Charles Bukowski, 1920-1994 (Terebess Ázsia E-Tár)

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Charles Bukowski (1920-1994)

Született: 1920. augusztus 16., Andernach, Németország
Elhunyt: 1994. március 9., San Pedro, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok
Charles Bukowski Németországban született 1920-ban. Három éves korában szülei magukkal vitték az Egyesült Államokba. Los Angelesben nőtt fel szegénysorban. Hosszas sodródás után élete nagy részét San Pedroban töltötte. Bukowski gyermekkorától kezdve írt, első novellája huszonnégy éves korában jelent meg. Verseket csak harmincöt évesen kezdett közölni. Bukowskit többnyire a beat-generáció tiszteletbeli tagjaként említik, bár sosem volt kapcsolata sem Jack Kerouackal, sem Allen Ginsberggel, sem a többi "beat" íróval. Stílusát alapvető közvetlenség és a szabványszerű formai megoldásoktól való szigorú elzárkózás jellemzi. Hihetetlenül termékeny író volt, műveinek egy részét kéziratban szétküldte különféle kiadóknak és sosem kerültek elő. Szabad formátumú, erős, fanyar humorú, és fájdalmasan őszinte író. Kedvelt témái közé tartoztak a mindennapi élet olyan elemei, mint a másnaposság, a szaros alsó, a komolyzene, a lóverseny, a kurvák... Életközege volt a csavargók, a prostituáltak, az utca népének mindennél átmenetibb és mindennél állandóbb világa. Nyelve az utca költészete, őszintesége a részeg hajnaloké, a másnapos borongásé. (Török Attila)
http://vnet.hu/torokat/muford/bukfront.html

Henry Charles Bukowski Jr.: regényíró, novellista, megalomániás, bujálkodó, szoknyabolond, élő legenda, a klasszikus zene megszállottja, trágárságkedvelő, szerető apa, szexista, testi nyomoronc, sittes, aranyérsújtott, zseni, csaló lovis, kitaszított, antitradicionalista, verekedő és egykori polgári szolgálatos. (Glenn Esterly)
http://www.terasz.hu/main.php?id=irodalom&page=cikk&cikk_id=5905&rovat_id=144

Himlőhelyes poézis
Glenn Esterly beszélgetése Charles Bukowskival
Domokos Tamás fordítása
(Rolling Stone, 1976. június 17.)
http://www.argus.hu/2004_04/i_esterly.html

Papírkönyvek

Charles Bukowski: Tótumfaktum
Vál. és szerk.: Virág Zoltán. Ford.: Domokos Tamás, Fenyvesi Ottó és Virág Zoltán
Messzelátó Kiadó, Fosszília különszám, Szeged, 2003, 327 oldal
Kritika: http://www.narancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10213

A költőóriás; 900 font; Pompás anyuka (ford. Virág Zoltán)
Jókora másnaposság; Szívesség Donnak (ford. Virág Zoltán)
Sújts a kölyökre (regényrészlet, ford. Domokos Tamás)
3 csirke; A Venice-i tüzes sellő; Az összes nagy író (ford. Domokos Tamás)
Az ikrek; Valami az ügynököknek az apácáknak a fűszereseknek és neked...; Arra születtem hogy rózsákat törjek a halálhoz vezető ösvényen; Írtam volt legutóbbi berúgásom kalapácsütéseinek alatta; A veszteség, a veszteség, a veszteség; Egy esős nap a Los Angeles Megyei Múzeumban (ford. Veszelka Attila)
http://primus.arts.u-szeged.hu/fossilia/orfik.htm

Charles Bukowski: Egy vén kujon jegyzetei
Fordította Balázs Attila
Ferenczy Könyv- és Lapkiadó, 1995, 215 oldal

Török Attila versfordításai
http://vnet.hu/torokat/

HM?
(Huh?)

németországban
franciaországban
olaszországban
ha végigsétálok az
utcán
vihogó suhancok
kuncogó csitrik követnek
az öreglányok meg fel-
húzzák
az orrukat...

amerikában bezzeg
csak egy vagyok
a sok fáradt
vénember közül
és ugyanazt csinálom
mint a többi
fáradt
vénember.

persze van ennek
előnye is:
minden különösebb föltűnés nélkül
elvihetem a gatyáimat
a tisztítóba
vagy sorbanállhatok
az áruházban -
kegyes névtelenséggel
ajándékoztak meg az
istenek.

néha mégis
eszembe jut
a tengerentúli hírnév
de
jobb magyarázatot
nem találok
mint hogy
biztosan
baszott jó
fordítóim vannak.

legalább
a tököm
szőrével
tartozom
nekik,
ha nem

az egész

tökömmel.

ÉN...
(Me)

a nők nem tudnak szeretni,
mondta.
te tudsz, de a nők
csak rádakaszkodnak, mint a
pióca.
én tudom, én
nő vagyok.

hahaha, nevettem.

minek aggódsz
Suzan miatt? majd csak
ráakaszkodik
valaki másra.

beszélgettünk még egy darabig
aztán elköszöntem
letettem a kagylót
kimentem a retyóra
szartam egy jó nagyot a sörtől
és arra gondoltam, lám, még
mindig élek, hisz még mindig
képes vagyok a testemből
hulladékokat üríteni.
meg verseket.
amíg ez így van,
addig elbánok
az elhagyatottsággal
a magánnyal
a beszakadt körömmel
a kankóval
a pénzügyi rovat
gazdasági jelentéseivel is.

ezzel
fölálltam
kitöröltem
lehúztam
és arra gondoltam:
való igaz:
én tudok
szeretni.

fölhúztam a nadrágomat és
visszaballagtam a szobámba.

EZ TALÁN --
(This then --)

pont olyan, mint az előző,
vagy mint a múltkori,
vagy mint az azelőtti.
pina,
fasz,
zűr.

csak te hiszed minden
alkalommal, hogy most végre
tényleg megtanultad:
hagyom, hadd csinálja úgy,
én meg majd így csinálom,
nem kell már egyszerre minden:
csak egy kis kényelem,
csak egy kis szex, csak egy
egészen aprócska
szerelem.

most várok megint
és közben kopnak az évek.
még mindig megvan
a rádióm és sárgák
a konyhafalak.
egymás után hajítom ki az
üvegeket és hallgatom
a léptek zaját.

reménykedem, hogy a halál
ennél valamivel kevesebb.

VALÓBAN
(True)

Lorca egyik
legjobb sora:
"agónia, mindig
csak agónia..."

gondolj erre mikor
megölsz egy csótányt
vagy
borotválkozáshoz emeled
a pengét

vagy mikor fölébredsz reggel
hogy arcába nézz
a
napnak.

TE...
(You)

te állat, mondta, te fehérhasú
szőröslábú
vadállat.
sose vágod a körmöd
és a kezeid kövér macska-
tappancsok és a nagy orrod
folyton piros és
ekkora golyókat
még sohase láttam.
úgy lövell belőled a sperma
mint bálna hátából
a víz.

te állat, te állat, te vadállat,
mondta és csókolgatott,
mit kérsz
reggelire?

