Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Nagy Olga
A GÖMBÖCFIÚ – ERDÉLYI CIGÁNY MESÉK
Vekerdi József fordítása
Terebess Kiadó, Budapest, 2002
A könyv borítója
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Kétnyelvű PDF

Tartalom

A gömböcfiú
Világ bölcse
Terenyevárosi mese
Taliga király
Galamb-leány
Az ördögkirály lánya
A lusta lány
János és Rózsa
Jegyzetek
A gyűjtő vallomása

A gömböcfiú

Egyszer volt, ha nem lett volna, nem is mondták volna. Egyszer volt egy szegény ember meg egy szegény asszony. Se vénségükre, se fiatal korukra nem született több gyermekük, csak két fiuk. A két fiú közül a nagyobbik tizennyolc esztendős volt, a másik tizenhét esztendős. A jó Isten úgy adta, hogy anyjuk egyszer csak teherbe esett. Mikor anyjuk teherbe esett, egyszer csak lebetegedett, és kisfia született. De annak a kisfiúnak nem volt se keze, se lába; tisztára egy gömböc volt. Úgy adta a jó Isten, hogy mihelyst megszületett, máris tudott beszélni. Így szólt az anyjához meg a testvéreihez:
- No, drága kedves édesanyám, drága kedves édesapám, arra kérlek benneteket, hogy a két kedves bátyám menjen, hozzanak nekem két lepedőt, és fonjanak nekem szittyóból két lábat, két kart, meg fejet.
Indult a két bátyja, meghozták, amit kért, fontak neki két lábat, két kart, meg fejet. Amikor mindez készen volt, akkor így szólt anyjához és apjához:
- No, kedves apám, kedves anyám, most azt kérem tőletek, hogy adjatok nekünk három lovat, mert világgá akarunk menni rajtuk.
Ekkor aztán apjuk meg anyjuk adott nekik három lovat, és a három fiú útnak indult. Annyit mentek, hogy a Szent Isten őrizzen! Egyszer csak egy vadon erdőbe kerültek. Abban a vadonban, ott a hegyeken, mit láttak? Megpillantottak egy hatalmas kastélyt. Abban a kastélyban ki lakott? Egy huszonnégy fejű sárkány. A huszonnégy fejű éppen nem volt odahaza, amikor odaérkeztek. Azt mondja a gömböcfiú a testvéreinek, hogy menjenek be, kérjenek egy kicsi szállást egy éjszakára (mert már estére járt az idő). Bemennek, s mikor beléptek, szólnak:
- Adjon Isten jó estét, öreganyám!
- Szintúgy ti is éljetek, kedves fiaim. Honnét jösztök, merről érkeztetek, mikor errefelé még az énekes madár sem jár, nemhogy halandó ember?
Mondja a két fiú:
- Arra szeretnénk kérni, hogy adj nekünk egy kicsi szállást erre az éjszakára. Van még egy testvérünk is, odakint a kapuban várakozik.
Azt mondja az öreg ördöngös szüle:
- Hát már hogyne adnék! Menjetek, hívjátok be a testvéreteket is.
Kimegy a két fiú, mondják az öccsüknek:
- No, drága kedves öcsénk, azt mondta az öreg ördöngös szüle, hogy ad nekünk szállást.
- No, kedves bátyáim, emeljetek fel szépen hónomnál fogva, vigyetek be, és mondjátok, hogy részeg vagyok.
Beviszik a fiút, a gömböcöt, leteszik az ágyra. Kérdi tőlük az öreg ördöngös szüle:
- No, kedves fiaim, mi történt a testvéretekkel?
- Ó Istenem, öreganyám, olyan részeg, hogy nem tud a lábán állni.
Belépnek; az öregasszony szól:
- No, tegyétek oda az ágy alá, hogy kialudja magát.
Mindjárt vacsorát tálal elébük. Megeszik a fiúk a vacsorát, s mikor megették, lefeküsznek. Ekkor a gömböcfiú szól a két bátyjának:
- No, ha megint kérdi tőletek az öregasszony, hogy mi van velem, mondjátok, hogy még részeg vagyok.
- Jól van, kedves öcsénk.
Valamivel később felkel a öreg ördöngös szüle, odamegy a fiúkhoz, és ezt mondja:
- Ide hallgassatok! Azt álmodtam, hogy ha öcsétek nem szopik egy keveset a mellemből, én meghalok. Muszáj szopnia egy kicsit!
Megy az öreg ördöngös szüle, meg akarja szoptatni. Felteszik a fiút a mellére, hogy szopjon. De miközben szopik a gömböcfiú, olyan nehézzé változtatja magát, hogy a vénasszony úgy érzi, mindjárt kiszökik belőle a lelke a súlytól.
- Vegyétek le gyorsan rólam, mert itt halok meg!
Leveszik, s mikor levették, mondja az öregasszony:
- No, hagyjátok úgy reggelig. Talán reggelre kijózanodik a részegségéből, s akkor majd megnézem, hogy kiféle.
Reggel felhozza az Isten a napot, a fiúk felkelnek, megmosakodnak, az öreg ördöngös szüle ételt tálal elébük, s mondja:
- No, hozzátok ide az öcséteket, hadd egyék ő is. Talán az este óta kijózanodott a részegségéből.
Felállnak, odamennek hozzá, szólnak neki:
- Öcsénk, nézd, mi van. Neked is velünk kell az asztalhoz ülnöd.
- Mondjátok meg neki, hogy akkor ülök veletek együtt az asztalhoz, meg ővele együtt, ha ideadja a kilencedik szoba kulcsát, hogy megfürödjem az erősítő vízben.
- Hallgass ide, öreganyám! Azt mondja az öcsénk, hogy csak akkor ül velünk együtt az asztalhoz, ha ideadod a kilencedik szoba kulcsát, kinyitod a szobát, hogy megfürödhessen abban a vízben.
- Nem tudom odaadni - mondja -, mert nincs nálam a kulcs. A fiamnál van, a legidősebbik fiamnál.
No, elkészültek, elfogyasztották az ételt, szépen megköszönték a reggelit, és fizetni akartak érte. Nem fogadta el. Ekkor aztán a fiúk fogták magukat, útnak indultak.
Ahogy útjukon haladtak, rájuk esteledett. Hol esteledett rájuk? A legöregebbik huszonnégy fejű sárkánynál. Ekkor a két idősebbik fiúhoz szól az öccsük:
- Hallgassatok ide! Menjetek be ebbe a palotába, s ha otthon van valaki, de a huszonnégy fejű nincs otthon, és egy lány jön elébetek, mondjátok neki, hogy én üzenem, a gömböcfiú, hogy adjon nekünk egy kicsi szállást.
Belép a két fiú, szállást kérnek. Csakugyan nem volt más otthon, csak egy királylány, tizenhat esztendős.
- Adjon Isten jó estét, királykisasszony!
- Szintúgy ti is éljetek, drága kedves legények. Mi járatban vagytok?
- Nézd - mondják -, innét és innét jövünk, ebből és ebből a városból, ebből és ebből a faluból. Öcsénk úgy könyörög neked, mint az Istennek, hogy adj neki szállást egy éjszakára.
- Kicsoda az öcsétek?
- A gömböcfiú az öcsénk - mondják.
- No, ha ő, akkor jőjjön be. Hallottam hírét, de látni ez idáig nem láttam. Szeretném látni, miféle ember.
Belépnek a fiúk, felemelik, megmutatják. Szemügyre veszi a lány, szól:
- No, drága kedves szeretőm, mától fogva szeretőm vagy. De tudd meg, drága kedves szeretőm, hogy innét többé nem távoztok, mert három testvér lakik itt, huszonnégy fejűek, azok megölnek benneteket.
- No, kedves szeretőm - mondja neki a fiú -, engem rejts el a kilencedik szobában, és te csak azt tedd, amit én mondok neked.
- Jól van, kedves szeretőm.
- Ti pedig, két kedves bátyám, fogjátok ezt a kicsi levelet, vigyétek el a Vörös királynak, mutassátok meg neki, mondjátok el, hogy hol van a lánya, itt lakik a huszonnégy fejű sárkánynál a hegyekben. Három napon belül térjetek vissza. Ha három nap múlva nem találtok itt, akkor tudhatjátok, hogy meghaltam, megöltek. Ha itt leszek, akkor majd meglátjuk, hogy s mint lesz tovább.
Ezzel fogta magát a két fiú, a két bátyja, elbúcsúztak öccsüktől, elindultak. A gömböcfiú ott maradt elrejtőzve a kilencedik szobában. Hát egyszer csak hazaérkezik a huszonnégy fejű. Kérdezi a szeretőjétől, a királylánytól:
- Készen van a vacsorám?
- Készen van.
Feltálalja az asztalra. Megeszi, lefekszik. Reggel fogja magát, indul magának. A lány bemegy a gömböcfiúhoz, kérdi:
- No, mit tegyek? Mi a teendőm?
- Hallgass ide! Amikor hazaérkezik a férjed, mondd neki, hogy azt álmodtad, hogy ha nem hoz neked emberlábat meg emberkezet meg fejet meg tüdőt meg belet, meghalsz. De te csupán látni akarod őket. Mert azután már nem fogsz félni tőlük. Ő majd nem akar hozni, de te ne engedj, hanem igenis hozzon.
Úgy adta Isten, hogy hazaérkezik a huszonnégy fejű, elfogyaszják a vacsorájukat, lefeküsznek, s a lány felretten álmából.
- Mi történt, kedves feleségem? - kérdezi tőle.
- Nézd, mit álmodtam, s mit álmodtam! Azt, hogy hozz nekem valamiféle emberlábat, valamiféle kart, fejet, tüdőt, belet, hogy láthassam.
- Ó Istenem, kedves feleségem! Hát én meg honnét hozzak neked?
- Én ezt álmodtam.
Úgy adta a jó Isten, hogy egyszer csak lerakta elébe az asztalra:
- No, kedves feleségem! Nézd csak, itt van az asztalon.
Ránéz. Mikor megnézte:
- No, kedves férjem - mondja a lány -, most már nem félek.
- No, feleségem, megyek, eldugom valahová.
- Hagyd itt az asztalon, majd én holnap eldugom.
- Rendben van. Ha holnapra nem dugod el és közbejön valami, hogy nem tudod eldugni és elvesznek, levágom a fejedet.
-Ne félj, kedves férjem, úgy eldugom, hogy senki sem talál rá.
Ezzel fogta magát a huszonnégy fejű, és elment.
Amikor elment, a lány behordta a fiúnak azokat a beleket, azt a fejet, a két lábat, a két kart. Ekkor azt mondta a fiú:
- No, kedves szeretőm, most hozz egy hordó vizet, hogy megfürödjem.
A lány megfürösztötte, aztán felhasította, belerakta a beleket, a tüdőt, és alig hogy megmutatta neki a két lábat meg a két kezet, azok maguktól a helyükre mentek. Ugyanúgy a fej is. Ekkor egyszeriben felpattant a gömböcfiú, és tüstént tizenhét esztendőssé változott. Fogta a lányt, megcsókolta, szólt:
- No, drága kedves feleségem, tudd meg, hogy mától fogva én vagyok a férjed, te vagy a feleségem.
Ekkor bement az egyik szobába, felkészült, királyi köntöst öltött magára, kardot és szablyát vett magához. Mikor felkészült, várta a két testvérét. Amikor a két bátyja megérkezett, nem ismertek rá, hogy ugyan ki lehet. Kérdezték:
- Te vagy a mi kedves öcsénk?
- Én vagyok - mondja nekik. - Nos, tudjátok meg, hogy mától fogva velem együtt kell viaskodnotok, és addig kell viaskodnunk, amíg meg nem öljük a három huszonnégy fejűt, és hazatérhetünk.
No, ez megvolt. A három fiú fogja magát, és visszatér az öreg ördöngös szüléhez.
- No, kedves testvéreim, menjetek be, kérjetek szállást egy éjszakára!
Bemegy a két fiú, mondja:
- Öreganyám, légy szíves, adj nekünk megint szállást egy éjszakára!
Belép a három fiú, asztalhoz ülteti őket. Amikor asztalhoz ültette őket az ördöngös szüle, észreveszi, hogy a gömböcfiú felírta a nevét a homlokukra színarany betűkkel. Megrémült az öregasszony, amikor a fiút látta. Odaszólt a három fiúnak:
- No, kedves fiaim, fogyasszátok el a vacsorátokat, én egy kicsit kimegyek szükségre.
Amikor a vénasszony kiment, hogy elszaladjon a három fiához, jelezni nekik, hogy itt van az a legény, akitől tartanak, a gömböcfiú szólt a testvéreinek:
- No, kedves testvéreim! Ide hallgassatok! A vénasszony nem szükségre ment ki, hanem elment jelezni a fiainak, hogy itt vagyunk, és jőjjenek megölni minket. Te nagyobbik bátyám! Állj az ajtó mellé! Te középső bátyám! Állj a kilencedik szobában az ajtó mellé! Húzzátok ki a kardotokat, és várakozzatok!
A fiú egymagában odaült az asztalhoz - az asztalon étel, ital volt -, fogta a kardját, belevágta az asztal közepébe.
Egyszer csak megérkezik a három huszonnégy fejű, velük az öreg ördöngös szüle. Belép a három huszonnégy fejű meg az öreg ördöngös szüle:
- Adjon Isten jó estét, gömböcfiú!
- Szintúgy éljetek ti is szerencsében-egészségben, ti rusnya szörnyetegek, amik vagytok!
- Tegnap-tegnapelőtt még csak egy borsszem voltál az anyád méhében, s most itt vagy a mi országunkban, a mi asztalunk mellett. Mi senkitől sem félünk, egyedül tőled; de még tőled sem. No, gyerünk, egyél-igyál velünk, ha jó szándékkal vagytok.
Szól a két testvérének a huszonnégy fejű:
- No, drága kedves testvéreim! Együnk, igyunk, amíg jóllakunk!
Mindjárt megparancsolja anyjának a huszonnégy fejű:
- Anyám! Menj le a pincébe, hozz fel nekünk három hordó bort, három sült ökröt és három kemence kenyeret!
Az öregasszony mindjárt felhozza nekik a három kemence kenyeret, három hordó bort és három sült ökröt. Nekilátnak az evésnek. Ekkor így szól anyjához a huszonnégy fejű:
- Anyám! Egy kis időre hazanézek.
- Eredj, de ne ülj sokat!

Fogja magát, indul magának. Amikor hazaér, hová megy otthon, a királykisasszonyhoz. Szól neki:
- No, drága kedves feleségem! Azonnal hozd elő a gömböc lábát, belét, fejét!
- Mindjárt - mondja a lány. Ijedtében valami más teendőt talált magának, hogy megmeneküljön előle, hogy ne ölje meg. De eközben a gömböcfiú is a sárkány nyomában volt, és amikor az hazaért, ő is ott volt a házban. Rászólt:
- Mit akarsz tőle?
De ekkorára a huszonnégy fejű már akkora pofont kent le a lánynak, hogy rögtön összeesett és eszméletét vesztette. A fiú odalépett, feltámogatta, szólt:
- Miért mérgelődsz? Miért ütötted meg?
- Miért ne? Az én feleségem, én parancsolok neki.
- Nem a te feleséged, hanem az én feleségem lesz.
Fogták magukat, viadalra keltek. Amikor pofonvágta a fiút, térdig süllyedt a földbe. Kiugrik a fiú, megragadja a huszonnégy fejűt, s amikor földhöz vágta, derékig süllyedt a földbe. Kiugrik a huszonnégy fejű, ő is derékig vágja a fiút a földbe. Kiugrik a gömböc, megragadja a huszonnégy fejűt. Úgy bevágta a föld gyomrába, hogy ha nem tartotta volna vissza a két fülénél meg a hajánál fogva, lesüllyedt volna a föld mélyébe. Ekkor kirántotta kardját, és levágta az összes fejét.
Most maga mellé vette a lányt, és visszatért vele a két bátyjához, akik a huszonnégy fejűeknél vártak rá. Ekkor kardot rántottak, viadalra keltek, viaskodtak, sokáig viaskodtak, legalább egy óráig. Amikor aztán végeztek a viadallal, nekiláttak, a három fiú kitakarította a szobából azt a sok vért, azt a sok húst, azt a sok hájat, kihordták a házból. Akkor a gömböcfiú így szólt a testvéreihez:
- No, drága kedves testvéreim! Mától fogva ti csak azt csináljátok, amit én mondok nektek.
- Hogyne, drága kedves testvérünk.
- Takarítsatok ki innét mindent, ami a szobákban van, hordjatok ki mindent a házból, és találjatok magatoknak valami munkát az istállóban itt-ott, mert én itt rendbe teszem a dolgokat.
Fogja magát a gömböcfiú, kocsira ül a feleségével együtt, útra kel. Hová mennek? Ahhoz a három kastélyhoz. A gömböcfiú mindjárt összecsapja a három kastélyt, három koronát csinál belőlük. Zsebreteszi, visszatér. Amikor visszaérkeznek, a másik két lány, a középső meg a legkisebbik sárkány felesége, elébe megy a gömböcfiúnak, kérdezik:
- Hol van a férjünk?
- Gyertek, majd megmutatom, hol van.
Bemennek egy szobába. Kihúzza a kardját, és mindkettőjüket kettéhasítja a fejük tetejétől a talpukig. Besózza őket, berakja egy kádba, három napig ott hagyja. Három nap múlva kiveszi őket, rögtön megmossa, összerakja őket, és csak gondol egyet, s a két lány helyrejön. Ha szépek voltak azelőtt, most kétszer olyan szépek és szemrevalóbbak lettek, mint azelőtt voltak.
No, ettek-ittak. Egyszer csak azt mondja a gömböcfiú a két bátyjának:
- No, drága kedves testvéreim! Tudjátok meg, hogy mától fogva van feleségetek. Két feleséget szereztem nektek.
Odaszól a saját feleségének, a legkisebbiknek:
- No, kedves feleségem, készíts ételt, tedd az asztalra. Rakj az asztalra három tálat, három kanalat, három készület ételt, és három kést. Meg kenyeret.
A lány elkészítette az ételt, megterítette az asztalt. Amikor az étel elkészült, hat széket tettek oda. Azt mondja most a gömböcfiú:
- No, gyertek be, üljetek asztalhoz.
Leültek. Ekkor szólt a középső lánynak, a huszonnégy fejű feleségének:
- Eredj be, és kérdezd meg, hogy melyik az idősebbik fiú? Ő lesz a férjed.
