztult külső felületének restaurálását tisztítással, a hiányok helyszíni kiegészítésével, végül konzerválással, víztaszító anyag alkalmazásával biztosítottuk. Korabeli leírások szerint festett Koránidézetek voltak láthatók a türbe belső felületein. Ezek megkeresése és bemutatása egyaránt a tervezett munkák közé tartozik.
A tervek készítésekor a műszaki kérdések megoldása mellett biztosítani kívántuk a Gül Baba türbe esztétikus megjelenését is. Ennek érdekében a türbét ki kellett szabadítani a villa udvarának méter mély falai közül, amelyek helyenként karnyújtásnyira közelítették meg az épületet. A falak terepszintig történt visszabontásával kiszabadítottuk a villa külső kontúrjával meghatározott türbe körüli teret. Itt alakítottuk ki az épületet három oldalról befogó oszlopcsarnokot. Az udvart a lejtő felől megtartott támfal íves öble zárja be. Ezzel a türbe és környezete közti hierarchia helyreállt. Fontosnak tartottuk azt, hogy ne olyan környezetet hozzunk létre, ami azt sugallná, hogy egykor a türbéhez tartozott, elpusztult épületet rekonstruáltunk - jóllehet török megbízóink időnként kifejezetten igényelték ezt (például az oszlopsorok általuk javasolt szamárhát íves lezárásával).
Kerültük a túlzottan "semleges" és a "korszerű" építészeti megoldásokat is, viszont kifejezetten kerestünk néhány motívumot, ami a hely iszlám vallási jellegére utal. Így találtuk meg azt a XVI. századtól használt török oszlopfőt, melynek absztrakt, geometrikus mintája és egyszerű formája megfelelt elképzeléseinknek. A víz és a növényzet szerepe közismert a török kertekben. Két különböző rendeltetésű kutat terveztünk hagyományos török minták alapján. A kultikus szerepű "csesmét" kütahiyai csempék burkolják. A "szelszebil" vízköpőjéből egymás alatti tányérokon át csurog a víz a medencébe, amelyet folyóka köt össze a szökőkúttal. Ez a türbe felé vezető tengely hangsúlyozza az udvar szimmetrikus elrendezését. A víz mellett a korábbi kertből megtartott és az újonnan telepített növényzet, citrusfélék és rózsatövek visznek életet a türbe udvarába. Mivel a türbe és környezete elég jól látható a Duna felől és a város magasabb pontjairól, a tervezett díszvilágítás új, érdekes színfolttal gazdagítja Budapest esti látképét.
A Wagner-villa eredeti építkezéséből máig fennmaradt két bástya és a támfalak. Mellettük megtartottuk az északi szárny egykori alagsorát, amely az oszlopsor mögött zárja a türbe udvarát. A hetvenes évek elején, a villa bontásakor ezt a boltozatot beszakították és a törmelék nagy részét itt helyezzék el. A munkák során visszaállítottuk a dongaboltozatos teret, hogy múzeumnak és török kávézónak adjon helyet. Ez a belső tér és az udvar fedett oszlopsora időszakos kulturális programoknak kínál alkalmas helyszínt. A türbe befogadja a Budapesti Történeti Múzeum különleges kiállítását, de egyben élő török zarándokhely is. Várható, hogy a megváltozott környezet több látogatót vonz majd a helyszínre.
Tervünk a türbe közvetlen környezetén túl a teljes terület teraszos kertészeti kiképzésével is foglalkozott. Ennek megvalósulása minden bizonnyal hozzájárul a Rózsadomb elhanyagolt keleti lejtőjének több évtized óta húzódó rendezéséhez, újraértékeléséhez.

Jegyzetek

1A török Budára máig a legjobb összefoglalás Fekete Lajos klasszikus műve: Fekete 1944. Lásd még Fekete-Nagy 1986.
2A város lakosságáról és a lakosság megoszlásáról jól tájékoztat Fekete könyvének átdolgozott változata: Fekete-Nagy 1986. 59-63. A táblázatot az itt található, valamint a Káldy-Nagy Gyula által közzétett adatok alapján készítettem: Káldy-Nagy 1985. 150-154., 463., 490-491.
