Elin
McCoy
Csodatévő
tea
Forrás:
Válogatás, 1997. augusztus
Teakult,
a Terebess Online különlapja
Egy
réges-régi história szerint úgy 5000 éve a szél néhány tealevelet fújt a mondabeli
Sen-nung császár forró vízzel teli csészéjébe. Az uralkodó kijelentette, hogy
az így keletkezett főzet sokkal jobb a tiszta víznél. Sőt gyógyszerként ajánlotta
vesebaj, láz, légzőszervi fertőzések és "a fej környékén előjövő daganatok"
ellen. Meglehet, Sen javallata némileg túlzó volt. Ám a mai orvosbiológusok
is mind több bizonyítékot lelnek arra a sok évszázados tanításra, mely szerint
a teaital megelőzheti a betegségeket és meghosszabbíthatja az életet.
- Úgy tűnik, a tea összetevői csökkenthetik számos súlyos betegség, például
a stroke, a szívinfarktus és bizonyos típusú rosszindulatú daganatok kockázatát
- állítja dr. John Weisburger, aki kutató a New York állambeli Valhallában.
A teaivás még a fogszuvasodást is gátolhatja. S ezek jó hírek a földkerekség
legtöbb lakója számára, hiszen a víz után a tea a leggyakrabban fogyasztott
ital - becslések szerint naponként egymilliárd csészényit isznak meg belőle.
Ősrégi frissítő
A történelem folyamán számos kultúrában csodás gyógyhatást tulajdonítottak a
teának. Több mint ezer évvel ezelőtt a buddhista szerzetesek vallási célzattal
ittak teát, hogy meditáció közben könnyebben ébren maradjanak. (Ma már tudjuk,
hogy ez a koffein hatása: a tea mintegy feleannyit tartalmaz belőle, mint a
kávé.)
A szerzetesek a tea gyógyerejében is hittek. Így a buddhizmus terjedésével együtt
a tea is tért hódított, s egyre keresettebb lett. A híres XIII. századi japán
sógun, Minamoto Szanetomo egyszer úgy belakmározott, hogy csaknem belehalt.
Ekkor egy szerzetes rendszeres imádkozást és teaivást javallott neki. A sógun
gyógyulása láttán honfitársai átvették a teaivás szokását.
Kínából a hollandok hozták be Európába a teát a XVII. században, és az apotékákban,
a mai gyógyszertárak előfutáraiban árulták. A teaivók "mindenféle kórságtól
mentesek és rendkívül magas kort érnek meg" - lelkendezett 1641-ben Nikolas
Tulp holland orvos, az Observationes Medicae írója.
Csakhogy a teának ócsárlói is akadtak. Egy német orvos azt állította, sietteti
a 40 évnél idősebbek halálát. Angliában III. György király orvosa felhívta a
figyelmet, hogy a tea őrületbe kergetheti az embert (ám azt nem említette, vajon
ez az ital okozta-e György király nyilvánvaló elmebaját).
Végül a XVIII. században a divat söpörte el az orvosi vitákat: Anna angol királynő
az ale sör helyett teát ivott a reggelihez. A nők körében csak tovább növelte
az ital népszerűségét, hogy a teázókba ők is beléphettek, míg a kávéházakba
nem.
Az amerikai gyarmatokon egy időre felhagytak a teaivással. Amikor az angolok
vámot vetettek ki a teára, a telepesek azzal tiltakoztak, hogy néhol még a gyógyászati
célú teavásárlást is engedélyhez kötötték. Később, mint az köztudott, a forrófejű
tüntetők az angol hajókra felmászva 342 ládányi teát a bostoni kikötő vizébe
döntöttek.
A tea gyógyhatása
Hajdanán a főzet egyebek közt annak révén lett életmentő, hogy a forró vízben
elpusztultak a kórokozó baktériumok. A tudósok most azt vizsgálják, vajon mi
rejlik a tea egyéb gyógyhatásai mögött.
A tealevél egy trópusi-szubtrópusi örökzöld cserjén terem, melyet a tudósok
Camellia sinensis néven emlegetnek. A világszerte fogyasztott 3000 különböző
teaféleség mind erről az egy növényről és annak keresztezett változatairól származik.
A teaszüret után a levelek feldolgozási módja szabja meg, hogy melyiket kapják
a három alapvető típus, a zöld, a fekete és a sárga tea közül.
A leszüretelt tea több mint háromnegyedéből fekete teát készítenek - az amerikaiak
és európaiak többsége ezt issza. a leveleket összezúzzák, majd kiteszik a levegőre,
hogy bizonyos kémiai változások után megszárítsák azokat. Ettől barnulnak meg
a levelek, s jön létre a fekete tea jellegzetes aromája.