Bemegy, megkérdi:
- Melyikőtök az idősebbik fiú?
Az mondja: - Én vagyok.
- Na, én vagyok a feleséged.
Leül mellé. Bemegy a másik lány, ő is ajánlja magát a középső fiúnak, ő is leül a mellé. Ekkor a gömböcfiú is maga mellé veszi a feleségét, és a három testvér helyet foglal a három feleségével az asztalnál, és esznek. Amikor végeztek az evéssel, a gömböcfiú szól a testvéreinek:
- No, kedves testvéreim, most induljunk haza, mert apánk meg anyánk vár ránk.
Mindjárt felpattantak az asztal mellől, azt a palotát is egybecsapták, egy korona lett belőle, a gömböcfiú azt is zsebrerakta. Amikor ezzel elkészültek, mindjárt felültek három kocsira, elindultak hazafelé. Egyszer aztán hazaérkeztek. Amikor hazaérkezett a három fiú, apjuk meg anyjuk csak azt látta, hogy jön három kocsi, a három kocsin három király meg három királyné ül. Behajtanak az udvarra. Amikor behajtanak, rögtön kiszalad az öregember meg az öregasszony, ráismernek két fiukra, a legidősebbikre meg a középsőre, meg a két menyükre. Összecsókolják őket, bevezetik a házba. De a legkisebbiket nem ismerték fel, hogy az is az ő fiuk. Kérdezik:
- Ez meg kicsoda, drága kedves fiaim?
- A legkisebbik testvérünk, a gömböc.
- Nem létezik. Jól tudjátok, hogy az öcsétek egy kis gömböc volt. Nem volt lába, nem volt keze, nem volt feje.
- Ó Istenem, apánk, anyánk! Ő az öcsénk!
No, anyjuk rögtön vacsorát készít, levág egy nagy ludat, kitálalja három tányérra. Tesz a legnagyobbiknak a tányérjára, tesz a középsőnek is, tesz a legkisebbiknek is, de neki kevesebbet. Merthogy ő idegen. No, a fiú kicsit megharagudott. Rosszul esett neki, hogy neki kevesebbet tesz, mint a másik kettőnek. Szól a nagyobbik bátyjának a gömböcfiú:
- No, holnap este a te feleséged főz vacsorát!
Megfőzi a vacsorát a felesége. Mikor a vacsora elkészült, feltálalja, tesz mindenkinek, de neki tesz legtöbbet, mert ő volt a fő hármójuk között. Emiatt megharagudott az anyjuk meg az apjuk.
No, amikor végeztek, azt mondja a gömböcfiú a két bátyjának:
- Ide hallgassatok! Adjátok át ezt a kis levelet apánknak meg anyánknak, és mondjátok nekik, hogy a király megparancsolta, hogy szedelőzködjenek össze, és hagyják el a házat, mert a király le akarja égetni a házukat, és újat akar építeni nekik helyette.
Sírva fakadt a két öreg, hogy ők nem, és ők nem, miért égjen le a kicsi házuk. De nem volt mit tenni, kiköltöztek mindnyájan, és a gömböcfiú felgyújtotta az öregek házát. A ház leégett. Ekkor aztán így szólt hozzájuk:
- No, apám, anyám! Most a király másik palotát építtet nektek.
Ezzel elővette a koronáját, az öreg ördöngös szülétől valót, felhajította, és ahogy ott a hegyen állt a palota, ugyanúgy visszaváltozott az öreg ház helyén.
- No, apám, anyám! Ez a tiétek.
Abban a helyben beköltöznek a nagy palotába, letanyáznak, elhelyezkednek. Azt mondja ekkor a gömböcfiú a feleségének:
- Na, kedves feleségem, hozz vizet, és vágd le a két lábamat, a két kezemet, meg a fejemet, hogy olyan legyek, mint amikor gömböc voltam.
A felesége rögtön úgy is tett, levágta a két lábát, a két kezét, a fejét. Amikor apja meg anyja így látta, akkor ismertek rá, hogy tényleg ő a legkisebbik fiúk. Ekkor aztán sírva fakadtak, hogy most mi lesz, hogyan lesz megint lába, karja, meg keze. Ekkor a felesége visszarakta helyére a lábát, a karját, a fejét, és a fiú helyrejött.
- No, apám, anyám, most már rám ismertek, hogy én vagyok a legkisebbik fiatok, a gömböc?
- Jaj, drága kedves fiam! Ezután minden úgy lesz, ahogy te akarod.
Apjuknak meg anyjuknak volt egy kis telke a falu végén, azt mindjárt felosztották a három fiú között. Mindhárom fiú felhajította a maga koronáját, három kastély lett belőlük. A három kastély egymás mellett állt. Tüstént nagy lakodalmat csapott a három fiú, megesküdtek, és ha meg nem haltak, máig is élnek.

Világ bölcse

Egyszer volt, ha nem lett volna, nem is mondták volna. Egyszer volt egy szegény öreg asszony. Se fiatal korára, se vénségére nem született több gyermeke, csak egy lánya. A lány olyan szép volt, hogy a szent Napra lehetett nézni, de reá nem, olyan szép, olyan szemrevaló volt. Elég az hozzá, hogy anyja, a szegény asszony, alig élt egyik napról a másikra. Bejárt a faluba, hol fonni, hol kártyát vetni, hol ide-oda ment, hogy tudjon szerezni magának annyit, hogy egyik napról a másikra eléldegéljen. A lánya tizennyolc éves volt. De olyan gyalázatos volt, hogy nem dolgozott semmit a házban. A szemét a térdéig ért, az edényeket az asztal alá dobta, az ágya egész nap vetetlenül volt a házban. Amikor anyja elment hazulról, jöttek hozzá a legények a szomszédból, a faluból, táncolt velük, csókolózott velük, nagy kurva volt a lánya.
Egyszer hazaér az anyja, későn, szörnyen átfázva, megfagyva; lámpa sincs meggyújtva, mindent úgy talált, mint amikor felkelt.
- Ó Istenem, kedves kislányom! Mit csináltál? Egész nap nem sepertél a házban, nem mostad el az edényt, nem csináltál semmit, nem raktál rendbe semmit! Kedves lányom, mit gondolsz, hogyan élünk ezen a világon?
No, így osztozkodtak, de az anyja megátkozta:
- Adja az Isten, kedves lányom, hogy még ma éjjel vigyen el az ördög, ha nem gondolod, hogy neked is tenned kellene valamit ebben a házban!
Akkoriban olyan világ volt, hogy ha valakit az anyja megátkozott, az anya átka megfogant. No, telt-múlt az idő, éjjel tizenkét órakor csakugyan jött az ördög, és elvitte a lányt. Hová vitte, egy nagy erdőbe, az arany erdőbe, egy nagy kősziklára. Anyja egyre sírt, egyre búsult utána:
- Vajon hová lett a lányom?
Persze hogy megbánta az öregasszony, hogy ő vetette el, hogy eljárt a szája, kiejtette azt a szót, és beteljesedett, az ördög fogta, elvitte. Folyton bánkódott a lánya miatt, egyre sírt, kesergett. Eltelt egy hónap, eltelt kettő, látta, hogy már nem fog visszatérni. Sehonnét sem hallott hírt róla, mert az ördög elvitte a lányát.
A szomszéd faluban élt egy szegény cigány, annak sem volt se fiatal korára, se vénségére több gyermeke, csak egy fia; olyan tizennyolc éves formán. Elég az hozzá, hogy az a fiú az istennek se dolgozott semmit. Gyalázatos nagy tekergő, semmirekellő ember volt.
Egy napon aztán apja meg anyja nekitámadt:
- Ó Istenem, fiam, te nem akarsz semmit dolgozni. Nem aprítasz fel egy darab fát, nem hoznál tüzelőt, az égvilágon semmit sem csinálsz. Hogy gondolod, hogy így valamire menjünk, téged felneveljünk; hogy gondolod, hogy így élhetsz a világon?
A fiú megmérgelődött, fogta a fejszéjét, és indult az erdőbe. Azzal a szándékkal indult az erdőbe, hogy ő is hoz egy rész fát az apjának. Egyszer csak abba a nagy erdőbe téved. Ahogy azon töpreng, hol talál magának egy kis száraz fát, megy erre, megy arra, de ne adj Isten hogy találna kedvére való fát. Úgy adta Isten, hogy addig ment, amíg eltévedt az erdőben. Ki akart jutni belőle, de ne adj Isten, hogy ki tudott volna jutni abból az erdőből. Addig ment, bolyongott, hogy ráesteledett az erdőben. Másnap reggel, mikor felébredt, tovább ment az erdőben, és betévedt abba az arany erdőbe, amelyikben a cigánylány volt, ahová az ördög vitte. Az az erdő olyan szép volt, aranyból voltak a levelek, aranyból volt a fű, aranyból voltak az ágak, aranyból voltak a fák, arany volt minden, még a kövek is; olyan szép volt, hogy a szent Isten őrizzen. A legény forgatja a szemét hol erre, hol arra, hogy találjon egy fát, amelyet kivágjon és hazavigye az apjának, hogy megmutassa az apjának, hogy ő addig ment, amíg arany fát tudott hozni neki. Elég az hozzá, hogy egyszer megpillant egy száraz fát egy kősziklán. Amikor odanéz a kősziklára, mit lát, ott látja a cigánylányt tiszta meztelenül, ahogy az anyja a világra hozta. A lány is tiszta arany volt. A haja a sarkáig ért, ki volt bontva. Ott üldögélt. Amikor a legény meglátta, megszólította. Kérdezi cigányul, nem válaszol. Kérdezi magyarul, oláhul, mindenféle nyelven, nem felel. Végül a legény levetkezik és felmászik a fára. Mikor már majdnem megfogja, akkor a lány átugrik a fáról egy másik fára. Annyit ugrált, annyit mászott utána, anynyit kergetőztek, hogy ne adj Isten hogy meg tudta volna fogni, egészen délig. Egyszer csak lekerülnek a fákról és futásnak erednek körben a kőszikla körül. Egyszer aztán úgy adta a jó Isten, hogy a lány nem vette észre, hogy a legény elkapta a haját. A kezére tekerte a haját, és akkor már nem tudott kimenekülni a keze közül. Szól hozzá, de a lány sehogyan sem akar megszólalni. Persze, olyan sok hónap elmúltával még beszélni is elfelejtett, akár cigányul, akár bárhogy; némasághoz szokott. Végül aztán fogja a cigánylegény, megcsókolja, játszik vele, mert a lány erősen szép volt. Miközben játszik vele, csókolgatja, jön a fekete világból a huszonnégy fejű sárkány, megragadja a lányt, kirántja a kezéből, magával viszi a fekete világba. A lány haja a legény kezében marad. A legény csak nézett, szinte kővé vált, hogyan tudta a sárkány elragadni a keze közül. Nézett utánuk, és így szólt:
- No, drága kedves feleségem, feleségem kellett volna legyél, de feleségem leszel, mert én addig megyek, amíg rád találok.
Elindult a nyomukon a legény a fejszéjével, s mind ment, kijutott abból az erdőből, eljutott városokba, eljutott falvakba, a falvakból lakatlan vidékekre, rengeteg nagy erdőkbe, s egyre csak ment. Nem tért haza többé az apjához, csak ment a lány után, hogy megkeresse. Utoljára egy nagy hegyhez, egy nagy folyóhoz érkezett. Hát ahogy odaér a folyóhoz, hallja, hogy egyre jajgat valaki, segítséget kér.
- Akármit ad Isten, én odamegyek - gondolja a legény. - Ha valami adódik, a fejszémmel le tudom ütni.
No, fogja magát a legény, összeszedi a bátorságát, odamegy. Amint odaér, mit lát, amikor egy vadkecske a folyóra ment inni, ráesett egy nagy kőszikla, s ott vergődött, hogy kiszabaduljon, de ne adj Isten hogy ki tudott volna szabadulni. A kecske egyre jajgatott, kiabált, hogy jőjjön segítségére valaki. Mikor a legény látta, hogy mi a baj, abban a helyben fogta magát, s addig erőlködött, amíg legördítette róla a sziklát, és megszabadította kecskét. Ekkor a kecske megszólalt:
- Köszönöm szépen, legény, hogy megsegítettél, ilyen jót tettél velem. Jótettért jótett jár. De mondd meg nekem, hogy kerültél ide, mert errefelé még csicsergő madár sem jár, nemhogy halandó ember.
Elmondja neki:
- Nézd, innét s innét jövök, ide s ide megyek. Talán tudsz segíteni rajtam, mert nagy nyomorúságban vagyok.
- Segíthetek rajtad - mondja. - Elviszlek a gazdámhoz, s ha a gazdám nem tud útba igazítani, nem tud tanácsot adni, nem tud segíteni rajtad, akkor senki a világon nem segíthet. Ülj fel a hátamra, majd én viszlek.
Hátára veszi a kecske, viszi. Hát a hegy tetején egy nagy kősziklába barlang volt vájva, a barlangban egy öreg ember lakott. Olyan öreg volt, hogy már azt sem tudta, hány éves; talán ezer éves is volt az az ember. A szakálla a földig ért, a földet seperte. A szempillái is a földig értek, rúddal kellett felemelni a szempilláit, hogy lásson. A legény belépett hozzá:
- Adjon Isten jó napot, öreg ember!
- Szintúgy te is élj, jóravaló ember. Nem látlak, ki vagy, de a beszédedről, a szavadról úgy gondolom, hogy földi ember vagy. Légy szíves, fogd azt a rudat, emeld fel a szempillámat, hogy lássam, kiféle vagy.
A legény felemeli a szempilláit, hogy lásson.
- Légy szerencsés és élj sokáig, cigánylegény. Ülj le minálunk, hadd lássam, honnét, miért jöttél.
- Nézd, innét s innét jöttem - mondja a legény. - Segíthetnél rajtam.
- Hát már hogyne segítenék, ha megtudom, mi a gondod, s hová igyekszel. Útba igazítlak azért a jótettedért, amit a kecskémmel tettél. Elküldtem, hogy hozzon nekem egy kis vizet, hadd igyam, s annyi éve nem került elő. Te segítettél rajta, meghoztad. Hogyne segítenénk, hiszen segíteni kell egymáson.
Az én legényem elsorolja, hová indult, s hogyan járt a lánnyal. Azt mondja erre:
- No, hallgass ide, fiam. Jól vésd a fejedbe, amit mondok, el ne felejtsd! Azt csináld, amit én mondok, mert én nem más vagyok, mint a Világ bölcse. Vésd a fejedbe, amit mondok. Sokáig tartana, amíg innét leérnél, de a kecském elvisz odáig, ahová menned kell; elvisz egy helyre. Felülsz a kecském hátára, elvisz egy kőszikláig. Annál a kősziklánál letesz, és te egyedül mégy tovább. Ő visszatér. Amikor odaérsz ahhoz a kősziklához, ott a sziklán látsz egy kulcsot. A sziklán látsz egy kis hasadékot, beledugod, rögtön kettényílik a kőszikla, kitárul egy ajtó, te belépsz. Azon az ajtón leereszkedsz a fekete világba. Mikor lemégy a fekete világba, lemégy a lépcsőkön, de ott olyan sötét lesz, hogy a szent Isten őrizzen. De te mehetsz nyugodtan, bátran; a lépcsőkön leérkezel. Ahogy a folyosón lefelé haladsz, kétoldalt a falon mindenféle szép kép, szép látomány tűnik fel, de te ne nézz se jobbra, se balra, hanem mindig csak lefelé nézz a lábad elé, menj le a lépcsőn. Amikor leérsz, amikor elfogynak a lépcsők, akkor egy nagy, hosszú tánctermet látsz. Olyan nagy, hogy százezer ember elférne benne. Te ne térj le az utadról. Az ajtótól lefelé a másik ajtóig egy szőnyeg lesz leterítve, te azon haladj előre. Amikor odaérsz a másik ajtóhoz, az magától kinyílik abba a nagy szobába. Te belépsz. Pontosan elől a szoba szélében ül az asztalnál a huszonnégy fejű, az asztal mögött, a huszonnégy feje az asztalon van, mellette vannak a miniszterei. Te ne ijedj meg, mert adok neked egy kardot, meg egy gyűrűt. Amikor odaértél hozzá, lépj elébe, tégy tiszteletet előtte, köszöntsd, és beszélj tisztességtudóan. Mondd ezt: "Adjon Isten jó napot, felséges nagy király!" - "Szintúgy te is élj - fogja válaszolni. - Gyere közelebb, ülj le! Mi járatban vagy errefelé, mikor még a csicsergő madár sem jár erre, nemhogy ember? - "Nézd, miért indultam, s nézd. Szegény gyerek vagyok, nagy mesterember vagyok - mondd neki. - Mindenféle mesterséget kitanultam és ismerek, és a fehér világban mindenkinek dolgoztam, de nem voltak tisztességesek, csúfságot űztek belőlem, nem fizettek annyit, amenynyit illett volna. Elindultam, gondoltam, addig megyek, amíg egyszer olyan gazdára találok, aki, ha dolgozom neki, tisztességesen megfizet. Így kerültem felségedhez." Aztán akkor mondd neki: "Nézd, ha szükséged van rá, én nagy inas vagyok, mindenféle mesterséget ismerek." Amiatt ne legyen gondod, hogy nem tudsz mesterséget: én adok neked tudományt, mostantól kezdve olyan tudást adok neked, hogy mindenféle munkát el tudj végezni. Ő majd először egy próbát ad neked, hogy el tudod-e végezni; sikerülni fog. Másodikat is fog adni, hogy azt is végezd el; az is sikerülni fog. A harmadik is. Szerződést fog kötni veled, hogy mi legyen érte a fizetség. Ad neked aranyat, ad neked ezüstöt, ad neked gyémántot, ad mindent, amit csak a szíved kíván. Te ne fogadj el tőle semmit. Ekkor ő így fog szólni: "Na, fiam, holnap reggel ki kell fizesselek." Akkor ő össze fogja hívni a minisztereit, hogy megtárgyalják, hogy pusztítsanak el téged, mert nagyon tudományos ember vagy, tudományosabb, mint az ő miniszterei. Akkor egyik azt fogja mondani, hogy akasszanak fel, a másik azt, hogy vágjanak le, másik azt, hogy kössenek fel, másik - nem is tudom, mit, - hogy égessenek meg, mindenféle törvényt tesznek. No, akkor elbúcsúznak tőled. No, akkor az ügyben olyan törvényt tesznek, hogy igyatok két pohár sört. A két pohár sör közül az egyikben méreg lesz, a másik tiszta sör lesz. A két pohár sört odateszik az asztalra, hogy igyál a királlyal. Amelyikben a méreg van, az lesz előtted, amelyik tiszta, az lesz a huszonnégy fejű előtt. Amikor aztán fel akar köszönteni és felemeli a poharát, akkor te mondd ezt: "Megállj, király! Még nem mutattam meg neked, milyen kincseim, milyen szépségeim vannak. Ha meglátod, azt fogod mondani, hogy életedben még nem láttál ilyet." Ekkor bontsd ki a zsebkendődet, és vedd elő a gyűrűt. Amikor azt a gyűrűt előveszed, én olyan világosságot teremtek, olyan szépséget vetek arra a gyűrűre, hogy a szemük fényét tíz-tizenöt percig elveszem. Te eközben emeld fel a poharat, a tiédet tedd elébe, az övét tedd magad elé. Utána kösd be a zsebkendődet, és nyugodtan ihatsz a pohárból. Ő issza meg a mérget, te iszod meg a tiszta sört. Mikor látod, hogy megitta, tíz-tizenöt perc múlva készülhetsz, mert készen van a dolog. Észre fogja venni, hogy megmérgezted, s akkor készül megverekedni veled, hogy megvívjatok egymással, vagdalkozzatok egymással. Te vagdalkozz a kardoddal, ahogy csak bírsz! Gyilkold könyörtelenül! Mikor végre sikerült a dolgod, akkor gyorsan fuss be a kilencedik szobába, ott van bezárva a feleséged, bilincsben, láncra verve. Miért zárta be oda? Mert a lány nem hajlandó vele élni. Ő éjjel-nappal veri, szenvedteti, de a lány így sem akar hozzá menni. Ugorj be oda, a kardoddal verd le róla azokat a láncokat meg azokat a bilincseket, adj neki utat. Gyertek ki rögtön. De úgy gyertek ki, hogy vissza ne forduljatok abban a kősziklában. Mert ha visszafordultok, akkor tudd meg, hogy neked füst lesz, neki tűz. Miközben visszafelé jösztök, utánatok jönnek, rohannak a huszonnégy fejű katonái. Te haladj az úton, és vagdalkozz a kardoddal, amíg csak kiérsz. Ha kiértél a kősziklából, már nem lesz erejük, hogy utánad jőjjenek. Te csak gyere, vissza ne fordulj. Amikor kiértél a kősziklából, kedves fiam, ott az úton fog várni rád egy színarany ló. Ülj fel a hátára a feleségeddel együtt - már akár feleségestül, akár a feleséged nélkül -, és mikor viszszafelé jösztök - akár vele, akár nélküle -, ne menj sehová, amíg ide nem érsz hozzám, és majd mondd el, hogyan jártál, hogy megtudjam tőled, mi történt veled.
