Terebess gyümölcskalauz
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a
Kertek és konyhák indexlapra

 

Orosz Péter
A JUGLANS NEMZETSÉG DIÓI

Vázlat:
Juglans ailantifolia - Japán dió
Juglans ailantifolia var. cordiformis - Szívdió
Juglans australis - Argentin dió
Juglans boliviana - Bolíviai dió
Juglans californica - Kaliforniai dió
Juglans cathayensis - Kínai dió
Juglans cinerea - Szürke dió, vajdió
Juglans hindsii - Észak-kaliforniai fekete dió
Juglans hirsuta
Juglans jamaicensis - Nyugat-indiai dió
Juglans major - Arizonai dió
Juglans mandshurica - Mandzsúriai dió
Juglans microcarpa - Kicsi dió, Texasi (fekete) dió
Juglans mollis - Mexikói dió
Juglans neotropica - Sötét dió, Andok diója
Juglans nigra - Feketedió
A FEKETEDIÓ TERMESZTÉSE
Hibriddió
Juglans olanchana - Középamerikai dió
Juglans regia - Közönséges dió
Juglans sigillata - Yünnani dió
Juglans venezuelensis - Venezuelai dió

 

A Juglans-diók a mi diónk testvérei. Ázsiában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában élnek.

Nem könnyű köztük az eligazodás, mert sokféle (tudományos és köznapi) néven ismertek. Többségüket még néhány évtizede, sőt, néhány éve is egészen máshogy hívták, és sokan még most is régi neveiken nevezik. A növényrendszertanosok világszerte intenzíven dolgoznak.

A Juglans nemzetség diófái lombhullató fák, szárnyasan összetett levelekkel, a levélkék széle sima vagy fogazott. Külön hím- és nőivarú virágaik ugyanazon a fán nőnek (egylakiak), a hímvirágú barkák lecsüngők, a nővirágok a hajtás végén végállók. Csonthéjas termésüket kívülről kopáncs borítja, a csonthéjon belül az endocarpium ráncos, redőzött.

A Juglans nemzetség a földtörténeti harmadidőszakban különült el a család többi nemzetségétől.

Keresztezik is őket, és maguktól is kereszteződnek. Magam jelenleg a következő Juglans fajokat ismerem:

 

Juglans ailantifolia - Japán dió

Régebben J. sieboldiana-nak nevezték. (változata a var. cordiformis, szívdió) Ailanthifolia-nak is írják, de h nélkül gyakoribb. Latin neve a bálványfára (Ailanthus) utal, levelük egyforma kinézete miatt. Egyéb nevei: Ailanthus (bálványfa) levelű dió, szívdió. Japán neve onigurumi, de írják két szóban is: oni gurumi, és ugyanígy hívják a mandzsúriai diót is.

A japán dió Japánon kívül az Oroszországhoz tartozó Szahalin szigetén is honos és a Kurili-szigetek déli részén, nevesen Kunasiron is.

Természetes élőhelyét a vizenyős patakvölgyek, mocsarak képezik, a hegyoldalaknak csak az alsó részein található. A tűlevelű fákkal vegyes lombos erdők lakója, ahol elszórtan vagy kisebb csoportokban található.

Terebélyes, 15-25 m-esre megnövő fa. Törzsátmérője 50 cm is lehet.

Kérge sötétszürke, zöldes-szürkés barna, idővel repedezik, kis lemezekre töredezik. Gallyai, vesszői világosszürkék. A fa lombtalan állapotban is tetszetős hatású.

Rügyéről - csúcsrügyéről - sikerült szereznem két képet, egy mesterkéltet és egy természeteset.

Viszont a két japán rajz figyelemre méltó.

Levelei feltűnően nagyok, 40-100 cm-esek, szárnyasak, 9-17, esetleg 21, de leginkább 11-15 rövid hegyben végződő, széles-ovális - más megfogalmazás szerint hosszúkás-tojásdad - alakú, 15 cm hosszú, 6 cm széles, fogazott levélkéből összetettek.

Fiatal hajtásainak színe rozsdás árnyalatú. A tavaszi hajtások vaskosak, ragadósak, pelyhesek. A hidegre nagyon érzékenyek, már 2 C°-on károsodnak.

A levelek felszíne éretten sötétzöld, mindkét oldaluk, de különösen a fonákjuk szőrös. A fonák színe sárgás, vöröses lehet. Lombozata jellemzően sűrű. Lombja ősszel díszesre színeződik.

