ZEN MESTEREK ZEN MASTERS
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
芙蓉道楷 Furong Daokai (1043-1118)
(Rōmaji:) Fuyō Dōkai
Furong Daokai
by Andy Ferguson
In: Zen's Chinese Heritage: The Masters and Their Teachings, Wisdom Publications, 2011, pp. 415-419.
FURONG DAOKAI (1043–1118) was a disciple of Touzi Yiqing. Furong came from ancient Yizhou (now the city of Linyi in southern Shandong Province). As a young man he practiced certain Taoist arts, including fasting, with the aim of gaining immortality. He later abandoned such practices and studied with a Zen teacher at Shutai Temple, located near the old capital city of Changan. There he passed the scriptural examination to enter the clergy. He subsequently studied with Touzi, becoming his Dharma heir and a link in the historical chain of the Caodong lineage.
Furong asked Touzi, “The words of the buddhas and ancestors were about everyday things such as drinking tea or eating rice. Besides this, does the teaching have anything special for people or not?”
Touzi said, “You speak the Cosmic Emperor’s edict. Are you pretending to be Yao, Shun, Yu, and Tang or not?”193
Furong wanted to continue speaking but Touzi raised his whisk and placed it over Furong’s mouth, saying, “If you have some intention, then you already deserve thirty hits with the stick!”
Furong then experienced enlightenment. He bowed and turned to leave.
Touzi said, “Come back! Your Reverence!”
Furong ignored him.
Touzi said, “Have you come to the place of no doubt?”
Furong then covered his ears with his hands.
Another recorded dialogue between Furong and his teacher also shows Touzi’s deep concern about the succession question.
One day Touzi and Furong were walking in the vegetable patch. Touzi came up to Furong and handed him his staff. Furong took it, then walked behind Touzi.
Touzi said, “Is this in accordance with principle?”
Furong said, “Carrying the master’s shoes or staff for him, it can’t be otherwise.”
Touzi said, “There’s one walking with me.”
Furong said, “Who’s not learning from you?”
Touzi went back.
When evening came, he said to Furong, “The matter we spoke of earlier isn’t finished.”
Furong said, “Master, please speak your mind.”
Touzi said, “The morning gives birth to the sun. The evening gives birth to the moon.”
Furong then lit the lamp.
Touzi said, “Your comings and goings, none of it is like that of a disciple.”
Furong said, “Taking care of the master’s affairs, this is in accordance with principle.”
Touzi said, “Servants and slaves, what household doesn’t have them?”
Furong said, “The master is advanced in years. Neglecting him is unacceptable.”
Touzi said, “So this is how you apply your diligence!”
Furong said, “One should repay kindness.”
After Furong became abbot, a monk asked him, “The song of the foreigner does not have the five tones [of the musical scale]. Its melody goes beyond the heavens. I ask the master to sing it!”
Furong said, “The wooden cock crows in the night. The iron phoenix sings clearly through the heavens.”
The monk said, “In that case, a single phrase of this song includes a thousand old melodies. The itinerant monks that know this tune fill the hall!”
Furong said, “A tongueless child can carry the tune.”
The monk said, “You are a great teacher, possessing the celestial eye of humanity.”
Furong said, “Quit flapping your lips.”
In the year 1080 Furong became the abbot of the Zhaoti Temple and Chongning Baoshou Zen Monastery on Mt. Dayang. There he “propagated the way of the Caodong school, with disciples as numerous as clouds.”
One day Furong entered the hall and said, “By day, entering Jetavanavihara Park,194 a lustrous moon is in the sky. By night, ascending Vulture Peak, the sun fills the eyes. Crows swarming like the snow; a solitary goose becomes a flock; an iron dog barks and rises to the clouds; a water buffalo struggles and enters the sea. Just when it’s like this, the ten directions converge, and then what separates self and other? In this place of ancient buddhas, beneath the gate of the ancestors, all of you extend a hand and receive the worthies that have arrived. All of you, can you speak about what you’ve attained?”
After a long pause Furong said, “Plant an abundance of formless trees for those who come later to see.”
Zen master Furong Daokai addressed the monks, saying, “I don’t ask about the last thirty days of the twelfth month. I just want to know about the great matter of the twelfth month. Everyone! At that moment, Buddha can’t help you, Dharma can’t help you, the ancestors can’t help you, all the teachers on earth can’t help you, I can’t help you, and the King of Death can’t help you. You must settle this matter now! If you settle it now, the Buddha can’t take it from you, the Dharma can’t take it from you, the ancestors can’t take it from you, all the teachers in the world, and the King of Death can’t take it from you.
