Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Osváth Gábor (Budapest)
A dél-koreai nyelvpolitika legújabb fejleményei
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Nemzetköziesítés, globalizáció és információs forradalom: egymást feltételező, kiegészítő fogalmak, s komoly kihívást, ugyanakkor lehetőséget is jelentenek valamennyi nemzeti kultúra számára. Korunkban, amelyet e három fogalommal szokás jellemezni, felértékelődik a kultúraközi kommunikáció szerepe, s ez a nyelvpolitikában, nyelvi tervezésben is tükröződik.

A dél-koreai nyelvpolitikában történt legújabb változások vagy inkább hangsúlyeltolódások Kim De Dzsung elnök 1998-as hivatalbalépésével vannak kapcsolatban. A demokratikus elkötelezettségű politikus közéleti tisztaságot, nagyobb nyíltságot ígérő elnökségének kezdete egybeesett a koreai gazdaságot sújtó, nagy társadalmi nyugtalanságot kiváltó válság beköszöntével. Az addig töretlen gazdasági fejlődéstől kissé elbizakodott koreaiakat sokkszerűen érte a válság számos utóhatása: a nagyobb infláció és munkanélküliség. Kim De Dzsung elnök felismerte, hogy a válság leküzdésének legcélravezetőbb módja a koreai áru versenyképességének növelése, Korea fokozottabb bekapcsolódása a nemzetközi gazdasági élet vérkeringésébe, a protekcionista politikával elzárt piac megnyitása a külföldi tőke számára. E cél érdekében a fiatalabb generációt fel kell készíteni arra, hogy felnőttként aktívabb szerepet játszhasson a globalizáció, nemzetköziesítés, az információs forradalom korában. Az elnök programjában igen fontos elem a nevelés korszerűsítése, azaz alkalmassá tétele a fenti feladatok megvalósítására. Három területen akarnak elérni áttörést: az angol nyelv, a kínai írásjegyek és a számítástechnika intenzívebb és hatékonyabb oktatásában.

Az angol mint a nemzetközi érintkezés kulcsfontosságú nyelve egyre fontosabb szerepet játszik: ez a felismerés az angol nyelv státuszának mértéktelen felértékelésével jár együtt sok koreai tudatában. 1998 júliusában egy író azt javasolta, hogy az angol legyen Koreában is hivatalos nyelv mind a közéletben, mind az oktatásban (Fouser 1998 ). A téma felvetése hónapokig tartó ádáz vitákat váltott ki. Az író úgy gondolja, hogy a koreai nyelvhez való nacionalista szellemű ragaszkodás elszigeteli Koreát a világ többi részétől, ellenségessé teszi a koreaiakat a külvilággal szemben. Szerinte a külföld egy globális birodalom irányába halad, amelyben az angol lesz a kommunikáció eszköze. Ezért javasolja, hogy a koreai mellett az angol legyen a második hivatalos nyelv, annál is inkább, mert a ragyogó koreai kultúrát az angol segítségével lehetne a legeredményesebben elterjeszteni. Az sem utolsó szempont, hogy a demokrácia meggyökereztetésében is fontos szerepet játszhatna az angol nyelvűség. Koreai nyelvészek meglepőnek és ugyanakkor rendkívül kiábrándítónak tartják, hogy a cikket közlő újság nagyszámú olvasói levelei közül több mint 50% egyetértett az angol nyelvűség gondolatával. A társadalomtudósok természetesen több érvet felhoznak az általuk abszurdnak tartott ötlet ellen. Néhány közülük (Chong 1998 : 9): 1. a gazdasági fejlettségnek nem feltétele az angol nyelvűség. Franciaország és Németország gazdasága jelenleg fejlettebb az angolénál. A japánok angol tudása kriminális annak ellenére, hogy szókincsük 9-10 %-a angolból vett kölcsönszó. 2. Azokban az országokban is, ahol a gyarmati múlt és a törzsi ellentétek miatt az angol az első vagy második hivatalos nyelv státuszát élvezi, törekednek az egységes nemzeti nyelv fejlesztésére és elterjesztésére. A Fülöp-szigetek új elnöke olyan rendeletet hozott, hogy ezentúl külföldön csak a tagalog nyelvet fogja használni. Lehetséges, hogy az egységes nemzeti nyelv modernizálása , elterjesztése vezet majd — ha áttételesen is — az áhított gazdasági fellendüléshez a Fülöp-szigeteken és másutt . 3. Mivel az angol csak azokban az országokban második hivatalos nyelv, amelyek korábban angol vagy USA gyarmat voltak, ezzel a lépéssel Korea politikailag leértékelné magát, sokan külföldön úgy gondolnák, hogy független országhoz méltatlan, túl szoros kapcsolatok fűzik az USÁ-hoz. 4. A hivatalos nyelvi státusz bevezetésének költségei felbecsülhetetlenek. 5. Az angol mint hivatalos nyelv bevezetése tovább fokozza Észak- és Dél-Korea nyelvi elkülönülését.

