ZEN MESTEREK ZEN MASTERS
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

福岡正信 Fukuoka Masanobu (1913-2008)

1975 – Shizen Nōhō: Wara Ippon no Kakumei (自然農法　わら一本の革命)
Translated and reinterpretated in 1978 under the title The One-Straw Revolution: An Introduction to Natural Farming.

PDF: The One-Straw Revolution: An Introduction to Natural Farming
by Masanobu Fukuoka, Larry Korn
1978

PDF: One-Straw Revolutionary: The Philosophy and Work of Masanobu Fukuoka
by Larry Korn
2015

PDF: Farming Satori: Zen and the Naturalist Farmer Fukuoka Masanobu
by Ron Green

Természetes gazdálkodás: Egy szál szalma forradalma

Masanobu Fukuoka, „Ne tégy semmit”-mozgalom 1940-től

Fukuoka (1913–2008) mikrobiológusi tanulmányai alatt a növények betegségeire specializálódott. Pályája elején mezőgazdasági felügyelőként dolgozott. A japánok ekkor már jó ideje elhagyták a természethez közel élő, a földeken, a földdel dolgozó ősök által rájuk hagyott tudást; a gazdasági és ipari fejlődés amerikai modelljét követték. 1937-ben Fukuoka kórházba kerül. Egy mély lelki élmény hatására felépülése után a modern mezőgazdaság alapelveit felülbírálja; hazatér a családi farmra, ahol a következő harminc év során azon munkálkodik, hogy kifejlessze a természetes gazdálkodás szigetországra hangolt modelljét. Módszerét napjainkban sokan követik Japánban. Fukuoka – hasonlóan a többi biogazdálkodási módszerhez – nem szántja a földet, nem alkalmaz műtrágyát, növényvédő szereket, nem metsz és nem is gyomlál. Az ültetés idejét körültekintően megválasztja, valamint figyel a megfelelő növénytársításokra is. Monokultúra helyett a polikulturális gazdálkodást alkalmazza a földeken. A talajfelszínt herefélékkel takarja, ezek a gabonafélék alatt növekedve nitrogént biztosítanak a földnek. Fukuokánál a gyomnövények az ökoszisztéma részei, időszakos kaszálásukkal a talajfelszínre fektetve azokat, tápanyagtartalmuk bejut a talajba. Természetes növényvédelmet használ, és az állatok is bevonja a folyamatba. Például a kacsákat időszakosan beengedi a művelt területre, hadd fogyasszák élvezettel a kártevő csigákat.

Meglátása szerint a traktorok és egyéb mezőgazdasági munkaeszközök használata elpusztítja a valódi természetet. „Ha az emberek nem rendelkeznének ezekkel az eszközökkel, mindennek jobb élete lenne.” Az Egy szalmaszál forradalma: bevezetés a természetes gazdálkodásba című könyvében továbbá azt is kifejti, hogy milyen hatást gyakorol munkamódszere a földre és a gondolkodásra. Véleménye szerint a föld gyógyítása és az emberi lélek tisztulása együtt járó folyamat. Művében a természettel, a természetes táplálékkal, az ember fizikai és lelki egészségével kapcsolatos attitűdök megváltoztatását is kibontja. Fukuoka szerzője továbbá több tudományos közleménynek, előadásokat tartott a világ számos pontján, az 1970-es évektől televíziós műsorokban szerepel, valamint számos interjút is adott, melyek a hálózaton elérhetők.

Nagy Róbert
http://doktori.mke.hu/sites/default/files/doktori/ertekezes_nagyrobert.compressed.pdf

Mozgalom a semmiért
http://wetiko.hu/009.html

Minél többet tevékenykednek az emberek, minél fejlettebb a társadalom, annál több probléma adódik. A természet fokozódó pusztulását, az erőforrások kimerülését, az emberi lélek zavarát és szétesését mind az okozta, hogy az emberiség véghez akar vinni valamit. Eredetileg nem volt ok a haladásra, és nem volt semmi tennivaló. Ott tartunk, hogy már nincs más kiút, mint egy olyan „mozgalom” létrehozása, amely nem akar elérni semmit.

—  Masanobu Fukuoka : Egy szalmaszál forradalma

Egy ok, amiért a természetes gazdálkodás nem terjedt el

Az elmúlt húsz vagy harminc év alatt, a rizs és a téli gabonák termesztésének ezen módszere a klimatikus és természeti viszonyok széles palettáján lett kipróbálva. Japán szinte összes prefektúrája végzett kísérleteket az átlagos hegygerincen való hántolatlan rizs, rozs és árpa termesztésre, a "szántás nélküli közvetlen vetés" módszerével. Ezek a kísérletek igazolták a természetes gazdálkodás általános alkalmazhatóságát.

Ezért feltehetnénk a kérdést, miért nem terjedt el a híre? Azt hiszem az egyik ok, hogy a világ annyira specializálódott, hogy az emberek képtelenekké váltak arra, hogy valamit a teljes valójában értsenek meg. Például Kochi prefektúra kísérleti központjából jött egy rovarkár megelőzési szakértő, hogy megvizsgálja, miért olyan kevés a földemen a mezei kabóca, amikor nem használok rovarölő szereket. Miután megvizsgálta a területet, a rovarok és természetes ellenségeik közötti egyensúlyt, a pókszaporulatot és így tovább, úgy találta, hogy épp annyira kevés mezei kabóca volt található nálam, mint a kutatóközpont földjein, amiket számtalanszor permeteztek végig különféle halálos vegyületekkel.

A professzort is meglepte, hogy míg kártevőből kevés, a természetes ellenségeikből sokkal több volt a földelem, mint a permetezett területeken. Aztán rájött, hogy a földet a különböző rovarközösségek között kialakult természetes egyensúly tartja ebben az állapotban. Elismerte, hogy ha általánosan elfogadott lenne a módszerem, a mezei kabóca okozta terménypusztítás problémája meg lenne oldva. Aztán beült az autójába és visszatért Kochi-ba.

De ha az a kérdés, hogy eljöttek-e a kísérleti központból a föld termőképességét vagy a termést vizsgáló szakértők, a válasz az, hogy nem, nem jöttek. És ha azt javasolnánk egy konferencián vagy összejövetelen, hogy ezt vagy azt a módszert próbáljuk ki nagyban, az a tippem, hogy a prefektúra vagy a kutatóközpont azt válaszolná, hogy "Sajnáljuk, de ez még túl korai. Először további kutatásokat kell végeznünk, a létező összes szempontból, mielőtt tényleg elfogadnánk." Évekig tartana, mire levonnák a következtetést.

Mindig ez történik. Szakértők és mérnökök jöttek erre a farmra szerte Japánból, hogy mind a saját szakmájuk szemszögéből vizsgálják meg a földet, és ezen kutatók mindegyike legalább kielégítőnek, ha nem rendkívülinek találta. De az elmúlt öt vagy hat év alatt, mióta a kutatóközpont szakértője itt járt, Kochi prefektúrában szinte semmi sem változott.

Idén a Kinki Egyetem felállított egy természetes gazdálkodás projekt-csapatot, aminek keretében különféle szakirányokon tanuló diákok jönnek majd el ide vizsgálódni. Ez a megközelítés egy lépés előre, de van egy olyan érzésem, hogy két másik lépés fogja követni az ellenkező irányba.

Az úgynevezett szakértők gyakran mondják azt, hogy "Az ötlet alapvetően jó, de nem lenne kényelmesebb géppel aratni?" vagy "Nem lenne nagyobb a hozam, ha bizonyos esetekben és helyzetekben műtrágyát és rovarirtót használnánk?" Mindig vannak, akik megpróbálják összekeverni a természetes és a tudományos gazdálkodást. De ez a fajta gondolkodás teljesen félreérti a lényeget. Az a gazda, aki kompromisszumot köt, már nem kritizálhatja a tudományt a legalapvetőbb szinten.

A természetes gazdálkodás gyengéd és könnyed és a gazdálkodás forrásához való visszatérést jelenti. Bármely lépés a forrástól elfele, csak tévútra vezethet.

Az emberiségnek fogalma sincs a természetről

Mostanában azon gondolkoztam, hogy el kellene jönnie a pontnak, hogy a tudósok, politikusok, művészek, filozófusok, a vallás emberei, és mindazok, akik a földeken dolgoznak összejöjjenek, szétnézzenek ezen a földön és közösen átbeszéljék a dolgokat. Azt hiszem ennek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy az emberek a szakterületükön túlra láthassanak.

A tudósok azt képzelik, hogy megérthetik a természetet. Ez az álláspontjuk. Mivel meg vannak győződve, hogy képesek megérteni a természetet, elkötelezettek a természet kutatása és felhasználása iránt. De én azt gondolom, hogy a természet megértése meghaladja az emberi intelligenciát.

Gyakran mondom a fiataloknak a hegyi kunyhókban, akik azért jönnek ide, hogy segítsenek és a természetes gazdálkodásról tanuljanak, hogy bárki láthatja a fákat a hegyen. Láthatják a levelek zöldjét, láthatják a rizsnövényeket. Azt hiszik, hogy ismerik a zöldet. És ha éjjel-nappal kapcsolatban vannak a természettel, néha még azt is hihetik, hogy ismerik a természetet. De mikor azt hiszik, hogy kezdik megérteni a természetet, biztosak lehetnek benne, hogy tévúton járnak.

Miért lehetetlen megismerni a természetet? Mert az, amit természetként érzékelünk, csak egy  gondolat  a természetről, ami minden ember saját elméjében létezik. Csak a csecsemők látják a természetet a maga valójában. Gondolkodás nélkül, egyenesen és tisztán. Ha már ismerjük a növények neveit, a mandarin fáét, mely a citrusok családjának tagja, a fenyőét, mely a fenyőfélék családjának tagja, már nem tudjuk a természetet a maga valójában látni.

Ha valamit az egésztől elkülönítve szemlélünk, az már nem a valóság.

A különféle területek szakértői összegyűlnek, hogy megvizsgáljanak egy rizsnövényt. A rovarkárok szakértője csak a rovarok okozta károkat látja, a növények tápanyagellátásával foglalkozó szakértő csak azt vizsgálja meg, mennyire erős a szár. Jelenleg úgy állunk, hogy ez elkerülhetetlen.

Például azt mondtam a kutatóközpontból kiérkező úriembernek, aki a rizsnövény mezei kabócáinak és a pókok közötti összefüggést vizsgálta, hogy "Professzor úr, mivel ön csak a pókokat vizsgálja, így ön a mezei kabócák csupán egyetlen természetes ellensége iránt érdeklődik. Idén a pókok nagy számban jelentek meg, de tavaly a varangyos-békák voltak azok. Azelőtt meg a levelibékák domináltak. Számtalan lehetőség van."

Egy specializált kutató képtelen megérteni egyetlen ragadozó egy bizonyos időpontban betöltött szerepét a rovarok közötti kapcsolatok bonyolultságában. Vannak évszakok, amikor azért van kevés mezei kabóca, mert sok a pók. Vannak időszakok, amikor sok eső esik és a békák miatt a pókok eltűnnek, vagy amikor kevés eső esik és a mezei kabócák és a békák sem jelennek meg.

Az olyan módszerek, mint a rovarvédelem, amik figyelmen kívül hagyják még maguk a rovarok közötti kapcsolatokat is, teljesen haszontalanok. A pókokkal és mezei kabócákkal foglalkozó kutatásoknak ki kell terjedniük a békák és pókok közötti kapcsolatra is. Mikor eljutunk erre a pontra, szükségünk lesz a béka-szakértőre is. Kell egy pók és egy mezei kabócaszakértő is, meg egy másik, aki ért a rizshez és az összejövetelhez csatlakoznia kell egy olyannak is, aki ért a vízgazdálkodáshoz.

Ráadásul négy vagy öt különféle pók él ezeken a földeken. Emlékszem, hogy pár évvel ezelőtt valaki kora reggel rohanva jött a házamhoz, hogy megkérdezze, beborítottam-e a földemet valami selyemhálóval. El nem tudtam képzelni, miről beszél, úgyhogy sietve megnéztem.

Éppen betakarítottuk a rizst és az éj leple alatt a rizstarlókat és az alacsony füvet teljesen beborították a pókhálók, mintha selyem lett volna. Ahogyan a reggeli ködben hullámzott és szikrázott, lenyűgöző látvány volt.

A csoda az, hogy amikor ez nagy ritkán megtörténik, csak egy vagy két napig tart. Ha alaposan megfigyeljük, minden négyzetcentiméteren van néhány pók. Annyira sokan vannak, hogy alig van köztük hely. Egy negyed hektáron hány ezren, hány millióan lehetnek! Ha két-három nap múltán újra megnézzük a földet, azt fogjuk látni, hogy a hálók több méter hosszan elszakadtak és a szélben lengedeznek, és mindegyiken öt-hat pók kapaszkodik. Olyan, mint amikor a pitypangok kis ejtőernyőit, vagy a fenyőtoboz magjait elfújja a szél. A fiatal pókok kapaszkodnak a szálakba és elvitorláznak az égbe.

A látvány a természet egy lenyűgöző drámája. Ha ezt megtapasztaljuk, rájövünk, hogy a költőknek és művészeknek is csatlakozniuk kell az összejövetelhez.

Amikor vegyszereket öntenek a földre, mindezt egy szempillantás alatt elpusztítják. Egyszer arra gondoltam, hogy semmi rossz nincs abban, ha a kandalló hamuját kiszórom a mezőre.* Az eredmény meghökkentő volt. Két-három nap alatt a pókok teljesen eltűntek. A hamu tönkretette a pókhálókat. Hány ezer pók eshetett áldozatául egy marék látszólag ártalmatlan hamunak? A rovarirtó szerek alkalmazása nem csak arról szól, hogy eltüntetjük a mezei kabócákat és a természetes ellenségeiket. A természet sok más nélkülözhetetlen drámája is érintett.

Az őszi rizsföldeken hatalmas számban rajzó pókok tüneményét és szabadulóművész szerű eltűnésüket a mai napig nem értjük. Senki sem tudja, hogy honnan jönnek, hogyan vészelik át a telet, vagy hová mennek amikor eltűnnek.