3 Minderre: Káldy-Nagy 1985. 152-153.
4 Káldy-Nagy 1985. 463. és 490.
5 Minderre lásd Szigetvár példáját: Ágoston 1993. 278-280.
6 Ezekre lásd: Ágoston 1987. és Ágoston 1991. 187-196.
7 Dernschwam 1984. 498.
8 Dernschwam 1984. 498.
9 Szokollu Musztafa budai pasára lásd. Takáts 1928. Építkezéseire lásd. Káldy-Nagy 1990.
10 Idézi: Ágoston 1992. 134.
11 Thúry 1896. 231-232.
12 Ágoston 1984. 49. és Ágoston 1991. 186.
13A magyarországi muszlim hitélettel részletesebben foglalkoztam korábbi tanulmányaimban. A fentiekben leírtak forrásait is ott találhatja az olvasó. Lásd.: Ágoston 1986; 1987; 1989; 1991. Murteza Pasa építkezéseire lásd. Fodor 1985. Arra, hogy az irat Murteza pasa és nem Músza pasa építkezéseit sorolja fel lásd. Ágoston 1991. 185. és Ágoston 1991b. 96.
14A szúfi elnevezés eredete valójában nem ilyen egyszerű. Maguk a szúfik egy sor kifejezéssel kapcsolatba hozzák: például szaf - tiszta, szaf - sor, azaz első sor... stb.
15Az iszlám misztika történetéről általában, magyar nyelven: Goldziher 1903. 1912. Nicholson 1996. és Iványi 1992.
16 Cahen 1969. Ocak 1991.
17A jeszevikről: Köprülü 1929, 1984. Eraydn 1990. 375-383.
18 Kiadta: Gölpnarl (1958).
19Hadzsi Bektas Veli életéről lásd: Cahen 1969. Ulusoy 1986. 9-66. Bozkurt 1990b. 26-29. Temren 1994. 63-82. Ocak 1996.
20Barkan 1942.
21Számos közös kegyhely, közös szent létezett. Például Hizirt Szent Györgyként tisztelték, Szari Szaltukot Szent Miklósként. Hasluck 1928. 114-120. Ocak 1991b.
22 Barkan 1942. 294-297.
23Mélikoff 1975. Bozkurt 1990b. Baldiceanu-Steinher 1975.
24 Mélikoff 1975; 1982; 1982b.
25 Ocak 1992b. Temren 1994. 85-93.
26Ezt az irányzatot képviseli például Ulusoy 1986.
27 Ezt az irányzatot képviseli például Temren 1994. és Oytan 1979.
28 D'Ohhson szerint 8 dervis tartózkodott a janicsárok között. 1787-1820. VI. 674. Uzunçarsl. 1943-4 I. 147-50.
29 D'Ohsson 1787-1820. IV. 675.
30 Lewis 1981. 176.
31 Faroqhi 1981. Hasluck 1928. 1-51. Čehajić 1978. Köprülü 1939. Temren 1994.
32 Mélikoff 1983.
33 Ulusoy 1986. 99-105.
34 Temren 1994. 97-104.
35 Például az ujgurok az Orchon vidékén manicheusok (VIII-IX. század), Turfánban pedig buddhisták (IX-XIII. század) voltak. Egy a törökségtől elszigetelődött ujgur népcsoport, a sárga ujgurok, azóta is őrzik buddhista vallásukat. Szövegemlékeikből szép válogatást közöl Kakuk Zsuzsa 1985. Lásd még Sinor 1939.
36 Mélikoff 1982a. 389-390.
37 A nefesz szó szerint lelket, lélegzetet jelent, de az európai lélek fogalommal szemben egyértelműen negatív szinezetű, talán szerencsésebb lenne az ego szóval fordítanunk.
38Ali Ufki. 42b.
