Das Universum
Das Kreis-Dreieck-Viereck ist Sengai's geistige Vorstellung des Uni. versums. Der Kreis stellt das Unendliche dar, und das Unendliche ist die Basis alles Seienden. Das Unendliche jedoch ist in sich selbst formlos. Wir Menschen, die mit den Sinnen und dem Intellekt ausgestattet sind, verlangen nach greifbaren Formen. Daher das Dreieck. Das Dreieck ist der Beginn aller Formen. Aus ihm kommt zuerst das Viereck. Ein Viereck ist ein verdoppeltes Dreieck. Dieser Verdopplungsprozess setzt sich unendlich fort, und so gelangen wir zur Vielheit der Dinge, welche die chinesischen Philosophen "die zehntausend Dinge"-das ist das Universum-nennen.
Die Schwierigkeit mit uns sprachlich eingestellten Lebewesen ist, dass wir die Sprache realistisch nehmen und vergessen, dass sie ohne Zeit von keinerlei Bedeutung ist. In Wirklichkeit ist Sprache Zeit, und Zeit ist Sprache. So kommen wir dazu zu dereken, dass am Anfang der Welt ein Etwas ist, das real und konkret ist-so etwas, wie ein Welt von Galaxien, wenn auch formlos und nebelhaft, jedoch wirklich und greifbar. Dies ist der Ursprung des Universums, von welchem schliesslich unendliche Arten von Dingen sich forrnen und variieren. Daher kommt, dass man beginnt, Zeit selbst als etwas Konkretes und Reales zu denken. Ein Kreis wird zum Dreieck, dann zum Viereck und schliesslich zu unendlich verschiedenartigen, wechselnden, variierenden Formen. Auf diese Weise hat sich die biblische Erzählung von der Schöpfung in der Vorstellung Vieler in historische Wahrheit verwandelt. Zen ist sehr gegen solche "Erdichtungen".

The Universe
"The circle-triangle-square is Sengai's picture of the universe. The circle represents the infinite, and the infinite is at the basis of all beings. But the infinite in itself is formless. We humans endowed with senses and intellect demand tangible forms. Hence a triangle. The triangle is the beginning of all forms. Out of it first comes the square. A square is the triangle doubled. This doubling process goes on infinitely and we have the multitudinosity of things, which the Chinese philosopher calls 'the ten thousand things', that is, the universe.

The trouble with us linguistically-minded beings is that we take language realistically and forget that language is of no significance whatsoever without time. In truth, language is time and time is language. We thus come to think that there is in the beginning of the world a something which is real and concrete, such as a world of galaxies which though formless and nebulous is yet real and tangible. This is the foundation of the universe on which we now have all kinds of things, infinitely formed and varied. It is thus that time itself begins to be thought of as something concrete and real. A circle turns into a triangle, and then into a square, and finally into infinitely varied and varying figures. In the same way the Biblical account of creation has turned into historical truth in the minds of many. But Zen is very much against such fabrications.

There is another and a more traditional interpretation that may be given to these three figures of forms. Sengai was familiar with Shingon, the mantra sect of Buddhism, as well as Zen. He liked Shingon because it taught the identity of the bodily existence (rupakaya) with ultimate reality (dharmakaya). The bodily existence is here represented by a triangle which symbolizes the human body in its triple aspect, physical, oral (or intellection), and mental (or spiritual). The quadrangle represents the objective world which is composed of the four great elements (mahabhuta), earth, water, fire and air. The Dharmakaya, the ultimate reality, is the circle here, that is, the formless form. We generally hold a dichotomous view of existence, form (rupakaya) and formless (arupa), object and subject, matter and spirit, and think they contradict each other and are mutually exclusive. Both Shingon and Zen, however, oppose this view and hold that what is form is formless or empty (sunya), that is, they are identical.

In his little treatise on this subject called Tengan Yaku (Medicine for the Eye), written in a dialogue form, Sengai estimates Zen as being higher than Shingon, and states that Zen is more direct and immediate and to the point without indulging in verbalism. Zen in this respect is the most effective medicinal drop for the eye that is still wandering on the level of intellection. It replaces this kind of eye with the one possessed by Mahasvara (Great Lord). It is the divine eye which looks directly into the secrets of the ultimate reality. The opening or awakening to this order is abrupt and beyond verbal demonstrations of any sort, which is characteristically lacking in Shingon."
~D.T.Suzuki

„Külön hagyomány a tanon túl,
Nem alapul írott jegyen,
Menten az ember szívéhez szól,
Hogy feleszméljen, Buddha legyen.”
(Bódhidharma)

– Miért jött ide nyugatról Bódhidharma? – kérdezte egy szerzetes.
– Ciprusfa az udvaron – felelte Csao-csou.

– Miért jött ide nyugatról Bódhidharma? – kérdezte egy másik szerzetes.
Csao-csou mester leszállt a székéből és megállt mellette.
– Ezt feleled? – csodálkozott a szerzetes.
– Egy árva szót se szóltam – tiltakozott a mester.