És ezért nem csak egyedül a rovartudósok problémája a vegyszerek használata. A filozófusok, a vallás emberei, a művészek és költők segítsége is kell, hogy eldöntsük, szabad-e vegyszereket használni a gazdálkodásban, és milyen hatása van még akár az organikus trágyának is.

Negyed hektáronként 22 véka (600Kg) rizst és 22 véka téli gabonát takarítottunk be erről a földről. Ha a termés eléri, ahogyan néha szokta a 29 vékát, nem találunk ennél nagyobb hozamot az egész országban. Mivel a fejlett technológiának ehhez a gabonához semmi köze, ez ellentmondásban áll a modern tudomány feltételezéseivel. Bárkinek, aki eljön megnézni ezt a földet és elfogadja tanúbizonyságát, mély kétsége támad arról, hogy van-e fogalmuk az embereknek a természetről és hogy megismerhető-e a természet az emberi megértés keretein belül.

A sors fintora, hogy a tudomány csak arra volt jó, hogy megmutassa, milyen csekély az emberi tudás.

* Fukuoka fahamuból és más organikus háztartási hulladékokból komposztot készít, amit a kis konyhakertjében hasznosít.

Masanobu Fukuoka egyike a fenntartható gazdálkodás nagy úttörőinek, aki eljött a II. Nemzetközi Permakultúra Konferenciára. Pár nappal a konferencia előtt beszélgettünk vele, mikor az Abundant Life Seed alapítványnál tett látogatást, a Washington állambeli Port Townsend-ben.

Szeret úgy beszélni magáról, mint akinek nincs tudása, de könyvei, köztük a  One-Straw Revolution (Egy szalmaszál forradalma)  és a  The Natural Way (A természetes út)  sejtetik, hogy legalábbis bölcsesség a birtokában van. Gazdálkodási módja nem alkalmaz talajművelést, műtrágyát és növényvédő szereket, gyomlálást, metszést és rendkívül kevés munkaerőt igényel. Mindezt (és a magas hozamot) az ültetés gondos időzítésével és a növények kombinációinak gondos kiválasztásával (polikultúra) éri el. Röviden szólva a természetben végzett munka gyakorlatának művészetét magas szintű kifinomultságra emelte.

Ebben az interjúban kifejti, hogy az 1985-ben Afrikában szerzett tapasztalatai alapján, hogyan alkalmazhatók az ő természetes gazdálkodási módszerei a világ sivatagaiban.

Robert:  Életének 50 munkával töltött éve alatt mire jött rá, milyen hatása lehet a mezőgazdaságnak?

Masanobu:  Amint azt láthatja, én egy apró ember vagyok, de nagy szándék vezérelt, amikor az Államokba jöttem. Ez a kis ember egyre kisebb és kisebb lesz és már nem húzza túl sokáig, úgyhogy szeretném megosztani az 50 évvel ezelőtti ötletemet. Az én álmom olyan, mint egy luftballon. Lehet egyre kisebb és kisebb, vagy nagyobb és nagyobb is. Ha egy szóval kellene jellemeznem, talán a "semmisség" lenne az. Nagyban űzve magába foglalhatná az egész Földet.

Egy kis hegyen élek és kertészkedek. Semmiféle tudásom nincs és semmit se csinálok. Én úgy kertészkedem, hogy mellőzöm a földművelést, a trágyázást és a vegyszereket. Tíz évvel ezelőtt az Egyesült Államokban a Rodale Press gondozásában megjelent a One-Straw Revolution (Egy szalmaszál forradalma) című könyvem. Ettől a pillanattól kezdve már nem tudtam csupán a hegyekben maradni. Hét évvel ezelőtt, életemben először elrepültem Kaliforniába, Bostonba és New York-ba. Meg voltam lepve, mert azt hittem az Egyesült Államok mindenütt zöld, de számomra kietlen, halott földnek tűnt.

Aztán beszéltem az ENSZ sivatagokért felelős részlegének vezetőjével, a természetes gazdálkodási módszeremről. Megkérdezte, hogy meg tudná-e változtatni az én módszerem az iraki sivatagot? Az mondta, hogy fejlesszem ki a módszert, amivel a sivatagot zölddé lehet változtatni. Ekkor úgy gondoltam, hogy én csak egy szegény kertész vagyok, nincs se hatalmam se tudásom, úgyhogy azt válaszoltam neki, hogy nem tudom. De innentől kezdve úgy éreztem, hogy a sivatagok zöldítése az én feladatom.

Néhány évvel ezelőtt Európában utazgattam. Azt láttam, hogy Európa nagyon szép, sok természet megmaradt. De éreztem, ahogy 1 méterrel a felszín alatt, lassan jön fel a sivatag. Azon tűnődtem, miért. Aztán rájöttem, hogy a mezőgazdaságban követték el a hibát. A hiba ott kezdődött, hogy húst kezdtek termelni a királynak és bort az egyháznak. Mindenütt tehén, tehén, tehén, szőlő, szőlő, szőlő. Ezzel megváltoztatták a természetet, főleg a hegyek lejtőit. Ilyenkor következik be a talajerózió. A völgyek termőtalajának csak 20%-a maradt egészséges, a maradék 80% kimerült. Mivel a talaj kimerült, műtrágyára és növényvédő szerekre lett szükségük. Az Egyesült Államok, Európa és Japán mezőgazdasága a föld felszántásával indított. A földművelés a civilizáció kezdetéhez is kapcsolódik, és a hiba már itt elkezdődött. Az igazi természetes gazdálkodás nem használ sem földművelést, sem ekézést. A traktorok és eszközök használata elpusztítja a valódi természetet. A fűrész és a balta a fák, míg a földművelés és szántás a termőtalaj legfőbb ellenségei. Ha az emberek nem rendelkeznének ezekkel az eszközökkel, mindennek jobb élete lenne.

Mivel az én gazdaságom nem alkalmaz sem szántást, sem műtrágyázást, sem vegyszereket, sok rovar és állat él a farmon. A rovarirtó szer arra való, hogy egy bizonyos rovarfajt elpusztítson, és ez felborítja a természet egyensúlyát. Ha békén hagyjuk, a tökéletes természet vissza fog térni.

Robert:  Hogyan alkalmazta a módszereit a sivatagokban?

Masanobu:  A vegyszeres mezőgazdaság nem tudja megváltoztatni a sivatagot. Még traktorral és hatalmas öntözőrendszerrel sem képesek rá. Eljutottam arra a felismerésre, hogy a sivatag zöldítéséhez természetes gazdálkodás kell. A módszer roppant egyszerű. Csak el kell vetned a magokat a sivatagban. Itt egy kép az etiópiai kísérletről. Ez a terület 90 évvel ezelőtt gyönyörű volt, és most úgy néz ki, mint a coloradói sivatag. Adtam 100 különböző fajtájú növénymagot az etiópiai és szomáliai embereknek. A gyerekek elültették a magokat és három napon át öntözték. Mivel magas a hőmérséklet és kevés a víz, a gyökerek gyorsan lemennek. Most a nagy daikon retek nő ott. Az emberek azt hiszik, a sivatagban egyáltalán nincs víz, de még Szomáliában és Etiópiában is van nagy folyó. Nem arról van szó, hogy nincs víz, csak egész egyszerűen a föld alatt marad. 2-4 méter mélyen meg lehet lelni a vizet.

Diane:  Ön csak addig öntöz, amíg kicsíráznak a magok, azután magára hagyja a növényeket?

Masanobu:  Továbbra is szükségük van vízre, mondjuk tíz napig vagy egy hónapig, de nem szabad túlöntözni őket, hogy a gyökerek mélyre nőjenek. Manapság Szomáliában az embereknek házi kertjeik vannak.

A projekt az UNESCO segítségével, nagy befektetéssel indult, de jelenleg csak néhány ember foglalkozik a kísérlettel. Ezek a tokiói fiatalok nem sok mindent tudnak a földművelésről. Úgy gondolom, hogy jobbat teszünk, ha tej és liszt helyett inkább magokat küldünk Szomáliába és Etiópiába, de nincs rá mód. Az emberek Etiópiában és Szomáliában el tudják vetni a magokat, még a gyerekek is képesek rá. De az afrikai kormányok, az Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország, nem magokat küldenek, hanem kizárólag azonnali élelmiszert és ruhát. Az afrikai kormány ellehetetleníti a házi kerteket és a kistermelőket. Az elmúlt 100 év során a vetőmag hiánycikké vált.

Diane:  Miért teszik ezt ezek a kormányok?

Masanobu:  Az afrikai kormányok és az Egyesült Államok kormánya azt akarják, hogy az emberek kávét, teát, gyapotot, mogyorót, cukrot termeljenek - mindössze öt vagy hat fajtát exportra, és keressenek pénzt. A zöldség az csak élelmiszer, nem hoz sok pénzt. Azt mondják, hogy ők majd biztosítják a kukoricát és búzát, úgyhogy az embereknek nem kell saját zöldségeket termeszteniük.

Robert:  Vannak az Egyesült Államokban olyan vetőmagfajták, amik jól éreznék magukat Afrika sivatagos részein?

Masanobu:  Ami azt illeti, ma reggel ebben a városban (Port Townsend) láttam néhány növényt, köztük zöldségeket, dísznövényeket és gabonákat, amik megélnének a sivatagban. A daikon retek még jobban is nőne ott, mint az én földemen, és az olyanok, mint az amaránt és a pozsgás növények is nagyon jól meglennének.

Robert:  Tehát ha az Egyesült Államok, Japán és Európa valóban akarna segíteni az afrikaiaknak és megállítani a sivatagosodást, akkor ön azt javasolja, hogy vetőmagokat küldjenek?

Masanobu:  Amikor Szomáliában jártam, azt gondoltam, hogy ha lenne itt tíz termelő, egy teherautó és néhány mag, könnyedén lehetne segíteni embereken. Az év felében nincs semmi zöldjük, nem jutnak vitaminokhoz, és így természetesen megbetegednek. Már azt is elfelejtették, hogyan kell a zöldségeket elfogyasztani. A leveleket eszik és nem az ehető gyökeret.

Tegnap elmentem az Olympic Nemzeti Parkba. Le voltam nyűgözve, szinte sírtam. Élt ott a föld! Úgy nézett ki a hegy, mint Isten ágya. Az erdő olyan élőnek tűnt, amilyet még Európában sem találni. A kaliforniai vörösfenyők és a francia rétek szépek, de ez a legjobb! Az itt élő embereknek van vizük, tüzelőjük és fáik. Olyan, mint az édenkert. Ha az emberek itt valóban boldogok lennének, ez a hely maga lenne a megvalósult Utópia.

A sivatagban élő embereknek csak egy csészéjük, egy késük és egy fazekuk van. Vannak családok, akiknek még késük sincs, úgyhogy kövekkel törik a fát, amit aztán mérföldekre kell cipelniük. Le voltam nyűgözve, hogy milyen szép az itteni vidék, de ugyanakkor megszakadt a szívem, amikor a sivatagi emberekre gondoltam. Akkora a különbség, mint a menny és a pokol között. Úgy gondolom, hogy a világ egy nagyon veszélyes pont felé közeledik. Az Egyesült Államok olyan hatalomra tett szert, hogy elpusztíthatja a világot, de akár segíthetne is rajta. Vajon értik az emberek ebben az országban, hogy miközben segítenek a szomáliaiaknak, el is pusztítják őket? Azzal, hogy kávé és cukortermesztésre kényszerítik és közben etetik őket. A japán kormány is így tesz. Ruhákat oszt, az olasz kormány pedig makarónit küld. Az Egyesült Államok kenyérevőkké akarja őket tenni. Az etiópiaiak főtt rizst, árpát és zöldségeket esznek. Örömmel lennének kistermelők. De az Egyesült Államok kormánya azt mondja nekik, hogy dolgozzanak, úgy dolgozzanak, mint a rabszolgák egy nagy kávéfarmon. Azt mondják, hogy keress pénzt és akkor majd boldog lehetsz.

Egy japán professzor kollégám, aki Szomáliában és Etiópiában járt azt mondta, hogy ez a világ pokla. Azt mondtam neki, hogy "Nem, ez a mennyország kapuja". Ezeknek az embereknek se pénzük, se élelmük, mégis nagyon boldogok. Az ok, amiért ennyire boldogok, hogy nincsenek iskoláik és tanáraik. Örömmel cipelik a vizet és örömmel aprítják a fát. Ez nem olyasvalami, ami a terhükre van; hanem tényleg élvezik. Dél és három között nagy a forróság, de azon kívül szellő fúj és nincsenek legyek vagy szúnyogok.

Az Egyesült Államok ahelyett, hogy a távoli világűrbe megy, inkább a sivatagokba szórná a magokat az űrsiklóiról. Fel lehetne használni a nagy cégek repülőgépeit is és azokról is vethetnének.

Diane:  Ha csak kiszórnák a magokat, lenne elegendő eső, hogy kicsírázzanak?

Masanobu:  Nem lenne elegendő, ezért én beburkolva vetném el a magokat, így nem száradnának ki és nem ennék fel az állatok. Sokféleképp lehet beburkolni a magokat. Használhatunk tapasztott földlabdát, vagy kalciumot.

Az én földemen van minden: gyümölcsfák, zöldségek, akác. Ahogyan a földemen is, a sivatagokba is össze kell válogatunk a fajtákat és mindet egyszerre vetni. Közel 100 fajta oltott fát vittem magammal, fajtánként kettőt és szinte mindegyik, közel 80%-uk megmaradt. Azért említettem a repülőgépet, mert amíg csak kísérletezünk, kis területet használunk. De nekünk hatalmas területet kellene gyorsan bezöldítenünk. És mindezt egyszerre kellene tennünk! Össze kell válogatnunk a növényeket, fákat; ez a siker leggyorsabb módja.

Egy másik ok, amiért ezt mondom, mert gyorsan kell cselekednünk, a világ már kevesebb, mint 3%-a zöld, az egész Föld haldoklik. Az oxigén hiánya miatt az emberek boldogtalanokká válnak. Tavasszal a növényekből származó oxigéntól érezzük magunkat boldognak. Széndioxidot lélegzünk ki és oxigént lélegzünk be, és a növények épp fordítva. Az ember és a növények kapcsolata nem csak az étel, hanem a levegő megosztásáról is szól. Úgyhogy az, hogy Szomáliában fogytán van az oxigén, nem csak az ottaniak problémája, hanem a mienk is. Mivel Afrika földje gyorsan pusztul, ezt mindenki meg fogja érezni. A folyamat nagyon gyorsan zajlik. Nincs időnk a tétovázásra. Most kell tennünk valamit.

