ZEN IRODALOM ZEN LITERATURE
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Pierre Székely Péter
(Budapest, 1923. június 11. - Párizs, 2001. április 3.)
Pecsétnyomat a szobrász buddhista nevével
石竜 Kősárkány / Pierre Dragon / Stone Dragon
 |
 |
Japán A nyolcvanas évektől egyre több időt töltött Japánban, ahol egyrészt a távol-keleti filozófiák, az ősi japán kultúra - ikonográfiai változásokban is megnyilvánuló - hatása, másrészt a XXI. századi nagyipari technológia lehetőségei voltak hatással művészetére. Székely így teljesítette be Pierre Suchard találó jóslatát, így lett valóban "minden idők és tájak" szobrászává.
Élete vége felé azonban már nem érte be ennyivel: minden vallások és kultúrák bölcselőjének mezét is magára öltötte, amint arról a kilencvenes években Magyarországon kiadott könyvei tanúskodnak. Világ-, mű- és énmagyarázatának módszere analóg volt a szobrokéval: talált kövek, talált formák, színes rétegek összeragasztott, teoretikus következetességgel kifejlesztett rendszer. A sorsszerűként felfogott véletlennek éppoly meghatározó szerepe volt benne, mint a szobrok létrejöttében. |
Des les années 80 Pierre Székely passe beaucoup de temps au Japon. Il s'intéresse profondément a la philosophie d'Extreme-Orient et la culture japonaise qui font leur effet rapidement dans l'iconographie de l'artiste. La technique pointue de l'industrie du marbre japonais a eu également grand effet sur son propre technique du travail. Cet ainsi que la prédiction de Pierre Suchard c'est réaliser - Székely est devenu " le sculpteur de tous les pays et toutes les eres " Vers la fin de sa vie, il est devenu le gourou de toutes cultures et toutes religions, ses livres, son ouvre s'en témoins.
|
A mozgás nyoma
„Ha nyugalomba hozod a mozgást, mozgásba jön a nyugalom.”
Szeng-can (529-613): Bízz a szívben
A zen szövegeket fordította és a grafikákat válogatta: Terebess Gábor.
Képek forrása: Élet és irodalom, az 1970-es évektől; Pierre Székely: Le beau est rouge, 1978.
Le sang (Vér)
Lithographie sur velin, Signée et numérotée 6 en bas à droite, 53 x 52 cm.Egyszer a Nyugati és a Keleti Csarnok szerzetesei veszekedtek egy kismacskán. Nan-csüan mester felvette a macskát és elébük tartotta:
– Szóljatok érte egy szót, vagy megölöm!
A szerzetesek zavartan hallgattak, mire Nan-csüan kettévágta a macskát.
Estefelé megérkezett Csao-csou, és Nan-csüan elmesélte neki, mi történt. Csao-csou levette egyik szalmabocskorát, a feje tetejére rakta és indult kifelé.
– Ha itt lettél volna – sóhajtott Nan-csüan –, megmented azt a macskát.
La flamme (Láng)
Lithographie sur velin, Signée et numérotée 8 en bas à droite, 53 x 52 cm.Vándoréveiben Tan-hszia egy dermesztően hideg templomban éjszakázott. Más tüzelőt nem találván, az oltár egyik fából faragott Buddha szobrával gyújtott be, hogy felmelegedjen. A templom papja mélységesen felháborodott.
Tan-hszia piszkálgatni kezdte a parazsat:
– Bárhogy keresem, nem találom Buddha csont ereklyéit – mondta.
– Hogy találhatnál csont ereklyéket egy fa-Buddhában?
– Ha nincsenek, akkor raknék még egy szobrot a tűzre!
La bouche (Száj)
Lithographie sur velin, Signée et numérotée 3 en bas à droite, 53 x 52 cm.– Bár tüzet mondunk – mondta Jün-men –, mégse égetjük meg a szánkat.