- Köszönöm szépen, öregapám.
No, a legény elköszön az öregtől, felül a kecske hátára, és elindulnak. Egyszer aztán hova érkezik, éppen oda, ahogy az öreg mondta, a nagy kősziklához. A kecske leteszi, a legény folytatja az útját. Amikor odaér a kősziklához, minden éppen úgy volt, ahogy az öreg mondta. Ott volt az a kulcs. A legény bedugja a kulcsot a kis hasadékba, ahol látszott. A kőszikla azonnal kettényílt, egy nagy ajtó tárult ki, és a legény folytatta útját lefelé a lépcsőn. Úgy volt, ahogy az öreg mondta. Azon a folyosón, azon a tornácon, miközben a legény haladt lefelé, kétoldalt a falakon szép emberek, szép képek, szép látományok tűntek fel, kiáltottak neki. Ő behunyta a szemét, lefelé nézett a lába elé, haladt lefelé a lépcsőkön. Legalább két napig, két éjszakáig haladt, amíg leérkezett. Amikor végre leért, ott is magától kitárult egy nagy ajtó, ott volt egy rengeteg nagy szoba. Annyi szépség, annyi minden volt ott, hogy a szent Isten őrizzen. Belépett. Amíg a szőnyegen haladt, legalább tíz, tizenöt percig mind csak ment a szőnyegen a legény. Erősen csodálta a legény azt a sok szépséget. Végül megint kinyílt egy ajtó, és belépett. Amikor belépett, látta, hogy ott van egy másik szoba, vagy hatvan méter hosszú, s elöl a szobában egy nagy asztalnál ült a huszonnégy fejű, a huszonnégy feje az asztalon, a miniszterei körülötte. A fiú belép, megszólal:
- Adjon Isten jó napot, felséges nagy király!
- Szintúgy te is élj, cigánylegény! Tegnap, tegnapelőtt egy borsszem voltál az anyád méhében, ma mit keresel az én birodalmamban?
- Ó Istenem, nagy király! Én szegény gyerek vagyok a fehér világból, s nézd, nagy mester vagyok. Mindenféle mesterséget kitanultam és ismerek. Dolgoztam királyoknak, dolgoztam mindenütt, de csak csúfságot űztek belőlem, nem fizettek nekem. Szegény gyerek vagyok. Egyszer aztán gondoltam, addig megyek, amíg olyan gazdára találok, aki hűségesebb lesz, és tisztességesen megfizet. Úgy adta az Isten, hogy felségednél próbálkoztam. Ha akad nálad valami elvégzendő munka, én elvégzem.
- Ó Istenem, fiam! Nálam van munka. Ha három évig megteszel nálam három próbát, megkapod tőlem, amit szíved kíván, megfizetek neked.
Úgy adta a jó Isten, hogy egyszeriben szerződést kötöttek, és külön szobát adott neki éjszakára a huszonnégy fejű. Másnap indulnak, bevezeti egy nagy műhelybe. Ott van a huszonnégy fejű tizenkét inasa. Odamegy a huszonnégy fejű, ad nekik egy próbát, hogy tegyék meg a próbáját. Mi volt a teendő? Mit kellett tenniük? Mindegyikőjük egy repülőgépet készített vasból. Hát a legény is készített egy olyan repülőgépet. De a Világ bölcse onnét a nagy kősziklából gondolt egyet, és a legény olyan repülőgépet készített, hogy amikor a huszonnégy fejű meglátta, az összes katonája meg az összes minisztere elcsudálkozott, olyan finom munkát végzett. A következő évben megint másik próbát tett meg, azt még finomabban: olyan vasmadarat, hogy magától repült és magától énekelt és magától beszélt. Ezt is megcsodálták. A harmadik próbát is elvégezte. Megint adott neki egy próbát, és azt is befejezte. Amikor letelt a három év, a huszonnégy fejű igen hálás volt a legénynek. Azt mondta ekkor:
- No, fiam, szép munkát végeztél nálam, és nagyon meg vagyok elégedve veled. Tetszik nekem, hogy itt nálam a fekete világban nincs olyan mester, mint amilyen te vagy. Szeretnék leszerződni veled, hogy lakjál nálam, és te leszel a legnagyobb is, a legkisebb is, és a fekete világban fogsz lakni, míg a világ világ lesz.
- Királyom, kardod a nyakamon, ezt nem tehetem. Mert haza akarok menni apámhoz meg anyámhoz, mert van apám és anyám, öreg emberek, el akarom tartani őket.
- No, akkor holnap reggel kifizetlek, fiam, és szépen mehetsz magadnak.
Azon az éjszakán a huszonnégy fejű összegyűjtötte a huszonnégy miniszterét, és mindjárt törvényt tettek, hogy a fiút hogyan pusztítsák el. Persze az egyik azt mondta, hogy akasszák fel, másik, hogy égessék meg, másik, hogy üssék agyon. Utoljára a legöregebbik azt mondja:
- Hallgass ide! Mérgezzük meg. Ez a legtisztább ügy. Tegyük rendbe minél tisztábban.
Amikor reggel behívatja a huszonnégy fejű, mindjárt ételt-italt tesznek az asztalra. Így szól:
- No, fiam, kifizetlek, és igyál egy pohár sört, és ezzel elköszönünk és elbúcsúzunk egymástól.
- Nem bánom, felséges király.
Akkor az egyik pohárba mérget tettek, és az egyik pohárba tiszta sört tettek. A mérget odatették a fiú elé, a sört pedig maga elé vette a huszonnégy fejű. Ekkor ott beszélgetésbe kezdtek, nem tudom, miről, és felemelték a poharakat, és inni akartak. Akkor a legénynek mindjárt eszébe jutott: "Hopp! Ez a sör meg van mérgezve, nem szabad innom belőle!"
Akkor így szólt a huszonnégy fejűhöz:
- Hó, király, persze mindjárt kiisszuk ezt a poharat, de még egy dolgot nem mutattam meg neked. Van még egy dolog, amit meg akarok mutatni, és utána kiisszuk a poharunkat.
- Hogyne, fiam.
Akkor elővette a zsebkendőjét, és amikor kibontotta gyűrűt, ami a zsebkendőben volt, olyan világosság támadt abban a szobában, hogy a huszonnégy fejű a minisztereivel együtt tíz-tizenöt percig semmit sem látott. A legény kicserélte a poharát, az övét vette maga elé, és a sajátját tette elébe. Ezután felemelték a poharukat és ittak. A huszonnégy fejű kiitta az ő poharát a méreggel, ő megitta a tiszta sört. Tizenöt perc múlva az a méreg elkezdett hatni a huszonnégy fejűben, és mindjárt megzavarodott a gondolat a fejében. Ekkor a legény felugrott, hogy agyonüsse. A legény kirántotta a kardját, amit az öreg Világ bölcsétől kapott, és vagdalkozni kezdett. Vagdalkozott a kardjával jobbra-balra. Minden fejét levágta a huszonnégy fejűnek. Akkor az a sok miniszter látta, hogy megölte a huszonnégy fejűt, és akkor ők is verekedni kezdtek, a katonái. A legény nem ijedt meg, a kardjával valamennyit levágta, megölte. Egyszer csak, mikor látta, hogy már majdnem készen van a verekedéssel, beugrott, befutott a kilencedik szobába a cigánylegény, és a kardjával gyorsan levágta az összes láncot meg bilincset a lányról, és mondta neki:
- Gyorsan, gyorsan, drága kedves feleségem, menekülnünk kell innét!
A lány iparkodott, egy-kettőre kimentek s kimentek. Amikor kikerültek a fekete világból, amikor kijutottak, egyszer csak egy tiszta színarany ló várt rájuk odakint a fehér világban. No, amikor a lány látta, amikor készült felülni a ló hátára, akkor eszébe jutott a lánynak:
- Hopp, kedves férjem, baj van, mert ott felejtettem egy pár új gyöngysort, amit a huszonnégy fejűtől kaptam, és azt nem hagyhatom ott, mert anélkül nem esküdhetek meg, és nem mehetek sehová.
- Jaj, kedves feleségem, még csak az hiányzott nekem, hogy te visszamenj!
- Bocsáss meg - mondja -, vissza kell mennem.
A legény fogta magát, egyre siránkozott, hogy nem ereszti vissza a lányt, de a lány csak mondja, hogy muszáj visszamenjen. Nem volt mit tegyen a legény, kénytelen volt.
- No - mondja -, kedves feleségem, itt megvárlak; mit szólsz hozzá?
- Nem - mondja -, hanem tudod, hol várj meg?
- Hol?
- Az öreg Világ bölcsénél, ott találkozom veled. Ott várj rám, nem telik sok időbe, hogy visszatérjek.
- De azt ne tedd, hogy nem jössz, mert úgyis utánad megyek.
- Nem kell jönnöd, mert legfeljebb két-három hónap múlva visszatérek.
A lány visszament, a cigánylegény felült a lovára, amelyik rá várt, és úgy adta Isten, hogy kis idő múlva felért az öreg bölcshöz.
- Adjon Isten jó napot, öregapám!
- Szintúgy te is élj, kedves fiam. No, hogy jártál?
- Éppen úgy jártam, ahogy mondtad, és úgy csináltam, ahogy te mondtad, és nagyon jól sikerült.
- Hát a feleséged?
- A feleségem, amikor kijöttem, nézd, mi történt vele, ott felejtette a gyöngysorát.
- No, kedves fiam, nem baj, te most innét ne menj sehová, várd meg, amíg ideér, mert jönnie kell.
- Megvárom, öregapám.
Hát a legény ott várt rá egy álló hónapig. Az öreg mondja neki:
- Most jön a feleséged. Nem térhetsz haza az apádhoz meg az anyádhoz, és nem esküdhettek meg, mert annak a huszonnégy fejűnek, amelyet megöltél, a világ végén van egy testvére, az is huszonnégy fejű, de az a fehér világban lakik, mert átbucskázott a fején, és most nagy király abban az országban. Ott elfoglalta a fél világot, ő vezeti azt a fél világot a világ végén. És azt akarja, hogy kipusztítsa a népet abból a világból. És ahhoz fogott hozzá, hogy egy épületet építtet magának, nagyon nagy épületet, kedves fiam. Olyan nagy épületet építtet, hogy a teteje a csillagokig érjen, egészen az égig érjen a teteje, olyan nagy legyen. Annyi katonát, annyi embert gyűjt össze, és viszi őket dolgozni, de amikor félig elkészül az épület, leomlik, és az emberek ott halnak meg. Megint mennek, újra kezdik építeni, de azóta is, annyi esztendeje építik az épületet, és nem sikerül felemelni. Ha félig megvan, ledől. A sok nép ott dolgozik, milliószámra halnak meg az emberek, és újak jönnek, és újak. Oda gyűjti az egész világot, neki dolgoznak az épületen. Az a terve, hogy munkával pusztítsa el a népet. Megjön a feleséged, és menjetek kettesben oda. Vállald fel azt a munkát, hogy te majd elvégzed annak a királynak, a huszonnégy fejűnek. Mondd, hogy te egyedül elvégzed a feleségeddel. Csodálkozni fog, de te mondd ezt: " Ne érdekeljen, király; én egyedül a feleségemmel felépítem ezt a nagy palotát." - "Aztán hogy tudnád felépíteni, mikor én minden évben millió embert vetek be, s alig dolgoztak öt-hat évig, öt-hat év alatt félig felépítik, vagy egy darabig, és rájuk borul, mert a fala nagyon nagy, nagyon magas, és az emberek milliószámra halnak meg." - "De - mondd neki - köss velem szerződést, és ha nem építem fel neked egy hónap alatt, nem öt-hat év alatt, hanem húsz-huszonöt nap alatt, egy nap alatt elkészítem neked - és ha nem készülök el vele, vágd le a nyakamat, meg a feleségemét is." Köss vele szerződést. Amikor megkötöd, ne kérj tőle semmit, hanem majd utólag, amikor sikerült. Sikerülni fog a munkád. Attól kezdve, hogy a szerződést megkötöttétek, neked már semmi dolgod; attól kezdve a feleséged végzi a munkát. Amit ő csinál, azt te ne akadályozd; ő majd megteszi a magáét.
- Köszönöm szépen, öregapám.
Jóformán még be sem fejezték a beszélgetést, amikor megérkezett a felesége.
- Adjon Isten jó napot, öregapám - mondja neki -, már nagyon vágytam utánad.
Odalép a lány megcsókolja, megköszöni szépen, hogy "a férjemet útba igazítottad, elküldted, megváltottál a huszonnégy fejűtől, a férjemet megmentetted a viadalban, kioktattad. Köszönöm szépen, és most szeretnénk egy kicsit enni meg inni nálad, és várom, hogy meglássam, mit parancsolsz, mit tanácsolsz még nekünk."
Akkor ott az öregnél ettek-ittak, és az öreg azt mondta neki:
- Nézd, kedves lányom, megmondtam a férjednek, megmondom neked is, hogy lásd, mi a teendő; el kell menni ahhoz a királyhoz, mert jól tudod, hogy testvérek, és el akarja pusztítani a fél világot, nem a kezével, nem háborúval, hanem munkával. Félig felépítik azt a palotát, és mikor félig kész, millió és millió emberre rádől a fal és megöli őket. A következő évben újabb embereket rukkoltat be katonának, odaviszi őket, dolgoztatja őket, és meghalnak. Minden évben száz meg száz millió ember hal meg. Egyszer már vége kell legyen ennek. Én azt javasolom, azt gondolom, hogy te a férjeddel végre elvégzed ezt a munkát.
- Hogyne, öregapám.
- Akkor, gyermekeim - .
Búcsút vesznek az öregtől, azzal fogják magukat és indulnak. Megérkeznek abba a nagy városba. Ahogy végigmegy a feleségével azon a nagy városon, hát ott mind sírnak az asszonyok, a gyerekek, mert a férfiaknak mind el kellett menni arra a nagy munkára, és egy részük hazatért, egy részük nem tért haza. Egyszer aztán elérkeznek pont a királyhoz.
- Adjon Isten jó napot, felséges nagy király!
- Szintúgy te is élj, cigánylegény, és te is, felséges királykisasszony!
Mert a lány tiszta színarany királyi ruhában volt.
- No, gyertek közelebb, üljetek le!
Mindjárt leülnek a királynál, folyik a beszéd erről-arról, és egyszer azt mondja a legény:
- Hallgass ide, király! Nem azért jöttünk, hogy leüljünk hoszszan beszélgetni. Azért jöttem, mert hallottam, hogy nagy munka folyik nálad, és szeretném felvállalni a feleségemmel együtt azt a nagy munkát, hogy én majd elvégzem.
- Ó Istenem, drága kedves fiam! Hogy gondolod, hogy te elbírsz egy ilyen hatalmas tereppel, ilyen hatalmas építkezéssel? Látod ezt a tervet? Nagy munka! Készítettem egy tervet, a népemnek egy palotát kell felépítenie a földtől az ég tetejéig, hogy a cserepek a csillagokig érjenek. Néhány éven belül el kell készülnie. És minden nap, minden évben dolgoznak rajta, s amikor félig van, leomlik. De akár leomlik, akár nem omlik le, akár meghalnak az emberek, akár nem halnak meg, ember van elég, el kell készülnie. Hogy gondolsz te olyat, hogy feleségestül el tudsz végezni ekkora munkát?
- Az téged ne érdekeljen, felséges király. Kössünk szerződést, és nem húsz év alatt, amióta felséged dolgozik, hanem egy hónapon belül elvégzem a feleségemmel, kész kell legyen. Kössünk olyan szerződést, hogy ha elvégeztem a munkát, te annyit fizetsz, amennyit kérek, de ha esetleg nem teljesítem egy hónap alatt a feladatot, akkor a nyakamat adom, meg a feleségemét is, és te levágod a nyakamat. Az életünket tesszük fel erre a munkára.