Az etióp emberek örülnek a szélnek és a fénynek, a tűznek és a víznek. Miért kell ennél több az embereknek? A mi feladatunk az, hogy úgy gazdálkodjunk, ahogyan Isten teszi. Ez lehet a módja, hogy elkezdjük megmenteni ezt a világot.

Táplálkozási zűrzavar

Egy fiú, aki három éven át lakott az egyik kunyhóban a hegyen, egy napon azt mondta, „Amikor az emberek 'természetes ételről' beszélnek, már nem tudom, mire gondolnak.” A „természetes étel” kifejezést mindenki ismeri, de nem világos, hogy pontosan mit is takar a fogalom. Sokan vannak, akik úgy érzik, hogy ha csak olyan ételeket eszünk, amik mesterséges vegyszerektől vagy adalékoktól mentesek, az egy természetes étrend, mások pedig homályosan úgy vélik, hogy a természetes étrend az, ha úgy esszük az ételt, ahogy az a természetben megtalálható.

Ha megkérdezzük, hogy vajon a tűzzel főzés és a só használata természetes vagy természetellenes, bárhogy válaszolhatnak. Ha a primitív idők embereinek étrendjét, amikor csak vadon élő növényeket és állatokat fogyasztottak „természetesnek” hívjuk, akkor azt az étrendet ami sót és tüzet használ, nem nevezhetjük annak.

De ha azzal érvelünk, hogy a tűz és a só felhasználásának ősidőkben megszerzett tudása az emberiség természetes sorsa, akkor az így elkészített ételek tökéletesen természetesek. Jónak minősíthető-e az az étel, amin alkalmazták az emberi elkészítés technikáit, vagy csak úgy jó, ahogyan a természetben megtalálható? A termesztett növényeket természetesnek nevezhetjük? Hol húzzuk meg a határt a természetes és természetellenes között?

Azt lehet mondani, hogy Japánban a „természetes étrend” kifejezés Sagen Isuzuka tanításaiból eredeztethető, a Meiji-korból. Elméletét később Mr. Sakurazawa [George Osawa] és Mr. Niki gondolta és finomította tovább. A Táplálkozás Útja (The Path of Nutrition), amit nyugaton Makrobiotika néven ismernek, a nem-kettősségen és a Ji csing jin-jang elképzelésein alapul. Mivel javarészt ez barna rizses étrendet jelent, a „természetes étrend” alatt többnyire teljes kiőrlésű gabonák és zöldségek fogyasztását értik. Nem lehet azonban a természetes étrendet egyszerűen barna rizs vegetarianizmusnak nevezni.

Akkor hát mi az?

Minden a zavar oka, hogy az emberi megismerésnek két útja létezik – diszkriminatív és nem-diszkriminatív.

[Ezt sok keleti filozófus megkülönbözteti. A diszkriminatív tudás az elemző, tudatos értelemből származik, és a tapasztalatot logikus keretbe próbálja rendezni. Fukuoka úgy véli, hogy ezen folyamat során az egyén a természeten kívül helyezi magát. Ez a „korlátozott tudományos igazság és ítélkezés”.

A nem-diszkriminatív tudás tudatos erőfeszítés nélkül jön létre, mikor az egyén olyannak fogadja el tapasztalatát amilyen, anélkül, hogy értelemmel magyarázná. Míg a diszkriminatív tudás elengedhetetlen a világ gyakorlati problémáinak elemzéséhez, Fukuoka úgy véli, hogy végső soron túl szűk perspektívát eredményez.]

Az emberek általában azt hiszik, hogy kizárólag a diszkriminatív tudásra alapozva lehet a világot tévedhetetlenül megismerni. Így a „természet” szó általános jelentése a diszkriminatív értelemmel érzékelt természetet jelöli.

Én elvetem azt az üres képet, amit az emberi értelem hoz létre a természetről és világosan megkülönböztetem a nem-diszkriminatív megértés által tapasztalt természettől. Úgy gondolom, hogy ha felszámoljuk a természet téves felfogását, a világ zavarának kiváltó oka meg fog szűnni.

A nyugati természettudomány a diszkriminatív tudásból fejlődött ki; ugyanebből a forrásból származik keleten a Ji csing filozófiája és a jin-jang. De a tudományos igazság sohasem érheti el az abszolút igazságot és a filozófiák végül is nem többek a világ értelmezéseinél. A tudományos tudás felfogásában a természet egy elpusztított természet; egy kísértet, melynek csontváza van, de lelke nincs. A filozófiai tudás felfogásában a természet egy emberi töprengés alkotta elmélet; egy kísértet, melynek lelke van, de alakja nincs.

Nincs más mód a nem-diszkriminatív tudás felismerésére, mint a közvetlen intuíció, de az emberek próbálják valami ismerős keretbe illeszteni azzal, hogy „ösztönnek” nevezik. Valójában ez egy megnevezhetetlen forrásból származó tudás. Ha meg akarod ismerni a természet valódi arcát, hagyd el a diszkriminatív tudatot és lépj túl a relativitás világán. A kezdetektől fogva nem létezik Kelet vagy Nyugat, nincs négy évszak és nincs jin vagy jang.

Mikor ilyen messzire merészkedtem, a fiatalok megkérdezték, „Tehát nem csak a természettudományokat utasítod el, hanem a jin-jangon és a Ji csingen alapuló keleti filozófiákat is?”

Ideiglenes fogódzkodónak vagy útmutatónak értékesek lehetnek - válaszoltam-, de nem tekinthetők a legnagyobb eredményeknek. A tudományos igazságok és a filozófiák a relatív világról alkotott elképzelések, és ott helytállóak, értékük elismert. Például a relatív világban élő modern embereknek, akik felborítják a természet rendjét és saját testük és lelkük összeomlását okozzák, a jin-jang rendszer megfelelő és hatékony útmutató lehet a rend helyreállítására.

Ezek a elméletek hasznosnak mondhatók, mert segíthetnek az embereknek elérni egy egyszerű és tömör étrendet addig is, míg eljutnak a valódi természetes étrendig. De ha felismerjük, hogy az ember célja végső soron az, hogy túllépjen a relativitás világán, hogy a valódi szabadság birodalmában lubickoljon, akkor nem éppen szerencsés elköteleződve gürcölni egy elmélet mellett. Amikor az egyén be tud lépni abba a világba, melyben a jin és jang két aspektusa visszatér eredeti egységébe, ezen szimbólumok feladata véget ér.

Egy fiatal, aki nemrég érkezett, felszólalt: „Tehát ha természetes emberré válunk, azt ehetünk, amit akarunk?”

Ha várod az alagút túlvégén a világosságot, az alagút sötétsége tovább fog tartani. Ha már nem akarsz valami finomat enni, akkor megízlelheted az étel valódi ízét, bármit is eszel. Könnyű egy természetes étrend egyszerű étkeit az étkezőasztalra tenni, de kevesen vannak azok, akik valóban élvezni tudnak egy ilyen lakomát.

 

A természet étel-mandalája

Ugyanúgy gondolkodom a természetes ételről, ahogyan a természetes gazdálkodásról. Épp ahogyan a természetes gazdálkodás összhangban van a természettel, ami olyan amilyen, azaz amilyennek a nem-diszkriminatív tudat érzékeli, úgy a természetes étrend is az étkezés egy olyan módja, amiben a vadon nőtt ételek vagy a természetes gazdálkodással termesztett növények és a természetes módszerekkel befogott halak magunkhoz vételét a nem-diszkriminatív tudat szándék nélkül teszi.

Bár szándék mentes cselekvésről és módszer-nélküliségről beszélek, a mindennapi élet során idővel bölcsességre teszünk szert, amit természetesen tudomásul veszünk. Lehet bírálni a só és a tűz használatát a főzésben, mint az ember és természet szétválasztásának első lépését, de nem másról van szó, mint a primitív emberek által felfogott természetes bölcsességről. Úgy kellene tekintenünk rájuk, mint az ég adományozta bölcsességre.

A növények, melyek több ezer és tízezer év alatt az emberi lényekkel együtt élve fejlődtek ki, nem nevezhetők teljesen a földműves diszkriminatív tudásának eredményeinek, így hát természetben előforduló ételként tekinthetünk rájuk. De a pillanatok alatt megváltoztatott fajták, amik nem természetes körülmények között fejlődtek ki, hanem a természettől teljesen eltávolodott mezőgazdaság-tudomány fejlesztései, csakúgy, mint a tömeggyártásban előállított halak, kagylók és háziállatok, nem ebbe a kategóriába tartoznak.

A mezőgazdaságnak, halászatnak, állatgondozásnak, az ételek mindennapi valóságának, az öltözködésnek, a fedélnek a fejünk felett, a lelki életnek és valójában bárminek, a természettel összhangban kell lennie.

A következő ábrákat azért rajzoltam, hogy segítsenek elmagyarázni a tudományt és filozófiát meghaladó természetes étrendet. Az első összeszedi azokat az ételeket, amikhez a legkönnyebben juthat hozzá az ember és ezeket többé-kevésbé csoportokba szedi. A második az év különböző hónapjai során elérhető ételeket mutatja. Ezek az ábrák alkotják a természet étel-mandaláját [egy kör alakú ábra a keleti művészetben és vallásban, ami témájának összességét és teljességét jelképezi - a ford. megj.]. Jó látható ebből a mandalából, hogy szinte korlátlan mennyiségű étel található a földön.

Ha az emberek „nem-tudattal” [egy buddhista kifejezés, ami azt az állapotot írja le, amiben a személyes és a „külső” világ között nincs különbség] jutnak élelemhez, tökéletesen természetes táplálkozást érhetnek el akkor is, ha fogalmuk sincs a jinről és jangról.

Egy japán falu halászait és termelőit nem különösebben érdekli ezeknek az ábráknak a logikája. A természet receptjét követik, a közvetlen környezetükből származó szezonális ételek kiválasztásával.

Kora tavasztól kezdve, mikor a hét fű [kínai zeller, pásztortáska, gyopár, tyúkhúr, fiatal japán retek/jégretek, fehér retek, árvacsalán – a ford. megj.] előbújik a földből, a gazdák hét különböző ízt ízlelhetnek meg. Ezek különösen jól illenek a csigák, a tengeri kagylók és a turbán kagylók ízeihez.

Márciusban érkezik a zöld évszak. Zsurló, haraszt, fekete üröm, virágzó páfrány és más hegyi növények és persze a datolyaszilva, az őszibarackfa fiatal levelei és a hegyi yamgyökér hajtásai mind ehetőek. Könnyed és finom ízzel rendelkeznek, így ízletes tempura készíthető velük, de fűszerként is használhatók. A tavaszi hónapokban bőséggel teremnek a tengerparton az olyan finom tengeri zöldségek, mint a tengeri moszat, a nori és a tengeri hínár.

A szürke tőkehal, a tengeri keszeg és a csíkos disznóhal épp akkor a legízletesebb, amikor a bambusz friss hajtásai kibújnak. Az írisz virágzását karcsú szalaghallal és makréla sashimivel ünnepelhetjük. A zöldborsó, cukorborsó, holdbab és fava bab egyenesen a hüvelyéből is finom, de teljes kiőrlésű gabonával, mint a barna rizs, a búza vagy az árpa is főzhetjük.

Az esős évszak vége felé [ami Japán nagy részén júniustól július közepéig tart] besózzák a japán szilvát, és bőségesen lehet szamócát és málnát gyűjteni. Ebben az időszakban természetes, hogy a szervezetünk megkívánja a mogyoróhagyma ropogós ízét, az olyan vizes gyümölcsökkel egyetemben, mint a japán naspolya, a sárgabarack és az őszibarack. A japán naspolyának nem csak a gyümölcse ehető, a magját „kávévá” lehet őrölni, a levelek főzetéből készült tea pedig egyike a legjobb gyógyszereknek. A barack és datolyaszilvafák érett leveleiből fiatalító tonik készíthető.

Nyár közepén, a ragyogó nap alatt, nincs jobb időtöltés, mint dinnyét majszolgatni és mézet nyalogatni az árnyékban. Sok nyári zöldség is megérik és készen áll a szüretre, mint a sárgarépa, a spenót, a retek és az uborka. A szervezetnek a nyári tunyaság elűzéséhez szüksége van a növényi vagy szezámmagolajra is.

Nevezhetjük rejtélyesnek és valóban az, hogy a téli gabona tavaszi betakarítása éppen passzol a lecsökkent nyári étvágyához, és nyáron gyakran készítünk árpából különböző méretű és formájú tésztákat. A hajdinát nyáron takarítjuk be. Ez egy ősi, vad növény és étel, ami nagyon jól illik ehhez az évszakhoz.

Az ősz eleje egy vidám évszak, szójababbal és a kis piros azuki babbal, sok gyümölccsel, zöldséggel és különböző sárga szemű gabonával, melyek mind ekkor érnek. Az őszi holdnéző ünnepkor élvezhetjük a kölessüteményt. A forrázott szójababot taro-krumplival együtt tálaljuk. Ősz vége felé egyre gyakrabban kerül az asztalra kukorica és párolt vörösbab, matsutake gomba vagy szelídgesztenye. A legfontosabb, hogy a rizs, mely egész nyáron szívta magába a Nap sugarait, épp ősszel érik be. Ez azt jelenti, hogy bőségesen jut kalóriában gazdag élelem a hideg téli hónapokra.

Az első fagy megérkeztével úgy érezhetjük magunkat, mint akik a halárus standján bámészkodunk. A mélyvízi kék halak, mint a sárgafarkú és a tonhal, ebben a szezonban foghatók. Érdekes, hogy a japán retek és a leveles zöldségek, amik bőségesek ebben az évszakban, jól illenek ezekhez a halakhoz.

Az újévi ünnepek fogásai főleg savanyított és besózott ételekből készülnek, különösen szilveszterkor. Sok évszázadon át, minden évben sózott lazacot, hering kaviárt, vörös durbincsot, homárt, tengeri moszatot és fekete babot szolgáltak fel ezen a lakomán.