Fenyvesi Ottó versfordításai
http://www.argus.hu/2004_04/i_bukowski.html

Egy újabb ágy

egy újabb ágy
egy újabb nő

még több függöny
egy újabb fürdőszoba
egy újabb konyha

újabb szemek
újabb frizura
újabb lábujjak.

mindenki csak bámul.
örökös szemlélődés.

az ágyban heverészel
ő pedig öltözködik, munkába készül
azt kérded magadtól, mi a fene történhetett
az előbbivel és az azelőttivel...
minden olyan kényelmes -
a szeretkezés
az együttalvás
a gyengéd cirógatás...
amikor elmegy
felkelsz, a fürdőszobába mész
minden olyan intim és különös.
visszabotorkálsz az ágyba
még egy órát alszol.

amikor eltávozol, szomorú vagy
de látni fogod majd úgyis
vajon szép lesz-e a viszontlátás.

elhajtasz a tengerpartig és ott
üldögélsz a kocsiban délig

- egy újabb ágy, újabb fülek,
újabb orca, másik ajak,

másik papucsok, másik ruhák,
színek, ajtók, telefonszámok.

egykoron elég erős voltál, hogy egyedül élj.
de így hatvanhoz közeledve
érzelmesebb is lehetnél.

beindítod a kocsit és
arra gondolsz, felhívod Jeanie-t
ha visszaérsz a városba
nem láttad péntek óta.

Vers 43. születésnapomra

egy kriptaszerű szobában
végzem majd egyedül
cigaretta és bor nélkül -
csak egy villanyégő
és egy pocak
őszülő halánték
és némi elégedettség
hogy van tető a fejem a felett.

...reggelente mindenki
elhagyja a házat
rohan dolgozni:
bírók, favágók, vízvezetékszerelők,
orvosok,
újságkihordók, rendőrök,
borbélyok, autómosók,
fogorvosok, virágárusok,
pincérnők, szakácsok,
taxisofőrök...

te pedig a fal felé fordulsz
hogy a nap inkább
a derekad melegítse
és ne süssön
a szemedbe

Te

te vagy a legjobb, mondta egy nő
olyan szép fehér a pocakod
és a lábad is pompás, szőrös
sohasem vágod a körmeid
és olyan zsírpárnás a kezed
a karmod, mint a macskáé
szép piros az orcád
még soha nem láttam ekkora heréket
a spermát úgy lövelled ki
mint bálna a hátán
lévő nyílásból a vizet

te szörny, te szörny, te szörnyeteg.
megcsókolt, majd
megkérdezte: mit
szeretnél reggelire?

Isten veled

isten veled Hemingway, isten veled Celine (épp a minap haltál meg)
isten veled Saroyan, isten veled jó öreg Henry Miller
isten veled Tennessee Williams
isten veletek halott ebek az autóútról
isten veletek beteljesülhetetlen szerelmek
isten veled Ezra, olyan szomorú, amikor
az emberek adnak valamit, s aztán visszaveszik tőlük, de ez van
ezt kell szeretni, majd kölcsönadom
a kocsimat, meg az öngyújtómat és az ezüst serleget
és a fejem fölött levő tetőt, amely oly sokszor megóvott az esőtől
isten veled Hemingway, isten veled Celine
isten veled Saroyan, isten veled Henry Miller
isten veled Camus, isten veled Gorkij
isten veled kötéltáncos, lezuhantál a magasból
üres tekintetek kémlelik a mélységet, majd elfordítják a fejüket
haragudjatok a napra - mondja Jeffers, isten veled Jeffers
most már nem maradt más hátra, minthogy azt gondoljam
hogy a jó és a rossz emberek halála egyformán szomorú
isten veled D. H. Lawrence, te öreg róka
isten veletek álmaim és telefonjaim
sokkal nehezebb volt, mint gondoltam
isten veled TTT, isten veled Repülő Cirkusz
te mindent megtettél, isten veled Tennessee
te bohó alkoholista, te buzi narkós
ma este ezt az üveg kiváló bort
a te tiszteletedre fogom
meginni.

A kurvának,
aki ellopta a verseimet

néhányan azt mondják, a versekkel
lelkiismeretünkön könnyítünk
maradj elvont, és van benne némi igazság,
de jézusom:
eltűnt tizenkét versem és nincs róluk másolatom
de eltűntek a legjobb festményeim is;
nagyon kellemetlen:
vajon miért nem úgy vertél át, mint a többiek?
miért nem vitted el a pénzem?
általában a pénzt viszitek el
a részeg fickók zsebéből.
legközelebb lopd el a bal kezem
vagy vigyél el ötven dollárt
de ne a verseimet;
nem vagyok én Shakespeare
néha egyszerűen nem jönnek vissza
a gondolatok és más kevésbé fontos tanulságok;
de mindig lesznek bankok és kurvák és részegek
és lesz majd egy utolsó bomba is
és amint azt az Úr megmondá
- keresztbe vetve lábait égi pamlagán -,
látom már, túl sok költőt teremtettem
s nagyon kevés igazán jó költészetet.

És a Hold
és a csillagok és a világ

hosszú
éjszakai séták -
jót tesznek
a léleknek:
leskelődni az ablakoknál
látni a fáradt
háziasszonyokat
amint a sörtől
részeg
férjeket
nyugtatgatják.

Oh, igen

vannak rosszabb dolgok is
mint a magány
de évtizedek szükségesek
hogy erre rájöjjünk
és amikor sikerül
felismerni őket
már késő
és tényleg nincs rosszabb
mint amikor
késő van.

Párizs

sohasem
még azokban
a szélcsendes időkben
sem álmodtam
arról hogy egyszer
majd a fény városában
biciklizem
egy svájci sapkával
a fejemen

és odaföntről
Camus
szép lágyan
a fejemre
vizel.

Eddie és Eve

képzeljék el
öt évig mindig ugyanazon
a bárszéken ültem Philadelphiában

a levegő áporodott volt
a legolcsóbb borokat fogyasztottam
a sikátorokban néha izomagyú kamionsofőrök
jól összevertek, ezzel szórakoztatták
az éjszaka hölgyeit és urait

nem fogok gyerekded mesékbe
ez nem méltó hozzám
valótlan

inkább elmondom hogy
30 év után elmentem
meglátogatni Eddie barátomat

még mindig ugyanabban a kéróban és
ugyanazzal az asszonnyal élt

eltalálták:
rosszabbul nézett ki nálam

nem tudott felállni a székből

csak mankóval
keringési zavarok
ami haja maradt
mind hófehér volt

az isten szerelmére, Eddie, mondtam neki

tudom, végem van, mondta
alig kapok levegőt

aztán bejött a felesége, Eve
valaha szép, sudár teremtés volt
régen egy kicsit flörtöltem vele

körülbelül 100 kilót nyomott
és csak bámult rám

az isten szerelmére, Eve, mondtam neki
tudom, ne mondj semmit, felelte

aztán elkezdtünk iszogatni, néhány óra múlva
Eddie azt mondta:
vidd az asszonyt a hálószobába
és dugd meg jól,
én már képtelen vagyok

Eve csak kacarászott

nem tudom megtenni, Eddie, mondtam
a haverom vagy

aztán tovább vedeltünk
számolatlan liter söröket

Eddie hányni kezdett
Eve hozott neki egy lavórt
ő pedig belehányt
közben azt mondogatta
bezzeg egykoron férfiak voltunk
igazi tökös nagymenők
tudtuk, hogyan kell hanyatt dönteni
a lányokat
a kurva életbe
ezeknek a mai fostos punkoknak
fogalmuk sincs róla

aztán becipeltük a szobába
ágyra fektettük, levetkőztettük
elaludt, nagyokat horkantott

elköszöntem Eve-től
beszálltam a kocsiba
csak ültem, és bámultam a házukat
aztán elindítottam a járgányt
mást igazán nem tehettem

Ki a fene az a Tom Jones?

már két hete
egy 24 éves
New York-i lánnyal
randiztam
a szemetesek éppen
sztrájkoltak
amikor egyszer csak
megérkezett a 34 éves
feleségem és azt mondta:
"látni akarom a
vetélytársamat"
amikor meglátta, csak
annyit mondott:
"csinos kis szuka vagy,
hallod-e!"
aztán vadmacska módjára
rávetette magát
nem nagyon emlékszem
volt ott minden:
sikoly, kiabálás,
vér, pisa...
én éppen részeg voltam
csak egy gatya
volt rajtam. megpróbáltam
szétválasztani, megnyugtatni
őket, de a térdem bánta
aztán kitámolyogtak
az ajtón keresztül
az utcára és ott cibálták
egymást a rendőrök
megérkezéséig.
az autó tele volt
zsernyákokkal.
én a fürdőszobában
álltam és bámultam
magam a tükörben.
55 éves korában
ritkán történnek
az emberrel ilyen
pompás dolgok.
jobb ez, mint a galambokat
etetni odalenn a téren.
aztán az öreglány
visszajött. össze-vissza
pisálta magát, a ruhája
csuromvíz volt, és két
rendőr kísérte, akik
tudni szerették volna,
hogy mi történt.
miután felhúztam
a gatyám, megpróbáltam
elmagyarázni nekik.

