Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Germanus Gyula oldalra
Germanus
Gyula
VÁMBÉRY ÁRMIN (1832–1932)
Nyugat, 1932. 24. szám
Csak két évtizede múlt, hogy a pesti Dunapart egy jelentős lakójával lett szegényebb.
Bicegő úr vastag botjára támaszkodva pontosan délután három órakor megjelent
háza kapuja előtt, pillanatra megállt, végigjártatta szemeit a fenséges Dunán,
aztán lassú léptekkel megindult a Nemzeti Kaszinó felé. A boltosok, a rakpart
munkásai megigazították óráikat, oly pontos volt az öreg úr, s volt idő, amikor
Albion politikai óramutatóját ez után a szerény, kedves mosolyú, de acélakaratú
és törhetetlen energiájú kis ember után igazgatta.
Vámbéry Ármin egyénisége, tettei és élete sokunknak példaképe és vigasza volt. S ha ma a magyar alkonyatban újból felelevenítem emlékeimet, kell hogy ifjúságunknak, öregeinknek ismét buzdítása, a tespedésből, csüggedésből felrázó riadója legyen. Szegény sorsban született, szegényebb nála alig lehetett, gyümölcsöt árult a Dob-utcában, hogy éjjelre egy félágyat kapjon nyughelyül, taníttatásra nem tellett, ezért tanított, hogy azalatt maga is tanulhasson és mindez az anyagi és társadalmi eltaposottság nem törte meg erejét, nem szédítette el értelmét meddő fantáziák hajszolására, hanem törhetetlenül követte azt az ideált, amelynek realitása egyuttal sikerének biztosítéka is volt. Ezért a reális célkitűzésért korunk méltán mintaképének tekintheti Vámbéryt, mert miközülünk sokan politikában, tudományban és művészeti hitvallásban elvesztettük önmagunkat, megtagadjuk multunkat, a távolba nézünk és szemünk elől eltűnik a megfogható közeli, a valóság helyett álomvilágban akarunk élni, mert félünk ezt a keserves, nyomorúságos valóságot üstökön ragadni és becsületes, életrevaló utakra szorítani.
Vámbéry orientalista volt. Nem ama szobatudósok fajtájából, akik évtizedek fáradságos munkájával értékes theoriákat kovácsolnak; de a való életet nem ismerik, ezért theoriájuk csak szellemi épület, amelyet más theoria ledönthet, de nem szól bele az emberek boldogításának vitájába, – hanem beutazta a Keletet, éveken át élt dervismódra, pasák palotájában, mecsetekben, a tudósok és papok házában és praktikus szemekkel az embert és az életet magát fürkészte és kevés hitelt adott az elvont elméleteknek. «Nem egyszer volt alkalmam – úgymond – az elmélet félszegségét belátnom s az magától annyira visszariasztott, hogy eltökélém inkább a vándor tatárok dsidáitól testemet, mint az elmélet betűitől lelkemet megöletni.»
Ismerte a mohamedán Keletet és mégsem vált keletrajongóvá, hanem felismerte a Kelet minden szertelenségét, elmaradottságát, küzdött az ázsiai sötétség és barbarizmus ellen azzal az elszántsággal, amelyet csak a XIX. századi európai öntudatosság kölcsönözhetett. Míg az iszlám valláskulturális képességeit és az iszlám ethikai tanítás légkörében való társadalmi élet lehetőségét körömszakadtáig védte azokkal szemben, akik egyoldalúan csak a vallásban látták Kelet hanyatlásának okait, addig nem habozott, hogy az ázsiarajongókat felébressze narkotikus álmaikból és a realitás borzalmait tárja szemeik elé: a keleti despotizmust, a tudatlanságot, az emberi élet értéktelenségét és azt a szellemi tespedést, amely Keleten a középkor óta uralkodóvá vált. Mindeme kérdésekben az a meggyőződés vezette, hogy Európa kulturáját ethikai célkitűzések vezetik, amely ezért felette áll az eltokolódott keleti kulturáknak, amelyek régebbiek ugyan, de ma többnyire csak csökevényes maradványok. Nem a keresztény misszionárius buzgalma vezette; az európai kultúra az ő szemében elsősorban az az erkölcsi postulatum volt, hogy az évezredek óta felhalmozott tudást az emberi szabadság és jólét szolgálatába kell állítani. Keleten a jólét és szabadság fogalmait megzavarta a dicshimnuszok émelyítő hangja és az emberi szellem legmagasztosabb termékeit, sőt az isteni kinyilatkoztatásokat is csupán a sikerre támaszkodó kalandor-uralmak alátámasztására használták fel.