Kellemes kikapcsolódás télen kiásni a hóval borított földön a megmaradt retket és fehérrépát. Az év során termett gabonák és különféle babok, a miso és a szójaszósz mindig kéznél vannak. Csakúgy mint az ősszel félretett káposzta, retek, tök és burgonya, a tél dermesztően hideg hónapjai alatt is elérhető ételek. A póréhagyma és a vad mogyoróhagyma jól illenek az ilyenkor begyűjthető osztriga és a tengeri uborka finom ízéhez.

A tavasz érkezését várva megpillanthatjuk a martilapu hajtásait és a hóból kikandikáló kúszó eper muskátli ehető leveleit. A vízitorma, pásztortáska, tyúkhúr és egyéb vadon termő növények visszatérésével, természetes tavaszi növényeket szedhetünk a kertből, a konyhaablak alól.

Tehát egy szerény étrendet követve, a különböző évszakoknak megfelelő, kéznél lévő ételek összegyűjtésével és egészséges, tápláló ízük megízlelésével, a falubeliek elfogadják azt, amit a természet kínál.

A falubeliek ismerik az étel finom ízét, de a természet titokzatosságát nem tudják megízlelni. Vagy ha meg is tudják, szavakba önteni képtelenek.

A természetes táplálkozás a lábunk előtt hever.

 

Az étel kultúrája

Ha az a kérdés, hogy miért eszünk egyáltalán, kevesen merészkednek túl a tényen, hogy az élet fenntartásához és az emberi test növekedéséhez ételre van szükség. Ezen túlmenően azonban ott rejlik az étel és az emberi lélek mélyebb viszonya is. Az állatok megelégszenek azzal ha ehetnek, játszhatnak és alhatnak. De az embereknek is nagyszerű teljesítmény lenne, ha élvezni tudnák a tápláló ételt, az egyszerű napi rutint és a pihentető alvást.

Buddha azt mondta: „A forma üresség és az üresség forma”. Mivel a „forma” a Buddhista terminológiában az anyagra vagy a dolgokra utal, az üresség pedig a tudat, azt állítja, hogy az anyag és a tudat azonos. A dolgok sokféle színűek, formájúak és ízűek, és az emberek tudata egyiktől a másikig suhan, vonzódva a különböző minőségű dolgokhoz. De valójában az anyag és a tudat egy.

Szín

Hét alapvető szín van a világban. De ha ezt a hét színt összekeverjük, fehérré válnak. Ha egy prizma szétbontja a fehér fényt, hét színné válik. Amikor az ember „nem-tudattal” szemléli a világot, eltűnik a színből a szín. Nem-színű lesz. A hét szín csak akkor jelenik meg, ha a hétszínű diszkriminatív tudattal szemléljük.

A víz számtalan változáson megy keresztül, de attól még továbbra is víz marad. Ugyanígy, bár a tudatos elme úgy tűnik, hogy változásokon megy keresztül, az eredeti, mozdulatlan elme változatlan marad. Mikor valakit elcsábít a hét szín, az elme könnyen megzavarodik. Meglátja a levelek, az ágak és a gyümölcsök színét, míg az alapszínt nem veszi észre.

Ez az ételekre is igaz. Rengeteg emberi fogyasztásra alkalmas természetes alapanyag van a világban. Az elme megkülönbözteti és jó vagy rossz tulajdonságokkal ruházza fel őket. Ezután az emberek tudatosan kiválasztják azokat, amikre szerintük szükségük van. Ez a kiválasztási folyamat akadályozza a legalapvetőbb emberi táplálkozás felismerését, amit az ég hellyel és évszakkal határozott meg.

A természet színei olyan könnyedén változnak, mint a hortenzia virágai. A természet örök változásban van. Nevezhetjük ezt végtelen mozgásnak vagy mozdulatlan mozgásnak is. Amikor észérvek szerint választjuk ki az ételeket, természetképünk állandóvá válik és a természet átalakulásait, mint az évszakok változásai, figyelmen kívül hagyjuk.

A természetes étrend célja nem az, hogy hozzáértő embereket hozzon létre, akik szilárd érvekkel tudják alátámasztani és kiválasztani a különböző ételeket, hanem hogy nemtudó embereket képezzen, akik tudatos különbségtétel nélkül étkeznek. Ez nem ellenkezik a természet útjával. A jó étrend a „nem-tudat” felismerésével kezdődik, elfogadva a szín színtelenségét anélkül, hogy elvesznénk a formák részleteiben.

 

Íz

Van egy olyan mondás, hogy „nem tudhatjuk, milyen íze van egy ételnek, míg meg nem kóstoljuk”. De még ha meg is kóstoljuk, az íze függ az időtől, a körülményektől és az ízlelő személyétől.
Ha megkérdezünk egy tudóst, hogy miből áll az íz, akkor megpróbálja különválasztani a különböző összetevőket és jellemezni az édes, a savanyú, a keserű, a sós és a csípős arányával. De az ízeket nem lehet elemzéssel meghatározni, és a nyelvünk hegyével sem. Bár az öt alapízt a nyelv érzékeli, a benyomásokat az elme gyűjti össze és értelmezi.

Egy természetes életet élő ember azért tudja megtalálni a megfelelő étrendet, mert az ösztönei jól működnek. Megelégszik az egyszerű étellel, ami tápláló, finom és napi orvosságnak is jó. Az étel és az emberi lélek egyek.

A modern emberek elvesztették ezt a tiszta ösztönt és ennek következtében nem képesek begyűjteni és élvezni a tavasz hét füvét. Mennek és különböző ízeket keresnek. Az étrendjük rendszertelenné válik, kiszélesedik a szeretem és nem szeretem közötti szakadék és ettől az ösztönük még inkább zavarodottá lesz. Ezen a ponton kezdenek el az emberek erős fűszereket és bonyolult főzési technikákat alkalmazni, tovább növelve a zavart. Az étel és az emberi lélek elidegenedtek egymástól.

Manapság a legtöbben eltávolodtak a rizs ízétől. A teljes kiőrlésű szemeket addig finomítják és dolgozzák fel, míg csak az íztelen keményítő marad. A fényezett rizsből hiányzik a teljes rizs egyedülálló illata és íze. Ezért igényli a fűszereket és ki kell egészíteni más ételekkel vagy leönteni valami mártással. Az emberek tévesen azt gondolják, hogy nem számít, hogy rizs tápértéke alacsony, mivel vannak kiegészítő vitaminok és más ételek, mint a hús vagy a hal, amik biztosítják a hiányzó tápanyagokat.

A finom ételek nem önmaguktól finomak. Az étel csak akkor ízletes, ha valaki úgy gondolja, hogy az. Bár a legtöbb ember szerint a marha- és csirkehús ízletesek, de egy olyasvalaki számára, aki testi vagy lelki okok miatt úgy döntött, hogy nem eszi meg őket, visszataszítóak.

A gyerekek akkor is boldogok, ha csak játszhatnak vagy semmit sem csinálnak. A diszkriminatív felnőtt viszont eldönti, hogy mi teszi őt boldoggá és csak akkor elégedett, ha ezek a feltételek teljesülnek. Nem feltétlen azért ízlenek neki az ételek, mert bennük vannak a természet finom ízei és táplálóak a testnek, hanem mert arra kondicionálta az ízlését, hogy jó az ízük.
A tészta finom, de az automatákból származó instant tésztáknak rendkívül rossz íze van. A reklámok viszont képesek eltávolítani a gondolatot, hogy rossz az ízük, és sok embernek még ezek a gusztustalan tészták is valamiképpen finomakká válnak.

Van egy mondás, hogy ha az embert becsapja a róka, még a lócitromot is hajlandó megenni. Nincs min nevetni. Manapság az emberek az eszükkel étkeznek, nem a testükkel. Többségüket nem érdekli, hogy az étel tele van nátrium-glutamáttal, csak a nyelvük hegyével ízlelnek, úgyhogy könnyedén becsaphatók.

Kezdetben az emberek egyszerűen azért táplálkoztak, mert éltek és mert az étel ízletes volt. A modern ember azonban kitalálta, hogy ha nem bonyolult fűszerekkel készíti el az ételt, akkor az íztelen lesz. Ha nem próbáljuk finommá tenni az ételt, akkor rájövünk, hogy a természet már megtette helyettünk.

Abból kellene kiindulni, hogy az étel önmagában is finom, de ma minden erőfeszítésünkkel ízt akarunk hozzáadni. Ironikus, hogy a finom ételek majdnem teljesen eltűntek.

Az emberek megpróbáltak finom kenyeret készíteni és a finom kenyér eltűnt. A pazar ételek elkészítésének igyekezetében hasznavehetetlen ételeket készítettek, és most az emberek étvágya kielégítetlen.

Az ételek elkészítésének legjobb módja, ha megőrizzük a természet finom ízeit. A régmúlt napi bölcsessége lehetővé tette, hogy az emberek különböző savanyúságokat készítsenek, mint a napon szárított, besózott, korpás, miso-s savanyúság, így magának a zöldségnek az ízét is megőrizték.

A főzés művészete a tengeri sóval és a ropogó tűzzel kezdődik. Ha olyasvalaki készíti, aki tisztában van a szakácsművészet alapjaival, akkor az étel megőrzi természetes ízét. Ha a főzéstől valami furcsa és egzotikus íze lesz, és ha az egész célja csupán a száj kényeztetése, akkor a főzés tévúton jár. A kultúrára legtöbbször úgy gondolunk, mint amit egyedül az emberiség törekvése hoz létre, tart fenn és fejleszt. Pedig a kultúra mindig az ember és a természet partnerségében gyökerezik. Amikor az emberi társadalom és a természet összetartozását felismerik, a kultúra magától kialakul. A kultúra mindig szoros kapcsolatban volt a hétköznapi élettel és így adták tovább a következő nemzedéknek és maradt fenn napjainking.

Az emberi hiúság és a kényelem hajszolásának eredménye nem nevezhető valódi kultúrának. A valódi kultúra a természetben születik, egyszerű, alázatos és tiszta. Valódi kultúra hiányában az emberiség odavész.

Amikor az emberek hátat fordítottak a természetes ételeknek és a feldolgozott ételeket választották, a társadalom a saját pusztulásának útjára lépett. Azért van ez, mert az ilyen ételek nem a valódi kultúra termékei. Az étel egyenlő az élettel és az életnek nem szabad eltávolodnia a természettől.

 

Csak kenyéren élni

Nincs jobb annál, mint finom ételeket enni, de a legtöbb ember számára az étkezés csupán a test fenntartására szorítkozik, hogy legyen energiája öregkoráig dolgozni és élni. Az anyák gyakran mondják gyermekeiknek, hogy egyék meg az ételt – még ha nem is ízlik nekik – mert jót tesz.

De a táplálkozást nem lehet elválasztani az íz érzékelésétől. A tápláló ételek jók az emberi testnek, étvágygerjesztőek és önmagukban is finomak. A megfelelő táplálkozás elválaszthatatlan a finom íztől.

Nem olyan régen ezen a vidéken a gazdák napi étke rizsből, árpából, misoból és savanyúságból állt. Ez az étrend hosszú életet, erős alapot és jó egészséget biztosított. A párolt zöldségek, párolt rizs és a vörös bab havonta egyszeri lakomának számított. A gazda egészséges és erős teste egy egyszerű, rizsen alapuló étrenden is képes volt önmaga táplálására.

A Kelet hagyományos barnarizs és zöldség étrendje jelentősen különbözik a nyugati társadalmakétól. A nyugati táplálkozástudomány úgy véli, hogy ha nem eszünk minden nap bizonyos mennyiségű keményítőt, zsírt, fehérjét, ásványi anyagot és vitamint, akkor nem tudjuk megőrizni kiegyensúlyozott étrendünket és egészségünket. Ez a hit hozta létre az olyan anyákat, akik gyermekeik szájába tömik a „tápláló” élelmiszereket.

Azt feltételezhetnénk, hogy a nyugati dietetika, a kidolgozott elméleteivel és számításaival nem hagy kétséget a megfelelő étrenddel kapcsolatban. A tény azonban az, hogy több problémát hoz létre, mint amit megold.

Az egyik gond, hogy a nyugati táplálkozástudomány nem törekszik arra, hogy az étrendet a természet ciklusaihoz igazítsa. Ez ahhoz vezet, hogy az emberek elidegenednek természettől. Sajnos gyakran következik ebből a természettől való félelem és az általános bizonytalanság érzése is.

Egy másik gond, hogy a spirituális és érzelmi értékek teljes feledésbe merültek, pedig az ételek közvetlen kapcsolatban állnak az emberi lélekkel és érzésekkel. Ha az emberi lényre pusztán fizikai objektumként tekintünk, nem leszünk képesek létrehozni egy átfogó étrendet. Ha zavarodottan csipegetjük össze az információ darabkáit és töredékeit, az eredmény egy tökéletlen étrend lesz, ami eltávolít a természettől.

"Egyetlen dologban benne rejlik minden, de ha mindent egyesítünk, semmi sem lesz belőle." A nyugati tudomány képtelen megérteni a keleti filozófia ezen tanítását. Kedvedre elemezheted és vizsgálhatod a pillangót, de nem tudsz pillangót készíteni.

Vajon milyen gyakorlati gondok merülnek fel, ha a nyugati tudományos étrendet széles körben alkalmazni kezdjük? Egész évben elérhetővé kell tenni a magas minőségű marhahúst, tojást, tejet, zöldséget, kenyeret és más ételeket. Szükségessé válik a nagyüzemi termelés és a hosszútávú tárolás. Japánban ennek az étrendnek az átvétele a gazdákat máris arra késztette, hogy olyan nyári zöldségeket termesszenek télen, mint a fejes saláta, uborka, padlizsán és paradicsom. Nem kell sokáig várni és a gazdákat arra kérik majd, hogy datolyaszilvát szüreteljenek tavasszal és barackot ősszel.

Ésszerűtlen elvárás, hogy elérhetünk egy teljes értékű, kiegyensúlyozott étrendet pusztán azzal, hogy évszaktól függetlenül összeeszünk mindenfélét. A természetesen érő növényekkel összehasonlítva, az évszakon kívül és szükségszerűen természetellenes körülmények között termesztett zöldségek és gyümölcsök kevés vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. Nem meglepő, hogy az ősszel és télen termesztett nyári zöldségek sehol sincsenek ízben és zamatban azokhoz képest, amik organikus és természetes módszerekkel, napon értek.

