ZEN MESTEREK ZEN MASTERS
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Ko Un (1933-)

고은 高銀 [Revised Romanization] Go Eun
[Birth name] 고은태 高銀泰 [Revised Romanization] Go Eun-tae

https://ko.wikipedia.org/wiki/%EA%B3%A0%EC%9D%80
https://www.encyclopedia.com/arts/educational-magazines/ko-un-1933-un-ko
https://www.bloodaxebooks.com/ecs/category/ko-un
https://alchetron.com/Ko-Un
https://www.britannica.com/biography/Ko-Un
http://www.koun.co.kr/
http://www.koun.co.kr/koun/chronology.html

Ko Un (born on 1 August 1933) is a
South Korean poet whose works have been
translated and published in more than
15 countries. He had been imprisoned
many times due to his role in the
campaign for Korean democracy. Ko is
routinely mentioned in Korea as one of
the front runners for the Nobel Prize in Literature,

[Life]
Ko was born Ko Untae in Gunsan, North
Jeolla Province in 1933. He was
studying at Gunsan Middle School when
the Korean War broke out in 1950.

The Korean War traumatized Ko
emotionally and physically and caused
the death of many of his relatives and
friends. During an acute crisis in this
period, Ko Un pured acid into his ear
leading to hearing impairment, which
was further aggravated when he was beat up by police in 1979.

In 1952, before the war ended, Ko became a Buddhist
monk. After a decade of monastic life,
he chose to return to the active,
secular world in 1962 to become a devoted poet.

From 1963 to 1966 he
lived on Jejudo, where he set up a
charity school, and then moved back to
Seoul. However, he was not at peace and
wound up attempting suicide (a second time) in 1970.

Around the time the South Korean
government attempted to curb democracy
by putting forward the Yusin
Constitution in late 1972, Ko became
very active in the democracy movement
and led efforts to improve the
political situation in South Korea,
while still writing prolifically.

He was sent to prison four times (1974,
1979, 1980 and 1989). In May 1980,
during the coup d'etat led by Chun Doo-
hwan, Ko was accused of treason and
sentenced to 20 years' imprisonment. He
was released in August 1982 as part of
a general pardon.

After his release, his life became
calmer. However, he startled his large
following by revising many of his
previously published poems. Ko Un
married Sang-Wha Lee on May 5, 1983,
and moved to Anseong, Gyeonggi-do. He
resumed writing and began travelling.

1983. with his wife, Lee Sang-Wha

His visits to different cities in each
continent provided the fabric for his
poetic tapestry. From 2007, he served
as a visiting scholar in Seoul National
University, where he gave lectures on
poetry and literature. More recently,
since 2010, he has been a Chair
Professor of Dankook University,
associated with the University's
International Center for Creative Writing.

Early in 2013, he was invited to stay for one semester
and give several special lectures at the Ca’
Foscari University of Venice, Italy,
where he was awarded an Honorary
Fellowship. On his return to Korea, he
moved house from Ansong to a new home
in Suwon to the South of Seoul.

In 2011, Ko was presented with a
certificate proclaiming him
an 'Honorary Islander' from Jeju-do.

On September 15, 2014, Ko Un was
appointed Goodwill Ambassador for Peace
by the Korean National Commission for
UNESCO at a ceremony in Seoul.

[Publications]
Ko began publishing in 1958. He has
published approximately 155 volumes,
including many volumes of poetry,
several works of fiction (in
particular, Buddhist fiction),
autobiography, drama, essays,
translations from classical Chinese,
travel books and so on.

[Translations]
Portions of his work have been
translated into English, often by
Brother Anthony of Taize. His works
have also been translated into Spanish
(4-5 volumes), Italian, French, German,
Japanese, Chinese, Vietnamese, Czech,
Bulgarian, Swedish and Danish, etc.