Le drapeau (Zászló)
Lithographie sur velin, Signée et numérotée 9 en bas à droite, 53 x 52 cm.A szél lobogtatta a templomi zászlót. Két szerzetes arról vitatkozott, vajon a zászló mozog-e vagy a szél. Csűrték-csavarták a szót, de egyikük sem tudta meggyőzni a másikat.
Egyszer csak megszólalt mellettük a hatodik pátriárka:
– Nem a szél és nem a zászló az, ami mozog. Hanem a tiszteletre méltó elmétek.A szerzetesek riadtan elhallgattak.
L'astre (Csillag)
Lithographie sur velin, Signée et numérotée 10 en bas à droite, 53 x 52 cm.Tung-san útközben, ahogy átkelt egy patakon, meglátta saját tükörképét a vízben. Hirtelen megvilágosult, és boldogan énekelte:
„Egyedül járok, és mindenütt szembe jő,
Ő az, aki vagyok, én mégse vagyok Ő.”
Femme Buddha (Nő-Buddha), tusfestmény, 1997– Ki a Buddha? – kérdezte egy szerzetes.
– Az ott a szentélyben – felelte Csao-csou.
– Hát az nem egy agyagszobor?
– De igen.
– Akkor ki a Buddha?
– Az ott a szentélyben.
– Miért állítod te azt – kérdezte egy szerzetes Ma-cutól –, hogy az értelem az a Buddha?
– Hogy a porontyok abbahagyják a sírást.
– És ha abbahagyták?
– Akkor azt mondom, hogy az értelem tulajdonképp nem is értelem, nem is Buddha.
– És mit mondasz annak, aki nem sorolható se ide, se oda?
– Hogy egyéb sem!
– És ha netán olyan emberre bukkansz, aki nem kötődik az egyébhez sem?
– Csak annyit mondok neki, igazodjon a Nagy Úthoz.
– Hogy igazodjunk az Úthoz? – kérdezte egy másik szerzetes.
– Én nem igazodom – jelentette ki Ma-cu.
– Meg akarjátok ismerni a pátriárkákat? – kérdezte Jün-men a szerzeteseitől. Rájuk bökött a botjával. – A pátriárkák ott ugrálnak a fejetek tetején! És tudjátok, hol van a szemük? Lábbal tapossátok!
– Mi a Buddha? – kérdezte egy szerzetes.
– Egy használt seggtörlő – felelt Jün-men.
Születése után Buddha egyik kezével az égre mutatott, másikkal a földre, hetet lépett előre, szétnézett a négy égtáj felé és kijelentette: „Ég fölött, ég alatt egyedül én vagyok tiszteletre méltó!”
– Ha ott lettem volna – jegyezte meg a legenda kapcsán Jün-men –, egy csapással agyonverem, és ebekkel zabáltatom fel a húsát.
Hszüan-sa már felült a szószékre. Míg a gyülekezet csendben várta, hogy megkezdje tanítóbeszédét, az udvarról behallatszott egy fecske csivitelése.
– Milyen fennkölten példálódzik a valóságról! – szólalt meg Hszüan-sa. – Milyen világosan értelmezi az Eszmét! – azzal leszállt a szószékről és visszavonult.
Egyszer egy szerzetes megkérdezte Csao-csout:
– Van-e a kutyának buddha-természete?
– Nincs – felelte Csao-csou.
– Minden lénynek van buddha-természete, a buddháktól a hangyákig – folytatta a kérdező. – Miért épp a kutyának nincs?
– Mert válogatós.
Hszüe-feng kint dolgozott a mezőn tanítványaival. Észrevett egy kígyót, és felkapta a botjával:
– Ide nézzetek! – kiáltott oda a szerzeteseknek, hadd lássák, amint kettévágja késével.
Hszüan-sa ott termett, felszedte a döglött kígyó két felét, és messzire maguk mögé hajította. Aztán visszament dolgozni, mintha mi se történt volna.
Mindenki megrökönyödött.
– Milyen fürge vagy! – jegyezte meg Hszüe-feng.