A kémiai analízis, a táplálkozási mutatók és más hasonló szempontok a hiba fő okai. A modern tudomány által meghatározott élelmiszer távol áll a hagyományos keleti étrendtől és aláássa a japán emberek egészségét.

 

Az étrend összefoglalása

Világunkban az étrendet négy fő kategóriába sorolhatjuk:

(1) Megszokott vágyakon és íz preferenciákon alapuló laza étrend. Követői szeszélyeik és képzeteik szerint ingáznak előre-hátra. Nevezhetjük ezt az étrendet önkényeztetőnek, üres evésnek.
(2) Biológiai következtetéseken alapuló szokásos táplálkozás, amit a legtöbben követnek. A tápláló ételeket a test fenntartása érdekében eszik. Ez a materialista, tudományos evés.
(3) Spirituális elveken és idealista filozófián alapuló étrend. Korlátozó és a sűrítés irányába törekszik, a legtöbb "természetes" étrend ebbe a kategóriába tartozik. Hívhatjuk ezt az elvek étrendjének.
(4) Természetes étrend, mely az ég akaratát követi. Elutasít minden emberi tudást, így ezt az étrendet nevezhetjük nem-diszkriminatív étrendnek.

Az emberek elsőkként az üres étrendtől fordulnak el, ami megszámlálhatatlan betegség forrása. Ezután a tudományos étrendből ábrándulnak ki, ami pusztán a biológiai élet fenntartására tesz kísérletet, és sokan áttérnek az elvek étrendjére. Végül ha ezt is meghaladjuk, elérkezünk a természetes ember nem-diszkriminatív étrendjéhez.

A nem-diszktriminatív étrend

Az emberi életet nem a saját ereje tartja fenn. Az embert a természet szüli és tartja életben. Ilyen kapcsolatban áll az ember a természettel. Az étel az ég ajándéka. Az emberek nem a természetből hozzák létre az ételt; égi adomány.

Az étel egyszerre étel és nem étel. Az ember része és az emberen kívül is áll.

Amikor az étel, a test, a szív és az elme tökéletesen egyesül a természetben, lehetővé válik a természetes étrend. Szabad a test, amelyik követi ösztönét, eszi ami jóízű és tartózkodik attól ami nem.

Lehetetlen leírni a természetes étrend szabályait és arányait ( Nem lehet létrehozni egy határozott kódot vagy rendszert, amelyben ezeket a kérdéseket tudatosan el lehet dönteni. A természet vagy maga a test szolgál útmutatóul. De ez a finom útmutató, a diszkriminatív elme vágyainak és ténykedéseinek lármája miatt, a legtöbb ember számára észrevétlen marad ). Az étrendet a helyi környezet és minden egyes ember egyedi testfelépítése és különböző igényei határozzák meg.

 

Az elvek étrendje

Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a természet mindig teljes és kiegyensúlyozott, tökéletes harmóniában van. A természetes ételek teljesek és ebben a teljességben benne van, hogy táplálóak és jóízűek is.

Olybá tűnik, hogy az emberek a jin és jang rendszerének alkalmazásával, meg tudják magyarázni a világegyetem eredetét és a természet változásait. Úgy is tűnhet, hogy az emberi test harmóniáját meg lehet határozni és tudatosan fenn lehet tartani. De ha valaki túl mélyre ássa magát a tanokba (ahogyan az a keleti orvoslás tanulmányozásához elkerülhetetlen), a tudomány felségterületére jut és nem lesz képes megszabadulni a diszkriminatív perspektívától, ami pedig alapvető fontosságú.

Elmerülve az emberi tudás finom részleteiben, anélkül hogy felismerné korlátait, az elvek étrendjének alkalmazóját csak a különálló dolgok érdeklik. De amikor éleslátásával megpróbálja megragadni a természet értelmét, nem veszi észre a lába előtt történő apró dolgokat.

A tipikus beteg ember étrendje

A betegség akkor keletkezik, amikor az emberek eltávolodnak a természettől. A betegség súlyossága egyenesen arányos az eltávolodás mértékével. Ha a beteg ember visszatér az egészséges környezetbe, gyakran a betegség megszűnik. Ha a természettől való elidegenedés szélsőséges méreteket ölt, a beteg emberek száma növekedni kezd. Majd erősödni kezd a természethez való visszatérés vágya. De a tiszta megértés, hogy mi is a természet, hiányzik ebből a vágyból, így az igyekezet gyakran hiábavaló.

Még ha valaki egyszerűen is él a hegyekben, akkor se biztos, hogy megérti a valódi lényeget. Ha megpróbálsz tenni valamit, az erőfeszítéseid sosem fognak a kívánt eredményre vezetni.

A városokban élők óriási nehézségekkel szembesülnek, ha el akarják érni a természetes étrendet. A természetes ételek egész egyszerűen nem érhetőek el, mert a gazdák felhagytak a termelésükkel. De ha meg is tudnák vásárolni, a testüknek kellően fittnek kellene lennie egy ilyen kiadós koszthoz.

Ezekben a helyzetekben, ha megpróbálunk egészségesen étkezni vagy egy kiegyensúlyozott jin-jang étrendet követni, gyakorlatilag természetfeletti akaraterőre és ítélőképességre lesz szükségünk. A természethez való visszatéréstől távol, egy bonyolult és furcsa "természetes" étrend fog létrejönni, ami csak még távolabb löki az egyént a természettől.

Ha benézünk az "egészséges élelmiszereket" áruló boltokba, napjainkban friss ételek, csomagolt ételek, vitaminok és étrend-kiegészítők szédítő választékát találjuk. Az irodalomban sok különféle típusú étrendről állítják, hogy "természetes", tápláló és a legjobb az egészségünk számára. Ha valaki azt állítja, hogy a főzés egészséges, lesz valaki aki azt állítja, hogy a főzés csak arra jó, hogy beteggé tegyen. Egyesek kiemelik a só alapvető fontosságát, mások azt mondják, hogy a sok só betegséget okoz. Ha van valaki, aki a gyümölcsöket meghagyja a majmoknak, lesz valaki más, aki szerint a zöldség és gyümölcs a hosszú és boldog élet titka.

Különböző időkben és különböző körülmények között a fenti vélemények mindegyike igaz lehet, úgyhogy az emberek összezavarodnak. Vagy leginkább, egy zavarodott emberben e történetek még nagyobb zavart okoznak.

A természet állandó átalakulásban van, pillanatról pillanatra változik. Az ember nem képes felfogni a természet valódi arcát. A természet arca megismerhetetlen. Megpróbálni elkapni a megismerhetetlent teóriákkal és formális elméletekkel olyan, mintha egy lepkehálóval próbálnánk elkapni a szelet.

Ha nem a megfelelő célpontot vetted célba, akkor máris mellé lőttél. Az emberiség olyan, mint a vak, akinek fogalma sincs, hogy merre tart. A tudomány sétabotjával botorkál és a jin és jang határozza meg útját.

Amit mondani akarok az az, hogy ne a fejeddel étkezzél, vagyis szabadulj meg a diszkriminatív elmétől. Azt reméltem, hogy az étel-mandala, amit korábban rajzoltam, támpontként és annak bemutatásául szolgálhat, hogy a különféle ételek hogyan viszonyulnak egymáshoz és az emberi lényekhez. De ha egyszer megnézted, kidobhatod azt is.

Leginkább arra lesz szükségünk, hogy kifejlesszük az érzékenységet, hogy hagyjuk, hogy a testünk válasszon magának ételt. Csak magukra az ételekre gondolni és megfeledkezni a lélekről olyan, mint betérni a templomba, elolvasni a szútrákat és kívül felejteni Buddhát. Ahelyett, hogy filozófiai elméletek tanulmányozásával próbálnánk megérteni az ételt, jobb ha a napi étrendünkből jutunk el egy filozófiához.

Az orvosok a beteg emberekkel törődnek; az egészségesekről a természet gondoskodik. Ahelyett, hogy megbetegednénk, aztán egy természetes étrendhez menekülnénk gyógyulásért, inkább természetes környezetben kellene élnünk, hogy a betegség fel se üsse a fejét.

A fiatalok, akik azért jönnek, hogy a kunyhókban éljenek a hegyen, egyszerű életet éljenek, természetes ételeket fogyasszanak és a természetes gazdálkodást gyakorolják, tudatában vannak az ember végső céljának, és úgy döntöttek, hogy a létező legközvetlenebb módon szeretnék megélni.

 

Étel és gazdálkodás

Ez a természetes gazdálkodásról szóló könyv szükségszerűen magába foglalja a természetes ételek kérdését is. Mert az étel és a gazdálkodás ugyanazon érme két oldala. A tűznél is világosabb, hogy ha nem gazdálkodunk természetesen, akkor az emberek nem juthatnak hozzá a természetes ételekhez. De ha a természetes étrend nem alakul ki, akkor a gazda továbbra is össze lesz zavarodva, hogy mit termesszen.

Ha az emberek nem válnak természetessé, nem létezhet sem természetes gazdálkodás, sem természetes étel. Az egyik kunyhóban a hegyen, ezeket a szavakat hagytam a kandalló felett egy fatáblán: "Megfelelő étel, Megfelelő cselekvés, Megfelelő tudat" ("Right Food, Right Action, Right Awareness"). A spirituális megvilágosodás Buddhista Nyolcrétű útjának mottója nyomán). A három egymástól elválaszthatatlan. Ha az egyik hiányzik, egyik sem működhet. Ha az egyiket felismerjük, mindet felismerjük.

Az emberek önelégültségükben olyannak hiszik a világot, mint ahol a zűrzavarból és zavarodottságból "fejlődés" fakadhat. De a céltalan és romboló fejlesztés a gondolatok összezavarodásával jár együtt, ami nem kevesebbet eredményez, mint az emberiség leépülését és összeomlását. Ha nem értjük meg tisztán, hogy mi ezeknek a tevékenységek a mozdulatlan forrása - mi a természet -, nem leszünk képesek visszanyerni az egészségünket.

 

Az okosságnak álcázott ostobaság

Az őszi éjszakák hosszúak és hűvösek. Egy csésze forrót teát szorongatva és az izzó parazsat bámulva kellene tölteni az időt. Azt mondják, hogy a tűz körül ülve bármiről lehet beszélni, így hát, mivel úgy gondolom, hogy szomszéd gazdálkodók irigysége egy érdekes téma, alkalomadtán felvetem. De úgy tűnik, bizonyos problémák lesznek ezzel.

Egész végig arról beszéltem itt, hogy semmi sem számít, hogy az emberiség tudatlan, hogy nincs mire törekedni, hogy hiábavaló erőfeszítés bármit tenni. Hogyan vagyok képes ilyeneket mondani, majd folytatni a csevegést? Ha megerőltetem magam, hogy írjak valamit, az egyetlen dolog amit írhatok, hogy az írás haszontalan. Nagyon zavaros ez.

Nem töprengek elég hosszan a múltamon ahhoz, hogy írjak róla, ahhoz pedig nem vagyok elég bölcs, hogy megjósoljam a jövőt. Hogy kérhetnék arra bárkit, miközben a tüzet piszkálom és mindennapi dolgokról csevegünk, hogy elfogadja egy öreg földműves bolond elképzeléseit?

A hegygerinc tetején a gyümölcsösben, kilátással a Matsuyama öbölre és a széles Dogo síkságra, van pár apró vályogkunyhó. Összegyűlt itt egy maroknyi ember és egyszerű életet élnek. Minden modern kényelem nélkül. A békés estéket gyertya és lámpás fényénél töltik, az egyszerű szükség életét élik: barna rizs, zöldségek, egy köpeny és egy üst. Jönnek valahonnan, maradnak egy darabig, aztán továbblépnek.

A látogatók között vannak mezőgazdasági kutatók, diákok, tudósok, gazdák, hippik, költők és vándorok, fiatalok és öregek, különböző típusú és nemzetiségű férfiak és nők. A legtovább a fiatalok maradnak, akiknek időre van szükségük az önvizsgálathoz.

Az én feladatom, hogy ennek az útszéli fogadónak a gondnoka legyek, felszolgáljam a teát az utazóknak, akik jönnek mennek. És míg besegítenek a földeken, élvezem hallgatni, hogyan mennek a dolgok a világban.

Ez szépen hangzik, de valójában nem egy puha és könnyed élet. A "ne tégy semmit" gazdálkodás szószólója vagyok, ezért sokan jönnek úgy, hogy azt hiszik, itt valamiféle utópiát találnak majd, ahol anélkül is boldogulni lehet, hogy valaha felkelnénk az ágyból. Ezeket az embereket nagy meglepetés éri. Felhúzni a vizet tavasszal, a kora reggeli ködben, addig aprítani a tűzifát míg vörös és hólyagos nem lesz a kezünk, bokáig érő sárban dolgozni; sokan vannak, akik hamar bedobják a törülközőt.

Ma, miközben a kunyhón dolgozó fiatalokat figyeltem, egy Funabashi felől érkező fiatal nő sétált felfelé.

Mikor megkérdeztem, hogy miért jött, azt mondta – Csak jöttem, ez minden. Ennél többet nem tudok.

Ragyogó fiatal asszony, nemtörődöm, de megvan a magához való esze.

Ekkor megkérdeztem – Ha tisztában vagyunk vele, hogy nem értük el a megvilágosodást, akkor nincs mit mondanunk, nem igaz? Az igyekezetben, hogy a diszkrimináló elme hatalmával megértsék a világot, az emberek szem elől tévesztik a jelentését. Hát nem ezért vannak gondok a világgal?

Halkan azt válaszolta, – Ha ön mondja...

– Talán nincs igazán világos elképzelése arról, hogy mi a megvilágosodás. Milyen könyveket olvasott mielőtt idejött?

Megrázta a fejét, elutasítva az olvasást.

Az emberek azért tanulnak, mert azt hiszik, hogy nem értik a dolgokat, de a tanulás nem segít a megértésben. Keményen tanulnak azért, hogy végül rájöjjenek, hogy az ember semmit sem tud, hogy a megértés az ember számára elérhetetlen.