Ko Un (1933) dél-koreai költő. Kunszan városában született Észak-Csolla tartományban. A koreai háború mind lelkileg, mind fizikailag megrendítette a fiatal Kot, a háború vége előtt, 1952-ben el is vonult a világi élettől, és buddhista szerzetes lett. Egy évtizednyi szerzeteskedés után 1962-ben döntött úgy, hogy visszatér a civil életéhez, otthagyta a kolostort, ahol élt, és a Csedzsu-szigeten nyitott egy iskolát szegény gyerekek számára. 1966-ban Szöulba költözött, de depressziója felerősödött, és (a háborús évek után) ismét öngyilkosságot kísérelt meg. A hatvanas évek elejétől a költészet került érdeklődése középpontjába, azóta folyamatosan jelennek meg írásai. A 70-es évektől mind aktívabb szereplője lett a demokratikus mozgalomnak, aktivista tevékenységéért négy alkalommal is (1974, 1979, 1980, 1989) bebörtönözték. A 80-as évek végétől feleségével hosszabb külföldi utazásokat tettek, a kétezres évektől pedig Ko több egyetemen (többek között a velencei Ca’Foscari egyetemen) szerepelt vendégoktatóként. Eddig több, mint 150 kötete jelent meg, köztük verseskötetek, esszék, drámák, önéletrajz és buddhista szövegek is, valamint fordítások klasszikus kínai nyelvről. Ko Unt évek óta a Nobel-díj esélyesei között tartják számon.

Ko Un
A Takla-Makán sivatag
Krusovszky Dénes fordítása
http://versumonline.hu/vers/ko-un-a-takla-makan-sivatag/

Miért megyek ki a Takla-Makán sivatagba:
az üresség miatt.

Miért megyek ki a Takla-Makán sivatagba
hetvenöt évesen, hátrahagyva minden szót:
az üresség sikolya miatt.

Miért megyek ki a Takla-Makán sivatagba:
ki nem állhatom már
a világ mohóságát,
és a magamét.

Kint, a Takla-Makán sivatagban,
egy ezeréves koponyacsont csendje.

 

Ko Un
Onnjon Szibériában
Sipos Tamás fordítása
(taizéi Anthony testvér és Lee Sang-Wha angol fordításának alapján)
http://versumonline.hu/vers/ko-un-onnjon-sziberiaban/

Az 1920-as években
néhány koreai
eljutott Mongólián túlra,
egészen Oroszországig,
útjuk a Bajkál-tó közelében ért véget,
ott telepedtek le egy romos, javításra szoruló kunyhóban.

Milyen hosszú utat tettek meg, hogy élhessenek.

A hóviharok
és a vizeletüket is megfagyasztó
hideg napok ellenére
mégsem fagytak halálra. 

Micsoda kíméletlen élet ez.

Egy fagyos reggelen, egy lány, koreai öltözékben, hosszú szoknyában és mellényben,
edénnyel a fején
vízért ment,
a kezében
egy botot vitt, hogy feltörje a jeget.

Még nem hívták Annának, sem Tatjánának,
csak Onnjonnek, Szép Lánynak.

Az apja már napok óta nem volt otthon.
Szánjára ült,
és elment egy vadászkunyhóba
a Medve erdőbe. 

Onnjonnek
két kisöccse
és két kishúga volt.

A család csak növekedett az útjuk során.

Még nem hívták őket Szergejnek, Joszipnak, vagy Borisznak,
hanem Első Ikernek
Második Ikernek
Tongszopne
Kutszopnek
És Onnjontól lefelé
A Kislánynak
Az Utolsó Lánynak.

Amint betöltötte a nyolcat, Onnjon felnőtté vált.
Olyan napokat élt át, amilyeneket
a sors rendelt neki.

