Gáti Júlia
Illatos levélkék
Forrás: HVG, 1983. április 16.
Teakult, a Terebess Online különlapja

A XVI. században portugál hajósok és arab kereskedők hozták el Európába a kínai tea első kóstolási mintáit. Akkoriban a szokatlan ízű "fű" kilójáért száz font sterlinget is elkértek, igaz, gyógyszerként patikában árusították. Ma a fogyasztás ennél jóval nagyobb és az árak, legalábbis a teatermelők szerint, méltánytalanul alacsonyak.

Rosszmájú értékelések szerint nincs messze az idő, amikor üzletekbe kerülnek a szappanízű teák. Bármilyen bizarrnak tűnik e következtetés, nem nélkülözi a logikát. Tény ugyanis, hogy néhány évvel ezelőtt "feltalálták" a hihetetlen népszerűvé vált gyümölcs- és virágillatú szappanokat, s most ugyanez a divatőrület kezd a teáknál is elterjedni. Egymás után jelennek meg a naranccsal, barackkal, fekete ribizlivel, ananásszal, rózsaszirommal aromásított teák, amelyek új réteget nyernek meg a teaivás élvezetének.
A hagyományosan kávéivó országnak számító NSZK-ban és Ausztriában is sorra nyílnak a teaszakboltok és teaszalonok, ahol nemcsak több száz teakeverékből választhatnak a vásárlók, hanem a hozzá való rekviziteket, porcelán- és agyagkannákat, csészéket és alátéteket is beszerezhetik, sőt tanácsokkal is ellátják az újonc teaivókat.

Az elmúlt néhány évben átlagosan 2-3 százalékkal emelkedett a teafogyasztás a világon, de országonként még mindig jelentős tartalékok kínálkoznak az értékesítésre, legalábbis, ha a csúcsivókat állítjuk példaként. Noha Nagy-Britanniában már évek óta stagnál, vagy éppenséggel csökken a fogyasztás, még mindig megközelíti az egy főre jutó évi 3,5 kilogrammot, ami szerény számítások szerint is közel kétezer csésze erős ital készítésére elegendő. A fogyasztási listavezető évi 4,1 kilós teljesítménnyel Írország, majd messze leszakadva követi őt két és fél kilóval Új-Zéland és két kilogrammal Ausztrália. A negyven dekagrammos világátlag mellett még jelentős fogyasztónak számít Hollandia 67, Szovjetunió 47 és Lengyelország 41 dekával.
Szemben a kávé- és a kakaóbab-termelőkkel és exportálókkal, a teatermelők - csupán a legjelentősebbeket említve - India, Sri Lanka, Kína, Indonézia, Kenya, Argentína maguk is jelentős fogyasztók. A világ évi 1,8 milliárd kiló teatermésének körülbelül 45 százaléka kerül csak a külkereskedelmi forgalomba - a többit helyben isszák meg.
A megrögzött kávéivók az olvasásban idáig jutván bizonyára már le is vonták a következtetést: "Aha, olcsóbb a tea, mint a kávé, ezért akarnak minket mindenáron rábeszélni a fogyasztására". Tagadhatatlan tény, hogy míg az elmúlt években a kávéárak idegesen hullámzottak, a teapiacon viszonylagos nyugalom volt; nem, vagy alig emelkedtek az árak - egészen 1983 elejéig. A március eleji 9. calcuttai teaaukción az áru minőségétől függően 2-3 dolláros kilónkénti - a tavalyi azonos időszakhoz képest 40-50 százalékkal magasabb - árakat regisztráltak. Eközben a kávé tőzsdei ára Londonban megközelíti a két fontot, vagyis a három dollárt. A közel azonos ár mellett azonban még mindig lényegesen olcsóbb a tea, mert 2-3 gramm szükséges csak egy csészényi ital elkészítéséhez, míg kávéból ennek legalább a duplája kell.