Általában azt gondolják, hogy valamit "nem érteni" azt jelenti, hogy például értünk kilenc dolgot, de van egyvalami, amit nem értünk. De ha megpróbálunk megérteni tíz dolgot, akkor valójában egyet sem értünk. Ha ismersz száz virágot, akkor egyetlen egyet sem "ismersz". Az emberek keményen küzdenek a megértésért, meggyőzik magukat, hogy ők értik a dolgokat, aztán tudatlanul halnak meg.

A fiatalok tartottak egy kis szünetet az ácsolásban, leültek a fűre egy nagy mandarinfa mellé és felpillantottak a déli égbolt leheletfinom felhőire.

Az emberek azt hiszik, hogy ha a szemüket a földről az égre fordítják, meglátják a mennyországot. Különválasztják a narancsot a zöld levelektől és azt mondják, hogy ismerik a levelek zöldjét és a gyümölcs narancssárgáját. De abban a pillanatban, hogy valaki különbséget tesz a zöld és a narancssárga között, a valódi színek szertefoszlanak.

Az emberek azt hiszik, hogy értik a dolgokat, mert ismerik őket. Ez csak felszínes tudás. A csillagászé, aki ismeri a csillagok neveit, a botanikusé, aki osztályozni tudja a leveleket és virágokat, a művészé, aki ismeri a zöld és a piros esztétikáját. Ez nem magának a természetnek, a földnek és az égnek, a zöldnek és a pirosnak az ismerete. A csillagász, a botanikus és a művész nem tett mást, csak próbálta megragadni és értelmezni, mindegyikük a saját elméjén belül. Minél inkább belemerülnek az intellektus tevékenységeibe, annál inkább elválasztják magukat és annál nehezebbé válik természetesen élni.

A tragédia az, hogy alaptalan gőgjükben az emberek megpróbálják a saját kedvükre formálni a természetet. Az ember képes a természet formáinak elpusztítására, de létrehozni őket képtelen. Az emberi tudás kiindulópontját mindig a diszkriminatív, töredezett és nem teljes megértés képezi. A természet egészének megértése híján, az ember nem tud jobbat, mint építeni egy hiányos modellt, majd elhitetni magával, hogy az általa létrehozott valami természetes.

Ha valaki szeretné megérteni a természetet, csak annyit kell tennie, hogy felismeri, valójában semmit sem tud, hogy képtelen bármit is tudni. Ezután várhatóan elveszti az érdeklődését a diszkriminatív tudás iránt. Amikor elhagyja a diszkriminatív tudást, magától létrejön benne a nem-diszkriminatív tudás. Ha nem próbál meg a tudásról gondolkodni, ha nem törődik a megértéssel, el fog jönni a megértés ideje. Nincs más út, mint lerombolni az egót és félretenni a gondolatot, miszerint az ember az égtől és a földtől elkülönülten létezik.

– Ezzel azt mondja, hogy legyünk ostobák, ne pedig okosak – a fiatalembernek bölcs önelégültség volt az arcán. Ráförmedtem, – Miféle tekintet ez a szemeidben? Az ostobaság okosságnak álcázza magát. Honnan tudod, hogy okos vagy ostoba, esetleg amolyan ostoba-típusú okoskodó fiú? Nem válhatsz sem okossá, sem ostobává, ha holtpontra jutsz. Nem ez az, ahol most vagy?

Mielőtt még tudatosult volna bennem, haragudtam magamra, hogy újra és újra ugyanazokat a szavakat ismétlem, szavakat, amik sosem érnek fel a hallgatás bölcsességével, szavakat, amiket magam sem értettem.

Lemenőben volt az őszi nap. Az alkony színei megkörnyékezték az öreg fa lábát. Hátukban a beltenger fényeivel, a halk fiatalok lassan visszatértek kunyhóikba vacsorázni. Csendben követtem őket, lemaradva az árnyékban.

Ki az ostoba?

Azt mondják, hogy nincs még egy olyan bölcs teremtmény, mint az emberi lény. Ennek a bölcsességnek hála lett az emberből az egyetlen atomháborúra képes állat.

A minap, feljött a hegyre az Osaka állomással szembeni biobolt tulajdonosa és magával hozta hét társát, mint a jószerencse hét istenét. Délben, miközben a rögtönzött barna rizses egytálételből lakmároztunk, egyikük a következőt mondta: "A gyerekek között mindig van egy, aki nem törődik a világgal és boldogan kacag pisilés közben, és van egy másik, aki mindig a 'ló' szerepét játssza a 'ló és lovas' játékban, és mindig van egy harmadik, aki ki tudja ügyeskedni a többiektől a tízórait. Az osztályfelelős kiválasztása előtt, a tanár komoly előadást tart a jó vezető kívánatos tulajdonságairól és a bölcs döntések fontosságáról. És mikor megtartják a szavazást, azt választják, aki boldogan kacag az út szélén."

Mindenki jól mulatott, de nem értettem, miért nevettek. Szerintem ez csak természetes.

Ha a dolgokat a nyereség és veszteség szempontjából nézzük, akkor azt a gyereket kell vesztesnek tekintenünk, aki mindig a ló szerepét játssza, de a nagyság és a középszerűség nem vonatkozik a gyerekekre. A tanár úgy gondolta, hogy az okos gyerek a leginkább figyelemre méltó, de a többi gyerek úgy látta, hogy az illető helytelen módon okos, aki elnyomna másokat.

Ha azt hisszük, hogy az a kivételes, aki okos és gondoskodni tud magáról, és hogy jobb kivételezettnek lenni, akkor a "felnőttek" értékrendjét követjük. Számomra úgy tűnik, hogy aki csak a maga dolgával törődik, meg a macskákkal, aki jól alszik, akinek nincs miért aggódnia, az él a legkielégítőbb módon. Nincs nagyobb annál, mint aki nem próbál elérni semmit.

Aiszóposz tanmeséjében, amikor a békák az istentől egy királyt kértek, ő egy fadarabot dobott le nekik. A békák kinevették a buta tuskót és amikor az istentől egy hatalmasabb királyt kértek, ő egy darumadarat küldött. A történet szerint a daru végül az összes békát felfalta.

Ha kiváló az, aki elől áll, az utána következőknek küzdeniük és erőlködniük kell. Ha egy átlagos fickót rakunk előre, a mögötte következőknek könnyű dolguk lesz. Az emberek azt tartják kiválónak, aki erős és okos, így olyan miniszterelnököt választanak, aki úgy húzza az országot, mint egy dízelmozdony.

– Milyen embert kéne miniszterelnöknek választani?

– Egy buta tuskót, – válaszoltam. – Senki sem jobb jelölt, mint Daruma-san  [Daruma-san egy népszerű keljfeljancsi-szerű japán gyerekjáték, ami egy meditáló szerzetesre hasonlít - a ford. megj.] , mondtam. – A fickó annyira laza, hogy évekig tud meditálni anélkül, hogy akár egy szót is szólna. Ha meglököd, feldől ugyan, de nem sokáig, mindig vissza ül. Daruma-san nem csak ölbe tett kézzel ül, összekulcsolva kezét és lábát. Hanem tudván, hogy neked is így kellene tenned, összeráncolt homlokkal néz a nyújtózkodókra.

Attól, hogy te nem csinálsz semmit, a világ még megy tovább. Milyen lenne a világ fejlődés nélkül? Mire jó a fejlődés? Ha a gazdasági növekedés 5%-ról 10%-ra emelkedik, megduplázódik a boldogság is? Mi a gond a 0%-os növekedéssel? Nem inkább egy stabil gazdaság ismérve ez? Létezhet annál jobb, mint egyszerűen élni és könnyedén venni a dolgokat?

Az emberek kitalálnak valamit, rájönnek a működésére és felhasználják a természetet azt gondolván, hogy az emberiség javát szolgálja majd. Ennek eredményeként a bolygó mára szennyezetté, az ember pedig zavarodottá vált, és megidéztük a modern idők káoszát.

Ezen a tanyán a "ne tégy semmit" gazdálkodást gyakoroljuk és tápláló, ízletes gabonákat, zöldségeket és citrusféléket eszünk. Van a dolgok forrásához közeli életben értelem és alapvető megelégedettség. Dal és költészet az élet.

A földműves akkor vált túlságosan elfoglalttá, amikor az emberek elkezdték vizsgálni a világot és úgy döntöttek, hogy "jó" ha ezt vagy azt tesszük. Minden kutatásom arra irányult, hogy  ne  tegyük ezt vagy azt. Ez a harminc év megtanított arra, hogy jobban járnának a gazdák, ha szinte semmit sem csinálnának.

Minél többet tevékenykednek az emberek, minél fejlettebb a társadalom, annál több probléma adódik. A természet fokozódó pusztulását, az erőforrások kimerülését, az emberi lélek zavarát és szétesését mind az okozta, hogy az emberiség véghez akar vinni valamit. Eredetileg nem volt ok a haladásra, és nem volt semmi tennivaló. Ott tartunk, hogy már nincs más kiút, mint egy olyan „mozgalom” létrehozása, amely nem akar elérni semmit.

 

Óvodába járásra születtem

Egy fiatal férfi, egy kis táskával a vállán, komótosan sétált felfele oda, ahol a földeken dolgoztunk.

– Honnan jöttél - kérdeztem.
– Odaátról.
– Hogy jutottál ide?
– Sétáltam.
– Mi vett rá, hogy idegyere?
– Nem tudom.

A legtöbben, akik idejönnek, kellően ráérnek ahhoz, hogy felfedjék nevüket vagy a múltjuk történetét. Ugyanakkor nem teszik egyértelművé a céljukat sem. Mivel sokan közülük nem tudják miért jönnek, csak jönnek, ez csak természetes.

Kezdjük ott, hogy az ember sem tudja honnan jött vagy hová tart. Ha azt mondjuk, hogy az anyánk méhéből születtünk és visszatérünk a földbe, az egy biológiai magyarázat, de senki se tudja igazán mi van a születés előtt, vagy miféle világ vár a halál után.

Anélkül születve, hogy ismerné okát, csak hogy lehunyja szemét és útra keljen a végtelen ismeretlenbe, az emberi lény valóban egy tragikus teremtmény.

A minap kezembe akadt egy gyékénykalap, amit a Shikoku templomot meglátogató zarándokok egy csoportja hagyott itt. A következő volt ráírva: "Eredetileg nincs kelet vagy nyugat / Tíz végtelen irány". Ezután, kezemben tartva a kalapot, újra megkérdeztem a fiatalt, honnan jött, és azt válaszolta, hogy ő egy templomi szerzetes fia Kanazawa-ból és mivel ostobaság egész nap szentírásokat olvasni a holtaknak, inkább földműves akart lenni.

Nincs kelet vagy nyugat. A Nap keleten kel, nyugaton nyugszik, de ez mindössze egy csillagászati megfigyelés. Ha tisztában vagy vele, hogy nem érted sem a keletet, sem a nyugatot közelebb állsz az igazsághoz. Az igazság az, hogy senkinek sincs fogalma arról, honnan származik a Nap.

A több tízezer szentírás között a leghálásabb a Szív Szútra, mely az összes lényeges pontot kifejti. Eszerint, "A Buddha azt mondta, 'A forma üresség, s az üresség forma. Anyag és lélek egyek, de mind üresek. Az ember nem él, nem halt meg, meg nem született és halhatatlan, öregség és betegség nélkül, növekedés és csökkenés nélkül."

Egy másik nap, miközben a rizst kaszáltuk, azt mondtam fiataloknak, akik épp egy nagy szalmarakás mellett pihentek – Azon tűnődtem, hogy mikor tavasszal elvetjük a rizst, szárba szökken, és most, hogy lekaszáljuk, úgy tűnik, mintha meghalna. De a tény, hogy ezt a rítust minden évben megismételjük, azt jelenti, hogy az élet folyamatosan jelen van ezen a mezőn, és az évenkénti halál maga az évenkénti újjászületés. Mondhatnánk, hogy a lekaszált rizs most folyamatosan él.

Az emberi lények az életet és halált egy meglehetősen rövid perspektívából szemlélik. Milyen jelentést hordozhat a tavasz születése és az ősz halála ennek a fűnek? Az emberek azt hiszik, hogy az élet öröm, a halál pedig szomorúság, de a rizs magja, mely a földben szunnyad és tavasszal szárba szökken, lehullajtja leveleit és elhervad ősszel, parányi magjában továbbra is magában őrzi az élet örömének teljességét: az élet öröme nem vész el a halálban. A halál nem más, mint pillanatnyi elmúlás. Vajon mondatnánk-e azt, hogy ez a rizs, mivel magába foglalja az élet örömének teljességét, nem ismeri a halál szomorúságát?

Ugyanaz történik folyamatosan az emberi testen belül is, mint ami a rizzsel és az árpával. Napról napra nő a haj és a köröm, meghal több tízezer sejt, születik több tízezer újabb; az egy hónappal ezelőtti vérünk nem ugyanaz volt, mint ma. Ha arra gondolunk, hogy a tulajdonságaink öröklik majd gyermekeink és unokáink, mondhatnánk, hogy minden áldott nap meghalunk és újjászületünk, és halálunk után mégis számos nemzedéken keresztül fogunk élni.

Ha minden egyes nap meg tudjuk élni és kiélvezni a részvételt ebben a körforgásban, nincs szükség többre. De a legtöbb ember nem képes élvezni a napról napra múló és változó életet. A megtapasztalt élethez való ragaszkodás és a megszokott kötődés okozza a haláltól való félelmet. A múltra figyelve, mely már elmúlt, vagy a jövőre, mely még nem jött el, elfelejtik, hogy a Földön élnek, itt és most. Zavarodottságukban küszködve nézik, ahogy elszáll az életük, mint egy álomban.

– Ha az élet és a halál valóság, nem elkerülhetetlen az emberi szenvedés?
– Nincs élet és halál.
– Hogy mondhatja ezt?

A világ maga az anyag egysége a tapasztalat áramlatán belül, de az emberek elméje a jelenségeket kettéosztja életté és halállá, jinné és janggá, létté és ürességgé. Az elme hajlamos hinni az érzékszervek által tapasztalt dolgok abszolút érvényességében, és ekkor első ízben válik az anyag olyan tárgyakká, amilyeneknek az emberi lények érzékelik őket.