– Késő éjszaka van már – zárta le a vitát Lung-tan Tö-sannal. – Ideje, hogy visszavonulj a szállásodra.
Tö-san elbúcsúzott, félrehúzta az ajtófüggönyt, de a küszöbről visszafordult:
– Koromsötét van odakint! – mondta.
Lung-tan gyújtott neki egy gyertyát, de amikor Tö-san érte nyúlt, hirtelen elfújta a lángját.
Tö-san egyszerre megvilágosult.
Másnap kicipelte a csarnok elé kedvenc olvasmányát, Csing-lung mester terjedelmes kommentárjait a Mennykő-szútráról, fáklyát gyújtott, és így szólt:
– Olyanok kimerítő vitáink a homályos dolgokról, mintha a végtelen tág űrbe egy hajszálat vetnénk, és minden képességünk teljes kifejtése, mintha a feneketlen mély öbölbe egy vízcseppet hullatnánk – és Tö-san tűzbe borította a kommentárokat.

Amikor Lin-csi újdonsült szerzetes volt Huang-po közösségében, egyszerű és közvetlen viselkedése feltűnt a szerzetesfelügyelőnek:
– Bár ifjonc még, más, mint a többi – tűnődött, aztán rászólt:
– Mióta is vagy itt?
– Három éve – felelt Lin-csi.
– Kértél már tanácsot?
– Nem tudom, mit kérdezzek.
– Miért nem kérdezed meg a tisztelendő apáttól, mi a buddhizmus értelme?
Lin-csi úgy is tett. Ám alig fejezte be mondókáját, Huang po megbotozta.
– No, milyen tanácsot kaptál? – kérdezte később a felügyelő.
– Még be se fejeztem a kérdést, a mester máris megbotozott – mondta Lin-csi. – Fogalmam sincs, miért.
– Menj csak, kérdezd meg még egyszer!
De másodszor, sőt harmadszor is botozás lett a kérdezősködés vége.
– Voltál olyan jó és elküldtél a mesterhez – mondta végül Lin-csi a szerzetesfelügyelőnek. – Háromszor kérdeztem meg a buddhizmus értelmét, és háromszor botozott meg érte. Bizonyára valami régi gátlás akadályoz benne, hogy megértsem mélyebb szándékait. Jobb lesz, ha elmegyek.
– Azért csak búcsúzz el a mestertől!
Lin-csi bólintott.
A szerzetesfelügyelő előresietett Huang-póhoz:
– Az a kérdezősködő fiatal szerzetes igencsak alkalmas lenne az Eszme befogadására. Ha búcsúzni jön, el kéne igazítani. A jövendőnek ültetünk, talán nagy fává terebélyesedik, és majdan nemzedékek hűsölhetnek árnyékában.
Lin-csi kisvártatva meg is jelent.
– Nem kell messzire menned – mondta Huang-po –, csak Ta-jühöz, a Kao-an járásba, megmagyaráz ő mindent.
Lin-csi el is ment hozzá.
– Honnan jöttél? – kérdezte Ta-jü.
– Huang-pótól.
– Mit mond Huang-po?
– Háromszor kérdeztem tőle, mi a buddhizmus értelme, és háromszor botozott meg érte. De fogalmam sincs, milyen hibát követtem el.
– Huang-po annyit vesződött veled, mint egy jó öreg nagymama, te mégis hozzám hurcolod a hibáidat!
Lin-csi egy csapásra megvilágosult:
– Végeredményben Huang-po buddhizmusa nem is nagy ügy! – jelentette ki.
– Te ágybahugyozó ördögfajzat! – ragadta meg Lin-csit Ta-jü. – Idejössz nekem, hogy még azt se tudod, milyen hibát követtél el, most meg egyszerre Huang-po buddhizmusa se nagy ügy! Mit forgatsz a fejedben, mondd!
Lin-csi válaszul háromszor oldalba vágta Ta-jüt.
– Huang-po a mestered – engedte el Lin-csit Ta-jü. – Semmi közöm hozzátok!
Lin-csi visszatért Huang-póhoz.
– Mikor lesz már vége ennek a jövés-menésnek? – kérdezte Huang-po.
– Az a nagymamai jó szíved tehet róla! – Lin-csi ezzel leborult, és Huang-po szolgálatára állt.
– Honnan jössz?
– A minap Ta-jühöz voltál szíves küldeni.
– No, és mit mondott Ta-jü?
Lin-csi elmesélte, mi történt.
– Kedvem lenne elkapni azt a szerzetet, és jól kiosztani!
– Mire vársz? Oszd ki azonnal! – és pofon vágta Huang-pót.
– Megőrültél? A tigris bajuszát ráncigálod?
Lin-csi elordította magát.
– Segéd! – szólt Huang-po. – Kísérd ezt az őrültet a szerzetesek csarnokába.

