ZEN FESTMÉNYEK ZEN PAINTING
« Zen illusztrációk
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára


仙厓義梵 Sengai Gibon (1750-1837)
zen tusfestményeiből

Ausstellung von Sengai in Europa, Kokusai Bunka Shinkokai
Kunsthaus Zürich, 12. Januar – 10. Februar 1963
Aus dem Originaltext von Dr. Daisetz T. Suzuki
übersetzt von Eva van Hoboken

Honorific name: Fumonentsu Zenji. Pen name: Hyakudo, Kyohaku, Tenmin, Muho-sai, Taiho, Ayo. Dharma transmission from Gessen Zen'ne. After spending time preaching around the countryside, he became the abbot of Shofuku-ji at the age of 39. His works conveyed Zen teachings with light-hearted wit and often self-mocking humor. They were easy to interpret and were widely accepted and loved by the people. He now has an international reputation.

További képek:
http://www.asiamodena.it/appuntiyoga/ay/008/ay8.2.html
http://record.museum.kyushu-u.ac.jp/sengai/
http://www.wikipaintings.org/en/sengai/


Das Universum
Das Kreis-Dreieck-Viereck ist Sengai's geistige Vorstellung des Uni. versums. Der Kreis stellt das Unendliche dar, und das Unendliche ist die Basis alles Seienden. Das Unendliche jedoch ist in sich selbst formlos. Wir Menschen, die mit den Sinnen und dem Intellekt ausgestattet sind, verlangen nach greifbaren Formen. Daher das Dreieck. Das Dreieck ist der Beginn aller Formen. Aus ihm kommt zuerst das Viereck. Ein Viereck ist ein verdoppeltes Dreieck. Dieser Verdopplungsprozess setzt sich unendlich fort, und so gelangen wir zur Vielheit der Dinge, welche die chinesischen Philosophen "die zehntausend Dinge"-das ist das Universum-nennen.
Die Schwierigkeit mit uns sprachlich eingestellten Lebewesen ist, dass wir die Sprache realistisch nehmen und vergessen, dass sie ohne Zeit von keinerlei Bedeutung ist. In Wirklichkeit ist Sprache Zeit, und Zeit ist Sprache. So kommen wir dazu zu dereken, dass am Anfang der Welt ein Etwas ist, das real und konkret ist-so etwas, wie ein Welt von Galaxien, wenn auch formlos und nebelhaft, jedoch wirklich und greifbar. Dies ist der Ursprung des Universums, von welchem schliesslich unendliche Arten von Dingen sich forrnen und variieren. Daher kommt, dass man beginnt, Zeit selbst als etwas Konkretes und Reales zu denken. Ein Kreis wird zum Dreieck, dann zum Viereck und schliesslich zu unendlich verschiedenartigen, wechselnden, variierenden Formen. Auf diese Weise hat sich die biblische Erzählung von der Schöpfung in der Vorstellung Vieler in historische Wahrheit verwandelt. Zen ist sehr gegen solche "Erdichtungen".

The Universe
"The circle-triangle-square is Sengai's picture of the universe. The circle represents the infinite, and the infinite is at the basis of all beings. But the infinite in itself is formless. We humans endowed with senses and intellect demand tangible forms. Hence a triangle. The triangle is the beginning of all forms. Out of it first comes the square. A square is the triangle doubled. This doubling process goes on infinitely and we have the multitudinosity of things, which the Chinese philosopher calls 'the ten thousand things', that is, the universe.
The trouble with us linguistically-minded beings is that we take language realistically and forget that language is of no significance whatsoever without time. In truth, language is time and time is language. We thus come to think that there is in the beginning of the world a something which is real and concrete, such as a world of galaxies which though formless and nebulous is yet real and tangible. This is the foundation of the universe on which we now have all kinds of things, infinitely formed and varied. It is thus that time itself begins to be thought of as something concrete and real. A circle turns into a triangle, and then into a square, and finally into infinitely varied and varying figures. In the same way the Biblical account of creation has turned into historical truth in the minds of many. But Zen is very much against such fabrications. There is another and a more traditional interpretation that may be given to these three figures of forms. Sengai was familiar with Shingon, the mantra sect of Buddhism, as well as Zen. He liked Shingon because it taught the identity of the bodily existence (rupakaya) with ultimate reality (dharmakaya). The bodily existence is here represented by a triangle which symbolizes the human body in its triple aspect, physical, oral (or intellection), and mental (or spiritual). The quadrangle represents the objective world which is composed of the four great elements (mahabhuta), earth, water, fire and air. The Dharmakaya, the ultimate reality, is the circle here, that is, the formless form. We generally hold a dichotomous view of existence, form (rupakaya) and formless (arupa), object and subject, matter and spirit, and think they contradict each other and are mutually exclusive. Both Shingon and Zen, however, oppose this view and hold that what is form is formless or empty (sunya), that is, they are identical.