Az anyagi világ formái, az élet és halál elképzelése, az egészség és a betegség, az öröm és a bánat, mind az emberi elméből fakadnak. A szútrában, melyben Buddha azt mondta, hogy minden üres, nem csak az emberi értelem által létrehozott bármely dolog belső valóságát tagadta, hanem kijelentette azt is, hogy az emberi érzelmek illúziók.

– Úgy érti,  minden  illúzió? Semmi sem maradt?
– Semmi sem maradt? Az "üresség" elképzelése nyilvánvalóan továbbra is az elmétekben van – mondtam a fiataloknak. – Ha nem tudod, honnan jöttél és merre tartasz, hogy lehetnél biztos benne, hogy itt vagy, itt állsz előttem? Értelmetlen a létezés?

A minap hallottam, amint egy négyéves kislány azt kérdezte az anyjától, "Miért születtem én ebbe a világba? Hogy óvodába járjak?" Természetesen az anyja nem tudta őszintén azt mondani, hogy "Igen, így van, úgyhogy indulhatsz is." És mégis, elmondható, hogy manapság az emberek arra születnek, hogy óvodába járjanak.

Egészen az egyetem végéig szorgalmasan tanulnak, hogy megtudják, mi okból születtek. Tudósok és filozófusok, még ha rá is megy az életük a próbálkozásra, azt állítják, elégedettek lennének, ha csak ezt az egy dolgot megértenék.

Eredetileg az emberi lényeknek nem volt céljuk. Most, hogy megálmodtak valamiféle célt, küzdenek, hogy megtalálják az élet értelmét. Egyszemélyes birkózás. Nincs cél, melyre gondolhatnánk és melynek keresésére indulhatnánk. Érdemes lenne megkérdezni a gyerekeket, hogy vajon értelmetlen-e egy cél nélküli élet.

Attól a pillanattól kezdődik az emberek szomorúsága, hogy belépnek az óvodába. Az emberi lény boldog természetű volt, de létrehozott egy nehéz világot és most küzd, hogy megpróbáljon kitörni belőle. A természetben van élet és halál, és a természet örömteli.

Az emberi társadalomban van élet és halál, és az emberek szomorúságban élnek.

 

Kúszó felhők és a tudomány illúziója

Ma reggel citrusok dobozait mosom a folyónál. Ahogy a lapos sziklán görnyedek, érzem a kezeimmel az őszi folyó hűvösségét. A szömörce vöröslő levelei a parton élesen elütnek a tiszta, kék őszi égtől. Lenyűgöz az ágak éggel szembeni váratlan pompája.

Ebben a hétköznapi jelenetben egy egész világnyi tapasztalat van jelen. A csobogó vízben, az idő múlásában, a folyó jobb és bal partjában, a napsütésben és árnyékokban, a vörös levelekben és a kék égben - mind szerepelnek a természet szent és néma könyvében. És az ember egy karcsú, merengő nádszál. Amint megkérdezi, hogy mi az a természet, azt is meg kell kérdeznie, hogy micsoda az a "mi" egyáltalán, és mi az ember, aki azt kérdezi, hogy "micsoda az a mi"? A vég nélküli kérdések világába vész.

A próbálkozásában, hogy világosan megértse, mi tölti el őt csodával, mi nyűgözi le, két lehetséges út áll előtte. Az első, mélyen magába nézni, önmagába, aki felteszi a "mi a természet?" kérdést.

A második, megvizsgálni a természetet az ember nélkül.

Az első út a filozófia és vallás felségterületére vezet. Üres tekintettel bámulva nem természetellenes azt látni, hogy a víz felülről lefelé folyik, de nem ellentmondás az sem, ha úgy tűnik, hogy a víz egy helyben áll és a híd az, ami folyik.

Ha viszont a második utat követjük, a kép különféle természeti jelenségekre bomlik; a víz, az áramlás sebessége, a hullámok, a szél és a felhők, mind a megfigyelés tárgyaivá válnak, ami további kérdésekhez vezet, amik végtelenül terjednek szét minden irányba. Ez a tudomány útja.

A világ egykor egyszerű volt. Csak futólag vettük észre, hogy nedvesek lettünk a harmatcseppektől, miközben egy réten kószáltunk. De attól fogva, hogy az emberek nekiálltak tudományosan megmagyarázni azt az egy csepp harmatot, az értelem végtelen poklába zárták magukat.

A vízmolekulákat hidrogén és oxigén atomok alkotják. Az emberek valamikor azt hitték, hogy a világ legkisebb részecskéi az atomok, de aztán kiderült, hogy az atom belsejében van egy atommag. Most felfedezték, hogy az atommagban még kisebb részecskék vannak. Több száz fajta nukleáris részecske van és hogy hol lesz a vége eme pillanatnyi világ vizsgálatának, senki se tudja.

Azt mondják, hogy az elektronok épp úgy keringenek rendkívül magas sebességgel az atomban, mint az üstökösök a galaxisban. Egy atomfizikus számára az elemi részecskék világa épp oly hatalmas, mint maga a világegyetem. Ugyanakkor sikerült kimutatni, hogy a mi galaxisunkon kívül számtalan más galaxis van még. Így egy űrkutató szemében a mi galaxisunk végtelenül apróvá zsugorodik. A tény az, hogy azok, akik szerint egy vízcsepp egyszerű, vagy egy szikla mozdulatlan és semleges, boldog, tudatlan bolondok, és a tudósok, akik ismerik a vízcseppet és a hatalmas univerzumot és akik számára a szikla egy nyüzsgő világ, melyben az elemi részecskék rakétákként szállnak, okos bolondok. Ha egyszerűen nézzük, a világ valós és közel van. Ha komplexen nézzük, a világ ijesztően elvonttá és távolivá válik.

A tudósoknak, akik örvendeztek, mikor elhozták az első követ a Holdról, kevesebb fogalmuk van a Holdról, mint a "Hány éves vagy, Mr. Hold?"-at éneklő gyerekeknek. Basho [a híres japán haiku költő, 1644-1694] a telihold tükröződését nézve egy nyugodt tó vizében, képes volt megragadni a természet csodáját. A tudósok, amikor kimentek az űrbe és körbetrappoltak az űrcsizmáikban, nem tettek mást, csak tönkretették a Hold pompáját több millió szerelmesnek és gyermeknek a Földön.

Hogy lehet az, hogy az emberek a tudományt hasznosnak hiszik az emberiség számára?

A gabonát eredetileg itt őrölték a faluban egy kőmalommal, amit lassan, kézzel forgattak.

Aztán épült egy vízimalom, összehasonlíthatatlanul nagyobb lendülettel, mint a régi kődaráló, hogy kihasználja a folyó áramlásának erejét.

Néhány évvel ezelőtt épült egy duzzasztógát, hogy hidroelektromos energiát termeljen és épült egy elektromos meghajtású malom.

Mivel szolgálja ez a fejlett gépezet az emberi lények javát? A rizs lisztté őrléséhez először fényezik a rizst, vagyis fehér rizst készítenek. Ez a gabona hántolásával jár, a csíra és a korpa eltávolításával, ami a jó egészség alapja, és csak a maradékot tartva meg [Japánul a maradék írásjele, melyet kasu-nak ejtenek, a "fehér" és a "rizs" tövekből áll össze. A korpa jele, nuka, pedig a "rizs" és az "egészség" szavakból.] Ez az egész technológia nem tesz mást, mint hogy a teljes gabonaszemeket nem teljes melléktermékekké alakítja. Ha a túl könnyen emészthető fehér rizs válik a napi főtáplálékká, az étrend tápanyaghiányos lesz és táplálékkiegészítőkre lesz szükség. A vízkerék és az őrlőgyár elvégzi a munkát a gyomor és belek helyett, ezért a szervek ellustulnak. Ugyanez van az üzemanyaggal is. A nyers olaj akkor keletkezik, amikor ősi növények szövetei mélyen a föld alá kerülnek és hatalmas nyomás és hő hatására átalakulnak. Ezt az anyagot ássák ki a sivatagban, pumpálják a kikötőbe egy csővezetékben, majd hajóztatják el Japánig, ahol egy óriási finomítóban benzinné és olajjá finomítják.

Vajon melyik a gyorsabb, melegebb és kényelmesebb, ezt az olajat égetni vagy a ház előtti cédrus és fenyő ágait? [jelenleg a világ legnagyobb részén nincs elég tűzifa. Fukuoka érvelése implicit tartalmazza a fák ültetésének szükségességét. Tágabb értelemben szerény és közvetlen válaszokat javasol a mindennapi élet igényeire.] Az üzemanyag ugyanaz a növényi anyag. Az olaj és a benzin mindössze hosszabb utat tett meg, míg ideért.

Most azt mondják, a fosszilis üzemanyagok nem elegendőek, hogy atomenergiát kell fejlesztenünk. Nem olyan egyszerű felkutatni a szűkös uránércet, radioaktív üzemanyaggá sűríteni és elégetni egy hatalmas nukleáris kemencében, mint száraz leveleket égetni egy gyufával. Arról nem is beszélve, hogy míg a levelek után csak hamu marad, a nukleáris tűz több ezer évig veszélyes hulladékot hagy maga után. Ugyanez az elv érvényesül a mezőgazdaságban is. Ha kövér rizsnövényeket termesztünk elöntött parcellákon, a növényt könnyedén megtámadják a kártevők és az betegségek. A "továbbfejlesztett" vetőmagfajtákat használóknak rovarirtó vegyszerekre és műtrágyákra kell támaszkodniuk.

De ha kisebb, ellenálló növényeket termesztünk egészséges környezetben, nincs szükség ezekre a vegyszerekre. Ha az elöntött rizsföldet ekével vagy traktorral műveljük meg, a talaj oxigénhiányos lesz, a talajszerkezet lebomlik, a giliszták és más élőlények elpusztulnak és a föld keménnyé és élettelenné válik. Amint ez bekövetkezik, kénytelenek leszünk minden évben megforgatni a földet.

De ha olyan módszert alkalmazunk, melyben a föld természetes módon magát műveli, nincs szükség ekére vagy kapálógépre. Hogyha kipucolunk az élő talajból minden szerves anyagot és mikroorganizmust, szükségessé válnak a gyorsan ható műtrágyák. Műtrágyákat használva, a rizs hamar és magasra nő, de vele együtt a gyomok is. Így gyomirtókat kezdünk alkalmazni és hasznosnak gondoljuk őket.

Amennyiben a gabonát lóherével együtt vetjük, és minden szalma és szerves maradvány visszakerül a földre talajtakarásként, a növények gyomirtók, műtrágyák vagy érett komposzt nélkül termeszthetők. Kevés olyan dolog van a földművelésben, amit nem lehet száműzni. Érett trágya, gyomirtó, rovarirtó, gépesítés, mind szükségtelenek. Ha olyan körülményeket teremtünk, hogy ezek szükségessé válnak, akkor szükség lesz a tudomány erejére.

Földemen bemutattam, hogy a természetes gazdálkodás a modern tudományos mezőgazdasághoz mérhető hozamot ér el. Ha a semmittevés mezőgazdaságának eredményessége összemérhető a tudományéval, a munkaerő és erőforrásigénye pedig a töredéke, akkor mégis mi haszna van a tudományos technológiának?

 

Relativitáselmélet

Felnéztem a fényes, napsütötte őszi égre, végigpásztáztam a környező mezőket és le voltam döbbenve. Az én földemen kívül az összes földön egy betakarító gép vagy kombájn rohangált. Az elmúlt három évben ez a falu a felismerhetetlenségig megváltozott.

Ahogyan arra számíthatunk is, a fiatalok a hegyen nem irigylik a gépesítésre való átállást. Élvezik a csendes, nyugodt betakarítást a régi kézi sarlóval.

Aznap este, ahogy befejeztük a vacsorát, egy tea mellett eszembe jutott, hogy régen ebben a faluban, amikor még mindenki kézzel kapált, valaki elkezdett tehenet használni. Nagyon büszke volt, hogy egyszerűen és gyorsan tudott végezni a szántás nehéz feladatával. Húsz évvel ezelőtt, amikor megjelent az első mechanikus kultivátor, a falubéliek összegyűltek és komolyan megvitatták, melyik a jobb, a tehén vagy a gép. Két vagy három éven belül nyilvánvalóvá vált, hogy a gépi szántás gyorsabb, és anélkül hogy a sebességen és kényelmen túlra tekintettek volna, a gazdák elhagyták igavonó állataikat. Egyszerűen csak azért, hogy hamarabb végezzenek a munkával, mint a szomszéd mezőn dolgozó gazda.

A gazda nem veszi észre, hogy mindössze egyetlen tényezővé vált a modern mezőgazdaság sebességet és hatékonyságot növelő egyenletében. Hagyja, hogy a mezőgazdasági berendezések értékesítő ügynöke gondolkodjon helyette.

Eredetileg az emberek felnéztek a csillagos éjszakai égboltra és lenyűgözte őket az univerzum végtelensége. Mára a tér és az idő kérdéseit teljes egészében a tudósokra hagyták.

Azt mondják, Einstein a fizikai Nobel díjat a relativitáselméletének felfoghatatlansága iránti tiszteletből kapta. Ha az elmélete világosan elmagyarázná a relativitás jelenségét a világban és így felszabadítaná az emberiséget a tér és az idő korlátaiból, egy kellemesebb és nyugodtabb világot hozva el, akkor dicséretes lenne. A magyarázata azonban zavarba ejtő, és ettől az emberek azt hiszik, hogy a világ bonyolultsága túl van valamennyi lehetséges megértésen. Inkább a "béke és az emberi lélek megzavarása" címet kellett volna odaítélni neki.

A természetben a relativitás világa nem létezik. A relatív jelenségek elképzelése az emberi értelem által megtapasztalható struktúra. A többi állat az osztatlan valóság világában él. Amennyire az intellektus relatív világában él valaki, annyira téveszti szem elől az időt az idő mögött és a teret a tér mögött.

– Talán azon tűnődtök, miért piszkálom egyfolytában a tudósokat - mondtam, és kortyoltam egyet a teából. A fiatalok mosolyogva néztek fel, arcuk ragyogott a lobogó tűz fényében. – Azért, mert a tudós szerepe a társadalomban hasonló a diszkrimináció szerepéhez a saját elménkben.

