Sarkadi Kovács Ferenc (Peking)
Isszák a magukét
Forrás: HVG, 1983. április 16.
Teakult, a Terebess Online különlapja

Ha az 1966-ban elhunyt kínai író, Lao Sö ma kezdené pályafutását, nem találná meg híres színdarabjának helyszínét. Néhány évtizeddel ezelőtt még Peking minden kerülete legalább egy nagy teaházzal büszkélkedhetett, ahol, mint az 1957-ből keltezett "Teaház" című darabjában írja, "a teához egyszerű harapnivalókat szolgáltak fel, madárrajongók tértek be sétájuk után kalitkába zárt rigójukkal, teát hörpintgettek, összehasonlítgatták madaraik énekművészetét és fantasztikus történeteket meséltek." Manapság a kisvállalkozásban működő utcai teakiméresek terjedtek el, bár ezek kevésbé hangulatosak, de üzemeltetésükhöz elegendő egyetlen asztal is.
A mai kínaiak nem a fővárosban, hanem Közép- és Dél-Kínában keresik a teaszertartások nyomait. Ismert teazarándokhely Hancsou, ahol a híres "sárkányteát" egy sárkányszobor száján át patakzó forrásvízből készítik. A tea azonban az ősi kultusztól megfosztottan is megmaradt kínai nemzeti italnak. Korabeli feljegyzések állítják, hogy időszámításunk előtt kétezerben a kínaiak a teát orvosságnak használták, háromszázban elterjedt, közkedvelt italként emlegették, s időszámításunk szerint a hatodik században már exportálták. Ma India után Kína a világ második legnagyobb teatermesztője, közel 350 ezer tonnás évi teljesítménnyel.
A kapható teafajtákat attól függően különböztetik meg, hogy milyen talajba telepítették a teacserjéket, mely évszakban szüretelik a leveleket, milyen eljárásnak vetették alá azokat. A leghíresebb kínai teafajta a zöld tea, amely édeskés illatú, különleges frissítő zamatú, nem fermentált. A nevezetességek sorában rögtön ezután következik az illatos tea vagy virágtea, amely úgy készül, hogy a tealevelekhez virágszirmokat, többnyire jázmin- és magnóliaszirmokat kevernek.
Az idegen hamar megismerkedik a kínai teamániával. A szállodai szobában a nap minden szakában ott áll a forró vízzel megtöltött termosz és kis bádogdobozban a tealevél. Hivatalos tárgyalásokon vagy vendégségben szorgalmasan töltögetik a forró vizet a fedeles csészébe szórt tealevelekre vagy teafőzetre. Cukor a teához nem jár: nem való így pazarolni - mondják. A cukrot ugyanis még mindig adagolják. Pekingben egy háztartás havonta két csin, azaz egy kilogramm cukrot vásárolhat. Az ínyenc kínaiak amúgy is azt vallják, hogy az ízesítés csak rontana a fenséges aromán. Kivételnek számítanak az Északnyugat-Kínában élő nemzeti kisebbségek, a mongolok, a kazahok, akik "angolosan" tejet, kecsketejet vagy erjesztett lótejet, kumiszt töltenek teájukba. Mivel Kínában igen sok helyen fertőzött a víz és emberi fogyasztásra alkalmatlan, víz helyett is teát isznak vagy egyszerűen forró vizet - kinek mire telik.