A teapiacon az utóbbi három hónapban végbement szokatlan nagyságú áremelkedést a szakértők elsősorban azzal magyarázzák, hogy nagyjából változatlan termelés mellett csökken az export, vagyis egyre jobban növekszik a termelőországok belső fogyasztása. A jólértesültek azonban azt is tudni vélik - s az áremelés már előrevetíti ennek árnyékát -, hogy előbb-utóbb létrejön a megegyezés a teaexportáló országok között. Tizenhét éve folyik ugyanis - mindeddig kevés sikerrel - a huzavona, hogy az olajtermelő országok mintájára valamiféle "tea-OPEC"-et hozzanak létre. A célt már világosan megfogalmazták: korlátozni kell az exportot, hogy megállítsák az árak viszonylagos csökkenését. Az eddigi lassú, évi 2-3 százalékos áremelkedés ugyanis számítások szerint azt jelentette, hogy az elmúlt tíz évben az árak reálértékben mintegy 30 százalékkal csökkentek. Legutóbb tavaly októberben Genfben ült össze 17 teatermelő ország képviselője, de nem sikerült abban megállapodniok, hogy az egyes termelők mennyire fogják korlátozni exportjukat.
John Hilton, az 1886-ban alapított londoni Whittard tea- és kávékereskedő cég négy igazgatójának egyike cseppet sem fél attól, hogy a termelők netán megegyeznének. Lapunknak ezt nyilatkozta: "A teatermelők földrajzilag és - ha szabad így mondanom - fajilag is erősen távoliak egymástól. De nem is ez a lényeg. Hanem például az, hogy a Kínai Népköztársaság saját maga alig kereskedik a világpiacon teájával, hongkongi kereskedőházakon keresztül értékesíti árujának zömét. A ceyloni teát ugyancsak ügynököktől vesszük. A teaár mindig is a szabadpiacon alakult ki és rögzített ár a kereskedelem hosszú történetében nem létezett."

A szabadpiaci ár a minden héten egyszer megtartott aukciókon alakul ki - közülük is a két legnagyobbon, az indiai Calcuttában és Londonban. A tea minősége nem határozható meg egzakt módon: akárcsak a bornál, sokat számít az évjárat és hogy melyik dűlőről, illetve teáskertből szüretelték, ezért minden tételt külön meg kell ízlelni. Nem véletlen, hogy az importőrök legnagyobb becsben tartott és ennek arányában meg is fizetett munkatársai az általában ceyloni és indiai származású teakóstolók. Az ő ízlésük és ízlelésük a biztosíték arra, hogy az állandóan változó minőségű és zamatú teákból mégis megbízhatóan állandó aromákat tudnak "kikeverni" a kereskedőcégek; a nálunk is ismert Lipton, a Twinings vagy az előbb említett Whittard és több száz társuk. A szakértelem persze pénzbe kerül: "Elárulom, mondta John Hilton, hogy amíg az aukcióról a vásárlókhoz kerül a tea, árban legalább ötven százalékot gyarapszik".
Az aukciókon értékesítésre kerülő teák nagyrészt indiai eredetűek, ami ez esetben nem származási országot jelent, mivel ide tartoznak az asszami magról termesztett fajták, amelyeket Indiában, Sri Lankán (Ceylonon), Afrika egyes országaiban, Malaysiában és Indonéziában is termelnek. A teák másik nagy csoportja a kínai. Ide tartozik a Keemuns, a Lapsang Souchong, továbbá a Formosa Jasmin, a Formosa Oolong, valamint az illatosított Orange Pekoe tea.