Háború és béke nélküli falu

A kígyó bekap egy békát, majd eltűnik a fűben. Egy lány felsikolt. Egy bátor kölyök elfintorodik, majd egy követ hajít a kígyó után. A többiek nevetnek. A követ dobó fiúhoz fordulok – Szerinted mire volt ez jó?

A sólyom a kígyóra vadászik. A farkas a sólyomra támad. Az ember megöli a farkast, majd meghal egy tuberkulózis vírustól. Baktériumok telepednek meg az ember maradványain, és más állatok, füvek és fák virágoznak a baktériumok által elérhetővé tett tápanyagokból. A rovarok megtámadják a fákat, a békák megeszik a rovarokat. Az állatok, növények, mikroorganizmusok mind részei az élet körforgásának. Fenntartva egy megfelelő egyensúlyt, természetesen szabályozott létezésben élnek. Az ember választhat, hogy olyannak látja ezt a világot, ahol az erős felfalja a gyengét vagy olyannak, ami az együttélésen és a kölcsönös előnyökön alapul. Akárhogy is, ez egy önkényes értelmezés, ami szelet vet és vihart arat, további zavart okozva.

A felnőttek a békát sajnálják, átérzik a halálát, a kígyót pedig megvetik.

Ez az érzés természetesnek és bevett dolognak tűnhet, de valóban erről van szó?

Az egyik ifjú azt mondta: "Ha olyannak látjuk az életet, ahol az erős felfalja a gyengét, a Föld a vérengzés és pusztítás poklává válik. Márpedig elkerülhetetlen, hogy a gyengék feláldozzák magukat az erősekért. Az, hogy az erős győz és túlél, míg a gyenge kihal, a természet törvénye. Az évmilliók során fennmaradt lények, melyek ma benépesítik a Földet, az életért folytatott küzdelem győztesei. Mondhatnánk azt is, hogy a természet gondviselése a legrátermettebb túlélése."

Egy másik fiatal hozzászólt: "Legalábbis így látják a győztesek. Én úgy látom, hogy ez a világ az együttélés és a kölcsönös előnyök világa. A gabona, a lóhere és a sokfajta fűféle és gyom, kölcsönösen előnyös életet élnek ezen a mezőn. Borostyán a fák körül; Mohák és zuzmók a fák törzsén és ágain. Az erdő lombkoronája alatt terjedő páfrány. Madarak és békák, növények, rovarok, kisállatok, baktériumok, gombák - minden élőlény alapvető szerepet tölt be és előnyük származik egymás létezéséből."

Felszólalt a harmadik: "A világban egyszerre van jelen az erős felfalja a gyengét és az egymás mellett élés elve. Az erősebb élőlények nem vesznek el a szükségesnél több élelmet; bár megtámadnak más élőlényeket, a természet egyensúlya összességében fennmarad. A természet gondviselése a béke és rend megőrzésének sziklaszilárd szabálya."

Három ember, három különböző nézőpont. Én mindhárom véleményt elvetem.

Maga a világ sosem kérdezi, hogy vajon versenyen vagy együttműködésen alapul-e. Ha az emberi értelem relatív szemszögéből nézzük, vannak erősek és vannak gyengék, vannak nagyok és aprók.

Mármost, azt senki sem vonja kétségbe, hogy ez a relatív nézőpont létezik, de ha például azt kellene feltételeznünk, hogy az emberi észlelés viszonylagossága téved, hogy nincs nagy és nincs kicsi, nincs fent és nincs lent; ha azt mondanánk, hogy ilyen nézőpont egyáltalán nem létezik, az emberi értékek és ítéletek összeomlanának.

"Nem csak a képzelet üres szárnyalása ez a világnézet? A valóságban vannak nagy országok és kis országok. Ha létezik szegénység és bőség, erős és gyenge, elkerülhetetlenek lesznek a viták és így lesznek győztesek és vesztesek. Nem mondhatnánk inkább azt, hogy ezek a relatív érzékelések és a keletkező érzések emberiek, ennélfogva természetesek, hogy ezek az emberi lét egyedülálló kiváltságai?"

Más állatok harcolnak, de nem háborúznak. Ha azt mondjuk, hogy a háborúzás, ami az erős és gyenge elképzelésén alapul az emberiség "kiváltsága", akkor az élet egy színjáték. Az ember tragédiája épp abban rejlik, hogy nincs tudatában ennek a színjátéknak. Akik egy ellentmondás és megkülönböztetés nélküli világban élnek békében, azok a csecsemők. Érzékelik a fényt és a sötétet, az erőset és a gyengét, de nem ítélkeznek. Még ha létezik is kígyó és béka, a gyerek nem fogja fel az erős és a gyenge fogalmát.

Jelen van az eredeti életöröm, de a haláltól való félelem még nem jelent meg. A felnőttek szemében felbukkanó szeretet és gyűlölet eredetileg nem különböző dolgok, hanem ugyanannak a két oldala. A szeretet a gyűlölet táptalaja. Ha a szeretet érméjét megfordítjuk, gyűlöletté válik. Csak úgy lehet elkerülni, hogy elvesszünk az érzékelhető világ dualizmusában, ha átlépünk egy szempontok nélküli, abszolút világba.

Az emberek különbséget tesznek Én és Mások között. Amíg létezik egó és léteznek a "mások", az emberek nem mentesülhetnek a szeretet és gyűlölet hatása alól. A szív, mely szereti a komisz egót, megteremti a gyűlölt ellenséget. Az ember elsődleges és legnagyobb ellensége a számára olyannyira kedves Én.

Az emberek a támadást vagy védekezést választják. Majd az ezt követő harcban azzal vádolják egymást, hogy a másik szította a konfliktust. Olyan ez, mintha tapsolnánk, aztán arról vitatkoznánk, hogy melyik kezünk keltette a hangot, a jobb vagy a bal? Egyik állítás sem helyes vagy helytelen, jó vagy rossz. Minden tudatos megkülönböztetés egyidejűleg bukkan fel és mind téves.

A várépítés alapjaitól fogva tévút. Bár az uralkodó azzal mentegetőzik, hogy a vár a város védelmét szolgálja, valójában csak magát az uralkodót, és kényszerítő erőt gyakorol a környezetére. Azzal, hogy a zsarnok támadástól tart és erődítménnyé teszi a várost, fegyvereket halmoz fel és az ajtóba helyezi a kulcsot.

A védekezés önmagában is egy támadás. Az önvédelmi fegyverek mindig ürügyéül szolgálnak azoknak, akik háborút akarnak szítani. A háború csapása az én-mások, erős-gyenge, támadás-védekezés típusú üres különbségtételek megerősítéséből és felnagyításából ered. Nincs más út a békéhez, mintha mindannyian eltávolodunk a relatív érzékesés várkapujától, lemegyünk a rétre és visszatérünk a nem-aktív természetű szívhez.

Ha a sarlót élesítsük a kard helyett.

Hajdanán a gazdák békés emberek voltak, de manapság Ausztráliával vitatkoznak a húsról, Oroszországgal veszekednek a halról és az amerikai búzától és szójababtól függnek.

Úgy érzem, mintha Japánban egy nagy fa árnyékában élnénk, és nincs veszélyesebb hely vihar idején, mint egy nagy fa alatt. És nincs annál nagyobb ostobaság, mint egy "nukleáris ernyő" alatt keresni menedéket, ami az első célpont lesz a következő háborúban.

Most ezalatt a sötét ernyő alatt szántjuk a földet. Úgy érzem, mintha a válság belülről és kívülről egyaránt közelegne.

Szabaduljunk meg a belül és kívül elképzelésétől. A gazdák mindenhol a világon alapvetően ugyanazok a gazdák. Mondjuk azt, hogy a béke kulcsa a földhöz közel fekszik.

A szalmaszál forradalom

A fiatalok között, akik ezekbe a hegyi kunyhókba jönnek, vannak testben és lélekben szegények, akik feladtak minden reményt. Én csak egy öreg földműves vagyok, akik röstelli, hogy még egy pár szandállal sem tud szolgálni nekik; de még mindig van egyvalami, amit adhatok.

Felvettem a kunyhók előtt egy kis szalmaszálat és azt mondtam – Ebből az egy szál szalmából, forradalom születhet.

– Küszöbön az emberiség pusztulása, és ön még mindig reményt lát egy szalmához való ragaszkodásban? – kérdezte egy ifjú, némi keserűséggel a hangjában.

Ez a szalmaszál aprónak és könnyűnek tűnik, és a legtöbben nincsenek tisztában vele, hogy valójában mekkora súlya van. Ha az emberek ismernék ennek a szalmaszálnak az erejét, forradalom törne ki, ami elég erős lenne ahhoz, hogy megmozgassa ezt az országot és a világot.

Gyerekkoromban volt egy ember, aki az Inuyose hágó közelében élt. Úgy tűnt, semmi mást nem tesz, mint lóháton cipel egy csomag szenet az út mentén, úgy két mérföldnyire, a hegy tetejétől Gunchu kikötőjéig. És mégis meggazdagodott. Ha megkérdezzük, hogy hogyan, az a mondás járja, hogy a kikötőből hazafelé vezető úton, összeszedte az út széléről az elpottyantott szalmát és lócitromot és a földjére hordta. A mottója a következő volt:

"Vélj fontosnak minden egyes szál szalmát és ne tégy semmit feleslegesen." Gazdag emberré tette.

– Még ha fel is gyújtanád a szalmát, nem hinném, hogy elegendő lenne egy forradalom lángra lobbantásához.

Lágy szellő suhant át a gyümölcsfákon, napfény szűrődött át a zöld levelek között. A szalma rizstermesztésben való használatáról kezdtem beszélni. Már közel negyven éve, hogy rájöttem, mennyire fontos tud lenni a szalma a rizs és árpa termesztésében.

Abban az időben egy régi, évek óta parlagon hagyott rizsföld mellett mentem el Kochi prefektúrában, és egészséges rizst láttam kibukkanni a gyomok kuszasága és a mezőn felgyülemlett szalma közül. Miután sok éven át elemeztem a következményeit, megalkottam a rizs és árpatermesztés egy teljesen új módszerét.

Mivel hittem benne, hogy ez a gazdálkodás egy természetes és forradalmi módja, könyvekben és újságokban írtam róla és tucatszor beszéltem a tévében és a rádióban.

Pofonegyszerű dolognak tűnik, de a gazdák annyira berögzültek abba, hogy hogyan kell használni a szalmát, hogy valószínűtlen, hogy könnyen elfogadnák a változást. A friss szalma szétterítése a földön kockázatos, mert a rizsszem üszkössége és a hajtáspenész betegségek mindig jelen van a rizs szalmájában. A múltban ezek a betegségek hatalmas károkat okoztak, és ez az egyik fő ok, amiért a gazdák a szalmát először mindig komposztálták, mielőtt visszatették volna a földre. Réges-régen a rizs szalmájának gondos ártalmatlanítása bevett fogás volt az üszkösödés ellen és volt idő, amikor Hokkaidón törvény írta elő a szalma nagybani égetését.

A kártevők át is tudnak telelni a szalmában. Ezért a fertőzés elkerülése érdekében a gazdák nagy gonddal egész télen át komposztálták a szalmát, hogy tavaszra biztosan teljesen lebomoljon. Ezért voltak a japán gazdák földjei mindig olyan takarosak. A mindennapi élet tapasztalata az volt, hogy ha hagyták szanaszét heverni a szalmát, akkor az égiek megbüntették őket gondatlanságukért.

Több év kísérletezés után, most már a technikai szakemberek is megerősítették elméletemet, miszerint 6 hónappal a vetés előtt teljesen biztonságos a friss szalma szétterítése. Ez minden korábbi elképzelést felborít a témában. De sok idő kell ahhoz, míg a gazdák hajlandóak lesznek a szalmát ilyen módon használni.

Már évszázadok óta dolgoznak a komposztálás hatékonyságának növelésén. A Földművelésügyi Minisztérium pénzzel is ösztönözte a komposzttermelést és évente rendeztek komposzt versenyeket. A gazdák kezdtek hinni a komposztban, mintha az a talaj védőszentje lenne. Most ismét van egy mozgalom, hogy még több komposztot készítsünk, "jobb" komposztot, gilisztákkal és "komposzt-indítókkal".

Nincs ok azt feltételezni, hogy könnyedén elfogadásra kerül a javaslatom, miszerint az előkészített komposzt felesleges, hogy nem kell mást tenni, mint szétszórni a mezőn a friss szalmát, aprítás nélkül.

Tokió felé utazva, kitekintve a Tokaido vonat ablakán, végignéztem a japán vidék átalakulását.

A téli mezőket nézve, melyeknek arca teljesen megváltozott az elmúlt tíz évben, olyan dühöt éreztem, melyet nem tudok kifejezni. A korábbi takaros, zöld árpával, kínai csűdfűvel és virágzó repcével tarkított táj már nem létezik. Ehelyett halmokba rakják a félig-égett szalmát és otthagyják, hogy az eső áztassa. A szalma elhanyagolása bizonyíték a modern földművelés betegségére. A tájak sivársága felfedi a gazda lelkének sivárságát. Ez a kormányzati vezetők felelősségét is felveti és világosan rámutat egy bölcs agrárpolitika hiányára.

Az ember, aki néhány évvel ezelőtt a téli gabona termesztésének "kegyes végéről" beszélt, a "haláláról az út szélén", mit gondol most, amikor ezeket az üres mezőket látja? Télidő japánjának kopár földjeit látva képtelen vagyok tovább türelemmel lenni. Ezzel a szalmával, én magam fogok forradalmat indítani!

Az eddig csendben hallgató fiatalok egyszer csak kacagásban törtek ki.

– Egy egyszemélyes forradalom! Holnap kapjunk fel egy nagy zsák árpa- rizs- és lóheremagot és vágjunk bele, vigyük a vállunkon, mint Okuninushi-no-mikoto (a gyógyítás legendás japán istene, aki a szerencsét a vállán cipelt nagy zsákból szórja, szerte az országban) és szórjuk szét Tokaido mezőin.

– Nem egyszemélyes forradalom – nevettem, – egy szalmaszál forradalma.

Kilépve a kunyhóból a délutáni napfényre, egy pillanatra megálltam, elnéztem a terméstől roskadozó környező gyümölcsfákat és a gyomok és a lóhere között kapirgáló csirkéket. Majd elindultam szokott utamon a mezők felé.