39 Kaygusuz 1983. 49-51.
40 Kaygusuz 1983. 50.
41 Ali Ufki. 66b.
42 Kaygusuz 1983. 50.
43 Kosal 1991. 80.
44 Aşk Veysel 1991. 221.
45 Korkmaz 1993. 208-210.
46 Atalay 1928. 20-30. Birge 1952. 58-62. Hurufilik 1948. 598.
47 Mélikoff 1982b.151. Uludaĺ 1989.
48 Oytan 1979. 49-50. 239-242.
49 Ocak 1992a. 375.
50 Evliya 1970-71. XIII. 166-7.
51 Ocak 1983. 70-78.
52 Ocak 1983. 185-195.
53 Ocak 1983. 195-218. Köprülü 1929.
54 Fekete 1954. 6.
55 Inan 1972. 80.
56 Evliya 1314-1935. III. 566.
57 Ocak 1983. 132.
58 Ocak 1983. 175-171. Ayverdi 1966. 28.
59 Ocak 1983. 155.
60 Ocak 1983. 78-94.
61 D'Ohsson 1787-1820. IV. 657.
62 Yldrm 1976. 115. és 123.
63 Oytan 1979. 265-274.
64 Oytan 1979. 410-13. Gökalp 1978. 211-3. Mélikoff 1978. 274. D'Ohsson 1787-1820. IV. 655.
65 Atalay 1929. 11-12. Ulusoy 1986. 260-290.
66 Bozkurt 1990b. 35-41.
67 Atalay 1929. 9.
68 A nyitott tenyér öt ujja a Próféta családjára (pendzse-i Ál-i aba, ehlibejt) utal (Mohamed, Ali, Fatma, Haszán és Hüszejin).
69 Korán 48:10.
70 Atalay 1929. 9-11. Bozkurt 1990b. 171-3.
71 D'Ohsson 1787-1820. IV. 630.
72 Korkmaz 1993. 336-337.
73 Temren 1994. 221-223.
74 Gölpnarl 1992. 178.
75 Vámbéry 1876. 325.
76 Fekete 1954. 13-14 . Korkmaz 1993. 145.
77 Jógí Pranavánanda 1995. 37.
78 Kajgusuz Abdál versét lásd: Gölpnarl 1992. 175-6.
79 Korkmaz 1993. 304. Oytan 1979. 275.
80 Korkmaz 1993. 166-67.
81 Kakuk 1996. 247-248.
82 Ergun 1931. 18.
83 Temren 1994. 223.
84 Goldziher 1903. 34-35.
85 Pakaln 1946-54. 476.
86 Korkmaz 1993. 283.
87 Gömöri 1994. 73.
88 Korkmaz 1993. 308. Oytan 1979. 266.
89 Temren 1994. 216.
90 Temren 1994. 224.
91 A bektasik zenéjéről: Özcan 1992 és Gölpnarl 1992.
92A leggyakrabban - szinte kizárólagos érvénnyel - használt versforma a kosma. Nem a szótagszámot, hanem a vers szerkezetét határozza meg. Jellemző az első versszak többitől eltérő rímelése, valamint az utolsó strófában a költő önmegnevezése, általában művésznévvel (mahlasz). A rímrendszer a következő: abab cccb dddb eeeb..., esetleg aBaB cccB dddB eeeB… A leggyakoribb strófatípus a 4x8-as és a 4x11-es.
93Országos Széchenyi Könyvtár, Kézirattár. Quart Turc. 1. 45b.
94 Oytan 1979. 549.
95 Aşk Veysel 1991. 233.
96 Gazimihal 1975.
97 Kudret 1985. 92-93. Boratav-Gölpnarl 1943.
98 Bozkurt 1990.
99 Bozkurt 1990. 40-41.
100 Turhan 1992. 108. Bozkurt 1990. 64.101 Wernher György tudósítása. Némethy 1884. 608.
102 Kazc 1988. Ibn Battuta 1964. 162-164.
103 Barkan 1942.
104 Káldy-Nagy 1977. 27. és 225. Vass 1973. 292-3.
105 Barkan 1942.
106 Kara 1980. 186-7.
107 Gabriel 1931-34. II. 123-5.
108 Eyice 1963. és 1963b.
109 Eyice 1971. 39-56. További példák: Acsikbas Tekkeszi - Tokat, Akjazili Szultán Tekkeszi - Biledzsik, Szünbül Baba Tekkeszi - Tokat.
110 Akok 1967. Koşay 1967. Tanman 1996b.
111 A kolostorok elnevezésére vonatkozó vizsgálódásomat egy XX. század eleji isztanbuli kolostorösszeírás adataira alapozom. Zakir Şükri Efendi 1980.