A tea-műértők szerint a világ legjobb itala Darjeelingből, a Himalája déli lejtőiről, a kétezer méter körüli magasságban fekvő kertekből, ültetvényekről származik. Az első, márciusban-áprilisban begyűjtött teacserje-hajtások a leginkább aromadúsak. Ilyenkor csak kis mennyiséget szüretelnek, s ez légi úton rögtön Európába kerül, mivel néhány hét alatt csökken a tealevél aromája. A második szüretre a nyár közepén kerül sor, amikor a termés minősége azonos a tavaszival, de a levél fűszeresebb, forrázáskor sötétebb levet ad és hosszabb ideig eltartható. A délnyugati monszuneső elmúltával augusztustól októberig a kevésbé szép, piros leveleket szedik le, amelyeknek az őszi napfény enyhe szerecsendióvirág-illatot kölcsönöz.
A kereskedők a heti aukciókon nemcsak a tea származási helyét, hanem a levelek feldolgozottságát is tüzetesen szemügyre veszik, hiszen ez is jelentősen befolyásolja a minőséget. Egy közepes nagyságú és nem túl meredek lejtőjű ültetvényről naponta 15 ezer kiló friss levelet szednek le. A feldolgozás munkaigényes folyamata ezután következik: a leveleket a napon elfonnyasztják, majd géppel vagy kézzel sodorják. Az így előkészített árut meleg levegőjű helyiségben szabályozott páratartalom mellett erjesztik, fermentálják. Ezer kilogramm zöld tealevélből erjesztés után hozzávetőleg 220 kiló fekete tea lesz. A fermentálás eredményeként alakul ki a fekete tea a maga jellegzetes illatával, ízével és színével. Az ily módon úgynevezett hagyományos eljárással készült teákat ortodoxnak, míg a különféle illatokkal, gyümölcsízekkel kezelteket aromatizáltnak nevezik. Ez utóbbiak sorába tartoznak például az újonnan divatba jött barackos és narancsos teák is, és a régóta népszerű Earl Grey, mely alapvetően a Darjeeling és a Keemuns tea keverékéből készül, s bergamot olajjal aromásítják.
A nyugat-európai teázók eddig sem egységes tábora az új divathullám hatására ismét két pártra szakadt, mondhatnánk, ortodoxokra és neológokra. A türelmesebb hagyománytisztelők úgy vélik, akik aromásított teával kezdik és eléggé igyekeznek, előbb-utóbb eljuthatnak az igazi élvezetekhez is. Az ortodoxok többsége azonban lekezelően nyilatkozik a "pancsteák" híveiről, mondván, míg az igazi tea ízváltozatainak élvezete egyenértékű egy táj libamáj elfogyasztásával, az aromatizált tea legfeljebb csak egy utcán árusított hamburgerrel érhet fel.

Rossz levélivók vagyunk

Magyarországon az egy főre jutó teafogyasztás az elmúlt években 80 - 100 gramm körül alakult, ugyanakkor fejenként három kiló kávét fogyasztottunk. Ezzel a teljesítménnyel igencsak hátul kullogunk a teaivók világranglistáján. Az európai országok közül - a hozzáférhető adatok szerint - csak Romániát, az NDK-t és a még nálunk is megrögzöttebb kávéivó Olaszországot tudtuk pár gramm különbséggel magunk mögé utasítani.
A teázás nálunk olyannyira nem vált szokássá, hogy még ma is sokan a betegségekkel hozzák kapcsolatba a teafőzést. A megfázás kúrálására rumos, cukros, citromos teát, gyakran hársfavirág, csipkebogyó-, kamilla- vagy borsmentafőzetet ajánlanak házi gyógymódként. A többség már csak azért sem gondol arra, hogy teát igyon amikor egészséges, mert a vendéglátóhelyek többsége - leszámítva az első osztályú cukrászdákat - nem főz teát.
Azok, akik már hódolnak a teaivás élvezetének, ha nem is választhatnak több száz fajta keverék közül, s még nem ízlelhették meg a Nyugat-Európában annyira divatos gyümölcsízű kreációkat, közel kéttucat-féle teából válogathatnak. Ennyifélét persze egyidejűleg és egyetlen kávé-tea szaküzletben sem találnak, de aki keres, az időnként rábukkan új, eddig a hazai piacon még nem árusított teafajtákra is.
A Monimpex külkereskedelmi vállalat évente átlagosan ezer tonna teát vásárol, elsősorban Szovjetuniótól és Indiától 320-330 tonnát, Vietnamtól és Sri Lankától 120-130 tonnát, valamint kisebb mennyiséget többek között Kínától és Nagy-Brittaniától.
Az utóbbi időben a filteres tea iránt megnövekedett keresletet a jövőben is csak hellyel-közzel fogja kielégíteni a hazai belkereskedelem, lévén a csomagolása drága és dollárigényes. Az ínyenceknek viszont kedvező ígéret, hogy Magyarországon is hamarosan megjelennek az aromás teák, kis mennyiségben, próbaként.