Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Osváth Gábor (Budapest)
A dél-koreai nyelvpolitika legújabb fejleményei
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Nemzetköziesítés, globalizáció és információs forradalom: egymást feltételező, kiegészítő fogalmak, s komoly kihívást, ugyanakkor lehetőséget is jelentenek valamennyi nemzeti kultúra számára. Korunkban, amelyet e három fogalommal szokás jellemezni, felértékelődik a kultúraközi kommunikáció szerepe, s ez a nyelvpolitikában, nyelvi tervezésben is tükröződik.

A dél-koreai nyelvpolitikában történt legújabb változások vagy inkább hangsúlyeltolódások Kim De Dzsung elnök 1998-as hivatalbalépésével vannak kapcsolatban. A demokratikus elkötelezettségű politikus közéleti tisztaságot, nagyobb nyíltságot ígérő elnökségének kezdete egybeesett a koreai gazdaságot sújtó, nagy társadalmi nyugtalanságot kiváltó válság beköszöntével. Az addig töretlen gazdasági fejlődéstől kissé elbizakodott koreaiakat sokkszerűen érte a válság számos utóhatása: a nagyobb infláció és munkanélküliség. Kim De Dzsung elnök felismerte, hogy a válság leküzdésének legcélravezetőbb módja a koreai áru versenyképességének növelése, Korea fokozottabb bekapcsolódása a nemzetközi gazdasági élet vérkeringésébe, a protekcionista politikával elzárt piac megnyitása a külföldi tőke számára. E cél érdekében a fiatalabb generációt fel kell készíteni arra, hogy felnőttként aktívabb szerepet játszhasson a globalizáció, nemzetköziesítés, az információs forradalom korában. Az elnök programjában igen fontos elem a nevelés korszerűsítése, azaz alkalmassá tétele a fenti feladatok megvalósítására. Három területen akarnak elérni áttörést: az angol nyelv, a kínai írásjegyek és a számítástechnika intenzívebb és hatékonyabb oktatásában.

Az angol mint a nemzetközi érintkezés kulcsfontosságú nyelve egyre fontosabb szerepet játszik: ez a felismerés az angol nyelv státuszának mértéktelen felértékelésével jár együtt sok koreai tudatában. 1998 júliusában egy író azt javasolta, hogy az angol legyen Koreában is hivatalos nyelv mind a közéletben, mind az oktatásban (Fouser 1998 ). A téma felvetése hónapokig tartó ádáz vitákat váltott ki. Az író úgy gondolja, hogy a koreai nyelvhez való nacionalista szellemű ragaszkodás elszigeteli Koreát a világ többi részétől, ellenségessé teszi a koreaiakat a külvilággal szemben. Szerinte a külföld egy globális birodalom irányába halad, amelyben az angol lesz a kommunikáció eszköze. Ezért javasolja, hogy a koreai mellett az angol legyen a második hivatalos nyelv, annál is inkább, mert a ragyogó koreai kultúrát az angol segítségével lehetne a legeredményesebben elterjeszteni. Az sem utolsó szempont, hogy a demokrácia meggyökereztetésében is fontos szerepet játszhatna az angol nyelvűség. Koreai nyelvészek meglepőnek és ugyanakkor rendkívül kiábrándítónak tartják, hogy a cikket közlő újság nagyszámú olvasói levelei közül több mint 50% egyetértett az angol nyelvűség gondolatával. A társadalomtudósok természetesen több érvet felhoznak az általuk abszurdnak tartott ötlet ellen. Néhány közülük (Chong 1998 : 9): 1. a gazdasági fejlettségnek nem feltétele az angol nyelvűség. Franciaország és Németország gazdasága jelenleg fejlettebb az angolénál. A japánok angol tudása kriminális annak ellenére, hogy szókincsük 9-10 %-a angolból vett kölcsönszó. 2. Azokban az országokban is, ahol a gyarmati múlt és a törzsi ellentétek miatt az angol az első vagy második hivatalos nyelv státuszát élvezi, törekednek az egységes nemzeti nyelv fejlesztésére és elterjesztésére. A Fülöp-szigetek új elnöke olyan rendeletet hozott, hogy ezentúl külföldön csak a tagalog nyelvet fogja használni. Lehetséges, hogy az egységes nemzeti nyelv modernizálása , elterjesztése vezet majd — ha áttételesen is — az áhított gazdasági fellendüléshez a Fülöp-szigeteken és másutt . 3. Mivel az angol csak azokban az országokban második hivatalos nyelv, amelyek korábban angol vagy USA gyarmat voltak, ezzel a lépéssel Korea politikailag leértékelné magát, sokan külföldön úgy gondolnák, hogy független országhoz méltatlan, túl szoros kapcsolatok fűzik az USÁ-hoz. 4. A hivatalos nyelvi státusz bevezetésének költségei felbecsülhetetlenek. 5. Az angol mint hivatalos nyelv bevezetése tovább fokozza Észak- és Dél-Korea nyelvi elkülönülését.