A fordító jegyzete:

A Maninbo (melyből ez a vers is származik) egy egészen különleges verseskötet, vagy még inkább gyűjtemény, ugyanis összesen 30 kötetből áll, amelyek 4001 verset tartalmaznak, ráadásul ezekben a versekben a szerző 5600 nevet is megemlít. Ko Unt a harmadik (kormányellenes aktivizmusáért kiszabott) börtönbüntetése során 1980-ban megrohanták azoknak az embereknek az emlékei, akikkel élete során találkozott, és mély benyomást tettek rá, ezért elhatározta, hogy mindegyikükről ír egy-egy verset. Az első verseskötetek 1986-ban jelentek meg és 25 évre rá, 2010-ben lett teljes a ciklus.
Az első angol válogatásba, Maninbo (Ten Thousand Lives) az első 10 kötetből kerültek versek, amelyekben Ko Un főleg a falusi gyermekkoráról írt, egy másik, angolul megjelent kötetében, amely a 11-20. kötetek válogatása, a Maninbo Peace & Warban pedig a koreai háború által okozott szenvedéseket írta meg.

Ko Un
Halleluja
Sipos Tamás fordítása
https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Ko%2C_Un-1933/Hallelujah/hu/68488-Halleluja

Kanghva külvárosában, Kanghva szigetén
található Kapkot, egy hely, ahol mindig fúj a szél.
Kapkot mezein,
amint eláll a különös februári szél,
rögtön követi a márciusi.
A magasan repülő pacsirták szárnyukat törik a széllökésektől.

Túl a forgószelektől háborgó tengeren,
a párába borult Kimpho rónáin
az áprilisi széltől a magágyakból kihajt a zsenge rizs.

A palántákat májusban ültetik.
A rizs ültetése közben pedig az emberek azt kiáltják:
Halleluja
Halleluja

Amint a kereszténység megérkezett az elszigetelt falvakba,
a hívők
és a más vallásúak
halálos ellenségekké váltak. 

Egy falun belül
A baptisták és episzkopálisok,
egymás ellenségei,
nem házasodhattak,
nem mehettek el egymás esküvőjére sem.

A Szentség Egyház egy tagja, Kvak Ilkju,
aki naponta százszor kiáltja, hogy Halleluja,
elveszi Hong Szundzsát ugyanabból az egyházból,
aki naponta kétszázszor kiáltja, hogy Halleluja.

Az episzkopálisok még akkor sem
mernek elmenni
az esküvőkre, ha unokatestvérek,
vagy távoli rokonok.

Egykori munkatársak,
közeli barátságok és rokonságok
tűntek el,
egymás ellenségeivé váltak.

Amikor az észak-koreai hadsereg megérkezett,
a baloldaliak megindultak és megölték a jobboldaliakat.
Amint Észak visszavonult,
az összes baloldali
lemészárlása után csak jobboldaliak maradtak.

Az egyházak fellendültek.
Amerikai élelmiszert és
egyéb segélyeket osztogattak.
Az emberek nyájasan
mentek beszedni a búzalisztet.
Még használt ruhákat is kaptak.

Mindenkinek azt kellett kiáltania, Halleluja!
Még a földeken, aratás idején is:
Halleluja!
Halleluja!

 

Ko Un
Kvon Dzsingju
Sipos Tamás fordítása
https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Ko%2C_Un-1933/Kwon_Jin-gyu/hu/68492-Kvon_Dzsingju

A japán felesége meghalt.
Oda a szerelem.

Egymagában agyagozott,
követ faragott.

Kvon Dzsingjunak, a szobrásznak
volt egy lakása Szöulban, a Tonam-dong körzetben.

A szobrok egészen otthon érezték magukat.
A szobrász
vendégként gubbasztott a sarokban lévő kempingágy peremén.

Egy lélegző agyagfigura.
Egy lihegő szobrász. 

Mintha sziklaszirtek lennének a művészetben.
Nem tudta elkerülni azt a szirtet,
végigsétált a peremén,
és azután ott már semmi nem volt.

Véget vetett az életének.
De nem azért, mert utálta a világot
Vagy azért, mert saját magát utálta. Elszállt az ihlet.