112 Tanman-Ylmaz 1992.
113 Tanman 1996a. Pakaln 1946-54. I. 94; III. 445. 730-731.
114 Pakaln 1946-54. III. 648.
115 Barkan 1942.
116 Pakaln 1946-54. II. 340.
117 Evliya 1896-1935. VI. 199.
118 Evliya 1896-1935. VI. 17.
119 Az Evliánál jelzői értelemben viszonylag ritkán előforduló ál-i aba kifejezés (Tekke-i ál-i aba, fukara-i ál-i aba...) szó szerinti jelentése: a Próféta családjához tartozó. A próféta családjának tisztelete általános az egész iszlámban, azonban ennek kiemelése, állandó kihangsúlyozása a síitákra jellemző. Az Oszmán Birodalomban számos dervisrend vallott síita eszméket, például a melámijja vagy a kalenderijja, azonban a hódoltság korában a bektasi rend volt a legjelentősebb közöttük. Evlia ritkán használja e jelzőt, ám ekkor bektasikra utaló szövegkörnyezetben teszi. Előfordul, hogy a két jelző együtt szerepel: ál-i aba bektasiján tekjeszi (Kütahya, Evliya 1896-1935. VIII. 23). Máshol az azonosítás áttáteles: Ál-i aba fukaraszi Abdál Músza Baba... Hadzsi Bektas fukaraszindandir. (Abdál Músza Baba az ál-i aba dervise.... Hadzsi Bektas dervisei közül való. Evliya 1935. VIII. 273) Megjegyzem, hogy Abdál Músza kolostora az egyik legjelentősebb bektasi centrum volt. Evlia szóhasználatában az ál-i aba jelző egyenértékű a bektasival, a két szó szinonímája egymásnak.
120 Evlia: Sejkh Khizir baba sírja, az Ova-kapun kívül, a szőlőkben levő kolostorban van. (Evlia 1985. 288.)
Khizir baba kolostora: Az Ova kapun kívül, déli irányban gyönyörű szőlők között kisebbszerű kolostor. (Evlia 1985. 285.) A fordítás tévesen közöl Khizil Baba alakot.
Marsigli: A Hidir Baba-kolostor kőből készült, 15 szerzetes volt ott a bektasinak nevezett rendből, mivel az alapító neve Bektas volt, ahogy a ferenceseké Szent Ferenc, így van ez nálunk is, alapítójuk nevét viselik. (Veress 1907. 42.)
Zenarolla Marsiglit ismétli, szinte szó szerint. (Zenarolla 1688. 210.)
Dimiski csak a tényt említi. (Fekete 1930. 15.)
121 Rózsa 1963. X, XII, XIII, XV, XXIII, XXVI, XXVIII, XXIX, XXXI, XXXII/a, XXXV, XXXVIII, XL/b, XLII/a, XLIII/b és XLVIII táblák. Az ábrázolások egy része Dilich metszeteire megy vissza, más részük azonban hitelesnek tekinthető hadmérnöki felvétel Hallart, Hannenstein, Fontana, de la Vigne
122 Fekete 1944.
123 Lásd pl.: Rózsa 1963. XL/b, XLII/a, XLIII/b táblák.
Figyelemre méltó az az épülettömb, amely a türbe és a vár között látható. Ábrázolása teljesen egységes: fallal körülvett kertben álló, egyemeletes, négyszögletes ház. Mindig épnek ábrázolják, holott az ágyúk előterében foglal helyet. A különös épületet Wassim 1684-ben megnevezi: kis kastély ez, amely azért ép, mert egy domb "árnyékában" húzódik meg, így az ágyúk tüze nem éri. A metszet ábrázolása azonban nem támasztja alá ezt az állítást. A képsorozat, amelynek talán Dilich a forrása, meglehetősen eltér a valóságtól, a domborzat ábrázolása teljesen rossz. A Naphegy - amelynek "kastélyunkat" takarnia kellene - nem létezik, a vár pedig mintha völgyben állna. Nyilvánvaló, hogy a metsző(k) nem látták Budát. A rejtélyes építmény véleményem szerint azonos Hizir Baba kolostorával. A tévedés végül is "csupán" annyi, hogy a rendházat a türbétől nem dél-nyugatra, hanem dél-keletre helyezték. A jelzett térségben egyébként a hitelesnek tekinthető hadmérnöki felmérések semmilyen épületet nem ábrázolnak.
Összegezzük a fentieket! Úgy tűnik, a türbe és a kolostor külön, egymástól viszonylag távol helyezkedtek el. A metszetek tanúsága alapján a XVII. század elején már álltak. A felmérések 1686-ban nem tüntetik fel a türbét, csak a kolostor romjait. Az előbbi talán az 1684-es ostrom során pusztult el, s talán ekkor néptelenedett el a kolostor is. Marsigli állítását, mely szerint a kolostor ép, és szerzetesek lakják - szeptember 2. után! - tévesnek kell gondolnunk.