- Jaj, jaj, fiam! Én egy hónapra beszüntetem a munkát és titeket bízlak meg vele.
Akkor a király beszüntette a munkát. Kiment arra a nagy terepre, ahol az a sok ember dolgozott, és kikiáltatta, hogy mindenki jőjjön elő, és hagyják félbe a munkát. A sok ezer ember odagyűlt, és szabadságot adott nekik egy hónapra. Mindenki hazamehetett a gyermekeihez, örültek. No, most a legény meg a felesége mindjárt szerződést kötött, aláírták. A király külön szobát adott a cigánylegénynek feleségestül. Ők ott mindjárt csókolózásba kezdtek, játszadoztak, nem is gondoltak arra, hogy másnap olyan nehéz munka vár rájuk, hogy a szent Isten őrizzen. Reggel aztán felkelnek, megmosdanak, imádkoznak a jó Istenhez, és kimennek a munkára. Azt mondja a lány a férjének:
- Na, drága kedves férjem, eddig minden sikerült; most kezdjünk hozzá a munkához.
- Ó, kedves feleségem, hogy végezzük el ezt a munkát? Ide emberek kellenek a malterhez, a téglához, a betonhoz, a fához, mindenféléhez. Nagy a terület, sok a munka a palotával.
- Ne törődj vele, kedves férjem.
Akkor a lány levette a nyakáról a gyöngysort. Abban a gyöngysorban legalább húsz, huszonöt, harminc darab volt, mindenféle gyöngyből: piros, fehér, kék, zöld, sárga, mindenféle színű gyöngy volt abban a gyöngysorban; még a lány sem tudta biztosan. De annak a sokféle gyöngyszemnek mind volt egy-egy értéke mindenféle munkára. Az egyik a gazdagságra szolgált, a másik a szegénységre, a szerencsétlenségre, a lakodalomra, az építkezésre. Mindenféle dologra szolgált egy-egy gyöngyszem. De nem volt ráírva, hogy mindegyik mit jelent, hogy ez a kék ezt jelenti, a sárga azt, a zöld amazt. Hanem csak úgy találomra kellett próbálkozni; olyan próba volt, mint a sorsjáték. A lány hozzákezdett, bekötötte a szemét, lebontotta a gyöngyöket, és egy gyöngyszemet a kezébe vett. És a szent Isten meg a Világ bölcse olyan tudományt adott neki, hogy éppen azt a gyöngyöt markolta meg, amelyik arra a palotára szolgált. Felvette a gyöngyöt, tisztán üvegből volt a gyöngy.
- No, kedves férjem, legyen meg Isten akarata, próbáljuk ki! Hozz egy téglát, hozd a kalapácsot, lássunk hozzá a munkához!
Rátette a téglára azt a gyöngyöt, és amikor felemelte a kalapácsot és egyet ütött a gyöngyszemre, a gyöngy apróra tört. A kalapácsot leeresztette a téglára. Többet nem emelte fel a kalapácsot a tégláról. Akkor az az épület magától emelkedni kezdett, mint az álomban. Amikor a lány látta, hogy a palota már teljesen felemelkedett, akkor felemelte a kalapácsot. Amikor felemelte a kalapácsot a tégláról, akkor abbamaradt a munka, megállt az építkezés. A kalapácsot elhajította, máshol rejtette el. A téglát is elrejtette, gyönggyel együtt, és fogta magát:
- Na, kedves férjem, mára elég volt nekünk a dolog.
Amikor a férje látta, hogy milyen munkát tudott végezni tíz-tizenöt perc alatt, maga is elcsudálkozott. Akkor fogták magukat, bementek a királyhoz:
- No, felséges király, elfelejtettük elkérni tőled a palota tervét, hogy aszerint dolgozzunk. Gyere, nézd meg, hogy a mai napig milyen munkát végeztünk terv nélkül. Holnap majd tovább folytatjuk.
- No, én is éppen azon vagyok, hogy magam is lássam, milyen munkát teljesítettetek ilyen rövid idő alatt, egy napi munkával. Erősen kíváncsi vagyok, hogy lássam, milyen munkát tudott végezni két ember. Úgy sejtem, csináltatok egy pohár maltert vagy nem tudom mit, azt akarjátok megmutatni.
- Semmi baj, felséges király. Gyere, nézd meg, milyen munkát végeztünk.
A király mindjárt fogja magát, fogja a vázlatot, a palota tervét, általadja a cigánylegénynek és a lánynak, és indul. Mikor a király már messziről látta, hogy milyen épületet emeltek ennyi idő alatt, hogy már milyen magasra emelkedett az az épület, hogy már nem is látszott a teteje, ő is gondolkozóba esett:
- Ó szent Isten, miféle emberek lehetnek ezek, hogy ők ketten, egy asszony meg egy férfi, ilyen munkát végeztek. Nem tiszta dolog - mondja.
Mégis már szerződése volt a királynak, ennek a munkának be kellett fejeződnie a terminusra, egy hónapra, és a király köteles volt azonnal, mihelyt a munkát befejezik, leróni a tartozását a cigánylegénynek meg a lánynak, ahogy a szerződésben megállapodtak. De a szerződésbe nem vették be, hogy mekkora summa pénz, vagy nem tudom milyen érték lesz a bére, hanem annyi fizetséget kell fizetnie, amennyit kérni fognak. Utoljára is úgy szólt a szerződés, hogy ha a legény meg a lány nem teljesíti egy hónap alatt azt a bizonyos munkát, amit felvállaltak azon az épületen, akkor megállapodtak a királlyal, hogy levágja a nyakát, meg a feleségéét is. A király már nem másíthatta meg a szavát, a szó szó, a szerződés szerződés. Felment másodmagával, végigsétált azokon a szobákon. A cigánylegénynek odaszólt a felesége:
- Hallgass ide, kedves férjem! Hagyd, hogy a király egyedül menjen, hadd vizitálja a palotáját, és amikor úgy tetszik, hogy készen van a vizitálással, utána már nem érdekel engem az ő ügye, az ő vizitje.
A király felment, végigjárt minden szobát, megnézte, hogy van bebútorozva készre, ki van meszelve készre, úgy van kiállítva, ahogy egy nagy palotának lennie kell. Amikor már fenn volt a tetőn, és nem volt hová menjen tovább, mert még nem volt befedve, és az egyik fele még nem volt készen, akkor a lány mit tett, mit sem, felemelte a kalapácsot, hogy újra kezdi a munkát. Amikor megint rávágott a kalapáccsal arra a gyöngyszemre, akkor megint emelkedni kezdett az a nagy épület, s egyszerre csak, mikor már teljesen be volt fejezve az épület, a király bent volt az épületben, egyszer csak gondolt egy gondolatot, és az az épület királyostul, cók-pókostul lesüllyedt a föld gyomrába. Úgy elsülylyedt a földben, mintha sohasem lett volna ott még egy tégla sem, egy kő sem, egy csepp mész sem, semmi sem. Olyan lett, mintha semmi sem lett volna ott, úgy, ahogy ezen az asztalon nincs semmi.
- No, kedves férjem, elkészültél a munkával. Őt apróra törte az a sok tégla, az a nagy romlás, ami rázuhant. Még a legkisebb csontja is darabokra tört, és ez a palota vele együtt elsüllyedt a föld gyomrában. Ettől egyszer megszabadultunk. Ezen a fél világon, amelyet eddig ő vezetett, mi vagyunk a királyok, bennünket hatalmazott fel a Világ bölcse, nekünk ajándékozta. Mától fogva az ő palotájában, ami az ő tulajdona volt, amelyben ő lakott, abban mi fogunk lakni, abban a mi kincseink lesznek.
Akkor a cigánylegény a feleségével együtt mindjárt fogta magát és kihirdette abban az országban, hogy ország-világ jőjjön el a lakodalmára, mert megesküszik a feleségével. Eljött az apja is, az anyja is, a cigánylány anyja is. Olyan ügyes pár lett belőlük, hogy országban-világon nem volt több olyan szép fiatal pár, mint amilyenek ők voltak. Szép lakodalmat csaptak, és az egész világ, az a sok nép, aki csak volt, akik megmenekültek a huszonnégy fejű uralmától, nagyon örvendtek, mindnyájan elmentek a lakodalmára, és köszönték neki, az új királynak, hogy felszabadította azt a világot, és ő hozta újra vissza a boldogságot abba a városba és abba az országba. Egy álló hétig tartott a lakodalmuk. Ott nem volt más, csak evés-ivás, mulatság, vidámság, békesség.
Én is ott voltam közöttük, ettem-ittam, én is örvendtem, hogy új világ lett, új boldogság lett, új élet lett. Én is ott hallgatóztam közöttük. Mindenki mondott egy-két szót, s tőlük hallottam én is ezt a szép mesét, s becsületes embereknek mondtam most el. Ahonnét hallottam, én is úgy mondtam.
Én mondtam el, Puci Sándor, Mezőbándról.

Terenyevárosi mese

Egyszer volt, ha nem lett volna, nem is mondták volna. Volt egyszer régen egy szegény fiú. Nem volt se apja, se anyja, se bátyja, se húga, nem volt senkije sem a világon. Egyedül élt. Ez a fiú iskolába járt. Egy kis ház maradt rá az apjáról meg az anyjáról. A fiú már a negyedik osztályba járt. Akkor, abban a világban, nem tíz-tizenöt osztályt jártak, mint manapság, csak négy osztályt; akkor azzal a négy osztállyal felnőtt emberek voltak. Úgy adta a jó Isten, hogy amikor a fiú tizenkét esztendős volt, gondolta magát, hogy nehezére esik mosni magára, egyedül élni, ételt főzni magának, egyik napról a másikra keresni a kenyerét, nehezére esett. Gondolt egyet, tarisznyát készített magának, a tarisznyájába vörös hagymát tett, bezárta maga után az ajtót, és elindult, ment. Annyit ment, messzinél messzebb, távolnál távolabb. Egyszer csak kiérkezett idegen falvakba, idegen országokba, és egyszer csak beérkezett egy szép városba. De amikor odaérkezett abba a városba, már estére járt az idő. Már égtek a lámpák. Gondolkozik, azt mondja magában:
- Ó, szent Isten, este van, hol fogok aludni ezen az éjszakán?
Hát amikor a város közepére ér, megcsodálja azokat a drága nagy palotákat, nagy épületeket, amiket ott látott. Mikorra besötétedett, éppen a város közepére érkezett. Ott volt egy kút, és az egész város arról a kútról hordott vizet. Akkor leül, előveszi a tarisznyáját, elfogyaszta a vacsoráját. Amikor elfogyasztotta a vacsoráját, ott a kút mellett a feje alá teszi a tarisznyáját, hogy ott aludjon, mert nem volt hol aludnia, mert idegen volt, senkit sem ismert. Úgy adta Isten, hogy éjjel kilenc-tíz óra felé jön vízért egy öreg paraszt. Ahogy odaér vízért, szól:
- Adjon Isten jó estét, kisfiam.
- Szintúgy te is élj, öregember.
- Te meg mit keresel itt?
- Itt alszom. Idegen vagyok.
- Hová való vagy?
- Nézd, ide s ide való vagyok, egy faluból jöttem. Nincsen anyám, nincsen apám, nincsenek testvéreim, nincs senkim. Magános, árva gyerek vagyok.
- Hát miért nem indultál el, hogy egy kicsi szállást keress magadnak ma éjszakára ebben a nagy városban?
- Hát kihez mehettem volna, mikor senkit sem ismerek?
- No, jó. Akkor gyere hozzám, ma éjszaka nálam alszol.
A kisfiú felkelt, kivette a vödröt az öreg kezéből, és vele ment a házába. Amikor hazaértek a paraszthoz, az öreghez, annak nem volt senkije, csak egy öreg felesége.
- Adjon Isten jó estét, öreganyám!
- Szintúgy te is élj, kisfiam!
- No, drága kedves feleségem, magammal hoztam ezt a kisfiút, tégy elébe vacsorát, hogy egyen. Idegen, nincs senkije, nincs anyja, nincs apja, senkije sincs, egyedül van. Adj neki vacsorát, engedd meg, hogy itt aludjék ma éjszaka.
Az asszony mindjárt ennie adott. Megette a vacsoráját, evés után kinyitotta a bibliáját a fiú. Mert akkoriban nagy vallásosság volt, igen nagy volt, nem úgy, mint manapság; az emberek hittek a jó Istenben. Akkor a fiú olvasott a bibliából, és imádkozott az Istenhez, utána lefeküdt. Azt mondja neki a paraszt:
- Hallod-e, fiam! Mi volna, ha édes fiunkként magunkhoz fogadnánk? Lakjál itt nálunk, ne menj sehová, mert nekünk nincs senkink. Két öreg ember vagyunk, és ami halálunk után marad, az a tiéd lesz.
- Én nem bánom, öregapám.
Mindjárt megállapodnak, hogy a kisfiú náluk marad. Felhozza az Isten a napot, és mikor megvirrad, megreggeliztetik. A fiú evett, megint imádkozott a jó Istenhez. Mondja neki:
- Hallgass ide, kisfiam! Látom, hogy jól érted az olvasást.
- Ó Istenem, drága kedves apám - mert mától fogva apám vagy, és az öregasszony az anyám -, igen, értem.
- No, akkor el kell mennünk a községházára, hogy ott bejelentsük, miszerint ide érkeztél a mi városunkba, és írjuk fel a nevedet, hogy a gyermekünk leszel.
- Jól van, tata.
Akkor az öreg kézen fogja, és elviszi a községházára.
- Adjon Isten jó napot, kedves bíró!
- Szintúgy te is élj, paraszt!
- Nézd, elhoztam ezt a kisfiút, hogy bejelentsem, hogy a magamévá fogadtam, és tedd át az én nevemre.
- Rendben van.
- De ez a gyerek olyan jól érti az olvasást, hogy egy pap sem, egy nagy ügyvéd sem tud úgy olvasni, mint ő. Nálunk meg hiány van, szükségünk volna egy körjegyzőre ebben a városban.
- Kipróbáljuk - mondja. - Hány éves vagy?
-A tizennegyedik évemben járok.
Akármiféle mesterségben próbálta ki a bíró, a kisfiú megnézte, azokban a nagy anyakönyvekben megvizsgálta. Sikerült a fiúnak. Azt mondja neki a bíró:
- Na, fiam! Mától fogva beállsz hozzánk körjegyzőnek.
Úgy adta a jó Isten, hogy így a fiú beállt ott az irodába körjegyzőnek. Eltelik egy év, eltelik kettő, telik-múlik sok év, végül a fiú felnőtt olyan korúvá, hogy már húsz éves volt. Minden hónapban megkapta a fizetését, félretette a pénzét, és a város közepén vásárolt magának egy szép házhelyet. Ott egy szép palotát épített magának. Olyan palotát épített, hogy az egész városban nem volt olyan, mint a fiúé. Azt mondja az apjának:
- Tata! Palotát építettem magamnak. Mindenem megvan. Most már csak az kell, hogy megnősüljek. Maholnap én is gazda leszek a magam otthonában.
- Hogyne, kedves fiam. De itt a városban nincs olyan lány, akit feleségül vegyél; nincsenek olyan lányok, mint a faluban. Ezek városiak, ide-oda járnak, tetszik nekik a társaság. Neked olyan asszony kell, aki rendben tudja tartani a palotádat meg a gazdaságodat.
- Nem baj, tata, majd gondolkozom, s meglátom, mi legyen.
Akkor aztán egyik reggelen a fiú búsan felkel, és azt mondja:
- No, tata, én megyek magamnak.
Mikor beérkezik a városba - mert ők az erdő szélén laktak -, mikor beér a városba, reggel egy öregasszonnyal találkozik.
- Adjon Isten jó reggelt, öreganyám!
- Szintúgy te is élj! Szerencsés anya csecsét szoptad, fiam! Azaz hogy körjegyzőm! Mert te köszöntöttél rám jó reggelt!
- Ó Istenem, öreganyám, úgy illik, hogy a fiatalok kívánjanak az öregeknek jó reggelt.
- Miért vagy ennyire elbúsulva?
- Ó Istenem! Minden embernek van valami gondja a fejében.
- Ha adsz egy csomag szivarra valót meg egy csomag gyufára valót, vagy két-három krajcárt, akkor a tenyeredből megmondom, mi a gondod.
- Hogyne, öreganyám.
- Tartsd ide a kezedet!
Odatartja a kezét, és az öregasszony elmondja a tenyeréből:
- Nézd, kedves fiam! Meg akarsz nősülni. Ebben a városban nem találsz magadhoz illőt, ahogy apád megmondta. Hanem tudod mit? Ha rám hallgatsz, szerencsés legény leszel, ügyes ember leszel, és az egész városban senkinek sem lesz olyan felesége, mint neked, ha rám hallgatsz.
- Hogyne, öreganyám.
- Fogd magad, menj szépen haza, és holnap reggel, amikor megvirrad, és még senki sem kelt fel, te légy ott elsőnek annál a kútnál, amelyikhez elsőbben érkeztél, amikor ebbe a városba jöttél. Ott ülj le, és aki elsőnek érkezik vízért a kúthoz, az lesz a feleséged. De nemcsak egyszer, hanem három reggelen egymás után. Minden reggel menj oda, és aki a harmadik reggel érkezik, az lesz a feleséged. Azt vedd feleségül. Lesz, ami lesz.
- Köszönöm szépen, öreganyám.
Azzal fogta magát a fiú, és indult magának. Amikor megvirradt, még napkelte előtt felkelt, fogta magát, indult ahhoz a kúthoz. Ott várakozott. Sokáig maradt ott a kútnál, de senki sem jött vízért. Már egészen kivilágosodott.
Az erdő szélén lakott egy nagy gazda. Annak a gazdának három lánya volt. A legkisebbik lány a kemence aljánál játszott a hamuban; a hamuval. Úgy adta a jó Isten, hogy egyszer rászólt az anyja:
- Na, kelj fel, drága kedves lányom, fogd a vödröt, eredj, hozz egy kis vizet, mert dagasztani akarok, hogy kenyeret süssek a kemencében.
