S. Nagy Anikó
A tea barátai és ellenzői Európában
Teakult, a Terebess Online különlapja

A tea első botanikus leírása Ferdinand Marsigli gróf "Novus Atlas" című munkájában jelent meg 1654-ben. Tudományos meghatározása Karl Linné nevéhez fűződik, aki "thea sinensis"-nek, azaz kínai teának nevezte 1747-ben.
Az ő tanácsára hozott Ekeberg hajóskapitány néhány évvel később teát úgy, hogy már Kínában földbe tette a magot, s az már kicsírázva érkezett meg. Európa első teabokra Uppsala füvészkertjében zöldellt 1763-ban.
Ismert a növénynek egy korábbi tudományos neve is: Camelia Thea Link. Névadója Georg J. Kamell manilai gyógyszerész volt a 17. században. (A legújabb fejlődéstörténeti növényrendszer a teacserjét a Teavirág (Theales) rendjébe, a Teafélék családjába és a Teanemzetségbe (Thea) sorolja. A nemzetségnek ma száz faja ismert.) A tea Európában is gyógyszerként kezdte pályafutását. Patikában árusították, aromáját jól megőrző ólomdobozokból mérték ki a drága szert. (Egy hesseni tartománygrófról feljegyezték, hogy ebből a drága gyógyszerből nem kevesebb, mint negyven csészével ivott.) Nem véletlen tehát, hogy elsőként orvosok ismertették a teát esszékben, orvosi és gyógyszerészeti szaklapokban, vagy önálló könyvekben.
A sort a holland orvosok nyitották meg, elsőként Nicolas Tulpius írt róla a 17. század közepe táján. Megállapította, hogy az élet meghosszabbítására, az egészség megóvására nincs jobb, mint e fű. Hasonlóan vélekedett Kornelius Bontekoe is "Az egészség megóvása" című művében. A teát ártalmatlan italnak tartotta. Úgy vélte, hogy ahhoz, hogy az ember teljesen egészséges legyen, naponta 10-50 csésze teát kellene meginnia. Mindenkit arra kért, hogy legalább 8-10 csésze teát igyon naponta reggel, délben és este, mert ez a gyomornak is hasznos.
Jonquet francia orvos és botanikus a teát isteni fűnek, főzetét pedig ambróziának nevezte 1658-ban. Dr. Paris pedig a józanság lelkeként üdvözölte az új italt. A 17. század közepén Martino Martini jezsuita misszionárius "Novus Atlas Sinensis" című munkája bevezetőjében a kínai szokások között csodálattal emlékezett meg a teáról is. Kifejtette jótékony hatását a torokra, a nyálkahártyára, a gyomorra és vesére. Hasznos szer a köszvény és az izületi bántalmak elkerülésére és kiváló szomjúság csillapító.
A 17-18. század fordulóján több fejtegetés látott napvilágot német tudósok: Waldheim, Schrőer, Wittisch, dr. M. Duneau, Kämpfer stb. tollából.
1740-ben Augsburgban egy szenvedélyes teabarát értekezésében mindenkit teázásra buzdított, elsősorban a hölgyeket, hogy ne öregedjenek meg korán.
A 18. századi angol szakirodalomban jelentős alkotások születtek, sokszor tudományosan is alátámasztott, máig helytálló megállapításokkal. Legjelentősebb szerzők Thomas Short, Samuel Johnson, John Hanway voltak. Samuel Johnson önmagát úgy festette le, mint egy "keményre főtt" szemérmetlen teaivót, aki húsz éven át minden étkezését ezzel a varázslatos itallal locsolta, aki tea mellett vesztegette el estéit, teával vigasztalódott éjfélkor és teával üdvözölte a hajnalt.
A tea "dicsérői" megegyezően nyilatkoztak arról, hogy a tea kiváló gyógyszer a fejfájás ellen. Nyugtató hatással van az érrendszerre, s hasznos a gyulladásos megbetegedéseknél, és rendbe hozza a túlterhelt gyomrot. Serkentő hatású az idegekre, de nem részegít, elűzi az álmosságot. Azok számára különösen fontos, akik éjszakai munkát végeznek.
Samuel Johnson felismerte azt is, hogy a tea mindennapi táplálékul is szolgálhat, szegény emberek számára igazi kenyér. Fontos tápanyag az idős, legyengült szervezetnek.