In his little treatise on this subject called Tengan Yaku (Medicine for the Eye), written in a dialogue form, Sengai estimates Zen as being higher than Shingon, and states that Zen is more direct and immediate and to the point without indulging in verbalism. Zen in this respect is the most effective medicinal drop for the eye that is still wandering on the level of intellection. It replaces this kind of eye with the one possessed by Mahasvara (Great Lord). It is the divine eye which looks directly into the secrets of the ultimate reality. The opening or awakening to this order is abrupt and beyond verbal demonstrations of any sort, which is characteristically lacking in Shingon."
~D.T.Suzuki

 

Néhány zen tusfestmény a katalógusból
Terebess Gábor kapcsolódó fordításaival:


One-shoe/Sekiri Daruma 隻履達磨
Vu-ti császár kihallgatásra rendelte Bódhidharmát:
– Lám, építtettem számtalan templomot, másoltattam számtalan szútrát, gondoskodtam számtalan szerzetesről – hivalkodott a császár. – Milyen érdemeket szereztem?
– Semmilyet – mondta Bódhidharma.
– Mi szent hát?
– Minden üres, nem szent.
– Akkor ki áll itt előttem?
– Fogalmam sincs.

 

Bódhidharma a barlang falának fordulva ült és hallgatott. Kint Huj-ko a magas hóban térdelt hiába, végül levágta és felmutatta egyik karját, hogy szóra bírja mesterét:
– Tanítványod szelleme nem ismer nyugalmat – mondta kétségbeesetten. – Könyörgök, békítsd meg!
– Hozd ide azt a nyughatatlan szellemed – szólt a pátriárka. – Megbékítem.
– Mihelyt keresem, megtalálhatatlan.
– Akkor meg is békült.

 

„Külön hagyomány a tanon túl,
Nem alapul írott jegyen,
Menten az ember szívéhez szól,
Hogy feleszméljen, Buddha legyen.”
(
Bódhidharma)

– Miért jött ide nyugatról Bódhidharma? – kérdezte egy szerzetes.
– Ciprusfa az udvaron – felelte Csao-csou.

– Miért jött ide nyugatról Bódhidharma? – kérdezte egy másik szerzetes.
Csao-csou mester leszállt a székéből és megállt mellette.
– Ezt feleled? – csodálkozott a szerzetes.
– Egy árva szót se szóltam – tiltakozott a mester.

 

Sengai Gibon
Dates: 1750-1837 Sect: Zen. Rinzai.

Text: Painting of the 6th patriarch E'no grinding with a mortar. Grinding, kneading, sifting or stamping. After he worked hard, he got full and went to sleep snoring loudly. Painted by Sengai, the first Zen temple in Japan, respectfully in the early spring in 1809. *Certified on the box by Dr. Awakawa Koichi himself.

Temple: The Myoshin-ji branch. The 123rd abbot of Shofuku-ji in Hakata.

Paper Dimension /cm: 124.5*41.6
Whole Dimension /cm:
202*47.8

Style: Vertical silk mounting. Normal style.

Box: Paulownia. Certified on the box by Dr. Awakawa Koichi himself.

 

 

Ásítozó Pu-taj

 

Holdra mutató Pu-taj

– Nem a holdra mutató ujjról kérdezlek, hanem a holdról – mondta egy szerzetes.
– Mi az a holdra mutató ujj, amiről nem kérdezel? – kérdezett vissza Fa-jen.
– Nem a holdról kérdezlek, hanem a holdra mutató ujjról – mondta egy másik szerzetes.
– A hold! – felelte Fa-jen.
– Én az ujjról kérdeztelek, miért válaszoltál a holddal?
– Mert az ujjról kérdeztél.