A legősibb típust, a zöld teát főleg Japánban és Kínában kedvelik. Ennél csak
melegítik és szárítják a leveleket, így azok megőrzik zöld színüket. A félig
fermentált, sárga (oolong) tea átmenet a fekete és a zöld között.
Mindhárom típus igen egészséges, és különböző aromás vegyületeket, egyebek közt
flavonoidokat tartalmaz. A gyümölcs- és zöldségfélékben is megtalálható flavonoidok
olyan antioxidánsok, melyek megelőzik a vélhetőleg ötvennél is több betegség
kialakulásában szerepet játszó, szabad gyökök okozta sejtkárosodást.
A zöld teában egy EGCg nevű flavonoidot találtak, mely hatékony antioxidáns.
Allan Conney, a Rutgers Egyetem biokémikusa szerint a fekete teának is hasonló
egészségmegőrző hatása van. A tudósoknak azonban azt még nem sikerült megállapítaniuk,
vajon a koffein kivonása nem csökkenti-e a tea kedvező hatásait.
Egy holland vizsgálat szerint azokat a férfiakat, akik napi négy-öt csésze fekete
teát felhörpintenek, közel 70 százalékkal kisebb eséllyel sújtja stroke, mint
a naponta legfeljebb két csészével fogyasztókat. Egy másik, 1993-ban készült
tanulmány a fekete tea nagyobb mennyiségű fogyasztása és a halálos kimenetelű
infarktusok számának csökkenése közti összefüggésről számolt be.
- Az egészség megóvásában valószínűleg a flavonoidoké a főszerep - mondja John
Folts, a Wisconsini Egyetem orvosi karán működő kutatóközpont igazgatója. Megállapította,
hogy a fekete teában lévő flavonoidok gátolják a vérlemezkék összetapadását,
s így megelőzik a veszélyes vérrögök kialakulását, melyek a legtöbb infarktust
és szélütést okozzák. Más vizsgálatok kimutatták, hogy a teaivók egy részének
alacsonyabb a koleszterinszintje és a vérnyomása - noha az még tisztázatlan,
vajon ez valóban a teának köszönhető-e.
Több mint húsz állatkísérlet-sorozat igazolta, hogy a tea megakadályozhatja
a rák bizonyos fajtáit, egyebek között az emésztő- és légzőszervi daganatokat,
a bőrrákot. Ezt is az aromás vegyületek hatásának tulajdonítják. - Kiderülhet,
hogy a bőséges gyümölcs- és zöldségevés mellett a teaivás az olcsó és kézenfekvő
módja annak, hogy csökkentsük bizonyos rákbetegségek kockázatát - állítja Weisburger.
Egyetemi kutatók Clevelandben megállapították, hogy a zöld tea akár 90 százalékos
hatékonysággal is megelőzheti a leégést, amely bőrrákhoz vezethet. Hasan Mukhtar
bőrgyógyász kijelentette: - Szerintem a zöld tea a napozószerek egyik alkotóeleme
lesz.
A tudósok azonban arra is figyelmeztetnek, hogy noha a tea egyes rákbetegségektől
megóvhat, másokkal szemben valószínűleg hatástalan.
Végül, fluortartalma révén a tea erősítheti a fogzománcot, és segíthet megelőzni
a fogszuvasodást. Japán kutatók laborkísérletekkel kimutatták, hogy a tea gátolja
a fogakon a lepedékképződést, és elpusztítja a szájban jelen lévő baktériumokat,
amelyek a fogszuvasodás mellett ínybetegségeket is okozhatnak.
A lélek gyógyszere
Mennyi teát kell inni ahhoz, hogy jótékony hatással legyen egészségünkre? Weisburger
azt állítja, napi négy-öt csészével, ám más vizsgálatok szerint kevesebb is
elég. A kutatók még nem tudják, vajon a citrom vagy tej csökkenti-e a tea jótékony
hatásait. A cukrozás megkönnyítheti a fogszuvasodást. Így hát, amíg többet meg
nem tudunk, alighanem helyesebb, ha keserűen hörpöljük a teát.
A mai kutatások igazolják a tea előnyös hatásait. Nem kell azonban semmiféle
tudományos vizsgálat annak bizonyítására, hogy egy csésze nyugtató tea mennyire
javítja a kedélyállapotot. A kínai bölcs, Tien Ji-heng szavaival: "A teaivás
elfeledteti a világ zaját."