“Speak out! What is the lesson of this very moment? Do you understand? Next year there’ll be a new shoot growing. The annoying spring wind never ceases.”
A monk asked, “What is Tao?”
Furong said, “When night comes, a hornless ox rushes into its pen.”
Furong said, “When the karmic sounds of bells and drums are not heard, a single sound awakens the one in the dream. Perfect eternal stillness has no extra affairs. Who says Kwan Yin offers some other gate?”
After a long pause, Furong said, “Do you understand? Don’t ask the guest on Putuo Mountain.195 When the eagle cries, the clouds around the island peaks are dispersed!”
Furong entered the hall to address the monks. He held up his staff and said, “Here you see it, the affair of all the buddhas. Even if you can freely ‘rise in the east and sink in the west,’ ‘gather it in and roll it out,’ you still don’t fundamentally comprehend the affair that predates the seven buddhas.196 You must realize that there is a person who is not realized through others, who does not receive teachings from others, and who does not fall into stages. If you see this person, the Zen practice of an entire lifetime is concluded.”
Furong then suddenly yelled at the monks, “If you have any more doubts, you don’t need to see me about them!”
Furong entered the hall and said, “The green mountains are always walking. The stone woman gives birth to a son at night.”
A monk asked, “What is the style of the master’s house?”
Furong said, “Everyone can see it.”
In the year 1104 the emperor Hui Zong heard of Furong’s reputation and presented him with the honored purple robe and the title “Zen Master Samadhi Illumination.” Furong refused the robe as being inappropriate and incurred the emperor’s wrath. The emperor demanded that Furong take up residence in Zizhou [a place in modern Shandong Province]. Furong refused to submit to this as well. Eventually the emperor had a change of heart and honored Furong, building a temple for him at Furong. Furong moved to that location, assumed its mountain name, and remained there, teaching a great number of students, for the rest of his life.
On the fourteenth day of the eighth lunar month in [the year 1118], Furong asked for a brush and paper. He then wrote this verse:
I’m seventy-six years old,
My causational existence is now completed.
In life I did not favor heaven,
In death I don’t fear hell.
Hands and body extend beyond the three realms.
What stops me from roaming as I please?
Soon after writing this verse the master passed away.
Fu-zsung Tao-kaj mondásai
Terebess Gábor fordítása
芙蓉道楷 Furong Daokai (1043-1118) & 投子義青 Touzi Yiqing (1032-1083)Kaj [Fu-zsung Tao-kaj, 1043-1118] szakácsként szolgált Tou-ce kolostorában.
– Nem könnyű szakácsnak lenni – szólította meg egy nap Tou-ce.
– Milyen jó vagy hozzám!
– Az a dolgod, hogy nyákot és rizst főzzél?
– Hát az egyik segítő megmossa a rizst és megrakja a tüzet, a másik pedig megfőzi a nyákot és a rizst.
– És te mit csinálsz?
– Jóságod folytán semmi dolgom sincs, csak lebzselek egész nap.
FUJÓ DÓKAI
In: Zeisler István [Mokushó Szenkú, 1946-1990]: A zen átadása Buddhától Buddháig,
Fordította: Király Attila, Farkas Lőrinc Imre kiadó, 1996, 83-89. oldal
[A fordítások az AZI lapjában a La Revue Zenben 1986-1989 között megjelent cikkek alapján készültek.]
Az Ungo Dójó halálát követő százötven év alatt a
szótó zen visszafejlődött, és csak Fujó Dókai adta
vissza neki azt az erőt és elevenséget, melynek
köszönhetően nem vesztette el folytonosságát,
és a mai napig fennmaradt. Így Fujó Dókai különleges helyet
foglal el a zen történetében — Dógen mester így beszélt róla:„Ő a szótó zen forrása. A gyökere, a gerince, a
csontja és a veleje. Birtokolta a buddha-tudatot;
neki köszönhető az, hogy megszületett ésfejlődésnek indult
a valódi zen."Fujó Dókai idejében bontakozott ki és terjedt el az, amit
később az „ötízű zennek" neveztek. Ez a zen vegyítését,
keveredését jelentette a taoizmussal, a tendai, kegon vagy
singon buddhizmussal, a különféle ezoterikus és mágikus
praxisokkal. Az Öt alapelv filozófiája, és az általa
létrehozott dialektikus gondolkodásmód is befolyásolta
ezt az irányzatot.Ez a zen elsatnyulásának időszaka volt, amikor a
mesterek és a tanítványok szolgai módon, normákká
torzítva próbálták imitálni a régi pátriárkák szavait és
mozdulatait.Ebből az időből egyfajta zen ―íz‖ maradt ránk, amely
ökölcsapásokból, botozásokból, kiáltásokból és
üvöltözésekből, vagy különféle szándékosan modortalan
cselekedetekből tevődött össze.