No, nagy nehezen fogta vödröt és elindult mezítláb, öltözetlenül; úgy, ahogy volt, teli hamuval, teli korommal ment a kútra. Amikor odaért, ő volt ott elsőnek, egyedül a kútnál. Nem szól semmit, jó reggelt sem kívánt, semmit, csak megmerítette a vödröt, és vitte a vizet. Akkor a legény rátette a kezét:
- Állj meg, te lány, hadd kérdezzek tőled valamit!
- Ne kérdezz tőlem semmit, mert sietek.
Fogta magát a lány, elszaladt a vödörrel, hazament. Hogy ne nyújtsam hosszúra a mesét, a második reggelen is ugyanígy járt a lány, s a harmadik reggelen is ő volt ott. Akkor a legény megfogta a lányt, kivette a kezéből a vödröt, és hazakísérte az apjához. A lány besietett, odaült a kemence aljába, magára szórta a sok hamut.
- Adjon Isten jó reggel, nagy gazda!
- Szintúgy te is élj, körjegyzőnk! Na, mi járatban vagy? Ülj le!
A két nagyobbik lány mindjárt gondolta, hogy valamelyikőjüket feleségül veszi.
- Miért jöttél?
- Azt akarom, hogy add hozzám feleségül a lányodat.
- Hogyne. Két lányom van férjhezmenendő, amelyiket akarod, azt vedd feleségül.
- Na - mondja a legény - melyiket adod hozzám?
- Nézd, itt van a két lányom.
- Nekem nem ők kellenek, hanem add hozzám a legkisebbet, amelyik vízért volt.
- Ó Istenem, fiam, ő még alig tizennégy éves, taknyos, a kemence alján ül, teli van hamuval, te megundorodnál tőle.
- Én cseppet sem undorodom - mondja.
No, telik-múlik az idő, a legény fogja magát, elmegy. Mondja az anyja a lányának:
- Na, kedves lányom, ha ilyen szerencséd akadt, készülj fel, mert szombaton megtartjuk a lakodalmat, ha jön a körjegyző, hogy feleségül vegyen.
- Nem megyek én, s nem megyek, mert nekem nem kell férj.
Utoljára nem volt mit tenni, a legény, a körjegyző, muzsikásokat hivatott, készülni kezdtek a nagy lakodalomra. Amikor minden készen állt a lakodalomra, odamentek a paraszthoz, s ott helyben kezdődött a lakodalom. De a lány sehogy sem akart előjönni a kemence alól. Odamegy az anyja seprűvel, kizavarja a kemence alól. A vendégek kérdezik a legénytől:
- Hallod-e, melyik a menyasszonyod?
- Nézzetek oda, ott van a kemence alján - mondja.
Mindenki várja, hogy jőjjön a menyasszony; nem jön semmiképpen. Ahogy mondtam, az anyja kikergette seprűvel. Amikor a lány előbújt, lerázta magáról a hamut, átbucskázott a fején, tiszta színarannyá változott, lábától a fejéig. Olyan asszony lett belőle, hogy több olyan az egész városban, országban-világon nem akadt. Mindjárt bement menyasszonyi ruhában. Leült a legény mellé, a vőlegénye mellé, s kezdődött a nagy lakodalom. Amikor vége volt a lakodalomnak, mindjárt fogták a lányt, apja meg anyja kiadta a holmiját, s átköltözött a nagy palotába a város közepén. Amikor megérkeztek, elrendezték magukat, és a legény ment szolgálatra, mint mindig. Telt-múlt az idő, vagy három-négy év eltelt azóta, mióta összekerültek. Egyszer aztán azt mondja a bíró a legénynek, a körjegyzőnek:
- Hallgass ide! Tudod, mit? Azt mondják, hogy a szászok eltávoztak a falvaikból, a földjeikről, és ott maradtak üresen a házak, a vagyonuk, juhaik, teheneik. Reggel készüljünk, vasárnap reggel, hozzunk magunknak pár tehenet, pár lovat, amire szükségünk van.
- Rendben van, kedves bíró.
No, ekkor a jegyző, a bíró, meg a többi úr összeszedelőzködött, felpakoltak maguknak, fogták magukat, indultak. Útközben betértek egy városba, egy állomásra, ott kifogtak, bementek egy nagy vendéglőbe. A vendéglő tele volt, az urak, az emberek ittak, és csak egy asztal volt üres. Ők is leültek a mellé az asztal mellé. Az asztalnál egyedül ivott egy kapitány; ahhoz az asztalhoz ültek. Azt mondja nekik:
- No, üljetek ide, rendeljetek magatoknak ételt-italt az asztalra.
Még nem is láttak hozzá az evéshez-iváshoz, azt mondja a kapitány a bírónak:
- Nem lennél szíves megengedni, hogy én is igyam veletek egy-két pohár pálinkát?
- Hogyne, kedves kapitány!
Mindjárt bemutatkozik, leülnek az asztalhoz, isznak. Mindegyikőjükkel lekezel, és mikor a körjegyzőhöz érkezik, azt mondja:
- Minden jót, sógor!
A körjegyző meghökken, azt mondja:
- Kedves kapitány, miért nevezel sógornak? Nem ismerlek, te honnan ismersz engem?
- Hát már hogyne ismernélek. A feleséged először az én feleségem volt, nem a tiéd.
Akkor mindnyájan meghökkentek, egymás szemébe néztek, és szóltak:
- Hogy létezik ilyesmi, hiszen mi húztuk elő tizennégy éves korában a kemence alól a hamuból, és ez a kapitány azt mondja, hogy az ő felesége volt! Lehetetlen - mondja a bíró -, már megbocsáss, kapitány, de gondold meg, mit beszélsz, mert levágjuk a nyakadat!
- Nem, bíró - mondja -, először az én feleségem volt, én vettem el a leányságát.
No, jó. Azt mondja a férje, a körjegyző:
- Hallgass ide, kapitány! Ha azzal hencegsz, ha azt mondod, hogy először a te feleséged volt, én nem haragszom (?).
- Hallgass ide, sógor! Ha nem hiszed, én ma éjszaka hazamegyek hozzád, és a feleségeddel alszom reggelig. Akkor majd elhiszed.
- Jól van, kapitány. Kössünk szerződést!
Szerződést kötnek, két példányban. A kapitány aláírja:
- Ha nem lesz úgy, ahogy mondom, akkor vágd le a nyakamat. És ha úgy lesz, akkor én mit tegyek?
- Akkor meg te vágd le a nyakamat.
Jól van. Megkötötték a szerződést, a kapitány felül a lovára, elmegy a városba, ahol az asszony lakik. Amikor odaér, elmegy egy nagy asztaloshoz:
- Adjon Isten jó napot, asztalos!
- Szintúgy te is élj!
-Hallgass ide! Készíts nekem egy ládát, olyan hosszút, mint én vagyok. Amennyit kérsz, annyit fizetek érte. A szájamnál készíts egy nyílást, meg a szememnél is, hogy lássak.
- Hogyne, kapitány.
Az asztalos mindjárt elkészítette a ládát, olyan hosszút, mint ő volt. Kifizette.
- No - mondja -, majd visszajövök érte, elviszem.
A városban megkérdezi, hol lakik a körjegyző felesége. Megmutatják neki. No, jó. Fogja magát, szól egy kisfiúnak:
- Kisfiam! Nem vezetnél el az apja meg az anyja házához?
- Hogyne!
Felül a lovára a kisfiúval együtt, elmegy az apja meg az anyja házához.
- Adjon Isten jó napot, kedves bácsi!
- Szintúgy te is élj, kapitány! No, mi járatban vagy?
- Nézd, mi van, s nézd, mi van. Azt hallottam, hogy van egy szép lányotok, férjhez adtátok a körjegyzőhöz.
- Igen.
- Aztán ad nektek valamit, hogy segítsen rajtatok, öreg embereken?
- Nem segít bennünket semmivel.
- Hallgass ide! Nem tennéd meg azt a szívességet, hogy eljössz velem hozzá ma éjszaka, és ha megteszed, amit mondok neked, adok neked pénzt, egy véka aranyat.
- Nem bánom.
Akkor lóra ül, és az öregasszony felpakol, indulnak. Elhozza a ládát, és mikor a lány portájához érkeznek, bebújik a ládába. Azt mondja az öregasszonynak:
- No, hallgass ide! Kiálts be a lányodnak, és mondd azt, hogy az öreg megvert, s te most eljöttél az öregtől.
Az öregasszony mindjárt kiáltott a lányának. A lány kijött:
- Mi történt, anyám?
- Ó Istenem, drága kedves lányom, apád megvert, egész éjszaka ütött, el kellett jőjjek tőle. Felrakodtam, felpakoltam a fehérneműmet, a lepedőimet, minden holmim itt van ebben a ládában. Gyere, segíts nekem, hogy felvigyem a ládát.
Akkor felmegy; jön a lánya, felviszi a ládát. Ki akarja rakni a folyosóra. Azt mondja:
- Nem, lányom. Abba a szobába, ahol te alszol.
- Ó Istenem, anyám, oda viszem.
Beviszi a szobájába, mindjárt megágyaz az öregasszonynak, és megvacsorázik a lány. Amikor megvacsorázott, mindjárt fogja magát a lány, levetkezik, csak kombinéban marad. Aztán derékig megmosdik. Miközben derékig mosdott, a kapitány a ládából mindent látott. Lefekszik a lány, elalszik, akkor a kapitány előbúvik ingben-gatyában, titokban s a lány mellé fekszik, a paplan alá a lány mellé, és lefényképezi magát, ahogy ott fekszik a lány mellett. Aztán felkel, magához veszi a gyűrűjét meg a zsebkendőjét az asztalról, odamegy az öregasszonyhoz, szól:
- Na, kelj fel, mehetünk. Mondd, hogy nem bírsz aludni, hazamégy, mert itt nem tudsz elaludni.
Az öregasszony úgy is tesz. Tüstént felkölti a lányát. A lány felkel:
- Mi történt, anyám?
- Nem bírok aludni, kedves lányom. Vigyél haza, nem maradok tovább nálad.
- De legalább várj, amíg megvirrad, anyám!
- Ó Istenem, drága kedves lányom! Hiszen láthatod, hogy nem vagyok megszokva itt nálad.

No, nem volt mit tennie a lányának, el kellett vinnie a portájukig. Amikor a portához értek, akkor a kapitány előbújt, egy véka aranyat adott az öregasszonynak. Kifizette, megköszönte szépen, és fogta magát, felült a lovára, és visszatért a fogadóba, abba a vendéglőbe. Mire megvirradt, ő bent volt.
- No, adjon Isten jó reggelt, sógor!
- Szintúgy te is élj!
Amazok még mindig ettek-ittak, várták a kapitányt.
- No - mondja neki -, akarod látni, hogy reggelig a feleségeddel aludtam?
- Hogyne!
Akkor előveszi a fényképet és megmutatja neki, hogy ott feküdt mellette. A legény nézi, igaz.
- No, ezt a gyűrűt ismered-e?
- Hogyne! Az enyém. Ez az én gyűrűm, meg az én feleségem.
- Meg ezt a zsebkendőt?
- Ezt is.
- No, elmondjam a jeleit?
Na, a lánynak voltak jelei, olyan titkos jelei.
- Na, most mit szólsz? Igaz?
- Igaz. Vágd le a nyakamat, te nyertél.
- Sajnállak, fiam. Tudod mit? Levetkőztetlek és más ruhába öltöztetlek, s hazaviszlek a te palotádba, és beállsz hozzám béresnek.
- Nem bánom, kapitány.
Akkor a legény mindjárt átöltözött és hazamentek. Ő ment az istállóba, a kapitány felment. Mondja a lánynak:
- Adjon Isten jó napot, leány.
- Szintúgy te is élj, kapitány. Mi van?
- Nézd ezt a szerződést! Megvettem a férjedtől az egész vagyonát. Ha akarod, itt maradsz; ha nem, hát nem. Ha akarod, beállsz szolgálónak, itt maradsz nálam szakácsnénak, főzöd az ételt, mert nekem már van feleségem, vannak gyerekeim.
- Hát a férjem hol van?
- Világgá ment magának.
No, nem volt mitévő legyen a lány, beállt hozzá szakácsnénak. Eltelik egy hét, eltelik kettő; a kapitány annyi munkát adott a lánynak, hogy a szent Isten őrizzen. A kezéből folyt a vér, anynyit súrolt, annyit dolgozott, hogy a szent Isten őrizzen. Egyszer aztán elgondolkozik a lány, azt mondja:
- Ó szent Isten! Mi haszna van annak, hogy ezen a világon élek? Istenem, mit tehetnék?
Egyszer aztán találkozik a férjével az udvaron. A férfi ráismert, de ő nem ismert rá a férjére. A legény megsajnálta, gondolta magában:
- Na megállj, kedves feleségem, ha olyan nagy kurva voltál, hogy ezt a csúfságot művelted velem, én is visszaadom neked, ne félj!
Bement a városba az asztaloshoz, és csináltatott egy ládát. Belül kibélelte pléhvel. Levitte a Maroshoz a vízre. Ott kikötötte, majd hazament. Befogta a szekérbe a bivalyokat, és szólt a feleségének:
- Na, te lány, te szolgáló! Nem lennél szíves velem jönni, hogy segíts kirakni egy szekér fát a Maroson a tutajról?
- Miért ne! Ma úgyis vasárnap van, mehetek.
Felülnek a szekérre, mennek. Amikor odaértek a Maroshoz, azt mondja neki:
- No, hallgass ide! Nem unod még az életet itt ennél a kapitánynál?
- Ó Istenem, te szolga, dehogy nem!
- Tudod, mit gondoltam? Üljünk be ketten ebbe a ládába, és ha a szent Isten megsegít, ereszkedjünk le a folyón.
Úgy is tesznek, leszállnak a szekérről. A legény szól neki:
- No, ülj be a ládába!
A lány beül a ládába. Megint szól neki:
- No, hajtsd le a fejedet, és hagyj nekem egy kis helyet, hogy én is beüljek a ládába.
A lány beült, lehajtotta a fejét. Akkor ő rácsapta a fedelet a ládára, lelakatolta.
- No kedves feleségem! Ahol a Maros megáll, ott állj meg te is ezzel a ládával!
Akkor aztán víznek eresztette. Annyit ment, messzinél meszszibb, távolnál távolabb. Egy álló hétig semmit sem evett ott a ládában a lány. Nem is evett, nem is ivott, nem is aludt. Ahogy lefelé haladt a folyón, lefelé a Maroson, nagy sokára egy vasárnap reggel három cigány halászott a Maroson.
- Látjátok? Egy nagy láda jön lefelé a Maroson!
- Ej! Mit mondasz?
- Látod te is, amit én látok?
- Igen, látom, hogy egy nagy láda.
- No, fogjuk ki azt a ládát!
Mindjárt levetkőznek, mennek, a vízbe ugranak. Úsznak a láda felé. Miközben a láda felé haladtak, a lány egyszer csak kikiáltott a ládából:
- Nos nos, ha idős férfi vagy, legyél az édesapám, ha idősasszony vagy, legyél az édesanyám, ha fiatal férfiak vagytok, legyetek a bátyáim, ha fiatal nő vagy, legyél a húgom. Legyetek szívesek, vegyetek ki, hogy még egyszer lássam a világot.
- Halljátok? Valaki beszél a ládából! Ki lehet az?
Mindjárt kihúzzák, felnyitják a ládát, látják azt a szép lányt.
- Ó szent Isten, milyen szép lány!
A lány kezet fogott velük, megcsókolta őket, és erősen hálálkodott, hogy ilyen nagy jót tettek vele.
- Ó Istenem, emberek, drága kedves testvéreim! Olyan éhes vagyok - mondja -, hogy a szent Isten őrizzen.
- Ne búsulj, van nálunk ennivaló, tettünk otthon a tarisznyánkba, adunk enned.
Átadták neki a tarisznyájukat. Kezet fogott velük, és megkérdezte:
- Honnét jöttem ide le?
Mutatják neki, honnét, a vízen.
- No, akkor megyek arra. A jó Isten legyen veletek, én indulok.
Indul a lány, elindul visszafelé a Maros mentén. Annyit ment felfelé a víz mentén, hogy a szent Isten őrizzen. Egyszer aztán ráesteledik. Hol esteledik rá, egy szép fa tövében. Meghúzódik a fa alatt, ott alszik reggelig. Pontosan éjszaka tizenkettőkor oda gyűlnek a lány sorstündérei a fa alá.
- Nos nos, aki hallja, mit mondok, aki nem hallja, aki elárulja, amit mondtam, változzék kősziklává térdig! A Vörös király már tíz éve ágyban fekszik, százezer doktor jár hozzá, és nem találják orvosságát. Ha volna egy ember, aki megy, kiszállítja az ágyból, az alatta lévő surgyékot kiviszi az udvarra, felhasítja, abban a surgyékban van egy béka, egy véka nagyságú. Az szívja ki belőle a vért, azért beteg a király. Ha volna egy ember, aki azt kiveszi, megöli, előhúzza azt a békát, a király megint tizenhét esztendőssé változnék. Egész királyságát neki adná, és van három lánya, a három lány közül amelyiket választaná, azt adná hozzá feleségül. Aki elárulja, amit mondtam, változzék kősziklává térdig!
Akkor a lány keresztet vet magára:
- Ó, szent Isten, jól hallottam.
Amikor megvirrad, a lány fogta magát, ment tovább. Következő éjszaka megint egy másik fa alatt esteledett rá. Ott aludt. Pontosan tizenkettőkor jött a másik sorstündére:
- Adjon Isten jó estét. Aki hallja, mit mondok, és elárulja, amit mondtam, változzék kősziklává derékig. A Zöld király vak, nem lát a két szemével. Évek óta járnak hozzá a doktorok, de nem tudják visszahozni a szeme világát. Nincs olyan ember országban-világon, aki visszaadja a szemét, hogy lássa a világot. Ha volna egy ember, aki reggel mikor megvirrad, összegyűjtené a harmatot a fűről meg a falevelekről egy pohárba, és azzal a harmattal elmenne a Zöld királyhoz, fogna egy tollat, a tollal bekenné a szemét azzal a harmattal, a király mindjárt látna, s megint tizenhét esztendőssé változnék. Egész királyságát neki adná, és három lánya közül a legszebbiket, amelyiket választaná, az lenne a felesége. Aki elárulja, amit mondtam, változzék kősziklává derékig! Isten veled!
- Ó szent Isten, köszönöm szépen, hogy ezt is hallottam.