Ez a meggyőződés Vámbéry lelkében nem a véletlen szüleménye volt. Magyar volt, szegény volt. Születése oly időbe esett, amikor a magyar nemzet a világ haladó, bátor nemzetei előtt a sötétséget honszerelme lángolásával törte meg. A harmincas évek több költőt, tudóst és hazafit emeltek ki a nemzet megtermékenyült testéből, mint az azelőtti századok, és a magyar népet francia, német, angol és amerikai költők egy szebb jövő bajnokának ünnepelték. «Hungarians save the world!» kiáltja Mathew Arnold babérkoszorús költő. Vámbéry politikai állásfoglalásában Angliában látja a civilizáció és humanitás képviselőjét azzal az orosz cárizmussal szemben, amelynek átkos beavatkozását a magyar szabadságharcba saját szemeivel látta. Keleti utazásai alatt pedig ismét itélhetett az angol (európai) kultúra és az orosz (ázsiai) imperializmus felett.
Vámbéry Ármin, mint a legtöbb lángész, nem haladt életében szűk, egyoldalú pályán. Szintétikus elméje az egészet látta és a nagy összefüggéseket kereste. Az a kép, amely ilymódon felvetült szellemében, részleteiben lehetett elnagyolt, apróbb hibák is betolakodtak és ottfelejtődtek, de az egész mégis harmonikus kép volt. Ez a szemlélet csak sokoldalú tehetség eredménye lehetett és Vámbéry munkássága oly sokoldalú, hogy nehéz meghatározni helyét az irodalomban: nyelvész, ethnografus, földrajztudós, politikus vagy elragadó író volt-e. Mindeme tudományágakban oly jelentős eredményeket ért el, hogy a szaktudósok érdeklődését, helyeslését, ellenmondását a legmagasabb fokban felkeltette és olyan viharokat korbácsolt fel, mint kevesen – pedig mindezekben a tudományágakban csak magatanult amatőr volt!
Földrajzi ismeretei alig lehettek, Középázsiát álruhában, kolduló dervisnek öltözve utazta be, jegyzeteket, térképvázlatokat nem készíthetett (csak egy ujjnyi nagyságú plajbászt rejtegetett mellénye bélésében) és tisztán intuicióval következtetett arra, hogy az Oxus folyását megváltoztatta, amit később tudósok igazoltak. Nyelveket maga tanult, a nyelvi kutatások módszerére saját útjain jutott és a magyarok eredetének kérdésében oly vihart vert fel, amelynek cikkázó villámai kialudtak már, de dörgése még ébren tart. Tagadhatatlan, hogy ha álláspontjában nem is volt igaza, zseniális volt, gondolatébresztő volt, új volt és megzavarva a finn-ugor theoria vizeit, tárgyilagosabb mederbe terelte azokat. Minden téren ujító volt. Német-török szótára (1858) az első ilynemű kísérlet, egyúttal az első Konstantinápolyban nyomott német könyv. A török-tatár faj primitív kulturájáról írt könyve nyelvi magyarázattal fejti meg a török nép ethnologiáját.
Mint politikus a világ évtizedeken át felfigyelt szavára. A nyolcvanas évek beigazolták Vámbérynak húsz évvel azelőtt középázsiai útja után angol államférfiak előtt kifejezett aggodalmait Oroszország hatalmi terjeszkedése felett. A liberális angol korszak politikusai, elsősorban Gladstone, tényleg a kereszténység szellemében fogták fel Anglia politikai hivatását Keleten. Az orosz előnyomulás Középázsiában nem nyugtalanította őket, hiszen az indiai bőséges aratás kárpótolt minden esetleges elmaradt nyereségért és elismerték, hogy Oroszország éppen oly kulturális és civilizatórius hatást tud gyakorolni Ázsia népeire, mint Anglia. Az angol liberálisok politikájában mindig felcsillan az a morális hang, amely hódításaikat az emberiesség jegyében történteknek tünteti fel. Húsz év alatt a Vámbéry által 1864-ben felidézett veszedelem valóra vált. A konzervatívok meghívására 1885-ben Angliába sietett, előadásokat tartott óriási hallgatóság és az angol arisztokrácia szine-java előtt, amelyeken ékesszólásával és világos, csak a realitásokat számbavevő okfejtéssel oly sikert ért el, mint egyetlen idegen sem. A hallgatóságban ült Gladstone miniszterelnök is, aki figyelmesen követte Vámbéry szavait, amint azok beszéde vége felé mindinkább emelkedettebbé, határozottabbá és fenyegetőbbé váltak, míg utolsó mondatai egyenesen az ősz államférfiúnak voltak irányítva: «You have squandered English money, you have squandered English blood…!»
