Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Tarr József
A GINKÓ

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár



Ültessünk ginkófát! 200 millió éves élő kövület.

Dísznövény: a távol-keleti kolostorkertek szent fája.

Bionövény: elriasztja kertünkből a szúnyogokat.

Gyógynövény: serkenti a vérkeringést, erősíti az érrendszert.

Gyömölcsfa: magja a kínai és japán konyha különlegessége.

Bútorfa: kínai fafaragók kedvelt nyersanyaga.

 


Őstörténete

Élt a földtörténet őskorában, az északi féltekén egy növénycsalád, melynek levelei és egyéb maradványai a földtörténeti középkortól a jégkorszakig megtalálhatók a kőzetekben. Egyes helyeken olyan gyakoriak a leletek , hogy következtetni lehet arra, miszerint azon a területen erdőalkotók voltak. Kiterjedt, megkövesedett erdőmaradványok találhatók például a Columbia folyó mellett (USA, Washington állam). A legősibb ilyen növényi maradvány a kb. 260 millió éves Trichopitys heterophylla, mely Franciaországban permi vörös homokkőben maradt meg. Ez a mai növénytől még erősen eltér, nemcsak a levél alakjában, hanem a magkezdemények számában is. Az európai és amerikai kőzetekben fellelhető későbbi maradványok a felső triásztól kezdve ismeretesek. Ezeket Baiera, Ginkgoites, Torellián néven írták le.

Virágaik nagyobbak voltak, leveleik pedig mélyen szeldeltek, szétágazók, mindegyik levélrészben 1-1 érrel. Emlékeztetnek a szétnyitott ujjakra, innen kapták a legrégebbi maradványok a nevüket: Ginkgo digitata. A maradványok az idők folyamán nagy változásokat mutatnak, azt, hogy egy család tagjai, csak a levelek és virágok tanulmányozása révén lehet meghatározni. A kihalt növények kutatói (a paleobotanikusok) 20 féle ginkó fajt írtak le, ezek közül csak egy élte túl a jégkorszakot. Mivel a kőzetekben jégkorszak utáni maradványokat nem találtak, ezért a nyugati szakemberek arra következtettek, hogy a gink- faj az őshüllőkkel egyidőben kipusztult a mezozoicumban.


A ginkó újabb kori története

A nyugati világ csak a XVII. század végén vett tudomást a páfrányfenyő túléléséről. Engelbert Kaempfer német katonasebészorvos 1690-ben a Holland Keletindiai Társaság megbízásából járt Japánban, ekkor figyelt fel a matuzsálemi korú szép fákra, a templomok mellett. Első ismertetését "Amoenitatum exoticarum" című könyvében írta le 1712-ben. Európában az első facsemetét 1730-ban ültették el az utrechti botanikus kertben (Hollandiában), amely ma is él, adatai : 22 m magas, törzse 4 m átmérőjű. Európa szerte Utrechtből terjedt el a díszkertekbe ez a szép fa. Bécsben 1768-ban ültették el az első példányt. Az első fák, melyeket Európában elültettek, mind hím egyedek voltak. Az első termős fát 1814-ben ültették el Genfben. Amerikába az első ginkó példányok 1784-ben kerültek át. William Hamilton telepítette Philadelphia mellett.

Japánban és Koreában régóta vannak ültetvények a ginkólevél és mag termesztése céljából. Újabban Franciaországban Lyon és Bordeaux mellett, valamint az USA-ban Dél-Karolinában és Floridában, Kanadában a Szent-Lőrinc folyó mellett telepítettek ginkóültetvényeket. 1848 óta díszlik a budapesti Füvészkertben egy példány. Megtalálható még pl. a Múzeumkertben, a Kertészeti Egyetemen, a Szabadság téren és a Margit-szigeten, sőt magánkertekben is. Vidéken több arborétumban van páfrányfenyő.


Kínai őshazája

Kínában a XI. századból, a Szung-dinasztia idejéből van írásos bizonyíték létezéséről. A császárt ajándékozták meg egy csemetével és azt Kaifengben, a palota kertjében ültették el. Ezután közismertté vált és elterjedt az egész birodalomban. Eredeti lelőhelyét nem ismerték, legendás származású "szent fának" tisztelték, kolostorok és templomok kertjében szerzetesek gondosan ápolták és ezzel biztosították fennmaradását. Első részletes leírását Li Si-csen (1518-1593) 1596-ban megjelent "Pen Cao Kang Mu" (Gyógyszereskönyv) c. gyűjteményes kötetében találjuk. Ez a gyógyszerleirás-gyűjtemény az akkori időkig ismert több száz szakmunka és receptgyűjtemény alapján összeállított alapvető mű, mely orvosoknak és gyógyszerészeknek adott útmutatást évszázadokon át. Az "agy jótevőjének" nevezi, a tüdő hurutos betegségeinek, a gyomor- bélhurut és bélférgesség (filariasis) kezelésére ajánlja.
A mai Kínában tabletta és injectio formában sokféle betegség kezelésére használják.
A ginkó őshazájának kutatói a régi kínai feljegyzéseket felhasználva Kaifeng környékén sejtették az őshazát. Végül Frank Meyer amerikai botanikus talált rá Csöcsiang és Anhuj tartományok határán, 1000 méter feletti magasságban a Tienmu-san hegység déli lejtőjén, a Csangcsiang (Jangce) és Fucsungcsiang folyók közti részen kb. 10 négyzetmérföldnyi területen egy ginkófa erdőre.

Ez a rokon nélküli ősi növény kb. 150 millió éven keresztül szinte változatlanul fennmaradt itt, azért, mert a jégkorszak alatt és után a monszun esőzések hatására ez a terület mérsékelt éghajlatú maradt. Későbbiekben szerzetesek gondoskodása segítette a túlélést. Japánban és Koreában mint Kinából származó növényt a XI. század óta ismerik. Buddhista és taoista templom- és kolostorkertekben ültették és gondozták. A ginkó lassan fejlődik az első évtizedekben, csak 30-40 év után kezd gyors ütemben terebélyesedni. Ezért nevezik Kínában "kung szun su" nagyapa-unoka fának is. A kifejlett, idős fák elérik a 30-40 méter magasságot, a törzs átmérője 5 méter is lehet. 2000 évnél idősebb példányok is ismeretesek.

Különleges képződmény az idős (200-300 évnél idősebb) ginkó fákon a "csi-csi". Ezek a hengeres, hegyükön legömbölyödő, a fák törzséről és ágairól lenyúló képződmények 2 méter hosszúak és 30 cm vastagok is lehetnek. Leveles hajtás fejlődhet rajtuk, és ha ez földet ér, gyökeret ereszt, majd törzzsé alakul. Tehát a csi-csi hajtás és nem gyökér, mely nem felfelé, hanem lefelé, a föld felé nő, és ott meggyökeresedhet.