Az angol mint második hivatalos nyelv bevezetésének koreai ötlete nem áll egyedül: Japánban is hasonló vélemény látott napvilágot. 1999-ben a japán miniszterelnök kérésére egy szakértői bizottság javaslatot tett azzal kapcsolatosan, hogy a 21. század kihívásaira milyen válaszok képzelhetők el. Arra a következtetésre jutottak, hogy Japánnak mint gazdasági nagyhatalomnak a túléléshez radikális reformokra van szüksége; ilyen többek között az angol nyelv második hivatalos nyelv státuszára való emelése, valamint nagyszámú külföldi munkavállaló Japánban történő letelepülésének előmozdítása a társadalom elöregedése miatt (Lee 2000 : 14).

Koreában is általános vélekedés, hogy a szakmai karrier nélkülözhetetlen feltétele a jó angoltudás. Ugyanakkor az angol nyelv oktatásának — Japánhoz hasonlóan — sok helyütt nincsenek meg a személyi és tárgyi feltételei: kevés a jó tanár és a koreaiakra szabott jó tananyag. Az angoltanítás korszerűsítése és hatékonyabbá tétele érdekében két utat látnak járhatónak: 1. az angol oktatásának korai megkezdése már az elemi iskola 3. osztályában (ezt sokan ellenzik, az anyanyelvi nevelésre szánt időt kevésnek tartják), 2. ún. immersion school-ok létesítése anyanyelvi tanárokkal, ahol a gyerekek funkcionális kétnyelvűvé válnak .

A nyelvpolitikai „áttörés” másik területéül a kínai írásjegyeket szemelték ki. Egyrészt szeretnék a kínai írásjegyek oktatását már a 6 éves elemi iskolában (újra) bevezetni (jelenleg a középiskola első osztályától oktatják), másrészt szeretnék korábbi, szélesebb körű használatát feléleszteni. A koreai ábécé kizárólagos alkalmazását követelők és ellenlábasaik között valóságos háború folyik, mindkét tábor több tucatnyi szervezetbe tömörül, és állandóan kiáltványokkal ostromolják a kormányzatot (Kim 1999 : 145).

Korea az 1894-es reformokig kétnyelvű volt: a klasszikus kínai (venjen) volt a hivatalos nyelv, amelyet a kínai írásjegyek segítségével írtak le. 1443-ban megalkották az agglutináló koreai lejegyzésére kiválóan alkalmas, 24 betűs, igen könnyű koreai fonetikus írást (hangul), de a konfucianizmus Kína-központúsága miatt ennek a tekintélye alacsony volt, s csak a koreai nyelv hivatalossá tétele (1894) után vált a koreai nemzeti identitás egyik legfontosabb szimbólumává. Ettől kezdve a koreai nyelv lejegyzésére a japán írásrendszer alapelveivel lényegében egyező vegyes írást (hantsa honyong) alkalmaztak: a szókészlet 60-70%-át jelentő kínai kölcsönszót kínai írásjeggyel, a többi lexikai elemet és a végződéseket is a koreai ábécével írták le. Észak-Koreában 1949-ben teljesen eltörölték a kínai írásjegyeket, hasonló törvény Dél-Koreában is született (1948), de a kínai írásjegyek részleges használatát azóta is megtűrik, elsősorban a sajtóban (részletesebben:Osváth 1995 ).