Ma láttam egy régimódi kurvát

amikor ma az éjjel-nappaliban
egy üveg gint és egy vodkát vásároltam
láttam egy festett szőkét
laza fekete-fehér ruha volt rajta
mély dekoltázzsal
a szoknyája a térdéig ért
a mellei nagyok voltak
és elég kövérke volt
a pénztárosnő méla undorral szemlélte
de a kurva már megszokta
és csak várta a visszajáró pénzt
és hogy az üvegjeit a szatyorba rakják
és kifelé menet a kurva
gyengéden riszálta magát
és az emberek felemelték
a tekintetüket az újságokból
és a fickók is csak bámultak utána
és a parkolóban is nézték a sofőrök
én meg csak bandukoltam
ringó csípője után
beszállt egy zöld kocsiba
biliárdzöld volt a színe
rágyújtott egy cigire
és biztos vagyok benne
hogy elhajtott egy csodálatos helyre
ahol az emberek mindig derűsek
és ahol kiváló zene szól és az italok is
mindig nagyon finomak
a berendezés és a szőnyeg káprázatos
és a hegyek nagyon magasak
és 3 német juhászkutya fekszik a padlón
és amikor szeretkezik
a mennyországba röpíti az ügyfeleket
és nem is olyan drága.
és a parti végén a sörtől és a többi italtól nedves
fekete hamutálból kék füst emelkedik a magasba.
és képzeljék el, ahogy leopárdként
ráveteti magát az áldozatára
a szegény szarvasbikákra
és látni kell a fürdőszobában
ahogy áriát énekel az egyik
híres olasz operából.

Hogyan válhatsz nagy íróvá

sok jó csajt meg kell kefélned
és néhány kiváló szerelmes verset
is meg kell írnod

az esztendők ne izgassanak
és a fel-felbukkanó új tehetségek se

csak nyakald a sört
minél többet

és hetente legalább egyszer
menj ki a lóversenyre

és nyerj
ha csak teheted.

győzni nehéz megtanulni
minden takonypóc lehet vesztes.

s ne feledkezz meg Brahmsról
meg Bachról se
a sört se hanyagolt.

ne gyakorolj túl sokat.

lustálkodj, délig aludj.

kerüld a hitelkártyákat
ne fizess ki semmit se határidőre.

és jegyezd meg magadnak:
(1997-et írunk) és
nincs egyetlen picsa a földkerekségen
amely többet érne ötven dollárnál

ha lehetőséged van szeretni
akkor legelőször is magad szeresd
de légy tudatában
a totális vereségnek
függetlenül attól jó vagy rossz
dolog okozta

a halál korai megízlelése
nem rossz dolog

óvakodj a templomtól
a bároktól, a múzeumoktól
légy türelmes, mint
a hálóját szövő pók
a vereséget
és az árulást
halaszd minél későbbre

hagyd a szemetet.

maradj hű a sörhöz.

a sör örök vér.

örökös szerető.

szerezz egy nagy írógépet
és amíg a szuterén ablakában
különböző lábak ide-oda szaladgálnak
kalimpálj erősen
verd, had keményedjen

legyen nehézsúlyú küzdelem.

támadj, mint bika a viadalon

emlékezz a jó öreg szívós ebekre
akik olyan jó állták a sarat
Hemingway, Celine, Dosztojevszkij, Hamsun

ha nem hiszed
hogy nem voltak a téboly
határán kicsiny kis celláikban
mint ahogy te mostan

nők nélkül
élelem nélkül
remény nélkül

akkor még nem vagy kész.

igyál még több sört.
van idő.
ha nincs

az se baj
úgy is jó.

Irodalmi románc

levelezés, költészet vagy valami
irodalmi ügy által ismertem meg.
kéjesen sóvárgó verseket küldözgetett
vékonyhéjú intellektualizmussal megspékelve.
nagyon zavart a dolog,
beültem hát a járgányba és irány Észak
hegyen-völgyön át
autópályákon keresztül megállás nélkül,
józanodva, frissen elválva feleségemtől,
munka nélkül, megöregedve, megfáradva;
éppen csak aludni szerettem volna egy nagyot,
mondjuk öt-tíz évig.
végre valahára találtam
egy koszos motelt az út mellett.
beültem, rágyújtottam, egy kicsit magamba
szálltam. mi a fenét keresel te itt, meghülyültél?
aztán mégis elindultam, egy órát késtem a találkáról.
elég öregecske volt, olyan vénkisasszony-féle
nem nagyon vonzó.
egy kemény, félig zöld almát kaptam tőle
maradék fogaimmal azt harapdáltam.
valami ismeretlen kór fonnyasztotta
valami fojtogatta, azt mondta
majd felfedi titkát...
tudom, mondtam neki, harmincöt éve szűz vagy.
akkor elővette jegyzetfüzetét: 10-12 vers volt benne,
az egész életműve, s nekem el kellett olvasnom őket,
közben hízelegnem kellett,
pedig a versek nagyon rosszak voltak.
később ökölvívómeccsre mentünk,
nagy volt a füst, állandóan köhögött szegény.
soha nem izgulsz? - kérdeztem.
az este nagyon megszenvedtem, de azért elélveztem.
aztán találkoztunk még háromszor, négyszer.
egy kicsit elemeztük a verseit
nyelvét a torkomig lenyomta;
amikor abbahagytam
még mindig nem élvezett el.
úgy gondolom, ha egy nő harmincöt évig
összeszorított lábakkal él,
akkor igazán késő
mind a szerelemre
mind a költészetre.

Gyukics Gábor versfordításai

EZ A MOCSKOS HARCIAS JÁTÉK
(This Dirty, Valiant Game)

Látom, amint e. e. cummings
rumot iszik tonikkal egy
fehér
ház verandáján
ülve.

Látom, amint Ezra a létezését
bizonyító látogatókat
fogad St. Lizben.

Látom, amint Hart Crane
elutasítja irodalomimádó
hölgyek ajánlatait
egy tengerjárón, a hajósinas után
vágyakozva.

Látom, amint Hemingway vadász-
puskájának tisztítása
közben apjára
gondol.

Látom, amint Dosztojevszkij
mindenét elveszíti
ruletten az Isten ellen.

Látom, amint Carson McCullers
whiskybe
mártja
gyönyörű
lelkét.

Látom, amint Li Po,
az iszákos
a szót szóba öltés
hiábavalóságán
nevet.

Látom, amint Sherwood
Anderson lenyeli
a fogpiszkálót mely
végzett
vele.