A ginkó név eredete

Magyar neve, a páfrányfenyő onnan származik, hogy páfrányra emlékeztető levelei vannak, törzse felépítése és a termése pedig a fenyőfélékre hasonlít. Kezdetben a tiszafafélék családjába sorolták a botanikusok. Hirase japán kutató 1895-ben fedezte fel, hogy a ginkó megtermékenyítését mozgó spermasejtek végzik. Fenyőfélékre nem jellemző ez. Páfrányoknál, szágópálmáknál fordul elő. Ebből következtettek arra, hogy a ginkó elszigetelt, önálló faj a mai növényvilágban.
Botanikai rendszertani besorolása:
- Ginkgoaceaek családjába,
- a Ginkgoales rendbe,
- Gymnospermata osztályba tartozik.
Rendjének egyetlen élő képviselője, annyira elüt a ma élő összes növényektől, hogy egyikkel sem hozható közelebbi rokonságba. Charles Darwin (1809-1882) angol tudós, a XIX. század egyik nagy természetvizsgálója, a származástan megteremtője, a fentiekre gondolva nevezte el "élő kövület"-nek. Egyes német szerzők "túlélőművész"-nek is említik.
A XVI. században egy kínai iró a levelek úszóhártya alakja miatt "kacsaláb levelű" (ya chio) fának nevezte. Ezt váltotta fel később a "yinxing" (jin hszing) "ezüstbarack", majd "bai guo" (paj kuo) "fehér gyümölcs" név. A "yinxing"-et a japánok "ginnan"-nak olvassák, és ez változott később "ginkyo"-ra. Kaempfer útibeszámoló könyvében "Ginkgo" név szerepel sajtóhiba következtében. Carl Linné (1707-1778) svéd orvos és világhírű botanikus volt az, aki lefektette a mai növényrendszertan alapjait és megalkotta kétnevű nevezéktanát, a "Ginkgo biloba" elnevezés is tőle származik (1771). A név első tagja a Kaempfer-féle sajtóhibából keletkezett "Ginkgo", a második tag a jellegzetes kétlebenyű levélre utaló "biloba".


Az irodalom és a képzőművészet tükrében

Kínában már évszázadok óta költőket és illusztrátorokat ihletett meg a különös fa.
Európában J.W.Goethe (1749-1832) a nagy német költő a heidelbergi kastély parkjában figyelt fel a páfrányfenyőre. A természettudományok iránt érdeklődő (növény és ásványgyüjtő) költő figyelmét megragadták a különös falevelek.

Goethe rajnai utazásai (1814-15) előtt olvasta Háfiz (1320-89) perzsa költő verseit, melyek akkor jelentek meg német fordításban. A versek nagy hatással voltak rá és rokonságot vélt felfedezni a keleti költészettel. Keleti mintaképek nyomán öntötte költői formába rajnai utazásai élményeit. Legszebb szerelmesverseit ihlette akkor az a költői és lelki kapcsolat, mely közte és Marianne Willemer (1784-1860) között szövődött. Keleties hangulatú verseiben a költő "Hatem" álarcában szólal meg, mig Marianne "Sulejka" néven lett a versek hősnője. Marianne néhány versével részese is lett Goethe "West-östlicher Diwan" (Nyugat-keleti divan) címen kiadott versgyüjteményének. (Divan eredeti jelentése: tanács, gyülekezet, átvitt értelemben versgyüjtemény, antológia.) A távolkeleti fa kétkaréjos levelei és tűszerű erezete a költő szemében a barátság szimbólumának tüntek és ez vers megírására késztette.

Ginkgo Biloba

Napkeletről jött a fája,
és most itt kertemben él.
Sejtelemmel nézek rája,
titkot kérd e falevél.

Egyetlenegy teremtmény-e
mely megosztá önmagát?
Vagy egy választott pár lénye
lett eggyé e lombon át?

Verseimben leltem választ
erre, mélyet és nagyot.
Érezhetted bennük már azt:
egy s mégis kettős vagyok.

Harsányi Zsolt fordítása


E keletről gondjaimra
bízott fának levele
a tanult főt okosítja,
titkát fejtvén vele.

Egyetlen élő levélkét
látunk kettéválva mi?
Vagy kettőt, mik eltökélték:
egynek fognak látszani?

E kérdésre, mit megoldott
elmém, választ így adok:
nem sejteti-e dalom, hogy
egy s mégis kettős vagyok.

Kálnoky László fordítása


A költeményt és a hozzá csatolt faleveleket elküldte M. Willemernek Weimarba, aki megértve a szép gondolatokat, versben válaszolt a költőnek:

Távol-Keletről érkezett
a fa és a levél.
Két égtáj kertjére bízva
virulva jól megél.

Titkos értelmét sejtem,
megértem, mit jelent,
boldogságra segíti
a szerelmeseket.

Révay Ágnes fordítása

Goethe születésének 225. évfordulójára a meisseni porcelángyár készített egy plakettet, melyen a vers részlete és 3 ginkólevél ábrája van.
A Ginkgo biloba leveleinek különleges szépsége megragadta gr. Lennart Bernadotte fotóművészt is, akinek aprólékos finomsággal alkotott virág és növényfelvételei közül kitünnek, a Mainan-szigeti kastélyparkja Ginkgo biloba fájának őszi aranysárga leveleiről készített felvételei. Ezt a képet helyezte a világ több nagyvárosában bemutatott gyűjteményes kiállítása meghívójának címlapjára is.
Jutta Wagner-Rothermann osztrák festő és szobrászművész 1985-ben készítette "Nők a Ginkgofa alatt" című bronz szobrát. Herwig Schmack osztrák festőművész Ginkgo-t ábrázoló festményt alkotott (1984).


A Gingko biloba botanikai leírása

A ginko elágazó, terebélyes, magas fa, koronája kúpalakú, alakja emlékeztet a fenyőre. Hosszú ágain rövid hajtások vannak, ezeken csokorban ülnek a levelek, melyek minden más lombos fa levelétől különböznek. Sűrű, villás erezete a fenyőtűket ellátó erekre emlékeztet. Hosszú nyelűek, legyező alakúak, középen egy vagy több bemetszéssel. A nyélen át a lemezbe jutó edénynyaláb azonnal kettéágazik és a levél szélén fut végig. Ebből a kétágú főérből indulnak ki a kissé elágazó, csaknem párhuzamos oldalerek.

Harántösszekötések (comissura) nélküli jellegzetes nyitott erezete van. A szép üdezöld levelek április végén, május elején kezdenek fejlődni és peremük ekkor még többszörösen szeldelt. Később a sötétebb olajzöldtől a sárgásbarnáig terjedő árnyalatúak lesznek és két lebenyes, középen behasított alakúvá válnak, sőt a bevágás eltűnik és a levél lekerekített, hegyére állított háromszöggé lesz. Késő ősszel aranysárga (sohasem vörös) levéldíszt ölt a fa, majd néhány nap múlva lehullatja levelét.



A porzós egyedek rügyfakadása és lombhullása megelőzi a termős fákat. A nyitvatermők virágában rendesen csak az egyik ivarszerv fejlődik, külön egyeden a porzós és külön a termős virág. Tehát az ivarszervek két különböző növényen fordulnak elő, ezért kétlaki növény a Gingko biloba. A ginkó szaporodásának érdekessége még: a fa szaporodóképessége 20 éves korában kezdődik és legalább 1000 évig tart. A porzás és megtermékenyítés kb. 5 hónap alatt megy végbe. A virágos növény virágporában mozgó hímsejtek (spermatozoid) vannak, melyek spirális csillószőreikkel és csapkodó mozgásukkal végzik a megtermékenyítést, akkor is, ha nem hatolnak a magkezdeménybe.


A levélcsokrok tövében fejlődnek a virágok. A porzós virágok barkaszerű kis fürtök, sok porzólevéllel és ezeken 2-2 pollenzacskóval.