 

Pu-taj egy szerzetes után eredt és a vállára tette a kezét. Mikor a szerzetes hátrafordult, a markát nyújtotta felé:
– Adj egy pénzt!
– Előbb hadd halljam az igazság szavát – mondta a szerzetes –, csak akkor adok.
A mester letette a batyuját és összekulcsolta a kezét.

– Mi a buddhizmus értelme? – kérdezte tőle egy Pao-fu nevű szerzetes.
Pu-taj letette a batyuját és összekulcsolta a kezét.
– Ez minden? – kérdezte tovább Pao-fu. – Nincs ennél fontosabb?
Pu-taj felvette a batyuját és otthagyta.

 

– Milyen eszmékre tanítod majd az embereket? – kérdezte Ma-cu Paj-csangtól.
Paj-csang szó nélkül feltartotta a légycsapóját.
– Ez minden?
Paj-csang földhöz vágta a légycsapót.
Ma-cu erre akkorát ordított, hogy Paj-csang három napra belesüketült.

 

Amikor Lin-csi újdonsült szerzetes volt Huang-po közösségében, egyszerű és közvetlen viselkedése feltűnt a szerzetesfelügyelőnek:
– Bár ifjonc még, más, mint a többi – tűnődött, aztán rászólt:
– Mióta is vagy itt?
– Három éve – felelt Lin-csi.
– Kértél már tanácsot?
– Nem tudom, mit kérdezzek.
– Miért nem kérdezed meg a tisztelendő apáttól, mi a buddhizmus értelme?
Lin-csi úgy is tett. Ám alig fejezte be mondókáját, Huang po megbotozta.
– No, milyen tanácsot kaptál? – kérdezte később a felügyelő.
– Még be se fejeztem a kérdést, a mester máris megbotozott – mondta Lin-csi. – Fogalmam sincs, miért.
– Menj csak, kérdezd meg még egyszer!
De másodszor, sőt harmadszor is botozás lett a kérdezősködés vége.
– Voltál olyan jó és elküldtél a mesterhez – mondta végül Lin-csi a szerzetesfelügyelőnek. – Háromszor kérdeztem meg a buddhizmus értelmét, és háromszor botozott meg érte. Bizonyára valami régi gátlás akadályoz benne, hogy megértsem mélyebb szándékait. Jobb lesz, ha elmegyek.
– Azért csak búcsúzz el a mestertől!
Lin-csi bólintott.
A szerzetesfelügyelő előresietett Huang-póhoz:
– Az a kérdezősködő fiatal szerzetes igencsak alkalmas lenne az Eszme befogadására. Ha búcsúzni jön, el kéne igazítani. A jövendőnek ültetünk, talán nagy fává terebélyesedik, és majdan nemzedékek hűsölhetnek árnyékában.
Lin-csi kisvártatva meg is jelent.
– Nem kell messzire menned – mondta Huang-po –, csak Ta-jühöz, a Kao-an járásba, megmagyaráz ő mindent.
Lin-csi el is ment hozzá.
– Honnan jöttél? – kérdezte Ta-jü.
– Huang-pótól.
– Mit mond Huang-po?
– Háromszor kérdeztem tőle, mi a buddhizmus értelme, és háromszor botozott meg érte. De fogalmam sincs, milyen hibát követtem el.
– Huang-po annyit vesződött veled, mint egy jó öreg nagymama, te mégis hozzám hurcolod a hibáidat!
Lin-csi egy csapásra megvilágosult:
– Végeredményben Huang-po buddhizmusa nem is nagy ügy! – jelentette ki.
– Te ágybahugyozó ördögfajzat! – ragadta meg Lin-csit Ta-jü. – Idejössz nekem, hogy még azt se tudod, milyen hibát követtél el, most meg egyszerre Huang-po buddhizmusa se nagy ügy! Mit forgatsz a fejedben, mondd!
Lin-csi válaszul háromszor oldalba vágta Ta-jüt.
– Huang-po a mestered – engedte el Lin-csit Ta-jü. – Semmi közöm hozzátok!
Lin-csi visszatért Huang-póhoz.
– Mikor lesz már vége ennek a jövés-menésnek? – kérdezte Huang-po.
– Az a nagymamai jó szíved tehet róla! – Lin-csi ezzel leborult, és Huang-po szolgálatára állt.
– Honnan jössz?
– A minap Ta-jühöz voltál szíves küldeni.
– No, és mit mondott Ta-jü?
Lin-csi elmesélte, mi történt.
– Kedvem lenne elkapni azt a szerzetet, és jól kiosztani!
– Mire vársz? Oszd ki azonnal! – és pofon vágta Huang-pót.
– Megőrültél? A tigris bajuszát ráncigálod?
Lin-csi elordította magát.
– Segéd! – szólt Huang-po. – Kísérd ezt az őrültet a szerzetesek csarnokába.