124 Evliya 1970-71. XI. 27. Megjegyzem, hogy a legelső, arab betűs kiadás teljesen eltérő szöveget közöl: "A Hatvani kapun kívül van ... Baba Szultán kolostora, amelyben körülbelül hetven-nyolcvan cella található. Dervisei bektasik." (Evliya 1896-1935. VI. 174.) Ismét más Karácson Imre fordítása: "A Hatvani-kapun kívül fehér hattyúk gyanánt kupolás éppületben Dede Szultán nyugszik, akinek ez Bektasi kolostora. (Evlia 1908. 119.)
125 Sugár 1968.
126 "Pianta della Citta Fortezza d' Agria altrimente chiamate Erla", Barcsay 1938. No 54.
127 Barcsay 1938. No 49.
128 Evlia 1985. 38.
129 Atai 1268. I. 191. A történet hitelesnek tűnik. Hümájún (1508-1556), a Mogul dinasztia második uralkodója valóban vereséget szenvedett Sirhántól - aki éppen e győzelem után vette fel az Ádilhán nevet -, s menekülni kényszerült országából. Igaz, nem 960-ban (1552/53), hanem néhány évvel korábban, 952-ben. Sáh Tahmaszp - a szafavida uralkodó - segítségét kérte, akivel valóban voltak vallási kérdések miatt nézeteltérései. Végül azonban ő is átvette
a síita hitet, s országa visszaszerzése után azt terjesztette.
Lippán 1555-ben élt egy 20.000 akcse jövedelemmel rendelkező ziámet-birtokos, Mehmed aga, aki 1567-ben már nem szerepel a záimok között. Talán azonos lehet dervisünkkel. Istanbul, BOA Tapu 356. (Fodor Pál szíves közlése)
130Evlia 1985. 40.
131Evlia 1985. 235. Gerő téved, amikor a tudós orvossal azonosítja. 1980. 79.
132 Karácson 1916. 89.
133 Török történetírók III. 89. Peçevi 1866. II. 120.
134 Ezt már Semavi Eyice is feltételezte, igaz, minden indoklás nélkül. Eyice 1967. 563.
135 "Mohamed bég malma Hadzsi Bektas kolostora javára, egykerekű, illeték 25 akcse. Ahmed bég malama Hadzsi Bektas kolostora javára, egykerekű, illeték 25 akcse. Ahmed bég rétje Hadzsi Bektas kolostora alapítványa javára, 20 kocsi, 200 akcse." Vass 1973. 292-3.
136 Gerő 1977. 118. 10. kép. Kralovánszki 1968. 183. XXXVII. tábla.
137 Evlia 1896-35. VII. 68-69 és 72. Mivel a magyar fordítás hiányos és pontatlan, a szöveget teljes terjedelmében idézem: "A dervisek útján járók kolostorainak említése: Az ál-i aba derviseinek összesen öt rendházuk van. Az összes közül a Budai kapun kívüli... Baba kolostora a legfigyelemreméltóbb. A vándorok (ájende ve revende) kolostora ez, dervisei Allah adományaiból élnek. Mivel az elhunyt Gázi Szülejmán pasa ebben a kolostorban van eltemetve, híres zarándokhely. És a várban..." (a szöveg megszakad)
"A vásártéren, a Budai kapun kívül ...kolostora mellett a Király kút néven ismert... kút." "Isztolni Belgrád vértanúi búcsújáróhelyének leírása: A Budai kapun kívül a hitharcos (gázi) és vértanú (sehid) Szülejmán pasa kolostorában fekszik."
138 Siklósi 1991. 29-31.
139 Siklósi 1991. 73.
140 Baitz 1986. 7-10, 14, 16, 18-21, 23, 27-29 táblák.
141 Siklósi a kolostort - Evlia téves fordítása alapján - azonosítja egy épülettel, amely La Vergne 1698-as felmérésén szerepel, a Budai külváros északi sáncának közelében. Felveti továbbá, hogy a kolostor megegyezhet valamelyik középkori kolostorral is, amely egybevágna a törökök hazai gyakorlatával. (Siklósi 1991. 70.) Elméletének azonban több gyenge pontja is akad. Evlia sehol sem utal arra, hogy a kolostor a településen belül lenne, éppen ellenkezőleg, azon kívül, a vásártéren áll (bazár mejdáninda). A leletek és a metszetek tanusága szerint a Királykút is kívül található. Továbbá az sem bizonyos, hogy a kolostor megélte a visszafoglalást. Egyébként a bektasik nemcsak hogy a városfalakon, de a lakott településeken kívül szerettek megtelepedni. A Besli pedig jelentős hely lehetett, többszáz házzal.