A termős virág hosszú kocsányának csúcsán 2 termőlevél van. Ezek a magrügyből és ennek tövén egy csekély duzzadmányból állnak. A kis magkezdemény csúcsán, a pollenkamrában, egy csepp gyantaszerű anyag gyűlik meg. A pollent a szél sodorja ide és a gyantán megtapad. A megtermékenyítés nem azonnal történik, hanem a női sejtben. A magkezdemény pollen kamrájában érési folyamat kezdődik, mely április-májustól őszig tart. Mire ez befejeződik, addigra a magkezdemény már lehullott a földre, és a megtermékenyítés ott megy végbe. A kialakuló mag csak egy év pihenés után lesz csírázásra képes. Idős fáknál lehetséges, hogy a falevélen is fejlődik 1-2 gyümölcs.

A ginkó gyümölcse hosszú kocsányon függő, aranysárga, kerek szilva nagyságú. A húsos, ragacsos burok fogyasztásra nem alkalmas. Vajsavat, ginkósavat, bilobolt tartalmaz, melyek bomlásakor bűzös szag keletkezik. Ez az oka annak, hogy az európai parkokban nem szívesen ültettek termős ginkó fákat.
A fiatal fáról még nem lehet megállapítani, hogy porzós vagy termős lesz-e, csak a kromoszómák alapján lehetséges a korai felismerés. Ugyan mindegyiknek huszonnégy kromoszómája van, de a porzós és termős ginkó külseje más és más. A húsos burok alatt csonthéjas, két- esetleg háromélű, 1,5-3 cm hosszú, 1-2 cm széles magház van. A benne található mag sárgászöld színű, keményítőtartalmú, táplálószövete étkezési célokra felhasználható (l. később).


A Ginkgo biloba gyógyító hatású anyagai

Gyógyszeripari kutatók az utóbbi két évtizedben következetesen vizsgálják a Ginkgo biloba levél hatóanyagainak vegyi összetételét és hatásának mechanizmusát. A kutatás jelenlegi állása szerint a Ginkgo biloba hatóanyagai két csoportba oszthatók: 1., Flavonoid, 2., Terpencsoport. Eddig 40 flavonoidglikozidát és 6 terpenszármazékot határoztak meg.

A Flavonoid csoport jelentősebb hatóanyagai: Kaempferol (mono.), Quercetin (di-), Isorhamnetin (triglicosida), Cumarsav (flavonolglicosida).

A terpencsoportba tartozó hatóanyagok közül a Ginkgolid (diterpen) és a Bilobalid (sesquiterpen) a legjelentősebbek. Ez a két hatóanyag kizárólag a Ginkgo bilobában fordul elő.
A Ginkgolid vizsgálatával az utóbbi időben számos kutató foglalkozott: a japán Furakava izolálta ginkó levélből 1932-ben. 1988-ban a Nobel-díjas Corey és munkatársai, a Harward Egyetemen, komplex vizsgálatsorozattal különítették el a Ginkgolid alkotó elemeit, ezeket A, B, C, G, J és M jelzéssel írták le. A legaktívabb tagja a csoportnak a Ginkgolid B, mely nagyrészben adja a ginkó csoport gyógyító hatását. (A ginkó levélben 0.2% Ginkgolid B hatóanyag van.) A terpencsoportba tartozó sesquiterpen-biflavon kombináció a ginkgetin, isoginkgetin és bilobetin. A ginkó levél tartalmaz még szerves savakat (ascorbinsav stb.) melyek a kivonat savi vegyhatását és vízben oldhatóságát teszik lehetővé.


A ginkólevél-kivonat a hagyományos gyógyításban

Kinában a ginkó levél gyógyító hatásáról az első leírás, a Ming-dinasztia idejében Lan Mao 1436-ban megjelent Dian Nan Ben Cao c. művében található. Ezen könyvében a ginkót külsőleges használatra ajánlja a szerző, főleg sebek és szeplők kezelésére. Szájon át való bevételre Lin Ven-taj: diarrhea (gyomor-bélhurut) esetén ajánlja a ginkó levél kivonatot. Ben Cao Pin Huj Jing Jao c. 1505-ben megjelent leírásában hasmenés kezelésére ajánlja és "az agy jótevőjének " nevezi. Az első összefoglaló mű amely a ginkó gyógyhatásával foglalkozik, az előzőekben említett Li Si-csen 1596-ban megjelent "Gyógyszereskönyv"-e (Pan Cao Kang Mu) volt. Ebben a nagy kínai orvos és gyógyszerész összegezte az addig megjelent több száz orvosi munkában leírt eredményeket, kiegészítve azokat saját kutatásaival. A Gyógyszereskönyv a ginkó kivonatot az étvágygerjesztők, emésztési zavart javítók, központi idegrendszert serkentők közé sorolja. Külsőleg: a hályog kezelésére javasolja.

A többezer éves tibeti hagyományos gyógyításról az első összefoglaló közlés hazánkfiától Körösi Csoma Sándortól származik. Az akkori idők egyik híres tibeti orvosa Szangje Puncong láma mondta tollba az alapvető tibeti orvosi munka a "Négy Gyökér" (Gyü-si) egyes részeit, melyet Kőrösi Csoma angol nyelvű könyvében adott ki 1835-ben. Ebből tudjuk, hogy a tibeti hagyományos orvoslásban vallásos meggyőződés és mágikus hit keveredik a többi távol-keleti orvoslás elemeivel, valamint Galenus tanainak nyomai is megtalálhatók benne. A "Négy Gyökér" II. fejezete foglalkozik a gyógynövényekkel. A ginkóról leírja, hogy összehúzó (adstringes) gyógyszer, a légzőszervi panaszoknál, vérhas, emésztési zavarok és a szédülés elleni orvosságok alkatrészeként használták.


A levélkivonat hatásmódja

Európában a XIX. század közepéig a hagyományos orvoslás fő eszköze a fitoterápia volt, vagyis a gyógynövényeken alapuló készítmények használata. Már a történelem előtti időkben maradtak bizonyítékok arról, hogy növényeket használtak a betegségek gyógyítására. ("Ebers papyrus" Kr. e. 1500.)
A híres görög és római orvosok (Hippokratész, Galenus, stb.) műveikben a gyógynövények felhasználásáról szóló ismereteiket közölték. A későbbi időkből ránkmaradt "füveskönyvek" mind ezt bizonyítják.
Az idők folyamán a gyógyászatban előtérbe kerültek a szintetikus kémiai vegyületek és feledésbe merültek a régi természetes eredetű szerek. Az utóbbi időben mind többet kezdenek foglalkozni a természetes gyógymódokkal és a gyógyító hatású anyagot tartalmazó növények hatóanyagaival. A fitoterápiás szerek előállításához a növények virágait, terméseit, leveleit, kérgét, stb. használják fel. Növényből gyógyszert vízzel, alkohollal vagy más oldószerrel szobahőmérsékleten vagy magas hőfokon lehet előállítani: friss levélből préseléssel vagy tea, áztatás, tinktúra, stb. Így irányult a figyelem a Ginkgo bilobára melynek magját tapasztalati alapon évszázadok óta használták az érrendszer erősítésére, a vérkeringés javítására. Ismert dolog, hogy a vérkeringés zavarainak keletkezésében három fő tényezőnek van szerepe, ezek : a vér tulajdonságainak megváltozása, az érfal átjárhatóságának változása és a szöveti anyagcsere zavara.
Az utóbbi évek kutatásai tisztázták a prostaglandin szerepét a thrombocyta aggregatio (vérlemezkék tömörülése), ezáltal a thrombosis kialakulásának folyamatában. A thrombocyta membránban enzim hatására labilis endoperoxyd képződik. Ebből a vérlemezkékben thromboxan A2 keletkezik. A thromboxan A2 az ereket összehúzó (vasoconstrictor) és thrombocyta aggregatiot kiváltó anyag, tehát a trombus (vérrög) képződést elősegíti. Az érfalban a prostaglandin képződés során a labilis endoperoxydból prostacyclin keletkezik, amely értágító hatású és a vörösvérsejtek rugalmasságát fokozó anyag. A prostacyclin ugyanakkor a vérlemezkék tömörülését gátolja.
A thrombocytákból kiszabaduló thrombocyta növekedési faktor (PAF) az érfalban lévő endothel sejtek szaporodását és ezáltal a thrombosis készséget fokozza. A faktor hatására az érfal simaizom sejtjei szaporodnak, ezáltal az érelmeszesedés (arteriosclerosis) kialakulásában is szerepe van.
Károsítják az immunrendszert, így allergiás folyamatok és toxikus sokk létrejöttét is elősegítik.
A thromboxan és prostacyclin ellentétes hatása tartja fenn a vér alkotóelemeinek egyensúlyát.
A ginkó levélkivonat fokozza a prostacyclin képződést, gátolja a PAF hatását és a lipidperoxidációt (a zsírok alapsejtjeinek oxigén felvételét), ezáltal csökken a vérsejtek közötti surlódási ellenállás (viscositas), a vörösvérsejtek rugalmassága növekszik, jobban ellenállnak a lebomlásnak, oldódásnak, a véráramlás még a hajszálerekben is javul (az erek tónusa fokozódik).
Ezen a módon és a thromboxan-prostacyclin egyensúly szabályozása révén, csökken a hajszálerek falának átjárhatósága, vele együtt csökken az oedema (vizenyő) készség, a hajszálerek kitágulnak átjárhatóságuk fokozódik. Végeredményben javul a szöveti vérellátás.