Az ötízű zen
Fujó Dókai rendkívül szigorúan fellépett e magatartás
ellen, és tanítványait is megszidta:— Ugyan minek is jöttetek el a mester dódzsójába? Miért
veritek össze a csattogtatókat1? Miért rázzátok a jogart?
Minek ordítoztok kelet felé, és csapkodtok nyugatnak
fordulva? Úgy viselkedtek, mint egy nyavalyatörős!
Miért üvöltöztök a szerzetesekkel, és püfölitek őket?
Azzal, hogy bántalmazzátok őket, egyben kigúnyoljátok
a régi idők pátriárkáit is.Arra bíztatta őket, hogy csak a zazennek és a gjódzsinak
— a rendszeres gyakorlásnak — szenteljék magukat;
éljenek egyszerű életet, ne váljanak haszonlesőkké.— Ne homályosítsátok el az életeteket sikerhajhászással
és az egészségetekért való aggodalmaskodással! Ha
békéssé válhatunk a tudatunkban, akkor nincs
szükségünk sem a Buddhára, sem a pátriárkákra.Ha nem itt és most gyakorolunk, mikor fogjuk majd
gyakorolni az igazi gjódzsit?. Ez a gjódzsi önmagában
elegendő az Út gyakorlására. Az Úthoz elég csak a
gjódzsit gyakorolni. Csak az időtöket vesztegetitek, ha
képtelenek vagytok ezt átlátni.A valódi gyakorlatban nem jelenik meg egyetlen zavaró
hang sem, a teljes nyugalom uralja. Nincs más dolgunk,
mint hogy az Útra való természetes hajlandóságunk által
beléhatoljunk, és felszabadítsuk magunkat a felszínes élet
zűrzavaros hangjainak és színeinek hatása alól.Én, a vad szerzetes most kijelentem, hogy ez a szótó zen
családjának igazi íze.Belső meggyőződésének és gyakorlatának ereje
tanítványok ezreit vonzotta hozzá. Csatlakozott hozzá
annak a városnak a kormányzója is, amelyben Fujó Dókai
lakott. A kormányzó a császár figyelmébe ajánlotta őt, aki
elhatározta, hogy a zendzsi címet adományozza neki, és
felajánlja számára a lila keszát1.Fujó Dókai háromszor utasította vissza ezeket a
méltóságokat, és ezzel haragra gerjesztette az uralkodót,
aki egy távoli tartományba száműzte őt.Megkérdezték tőle, hogy miért nem fogadta el a
felajánlott tisztségeket. Fujó elmagyarázta, szülei csak
azután járultak hozzá, hogy szerzetessé legyen, miután
ígéretet tett arra, hogy mindig távol tartja magát a
haszonnal és hírnévvel kecsegtető dolgoktól. Megfogadta
nekik, hogy minden erejével az Utat fogja gyakorolni.
A genmai, a rizsleves
Fujó egy távoli hegységben talált menedéket és alapított
ott egy dódzsót. Ismét számos tanítvány sereglett köré. A
dódzsó nagyon szegény volt, Fujó Dókai csak napi
egyszeri étkezést tudott biztosítani szerzeteseinek. Mikor
számuk megnőtt, nem emelte a levesben a rizsadagot,
csak a víz mennyiségét. Emiatt aztán csak az elszánt
tanítványok tartottak ki mellette.„Fujó Dókai levese" nagy hírnévre tett szert a zen
történetében. Ebben a kemény és szigorú dódzsóban
született meg az a zen szellemiség, amely egészen
napjainkig átörökítődött.Fujó Dókai egyik Dharma-beszédét a következő szavakkal
zárta:— Végső soron én nem tudlak benneteket tanítani, nektek
magatoknak kell megérteni mindent. Ha enni és aludni
akartok a dódzsómban, maradjatok itt. Ha nem tűnik
elegendőnek számotokra az, amit itt kaptok, távozzatok
innen. Ahogy akarjátok. Ez az én tanításom. Eredjetek
egy másik kolostorba. Ha nem jó nektek a rizsleves, nem
szükséges azt ennetek, senki sem kötelez benneteket a
maradásra. Kérlek, akkor inkább menjetek el.Desimaru mester írja a kommentárjaiban: „Meg kell
értenetek Fujó Dókai dódzsójának szellemiségét, még
akkor is, ha nem tudtok úgy gyakorolni, mint ő. Értsétek
meg az ő igazi szellemiségét!"