Látom, amint William
Saroyan
ihletet vesztve
ül a malibui
tengerparti házában
hiába
várva a
visszatérő
szerencsét.

Látom, amint Timothy
Leary buliról
bulira, asztalról
asztalra
járva
reméli hogy
felismerik.

Látom, amint Chatterton
patkánymérget
vásárol
Látom, amint Pascal
forróvizes kádba
ül pengével
felszerelkezve.

Látom, amint Ginsberg
az Üvöltésről áttér
tehénbőgésre
a brooklyni egyetem
professzori
pulpitusán.

Látom, amint Henry
Miller miután
rég abbahagyta
az írást,
egyetemi lapoknál
ad fel titkárnőt
kereső
hirdetáseket.

Látom, amint Richard
Brautigan
elhagyja kijelölt
korát,
senki nem
veszi könyveit, szerelmi
élete elrohadt, látom,
amint felakasztja
magát hegyháti
feházában.

Látom
az alkotás szükségességét,
szerelmét
és
veszélyét.

Látom, amint
az alkotás
megszűnik, miközben
a test tovább él
bár gyakran
kedve
ellenére.

Az élet halála
mielőtt meghal
az élet.

Tolsztoj magányosan
üldögél az útszélen.

Minden nap, minden éjjel
örökkön örökké.

Vérbe, húgyba,
borba fagyott
virágok.

A VARÁZSLAT MEGHATÁROZÁSA
(Defining the Magic)

A jó vers olyan, mint a hideg sör
mikor megszomjazol
A jó vers olyan, mint a forró pulykás szendvics
mikor megéhezel
A jó vers fegyver
amikor bekerít a tömeg
A jó vers valami amivel
keresztülsétálhatsz a halál utcáin
A jó verstől úgy olvad el a halál, mint a forró vaj
A jó vers bekeretezi a kínt
és felakasztja a falra
A jó verssel képes vagy talpaddal megérinteni Kínát
Egy jó vers szárnyalásra készteti a megzavart agyat
Egy jó vers megsegít, hogy Mozarttal kezet rázhass
Egy jó vers lehetővé teszi, hogy az ördöggel kockázz
és nyerj
Egy jó vers mindenre képes
és ami a legfontosabb
Egy jó vers tudja mikor kell
abbahagyni

ÍRÁS
(Writing)

Gyakran ez az egyetlen
dolog
közted és a
lehetetlen között.
sem ital
sem egy nő szerelme
sem vagyon
nem
versenyezhet vele.

Semmi nem
menthet meg
csak az
írás.

Ez tartja helyén
a plafont,
sakkban
a hordákat,
hogy be ne kerítsenek.

Ez robbantja szét
a sötétséget.

Az írás
az egyedüli
pszichológus
a legkedvesebb
Isten
minden Istenek közt

Az írás kísérti
a halált
nem ismeri
a lemondást.

Az írás
kineveti
önmagát
s a fájdalmat.

Ez az utolsó
elvárás
az utolsó
magarázat.

Ez az
ami.

Őrületem
(My Madness)
A 2000-ben jelent meg

Az őrületnek fokozatai vannak, és minél őrültebb vagy, annál egyértelműbb, hogy őrületedet más emberek felé irányítod. Életem nagy részében magamban rejtegettem őrületemet, és pont ezért biztos, hogy ott van a bensőmben. Például, ha valaki beszél hozzám erről vagy arról, és miközben ez az illető szétuntat banális általánosítgatásaival, elképzelem, amint ennek az egyénnek a feje a nyaktilón nyugszik, vagy látom, amint egy hatalmas serpenyőben sülve kiguvadt szemeivel engem bámul. Amennyiben ehhez hasonló eset a valóságban is megtörténik velem, minden valószínűség szerint megpróbálok elmenekülni, de amíg az illető beszél hozzám, addig ezek a képek nem hagynak el. Vagy, ha nyugodtabb állapotban vagyok, akkor csak azt képzelem el, hogy egyre távolabb biciklizik tőlem. Egész egyszerűen gondjaim vannak az emberekkel. Az állatokat viszont kedvelem. Nem hazudnak, és ritkán ugranak neked. Néha ravaszkodnak, de az engedélyezett.
Miért?
Fiatal és középkorú életem legnagyobb részét apró szobákban töltöttem, ott kuporogtam, bámultam a falat, a rongyos függönyöket, a fiókos szekrény fogantyúját. Tudomásom volt a nő létezéséről, kívántam is, de nem volt szándékomban átvetni magam a karikán, hogy megszerezzem. Tudomásom volt a pénz létezéséről, de ugyanúgy, mint a nőnél, nem akartam megtenni azokat a dolgokat, amiket meg kell tenni, hogy megszerezzem. Csak annyit akartam, amennyi elég volt egy szoba kibérlésére, és arra, hogy valamit igyak. Egyedül ittam, általában az ágyban, behúzott függönyök mögött. Időnként leugrottam a kocsmába, hogy lecsekkoljam a földlakókat, de ezek a földlakók ugyanolyanok maradtak, amilyenek voltak - ez nem sok, de gyakran még ennél is kevesebb.
Minden városban lecsekkoltam a könyvtárakat. Könyvet könyv után. Kevés könyv szólított meg. Legtöbbjük por volt a számban, homok az agyamban. Egy sem szólt rólam vagy az érzéseimről: hol vagyok? - sehol - mim van? - semmim - mit akarok? - semmit. Az évszázad könyvei még jobban összezagyválták a név, a test, a séta, a beszéd, a tett rejtélyét. Úgy látszott, hogy senki nem akadt fenn különös őrületemen.
Néhány kocsmában bekeményítettem, bunyóztam egy jó csomót a sikátorban. Sokszor elvertek. Viszont én nem bizonyos emberekkel verekedtem, nem voltam dühös, egyszerűen nem volt világos előttem, hogy kik ezek, mit csinálnak, hogy néznek ki. Rendszeresen lecsuktak, jártam börtönből ki-be, többször kilakoltattak, sokszor aludtam parkban, temetői padon. Meg voltam zavarodva, de nem voltam boldogtalan. Nem voltam gonosz. Csak nem voltam képes felfogni a helyzetet. Hogy mi is a pálya. Az erőszakosságom a nyilvánvaló csapda ellen irányult. Sikítottam, de senki nem hallotta. Még a legdurvább bunyók közben is figyeltem az ellenfelem és csodálkoztam, hogy ez meg most miért dühös? Meg akar ölni. Ilyenkor odapancsoltam, hogy lerázzam magamról a vadállatot. Az embereknek nincs semmi humorérzékük, mindenki halál komolyan vesz önmagát.
Valahol, valamikor, fogalmam sincs honnan jött az ötlet, elgondolkoztam, mi lenne, ha író lennék. Lehet, hogy én le tudom írni azokat a szavakat, amelyeket nem olvastam. Lehet, hogyha így cselekszem, akkor képes leszek megszabadulni a hátamon tanyázó tigristől. Tehát nekiláttam, és évtizedek pörögtek el a legkisebb siker nélkül. Ez volt az őrült író időszakom. Szobáról szobára, városról városra. Egyre lejjebb süllyedtem. Atlantában egy kátránypapír kalyibában fagyoskodtam, egy dollár huszonöt centem volt egy hétre. Se víz, se villany, se fűtés. Ott ültem halálra fagyva kaliforniai ingemben. Az egyik reggel találtam egy ceruza csonkot és elkezdtem verset írni régi újságok szélére a padlón.
Végre, negyven éves koromban, megjelent az első könyvem; kicsi fűzött füzet Flower, Fist and Bestial Wail címmel. Egy csomagban hozta a könyveket a postás, és amikor a csomagot kinyitottam ott volt a könyvem. Széthullott mind a járdára, a sok könyvecske, én letérdeltem közéjük, és térdepelve szedtem őket össze, a Flower, Fist and Bestial Wail. Ez harminc éve történt.
Még mindig írok. Az év első négy hónapjában megírtam 250 verset. Még mindig érzem, amint az őrület átzuhan rajtam, de még mindig nem írtam le a szót, úgy ahogy akartam. A tigris még ott tanyázik a hátamon. Úgy fogok meghalni, hogy az a szemét dög ott kushad a hátamon. De azért keményem megküzdöttem vele. És ha valaki elég őrültnek érzi magát az íráshoz, akkor azt tanácsolom, vágjon bele. Köpje szemen a napot, ütögesse a billentyűket, ez a legjobb létező őrület. A századoknak segítségre van szükségük. A földlakók fényért, hazárdjátékért és nevetésért kiáltanak. Add nekik oda. Akad elég szó mindannyiunknak.