A Ginkgo kivonat, a lipidperoxidácio gátlása révén növeli a szövetekben, különösen az agyszövetben az oxigén, valamint a glukoze felvételt és hasznosítást ily módon az agysejtek újjáépülése gyorsul. Tehát bizonyos mértékig az agyihypoxia (oxigén hiány) ellen is véd. A túlzott lipidperoxidácio során szabadgyökök is keletkeznek, melyek a sejtek falának károsodását okozzák, ezeket a szer képes közvetlenül lekötni. Szervezetben a kedvező hatást ezen mechanizmusok együttesen hozzák létre, ami ezután főleg az agyi és a végtagi mikrocirkuláció (a legkissebb erek keringése) javulásában mutatkozik meg.

A ginkó a modern kutatások alapján

A mai Kínában alkalmazzák a ginkó kivonatot idült hörghurut, asztma, alacsony szérum koleszterin szint és urológiai megbetegedések eseteiben. Kísérleti laboratóriumi körülmények között a tbc kórokozójának fejlődését gátolja. Ezért ott a tbc gyógykezelésére is felhasználják.
Nyugati kutatók rendszeres laboratóriumi vizsgálatai lehetővé tették a ginkó hatóanyagai pontos összetételének megismerését és ezáltal gyógykezelésre való felhasználásának lehetőségét teremtették meg.
A rendszeres vizsgálatok végzését lehetővé tette a ginkgolid izolálása, majd E.J. Corey és munkatársai által 1988-ban a ginkgkolid egyes alkotó elemeinek (A, B, C, G, M, J) felismerése.
A kutatást segítette a PAF = Platalet Activating Factor (vérlemezke aktiváló faktor) és a szabad gyökök hatásmechanizmusának ismerete is. A szabad gyökök hatásának tisztázása is többféle probléma megoldásához vezetett. Először 1969-ben mutatták ki, hogy a szabad gyökök élő sejtekben előfordulnak.
Az életfontosságú oxigén elégetésekor keletkező energiát és hőt a szervezet, a sejtek feladatainak teljesítéséhez használja fel. Az égési folyamatok közben az oxigénatomok elveszítik elektronjaik egy részét, és ezekből, valamint hidrogénekből szabad gyökök képződnek. Ezek nagy energia felesleggel rendelkező molekulák, melyek képesek felesleges energiájukat más molekuláknak átadni. Ha ezeknek erre szüksége nincs, veszélyessé válhatnak a többi sejtekre. Ha a szervezet nem rendelkezik kellő védekező képességgel a szabad gyökök ellen, úgy ez a körülmény sejtpusztulást eredményezhet. A szabad gyökök oxidatív sejtkárosító hatása következtében főleg az idegsejtek károsodnak.

Fokozott szabadgyök képződés lehetséges: a helyileg csökkent vérkeringés (ischaemia) esetében; a zsírok alapsejtjeinek oxigén felvételekor; külső károsító hatások (légszennyeződés, sugárártalom) következtében. A szervezet baktériumos fertőzések ellen, a szabadgyökök segítségével védekezik, ha túl nagy mennyiség keletkezik, károssá válhat. A gingkolid képes a szabadgyökök megkötésére. Ez az antioxidáns gyökfogó mechanizmus, melyben a bioflavonoidnak is nevezett gingkolid B mellett C és E vitaminoknak és egyes enzimeknek is szerepe van.
Rendszeres gyógyszerhatás kutatómunkához olyan anyag szükséges, mely állandó, pontosan meghatározott mennyiségű hatóanyagot tartalmaz. Ginkó esetében ezt 1989-ben határozták meg Németországban és EGb 761 jelzéssel szabadalmaztatták. Jelenleg Európában és Ázsiában ezt a meghatározást használják. Az EGb 761 tartalmaz: 24% flavonoid glikozidát és 6% terpenoidot (Ginkolid B és Bilobalid).

Az EGb 761 leggyakrabban és legnagyobb hatásfokkal az emberi idegrendszer működését segíti. Az idegrendszer két nagy egységből áll: a központi idegrendszer, melyet az agy és a gerincvelő alkot, valamint az idegkötegek, melyek az agy és a periféria közti kapcsolatot biztosítják. A test súlyának 2%-át kitevő agynak a keringő vér 20%-ára van szüksége zavartalan működéséhez. Ez a mennyiség biztosítja a szükséges oxigént és az idegsejtek anyagcseréjéhez szükséges tápanyagot. Ehhez a vér továbbítása céljából akadálytalanul működő érrendszer kell.
Az életkor előrehaladásával csökken az agy telejesítőképessége, mivel az agyi vérátáramlás (mikrocirkulácio) elégtelenné válik és ezért az idegsejtek oxigén ellátása és anyagcseréje romlik.
Fellépnek a rossz vérellátás következtében az agyi elégtelenség elsődleges tünetei, a cognitív funkciók: a tanulás, az éberség, a figyelem, a megértőképesség lassulni kezd. Kialakulnak a dementia kezdeti, majd mind súlyosabb és végül az Alzheimer-kórhoz vezető tünetei. A kialakuló panaszokat és tüneteket gyógyszeresen befolyásolni és ezáltal a tüneteket csökkenteni lehetséges, az agyi oxigenizációt és az agyi glukóz felhasználást segítő anyagokkal. Ezen gyógyszerek feladata a kiserek rugalmasságának fokozása, a vörösvérsejtek és vérlemezkék súrlódásának és tömörülésének csökkentése és a vörösvérsejtek rugalmasságának növelése. Ezen csoportba tartozó hatóanyagok 1972 óta nootropikumok néven ismertek. Ilyenek az EGb 761-en kívül a piracetam, piryitinol, stb., amelyek különböző gyári elnevezéseken (pl. Tebofortan, Nootropil, stb.) vannak törzskönyvezve. Az EGb 761 40 mg tartalmu tabletták, ill. 4%-os cseppek valamint injekciók alakjában van gyógyszertári forgalomban.
A kutató orvosok az eddigi tapasztalatok tudományos alátámasztása céljából kiterjedt kontrollcsoportos, kettős vak kisérletes vizsgálatokat végeztek az EGb 761 terápiás értékének bizonyítására.