Fogta magát, ment tovább. Reggel felhozta az Isten a napot, a lány tovább indult. Harmadik este megint a Maros mellett éjszakázik, megint jön a harmadik sorstündére. Azt mondja:
- Nos nos, aki hallja, amit mondok, és elárulja, amit mondtam, változzék kősziklává a feje tetejéig! A Fekete király városában minden forrás, minden kút vize vissza van fogva. A király egész népe hal meg szomjan. Másik országból hozat magának vizet, hogy életben tartsa a népét. Ha volna egy ember, aki elmegy a városba, a város szélén találna egy rozsdás piculát, és azzal a piculával elmenne a város közepén a nagy kúthoz és beledobná, mindjárt felfakadnának a források. Olyan nagy víz támadna, hogy a szent Isten őrizzen. A király egész királyságát neki adná, és három lánya közül az egyiket, amelyiket akarná, feleségül adná hozzá. Aki elárulja, amit mondtam, változzék kősziklává a feje tetejéig! Isten veled!
- Isten veled!
Ezzel a sorstündér eltávozott. Reggel a lány már nem ment tovább felfelé a Maros mentén. Elindult a keresztúton, és beérkezett a városba. Amikor beérkezett, a harmatot egy bürök szárába gyűjtötte. Leszakított egy bürköt, a bürökbe gyűjtötte a harmatot, s amikor beért a városba, elment egy nagy fodrászhoz.
- Adjon Isten jó napot, fodrász!
- Szintúgy te is élj, szép leány! Mit kívánsz? Mert itt csak férfiakat nyírunk.
- Nem baj, mert én is férfinek akarom nyíratni magamat - mondja. - Vágd le a hajamat nullásra!
- Ó Istenem, vétek ezért a szép hajért!
- Ide hallgass, uram! Vágd le a hajamat, úgy, ahogy parancsolom.
- Igenis, leány!
Mindjárt levágja a haját tisztán kopaszra. Ő megint szól:
- No, látod ezt a ruhát rajtam?
- Igen.
- Ezt neked adom, ha férfi ruhát adsz helyette.
- Adok.
Mindjárt adott neki férfi ruhát, és adott egy fehér köpenyt, egy fehér sapkát, meg egy táskát, és abban a helyben doktor lett belőle. Nem lehetett ráismerni, hogy nő, férfivá változott, és indult. Bemegy a városba a Vörös királyhoz. Ott a palotában annyi doktor volt, hogy verték le egymást. Annyi hely sem volt, hogy leülhessenek. Őt is egyik lökte, másik taszította. Végre nagy nehezen beérkezett a királyhoz.
- Adjon Isten jó napot, felséges király!
- Szintúgy te is élj, doktor. Hová való vagy? Miféle ember vagy?
- Én vagyok a világ doktora.
- Na, ilyen doktor még nem járt nálam, a világ doktora. Nagy dolog! Majd megnézlek. Ülj le!
Leül.
- Na, mit tudsz tenni? Nézd, mi van, s nézd, mi van. Próbát teszek veled.
A lány mindjárt fogta magát, kiemelte az ágyból, áttette másik ágyba. Fogta a surgyékot, felhasította. Kiugrott belőle az a béka. A békát mindjárt széthasította, elégette, a hamuját szélnek eresztette. A király tüstént tizenhét évessé változott, és amikor a lány bement hozzá, és megkérdezte: - No, király, hogy érzed magad?
- Kitűnően, világ doktora - válaszolta.
Akkor kezet fogott vele, megcsókolta:
- No, kedves fiam! Három lányom van, azt veszed feleségül, amelyiket akarod, és az egész királyságomat neked adom.
- Nekem nem kell egyik lányod sem - mondja. - Inkább adj mellém egy regiment katonát a legszebbjéből. Egy regiment katonát, rezesbandával.
- Hogyne - mondja.
Mindjárt szerződést kötöttek, maga mellé vette azt a rezesbandát meg a regiment katonát, s ő ment elöl, a katonák utána. Már híre ment, hogy milyen nagy doktor, már várták a Zöld királynál. Megérkezik a Zöld királyhoz. Hogy ne nyújtsam a mesémet, ott is próbát tett a királlyal. Megkente a szemét, és tőle sem kért mást, csak egy regiment katonát és még egy rezesbandát. Most már két regiment katonája volt, és két rezesbandája. Amikor beérkezett a következő városba, a Fekete királyhoz, megtalálta azt a piculát, ahogy a sorstündére mondta neki. Mindjárt behajította a kútba, és rögtön felszabadult az összes forrás. Az emberek ittak, boldogok voltak. Bement a királyhoz, szerződést kötöttek:
- Nekem nem kell sem a lányod, sem a vagyonod, hanem - mondja - én legyek a király Tenyere városban. (Így hívták azt a várost, ahol előzőleg lakott, Tenyere városban.) És hirdesd ki tüstént, hogy érkezik az új király.
Ott a városban ki vette át a parancsot, hogy érkezik az új király? A bíró meg a kapitány. Készültek a király fogadására a városban. Vasárnap volt. A bíró megtanácskozta a kapitánnyal:
- Hol helyezzük el a királyt?
Azt mondja:
- A körjegyző palotájában.
No jó. Mindjárt ott helyezték el. Jön a lány, vele három regiment katona és három rezesbanda. Amikor a lány beérkezik a városba, körülnéz. Királyi öltözet van rajta, karddal. Sehol sem látja a férjét. Utoljára megpillantja. Az egész nép, katonaság, ki volt öltözve, várták. A kapitány leadja a parancsot, a bíró is. Jelenti:
- A városomban ennyi meg ennyi ember, ennyi meg ennyi nép van.
A kapitány mondja:
- Nekem ennyi meg ennyi katonám van, ennyi van szabadságon, ennyi van gyengélkedőben.
Leadta az egész jelentést. Fogadta. Utoljára meglátta a férjét. Egy bivalyszekéren tartott arrafelé. Fent ült a szekéren, hajtotta bivalyokat.
- Hát annak az embernek nincs ma ünnepe?
Akkor a kapitány azt mondja:
- Dehogy nem! Éppen nálam szolgál, és mondtam neki, de azt felelte, hogy nem készül, mert dolga van.
Jó. Felvezetik a lányt a kilencvenkilencedik emeletre, ott elhelyezik. Éppen a saját szobájába, amelyikben azelőtt lakott. Akkor azt mondja a kapitány:
- No, felséges király, kardod a nyakamon, mit parancsolsz?
- Igen, adj mellém egy ordonáncot.
- Igenis - mondja -. Adok ordonáncot.
- No, akkor eredj le, válassz nekem a katonáid közül, akiről gondolod, hogy jó lesz nekem ordonáncnak, és elvégzi, amit parancsolok.
- Igenis, kardod a nyakamon, felséges király.
A kapitány mindjárt lemegy, kiválasztja a katonái közül a legügyesebbiket, legjobbikat, egy tisztet, felvezeti. Amikor a tiszt felérkezik, kopogtat az ajtón.
- Igen, gyere be!
Belép a tiszt, mindjárt haptákba vágja magát a király előtt, szól:
- Kardod a nyakamon, felséges királyom, parancsodra megjelentem!
- Menj a kurva anyádba, miféle katona vagy te? Még haptákban sem tudsz állni előttem? Mi ez?
Odalép elébe, leken neki két pofont, és fenékbe rúgja:
- Mondd meg a kapitánynak, hogy jőjjön fel hozzám!
Lemegy a tiszt, szól:
- Kedves kapitányom, két pofont kaptam tőle, meg egy seggberugást. Azt mondta, hogy miféle katona vagyok, azt sem tudom, hogyan kell megállni előtte. Hát pedig hogyne tudnám, hogyan kell haptákba állni egy ember előtt!
A kapitány abban a helyben felmegy.
- Adjon isten jó napot, felséges király - mondja. - Mi a parancs?
- Menj az anyád kínjába, kapitány, azonnal! Hogyan instruálod a katonáidat? Nem gondoltad meg, hogy kiféle-miféle vagyok? Egy közkatona, akinek nincs semmi rangja, jobban meg tud állni az ember előtt, mint az a tiszt. Milyen katonáid vannak?
- Ó Istenem, király! Milyen embert küldjek hozzád?
- Hallgass ide! Ha ordonáncot akarsz mellém adni, öltöztesd fel a szolgádat katona ruhába, és hozd fel hozzám!
- Ó Istenem, király! Az az ember még nem is volt katona, és azt sem tudja - ...
- Nem érdekel! Ha egyszer megparancsoltam, teljesítsd!
- Kardod a nyakamon, teljesítem.
Mindjárt lesiet, és kiált a férjének, a körjegyzőnek:
- No körjegyző - mondja -, baj van. A király téged választott, hogy legyél ordonánca.
- Jaj nekem, kedves kapitány, én nem voltam katona, nem tudom, hogyan kell megállni a király előtt!
Mindjárt megy a raktárba, katona ruhát ad neki, és tisztté avatja. Akkor felmegy, kopogtat az ajtón:
- Adjon Isten jó napot, felséges király! Kardod a nyakamon, parancsodra megjelentem.
- Szintúgy te is élj, ember. Mától fogva te leszel az ordonáncom.
- Jól van, király.
- Más dolgod nem lesz, aprítasz nekem egy kicsi fát, főzöl egy kávét, kipucolod a csizmámat, minden holmimat, és itt laksz nálam.
- Jól van, királyom.
Telik-múlik az idő, azt mondja neki egyik este:
- Hallgass ide, ordonánc! Hány éves vagy?
- Nem vagyok öreg - mondja. Olyan harmincnégy éves vagyok.
- No, én vagy hat évvel fiatalabb vagyok. Van feleséged?
- Nincs feleségem - mondja.
- Nem is volt?
- Nem is volt, királyom.
- Ember, nem hazudsz? Ilyen fiatal férfi, és nem volt feleséged?
- Nem - mondja.
- No- mondja -, vigyél el a városba, a lányokhoz, a kurvákhoz!
- Hogyne, királyom.
- Na, akkor holnap este készüljünk fel, szedjünk fel magunknak valami kurvát!
Másnap este megint mondja neki:
- Hallgass ide! Hová való vagy?
- Ó Istenem! Idevaló vagyok, ebbe a városba.
- Nem hazudsz?
- Cseppet sem hazudok. Ebbe a városba való vagyok.
- Hol születtél?
- Itt születtem.
- Rendben van, ordonánc. Akkor jól ismered ezt a várost?
- Hogyne.
- Akkor mondd meg, kié ez a palota?
- Ez a palota a kapitányé. Most pedig a felségedé.
- No, semmi baj. Aztán ismersz itt szép lányokat? Egy szép lányra van szükségem, udvarolni akarok neki.
- Vannak szép lányok, csak velem nem állnak szóba, de felségeddel szóba állnak.
- No, akkor hozzunk ide magunknak két kurvát - mondja.
- Én nem bánom.
Egyszer aztán azt mondja neki:
- Hallgass ide! Eredj le, mondd meg a kapitánynak, hogy jőjjön fel. A kapitány is, a bíró is.
Megy, szól, s azonnal jön a bíró meg a kapitány.
- Mit parancsolsz, felséges király?
- Bíró! Doboltasd ki az egész városban, hogy minden ember vegye elő a házának a szerződését, mindenki jelentkezzék nálam, hogy ellenőrizzem, mijük van, hogyan van, hogy leltárba vegyem a vagyonukat.
- Igenis, király.
A bíró mindjárt kidoboltatja, mindjárt gyülekeznek az emberek, mindenki fogja a szerződését, és megy fel a királyhoz. A lány nem tudott olvasni, nem járt iskolába. Fogta, húzott egy vonalat piros ceruzával, aztán szólt: rendben van. Végül már nem maradt más, csak a kapitány. A kapitány is fogja a szerződését, odamegy. Ő szól:
- Kapitány! Itt baj van ezzel a szerződéssel. Ez a palota a tiéd?
Mondja: - Felséges király, ezt a palotát én vásároltam, nem volt az enyém.
- Kitől vásároltad?
- Itt a városban lakott egy körjegyző, tőle vásároltam pénzért, most már az enyém.
- No, vidd el ezt a szerződést, s ha majd hívatlak, akkor majd feljössz vele.
Jól van. Telik az idő, elhozza Isten a harmadik estét. Szól a férjének:
- Na, ordonánc! Te hol alszol?
- Van külön szobám.
Jól van. Mondja:
- Mind mondtad, hogy elmégy a városba, és kerítesz nekem valami lányt. Nos, nem érsz rá?
- Ó Istenem, király! Amikor felséged mondja, indulunk.
- No, tudod, mit? Főzz nekem egy kávét!
Megfőzi a kávét; szól:
- Tégy fel egy mosdótálat melegedni, hogy megfürödjem.
Felteszi a vizet, elkészíti a kávét. Szól:
- Készíts két csésze kávét!
Készít két csésze kávét, leteszi az asztalra. Szól:
- Na, egyik a tiéd, másik az enyém.
- Felség, én nem ehetek egy asztalnál felségeddel!
- Hallgass ide! Én parancsolok, te teljesíted. Muszáj, ha akarod, ha nem, enned kell.
No, a legény meghúzódik az egyik oldalon.
- Mondd meg az igazat, hová való vagy! És ki vagy, és hogy kerültél ide, s hogy van, mint van. És van feleséged! Hol van a feleséged?
Nem hiszem el, hogy ennyi éve itt laksz, és ne lett volna feleséged!
- Nincs feleségem.
- Nem is volt? De igazat mondj! Nos - mondja -, tölts egy pohár pálinkát, igyunk!
Isznak két pohárral, aztán megint isznak kettővel, majd harmadszorra is. A legénynek egy kicsit a fejébe száll. Azt mondja neki:
- No, most valld be az igazat: volt feleséged? Nem volt?
- Ó Istenem, király, felséges királyom, volt feleségem, tizennégy éves volt, amikor elvettem. Lakodalmat csaptam, mert, hogy bevalljam felségednek, én körjegyző voltam ebben a városban.
Elmondja, hogy élt, mint élt.
- És utoljára a feleségem kurválkodott ezzel a kapitánnyal. Én a végén megsajnáltam, leeresztettem vízen, hadd menjen. Én itt béres voltam, jelenleg felséged választott ordonáncának.
- És ha még él a feleséged, és visszajönne hozzád, hajlandó volnál vele élni?
- Nem én, a lábamra kapcának se kellene egy olyan nagy kurva, mint amilyen ő volt, az a becstelen.
- No, rajtakaptad valakivel?
- Hogyne. A kapitánnyal aludt egy ágyban reggelig. S néz, így volt, s nézd, így volt.
- Jaj nekem! Csakugyan nagy kurva kellett legyen! No, nem baj. No, készen van a víz?
- Készen.
- No, vesd meg az ágyat!
Megveti az ágyat a királynak. Mondja neki:
- A feleségeddel hogy szoktál aludni?
- Ő belül felöl, én kívül.
- No, ma éjszaka is így fogsz aludni.
- Hogyan, királyom?
- Így: te alszol belül és ő kívül (!), úgy, ahogy aludni szoktál. Ma éjszaka velem alszol az ágyban.
- Felséges királyom, kardod a nyakamon, hogy létezik az, hogy én aludjak -
- Hallgass ide, ordonánc! Én parancsolok! Vetkőzz le, feküdj az ágyba!
Evett, ivott, muszáj volt az ágyba feküdnie. Lefeküdt. A lány fogta a vizet, levetette a királyi kabátot, ott állt kombinéban. Mikor látta a két mellét, megkérdezte:
- No, valld be az igazat, ordonánc! Láttál-e olyan királyt, mint amilyen én vagyok, hé!?
- Hogyne, királyom.
- Te! Valld be az igazat: Láttál királyt női mellel? Nézd! Én férfi vagyok?
- Felséges király, kardod -
- Te! Többet ne mondd nekem, hogy király!
Akkor a kombinét is leveti, és ott áll -. Látja a két mellét, látja a többi jelét. Ekkor nagyot sóhajt:
- Ó Istenem, felséges király!
- Menj az anyád kínjába, nekem ne mondd, hogy király! Miért sóhajtottál?
- Éppen ilyen jelei voltak a feleségemnek is, mint felségednek.
- No, még most sem hiszed el, hogy nem vagyok férfi, hanem asszony vagyok?
- Hogy higgyem el, király?
- No, semmi baj.
Lehúzza a csizmáját, letolja a nadrágját, ott áll kombinéban (!).
- Nézd a női testemet! Most sem hiszed?
- Csak nem te vagy az én kedves feleségem?
- Menj az anyád kínjába, én vagyok a te kedves feleséged - mondja. De nem fekszel mellém, mert én nagy kurva voltam, a kapitánnyal éltem.
- Hát, feleségem, úgy van, ahogy mondtam. No, semmi baj. Ma éjszaka együtt alszunk, s reggel majd meglátjuk, mi lesz.
- De azt mondtad, hogy neked soha többet nem kell a feleséged!
- No, kedves feleségem, így volt. Hogy kerültél oda, hogy király lett belőled?
- Nézd, a jó Isten jóságosabb volt, mint a gonosz emberek. De én nem tudok olvasni, és nem tudom vezetni a királyságot; te értesz a betűhöz, és téged illet, mert te vagy a férfi, neked kell vezetned a királyságot. Reggel te veszed magadra ezt a ruhát.
Felhozta a napot a jó Isten; akkor így szólt hozzá:
- Na, kedves férjem! Lemégy, szólsz a kapitánynak, hogy jőjjön fel a szerződésével.
Lemegy; jön fel a kapitány:
- Mit parancsolsz, király?
- Azt a szerződést. Ülj le, kapitány.
Leül.
- Mondd el elejétől végéig, hogy mi volt a helyzet ezzel a szerződéssel? Mondj igazat, mert látod a kardot az asztalon, levágom a nyakadat.
- Király, kardod a nyakamon, nézd, hogyan történt. Elmentem a fogadóba, ott csak próbára akartam tenni őt, s nézd, így volt, s nézd, mint volt, s nézd, eljöttem, s nézd...
- Nem háltál vele, a lánnyal?
- Nem, csak fényképet készítettem - mondja.
- No, jó.
No, akkor azt mondja a férjének:
- Na, kedves férjem, hallottad, hogy vétkeztem a kapitánnyal?
- Hallottam.
- No - mondja -, most mi a kívánságod, kedves férjem?
- Miért?
- Tégy törvényt a kapitányon!
A legény mindjárt felkapta a kardot az asztalról, és rögtön levágta a kapitány nyakát. Amikor levágta a nyakát, akkor felöltözött a felesége ruhájába, és a feleségével együtt ők lettek a királyok mind a mai napig.