A türbe (s talán a kolostor is) 1602-ben már állt. A XVII. század elején készült metszeteken a sokszögű türbe a kert közepén helyezkedik el. (Siebmacher - 1602, 1663, Keller - 1603, 1622) Ez az épület elpusztulhatott a tizenötéves háború harcaiban, mert a század végi metszetek teljesen más képet mutatnak. A kerítőfal romos, több helyen megszakad. A türbe (türbék?) mellett egyéb épületek is feltűnnek, részben romos állapotban. Az a gyanúm, hogy a virágzó kolostor a XVII. században pusztulásnak indult, s a visszafoglalás során, 1688-ban a földdel egyenlővé vált. Annál is inkább van erre esély, mert a város egyetlen könnyen - szárazon - megközelíthető pontja a Budai külváros volt, szinte az összes ostrom erről indult.
142 Gerő 1962. 86-87.
143 A helyi patrióták hosszú, időnként a becsületsértést súroló vitát folytattak a Tettye elnevezésről 1917 augusztusában a Dunántúl hasábjain.
144 Kakuk 1966. 57.
145 Közli: Reéh 1911. 132.
146 Gosztonyi 1943.
147 Clayer 1994. 113-141.
148 Čehajić 1978. és Čehajić 1986. 167-170.
149 A török dervisrendek között jelentős választóvonal a kulturális hovatartozás. A misztikusok többsége a perzsa-arab rendeket követte, nyelvében is. A tagok neve is ezek mintájára alakult, gyakran arab összetételekből. A rangok jelölése is idegen mintát követett, leggyakrabban a sejh és az efendi melléknevet használták. Törökös elnevezésnek számított a dede, a baba és a cselebi. Érdekes módon a baba elnevezés széles körben csak a bektasik körében terjedt el, a többi rendben - feltehetőleg kicsit lázadó felhangjai miatt - egyáltalán nem találkozunk vele. Ez Anatóliában azonban korántsem lenne perdöntő: számos XIII-XIV. századi szent viseli a baba nevet, s mégis más mozgalmak vallják őket magukénak. Csakhogy Magyarországon új alapításokról van szó, s e korban a névadás már elérte a fent vázolt kötöttségeket.
150 Említi: Evlia 1985. 285. és 288
151 Említi: Evlia 1985. 285. és 288
152 Említi: Evlia 1985. 288. Marsigli (Veress 1907. 42)
153 Említi: Marsigli (Veress 1907. 42)
154 Említi: Evlia 1985. 209, 439. és Čehajić 1986. 211-212.
155 Ágoston 1991. 197-201. és Ágoston 1993. 281-284.
156 Evlia 1985. 218.
157 Evlia 1985. 216.
158 Evlia 1985. 240.
159 Evlia 1908. 109.
160 Tóth 1907.
161 Szekfű 1916.
162 Fekete 1954.
163 Ezeket jól összefoglalta: Tóth 1907. és Fekete 1954.
164 Gömöri 1994. 73.
165 Tóth Bélára ld. Steinert 1997.
166 Tóth 1907. 179.
167 Marsiglire: Stoye 1994.
168 Veress 1907. 42.
169 Kúnos 1894.
170 Tóth 1907. 178.
171 Németh 1930.
172 Fekete 1954. 12. skk.
173 MÜD 5. No. 1306.
174 MÜD 3. No. 1495.
175 Ongan 1974. 31. No. 396.
176Đorđević 1984. 128. Erre a tanulmányra Alexandre Popović és Nathalie Clayer hívta fel a figyelmemet, baráti szívességükért ezúton is szeretnék köszönetet mondani.
177 Evlia 1985. 285.
178 Menzel 1932. 191. és Fekete 1954. 13.
179 Fekete 1954. 14.
180 Evlia 1985. 265.
181 Köprülü 1964. 832.
182 Tóth 1907. 180.
183 Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMvH): Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) 246/1915. Az ásatási jegyzőkönyvet lásd. a Függelékben (II.)!