A vizsgálati eredmények a következők:
Időskorúak agyi elégtelensége: nagy beteganyagon végzett megfigyelések, műszeres és standardizált mentális állapotvizsgálatok, teszt próbák segítségével kimutatták, hogy kezdeti nagyobb, napi 160-240 mg 4 hétig adott, majd 3 havi napi 3x40 mg fenntartó adagokkal, a kontrollcsoporttal összehasonlítva kedvező eredmények voltak. A kezdeti stádiumban lévő betegeknél a memória, figyelés és érzelmi állapot kimutathatóan javult. Az ingerlékenység, felismerési zavarok csökkentek, az általános közérzet jobb lett.
Mivel az agysejtek regenerálódásra nem képesek a dementia súlyosabb fokozatánál és Alzheimer-kórnál a tünetek javulása kisebb mértékű volt, de a gyors hanyatlás megelőzhető lett.
A heveny agyi elváltozást okozó, érsérüléses (stroke) esetekben a korai stádiumban elkezdett nagy adagban adott EGb 761 kezelés csökkentette a halálos kimenetelű esetek számát. Az esetek nagyobb részében az agyi elégtelenségi tünetek javultak, maradványtünet kevesebb maradt vissza.
A rohamokban jelentkező szimmetrikusan, mindkét kéz, esetleg láb, ujjain hideg vagy izgalom hatására keletkező érösszehúzódások (spazmusok) - Reynaud kór - ritkábban jelentkeztek EGb 761 hatására.
A perifériás keringés akadályoztatása következtében kialakuló oxigén hiány (anoxia) az izomzatban, fájdalmat, zsibbadást okozhat. Ha az oxigén hiány tartósan fennáll, kialakul a főleg érelmeszesedéses betegeknél az időnként jelentkező fájdalmas járászavar a claudicatio intermitens. EGb 761 kezelés után a rohamok száma és a fájdalom csökkent, a vizenyő (oedema) kiürült.
Az erekre kedvező hatás a szívkoszorúerek (coronaria) jótékony befolyással van, a szívműködést is javítja, a vérrögképződés és így a szívinfarktus előfordulása is csökken.
PAF akadályozó képességének következtében antiallergiás hatása van, így az asthmás betegeknél a rohamok gyakoriságát és a tüneteket csökkenteni tudja az EGb 761.
Az agyi centrum keringési zavara által okozott szédülés, hányás, fülzúgás esetén ugyanúgy hasznosnak bizonyult az EGb 761 kezelés, mint az egyensúlyozó szerv bántalmánál, vagy sérülés utáni esetekben.
Hallás károsodásra is kedvezően hat, a kezelt betegeknél 2/3-dal jobb volt az eredmény, mint a placeboval kezelteknél.
Szemészeti kezelés eredményei: a szemfenéki erek keringésének javításával az ideghártya degeneratív pigment elfajulására kedvezően hatott. Napi 160 mg EGb 761 adása mellett javult a látás és a továbi romlás csökkent.
Égési sérüléseknél a ginko kivonat gátolja a vér szövetek közé szivárgását és ezzel a gyógyulást elősegíti.
Az EGb 761 tartalmú gyógyszerek mérgezést nem okoznak, rákkeltő hatásuk nincs. Mellékhatást a kezelések 3%-ában észleltek: csekély gyomor-bélpanaszok, fejfájás, allergiás bőrtünetek. Mindezeket laboratóriumi és állatkisérletekkel, valamint klinikai vizsgálatokkal bizonyították.
A forgalomban lévő gyógyszerek EGb 761-et tartalmaznak. Kombinált készítmények is vannak, melyekben értágító (Heptaminol) és az érfal rugalmasságát fokozó (Rutin) szereket tartalmaznak. A fokhagyma és a ginszengkivonat sokoldalú hatásával hatványozható a ginkókivonat eredményessége.


A Ginkgo biloba levélből készíthető teák és egyéb gyógyszerek

Gyógynövényekből készült teákat tapasztalati alapon a régi idők óta használják a népi gyógyászatban. A gyógyteák és egyéb kivonatok napjainkban mindinkább előtérbe kerülnek. A gyógyteák a gyógynövények felaprított száraz részeiből (a drogokból) otthon, házilag készíthetők. Mivel ezek a vízzel készült kivonatok romlandók, hosszabb ideig nem tarthatók el, ezért fogyasztás előtt frissen készítendők.
A ginkó levelet gyógytea vagy egyéb kivonat elkészítése céljából június-július hónapokban kell begyűjteni, mert hatóanyagtartalma ilyenkor a legmagasabb. A begyűjtött leveleket megmosás és szárítás után lehet tárolni. Tea készítésekor a felaprított száraz levelekből 1 teáskanálnyit kell számítani 1 csésze forró vízre, 5 percnyi forralás és leszűrés után kb. 1/2 óráig állni hagyjuk. Szükség esetén izesíthető. Ez a mennyiség egyszerre elfogyasztandó. Több gyógynövényből készült teakeverékben az egyes hatóanyagok egymás hatását fokozzák, így a kivánt eredmény jobban elérhető. Ezekből a gyógyteakeverékből 1 kávéskanálnyit kell számítani 1 csésze forró vízre.

A gyógynövénykeverékekből készíthető gyógytea receptje:
Árnika virág - Arnicae flos 10 gr
Ginkgo biloba levél - Ginkgo biloba folium 20 gr
Hajdina levél - Fagopyri herba 10 gr
Somkóró levél - Meloliti herba 20 gr
Szagos müge - Asperulae herba 20 gr
Galagonya levél, virág - Crataegi folium c. flos 20 gr
Fagyöngy levél - Visci folium 30 gr
Naponta 3x1 teáskanállal 1 csésze forró vízbe.

Ősi máltai leírások alapján ginkókivonatból és többféle gyógynövényből készítenek szellemi és testi fáradtság esetén jótékony hatásúnak tartott likőrt is.
A ginkó vérkeringést fokozó hatását kombinálják az édesgyökér (Liquiritia officinalis) gyulladáscsökkentő hatásával, ez krém, zselé és sampon alakjában hajhullás ellen hatásosnak bizonyult (Helia D zselé zsiros hajra, korpás fejbőrre, a Helia D krém száraz, töredezett hajra). A ginkó gélnek helyi gyulladáscsökkentő hatása van. A fentiek alapján megállapítható, hogy a ginkó levél kivonat külsődlegesen is eredményesen használható.