a meghatározás

a szerelem az éjszakán
keresztül rohanó fény

a szerelem az a sörös doboz
amire rálépsz a vécé felé

a szerelem elveszett kulcs
amikor részegen állsz ajtód előtt

a szerelem az
ami tíz évben egyszer történik meg

a szerelem
elgázolt macska

a szerelem az az öreg
rikkancs a sarkon
aki már feladta

a szerelem az
amit szerinted a másik tett tönkre

a szerelem az
ami eltűnt a rombolók korával

a szerelem telefoncsörgés
ugyanaz a hang vagy egy másik
de soha nem az igazi hangja

a szerelem árulás
a szerelem égő hajléktalan
a sikátorban

a szerelem acél

a szerelem csótány
a szerelem postaláda

a szerelem eső
egy vén hotel tetején
a Los Angelesben

a szerelem a koporsóban fekvő apád
(aki gyűlölt téged)

a szerelem egy törött lábbal
álló
ló
miközben 45 000 ember
nézi

a szerelem az amikor főlünk
mint a rák

a szerelem az minden
amit mondunk róla, hogy nem az

a szerelem az a bolha
amit nem találsz

a szerelem szúnyog

a szerelem 50 gránátos

a szerelem egy üres
bili

a szerelem lázadás San Quentinban
a szerelem őrültekháza
a szerelem a legyek utcáján
álló szamár

a szerelem egy üres bárszék

a szerelem Hindenburg filmje
semmivé zsugorodva

egy még mindig sikító pillanat

a szerelem Dosztojevszkij
a roulette asztalnál

a szerelem az ami
mászik a földön

a szerelem a nőd amint
egy idegenhez simulva táncol

a szerelem egy kenyeret lopó
öregasszony

és a szerelem az a szó
amit túl sokat
és túl hamar
használnak

az átkozottak élvezetei
Vár Uccá-ban jelent meg

az átkozottak élvezetei
a boldogság rövid pillanataira
szűkűltek:
mint a kutya bámuló szeme,
mint a viasz négyszöge,
mint a tűz emésztett városháza,
a megye,
a kontinens,
mint hajadonok és szörnyek
tűz ette haja;
sólyom zúg a körtefán,
tenger omlik karmai között,
Idő
részeg és dohos,
minden lángol,
minden nedves,
minden rendben.

nő az utcán
Vár Uccá-ban jelent meg

cipői gyertyaként
világítanák
be szobám

sétál, mint minden ami
csillog a poháron,
mint minden
ami számit.

sétál tovább.

találkoztam egy emberrel az utcán
Vár Uccá-ban jelent meg

így szólt, két éve tartod bennem
a lelket, öröm veled találkozni.
köszönöm, feleltem, de ki
tartja bennem a lelket?

a múltban sokszor feltettem ezt a kérdést és
a válasz mindig egy kedves
mosoly.

pedig ez egy jó kérdés.

nem gondolják, hogy hetente többször is
öngyilkosságon jár az
eszem.

olvasták néhány könyvemet
és ez elég
nekik.

de ezeket én csak leírom
elolvasni már nem tudom.

nehéz nekik
Vár Uccá-ban jelent meg

néhány egyetemi tanár
úgy véli, nyers, durva, nyilvánvaló,
ismétlésekbe bocsátkozó és trágár vagyok
és ez gyakran igaz,
néha szándékosan
de nem kellene evvel
törődniük,
vannak barátaik,
társaik, hasonmásaik
akik nekik tetsző
verseket írnak.
de miért tőrnek
ellenem
kritikus esszéikkel
ez az amit furcsának
találok.
bár én sem szeretem az ő
írásaikat,
szintelenek,
erőltetettek, elcsépeltek
egy századdal lemaradtak a
kortól
de
én nem kritizálom
őket
csak abbahagytam olvasásukat
nem gyűlölöm őket,
nem érdekel hány könyvük
jelenik meg és, hogy ki olvassa
vagy nem olvassa
őket.
ők mégis nagyon aggódnak
létezésem és
hatalmas olvasótáborom miatt,

és majdnem hisztérikusan
elkeseredettek
hogy néhány helyen
komoly befolyással rendelkező,
egyéni írónak
tartanak.

Próbálok erről nem tudomást venni, ők
miért nem?

Ha helyet akarnak maguknak az
irodalom történetben,
rendben van, az övéké lehet.
én beleszarok.
én csak a saját munkámat
akarom
elvégezni.
ezt választom
a következő sorra öszpontosítok és az
utána következőre.
amit ők csinálnak és hogy kik ők
és mit akarnak
mit mondanak, mit
írnak
engem nem érdekel
és, szerencsétlenségükre
más
élőt, haldoklót vagy most
születőt is alig, ha
ha.

rossz nap
Vár Uccá-ban jelent meg

van célja a medúzának,
a hiéna
a kullancs
a patkány
a csótány
mind tele van önnön
felduzzadt
fényével.

az én fényem
kihunyt.
ki tette ezt
velem?

Charles Bukowski versei
Erdődy Kristóf fordításában
https://nepszava.hu/3075568_charles-bukowski-versei--erdody-kristof-forditasaban

Gyep

Az ablakban állok és
egy férfit tartok szemmel,
aki a füvet nyírja
a csattogó hangok
beszállingóznak, röpdösve
mint a legyek és darazsak
a tapéta előtt,
mint egy átmelengető
tüzecske, jobb mint egy steak,
és a fű éppen elég zöld
és a Nap a Napra hasonlít,
és az életem többi része
egy helyben áll,
lesve a zöld aprólékot
ami oldalt kirepül –
olyan érzés, mintha
az utolsó gondjaimat nyírnák le,
mintha azért botlanál meg,
hogy soha többé ne csinálj semmit.

Hirtelen megértem
a hintákban ülő öreg férfiakat,
a Colorado barlangjaiban dekkoló denevéreket,
a pirinyó bolhákat, melyek halott
madarak szemébe másznak.

Föl s alá fut
pályáján a benzin-
motorral. Nem éppen
érdektelen. Az utcák
hátukon fekszenek,
élvezve a tavaszt
mosolyognak.