 

– Hol jártál? – kérdezte Paj-csang tanítványától.
– Gombát szedtem a Tahsziung-hegy lábánál – mondta Huang-po.
– Láttál tigrist?
Huang-po menten, mint egy tigris, bömbölni kezdett. Paj-csang felkapott egy szekercét és csapásra emelte, de Huang-po megelőzte őt egy jókora pofonnal.
Paj-csang jót kuncogott, és visszatért a templomba:
– A Tahsziung-hegy lábánál tigris settenkedik – szólt a gyülekezethez. – Őrizkedjetek tőle! Engem épp most mart meg.

 

Han-san és Si-tö

Nincsszövetje gúnyát öltök,
Teknőcprémes csizmát rántok,
Nyúlszarvíjat kapok elő,
Mert a nyilam nemtudást lő!
(Han-san)

Han-san és Si-tö története

Lü-csiu Jin hivatalnokot fejfájás kínozta. Hiába hívatott orvost orvos után, nem tudták azt elmulasztani. Végül akadt egy Feng-kan nevű csan mester, aki hogy, hogy nem, de kikúrálta. Lü-csiu Jin megkérdezte tőle, hová valósi és vannak-e arrafelé érdemes tanítómesterek. Feng-kantól megtudta, hogy a Kuo-csing kolostorban, ahonnan jött, meg-megjelenik egy remete a Hideg-hegyről, együtt eszegeti az ételmaradékot egy szolgával, aki lelencgyerekként serdült fel a kolostor körül. Han-san és Si-tö, mert így hivják őket, valójában Mandzsusri és Szamanthabhadra megtestesülései.
Lü-csiu Jinben felébredt a kiváncsiság és később meglátogatta a Kuo-csing kolostort. Benézett a konyhába, ahol két kacarászó furcsa szerzet melegedett a kályhánál. A hivatalnok meghajolt, mire csúfondáros nevetésben törtek ki:
– Az a szószátyár Feng-kan! – fogództak össze és fel-felvisítottak a nagy hahotázásban. – Te még Amitábha Buddhát se ismernéd fel magadtól! Mire föl hajbókolsz?
Betódultak a szerzetesek, körbeállták a hivatalnokot és elcsodálkoztak rajta, hogy hajolhat meg két ilyen nyomorult előtt. Azok meg ketten kéz a kézben kirohantak a szabadba, s hiába szalajtott utánuk rögtön a hivatalnok, senki se tudta utolérni őket.
Lü-csiu Jin másnap hordatott egy rakomány ruhaneműt és gyógyszert a Hideg-hegyre, de mihelyt Han-san meglátta az ajándékvivőket, kiáltozni kezdett:
– Tolvajok! Tolvajok! – és eltűnt egy barlang mélyén.
A hivatalnok Han-sannak több mint háromszáz versét gyűjtette össze a környékbeli fákról, sziklákról, házak faláról.

 

 

Egyszer a Nyugati és a Keleti Csarnok szerzetesei összevesztek egy kismacskán. Nan-csüan mester felvette a macskát és elibük tartotta:
– Szóljatok érte egy szót, vagy megölöm!
A szerzetesek zavartan hallgattak, mire Nan-csüan kettévágta a macskát.
Estefelé megérkezett Csao-csou, és Nan-csüan elmesélte neki, mi történt. Csao-csou levette a szalmabocskorát, feltette a fejére és indult kifelé.
– Ha itt lettél volna – sóhajtott Nan-csüan –, megmented azt a macskát.