A ginkó a homoeopathiás gyógyításban

A homoeopathia nyelvújítás korabeli magyar elnevezése "hasonszenvi gyógymód". Alapelve, hogy a betegségek melyek oly tüneteket mutatnak, mint amelyeket bizonyos orvosságok előidéznek, meggyógyulnak, ha ezekhez hasonló orvosságokat kis adagban adnak a betegnek. Similia similibus curantur = a hasonló a hasonló által gyógyíttatik. Az elmélet szerint a gyógyszerek hatása annál erősebb, minél kisebb az adag, mert a gyógyszerek nem anyaguk, hanem a bennük levő immateriális erők által hatnak, ezen erők annál jobban érvényesülnek, minél inkább háttérbe lép a szerek testi anyaga. A gyógyítás sikere érdekében nagyon lényeges a beteg részletes kórelőzményének ismerete, mert csak így tudja a homoeopathiás orvos a betegséghez a leghasonlóbb szert megtalálni.
Maga idejében ez a tan ellenkezett az akkor alkalmazott erőszakos gyógyító eljárásokkal (pl. hánytatás, érvágás, stb.), ezért sok követőre talált. A betegségek természetes lefolyására hívta fel a figyelmet, ez akkor haladó eszmét jelentett. A homoeopathiás tanok elméletét először Samuel Hahnemann német orvos írta le és ismertette 1810-ben megjelent munkájában. A leghasonlóbb szer megtalálásának és sikerrel való alkalmazásának alapfogalmait ismertette művében. A homoeopathiás eszmék elterjedtek az akkori egész művelt világban és vitára adtak alkalmat. Homoeopathias tanok és követőik sok sikeres gyógyulásról számoltak be az akkori vezetők köréből is. Hazánkban a homoeopathiás gyógymód legkiemelkedőbb képviselője Bakody Tivadar egyetemi tanár volt, kinek homoeopathiás kórházi osztálya is volt Budapesten.
A homoeopathia iránt napjainkban újból nagy érdeklődés nyilvánul meg. A ginkó sokoldalú, immunrendszert erősítő, gyógyító hatását a homoeopathiás gyógykezelésben is felhasználják. Egyre inkább polgárjogot nyer az orvostudományba integrálódó, értékeket közvetítő, eredményeket elérő, homoeopatás kezelés. A gyógyszerek készítéséhez szükséges "ősoldatot" a friss zöld ginkó levélből sajtolással állítják elő. Ebből higítják kellő mértékben a gyógyszert. A homoeopathiás Ginkgo biloba gyógyszer pontos higítását a legmodernebb kromatografiás eljárásokkal ellenőrzik. Az oldat idegen anyagoktól való tisztaságának ellenőrzésére a szinképelemzést (spektroszkopia) és polarografiát is felhasználják. Az "ősoldatot" 1:100 arányban sorozatosan higítják. Ezt hívják a potenciálás "C" változatának, ez a legelterjedtebb módszer. 1:10 higításból kiinduló "decimális" rendszer főleg Németországban használatos. Leggyakrabban használt a C30 illetve a D30 potencia. A homoeopathiás gyógykezelés területén a ginkót az agyi érelmeszesedés, a cukorbetegek érelváltozásai és a nikotinizmus következményeinek kezelésére használják. A ginkó hatásának fokozására aranyat (aurum colloidale) adnak az "ősoldathoz". Az arany a népi gyógyászatban régóta ismert és a homoeopathiás kezelés jó hatását látják a központi idegrendszer zavara és egyes érelváltozások esetén: nyugtalanság, gyengeség, búskomorság, valamint magas vérnyomás ellen. A ginkó kivonat és arany keverékéből előállított cseppeket a homoeopathiás gyógyításban a közlemények szerint eredményesen használják.


A ginkómag hasznosítása az orvoslásban

A ginkó gyümölcse hosszú kocsányon, 5-6-os csokorban fejlődik. A csonthéjas mag kettő vagy három élű kb. 1.5 - 3 cm hosszú, kb. 2 cm széles. A magot Kinában már a földművelés megkezdése előtti időben is gyűjtötték. Később már termesztették és piacon árulták.

A hagyományos kínai orvoslás már kb. 5000 éve használja gyógyításra. A mag tartalmaz keményítőt 62%, szénhidrátot 6%, fehérjét 11%, zsiradékot 1.5-3%, rostanyagot 1%-ban. A mag gyógyhatású anyagai: ginkolsav, hydroxyginkolsav, bilobol, ginnol, ginkgotoxin, nyomokban cyanhydrogen. A nyers mag főleg gyermekekre mérgező hatású lehet. Ennek okozója a B6 antivitamin (4-methoxypyridoxin), mely a B6 vitamin felszívódását és hasznosítását akadályozza. A főzés vagy pörkölés az antivitaminthatást kiküszöböli és a mag élvezhető lesz. A csekély cyanhydrogén enyhe mérgezést okozhat, a szem és torok égető érzése a nyálkahártya izgalom miatt, valamint felléphet fejfájás és gyengeségérzet is.
Ezek a tünetek hasonlóak a kb. 50-60 db. keserümandula vagy barackmag elfogyasztása után észlelhetőkhöz.
Kínai kutatók az utóbbi évtizedekben behatóan foglalkoztak a ginkómag gyógyászati felhasználásának lehetőségeivel. Laboratoriumi és állatkisérletekben kimutatták, hogy simaizom lazító és gyulladáscsökkentő hatása van. Ennek következtében pl. az idült hörghurutra kedvező hatású: csökkenti a váladékozást, szünteti a köhögési ingert. Keringési szervekre való hatása: növeli a hajszálerek átjárhatóságát és elősegíti a következményes vizenyő kiürülését. Patkányoknál agyi vérkeringést javító hatást is észleltek. Antibiotikus hatást is tapasztaltak, bélférgek ellen is hasznos. Vizes kivonatát a bőr gombás betegségeinek kezelésére találták hatásosnak.
A fenti megfigyelések jelentős gyógyeredményt nem bizonyítottak, ezért a ginkómagból előállított gyógyhatású készítmények nem kerültek széleskörü alkalmazásra.


A mag felhasználása az étkezésben

A ginkómag a buddhista hústalan táplálkozás kedvelt alapanyaga. Kinában és Japánban konyhai felhasználása nem ritkaság. Nálunk még nem ismert mint élelmiszer, de gasztronómiai érdekessége miatt foglalkoznunk kell vele. A termés ősszel érik be, az első fagyok után gyűjthető a fáról vagy fa alól. A puha gyümölcsből óvatosan kell kihámozni a csonthéjas magot (a húsos burok és leve maró hatású). Az így nyert magokat meg kell mosni. Ezután kezdődhet a konyhai előkészítés. A feltöretlen frissen szedett magok hűtőszekrényben 2-3 hétig tárolhatók. Felhasználás előtt a csontos héj megroppantása után, legjobb körömmel kiemelni a nedves, puha, rugalmas, gazdagon húsos magot. Öntsünk rá forrásban lévő vizet és áztassuk 10 percig, ekkor a fellazult bőrét is lehúzhatjuk. Ezután tegyük forró vízbe és főzzük fél órán át, szűrjük le.
Ha a lehéjazott magot napon vagy langyos sütőben megszárítjuk, korlátlan ideig eltartható, jól záródó edényben hűvös, száraz, sötét helyen. Távol-Keleten a megtisztított magból sós lével konzervet is készítenek, ezt már nem kell forralni, csak leöblíteni. A pirított, sózott magot piacon árulják, kedvelt csemege. A pirított ginkómagnak férfi nemi erőt fokozó hatást tulajdonítanak, ezért az impotencia kezelésére ajánlják.

A ginkó mag kissé édeskés ízű. Értékét az adja, hogy átveszi a vele együtt párolt zöldségfélék és húsok ízét és puha anyagával gazdagítja az ételt. Előszeretettel főzik össze szárnyas húsokkal és felhasználják töltelékekben vagy levesbetétként is.