Rettegett Iván

Csupán nagy nehezen
maradt talpon
és lehajolni számára
gonddal járt

kövér volt
a szemei
kiguvadtak
alacsony
homloka alatt
kínok közt mosolygott
mivel alsó állkapcsa
el volt fertőzve

agyonvágta
legidősebb fiát
miközben rájött
a tombolhatnék

szorongni kezdett
mire betöltötte a
40. életévét

roppant dolgokat
vitt véghez nyomban
fejlődés és aprítás
terén

1584-re halott
elérve az
54-et és
összsúlyát tekintve
209 fontot nyomott

legutóbb nyáron
kihozták a csontvázát
az Arhangelszk-templomból
a Kremlben
és készítettek az alapján
egy élethű
másolatot róla

immár
majdhogynem
készen áll
és úgy néz ki
mint egy buszsofőr
a 20. századból.

Mondd már, miért

Te kiviharzottál ide, mondta,
és lyukakat tapostál bele ennek
a fickónak a kocsijába, és aztán
egy bokorra vetetted magad
és azt magad alatt kilapítottad,
nem tudom, miféle fene
esz belülről téged, de
nem gondolod, el kéne menni
lassan egy pszichiáterhez? Nekem
van egy oltári jóm, az neked
biztos feküdne.

Mondj már valamit, mondj. Én
nagyon aggódom érted a rendőrség miatt,
mindig, mikor így előadod magad, olyan
állapotba kerülök, és csak a rendőrökre
tudok gondolni…

Mondd már, ismételte, miért
csinálsz ilyen dolgokat?

Amikor végre elhúzott, felmarkoltam egy széket
és egyenesen kivágtam az ablakon. Csomó
szilánk keletkezett, és a szúnyogháló
is kettévált.

Mutass nekem egy olyan döglött állatot, ami
Wales-ből sodródik Los Angelesbe,
ahol feléled.

Nyugdíjasok

Nézem az öreg nyugdíjasokat
a szupermarketben és ők
csontosak és büszkék és félik holtak,
éhen halnak egy helyben állva és
egy hangot nem hallatnak. Réges-rég
más hazugságok mellett megtanították
nekik, hogy hallgatni bátor dolog.
Most, egy teljes munkával eltöltött élet
után, elkapta őket az infláció.
Körülnéznek és ellopnak
egy szőlőt, rágcsálják
azt egy ideig. Végül vesznek
valami apróságot. Bevásárlás
egy egész napra. Megint egy ilyen
hazugság, amit beléjük véstek:
Nem szabad lopnod.
Inkább éhen döglenek, minthogy
lopjanak. Egy magányos szem
szőlő nem elég. És aprócska
szobákban, ahol a leértékeléseket
tanulmányozzák, magukban éheznek,
és mukkanás nélkül halnak meg;
fiatal fickók hosszú szőke hajjal
fogják őket kicipelni a
panziókból és a halottaskocsiba
tolni és elindulni velük, gondolataik
Vegasban, a pinán meg a győzelmen. Minden
rendkívül jól el van rendezve: mindenki
kap egy kanál mézet és egy
kést bele.

Szerelmes vers

félúton a semmi közepén
a töredezett
toronyban
adjátok meg a kukacoknak
ami jár

a sötétségben lakó
vaksötét

az utolsó játszmát
elbukva

kinyúlva
azután

zörgő csönd
a csontokban

Charles Bukowski
Tizenkét repülő majom, akik egyszerűen képtelenek párzani
(Twelve flying monkeys who won't copulate properly)
Hazai Attila fordítása
http://www.c3.hu/othercontent/linkbudapest/site9901/archives/bukowski_magyarul.htm
http://www.c3.hu/othercontent/linkbudapest/site9802/noframes/9801/magyarul/story2.htm