Az angol mint második hivatalos nyelv bevezetésének koreai ötlete nem áll egyedül: Japánban is hasonló vélemény látott napvilágot. 1999-ben a japán miniszterelnök kérésére egy szakértői bizottság javaslatot tett azzal kapcsolatosan, hogy a 21. század kihívásaira milyen válaszok képzelhetők el. Arra a következtetésre jutottak, hogy Japánnak mint gazdasági nagyhatalomnak a túléléshez radikális reformokra van szüksége; ilyen többek között az angol nyelv második hivatalos nyelv státuszára való emelése, valamint nagyszámú külföldi munkavállaló Japánban történő letelepülésének előmozdítása a társadalom elöregedése miatt (Lee 2000 : 14).

Koreában is általános vélekedés, hogy a szakmai karrier nélkülözhetetlen feltétele a jó angoltudás. Ugyanakkor az angol nyelv oktatásának — Japánhoz hasonlóan — sok helyütt nincsenek meg a személyi és tárgyi feltételei: kevés a jó tanár és a koreaiakra szabott jó tananyag. Az angoltanítás korszerűsítése és hatékonyabbá tétele érdekében két utat látnak járhatónak: 1. az angol oktatásának korai megkezdése már az elemi iskola 3. osztályában (ezt sokan ellenzik, az anyanyelvi nevelésre szánt időt kevésnek tartják), 2. ún. immersion school-ok létesítése anyanyelvi tanárokkal, ahol a gyerekek funkcionális kétnyelvűvé válnak .

A nyelvpolitikai „áttörés” másik területéül a kínai írásjegyeket szemelték ki. Egyrészt szeretnék a kínai írásjegyek oktatását már a 6 éves elemi iskolában (újra) bevezetni (jelenleg a középiskola első osztályától oktatják), másrészt szeretnék korábbi, szélesebb körű használatát feléleszteni. A koreai ábécé kizárólagos alkalmazását követelők és ellenlábasaik között valóságos háború folyik, mindkét tábor több tucatnyi szervezetbe tömörül, és állandóan kiáltványokkal ostromolják a kormányzatot (Kim 1999 : 145).

Korea az 1894-es reformokig kétnyelvű volt: a klasszikus kínai (venjen) volt a hivatalos nyelv, amelyet a kínai írásjegyek segítségével írtak le. 1443-ban megalkották az agglutináló koreai lejegyzésére kiválóan alkalmas, 24 betűs, igen könnyű koreai fonetikus írást (hangul), de a konfucianizmus Kína-központúsága miatt ennek a tekintélye alacsony volt, s csak a koreai nyelv hivatalossá tétele (1894) után vált a koreai nemzeti identitás egyik legfontosabb szimbólumává. Ettől kezdve a koreai nyelv lejegyzésére a japán írásrendszer alapelveivel lényegében egyező vegyes írást (hantsa honyong) alkalmaztak: a szókészlet 60-70%-át jelentő kínai kölcsönszót kínai írásjeggyel, a többi lexikai elemet és a végződéseket is a koreai ábécével írták le. Észak-Koreában 1949-ben teljesen eltörölték a kínai írásjegyeket, hasonló törvény Dél-Koreában is született (1948), de a kínai írásjegyek részleges használatát azóta is megtűrik, elsősorban a sajtóban (részletesebben:Osváth 1995 ).