 

Elkészítési példaként lássuk az alábbi távol-keleti ételrecepteket:

1. PAJ-KUO CSI CSIU (kinai párolt csirke ginkómaggal)

Hozzávalók:
3 evőkanál olaj
1 evőkanál apróra vágott zöldhagyma
6 db tung-ku (shiitake) gomba
egy csirke melle
10 dkg hüvelyével együtt ehető zöldborsó
20 dkg friss vagy konzerv ginkómag
2 teáskanál világos szójaszósz
2 evőkanál a gomba áztatólevéből
Páclé:
1 teáskanál rizsbor
1 teáskanál keményitő vagy kukoricaliszt
1 teáskanál napraforgó olaj
Előkészítés:
Folyó víz alatt mossuk meg a shiitake gombát, majd áztassuk meleg vizbe 15 percig vagy ameddig megpuhul. Vágjuk mindegyiket négyfelé. Tegyünk el a levéből két evőkanállal.
Csontozzuk le a csirkemellet, vágjuk ujjnyi kockákra, keverjük össze a borral, keményítővel és egy teáskanál olajjal.
A hüvelyes zöldborsó mindkét hegyét törjük le, mint a zöldbabot szokás. Mossuk meg. A ginkó konzervet szűrjük le vagy készítsük elő a frissen tisztított ginkgómagot.
Főzés:
Melegítsünk meg három evőkanál olajat, tegyük bele a zöldhagymát és a gombát, pároljuk néhány másodpercig.
Adjuk hozzá a pácolt csirkét és pároljuk tovább másfél percig. Keverjük hozzá a zöldborsót, és a ginkó magot, locsoljuk meg szójaszósszal, szórjuk meg sóval, öntsük hozzá a gomba félretett áztatólevét, majd pároljuk további egy percig.
Forrón tálaljuk.

 

2. PA PAO JA (Nyolc drágakővel töltött kínai kacsa)

Ez a fogás a töltelék nyolc fő hozzávalójáról - köztük a ginkgómagról - kapta nevét.
Csontozzunk ki egy két és félkilós kacsát, hegyes zöldséghámozó késsel, élével mindig a csont felé vágva, végül kimetszve a combcsontokat is, lehetőleg úgy, hogy a kacsa egyben maradjon.
Hozzávalók a töltelékhez:
2 evőkanál olaj
2 evőkanál felkockázott sulyom ("vízigesztenye")
fél csésze kockára vágott nyers, füstölt sonka
8 szem szelídgesztenye, meghámozva, négyfelé vágva
2 evőkanál metélt koriander zöldje
fél csésze ginkómag (friss vagy konzerv)
negyed csésze kockára vágott bambuszrügy
8 fafüle gomba, meleg vízben feláztatva, szárazra nyomkodva, kockára vágva
2 evőkanál apróra vágott zöldhagyma
2 evőkanál Shaoxing rizsbor vagy száraz szamorodni
1 evőkanál világos szójaszósz
só ízlés szerint
a kacsa mája kockára vágva
1 csésze főtt rizs
A főtt rizs kivételével a töltelék összes nyersanyagát pároljuk fél percig forró olajban, majd keverjük össze a rizzsel. Ha már nem égeti a kezünket, töltsük meg a kacsát, külön a combját is. Varrjuk össze a nyakánál és a farkánál, főzzük egy és egynegyed óra hosszat egy lábosban vagy wokba tett porcelán tálon, fedő alatt, víz fölött, gőzben.
Ha kész, hagyjuk kihülni, megszáradni (eddig a pontig előre is elkészíthetjük és felhasználásig hűtőben tárolhatjuk), majd hintsük meg kukoricaliszttel és süssük bő olajban.
Egészben adjuk fel.

 

3. GINNAN AGE (Japán módra sült sózott ginkómag)

20 dkg lehéjazott ginkómag
3 púpos teáskanál só
olaj a sütéshez

Tegyük a magokat egy száraz serpenyőbe és addig pörköljük, míg a bőrük felpattogzik. Hagyjuk hűlni kissé, majd konyharuhában dörzsöljük le a még forró magokról a hártyás bőrt. Hevítsük fel az olajat, amig nem füstöl, szórjuk bele a ginkómagokat és süssük aranysárgára.
Szűrjük le, helyezzük zsírpapírra, hintsük meg sóval, majd hempergessük oda-vissza a papíron, hogy a só egyenletesen rájuk tapadjon.
Hidegen bor- vagy sörkorcsolyának adjuk fel.
Köretnek is jó húsos vagy zöldséges fogások mellé.
Fogpiszkálóra vagy fenyőtűre is szúrhatunk kettesével-hármasával belőlük díszesebb tálaláshoz.

 

4. CSAVAN MUSI (Gőzben főtt japán tojáskrémleves)

6 gomba
fél csirkemell, kicsontozva
12 garnélarák
6 spenótlevél
12 ginkómag
1 evőkanál szójaszósz
2-3 teáskanál szake (japán rizsbor)
6 tojás
6 dl csirkehúsleves
1 dl tejszín
2 teáskanál só
A csirkehúst, a rákot, a spenótleveleket, a ginkómagot, a szakét adagoljuk szét egyenlően hat porceláncsészébe. A gomba szárát vágjuk apróra. A sóval, tejszínnel, húslevessel felvert tojást az apróra vágott gombával együtt osszuk szét a csészékbe.
Tegyünk mindegyikbe egy-egy gombafejet és locsoljuk meg szójaszósszal.
Borítsuk le a csészéket alufóliával, kössük le, majd állítsuk lábosba, kb. 3 cm mély vízbe. Fedjük be és 25 percig forraljuk. Azon melegében a csészékben tálaljuk.

 

5. SZINSZOLLO, sinseollo (Tűzkatlanban főtt koreai tündérleves)

Ez az ünnepi (vagy úri) étel legalább harminc féle alapanyagból készül, spiritusz égő vagy faszénparázs fölött, a vendégek közreműködésével, gyűrű alakú asztali főzőüstben, másnéven tűzkatlanban. Itt egy egyszerűsített változatát adjuk közre, saspáfrányhajtás, rák, fácánhús, jujuba, fenyőmag, harangvirággyőkér stb. nélkül.
Hozzávalók:
20 dkg sertésmáj

bors
szézámolaj
10 dkg pacal
10 dkg darált marhahús
1 tojás
1 kis sárgarépa
6 gomba
1 zöldpaprika
1 cseresznyepaprika
10 dkg bambuszrügy
10 dkg bélszín
12 ginkómag (3-4 magnál soha nem számolnak többet egy személyre)
4 dió
4 csésze erőleves
3 teáskanál világos szójaszósz
Szeleteljük fel a májat a lehető legvékonyabbra, dörzsöljük be sóval és borssal, egy kevés szezámolajon süssük meg mindkét oldalát kb. 2 percig.
Vágjuk darabokra a pacalt és főzzük enyhén sós vízben 5 percig. Szürjük le. Keverjük össze a darálthúst tojással és egy kis sóval, borssal, formáljunk belőle kis gombócokat. Süssük világosbarnára szézámolajban.
Tisztítsuk meg a sárgarépát és vágjuk hosszú csíkokra. A gombát vágjuk ujjnyi kockákra. A zöldpaprika húsát és a bambuszrügyet vágjuk vékony szeletekre. Morzsoljuk szét a cseresznye-paprikát. Szeleteljük fel a bélszínt, sózzuk, borsozzuk meg és süssük mindkét oldalát kb. 2 percig szézámolajon.
Rendezzük a májat, a pacalt és a bélszínt a tűzkatlanba, adjuk hozzá a zöldséget, a húsgombócot, a ginkómagot és a diót. Öntsük rá az erőlevest, adjunk hozzá egy kevés szójaszószt.
Forraljuk fel, majd főzzük 12-15 percig.
Külön kis tálkákban adjunk fel szójamártást és ecetes szójamártást.
Evőpálcával együk ki a Szinszollo darabos részét, ki-ki saját szószába mártogatva a falatokat. A maradék levét osszuk szét evőcsészékbe befejező fogásként.