 

– Várj, amíg senki sem lesz körülöttünk, akkor megmondom – felelte Cui-vej, amikor egy szerzetes a buddhizmus értelméről faggatta.
Valamivel később a szerzetes újra odament hozzá:
– Most nincs itt senki, válaszolj légy szíves!
Cui-vej kivitte őt a kertbe egy bambuszligethez, de nem mondott semmit. A szerzetes most sem értette, végül is Cui-vej megszólalt:
– Az egyik nád hosszú, a másik rövid.

 

The Fifth and the Sixth Patriarch of Zen
(Daman Hongren 大 滿 弘忍 601-674) and
(Dajian Huineng 大鑑 慧能 638-713)

Az ötödik és a hatodik zen pátriárka

 

 

– Késő éjszaka van már – zárta le a vitát Lung-tan Tö-sannal. – Ideje, hogy visszavonulj a szállásodra.
Tö-san elbúcsúzott, félrehúzta az ajtófüggönyt, de a küszöbről visszafordult:
– Koromsötét van odakint! – mondta.
Lung-tan gyújtott neki egy gyertyát, de amikor Tö-san érte nyúlt, hirtelen elfújta a lángját.
Tö-san egyszerre megvilágosult.
Másnap kicipelte a csarnok elé kedvenc olvasmányát, Csing-lung mester terjedelmes kommentárjait a Mennykő-szútráról, fáklyát gyújtott, és így szólt:
– Olyanok kimerítő vitáink a homályos dolgokról, mintha a végtelen tág űrbe egy hajszálat vetnénk, és minden képességünk teljes kifejtése, mintha a feneketlen mély öbölbe egy vízcseppet hullatnánk – és Tö-san tűzbe borította a kommentárokat.

 

Tö-san kijelentette a szerzetesek csarnokában:
– Ha szólsz, leverek rajtad harminc botütést, ha nem szólsz, akkor is leverek rajtad harminc botütést.

 

A kolostor apraja-nagyja kapával a vállán bandukolt a veteményesbe; Lin-csi utolsó volt a sorban. Huang-po hátrapillantott, és látta, hogy üres a keze:
– Hol a kapád? – kérdezte.
– Elvitte valaki – mondta Lin-csi.
– Gyere csak ide, tisztázzuk a dolgot.
Mikor a mester közelebb ért, Huang-po feltartotta a kapáját, mint egy zászlót:
– Senki a világon el nem veszi tőlem!
Erre Lin-csi megkaparintotta, és maga tartotta fel:
– Akkor hogy került az én kezembe? – kérdezte.
– Ma valaki oroszlánrészt vállal a munkából – jegyezte meg Huang-po, és visszaindult a kolostorba.

 

Lin-csi a szerzetesekkel kapált a veteményesben. Huang-po is kijött körülnézni, mire Lin-csi abbahagyta a munkát, és a kapája nyelére támaszkodott.
– Elfáradtál? – kérdezte Huang-po.
– Még fel se emeltem a kapát – mondta Lin-csi –, mitől fáradtam volna el?
Huang-po rásózott egyet. Lin-csi megragadta az öreg botját, és a földre taszította vele.
Huang-po odahívta a felvigyázót, hogy segítse fel.
– Hogy tűrheted – háborgott a felvigyázó –, hogy ez a kötözni való bolond pimaszkodjon tisztelendőségeddel?
Huang-po alig állt lábra, most a felvigyázóra sózott rá egyet.
Lin-csi, aki közben nekiállt kapálni, megjegyezte:
– Másutt hamvasztják a holtakat, én itt egy csapással elevenen elhantollak benneteket.


 

– Messziről jöttem, hogy láthassalak – mondta egy szerzetes Tou-ce mesternek. – Kérlek, vesztegess rám egy szót!
– Megöregedtem – mondta Tou-ce –, ma is fáj a hátam.

 

Egyszer egy szerzetes megkérdezte Csao-csout:
– Van-e a kutyának buddha-természete?
– Nincs – felelte Csao-csou.
– Minden lénynek van buddha-természete, a buddháktól a hangyákig – folytatta a kérdező. – Miért épp a kutyának nincs?
– Mert válogatós.

 

Csao-csou vándorútra kelő tanítványát csak arra intette:
– Ahol van Buddha, ott ne időzz, ahol nincs Buddha, onnan tüstént eredj tovább.

