S. Nagy Anikó
Az orosz tea jelképe a szamovár
Teakult, a Terebess Online különlapja

"Tajtékzik a réz vitéz, lobot vet haragos torka, gomolyagként dől belőle a pára, fehéren zubog és tombol a fortyogó víz. A szamovár megszokott dalára zendít több szólamon..." (Ivan Kokrev, A szamovár 1858)
A ma már világszerte ismert szamovár fogalma elválaszthatatlan az orosz teázástól. A családi tűzhely, az otthonosság, a baráti társaság szimbóluma. Írók és költők írtak róla gyönyörű sorokat, festményeken, népművészeti tárgyak sokaságán főszereplő. Közmondások fejezik ki a hozzá fűzött "tisztelettudó" jó viszonyt.
A teafőzés oroszországi meghonosodása azonban nem a szamovár feltalálásával kezdődött. Először kínai mintára réz, (előkelőbb háztartásokban ezüst, nem ritkán aranyozott) teáskannákat használtak, mégpedig kétfélét. A lapított gömbtestű magas fogóval ellátott kiöntőcsöves kannákban forralták fel a fizet spiritusz- vagy olajláng felett egy kis állványon. (A fogót praktikus célból fával borították be.) A karcsúbb, oldalfüllel ellátott teáskannában forrázták le a leveleket, "főzték be" a teát. A kannák testét a növény- és állatvilág stilizált motívumai díszítették. A kiöntőcsövek gyakran madárfejben végződtek. A tealeveleket hengeres vagy szögletes, szűk nyakú, fedeles, belül ónozott réz-edényekben tartották. Felületük ornamentikája méltán emelte őket a teaasztal díszévé. A réz teáskannák legszebb példányait az Ural vidéki rézedény-műhelyekben készítették, a 18. század közepétől nagy mennyiségben. (Korábban a rézedényeket Oroszország európai részéből szállították az Urálon túlra, ahol rendkívül drágán adták el. A helyi lakosok például a rézüstökért annyi prémet adtak, amennyi azokban belefért.) Az uráli gyárak termékeikkel hamarosan ellátták saját körzetüket. Edényeik kapósak voltak a Nyizsnyij Novgorod-i vásárokon. Az uráli gyárakból napvilágot láttak különleges főzők is. Szemre nem sokban különböztek a teafőzőktől. Gömbtestükbe azonban egy bádoghengert helyeztek el, alján szellőzőnyílásokkal. A hengerben faszén izzott, felforralta és melegen tartotta a benne levő folyadékot. A főző alkalmas volt a teavíz forralására, de melegen tartotta az utcákon, vásárokon árusított "szbiteny" nevű ősi orosz italt is, melyet mézből, gyógyfüvekből és fűszerekből készítettek el. Az edény a nevét is erről az italról kapta: szbitennyik. Innen már csak egy lépés volt a szamovár feltalálása.
A hagyomány szerint az elsőt egy tulai fegyverkovács készítette 1750 körül rézből vagy tombakból (réz, cink és ezüst ötvözete). Az írott források a szamovárt először 1745-ben és 1746-ban említik.
Tula már a 17. században Oroszország egyik legnagyobb fémfeldolgozó központja volt. Főleg fegyvergyártással foglalkoztak itt, de készítettek háztartási cikkeket, rézedényeket is. Az első ismert szamovárgyárat Nazar Liszicin fegyverkovács alapította 1778-ban. a 18-19. század fordulóján több műhely specializálódott szamovár és teafőző gyártására. A 19. század elejéről már több alapító neve ismert: Kiszelev, Kuracsov, Szidnev, Afanaszjev stb. Az 1812-ben létrehozott Lomov Testvérek gyárában az 1820-as években 1000-1200 szamovárt készítettek évente. A század közepén Tulában több mint 80 kisebb-nagyobb gyár működött. Közülük legnagyobbá az első világháborúig termelő "Batasev" szamovárgyár vált. Készítettek szamovárt Moszkvában, Szentpétervárott és más városokban is.
A szamovár lényege az volt, hogy a szbitennyikhez hasonlóan a víztartó edényben egy hosszú, hengeres, alul ráccsal lezárt tartályt (fűtőcső) helyeztek el a faszén számára. Az nem égett el gyorsan, csak parázslott. Forrón tartotta a benne levő vizet. A tartályt kis csappal látták el, hogy könnyebb legyen vizet venni. A teaesszenciát egy kis porcelán teáskannában készítették el, amit aztán feltettek a szamovár tetejére, hogy ne hűljön ki.
A szamovár készítése több fázisban történt. A mesterség apáról fiúra szállt. Gyakran a munkát megosztva a kovácsok, esztergályosok, lakatosok között, anyaggal együtt kiadták házakhoz, s csak az összeszerelésük történt gyárakban.