A kínai írásjegyek hívei úgy gondolják, hogy a nemzetköziesítés és globalizáció korában, amikor a világban gazdasági tömbök alakulnak ki, a külgazdaság szempontjából igen előnyös lehet az, hogy Korea a „kínai írásjegyek kultúrkörének” (Hantsa munhwakwon) a tagja. Ez erős szellemi, kulturális köteléket jelent három ország: Kína, Korea és Japán között, következésképpen szilárd helyet biztosíthat Koreának a leendő ún. északkelet-ázsiai gazdasági övezetben. Az ellentábor a nemzeti identitást félti egyrészt a kínaiaktól: „A kínai írásjegyek használata azt eredményezheti, hogy önként fogunk beleugrani a kínai olvasztótégelybe” (Hangul Saesoshik 1995/3. p. 4.), másrészt a japánoktól: „...a vegyes írás fennmaradása nem a kívánt gazdasági közösség létrehozásához, hanem eljapánosodáshoz vezet.” (Hangul Saesoshik. 1994/3. p. 20.).

A kormányzat, a kínai írásjegyek bizonyos kultúraközi kommunikációs értékeire hivatkozva, a következő intézkedéseket jelentette be (Nam 1999 : 143-145): 1. Az utcanévtáblákon a koreai betűs írásmód (és a sok helyütt meglevő latin) mellett kínai írásjegyekkel is fel kell tüntetni az utca vagy tér nevét (a földrajzi nevek több mint 90%-a kínai szó, ezért ez lehetséges). A változtatást elsősorban a turizmus szakemberei javasolják, hogy az igen nagyszámú japán és kínai túrista is megérthesse az információt. ( Az ellentábor azt hozza fel ellenérvként, hogy a kínai és japán vendégek eligazodnak az angol helyesírás szabályai szerinti latin betűs írásmódon is, hiszen ezt a kínai és japán iskolában tanítják.) 2. A kormány hivatalos dokumentumaiban visszatérnek a vegyes írás részleges használatához, hogy a szöveg a nagyszámú homonima miatt pontosabban értelmezhető legyen: a koreai ábécével írt kölcsönszó után zárójelben odaírják a kínai írásjegyet is. 3. A személyi igazolványokban a családi-és utónevet a koreai berűs írásmód mellett kínai írásjegyekkel is fel kell tüntetni: ennek oka megintcsak a nagyszámú homonima.

A kínai írásjegyek használatát kívánatosnak tartó személyek két érve érdemel még említést: 1. a kínai nyelvnek a szótagmorfémák kombinálásán alapuló páratlan szóalkotó ereje van, amely végtelen árnyalatok kifejezésére képes (az ‘élet’ fogalomnak tíz kínai kölcsönszó felel meg szinonimaként!), 2. a kínai írásjegyek nem tudása elzárja az újabb generációkat a hagyományos konfuciánus kultúra éltető forrásaitól, szókincsétől: a korlátozott egyéni szókészlet a gondolatok beszűkülését eredményezheti. Az ellentábor hívei nyilatkozataikban kifejtik, hogy ők nem törekednek a kínai írásjegyek oktatásának teljes eltörlésére, mindössze a gyerek életkori sajátosságait szeretnék jobban figyelembe venni, s a hangsúlyt az anyanyelvi nevelésre helyezni (nagyon kevés az óraszáma). A koreai írás lelkes híveit nagyon bántja a koreai kormány 1990-es döntése, amely törölte a hangul emléknapját a hivatalos, munkaszünetes állami ünnepek sorából. Ennek oka az volt, hogy soknak találták a hivatalos ünnepek számát (16 egy évben!). A hangul hívei arra alapozva követelik kitartóan az emléknap státuszának visszaállítását, hogy Dél-Koreában igen magas, heti 48,1 óra a heti munkaidő, ugyanakkor a törvényes fizetett szabadság csak 16 nap, és nincs szabadszombat (Hangul Saesoshik. 1999/8. 17 p.).