Csengetnek, kinyitom a kisablakot. Éjszaka van.
- Ki az? - kérdem.
Valaki odalép az ajtóhoz, de nem látom az arcát a lámpától.
Becsapom a kisablakot, nem zavartatják magukat, folytatják a beszélgetést. Leülök az írógéphez, még mindig beszélnek. Felugrok, feltépem az ajtót, és kiüvöltök:
- MEGMONDTAM, FASZFEJEK, HOGY NE ZAVARJATOK!
Körülnézek, az egyik pasas a lépcső alján áll, a másik a verandáról pisál. A bokrokra pisál a veranda széléről, vizelete vastag sugárban ível felfelé.
- Hé‚ ez a pasas lepisálja a bokromat - mondom.
A pasas röhög, és tovább pisál. Megragadom a gatyájánál fogva, felemelem a pisilő embert, és áthajítom a bokor felett, bele az éjszakába. Nem jön vissza. A másik pasas megkérdezi: - Ezt miért kellett?
- Csak úgy.
- Részeg vagy.
- Részeg? - mondom.
Megfordul és eltűnik a sarkon. Becsukom az ajtót és visszaülök az írógéphez. Rendben, tehát van egy őrült tudósom, aki megtanította a majmait repülni. Tizenegy repülő majma van, mind nagyon ügyesek. Még versenyezni is megtanította őket. A villanypóznák körül versenyeznek. Nézzük, hogy is kell ezt. Ahhoz, hogy el lehessen adni, baszásnak is kell benne lenni, amennyi belefér. Jobb lesz, ha tizenkét majomra egészítem ki, hat hím, és hat a másik féléből. Rendben van. Elstartolnak. Megkerülik az első oszlopot. Hogy jutok el a baszásig? Két hónapja nem adtam el novellát. A postánál kellett volna maradnom. Mindegy. Ott repülnek. Megkerülték az első oszlopot. Mi lenne, ha váratlanul elrepülnének, mondjuk Washingtonba? Repkednek a Kapitólium felett, lekakálják, lepisálják az embereket, a székletükkel bekenik a Fehér Házat. Pottyanthatnék az elnökre is egy kis szart. Nem, az sok lenne. Na jó, akkor a külügyminiszterre. Parancsot adnak, hogy a majmokat le kell lőni. Ami tragikus végkifejlet, vagy nem? De mi lesz a baszással? Nyugalom, az is meg lesz. Nézzük csak. Jól van, tizet kilőnek közűlük, szegény kis drágáim. Csak kettő marad. Egy hím és egy a másikból. Sehogyse találják őket. Aztán egyik éjjel egy zsaru átsétál a parkon, és ott vannak, a szárnyuk felcsatolva, és basznak, mint az ördögök. A zsaru odamegy hozzájuk. A hím meghallja, oldalra fordítja a fejét, ránéz és elvigyorodik, azzal az ostoba majomvigyorral, közben nem hagy ki egyetlen lökést sem, majd visszafordul, és folytatja a kefélést. A zsaru fejbe lövi. A majom agya kiloccsan. A nőstény undorodva ellöki magáról a hímet, és feláll. Ahhoz képest, hogy majom, egész csinos kis jószág. A zsaru egy pillanatra arra gondol, arra gondol, hogy… De nem, valószínűleg túl szűk lenne, talán még harap is. Miközben ezen gondolkodik, a majom felszáll. A zsaru rászegezi pisztolyát a repülő majomra, és lő. A nőstény lezuhan. A rendőr odafut hozzá, az állat megsebesült, de még él. A zsaru körülnéz, felemeli a majmot, előveszi, és megpróbálja bedugni neki. Nem jó. Csak a makkja fér bele. Szar ügy. Ledobja a földre, a majom agyához szegezi a pisztolyt és BUMM! Vége van.
Megint csengetnek.
Kinyitom az ajtót.
Három pasas lép be. Mindig csak férfiak. Miért van az, hogy nő sose pisil a verandámon, nő alig jár erre. Honnan legyenek így szexi ötleteim? Már majdnem elfelejtettem, hogyan kell csinálni. Bár azt mondják, olyan ez, mint a biciklizés, sose felejted el. Jobb, mint a biciklizés.
Dilis Jack érkezik két faszival, akiket nem ismerek.
- Nézd, Jack - mondom neki -, már azt hittem, megszabadultam tőled.
Jack leül. A két pasas is leül. Jack azt ígérte, nem jön soha többé, de folyton borozgat, úgyhogy nem sokat érnek az ígéretei. Az anyjánál lakik és festőnek adja ki magát. Ismerek négy-öt másik pasast, aki az anyjával él, vagy az anyja tartja el, és mind zseninek tartják magukat. És persze minden anya egyforma. "Ó, Nelson műveit nem értékelik, mert túlzottan meghaladja a korát." Vagy tegyük fel, hogy Nelson tényleg festő, és kiakasztják valahol egy képét. "Ó, Nelsonnak kiállították a festményét a Warner-Finch galériában. Végre elismerik a zsenialitását! Négyezer dollárt kér a képért. Mit gondol, nem túl sok ez?" Nelson, Jack, Ketya, Norman és Jimmmy. Baszátok meg.
Jack kék farmernadrágban van, nincs rajta ing, se trikó, csak egy barna kendőt tekert magára. Az egyik pasas szakállas, és vigyorog, folyton elpirul. A másik egyszerűen csak kövér. Olyan piócaféle.
- Láttad Borstot mostanában? - kérdezi Jack.
- Nem.
- Adjál egy sört!
- Nem adok. Folyton csak jöttök, megisszátok a piámat, aztán lekoptok, én meg itt maradok szárazon.
- Hát jó.
Felkel, kiszalad és behozza a borát, amit a verandán rejtett el a szék párnája alá. Visszajön, kihúzza a dugót és beleiszik.
- Lementem a strandra egy csajjal és száz bélyeggel. Azt hittem, követnek a zsaruk és beugrottam Borsthoz a csajjal meg száz szivárványossal. Kopogok az ajtaján, és mondom neki: "Engedj be gyorsan! Száz lecsóm van és nyomomban a zsaruk!" De Borst bezárkózott. Berúgtam az ajtót és berohantam a csajjal. Borst a padlón feküdt és egy fickó farkát verte. Berohantam a fürdőszobába a csajjal, és magunkra zártam az ajtót. Borst bekopogott. "Ne merészelj bejönni" - mondtam neki. Egy órát maradtunk bent. Bevettünk két adagot, hogy elszórakoztassuk magunkat. Aztán kijöttünk.
- Lehúztad az anyagot?
- Egy francot, csak vaklárma volt. De Borst dühös volt.
- Az szar - mondom. - Borst nem írt egy normális verset 1955 óta. Az anyja tartja el. Már megbocsáss. Úgy értem, egész nap mást se csinál, csak tévézget, finom kis zellereket zabál, és a koszos alsógatyájában kocog a tengerparton. Valaha jó költő volt, amikor még azokkal a fiatal fiúkkal élt Arábiában. De már nem tudok együttérezni vele. A győztes tovább halad. Ahogy Huxley mondta, mármint Aldous: "Bárkiből lehet…"
- Hát neked hogy megy? - kérdi Jack.
- Csak visszautasítások, semmi más - mondom.
Az egyik pasas furulyázni kezd. A pióca csak ül a helyén. Jack felemeli a borosüveget. Szép ez a hollywoodi este. Aztán az ürge, aki a mögöttem lévő telken lakik, kiesik az ágyából részegen. Baromi nagy zajjal, de már megszoktam. Megszoktam az egész környéket. Mindenki csak elvan magában, lehúzott rolók mögött. Délben kelnek. Az autók szélvédője letakarva, a kerekek laposak, az aksik lemerülőben. Kábítószerrel keverik az alkoholt, és nem tudni, miből tartják el magukat. Nem zavarnak. Szeretem őket.
A szomszédom visszafekszik az ágyába, de újra kiesik.
- Te hülye barom - mondja magának -, mássz már vissza az ágyba.
- Mi ez a zaj? - kérdezi Jack.
- A szomszéd ürge. Nagyon magányos. Néha eljár sörözni. Tavaly halt meg az anyja, és hagyott rá húszezret. Csak ücsörög, maszturbál, baseball meccset néz meg western filmeket. Régen egy benzinkútnál dolgozott.
- Mennünk kell - mondja Jack. - Akarsz velünk jönni?
- Nem.
Azt mondják, van valami a Hétormú házzal kapcsolatban. Találkoznak valakivel, aki benne van a dologban. Nem az író, nem is a producer, nem a színészek közül, hanem valaki más.
- Nem megyek, és kész - mondom, erre kirohannak. Szép látvány. Visszaülök a majmaimhoz. Lehet, hogy fel lehetne pöckölni egy kicsit a történetet. Ha mondjuk mind a tizenkettő egyszerre baszna! Ez az! De hogy csináljam? És miért? Tanulmányoznom kellene a Londoni Királyi Balett Társulalát. De kell a miért? Mindjárt megőrülök. Rendben van, a Londoni Királyi Balett Társulatának van egy új koncepciója. Tizenkét majom repked felettük, miközben balettoznak. Csakhogy az előadás előtt valaki búgatóport ad nekik. Nem a táncosoknak. A majmoknak. De a búgatópor csak legenda, nem? Rendben van, belép a történetbe egy másik őrült tudós az igazi Spanyol Búgatóporral. Nem, nem megy, Istenkém, sehogyse stimmel.
Csörög a telefon. Felveszem. Borst van a vonalban.
- Hello, Hank?
- Igen?
- Rövid leszek. Leégtem.
- Értelek, Jerry.
- Elveszítettem mindkét szponzoromat. A tőzsdekrach és a gyenge dollár miatt.
- Aha.
- Tudtam én, hogy ez lesz. Elköltözöm Venice-ből. Nekem itt befellegzett. New York-ba megyek.
- Micsoda?
- Azt mondtam, New York-ba megyek.
- Igen, azt hittem, azt mondtad, New York-ba mész.
- Nézd, le vagyok égve, és szerintem ott majd egyenesbe jövök.
- Naná, Jerry fiú.
- Ez a legjobb dolog ami valaha történt velem, hogy elveszítettem a szponzoraim.
- Tényleg?
- Újra van kedvem küzdeni. Te csak tudod, milyen egy életen át a tengerparton rohadni. Hát, én is ezt csináltam, csak rothadtam itt. Ki kell szabadulnom. Az élet szép, csak az utazóládák miatt aggódom.
- Miféle ládák?
- Egszerűen nem tudok bepakolni. Úgyhogy anyám idejön Arizonából, és itt fog lakni, amíg távol vagyok, aztán én is visszajövök.
- Jól van, Jerry.
- De mielőtt New York-ba mennék, megállok még Svájcban, és mondjuk Görögben is. Aztán irány New York.
- Jól van, Jerry. Azért maradjunk kapcsolatban. Akkor majd hívsz.
Megint vissza a majmokhoz. Tizenkét majom, aki repülés közben is tudnak. Hogy lehet ezt megcsinálni? Tizenkét üveg sör fogyott el. Megtalálom a félretett whiskyt a hűtőben. Egyharmad whiskyhez kétharmad vizet keverek. Annál a rohadt postánál kellett volna maradnom. De még ilyen helyzetben is van némi esély. Csak rá kell bírni a tizenkét majmot a baszásra. Ha arab tevehajcsárnak születek, még ennyi esélyem se lenne. Szóval össze kell szednem magam, és beindítani a majmócákat. Meg vagyok áldva egy kis tehetséggel, ráadásul nem vagyok Indiában sem, ahol nyilván két tucat kissrác az asztal alá írna, ha tudnának írni. Na jó, lehet, hogy nem két tucat, csak egy tucat. Felhajtom a maradék whiskyt, iszom rá egy fél üveg bort, ágyba bújok, és elfelejtem az egészet.
Másnap reggel kilenckor csengetnek. Fiatal fekete lány áll az ajtóban meg egy butaképű fehér fiú keret nélküli szemüvegben. Azt mondják, három nappal ezelőtt egy buliban megígértem, hogy elmegyek velük hajókázni. Felöltözöm és beszállok az autójukba. Megállunk egy nyaralónál, kijön egy fekete hajú srác.
- Helló, Hank - mondja.
Nem ismerem fel. Úgy tűnik, vele is a bulin találkoztam. Narancsszínű mentőöveket osztogat mindnyájunknak. A következő dolog, amire emlékszem, hogy a mólón állunk. A móló nem válik külön a víztől. Lesegítenek egy himbálózó fatákolmányon, ami a vízen úszó stéghez vezet. A tákolmány alsó vége és a stég egy méter távolságra vannak egymástól. Átsegítenek.
- Mi a szar ez? - kérdezem. - Van valakinél pia?
Rossz társaságba keveredtem. Senkinél sincs pia. Aztán egy apró csónakban találom magam, kibérelték, és valaki hozzáerősített egy fél lóerős motort. A csónak aljában áll a víz, és két döglött hal van benne. Nem tudom, kik ezek. Ők viszont ismernek. Szuper, szuper. Kihajózunk a tengerre. Hánynom kell. Elhaladunk egy medúza mellett, a víz színén lebeg. Egy medúza, elképzelem, amint rátapad a repülő majomra. Nem, ez borzasztó. Megint hányok.
- Hogy van a nagy író? - kérdezi a butaképű fiú a csónak elejéből, az, akin a keret nélküli szemüveg van.
- Miféle nagy író? - kérdezem, gondolván, talán Rimbaudról beszél, bár Rimbaud-t sose tartottam nagy írónak.
- Te - mondja.
- Én? - mondom. - Jól vagyok. Jövőre Görögbe utazom.
- Görögbe? - kérdezi - Nyald a seggem örökre.
- Te nyald a seggem - vágok vissza.
Kihajózunk a tengerre, ahogy Conrad tette. A pokolba Conraddal. Kólát iszom majd bourbonnal az elsötétített hollywoodi hálószobában 1970-ben, vagy bármelyik évben, amikor ezt olvassák. A majomorgia éve, ami sosem teljesedett be. A motor ugrál és köpköd. Írország felé vesszük az irányt. Nem, ez a Csendes óceán. Japán felé vesszük az irányt. Pokolba az egésszel.