184 Fekete 1954. 4.
185 OMvH: MOB 246/1915.
186 Gévay 1841. 14-15., Takáts 1963. 205. és Dávid 1995.
187 Tóth 1907. és Tóth 1997. 41. skk.
188 Đorđević 1984. 127.
189 uo. 127-128.
190 uo. 128.
191 uo. 128-129.
192Erre bőven hoz példákat munkájában Sikirić Šaćir (1918.)
193 Đorđević 1984. 129.
194 uo. 128. 4. sz. jegyzet.
195A türbével foglalkozó gazdag irodalomból lásd. Némethy 1878. Fekete 1954. Molnár 1970. Gerő 1980. 77-78. Ágoston 1997 és 1997b. E fejezet írásakor haszonnal forgattam Bor Ferenc barátom kéziratos munkáját (Bor 1996.), amely az 1996-97. évi felújítási és környezetrendezési munkálatok előtanulmányaként készült, s amelynek használatáért ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni a szerzőnek.
196 Némethy 1878. 92.197 Káldy-Nagy 1977. 207.
198 Káldy-Nagy 1977. 211. és Káldy-Nagy 1971. 123.
199 Káldy-Nagy 1985. 180.
200 Káldy-Nagy 1977. 217. és Káldy-Nagy 1971. 31. és Káldy-Nagy 1985. 486.
201 Káldy-Nagy 1977. 218.
202 Fekete 1954. A budai szandzsák 1590. évi összeírásban azonban csak annyi szerepel, hogy Solymár puszta határában volt egy rét, ami a kolostoré volt. Káldy-Nagy 1985. 518.
203 Tóth 1907. 175.
204 uo.
205 Kohl leírását idézi Tóth 1907. 173.skk.
206 A Baruthánéra lásd.: Fekete 1944. 95-97. és Ágoston 1991.
207 Tóth 1907. 176.
208 Tóth 1907. 176.
209 Tóth 1907. 174.
210 BFL: IV. 1407. b: Budapest Székesfőváros tanácsának iratai: 27297/1885-III.
211 BFL: IV. 1407. b: 15095/1914 - vö. Bor 1996. 16.
212 OMvH: MOB 20/1915. - Bor 1996. 16.
213 OMvH: MOB 288. és 357/1915. A jegyzőkönyv másolatát lásd a Függelékben (III.)!
214 Medriczky 1934. 117.
215 uo. 118.
216 Az egyházközségre, tisztségviselőire és tevékenységére: lásd Léderer 1989.
55. skk.
217 uo. 122. A magyarországi iszlám legújabbkori történetéről jó összefoglalást ad: Popović 1982. valamint Léderer 1988 és 1989.
218 Minderről Özv. Durics Huszein Hilminé szül. Hindy Szabó Ida számol be férje halála után, 1941. szeptemberi levelében. BFL: XIV. 24. Medriczky Andor irathagyatéka: 257-260., az idézet: 258. Lásd még: Léderer 1988. 41-44.
219 Lásd minderről a Gül Baba Komité vezetőinek 1935. július 5.-i levelét levelét Gömbös Gyula miniszterelnökhöz. BFL: XIV. 24. Medriczky Andor irathagyatéka. 67-74., az idézet 71. A keleti luxus-turizmus Magyarországra vonzása Medriczky álmai közé tartozott. Értékelésére lásd: Léderer 1989. 56., aki szintén hosszasan idéz a levélből. (uo. 58.)
220 Medricky Andor levele 1932. Aug. 9-éről. BFL. XIV. 24. Medricky Andor irathagyatéka 52-55. az idézet: 54.
221 Kismarty-Lechner 1991.
222 Lásd a komité már idézett levelét a miniszterelnökhöz: lásd. a Függelékben (IV.)! BFL. XIV. 24. Medriczky Andor irathagyatéka. 70.
223 Polónyi Károly írását a türbe környékének rendezéséről lásd a Függelékben (V.)!
224 A türbe rekonstrukciójáról lásd K. Pintér Tamás írását a Függelékben (VI.)!
225 Rumbeyoglu 1912. 923-4.
226 Bursal 1333. II. 165.
227 OMvH: MOB 246/1915
228 OMvH: MOB 288/1915. szám
229 BFL. XIV. 24. Medreczky Andor irathagyatéka. 70.