Fujó Dókai, avagy az Út gyöngédsége
A mester életéből felvillantott e néhány részlet egy rideg,
sőt mi több, aszketikus gyakorlás képét festi elénk.
Mindazonáltal zenje csak és kizárólag azért
örökíthetődött tovább, mert akárcsak minden hiteles
vallás, ez is az ember legvégső óhajának beteljesülését
volt hivatott szolgálni.Mindenki csak saját maga tud eleget tenni ennek e végső
kívánságnak, ezt senki sem adhatja meg nekünk: sem az
uralkodó — tisztségek, méltóságok vagy a lila kesza
formájában —, de még maga Fujó Dókai sem, legyen bármilyen
is a napi koszt.A „dódzsóból való távozás" azt jelenti, hogy az ember a
hétköznapi, megszokásokkal teli tudata felé fordul,
amely egyik gondolattól a másik gondolatig, egyik
szenvedéstől a másik szenvedésig vándorol. Egy olyan
világ felé lépdel, amelyből számára nincs menekvés.
Megérteni azt, hogy mit jelent a „dódzsóban maradni" és
örökké zazent gyakorolni annyi, mint megtapasztalni
minden egyes pillanatban a tökéletes szabadság világát,
belépni a buddha világába, amelyből tetszés szerint
bármikor kiléphetünk.E tudat megérintése — ez Fujó Dókai ajándéka, ez a
természetes út: a zen tanítás alapköve.Desimaru ezt néha az igazi vallásos örömnek, vagy az Út
gyöngédségének nevezte.
Fujó Dókai beszéde
Ha nappal belépek a buddha dódzsójába, a fénylő hold
van az égen.Ha éjjel felkapaszkodok a Keselyű-csúcsra, a nap
elvakítja látásomat.A holló hófehér, a magányos lúd csapatban száll.
Ebben a pillanatban minden dolog egy. Milyen különbség
lehet itt önmagunk és mások között?A régi buddhák emelvényén és a pátriárkák otthonában
szívélyes fogadtatásban részesítik a jövő-menő barátokat.Mondjátok meg nekem, ti jóravaló emberek: mennyivel
jutunk előbbre ezzel? Ültessünk még az eljövendő
nemzedékek számára árnyéktalan fákat!Amint szólásra emelkedem a helyemen, máris a
tisztátalanság birodalmában vagyok!Ha megdermed a tekintetem, az mindössze csak egy
fogyatékosság.Az egyetlen szóban történő különleges átadás egy rabló,
amely kifosztja otthonodat.Aki nem téveszti szem elől az alapvető forrást, az arra a
rókára hasonlít, amelyik a saját barlangjába szerelmes.Igaz valóság, szentség, közönségesség — ezek csak
szavak egy álomban; a buddhák és az érző lények csupán
a véletlenen múló formák.Amikor itt vagytok, vezessétek vissza fényeteket a
bensőtökbe, és világítsátok meg a környezeteteket.
Engedjétek, hogy karjaitok szabadon átölelhessenek
mindent.Azonban még ekkor sem lesztek szabadok. Csak egy
elszáradt faágba kapaszkodó fagyott tücsökhöz fogtok
hasonlítani, amely ugyan már abbahagyta a sírás-rívást,
de még mindig képtelen arra, hogy megforduljon. (Fujó
felemelte a kocuját, a jogarját) Amikor ezt a kezembe
veszem, akkor is csak azt érthetitek meg, amit a buddhák
hívtak életre.
Még ha felpattantok kelet felé, és eltűntök nyugat felé —
szabadon kitárva és bezárva önmagatok —, még akkor
sem álmodhattok arról, ami már a buddhák előtt is
megvolt.Tudnotok kell: van egy olyan ember, aki nem kér senkitől
semmit, aki nem engedelmeskedik semmilyen
törvénynek vagy tanításnak, aki nem lesz foglya egyetlen
szabálynak sem.Ne meresztgessétek többé a szemeteket, és nem fogjátok
többé izgatni magatokat miattam sem.Ha szavakkal akarjuk megmutatni az Utat, a jelen
pillanatra korlátozzuk magunkat.Amikor a nyelv nélküli ember beszél, és a láb nélküli
ember jár — ők még mindig nem egyek az igaz emberrel.Értitek amit mondok?
Amikor a sárkány bömböl, semmi értelme a fülünket
hegyezni.Amikor a tigris üvölt, hiábavaló a gondolatait fürkészni.
— Hogyan lehetne ezt megfogalmazni? — kérdezte egy
szerzetes.Fujó így felelt:
— A felfoghatatlan, amelyet mindig használunk, átöleli a
világmindenséget. Egy faember sétál a tűzben.