A kolostor apraja-nagyja kapával a vállán bandukolt a veteményesbe; Lin-csi utolsó volt a sorban. Huang-po hátrapillantott, és látta, hogy üres a keze:
– Hol a kapád? – kérdezte.
– Elvitte valaki – mondta Lin-csi.
– Gyere csak ide, tisztázzuk a dolgot.
Mikor a mester közelebb ért, Huang-po feltartotta a kapáját, mint egy zászlót:
– Senki a világon el nem veszi tőlem!
Erre Lin-csi megkaparintotta, és maga tartotta fel:
– Akkor hogy került az én kezembe? – kérdezte.
– Ma valaki oroszlánrészt vállal a munkából – jegyezte meg Huang-po, és visszaindult a kolostorba.

Lin-csi a szerzetesekkel kapált a veteményesben. Huang-po is kijött körülnézni, mire Lin-csi abbahagyta a munkát, és a kapája nyelére támaszkodott.
– Elfáradtál? – kérdezte Huang-po.
– Még fel se emeltem a kapát – mondta Lin-csi –, mitől fáradtam volna el?
Huang-po rásózott egyet. Lin-csi megragadta az öreg botját, és a földre taszította vele.
Huang-po odahívta a felvigyázót, hogy segítse fel.
– Hogy tűrheted – háborgott a felvigyázó –, hogy ez a kötözni való bolond pimaszkodjon tisztelendőségeddel?
Huang-po alig állt lábra, most a felvigyázóra sózott rá egyet.
Lin-csi, aki közben nekiállt kapálni, megjegyezte:
– Másutt hamvasztják a holtakat, én itt egy csapással elevenen elhantollak benneteket.

– Nem a holdra mutató ujjról kérdezlek, hanem a holdról – mondta egy szerzetes.
– Mi az a holdra mutató ujj, amiről nem kérdezel? – kérdezett vissza Fa-jen.
– Nem a holdról kérdezlek, hanem a holdra mutató ujjról – mondta egy másik szerzetes.
– A hold! – felelte Fa-jen.
– Én az ujjról kérdeztelek, miért válaszoltál a holddal?
– Mert az ujjról kérdeztél.

– Messziről jöttem, hogy láthassalak – mondta egy szerzetes Tou-ce mesternek. – Kérlek, vesztegess rám egy szót!
– Megöregedtem – mondta Tou-ce –, ma is fáj a hátam.

Pu-taj egy szerzetes után eredt és a vállára tette a kezét. Mikor a szerzetes hátrafordult, a markát nyújtotta felé:
– Adj egy pénzt!
– Előbb hadd halljam az igazság szavát – mondta a szerzetes –, csak akkor adok.
A mester letette a batyuját és összekulcsolta a kezét.

– Mi a buddhizmus értelme? – kérdezte tőle egy Pao-fu nevű szerzetes.
Pu-taj letette a batyuját és összekulcsolta a kezét.
– Ez minden? – kérdezte tovább Pao-fu. – Nincs ennél fontosabb?
Pu-taj felvette a batyuját és otthagyta.

– Várj, amíg senki sem lesz körülöttünk, akkor megmondom – felelte Cui-vej, amikor egy szerzetes a buddhizmus értelméről faggatta.
Valamivel később a szerzetes újra odament hozzá:
– Most nincs itt senki, válaszolj légy szíves!
Cui-vej kivitte őt a kertbe egy bambuszligethez, de nem mondott semmit. A szerzetes most sem értette, végül is Cui-vej megszólalt:
– Az egyik nád hosszú, a másik rövid.

Han-san és Si-tö

Nincsszövetje gúnyát öltök,
Teknőcprémes csizmát rántok,
Nyúlszarvíjat kapok elő,
Mert a nyilam nemtudást lő!
(Han-san)

Csao-csou vándorútra kelő tanítványát csak arra intette:
– Ahol van Buddha, ott ne időzz, ahol nincs Buddha, onnan tüstént eredj tovább.

Tan-hszia egy télen, amikor rendkívül hideg volt, a kolostor templomának fából készült Buddha-szobrát tűzre dobta, és ott melegedett. A templomszolga azt kérdezte:
- Hogyan merted Buddhámat elégetni?
Tan-hszia erre pálcájával a hamuban keresgélni kezdett.
- A halhatatlan részeket keresem itt az üszökben.
- Hogyan éghettek el a szobor halhatatlan részei?
- Ha nincsenek, akkor tűzre tehetem a többi fa Buddhát is?
Később egy barát a szobor elégetésének körülményei felől kérdezősködött. A Mester így szólt:
- Ha hideg van, a tűzhely köré ülünk és a fa lángol.
- Bűn volt vagy sem?
- Ha meleg van, a folyópartra megyünk a bambusznádasba.

Hamvas Béla fordítása

Jün-men azt kérdezte egyszer:
– Végtelen tág a világ, harangcsendülésre hétrészes csuhát vajon minek öltesz?