Először három hengert - egy nagyobbat és két kisebbet - hajlítottak, majd összeforrasztották őket. A nagyobb hengerből speciális kalapácsok segítségével kikalapálták, azután esztergályozták a szamovár testét. Ez a művelet határozta meg a szamovár külső formáját. A belsejét ónozták. A másik két hengerből formálták a nyakat és a belső fűtőcsövet. A lakatosok "feldíszítették" a szamovárt. Ők készítették a cifra csapokat, fogantyúkat. A szerelők feladata volt a részek összeállítása. A kész szamovárra ráütötték a gyár bélyegét, a készítés időpontját, s ha egy mester készítette az egészet, akkor az ő nevét is. (A bélyeg használata a 19. század második felében vált általánossá.)
A formák változatosak voltak. Az elsők antik vázákra emlékeztetnek és a kor stílusának megfelelőek. Utánozták a hagyományos orosz edényformákat is. Később állandósult a gömb-, kehely-, a hengeres és a körteforma. Készítettek kocka és hasáb alakúakat, hordóformájúakat is. Figurális és növényi díszítmények kerültek a csapokra és a fogantyúkra, áttörtek és girlandok a szamovár felső szegélyére.
Méret szerint is többfélét gyártottak. Nagy családi és vendéglői, néhány veder űrtartalmútól a néhány poharas kis útiszamovárig. (Az 1870-es évekig nem űrtartalmuk, hanem súlyuk szerint árusították!)
Készültek 3-4 részre osztott, többféle étel vagy ital melegen tartására szolgáló ún. univerzális szamovárok is, de ezek sohasem terjedtek el szélesebb körben.
A múlt század végén egy pétervári kereskedő újságban hirdetett egy univerzális úti változatot. Ez ovális, két részre osztott szamovár volt magas fogantyúval. A túlzások közé tartozik az az ugyancsak újságban hirdetett "takarékos lámpovár", amely nem volt más, mint egy asztali lámpa, amelyre egy teáskannát helyeztek el.
A szamovárt külföldön is ismerték, "orosz teamasinának" nevezték. (Az 1873 évi Bécsi Világkiállítás látogató találkozhattak vele.) Használatuk azonban nem volt általános. Jelentős mennyiségben csak a múlt század végén jutott el Európa nagyobb városaiba, akkor is inkább csak szuvenírként.) A 20. század elején nagyobb mennyiséget exportáltak Törökországba, Iránba, és Marokkóba.)
Az orosz háztartásokban a 18-19. század fordulóján vált általánossá. Alig volt olyan ház - még a szegényebbek között is -, ahonnan hiányzott volna, pedig nem volt olcsó.
Nyikolaj Osztrovszkij írta a múlt század közepén a "Moszkvarecsje ünnepkor" című karcolatában: "Négy órakor Moszkvarecsje szerte a szamovár zúgását hallani... Ha ez nyáron van, akkor a házakban kitárul minden ablak, s a nyitott ablakok mögött ugyanaz a családi kép mutatkozik a forró szamovár körül."
A parasztházakban a szamovár képviselte a legnagyobb értéket. Mindig a fő helyen állott, megbecsülten, szombatonként téglával és ecettel fényesre pucolva. Köré gyűlt a család örömben, bánatban. Nagy szerencsétlenségnek számított, ha adóhátralék fejében lefoglalták és elvitték a házból: "Szamovár nélkül végkép barátságtalanná vált az élet Csikilgyejevéknél. Volt valami megalázó abban, hogy megfosztották őket szamovárjuktól, valami mérhetetlenül sértő és bántó, mintha a ház elvesztette volna becsületét. Jobb lett volna, ha a sztároszta fogja és elviszi az asztalt, a lócákat, a fazekakat, nem lett volna tőle olyan üres a ház. Nagyanyó kiabált, Marja sírt, s a kislányok, ha ránéztek, ugyancsak rázendítettek. Az öreg, aki hibásnak érezte magát, lehorgasztott fejjel ült a kuckóban és hallgatott." (Anton Csehov, A parasztok 1897)
A szamovárt tisztelték és nagyra becsülték az üzbégek is. Ezt tükrözi a hangulatkép Nyikolaj Tyihonov "A bokharai teaház" című kisregényéből: "A csillogó szamovár mint valami istenség trónolt a helyiség mélyén. A vázlat szerint az volt a Ljabi-houz melletti teaház... Szőnyeggel borított tíz emelvény, hatalmas szamovár, csészék halmai, és a bejáratnál a szőlőkereskedő örvendeztette a gazda szívét...
Egész későn, mikor már megfogytak a vendégek, a gazda is aludni ment, de előbb megszámolta a csészéket és kannákat. Jegy nagy, kékesfekete kandúr kimászott a kamrából és megkezdte éjszaki életét... Számolja a csészéket. Minden tucat után megcsóválja a farkát. Valamennyi csésze a helyén van... Az éjszaka véget ért. A mennyezet deszkáin rózsás fény tör át. A teaházas megmelegíti az első szamovárt. A szörnyeteg füleiből gőz árad..."