Díszfaként való felhasználása

A ginkót sudár törzse, elágazó lombos koronája miatt szívesen ültették kezdetben templomok, kastélyok kertjeibe, arborétumokba. Miután ritkaság volta megszünt, megjelent az utcai sorfák között. Nemcsak külseje teszi erre alkalmassá, hanem az is, hogy eddigi tudásunk szerint nem voltak ismeretesek a növény-, illetve a rovarvilágban ellenségei. Úgy tudtuk hogy a számításba jövő élősködők már sokezer éve kipusztultak, így növényvédő szerekkel való kezelést nem végeztek. Kínai szerző 1992-ben kiadott monográfiában leír kártevőket, nevezetesen molylepkeféléket, melyeknek bebábozódásából kikelt hernyók a ginkó leveleit károsítják.
Szívósságára jellemző, hogy a nagyvárosok porral, gázzal szennyezett levegőjét jól bírják. Például a New-York-i Fifth Avenue ginkó fasora a nagy forgalom ellenére is egészséges. Budán a Margit körúton dézsába ültetett páfrányfenyők jól tűrik a város legszennyezettebb levegőjű útjának életkörülményeit.
A ginkó a Föld őstörténetének minden katasztrófáját túlélte (földrészek, hegyek keletkezését és pusztulását, őshüllők kihalását, stb.). Átvészelte a modern idők legnagyobb pusztítását a hirosimai atombombázást is. Ott a nagy tűzben minden élőlény elpusztult. Az egyik templom mellett a szent ginkófának is csak üszkös csonkjai maradtak. Következő tavaszon egy rügy kihajtott a roncson. Gondos ápolás megmentette ezt, ma már erőteljes ágazat fejlődött ki a pusztulásra itélt fán.


A bonsai és a ginkó

Nemcsak a jól fejlett, öreg páfrányfenyő fák gyönyörködtetik a növénykedvelőket. A távol-keleti emberek már régen felfigyeltek a szabad természetben mostoha körülmények között növekvő, szinte elkorcsosult törpefák különös alakjára. Széljárta sziklás vidékeken alakulnak ki a görbe törzsű, ágaikkal a sziklára fekvő, méternél alacsonyabb törpefák. A művészetek kedvelői a természetesség mellett a stilizált rendellenes elemeket is értékelik. Így van ez a kínai és japán házak kicsiny kertjeiben, ahol minden miniatürizált, a cserje és fa is így gyönyörködteti a szemüket. Kinában a panjung, Japánban a bonsai mesterek formálják évszázadok óta a törpefákat. Munkásságukat misztikum övezte. Sokáig apáról fiúra szálló titokzatos módszereknek tartották a bonsai nevelők tudományát. Európában kb. 30 évvel ezelőtt kezdett terjedni a növénytermelők körében ez a szemet gyönyörködtető elfoglaltság.
Hazánkban is működnek a bonsai rajongók klubjai. Sokfajta fát és cserjét ültetnek erre a célra, ezek között gyakori a ginkó fa. A kertészek a törpefákat úgy nevelik, hogy a magot vagy dugványt kis edénybe, kevés, megfelelő összetételű, szerkezetű, tápanyagellátottságú és vegyhatású talajba ültetik. Erre a homok, agyag és tőzeg keverékéből összeállított talaj a megfelelő. Legfontosabb a jó vízáteresztőképesség. A talajkeverék össszeállításánál a nevelési körülményekre és a gondozás módjára is figyelemmel kell lenni. Tápanyagellátását folyamatosan kell biztosítani. Legcélszerűbb a hetenként egyszeri tápoldatos locsolás a vegetációs időben. A forró nyári napokon akár naponta kétszer is szükséges lehet a locsolás. Ugyanekkor a reggeli harmat pótlására a fa lombját tiszta vízzel permetezni is szükséges lehet. Éghajlatunk alatt a bonsai fácskáknak télen csak talaját kell megfelelő takarással védeni az átfagyás ellen.
A bonsai nevelése, ápolása közben a természetben található törpefák életlehetőségeit igyekeznek utánozni. Ebben segítségre van a korlátozott talajtérfogat. Az ilyen módon gyengén fejlődő gyökérzet csak kis törzset és koronát növeszt, melyet kezdettől fogva igyekeznek egyenes vagy különböző ferde irányokba kényszeríteni. A törzs alakja szerint megkülönböztetnek: egyenes, felfelé törő, elterülő, csavarodó, stb. törzsű bonsai fákat. Mivel a növényt a külső körülmények akadályozzák a leveles hajtások és a gyökér rendes arányú fejlesztésében, a levelekben keletkező szerves anyag a virágképzés céljaira használódik fel. Ezért van a szokottnál dúsabb virágzata például a törpe cseresznye és egyéb virágos fáknak. A ginkófa csak 20 éves koron túl lesz szaporodóképes, ezért a törpe ginkó fát úgy teszik termővé, hogy a termőképes idős fáról levágott ágat dugványozzák vagy oltják be a fiatal fába. A következő tavaszon az így kezelt törpe ginkófa virágot és gyümölcsöt hozhat. Az így kialakított idős bonsai törpefák az otthonok és kiállítások díszei lehetnek.
Hazánkban is sok helyen telepítenek ginkó fákat. Éghajlatunk alatt jól fejlődik. Napos helyet és tápanyagban gazdag, nem túl száraz talajt szeret. Földlabdával kell ültetni oda, ahol későbbi fejlődéséhez megfelelő nagyságú hely van. A porzós példányok kedveltek, melyek elkülönítése a kromoszómák vizsgálatával történhet. Faiskolákban oltással szaporítják, lehetőleg augusztusban a porzós fákról szerzett rügyekkel.


Összefoglalás

A nyugati világban évszázadokon keresztül csak a ginkó sokmillió éves megkövesedett maradványai voltak ismertek. A XVII. század végén váltak ismertté élő egyedei, melyeket díszfának, szent fának tartottak Kelet-Ázsiában. Itt magját étkezésre, leveleit tapasztalati alapon gyógyításra hasznosították.
A modern gyógyszerkutatás tisztázta a ginkóban rejlő hatóanyagokat. Tudományosan megalapozott vizsgálatokkal bizonyította az egyes betegségekkel elérhető gyógyászati eredményeket az általános és homoeopathiás gyógyításban.
Ma már a ginkót kiterjedt ültetvényeken tenyésztik. Leveleit mint gyógyszeralapanyagot, magját étkezési célokra hasznosítják.
A ginkófa költőket, művészeket ihletett meg műalkotások készítésére.
A törpe díszfákkal foglalkozó növénykedvelők gyakran használják az általuk nevelt és ápolt törpefácskák alapjául a ginkót.


Irodalom

Christopher Hobbs: Ginkgo, Elixír of Youth (1991)
Kemper-Schmid-Schönbein: Rökan, Ginkgo biloba EGb 761 (1991)
Csang Csie: Jin-hszing caj-pej csi-su (A ginkó-termesztés mestersége, 1992)
Benedek István: Tibeti orvoslás és varázslás (1987)
J. W. Goethe: West-östlicher Diwan (1819)
E. Schneider: Ginkgo biloba (1988)
Packard-Deberdt-Vleyman: Nootropil monográfia (1996)
Neményi András (szerk.): A bonsai titkai (1996)
Maria Schmid, Helga Schmoll gen. Eisenwerth: Gingko, Ur-Baum und Arzneipflanze (1994)
Dános Béla: Farmakobotanika (Budapest, 1997)