Szerkesztőség Terjesztés Könyvlista Index Előkészületben Szórólapok

Terebess szórólapok
« szórólapok listája

 

FUROSHIKI

 

A furoshiki négyzetalakú kendő, amibe a japánok az égvilágon mindenfélét be tudnak csomagolni, hogy elrakják, vagy szatyorként, hátizsákként cipeljék magukkal a kendő ügyesen összecsomózott sarkainál fogva. Eredetét a szó maga is elmeséli, a fura fürdőt jelent, a shiki pedig szőnyeget, régen ugyanis a közfürdőkben ilyen kendőkre állva vetkőztek, a levetett ruháikat ebbe göngyölték, hazafelé pedig a nedves törülköző-kimonót vitték benne. A szó csupán a 17-18. század fordulóján jött divatba, de számos korábbi illusztráció tanúsítja, hogy jóval korábban is használtak ilyen batyukat. Az Edo-korszak (1603-1867) derekától már családi címerekkel, boltok emblémáival díszített indigókék „reklám” furoshikik is nagy népszerűségnek örvendtek. A leggyakoribb méret 105x105 cm vagy akörül, bár vannak ágytakaró méretűek és egész picik is. Leginkább pamut- vagy lenvászonból készül, néha selyemből. Számtalan módja van összecsomózásának; itt csak a legismertebbeket mutatjuk be. Ez a fajta kendőbe-csomagolás növeli az ajándék értékét, használaton kívül pedig összehajtogatható és könnyen zsebrevágható.

 

Ezt utánozzuk üres táskáinkkal és bőröndjeinkkel!