A koreai írással kapcsolatos legújabb nyelvpolitikai fejlemények sorában feltétlenül említést érdemel a koreai írású szövegszerkesztővel kapcsolatos botrány, amely egy 1998. jún. 15-i sajtótájékoztatón robbant ki. Ekkor közölte ugyanis az amerikai Microsoft és a koreai számítógépes cég, a Hancom, hogy a Microsoft a kalózmásolatok miatt pénzügyileg összeomlott koreai cég megmentéséért cserében a koreai fejlesztésű és a Microsoft rendszerével nem kompatíbilis „Hangul” elnevezésű program leállítását kéri, hogy saját gyártmányú koreai változatát dobhassa piacra helyette. A piac „megdolgozása” érdekében több százezer darab programot ingyen szétosztogattak Koreában. Rövidesen össznemzeti felháborodás tört ki az egész világot leigázni kész Bill Gates és cége ellen, tudniillik a 4 millió koreai számítógép zöme a Hancom programját használja, s az egész közigazgatási dokumentáció ezen a programon van tárolva. Ha a Microsoft követelésének engedve leállítják a koreai cég programjának fejlesztését, az 1-2 év múlva elavul, s az új rendszerre való áttérés, a tárolt anyag átmentése igen sok pénzbe kerülne. A koreaiak többsége a nemzeti méltóságon esett foltként értékelte a két cég közötti tranzakciót, s hamarosan megalakult a Mozgalom a "Hangul" program megmentésére, s összegyűjtöttek annyi pénzt, amennyi a tranzakció érvénytelenítéséhez elegendő volt; ehhez a kormány is támogatást nyújtott végül (Mun 1998: 16-18.). A koreai számítógépes piacon a Hancom „Hangul” elnevezésű programja az abszolút piacvezető. Előnyének tartják többek között, hogy szótára 10.880 lexikai egységet tartalmaz, míg a Microsofté csak 2350-et. A "Hangul" 3 millió használója közül 2,5 millió illegálisan másolta szoftverjét: többek között ez vezetett a pénzügyi csődhöz. Nyilvánvaló, hogy a koreai kormányzatnak nagyobb figyelmet kellene fordítania a szellemi termékek védelmére. Míg az USÁ-ban a közintézmények a hardverek beszerzési árának 160%-át költik szoftverek vásárlására évente, Korában ez az arány mindössze 10% (Lee 1988 :142).

Koreában, ahol a saját ábécé és nyelv a nemzeti identitásnak talán legfontosabb szimbóluma, a Microsoft térhódításával kapcsolatos fő veszélyt abban látják, hogy a multinacionális cég a technikai előnyök oltárán feláldozhatja a koreai nyelv közmegegyezésen alapuló normáit. Erre volt is már példa: 1995-ben olyan programot dobtak piacra, amelyen a betűrend eltért a Koreában megszokottól. Észak- és Dél-Korea nyelvi normái már épp eléggé különböznek, felesleges lenne egy újabb problémával terhelni ezt a megosztottságot . Bár a Hancom nem aláírt szerződést bontott fel a Microsofttal (csak szándéknyilatkozat volt), Koreában mégis aggódnak az esetleges retorziók miatt: mi lesz, ha Billy Gates vállalata nem hajlandó további együttműködésre, elsősorban a két rendszer kompatíbilissá tételét illetően? (Newsreview, July 25. 1998. p. 4.)

Dél-Korea a gazdaságban és kultúrában egyaránt példátlan sikereket ért el: a valamikor koldusszegény fejlődő ország egy főre eső nemzeti jövedelme ma már 10 ezer dollár. Sikereit többek között a demokratikus nyelvi reformoknak és fejlett oktatási rendszerének köszönheti. Az információs társadalom küszöbét átlépő koreaiaknak most új kihívásokkal kell szembenézniük: olyan megoldásokat kell találniuk, amelyek a nemzetköziesítés és globalizáció igényeit is kielégítik, ugyanakkor a nemzeti hagyományokat és érdekeket is figyelembe veszik

 

Irodalom

Chong, So-song (1998): Yongo kongyongo maldo an twenda [Az angol mint hivatalos nyelv gondolata elvetendő]. Hangul Saesoshik. 1998/8. 8-10. p.

Fouser, R. J. (1998): English as Korea's Official Language? Korea Newsreview. Seoul. August 1998. 8-9. p.

Kim,Seong-won (1999):Korean Hangul vs. Chinese Characters. Korea Focus. Seoul. 1999/3-4. 145-148. p.

Lee, Kwang-hyung (1998): Preserving Korean "Hangul" Software. Korea Focus .Seoul. 1998/7-8. 141-142. p.

Mun, Che-an(1998):"Hangul"-un chukchi anatta [A "Hangul" program nem halt meg]. Hangul Saesoshik. Seoul. 1998/8. 16-18. p.

Nam, Seung-ho (1999): Chinese Characters are Obstacles. Korea Forum. Seoul. 1999/3-4. 143-145. p.

Osváth, Gábor (1995): A kínai írásjegyek használatával kapcsolatos dél-koreai vita. (Osváth G. szerk.) Koreai nyelv és kultúra.Külkereskedelmi Főiskola: Bp. 40-52. p.