A tea barátai szembeállították a tea és a kávé hatását, természetesen a tea javára. A tea jótékonyan hozzájárul a figyelem kitartó összpontosításához, ezért a szellemi munkát végzők számára nélkülözhetetlen. A kávé is serkenti a figyelmet, de "felgyújtja" a fantáziát, hatására a gondolatok száguldoznak, az emberek hajlamosak lesznek arra, hogy eszméket, gondolatokat meglapozatlanul elfogadjanak. A tea hatására az agy úgy kap szárnyakat, hogy az határok között marad. Lev Tolsztoj például tudatosan ivott sok teát, nélküle nem tudott dolgozni. Úgy érezte, hogy ez az ital felszabadítja a lelke mélyen szendergő "lehetőségeket".
Nem így a tea ellenzői. "Ezen meleg vízzel tele kannák, melyeket az asztalon találok, Pandora pixisét juttatják eszembe, melyből minden rosszak kikelnek" - fakadt ki Mária Terézia háziorvosa, Gerard van Swieten 1773-ban. Coakley Lettsom kísérletében megbénult, majd kimúlt az a béka, melynek hasába zöld teát fecskendeztek.
Lajos hesseni őrgróf büntetéssel sújtotta a teázást, mondván, hogy a beszélőképességet feleslegesen fokozza, a testet pedig gyengíti. Jones Hanway szerint a tea élvezete következtében a férfiak alakukat, az asszonyok pedig a szépségüket veszítik el. A tea ellenségeit a teával szemben mélységes ellenszenvvel viseltető magyar orvos, Almási Balogh Pál állította csatasorba 1831-ben megjelent, "A kávé, thé és csokoládé történeti, természethistoriai, dieteticai és orvosi tekintetben" című könyvében. (Művét Széchenyi Istvánnak ajánlotta, akinek háziorvosa volt.) Szerinte A tea pártolóit a Holland Kelet-Indiai Társaság "jó pénzen ingerlette ezen nagy dicséretekre", maga pedig többek között White edinburgi professzor véleményét osztotta.
A tea "előmunkálata" az emésztést könnyebbé, gyorsabbá teszi, fokozódik a vérkeringés, növekszik a kipárolgás. "Utómunkálata" pedig a kimerültség, ellankadás érzetét kelti. A tea ártalmas az idegekre, szorongásokat, görcsöket idéz elő. Felizgatja az agyvelőt és beteges jóérzést szül, részegség nélkül.
A tea hatásáról kevésbé tudományos, de érdekes nézetek is születtek. Azért kell például mindennap teát inni, hogy híguljon a vér, mert az ember akkor van legtávolabb minden nyavalyától, amikor a vére a leghígabb.
A kínaiak és a japánok sápadtak és "betegszínűek" a sok teától. Róluk mondták, ugyancsak a tea hatásának tulajdonítva, hogy finomak és ravaszak, s hogy az orrukat sohasem fújják ki, agyvelejük szabad a felesleges nedvektől. (Az eszes embereket régen kifújt orrúnak nevezték.)
Az igazsághoz a 18. században élt Charlevoix jezsuita pap véleménye áll a legközelebb, az ő hangjára érdemes figyelni: "A természet alkotója bölcsen bánik a növények jó és rossz tulajdonságaival, hogy mértékkel használják őket az emberek."
Ma már tudjuk, hogy a teát nitrogéntartalmú anyagok, víz, koffein, zsír, illóolaj, csersav, pentozán, cellulóz, ásványi anyagok, xantin, teofillin, teobromin, C, B1, B2, P vitaminok alkotják. Egy csésze erős teában annyi koffein (régen teinnek nevezték) van, mint egy fejfájás elleni tablettában (0,05 g). Izgatja a központi idegrendszert, elsősorban az agykérget, könnyíti és javítja a szellemi tevékenységet. Növeli az izmok munkaképességét, csökkenti a fáradtságot és az álmosságot. A teobrin, teofillin az agy véredényeit kitágítva megszünteti a fejfájást. Hat órán át serkenti a véredényeket, az agy és a légzőszervek működését. A tea ízét és színét meghatározó cseranyagok biológiai aktivitásuk miatt hasznosak. A csersav gyógyír a gyomor- és bélmegbetegedésekre. (Hatásos például a hasmenés megállításában.) Az ásványok közül a kálium, kalcium és a magnézium, a nyomelemek közül a vas, mangán, króm és a nikkel van jelen. A fluortartalom is jelentős, védi a fogakat. A teának, kivált a zöldnek, baktériumölő hatása van, s nem jelentéktelen a vitaminok szerepe sem. Évszázados tapasztalat bizonyítja, hogy kitűnő háziszer a meghűléses betegségek esetében.