Szín: világosbarna
Anyag: ciprusfa
Kiszerelés:

• 1 legyező

A legyező
Kínában az i. e. első évezredben a kerek és a pálmalevél formájú legyező volt ismert. Az összecsukható legyező koreai találmány, és az i. sz. 10. századig nem is jelent meg Kínában. A legyező készülhetett madártollból, selyemből vagy papírból. A legyező egyrészt a hivatalnokok jelképe, másrészt utalhat a nyolc halhatatlan egyikére, Zhongli Quan-ra, akinek állandó attribútuma a legyező. Több isten legyezőt használt a démonok elűzésére. A legyezőre gyakorta festettek vagy kalligrafált verseket, feliratokat készítettek, amely külön művészeti ágnak számított.

A legyezőművészet
A hosszú történelem során a jelentéktelennek látszó legyező a mindennapi használati funkcióján kívül a kínai nemzet kulturális és művészeti értékeit is magával hordozza, egyben a kínai népművészet fontos részét képezi.
Kínában a legyezőkészítés már több mint 3000 évre tekint vissza. A kínai nép ősei először tollból, finom bambusz-szalagokból és selyemből készítettek legyezőket. A papír felfedezése után ebből az anyagból is csináltak legyezőket. 1975-ben a dél-kínai Jiangsu tartomány Jintan járásában egy ősi sírból előkerült egy lakkmotívumokkal díszített köralakú finom, művészi legyező. Tengelye fából készült. Hajszálvékony bambuszszálakból fonták a legyező vázát, amelyre finom papírt ragasztottak. A legyező nyelét több mint 10 réteg fekete és piros színű lakkal vonták be 2-3 milliméter vastagon. Utána szimmetrikusan motívumokat véstek a legyező nyelébe.
A XI. századtól, azaz a Song-dinasztia korától nagy mennyiségben készítettek összehajtható legyezőket. Lapjuk nagyrészt papírból, kisebb részben pedig finom selyemből készült. Az idő múlásával a legyezők funkciója is megváltozott. Amellett, hogy hűtésre használták, egyre inkább képzőművészeti cikké vált. A legyező a kínai irodalomhoz, kalligráfiához, és festészethez is kapcsolódik. A kalligráfusok, az írók, a költők, illetve a festők művészien írtak, illetve rajzoltak valamit a legyezőre. Kínában számos irodalmi mű magasztalja a legyezőt. A XVIII. században Kong Shangren drámaíró írt szerelmes tárgyú regényt Barackfavirág-legyező címmel. A legyező házasságközvetítő szerepkörben hozzájárult a regény legény- és lányhőseinek szerelmi sikeréhez. Kína egyik klasszikus irodalmi műve, a Vörös szoba álma című regényben is szó van a legyezőről. A dél-kínai falvakban ma is elterjedt szokás, hogy a lányok búzaszalmából készült legyezővel fejezik ki érzelmüket szerelmesüknek.
A szalmalegyezőket így készítik: először fehérítik, utána színezik a búzaszalma-szálakat, amelyekből aztán vékony szalagot fonnak. Ezt követően félkör alakú legyezőt varrnak a színes szalma-szalagból és a díszítésre való színes selyemszalagból. Végül tájképeket és palotákat festenek a legyezőre, és hozzáerősítik a nyelet és más díszítőelemeket. Ha valamelyik lánynak sikerült kiszemelnie leendő szerelmesét, akkor nyáron ilyen legyezőt küld a legénynek. A lány így a legyezővel fejezi ki szerelmét a legénynek. A házasságkötés után a kínai hagyományos naptár szerinti első év ötödik hónapjának 5. napján a lány szülei ajándékokkal mennek látogatóba vejükhöz. Az ajándékok között több tucatnyi legyező is szokott lenni. A vejük ezeket a legyezőket továbbajándékozza rokonainak baráti érzése jeléül.
Az ókori Kínában a császári udvarházban a szertartások, találkozók és ünnepek alkalmából a protokollesemények idején is használtak legyezőket. Hunan tartományban egy ókori kínai király sírjában felfedeztek egy 176 centiméter hosszú legyezőt, amely több mint 2000 esztendővel ezelőtt finom bambuszszálakból készült. A szertartások alatt a szolgák ezzel a legyezővel védték urukat a por és a napfény ellen. Az ilyen legyező a méltóságot és tekintélyt is jelképezte.
A tudomány fejlődésével és az emberek esztétikai felfogásának változásával új és új legyezőfajtákat fejlesztenek ki, amelyeket különböző motívumokkal díszítenek. Ma már a mindennapi életben csökkent a legyező hűtésre való szerepe. De az emberek mindig is művészeti tárgyként fogják tisztelni a legyezőt. Ebből kiderül, hogy a legyező a kínai kultúra alkotórésze.

Forrás: Kínai Nemzetközi Rádió