 

Tan-hszia egy télen, amikor rendkívül hideg volt, a kolostor templomának fából készült Buddha-szobrát tűzre dobta, és ott melegedett. A templomszolga azt kérdezte:
- Hogyan merted Buddhámat elégetni?
Tan-hszia erre pálcájával a hamuban keresgélni kezdett.
- A halhatatlan részeket keresem itt az üszökben.
- Hogyan éghettek el a szobor halhatatlan részei?
- Ha nincsenek, akkor tűzre tehetem a többi fa Buddhát is?
Később egy barát a szobor elégetésének körülményei felől kérdezősködött. A Mester így szólt:
- Ha hideg van, a tűzhely köré ülünk és a fa lángol.
- Bűn volt vagy sem?
- Ha meleg van, a folyópartra megyünk a bambusznádasba.

Hamvas Béla fordítása

 

Ma-cu remetekunyhójában élt a Heng-hegyen, és éjt-nap belemerült az elmélkedésbe. Fel se nézett, amikor Huaj-zsang mester meglátogatta.
– Miért elmélkedsz? – kérdezte a mester.
– Hogy Buddha legyek – felelte Ma-cu.
Huaj-zsang felvett egy téglát, s az ajtó előtt csiszolni kezdte egy kövön.
– Mit csinálsz?
– Tükröt csiszolok.
– Hiába csiszolod, attól nem lesz tükör a tégla!
– Hiába elmélkedsz, attól nem leszel Buddha! – vágott vissza Huaj-zsang.
– Akkor mit tegyek?
– Ha nem indul el az ökrös szekér, az ökörre kell suhintani vagy a szekérre?

 

Alighogy sétára indultak, mester és tanítványa, vadludak szálltak el a fejük felett.
– Mik ezek? – kérdezte Ma-cu.
– Vadludak – nézett föl Paj-csang.
– Hová mennek?
– Már elrepültek.
Ma-cu megragadta és úgy megcsavarta Paj-csang orrát, hogy tanítványa felüvöltött kínjában.
– Azt mondtad, elrepültek? – harsogott Ma-cu.
Paj-csang feleszmélt.

 

Sengai
Self-portrait

Önábrázolás

 

老子 Laozi
Lao-ce bivalyháton

 

The First Patriach Senkō
(Zen Master Yōsai)

 

 

Sengai: Master Zen Painter
by 古田紹欽 Furuta Shōkin (1911-2001)

... we now turn to Sengai as a unique individual who had become awakened to primary enlightenment and who could represent that experience in visual form. Whether or not such an experience could be depicted might be argued, but this problem is not relevant to Sengai. His experience of enlightenment quite naturally took a visual form, expressing itself directly in his drawings and calligraphy. To put it in another way, there is no artificiality in his work; rather it is a direct expression of the experience of enlightenment itself.

Sengai's gift for drawing and calligraphy was superior to even that of professional painters and calligraphers. Such gifted people often end up defeated by their own talent--drowned in it, so to speak. There have been many who, though recognized as geniuses, never achieved success, due to misfortune brought on by their own talent. They would not have been brought to ruin if they had not been so gifted.

We know a number of Zen personalities who were gifted in either drawing or calligraphy, particularly those who had exceptional talent for drawing, but whose genius was often the cause of their undoing as Zen practitioners. It is only when it is unified with Zen in their art that their talent truly shines. Talent alone produces a mere painter whose work totally lacks what is unique to the art of Zen practitioners. Zen painters, by definition, must have Zen in their art. The same can be said of calligraphy. There have been several instances in which Zen practitioners failed to see this obvious point and allowed themselves to "drown" in their talent, eventually turning out to be nothing more than ordinary painters or calligraphers.

Sengai does not belong to this type: blessed with superior gifts, he depicts Zen in his drawings and calligraphy. Zen, of course, is formless, figureless, and bodiless, but nevertheless Sengai manages to reveal it. His pictures, unconventional and funny, might be classified as cartoons, and yet they possess a certain distinguishing severity. Zen is there, and so is enlightenment. Moreover, it all seems to be done so effortlessly. Enlightenment is there, but it is enlightenment without pretense. "A scholar smacking of a pedant might still be bearable," Sengai wrote, as mentioned earlier, over a drawing entitled "Great Master Bodhidharma," "while a buddha with a buddha air is not bearable." For Sengai, both sanctimonious Buddhism and self-congratulatory enlightenment were things to avoid.