A beszédnek példátlan hatása volt. A liberálisok némán maradtak helyükön, míg az imperialista konzervatívok lelkesedése viharos tapsban tört ki. A bicegő dervis, a magyar-török szóegyezések szorgos kutatója, a szegény magyar tudós megrendítette, megdöntötte Anglia leghatalmasabb politikai pártját: Gladstone beadta lemondását és konzervatív kabinet váltotta fel.
Vámbéry a középázsiai politikai kérdések legnagyobb szaktekintélye maradt és véleményét az angol, német, francia folyóiratok és napilapok minden fontosabb eseménynél kikérték. Az angol imperialista politika szócsöve maradt a XX. század első éveiig, amikor VII. Edward bekerítő politikája újabb irányt szabott meg és azt a mottót, hogy Oroszország Anglia legveszedelmesebb vetélytársa India birtokáért, elfojtották a németgyűlölettől izzó angol napilapok és Vámbéry tekintélye háttérbe szorult.
A háború előtti években már csak vonakodva közölte a Times leveleit. Régebbi dolgozataiban gyakran tünődött azon, vajjon fennragyoghat-e Albion csillaga dacára annak a közönynek és tudatlanságnak, amelyet az angol nagyközönség az ázsiai politikai dolgokban nyilvánított és arra a következtetésre jutott, hogy a népet vezetik és amíg Anglia külügye olyan avatott kezekbe van letéve, mint akkori vezetői, világbirodalmi helyzete biztosítva van. Vámbéry az angol államférfiak kiválóságában és nem a néptömegek érzés- vagy tudásanyagában látta a birodalom sorsát meghatározva. Felfogását szomorúan igazolták a tények Angliában és különösen Magyarországon. A nép a vezetőkre bízza magát, kikben különb tehetséget képzel önmagánál és szívesen engedi át magát ama hangulatoknak, amelyeket vezetői szuggerálnak beléje.
Vámbéry mementója az orosz középázsiai veszedelemre nézve a világháború és az utána bekövetkezett események által újból jogosulttá vált. A helyzet a földrajzi adottság következtében azonos maradt, de a világháborúban presztizsét vesztett Anglia Indiában nem rendelkezik azokkal a feltétlen erőkkel, mint azelőtt. Az utolsó 40 év alatt az európai kultúra külsőségeit eltanult indusok és az indusztrializmus nivelláló hatása Ázsia népeiben az európai politikai élet, a demokrácia és önrendelkezési jog minden jelszavát meghonosították a kisszámú, de az ázsiai nagytömegek természetes tunyasága következtében annál hatékonyabb intellektuálisok táborában. Ha valaha valahol a vezető egyén kiválósága döntött népek sorsában, úgy az Ázsiában volt, ahol a tömeg vakon engedelmeskedett a szó, vagy a kard hatalmának. Amit Anglia elmulasztott megtenni Vámbéry intelmére – a középázsiai khánságok pacifikálását és az oszmán török néppel való földrajzi és politikai összekapcsolását Anglia égisze alatt –, az ma súlyosan megbosszulja magát az orosz bolsevizmus indiai propagandájában és Gandhi felforgató, bomlasztó tendenciájú mozgalmában.
Vámbéry legragyogóbb sikereit a tollával aratta és ezek a sikerek mindaddig élni fognak, amíg emberek könyvet vesznek kezükbe. Jókai Mór nagy mesemondónknak három kedvenc olvasmánya a biblia, Shakespeare és Vámbéry útleírása voltak. Dickens Vámbéryval folytatott beszélgetésében így szólt hozzá: Önnek, Uram, regényírónak kellene lennie! Középázsiai útleírását minden művelt nyelvre lefordították és a földrajzi irodalomban alig van könyv, amely tanulságosabb, érdekesebb és szebb lenne. Cikkei és nagyobb dolgozatai; amelyekben a Kelet társadalmi, vallási és kulturális életét festi, oly plasztikusak, mint az élet maga és ma megbecsülhetetlen kútforrások, mert az a Kelet már a történelemé. Születésének évfordulóján olcsó népszerű kiadása utazásának és önéletrajzának már azért is kivánatos, mert a mai lethargia és törpeemberek korában ez a legbuzdítóbb hang és a leghatékonyabb intelem, hogy csak a becsületes lélekkel a realitások felé való törekvés politikában, tudományban és művészetben az, amely a magyarságot – a mai szélmalomhősök keleti képzelgéseikben és tudománytalan turánista túlzásaikban való handabandázásától – megmentheti.