– Mielőtt létezett volna a tudat, hol voltak a tárgyak?
– Ha szélcsendben rezegnek a lótuszlevelek, biztos hal úszkál mellettük – mondta Tung-san.
– Mit szólsz ahhoz a csodás összhanghoz, ahogy a kiscsirke belülről kopácsolja a tojáshéjat, a tyúk pedig kívülről?
– Visszhang – felelt Jün-men.
Egy napon Lu Keng kormányzó a következő történetet mesélte Nan-csüannak:
– Egyszer egy ember a fejébe vette, hogy palackban fog libát nevelni. Telt az idő, és a liba akkorára nőtt, hogy nem fért ki többé a palack száján. Az ember nem akarta, hogy a libának bántódása essék, de a palackot is sajnálta széttörni. Mit tennél a helyében, mester?
– Kormányzó! – szólította őt Nan-csüan.
– Tessék.
– Kinn van!
Lépcsőt söpör bambusz árnya,
bár a por rendíthetetlen.
Tómélybe váj hold sugára,
bár a víztükör sértetlen.
(禪林句集 Zenrin-kushū)
Marhabőr faliképAlighogy sétára indultak, mester és tanítványa, vadludak szálltak el a fejük felett.
– Mik ezek? – kérdezte Ma-cu.
– Vadlibák – nézett föl Paj-csang.
– Merre szállnak?
– Már elhúztak!
Ma-cu megragadta és úgy megcsavarta Paj-csang orrát, hogy tanítványa felüvöltött kínjában.
– Hogy húztak volna el?! – harsogott Ma-cu.
Paj-csang feleszmélt.
Marhabőr faliképEgy apáca a titkos tanításról faggatózott Csao-csou-nál.
A mester megérintette az apáca szemérmét.
– Tisztelendőséged még mindig ilyen? – szörnyülködött az apáca.
– Nem én vagyok ilyen, hanem te! – állapította meg a mester.
Evőcsésze-mosogatás közben Tung-san két varjút figyelt, ahogy egy békán marakodtak.
Arra jött egy szerzetes és megkérdezte:
– Miért süllyedtek ezek idáig?
– Temiattad – felelte a mester.
Niao-ko ágakból rótt magának alvóhelyet egy fenyőfán, ezért Fészkes mesterként emlegették. Tanítványa, Huj-tung évekig tanyázott a közelében, végül megunta, hogy mesterétől nem kap semmiféle oktatást.
- Hová indulsz? – kérdezte tőle Niao-ko.
- Hiába lettem csan szerzetes, nem tanítottál semmire. Keresek másik mestert.
- Egy csekélyke csant azért én is nyújthatok - mondta Niao-ko, azzal felcsípett fészkéről egy tollpihét és feléje fújta.
Huj-tung hirtelen megvilágosult.
Lin-csi mester éppen lábat mosott, mikor Csao-csou beállított hozzá.
– Miért jött ide nyugatról Bódhidharma? – érdeklődött Csao-csou.
– Most mosom a lábam! – mordult rá Lin-csi.
Csao-csou közelebb hajolt, mintha nem jól hallotta volna.
– Nyakon öntselek még egy dézsa lábvízzel? – förmedt rá Lin-csi.
Csao-csou odébbállt.
Váratlan vendégek érkeztek a kolostorba, és a szerzetes-szakács az összekapkodott zöldséggel, nyisz-nyisz, a nagy sietetségben egy kígyót is beleaprított a levesbe, anélkül, hogy észrevette volna.
Az ebéd közepe táján hívatták és Fúgai mester egy hang nélkül elétartotta a kígyó fejét. A szakács kiragadta a mester ujjai közül a kígyófejet, egy „köszönömmel" lenyelte, és kisietett a teremből.
Egy szerzetes meglátott egy macskát:
– Ez szerintem macska – szólt Csao-csouhoz. – Hát te minek hívod?
– Te macskának hívod – felelte Csao-csou.
