Kiadó: Terebess Kiadó
Szerzők:

• Birtalan Ágnes
• Rákos Attila

Jelen munka sokrétű, ugyanakkor összefogott áttekintést ad a magyar olvasóközönség számára a mongol népek egy érdekes képviselőjéről, a kalmükökről, akik valójában még közelibbek hozzánk nemcsak térben, de műveltségükben is, mint a távoli Szibéria és Kína közt elterülő központi mongol területek. A könyv jó olvasmány ismeretterjesztő szinten is (ki ne szeretne hallani más emberekről, akik hasonlítanak hozzánk, de mégis különböznek?), de alapja lehet a felsőoktatási, sőt, a középiskolai képzésnek, melyet megkönnyít, hogy magyar nyelven készült. A szerzők igen hasznos fejezeteket válogattak össze, melyek leírják „nyugat mongoljainak” eredetét, történeti és kulturális hátterét. Ez a nép azzal a céllal vándorolt el az 1600-as évek első felében nyájaival együtt nyugat-mongóliai hazájából a Kaszpi-tengertől északra fekvő dél-orosz pusztákra, hogy megszabaduljon a harcoktól, a zsarnokságtól és az elnyomástól. Új földjükön békés hazára leltek, de elkerülhetetlen volt, hogy fokozatosan betagozódjanak a cári Oroszország határterületeibe. Ahogy ez a kapcsolat, majd később alárendeltség erősödött, olyan szintet ért el, mely arra késztette a kalmüköket, hogy meggondolják első elvándorlásukat és a szabadságukba való beavatkozásnak ellenállva (mai kifejezéssel „a lábukkal szavazva”) 1771-ben a visszatérést válasszák távoli hazájukba. Ez azonban meglehetősen rosszul alakult, folyamatosan támadták őket útközben, s nagyszámú embert és állatot veszítettek. Történetük ihlette a klasszikus angol irodalom egy művét, mikor is a szerző, Thomas de Quincey 1837-es „A tatár törzs menekülése” című novellájában Európaszerte felhívta helyzetükre a figyelmet. Oroszország híres, német születésű cárnője, Nagy Katalin úgy gondolta, hogy honfitársai jó telepesek lennének a Don és a Volga vidékén, így megkezdődött Herrnhutból a morvák betelepedése Sareptába (ma Volgográd része, a híres sztálingrádi csata színhelye). Az érkezők fejlesztették az ipart, hamarosan templomaik, gyáraik, malmaik, sörfőzdéik lettek, jó példát mutatva ezzel az orosz parasztoknak. Mindeközben a kalmük pásztorok között éltek kb. 1770-től 1840-ig, s szükségszerűen kapcsolatba is kerültek szomszédaikkal. A morvák az egész világot átfogó missziós hálózatot hoztak létre Afrikában, a Karib térségben, még a távoli Pennsylvaniában (USA) is, de a kalmükök – lévén buddhisták – meglehetősen ellenállónak bizonyultak a térítéssel szemben. Számos régi kalmük írásos dokumentum maradt fenn ebből az időből Németországban, melyek mára tudományos kutatás tárgyát is képezik. Jelen kötet jó és átfogó áttekintést ad a kalmükökről, múltjukról és jelenükről, érintve életmódjukat, vallásukat, s példákat, részleteket mutat be a népköltészet alkotásaiból, a népdalokból, a neves Dzsangar eposzból. Adatokkal szolgál a kalmük nyelvről, táblázatokban adja meg a névszói és igei alakokat. Foglalkozik a kalmüköknél járt korábbi kutatókkal és utazókkal, köztük magyarokkal is. Ezek Bálint Gábor, Ujfalvy Károly, a német Peter Simon Pallas, a neves Isaac Jacob Schmidt, aki szintén morva, s a mongolisztikai tanulmányok megalapítója lett nyugaton. Schmidt 1799-ben érkezett a kalmükökhöz, s hamar az ottani morva hálózat része lett. Ebből az időből is számos dokumentum maradt fenn.
Összefoglalóan, ez az egykötetes munka jól fog illeszkedni az orosz, az ázsiai és a magyar határon túli más területek kutatásába. A szerzők jól felkészült mongolisták, ami – előzetes tanulmányaikat és kutatásaikat is beleértve – a kötet szakmai pontosságának záloga.

John R. Krueger
Bloomington, Indiana