S ha meg nem haltak, máig is élnek.
Ahonnét hallottam, én is úgy mondtam becsületes embereknek.

Taliga király

Egyszer volt, ha nem lett volna, nem is mondták volna. Egyszer volt egy király. Se vénségére, se fiatal korára nem volt gyermeke. Úgy adta a jó Isten, hogy a király meg a királyné fiatal emberek voltak. Telt-múlt az idő, egyszer csak a király gondolkozóba esett, hogy mitévő legyen, mert ha a királynéval együtt megöregszik, kire marad az a sok nagy vagyon, a királyság. Úgy adta a jó Isten, hogy a király pont délben szólt a feleségének:
- No, kedves feleségem, tudd meg, hogy mától fogva az van, hogy levágom a nyakadat, ha nem szülsz nekem egy fiat, hogy vénségünkre nekünk is legyen valakink, legyen, aki gondoskodik rólunk, s akire maradjon a királyságunk.
Mikor a király kimondta a szót, a királyné erre elbúsult, hogy mit tehessen, mitévő legyen. Úgy adta a jó Isten, hogy egy napon a királyné behívatja a kocsisát, befogat a kocsiba, fogja magát, indul magának. Pénzt vesz magához a kocsiba, s megy, hogy keressen valahol egy tudós asszonyt. Úgy adta Isten, hogy egyik faluban egy öreg parasztasszonyra akadt.
- Adjon Isten jó napot, öreganyám!
- Szintúgy te is élj, felséges királyné! Mi járatban vagy?
Elmondja neki:
- Azért jöttem, hogy keressek, mert nézd, mit mondott nekem a férjem! Talán tudsz segíteni rajtam, hogy teherbe essek, hogy gyereket szüljek, hadd legyen bár egy gyerekünk vénségünkre.
- Hogyne, felséges királyné - mondja neki -. Hazamégy, és vasárnap - vagy amikor akarod - elindulsz keresni, hogy a templomban, a templom küszöbén, amikor menyasszony voltál, leesett a cipődről egy piros csipke; keressd meg azt a csipkét, mert meg kell találnod. Akkor hazaviszed azt a csipkét, vízbe teszed, megfőzöd, s amikor jól megfőtt, a levét rögtön megiszod, s mindjárt érezni fogod, hogy teherbe estél.
- Na, köszönöm szépen; mi lesz a fizetség?
Azt mondja neki az öregasszony:
- Ezért egy véka arany jár fizetségül - mondja neki.
- Nem baj, öreganyám.
A királyné egy véka aranyat ad az öregasszonynak, és hazamegy. Mihelyst hazaért, indult, mindjárt megkereste azt a piros csipkét. Tényleg megtalálta, pontosan a templom küszöbén. Hazament, feltette főni, kifőzte, megitta a levét, s azonnal állapotosnak érezte magát. Telik-múlik az idő; amikor félidős volt, s érezte, hogy terhes, szólt a királynak:
- Na, drága kedves férjem, tudd meg, hogy én mától fogva állapotos vagyok.
- No, feleség, engem nem érdekel, hogyan csináltad ezt, hogyan sem, csak egy gyerekünk legyen - mondja neki.
No, úgy adta a jó Isten, hogy a király örvendett is, büszke is volt, hogy a felesége másállapotban van. Amikor kitelik a kilencedik hónap, elhozza a jó Isten a lebetegedése óráját. A király annyi orvost hívatott, hogy a szent Isten őrizzen. Az egyik távozott tőle, a másik kezdte. De utoljára nem tudtak tenni semmit, mert a királynénak nem kezdődik a vajúdása. Hanem a magzat úgy sírt a méhében, hogy a szent Isten őrizzen. Egyszer csak azt mondja a király:
- Mitévő legyek - kérdezi az orvosoktól -, mert nézzétek, a feleségem mindjárt meghal, és ti nem bírtok segíteni rajta.
- Felséges király, kardod a nyakunkon, amit tudtunk, megtettük. Nem tudunk segíteni rajta.
Utoljára azt mondja a férjének a királyné:
- Hívasd be a kocsisomat!
Bejön a kocsis:
- Mit parancsolsz, felséges királyné?
- Fogj be a kocsidba, menj el ahhoz az öregasszonyhoz, és mondd meg neki, hogy ide várom magamhoz. Eljött az órám, hogy lebetegedjem.
A kocsis befogott, ment, elhozta az öregasszonyt a királynéhez. Amikor az öregasszony megérkezett, az összes doktort szélnek eresztette (?), csak a királlyal meg a királynéval volt dolga. Telik-múlik az idő; ekkor azt mondja az öregasszony a magzatnak, amelyik a királyné hasában sírt:
- Nos nos, drága kedves fiam, ne sírj tovább! Tiéd lesz édesapád elfelejtett palotája, neked adja keresztanyád.
Azzal fogta, keresztvíz alá tartotta a gyereket, amint megszületett. Mihelyst megszületett, már beszélni is tudott. Telt-múlt az idő, kifizették az öregasszonyt, elment. De a gyerek úgy nőtt, minden nap annyit nőtt, mint más egy év alatt. Amikor felnövekedett a fiú, betöltötte a tizenhatodik évet, a tizenhetedikben járt, akkor már alig bírt az erejével. Utoljára azt mondja az apjának:
- No, tata, ha a jó Isten megsegít, nekem már készülnöm kell, indulnom kell az ígéretem után, amit a keresztanyám mondott nekem.
- Ó Istenem, kedves fiam, keresztanyád csak tréfált veled.
- Nem, tata, nekem muszáj oda mennem, hogy lássam, mi van ott.
A fiú egyre töprengett, hogyan készüljön az útra, hogyan induljon. Egy napon kimegy a városba, betér egy fogadóba, megiszik egy pohár pálinkát, és búslakodik, nem tudja, mitévő legyen, merre induljon. Egyszer csak eszébe jut, hogy elmegy magának a keresztanyjához. Felkereste a keresztanyját:
- Adjon Isten jó napot, drága kedves keresztanyám!
- Szintúgy te is élj, kedves keresztfiam. No, mi járatban vagy?
- Nézd, keresztanyám, indulni szeretnék, ahová az ígéretem irányított, hogy visszaszerezzem az ajándékomat - mondja. De merre induljak? Nem tudom, hogyan menjek, merre menjek.
- Na, kedves keresztfiam - mondja -, eredj haza. Menj fel a padlásra. Ha felértél a padlásra, ott van a padláson a cserény mögött egy skatulyában apádnak egy rend ruhája, amelyikben vőlegény volt. Meg egy kard. Rázd le róla a legyeket meg a hamut. Markold meg a kardot, kösd a derekadra, öltözz fel abba a királyi öltözetbe, és abban a ruhában menj az istállóba, s mondd apádnak, hogy adjon engedélyt, hogy egy lovat válassz magadnak. Majd keresni fogsz, mindenütt körülnézel, de nem találsz. Mert nincs olyan ló az egész palotában. De az ajtó mögött, a trágyadombon nézz körül: ott nevelkedik egy kis csikó. Azt húzd onnét elő, s amit aztán az tanácsol neked, te csak azt tedd, s akkor igen jól jársz. Hát akkor abban a ruhában, meg azzal a karddal, meg azzal a puskával, az apádéval, meg azzal a csikóval már elindulhatsz. De te csak azt tedd, amit a kis lovad mond neked. Át ne hágd a szavát!
- Köszönöm szépen, drága kedves keresztanyám.
Fogta magát a legény, hazament az apjához. Felment a padlásra, hát tényleg ott volt a ruha. Mindjárt megmarkolta a kardot. Mikor megmarkolta a kardot, a kard majdnem levágta a kezét. Akkor a fiú fogta, és a kard (?...). Akkor magára húzta a nadrágot, a csizmát, felöltözött abba a királyi ruhába. Derekára kötötte azt a kardot meg azt a puskát. És már úgy hordozta őt az a ruha meg azok a holmik rajta, hogy azt gondoltad volna, hogy a levegőben jár a fiú. Amikor készen volt, bement az apjához, és azt mondta:
- Adjon Isten jó napot, tata!
- Szintúgy te is élj, drága kedves fiam. Hej, ügyes ember vagy! No meg az is, aki téged erre tanított. Hát neked ki adta ezt a ruhát? Ki adott neked engedélyt?
- Ezt a ruhát - mondja - éppen a keresztanyám - mondja - mondta meg, honnan vegyem.
- No, jó. Szerencsés anya csecsét szoptad.
- No tata, most útnak akarok indulni magamnak. Adsz nekem egy lovat?
- Adok neked. Menj az istállóba, és vegyél magadnak.
Hát a fiú ment az istállóba, és hozzáfogott ott lovat keresni. Ahogy rájuk tette a kezét, a lovak majdnem belehaltak, térdre buktak, mert a fiú olyan erős volt, hogy már nem is bírt az erejével. Egyszer csak, mikor látta, hogy már nincs hová, akkor fogta a villát, hogy megkeresse ott a nagy kapuban a trágyadombon. Megtalálja a kis csikót. Megfogja a két fülénél fogva, és kihúzza. Mikor kihúzta, akkor a fiú kivitte a csikót, mindjárt. Gyenge volt, ennie adott, megitatta, és ránéz:
- Ó szent Isten, hogy tudok én ezen a gyenge csikón menni!
De akkor ezt mondja neki a csikója:
- Nos nos, drága kedves gazdám, mától fogva ne törődj semmivel, ne búsulj, hanem tudod mit? Menj be, hozz nekem egy vödör bort, meg egy teknő tiszta búzát. Ez az eledelem.
A fiú mindjárt úgy is tett, hozott neki. Akkor a kis ló megette azt a tiszta búzát, ezután kiitta azt a vödör bort. Akkor egyszerre csak megrázkódott, olyan ló lett belőle, hogy országban-világon nem volt több olyan, mint amilyen volt, nem is létezett. Amikor ez kész volt, a fiú felpakolt, útipénzt vett magához, feltarisznyálta magát, és elbúcsúzott az apjától, az anyjától, és kiment, és felült a lova hátára. Amikor felült a hátára, a lova felhajította a szürke felhőkig. Akkor a fiú megijedt, de a csukó kifogta a patáival. Ezt mondta:
- Megijedtél, drága kedves gazdám?
- Hogyne ijedtem volna meg, azt gondoltam, hogy meghalok - mondja.
- Én is így megijedtem, amikor a két fülemnél fogva kihúztál a trágyából. No de most nyugodtan felülhetsz a hátamra, mert többször már nem vetlek le.
Amikor felült a hátára, ezt mondja:
- Hogyan menjek veled? Mint a szél? Mint a gondolat?
Azt mondja:
- Drága kedves lovam, vigyél úgy, mint a szél.
- Ó Istenem, drága kedves gazdám, ha úgy viszlek, mint a szél, minden fába, minden sziklába, minden hegybe beleütközöm veled. De ha úgy megyünk, mint a gondolat, csak gondolunk egyet, és megérkezünk.
- Úgy legyen, drága kedves lovam.
És csak gondolt egyet az a ló, és megérkezett. Annyit ment, messzinél messzibb, távolnál távolabb, hogy a fiú már ilyen sok úttól úgy elbágyadt, hogy már esett le a lábáról a szegény fiú. Egyszer csak megkérdezi a lovától:
- Ugyan messzire kell-e még mennünk?
- Ó Istenem, drága kedves gazdám - mondja neki -, még egy jó darabot kell mennünk. De - mondja - adja Isten úgy, ahogy lesz.
Vagy sikerül, vagy nem sikerül.
- Ó Istenem! De úgy, ahogy az Isten akarja.

Egyszer csak hova érkeznek? Egy hídhoz; tiszta ezüst. Akkor azt mondja a ló:
- No, drága kedves gazdám, itt pihenjük ki magunkat. Te is ebédelj, én is kipihenem magam egy kicsit, és én is eszem egy keveset ezen a réten.
Úgy tesznek. Egyszer esznek, és amikor az a ló evett, meg a legény is, akkor azt mondja neki a lova:
- No, drága kedves gazdám! Farba rúgsz, én csontvázzá változom. A híd alá raksz. Egy kis idő múlva, tíz-tizenöt perc múlva jön a huszonnégy fejű. És azzal harcolnod kell, verekedned kell. Mert az ő országába érkeztünk. És észrevette, hogy átkeltünk a hídján. S amikor a híd alá raktál, csontvázként, tedd oda a kardot meg a puskát. A puskád egyszer segít rajtad, a kardod egyszer segít rajtad, én is segítek egyszer rajtad. Azon túl már nincs erőnk - mondja. - Csak parancsolj, és mi teljesítjük. De ne felejtsd el, mert ha elfelejted, neked tűz lesz, nekünk füst.
- Ne félj, drága kedves lovam.
Akkor a legény ment, farba rúgta, csontvázzá változott; a híd alá rakta. Odatette a kardot, melléjük tette a puskát, és várja, hogy jőjjön a huszonnégy fejű. Egyszer csak egy szél fúj, jön egy forró szél, hogy azt gondolnád, elpusztul a világ. Amikor az a szél jött, csak megérkezik a rusnya szörnyeteg.
- Nos nos, világ nagy vitéze - mondja. - Én nem törődöm senkivel ezen a világon, csak veled. Tegnap-tegnapelőtt még bogyó voltál az anyád méhében, most ide érkeztél az én országomba, az én vidékemre - mondja neki. - Ki adott neked szabadalmat arra, hogy átkelj a hidamon?
- Ó Istenem, rusnya szörnyeteg - mondja. - Ki adott volna? Én magam! - mondja.
- No ha te adtál - mondja -, ettél, ittál?
- Ettem.
- Búcsút mondhatsz ennek a világnak.
- Ó Istenem, rusnya szörnyeteg - mondja -, miért?
- Máig tartott az életed; ma vége az életednek, mert megöllek.
Akkor hozzáfogott a verekedéshez, a tusakodáshoz. Megragadta a legényt a rusnya szörnyeteg, és térdig bevágta a földbe. Hát a legény nevetett egyet, és ezt mondja:
- No, most én váglak be!
Bevágta a legény, ő is bevágta a huszonnégy fejűt térdig. Kiugrik a rusnya szörnyeteg, megragadja a legényt, és bevágja derékig. Kiugrik a legény, és bevágja ő is a huszonnégy fejűt derékig. Akkor azt mondja a legénynek a huszonnégy fejű:
- Nos nos - mondja neki -, most tudd meg, meglátod, hogy leváglak a föld gyomráig.
- Hát legyek levágva!
Akkor bevágta a legényt hónaljáig. Kiugrik a legény, és ő is bevágja hónaljáig. Hát egyforma erejük volt. Ne adj Isten, de a huszonnégy fejű erősebb volt, mint a legény, mert a legény már elgyengült erősen. Már nem bírt megállni a lábán. Már majdnem megöli a legényt a huszonnégy fejű. De a legény megfeledkezett a lováról meg a puskáról meg a kardról. Egyszer csak utoljára látta, hogy már nincs hová legyen. Akkor azt mondja a ló, úgy, ahogy volt, csontvázként, a kardnak:
- No kedves kardom, gazdád nevében parancsolom neked, hogy menj jobbfelől, s jőjj balfelől!
Az a kard kiugrott a hüvelyéből, és ment jobbfelől s visszajött balfelől, és a huszonnégy fejűnek az összes fejét mind leszedte, mind levágta. Amikor a legény látta, majdnem megmeredt. Akkor a legény mindjárt fogta magát, belerúgott a csontvázba, visszaváltozott a lova. Azt mondja neki a lova:
- No, drága kedves gazdám, láttad? Nem voltál képes parancsolni a kardnak, meghalhattunk volna, te is meghalhattál volna; s a kezedben van az erő, és te nem tudsz vezetni vele.
Erre aztán a legény mindjárt ezt mondta:
- Na, köszönöm szépen neked, drága kedves lovam, hogy segítettél rajtam.
- Készen van - mondja neki -, a karddal egyszer végeztél. Többet már nem fog tenni, mert megtette a maga szolgálatát.
A legény felnyergel és felül a lova hátára, és mennek tovább. Hát minek szaporítsam a szót, úgy ment, amikor megérkezett a második hídhoz, s ott is úgy harcolt a legény, és ott is nagy nehezen sikerült neki, és megölte a másik huszonnégy fejűt, amannak a testvérét. Amikor azt is megölte a legény, már két testvért, akkor felül a lovára, és akkor azt mondja neki a lova:
- Nézz előre, kedves gazdám, mit látsz?
Hát egy nagy hegy tetején lát egy nagy kastélyt.
- Látok egy kastélyt.
- Na - mondja neki -, ez a te ígéreted, amit apád ígért neked, apád elfelejtett vára.
Akkor a legény, mikor odaért, leugrik a kapunál, és látja, a kapun egy táblára ki van írva: aki meg tudja tenni a király három próbáját, elnyeri az egész királyságot, meg a lányát feleségül. És ha nem tudja megtenni a király próbáit, akkor a király levágja a nyakát. Akkor azt mondja neki a ló:
- No - mondja neki -, elolvastad, ami oda van írva?
- Igen.
- No, mit szólsz: meg tudod tenni azokat a próbákat?
- Hogyne - mondja.
- No - mondja -, akkor menj be és nézd meg. De - mondja - farba rúgsz, csonttá változom, hajíts a híd alá. De ne felejtkezz meg rólam, amikor bemégy, mert ha megfeledkezel rólam, mindjárt nem lesz többé tudományod, mert a király elveszi a tudományodat.
Amikor a lovat mint csontot a híd alá hajította, kinyitotta a kaput, már meg is feledkezett róla. A király látta, hogy a legény bejön. Már a kaputól kezdve az ajtóig érve elfelejtette a legény, a király elvette a tudományát, mert a király táltos volt. A legény már bolond volt. Amikor oda bement, nem is kopogtatott az ajtón, semmi, hanem benyitott, bement, jónapot sem köszöntött. Azt mondja a király a feleségének:
- No, drága kedves feleségem, nézd ezt a legényt! Éhes a szegény; adj neki valamit enni, és menjen az anyja kínjába!
Adott neki egy darab hideg puliszkát meg egy hagymát, s várta, hogy egyék. Amikor az a legény látta, evett, mint a bolond, a hagymából meg a puliszkából. Egyszer aztán kiment. Amikor a hídhoz ér, akkor megint magához tér, azt mondja:
- Hej, a jó Isten csessze meg ezt a királyt! Hogy el tudott bolondítani! A hagymájáért meg a puliszkájáért jöttem ide?