Czinki Ferenc: Buk
Árgus, 2004/4
http://www.argus.hu/2004_04/i_czinki.html

Ha megpróbáljuk végigpörgetni agyunkban a beat generáció legfontosabb, legkedveltebb alakjait, listánk a legritkább esetben tekinthető teljesnek. Egy név ugyanis majdnem mindig hiányzik. Pedig a névhez tartozó ember (író, költő) nem csak, hogy teljes jogú tagja az akkori idők irodalmi körének, nem csak, hogy második generációs beat íróként sikerült valamit átmentenie az eredeti életérzésből anélkül, hogy az hitelét vesztette volna, hanem stílusával, életvitelével, őszinteségével akár diktálhatta volna is a tempót a többiek számára. Persze, ha akarta volna...
Az ifjabb Henry Charles Bukowski 1920-ban született itt, Európában, a németországi Andernach-ban, Henry Bukowski amerikai katona és a német Katherine Fett gyermekeként. A család két évvel később költözött át az Egyesült Államokba, és Los Angelesben telepedtek le. Bukowski itt töltötte gyermekkorát egy, a munkanélküliség és a gazdasági világválság miatt megtört édesapa nevelése alatt, aki öntudatlanul vagy tudatosan igyekezett fia önfeledt lelkét is a magáéhoz hasonlóan megtörni. A szülői házból hozott alapélmény később gyakran megjelent Bukowski írásaiban mind prózában, mind pedig versekben. Legjobb példa erre Az apám című verse, melyben megkapó egyszerűséggel és őszinteséggel ír a családi élet apró dolgairól, felvázolva a megkeseredett édesapa figuráját.
Bukowski egyébként ezekre az időkre vezeti vissza azt, hogy végül az akkor kilátástalannak és értelmetlennek tűnő hétköznapi, polgári élet helyett a csavargást, hobók és hajléktalanok, utcalányok és bűnözők társaságát választotta, életrajzírói pedig szintén ebben látják korai alkoholizmusának és rebellis természetének okát.
A gimnázium befejezése után Los Angelesben újságírást és irodalmat tanult, 1941-ben pedig végleg elhagyta szüleivel közös otthonát. Ezután, a második világháború során alkalmi munkákból élt, és még igen sokáig nem lehetett róla mint költőről hallani. Első publikációja 1944-ben jelent meg, ekkor tért vissza Los Angelesbe, és ekkor ismerkedett meg Janet Cooney Bakerrel, a nála 10 évvel idősebb hölggyel, aki szintén nem vetette meg a földi és égi örömöket, akárcsak Bukowski.
Hároméves postai munka következett, amit kis megszakítás után még tizenkét évig folytatott. Annak ellenére, hogy Bukowski kortársa volt Kerouacnak és Ginsbergnek, ő sohasem tartozott igazán az ő társaságukhoz, nonkonformista művészek között is csak a periférián érezte jól magát, szinte egész életében alacsony példányszámban jelentek meg művei, akkor, amikor a fent említettek már országos sztárnak számítottak. Bukowski akkor jutott rendszeres publikálási lehetőséghez, amikor házasságot kötött egy Barbara Frye nevű hölggyel, aki egy kisebb irodalmi folyóirat kiadója volt. Bukowski ezek után sorra jelentette meg, a leginkább Barbarához írt verseit a Harlequin magazinban. Első önálló kötete 1959-ben jelent meg.
A hatvanas években ezt még követte néhány újabb, élete viszont akkor vett jelentős fordulatot, amikor John Martin a Black Sparrow Kiadó nevében havi 100 dollárt ajánlott Bukowskinak csak azért, hogy írjon, hogy az irodalommal tudjon foglalkozni. Ezután versei nyilvánvalóan nem szólhattak a megszokott kitaszítottság érzéséről, de a sajátos irónia, a William Carlos Williamsre emlékeztető egyszerűség megmaradt, még ha a hangnem kissé elgondolkodóbbá is vált.
Bukowskit mára már leginkább költőként tartják számon, pedig nem egy prózai művet is írt (Posta - 1971, A mindenes - 1975, Nők - 1978). Ezekben saját alteregója, Henry Chinaski történetét meséli el folytatásokban, visszatérve egészen a gyermekkori élményekig.
1985-ben végül a nála huszonöt évvel fiatalabb Linda Lee Beighle személyében megtalálta utolsó társát. 1994. március 9-én halt meg Los Angelesben. Leukémiás volt.
Hank vagy Buk, ahogy a barátai, rajongói nevezték, végül ikonná válhatott a maga nemében, és ez még azzal együtt is elfogadható, hogy ő ezt soha nem akarta, a beat generáció céljai között ilyesmi nem is szerepelhetett. Talán ők maguk lepődtek meg a legjobban, amikor követőkre találtak, és talán féltették is magukat, eredetiségüket, őszinteségüket a külső hatásoktól. A többieknek erre már nem nagyon volt lehetőségük, de Bukowski végül méltóan meg tudta őrizni saját stílusát, létszemléletét, önmagát - megmentve valamit abból, ami miatt ez az egész egyszer elkezdődött.