A kínai írásjegyek hívei úgy gondolják, hogy a nemzetköziesítés és globalizáció korában, amikor a világban gazdasági tömbök alakulnak ki, a külgazdaság szempontjából igen előnyös lehet az, hogy Korea a „kínai írásjegyek kultúrkörének” (Hantsa munhwakwon) a tagja. Ez erős szellemi, kulturális köteléket jelent három ország: Kína, Korea és Japán között, következésképpen szilárd helyet biztosíthat Koreának a leendő ún. északkelet-ázsiai gazdasági övezetben. Az ellentábor a nemzeti identitást félti egyrészt a kínaiaktól: „A kínai írásjegyek használata azt eredményezheti, hogy önként fogunk beleugrani a kínai olvasztótégelybe” (Hangul Saesoshik 1995/3. p. 4.), másrészt a japánoktól: „...a vegyes írás fennmaradása nem a kívánt gazdasági közösség létrehozásához, hanem eljapánosodáshoz vezet.” (Hangul Saesoshik. 1994/3. p. 20.).

A kormányzat, a kínai írásjegyek bizonyos kultúraközi kommunikációs értékeire hivatkozva, a következő intézkedéseket jelentette be (Nam 1999 : 143-145): 1. Az utcanévtáblákon a koreai betűs írásmód (és a sok helyütt meglevő latin) mellett kínai írásjegyekkel is fel kell tüntetni az utca vagy tér nevét (a földrajzi nevek több mint 90%-a kínai szó, ezért ez lehetséges). A változtatást elsősorban a turizmus szakemberei javasolják, hogy az igen nagyszámú japán és kínai túrista is megérthesse az információt. ( Az ellentábor azt hozza fel ellenérvként, hogy a kínai és japán vendégek eligazodnak az angol helyesírás szabályai szerinti latin betűs írásmódon is, hiszen ezt a kínai és japán iskolában tanítják.) 2. A kormány hivatalos dokumentumaiban visszatérnek a vegyes írás részleges használatához, hogy a szöveg a nagyszámú homonima miatt pontosabban értelmezhető legyen: a koreai ábécével írt kölcsönszó után zárójelben odaírják a kínai írásjegyet is. 3. A személyi igazolványokban a családi-és utónevet a koreai berűs írásmód mellett kínai írásjegyekkel is fel kell tüntetni: ennek oka megintcsak a nagyszámú homonima.

A kínai írásjegyek használatát kívánatosnak tartó személyek két érve érdemel még említést: 1. a kínai nyelvnek a szótagmorfémák kombinálásán alapuló páratlan szóalkotó ereje van, amely végtelen árnyalatok kifejezésére képes (az ‘élet’ fogalomnak tíz kínai kölcsönszó felel meg szinonimaként!), 2. a kínai írásjegyek nem tudása elzárja az újabb generációkat a hagyományos konfuciánus kultúra éltető forrásaitól, szókincsétől: a korlátozott egyéni szókészlet a gondolatok beszűkülését eredményezheti. Az ellentábor hívei nyilatkozataikban kifejtik, hogy ők nem törekednek a kínai írásjegyek oktatásának teljes eltörlésére, mindössze a gyerek életkori sajátosságait szeretnék jobban figyelembe venni, s a hangsúlyt az anyanyelvi nevelésre helyezni (nagyon kevés az óraszáma). A koreai írás lelkes híveit nagyon bántja a koreai kormány 1990-es döntése, amely törölte a hangul emléknapját a hivatalos, munkaszünetes állami ünnepek sorából. Ennek oka az volt, hogy soknak találták a hivatalos ünnepek számát (16 egy évben!). A hangul hívei arra alapozva követelik kitartóan az emléknap státuszának visszaállítását, hogy Dél-Koreában igen magas, heti 48,1 óra a heti munkaidő, ugyanakkor a törvényes fizetett szabadság csak 16 nap, és nincs szabadszombat (Hangul Saesoshik. 1999/8. 17 p.).

