Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Abu'l-Alá Al-Macarri
VERSEI

(973-1057)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Dicsőítő ének

Vajon nem a dicsőség útján haladtam eddig
elszánásban, merésben s bátor határozásban?
Áltathat-é csalárdság, kételkedés gyötörhet,
ha már sokfajta titkot felfedtem s látva láttam?
És mégis számos ember sok tettem tartja bűnnek,
pedig csak két bűnöm van: a fennköltség s kevélység.
S hogy túlszárnyaltam immár kortársaim s időmet,
visszavonultam, ámde bennem a bosszú él még!
Nevem széltében ismert, az országot bejárta,
s a Nap fényét hiába szeretnék elfedezni.
Sok minden bántja, persze, az éjt, mit titkolok még,
nyomja Radhva hegyét is, és nem képes levetni.
S ha későn érkezém is, időm csak eljön azzal,
mire elődeim még nem voltak képesek, lám.
Felébredek, ha még a reggel rám kardot is ránt,
s lefekszem, ha az éjnek serege ront is énrám.
Nemes mén vagyok én, bár kantárán semmi dísz nincs,
jémeni penge, melyet némi rozsda lepett be.
Mert hogyha a ruhában lakoznék a nemesség,
a kard virtusa is csak az öv s hüvely lehetne.
Eszem állapotommal nem éri be korántsem,
hiszen a legmagasabb csillagokon tanyázom,
oly helyeken, melyekre minden úr lelke vágyik,
de képtelen elérni, akárki nekivágjon.
Látván, mint harapódzik a butaság a nép közt,
tudatlannak tetettem magam, hadd lássam annak.
Csodálatos! Mi sokszor mutat virtust a hitvány,
s magát hányszor mutatja, jaj, a kegyes pimasznak.
Miközben a madárnép fészkében nyugton alszik,
hálót vetettek annak, ki él a csillagokban.
A nappalom vetekszik dicsőségben az esttel,
és hajnalom irigyli a délutánt titokban.
Jól ismerem a sorsot, sok szertelen szeszélyét,
s nem szánakozom én már senki bajbajutottan.
Nyakam, ha megmeredne, nem sajnálná a vállam,
s ha karom megmeredne nem sajnálná az ujjam.
Ha a bőkezű Tájit fukarnak írja Mádir,
és ha Bakil, a néma, mondja Kusszot butának,
és ha a pisla csillag a napnak mondja: sápadt,
hajnalnak mondja Éjfél: sötét vagy, mint a bánat,
s ujjat szeretne húzni nyeglén "Föld az Éggel",
és békasó, agyaggyöngy meteorként dicsekszik:
ó, akkor jőjj halál, mert alávaló az élet,
ó, lelkem, légy komoly: a sors gaz tréfába kezd itt!

*
Nevettünk, s nevetésünk ledér könnyelműség volt!
A pusztában-lakókhoz a sírás jobban illett
volna. Kétség, gyűlölség dirib-darabra zúzott,
mint üveget, de rajtunk, forrasztás nem segíthet.

*
Unom a rangot; sok népet bejártam,
uraik őket nem jólétre szánták:
prédára dobták, kínozták a munkást,
testét eladták, hasznát zsebre vágták.


A bűnbocsánat episztolájából
(Részletek)

Kinyilatkoztatott szent vers az életünk,
és a halál a rím, mely végsorát lezárja.
A vég meghozza a döntő tapasztalást,
de a nyelv mívesét szó nem siratja-áldja,
ragozása lehet rendes vagy rendhagyó,
mert ha érzene még és fájna itt a szó,
bizony szívszaggatón zokogna mind utána.

*
Úgy vélem, az idő, léte s romlása mind
a föld-méhe fia; egymást játszin követvén
fut nappal, éjszaka, s követem őket én,
s elkapni szálait hiába is szeretném.
Vajon a csillagok hitükben, mint mi is
egymással küzdenek, mint mozlim a zsidóval?
Tán van az égnek is Mekkája, mint nekünk,
s felé Mudharból és Jadbulból száll a sóhaj?
Mert ha igaz, hogy a nap, hold érezni tud,
miért vitatni el tőlük frigyet, szerelmet?
Talán a Canopus, e délceg égitest,
s a Halak Lánya egy szép napon egybekelhet.
S majd suttogják: ami történt jaj, ránk szakad,
akár a földiek nappal vagy éjbe rejtve.
Ó bár tudnád, vajon haláltól félnek-é,
s akár a remeték hajlongnak délben, estve?
S hazudnak-é, hiszen Ádám fiaié
hazugság, bujaság: természetükbe szőve.
Dicsértessék az Úr! Én mégse mondom azt,
hogy hulló csillagok elhamvadnak idővel.
Nem, sőt azt gondolom, van bennük értelem,
megkülönböztetik a tisztától a mocskost.
Hölgyeiknek vajon hímeikkel van-é
családias, avagy ledér kapcsolatuk most?
A Kutya udvarol a Halnak, s bér gyanánt
kínál-e neki dús, vagyonnyi hozományt?

*
Sirasd a madarat, melyet léhán lelőtt
a kisfiú, avagy kővel letörte szárnyát,
vagy hálóba repült az árva oktalan,
szárnyát szegé, hamar megfogták és levágták.
Korán hajnalba' kelt, indult élelemért,
de, ím, reggelre már kopasztó vízbe hányták.
Ó hogy rikoltana, hogy énekelne most,
ha életben marad, ha nem hagyja el ágát!

*
Ha karddal akarod magát az ördögöt
levágni: sújtsd vele inkább a társadalmat;
egymást hazudtoló virágos szókkal él,
igazság ellen is vad híreket kavargat.
Korán kelnek gonosz szándékkal, s csakhamar
- mert szenvedélyük ez - egymás szívébe marnak,
szórnak rágalmakat, mik nem szülnek nekünk,
csak szenvedést, s nekik kétséges diadalmat.


Luzúmiját

Sajgó fővel s beteg hittel keltem. No jer,
s hallgasd igaz hírét minden földi dolognak!
Ne edd azt, mit a víz kivetett zsarnokul,
s ne kívánj eledelt friss vágásból magadnak.
Ne szedd ki a tojást anyamadár alól,
hadd költse ki szegény! - S fiókáit se vidd el.
S ha fészket odahagy, akkor se lopj tojást,
mert hát rablás ez is, bűnöknek bűne, hidd el.
Hagyd meg a méhnek is mézét, bár csábító,
sok illatos virág kelyhéből szedte össze,
s nem azért fáradott, hogy a másé legyen:
nem áldozat gyanánt s prédának gyűjtögette!
Mindezektől kezem tiszta, de bár korán
mind tudtam volna ezt, ne csak most, hogy öregszem!
Kortársaim, vajon mindeme titkokat
tudjátok-é, miket nem mondtam el kinek sem?
Tévúton bolygotok, nem okulván azon,
mit hírül adtak itt tinéktek tiszta lelkek.
Ha hív a tévedés csábító hírnöke,
igennel boldogan mindig miért feleltek?

*
Ne mocskold kardodat vérrel, ha jót akarsz,
s ne mélyeszd ujjadat próbából a sebekbe.
Csodálom mind, aki önmegtartóztató,
kivéve azt, kinek jót tenni volna kedve.
Igaz, legjobbjaink az életük során
csak a megengedett evői reggel-este,
de hát a Messiás sem zárt el lelkeket
amíg, mint más utas, földi útját kereste.
A föld porába küld engem, aki gyűlöl,
ha nem küldene már az iszonyú halottszag.
S aki attól remeg, hogy váz szomszédja lesz,
maga is már olyan, mint az oszló halottak.