Akkor eldobta a hagymát meg a puliszkát, akkor megint eszébe jutott a lova. Akkor másodszor is bemegy. Amikor bement, másodszorra is úgy járt, megint elfelejtkezett. Harmadszorra, amikor kijött, akkor harmadszorra bemegy, de már mikor a kapu felé ment és benyitott a kapun, folyton a lóra gondolt. Most már nem tudta elvenni a tudományát a király. Amikor az ajtóhoz ért, úgy rávágott az ajtóra, úgy megkopogtatta, hogy az ajtó kiugrott a sarkából, és egyenesen az asztalra repült az ajtó, ahol a király az asztalnál ült.
- Nos nos, királyfi, hát ez meg mi? - mondja.
- Adjon Isten jó napot, felséges király!
Akkor a legény kihúzta a kardját és kilenc kardvágást levágott neki a karddal. És akkor kezet fogott a királlyal. Amikor a legény kezet fogott a királlyal, a király négy ujja, ahogy a legény megmarkolta, úgy megszorította, hogy a négyből csak egy lett, összement a négy ujja, egy lett belőlük. Akkor a király szégyenében meg kínjában nem tudta, hová legyen. Ha nem szégyellte volna, elsírta volna magát a király.
- Szintúgy te is élj, ügyes legény; pihend ki magad - mondja neki.
- Ó Istenem, király, ez még csak a kezdet - mondja neki.
- Ülj le! Miért jöttél?
- Igaz, király, ami ki van írva a kapudra?
- Hogyne, drága kedves fiam.
- No ha igaz, kössünk szerződést!
Két szerződést kötöttek, egyik nála volt, a másik őnála, miszerint a legény megteszi a király próbáját. Ha megteszi a király próbáját, három próbát, akkor megnyeri a lányát meg az egész királyságát. Ha pedig a legény nem nyer, akkor a király levágja a nyakát.
A királynak három próbája volt. Ha el tud rejtőzködni háromszor, úgy, hogy a király nem talál rá, akkor ő nyert. És ha el is tud rejtőzködni kétszer, de a király megtalálja, de harmadszorra nem tudja megtalálni, úgy is nyer. Az utolsó próba volt a legfontosabb. No, egyszer megkötötték a szerződést, azt mondja neki:
- Na, drága kedves fiam, kapsz külön szobát, ételt, italt. Holnap reggel hétkor kezdjük a próbát.
A legény mindjárt bemegy a királylányhoz, bemutatkozik:
- No, kedves szeretőm és kedves feleségem - mert mától fogva éretted leszerződtem, az életemet neked adtam, meg az apádnak, tudsz-e segíteni rajtam?
- Nem tudok segíteni semmit. A tata azt is tudja, hogy miről beszélgetünk itt. Mert én - mondja - háromszor vagyok táltos, anyám - mondja - hatszor, a tata tizenegyszer, és a lovad tizenkétszer - mondja neki -. Egy erővel nagyobb - mondja. - Te meg nem vagy táltos, csak egyszer - mondja. - Mit tudnék rajtad segíteni? Semmit!
No, a fiú fogta magát és ment magának, lefeküdt a szobájában. Amikor megvirradt, már hatkor felkelt. Ment a lovához, felkölti és megkérdezi tőle:
- Mitévő legyek, hol bújjak el?
No, a ló mindjárt az mondja:
- Bucskázz át a fejeden, és változzál egy szőrszállá.
Átváltozott egy szőrszállá, beledugta a farkába, és a híd alá feküdt csontvázként a ló. Pontosan hétkor felkel a király. És a királynak csak egy szeme volt, a homlokán. Akkor a király fogta a világ tükörét, és hétkor kiment az udvarra, és elkezdte keresni. Amikor kezdte keresni a földben, messze, nem találja. Utoljára megtalálja.
- Nos nos, fiú, gyere elő - mondja neki, - mert egy szál szőr vagy a lovad farkába dugva. Ugorj ki, bújj elő, mert megtaláltalak.
Nem volt mit tegyen a fiú, előjön. Így volt a próba, mit tegyek? Nem baj, király.
Második reggelen megint úgy megy a dolog, hogy egyszer csak a legény kiment a lovához, megint megkérdezi tőle: - Mit tegyek?
Akkor azt mondja neki:
- Hallgass ide! Bucskázz át a fejeden. Átváltozol arany golyóvá.
Átváltozott arany golyóvá, és a ló kilőtte, puskába dugta, kilőtte a világ végén egy nagy kősziklába. A kőszikla megrepedt, és belement a kőszikla belsejébe, és a kőszikla bezárta a golyót. Keresi a király mindenütt, nem találja. Utoljára megtalálja a kősziklában.
- Nos nos, királyfi, gyere elő, mert megtaláltalak, egy arany golyó vagy a kőszikla belsejében.
Nem volt mit tegyen, a legény előjött. A legény úgy elbúsult, hogy a szent Isten őrizzen, mert már csak egy próbája van, ha megtalálja, levágja a nyakát. Kiment a lovához, amikor beesteledett, és éjszaka megkérdezi a lovától:
- Mit tudjak csinálni, hogyan bújjak el?
- Nem tudlak többször elbújtatni. Amit tenni lehetett, segítettem rajtad, a puskád segített rajtad, a kardod segített rajtad, most a te tudományodon a sor, csinálj, amit akarsz.
Ekkor a legény elbúcsúzott a lovától, mindenkitől, úgy sírt, hogy a szent Isten őrizzen. Egyszer csak nem is kellett neki a lefekvés, hanem bement az istállóba, befeküdt egy (?jászolba?), és ott jött rá az álom úgy majdnem nappalig. Egyszer csak jön egy egér. Az egér az arcán kezdett mászkálni. Akkor a legény a maga bajában egyszer csak megfogta:
- Még te sem hagysz nyugodalmat, hogy aludjak ezen az éjszakán?
- Nos nos, király - mondja -, eressz el, mert fiókáim vannak, akikre keresnem kell, és enniük kell vigyek. De ha okos ember vagy, és hozol nekem valamit, hogy elvigyem a fiókáimnak, én úgy elbújtatlak, hogy a király soha, sehol nem akad rád.
- Ej, ha tudnám, hogy pont úgy van, ahogy mondod! Eleresztelek.
De te nem fogsz visszajönni, és akkor én mit tegyek?
- Eredj, hozz nekem, mert megvárlak.
A legény felment a szobájába, hozott neki egy kenyeret, odatette. Az egér mindjárt fogta a kenyeret, és azt mondta neki:
- Bucskázz át a fejeden, egy borsszemmé változol előttem.
Egy borsszemmé változott. Az egér a szájába vette, és bevitte a király szobájába, ahol a király aludt. Persze a király nadrágja a székre volt rakva, és a hátsó zsebébe beeresztette a borsszemet, és begombolta a zsebet a gombbal. Mikor reggel öt felé felkel a király, gyorsan azt csinálja, felhúzza a nadrágját. Begombolkozott, felöltözött, és kiment és megmosdott. Amikor megmosdott, fogta a tükrét, kezdett keresni. Felnéz az égre, nem találja. Lenéz a föld alá, nem találja sehol. Keresi a földön, sehol sem találja.
- Ó Istenem, drága kedves feleségem, nem találom sehol, de nem is látom. Nemhogy nem találom, de azt sem tudom, hogy hol van - mondja.
- Nézd meg jól, mert még van tizenöt perced, és lejár az óra, és a legény elnyeri a lányunkat és a királyságodat is - mondja.
- Nincs mit tegyek.
Nézi:
- Tudom, hogy egy borsszem, de nem tudom, hogy hol van.
Keresi itt is, ott is, elmúlik nyolc óra, még több is öt perccel. A legény még ezután is ott maradt a zsebében, mint borsszem. Utoljára a király ezt mondja:
- Nincs mit tegyek, mert már elmúlt az ügy. Drága kedves fiam, nincs más hátra, ugorj ki, gyere elő, mert ügyes ember voltál, s az is, aki kitanított. Elnyerted a királyságomat meg a lányt is.
Akkor kiugrott a zsebéből a borsszem, és előtte visszaváltozik.
- Mondd meg az igazat, hol voltál elbújva?
Mondja: - Én egy borsszem -
- Tudom, hogy borsszem, de hol voltál elbújva?
- A hátsó zsebedben.
- Csak ha levágtam volna a fejemet és visszafordultam volna, hogy hátul lássak, akkor láttalak volna meg, másként nem.
Akkor kezet fognak, és a legény mindjárt elnyerte a királylányt meg a királyságot is. No, ott lakik a legény legalább egy álló hétig a feleségével. De már nincs mit tegyen. Utoljára azt mondja a legény:
- Vágyódásom van, kedves feleségem. Vadászni mennék magamnak valamerre.
Felül a lova hátára. Azt mondja neki a felesége:
- Jobbfelé mehetsz, de balfelé ne menj, mert az nem a miénk - mondja neki.
- Nem megyek, drága kedves feleségem.
Amikor a legény elindult, a város szélén kiérkezett egy keresztúthoz. Egyik jobbra ment, másik balra.
- Valamiért azt mondta a feleségem, hogy ne menjek balfelé. Arra megyek.
Fogta magát, és balfelé ment. Nem ment sokáig, és beért egy rengeteg nagy erdőbe. Ott vadászgat a legény, vadászgat, ráesteledik az erdő közepén. Mikor beesteledik, lát egy nagy épületet, egy nagy palotát. No, bemegy oda. Amikor bemegy oda, mit lát ott? Ott senki sem volt otthon. Ott van két ágy, berendezés, egy asztal, egy pár kártya, egyik tál ment üresen, másik jött teli; egyik pohár ment üresen, másik jött teli. Fogja magát a fiú, eszik, iszik. Mikor evett, ivott a fiú, úgy tizenkét óra felé egyszer csak jön a ház gazdája, egy fél ember. Előugrik a ház közepéből:
- Adjon Isten jó estét, vitéz!
- Szintúgy te is élj, fél ember! No - mondja - uraságodé ez az épület?
Azt mondja neki:
- Az enyém.
- Talán haragszol, hogy ide jöttem ma éjszakára?
- Nem - mondja neki. - Volt mit egyél, volt mit igyál?
- Volt.
- No - mondja neki - itt van a kártya, játszottál?
- Játszottunk.
- No - mondja neki -, tudsz kártyázni?
- Hogyne - mondja -, kedves király.
- No - mondja -, játsszunk! De csak egy partit játszunk le.
- Én nem bánom.
- De - mondja neki - nem pénzbe, hanem fogadásra.
- Én nem bánom.
- Ha te nyersz - mondja neki -, neked adom az egész épületemet, és ezt az egész erdőt, és ami benne van, legyen a tiéd - mondja. - És ha én nyerek, te mit adsz nekem?
- Mit adjak neked? A királyságomat.
- Nem kell nekem.
- Hát mit?
- Nekem adod feleségül a feleségedet.
- Legyen a tiéd, ha nyersz.
Szerződést kötnek. Mikor készen volt a szerződés, mindjárt abban a helyben hozzáfognak kártyázni. Azt mondja a legény:
- Én osztom a kártyát, mert uraságod ismeri.
Fogja a legény, kiosztja a kártyákat, ad neki egy kártyát, a fél embernek, és egy királynét ad neki. Magának is oszt a legény, egy ászt. A fél ember a lányra üt (??), és még egy királynét kap. Húszat csinált, és leállt.
- Én leálltam. Ossz magadnak!
Húz a legény, és egy nyolcast kap. Tizenkilencet csinált. No most ha tizenkilencen túl húz, keresi, és ha nem találja el, a huszonnégy fejű, az a fél ember, elnyeri a feleségét.
- No kedves fiam, mától fogva a feleséged többé nem a te feleséged, mert az én feleségem.
Reggel a legény felöltözik, felül a lovára, és hazamegy. Amikor hazaért, azt mondja neki a felesége:
- No, éjszakára miért nem jöttél haza?
- Nézd, hogy jártam, s nézd, hogy.
- Megmondtam neked, drága kedves férjem! Hogy ne menj balfelé, mert baj lesz. Mert nem a miénk. De ne búsulj - mondja neki. Nekem már mennem kell, mert el vagyok adva. El vagyok adva neki, és el kell mennem hozzá.
Fogja magát a lány, és elmegy a fél emberhez. Mikor odaért, aznap mindjárt ételt főz a lány, várja, és pont tizenkettőkor, még egy kicsit hamarébb is jön, mint máskor, mert tudta, hogy a lány várja.
- Adjon Isten jó estét, drága kedves feleségem.
- Szintúgy te is élj, drága kedves férjem.
- No - mondja - régóta várok rád. Minden úgy lesz, ahogy az Isten akarja, mert neked vagyok elnyerve - mondja. - Sokat jártam utánad.
No, megeszik a vacsorájukat.
- Vesd meg az ágyat, és feküdjünk le!
- Ó Istenem, drága kedves férjem! Hogy gondolod, hogy ilyen hamar lefeküdjünk? - mondja. - Hadd hozzak neked egy tiszta gatyát meg hadd hozzak neked egy tiszta inget, és te is hozz nekem - hogy én is tiszta kombinét vegyek.
Mindjárt hoz neki egy kombinét, magának inget, magának gatyát, és a lány mindjárt behoz egy nagy üst tejet:
- No kedves férjem, először én fürdök meg.
Levetkőzik a lány tiszta meztelenre, ahogy az anyja megszülte. Mikor az a fél ember tiszta meztelenül látta, mindjárt kitörte a nyavalya. Megfürösztötte, a lány magára vette a kombinét.
- No, drága kedves férjem, most te ülj bele, hogy megfürösszelek, és lefekszünk.
Amikor az a fél ember beleült, csak gondolt egyet a lány, és az a tej úgy felforrt, és úgy bugyborékolt, hogy a szent Isten őrizzen! Fogta azt az üst tejet, kiöntötte, és reggel fogta magát a lány, és hazament magának a férjéhez.
- No, drága kedves férjem, megmenekültem tőle. Nézd, mit tettem, s nézd, mit tettem.
- Ügyes asszony vagy.
Ekkor aztán mindjárt azt mondja a legény:
- No, feleségem, vegyük át a királyságunkat, és menjünk haza magunknak, mert a tata meg a mama vár ránk.
- Hogyne, kedves férjem.
Mindjárt bemennek az apósához meg az anyósához, mondják:
- No, mit adtok nekünk, mert mi megyünk magunknak haza.
- No, ha akarod, megkapod az egész királyságot; ha nem, a felét.
- Nincs rá igényem, csak a felét veszem át.
Átvette a fél királyságot, egy koronát csinált belőle, és felült a lovára, és elbúcsúzott. Amikor úgy volt, hogy mindjárt kijut az apósa országából, azt mondja az öregasszony a férjének:
- Viszi a drága lányunkat meg a fél királyságunkat. Mit tehetünk, hogy elpusztítsuk, hogy megöljük? Elébük megyek!
Fogta magát az öregasszony, egyik állkapcsa az égen, másikkal a földet szántotta. Ment. Akkor a lány kiált:
- Nos nos, drága kedves férjem, ég a hátam! Jön a mama - mondja. - Mit tehetünk? Mit tegyünk? - mondja neki.
De már egy nagy szikla támadt előttük, üvegből, meg egy nagy erdő, hogy a szent Isten őrizzen! A lány fogta a fésűjét, és elhajította, egy nagy erdő támadt. Hát úgy adta a jó Isten, hogy egyszer csak hátradobta a lány a fésűjét, egy nagy erdőt támasztott. Amíg az anyja kirágta, ők egy darabot haladtak. Felült a lovára, és a szürke felhőkben átkeltek azon az üveghegyen. Akkor a legény fogta a kardját, keresztet vetett, a szikla tűzbe-lángba borult. Az öregasszony hazaszaladt:
- No, kedves férjem, nem tudtam semmit, mert nézd, mit csinált a kurva lányod, s nézd, mi van, s nézd, mi van.
Fogja magát a király, futásnak ered. Egy koszorúvá változott előttük, akkorává, mint a világ. Akkor a legény megállt. Azt mondja a legény meg a lány:
- No, mit tehetünk?
Azt mondja a lovuk:
- Semmit - mondja - nem tudunk tenni, mert ahogy áthaladok rajta, összeszorít, és téged is megöl, a lányt is, mindnyájunkat megöl. De - mondja - hallgass ide! Kössétek be a szemeteket kendővel, zsebkendővel, és én nagy nehezen átkelek rajta.
Bekötötte magát a legény meg a lány, és mikor az a ló indult, repült velük, úgy ment, hogy talán még a golyó sem ment gyorsabban, mint ahogy ő ment. És mikor összeszorult az a koszorú, nem tudta elfogni, csak a ló farkát. A farka ott maradt, a ló farok nélkül ment tovább. Akkor a legény visszafordult, és a kardjával keresztet vetett, és a koszorú tűzbe-lángba borult. Megint futott magának. Amikor anyja ezt látta, megint ő ment. Egy nagy tej-tó támadt előtte. No, mit lehetett tenni? Hogy keljenek át? Akkor mindjárt a lány meg a legény récévé vált, és bevetették magukat a vízbe, abba a tejbe, úszkáltak. Amikor a vénasszony majd-majd hogy elfogta őket, tovább repültek. Annyit mentek, annyit úszkáltak, hogy a vénasszony egyszer megmérgelődött, és azt a sok tejet mind felszívta, és csak szárazon maradt, hogy meg tudja fogni őket. De már mikor azt a sok tejet felszívta, egyszer csak kipukkadt. Akkor a legény felül a ló hátára, és azt mondja:
- Mi van veled, kedves lovam?
- Ó Istenem, nézd, nincs farkom!
No, addig-addig, hogy egyszer csak újra kinőtt a ló farka, és felül a hátára, és mennek hazafelé. De amikorra hazaértek, az apja halotti tort ült érte, mert azt hitte, hogy többé nem jön meg, mert meghalt. Akkor az a sok összegyűlt nép, aki ott volt, amikor a király látta a menyét, drága, ügyes lányt, mindjárt kihirdette a tizenhét országában a király, összegyűltek öregek-fiatalok, királyok, miniszterek, hercegek, generálisok összegyűltek, és a világ végéről jöttek a nagy bandák. Lakodalmat csaptak, hogy a szent Isten őrizzen. Megesküdött az a legény a feleségével. És ha meg nem haltak, máig is élnek.

folytatás