A koreai írással kapcsolatos legújabb nyelvpolitikai fejlemények sorában feltétlenül említést érdemel a koreai írású szövegszerkesztővel kapcsolatos botrány, amely egy 1998. jún. 15-i sajtótájékoztatón robbant ki. Ekkor közölte ugyanis az amerikai Microsoft és a koreai számítógépes cég, a Hancom, hogy a Microsoft a kalózmásolatok miatt pénzügyileg összeomlott koreai cég megmentéséért cserében a koreai fejlesztésű és a Microsoft rendszerével nem kompatíbilis „Hangul” elnevezésű program leállítását kéri, hogy saját gyártmányú koreai változatát dobhassa piacra helyette. A piac „megdolgozása” érdekében több százezer darab programot ingyen szétosztogattak Koreában. Rövidesen össznemzeti felháborodás tört ki az egész világot leigázni kész Bill Gates és cége ellen, tudniillik a 4 millió koreai számítógép zöme a Hancom programját használja, s az egész közigazgatási dokumentáció ezen a programon van tárolva. Ha a Microsoft követelésének engedve leállítják a koreai cég programjának fejlesztését, az 1-2 év múlva elavul, s az új rendszerre való áttérés, a tárolt anyag átmentése igen sok pénzbe kerülne. A koreaiak többsége a nemzeti méltóságon esett foltként értékelte a két cég közötti tranzakciót, s hamarosan megalakult a Mozgalom a "Hangul" program megmentésére, s összegyűjtöttek annyi pénzt, amennyi a tranzakció érvénytelenítéséhez elegendő volt; ehhez a kormány is támogatást nyújtott végül (Mun 1998: 16-18.). A koreai számítógépes piacon a Hancom „Hangul” elnevezésű programja az abszolút piacvezető. Előnyének tartják többek között, hogy szótára 10.880 lexikai egységet tartalmaz, míg a Microsofté csak 2350-et. A "Hangul" 3 millió használója közül 2,5 millió illegálisan másolta szoftverjét: többek között ez vezetett a pénzügyi csődhöz. Nyilvánvaló, hogy a koreai kormányzatnak nagyobb figyelmet kellene fordítania a szellemi termékek védelmére. Míg az USÁ-ban a közintézmények a hardverek beszerzési árának 160%-át költik szoftverek vásárlására évente, Korában ez az arány mindössze 10% (Lee 1988 :142).

Koreában, ahol a saját ábécé és nyelv a nemzeti identitásnak talán legfontosabb szimbóluma, a Microsoft térhódításával kapcsolatos fő veszélyt abban látják, hogy a multinacionális cég a technikai előnyök oltárán feláldozhatja a koreai nyelv közmegegyezésen alapuló normáit. Erre volt is már példa: 1995-ben olyan programot dobtak piacra, amelyen a betűrend eltért a Koreában megszokottól. Észak- és Dél-Korea nyelvi normái már épp eléggé különböznek, felesleges lenne egy újabb problémával terhelni ezt a megosztottságot . Bár a Hancom nem aláírt szerződést bontott fel a Microsofttal (csak szándéknyilatkozat volt), Koreában mégis aggódnak az esetleges retorziók miatt: mi lesz, ha Billy Gates vállalata nem hajlandó további együttműködésre, elsősorban a két rendszer kompatíbilissá tételét illetően? (Newsreview, July 25. 1998. p. 4.)

Dél-Korea a gazdaságban és kultúrában egyaránt példátlan sikereket ért el: a valamikor koldusszegény fejlődő ország egy főre eső nemzeti jövedelme ma már 10 ezer dollár. Sikereit többek között a demokratikus nyelvi reformoknak és fejlett oktatási rendszerének köszönheti. Az információs társadalom küszöbét átlépő koreaiaknak most új kihívásokkal kell szembenézniük: olyan megoldásokat kell találniuk, amelyek a nemzetköziesítés és globalizáció igényeit is kielégítik, ugyanakkor a nemzeti hagyományokat és érdekeket is figyelembe veszik

 

Irodalom

Chong, So-song (1998): Yongo kongyongo maldo an twenda [Az angol mint hivatalos nyelv gondolata elvetendő]. Hangul Saesoshik. 1998/8. 8-10. p.

Fouser, R. J. (1998): English as Korea's Official Language? Korea Newsreview. Seoul. August 1998. 8-9. p.

Kim,Seong-won (1999):Korean Hangul vs. Chinese Characters. Korea Focus. Seoul. 1999/3-4. 145-148. p.

Lee, Kwang-hyung (1998): Preserving Korean "Hangul" Software. Korea Focus .Seoul. 1998/7-8. 141-142. p.

Mun, Che-an(1998):"Hangul"-un chukchi anatta [A "Hangul" program nem halt meg]. Hangul Saesoshik. Seoul. 1998/8. 16-18. p.

Nam, Seung-ho (1999): Chinese Characters are Obstacles. Korea Forum. Seoul. 1999/3-4. 143-145. p.

Osváth, Gábor (1995): A kínai írásjegyek használatával kapcsolatos dél-koreai vita. (Osváth G. szerk.) Koreai nyelv és kultúra.Külkereskedelmi Főiskola: Bp. 40-52. p.