Jellemzően későn, nyár elején, júniusban virágzik. Porzóvirágai az idősebb hajtásokon nyílnak, zöldesek, 25-30 cm hosszúak, lecsüngők.

Nővirágai a fiatal hajtásokon fejlődnek, a hajtás végén nyílnak, 10 cm-es barkát alkotnak, jellemzően élénkpiros bibéjűek:

A hím- és nővirágok jellemzően egy időben nyílnak, a japán dió öntermékeny.

Termése tizesével-huszasával fejlődik, lecsüngő fürtökben.

Diója 4-5 cm-es, zöld, szőrös, ragadós burokba zárt, rücskös felszínű, ovális, tojásdad barna dió. A csonthéjon két hosszanti varrat van. Általában igen rosszul törhető. Bele ehető, jóízű. Nyersen, ételekben, süteményekben egyaránt kedvelik. Dióbeléből étkezési olaj nyerhető, ami gyorsan avasodik.

A japán diót gyógynövényként is számon tartják, hámszövet-összehúzó és emésztőrendszert karbantartó tulajdonságát emelik ki. Főleg a fa kérge használatos gyógyászatra.

A burok juglontartalma egyes rovarokra és halakra mérgező, a régi japánok halfogásra használták, a juglon hatására megfulladt halakat a víz színéről szedték össze.

A fa leveleinek is jelentős juglontartalma van. A levélből a juglon eső hatására is kimosódik, és a fa alatt élő növényeket károsítja. Abban a kérdésben, hogy milyen növényeket károsít a japán dió által kibocsátott juglon, leszögezhetjük, hogy a károsító hatás teljesen azonos a közönséges dióéval és a feketedióéval.

A japán dió zöld burkából és fakérgéből barna színű festékanyag készíthető.

A japán dió kérgéből festékanyag nyerhető ki. A kéreg csersavban is gazdag, bőrcserzésre is használatos.

Japánban diójáért termesztik.

A japán dió jól szaporítható magról is, oltványként is. Ha szaporítani akarjuk, érett dióját egyedi edénybe ültessük, és télen - az egerektől, madaraktól, mókusoktól megvédve - tartsuk hideg, nedves helyen. Kora tavasszal csírázik, és a nyár elején kiültethető. A csemetét az első-második télen védjük a hidegtől.

Az átültetést fiatalon jól bírja.

Talaj iránt nem igényes, a homokos, a középkötött és az agyagos talajok egyaránt megfelelnek számára. A talaj eltérő kémhatását is jól tolerálja, bár a lúgos talajokat kedveli. Fontos viszont számára, hogy a talaj nedves legyen. Árnyékban pedig nem nő.

Metszeni nyár végén és koraősszel szokták, valamint a nyugalmi ideje alatt, mert erősen nedvedzik, és a nedvveszteség miatt a fa legyengülhet.

Igen dekoratív fa, ezért díszfaként Európában (Finnország, Punkaharju) és Amerikában (Kanada, Ontario) jelenleg is ültetik. Európába 1860 körül hozták be, ha információim helyesek, japán diót 1866-ban ültetett először Franciaországban Siebold holland botanikus, akinek tiszteletére később a faj tudományos nevét is sieboldiana-nak nevezték.

Értéke a japán diónak, hogy városi környezetben szűri, tisztítja a benzingőzös levegőt, sőt, acetiléngáz-megkötő tulajdonságát is leírták. Légtisztító tulajdonsága kiemelkedik a fafélék közül.

Ha díszfaként ültetjük, magányosan vagy kisebb csoportban, illetve útmenti fasorként egyaránt ültethetjük. Díszfakénti felhasználása szempontjából is előnyös, hogy kevés rovar károsítja, védekezni nem kell ellenük.

A Juglans-diók közül a japán dió tűri legjobban a téli hideget. Hidegtűrését kihasználva főleg északi vidékeken ültetik díszfaként, például Moszkvában és környékén. Nagybritanniában mindenhol megél.

Egy japán díszfa és ugyanaz Finnországban:

A szép fákat Újzélandon is szeretik. Egy újzélandi díszfa-példánya a japán diónak:

Itt pedig egy díszkert lakója, ugyancsak Újzélandon. Figyeljük meg a fa körül a kövek elrendezését: Hagyományos maori stílus.

A japán dió Oroszországban Szahalinon, a Krasznopolje-Uglegorszkij-i körzetben természetvédelem alatt áll.

Fája értékes keményfa, jól megmunkálhatő, könnyű, erős. Bútorokat készítenek belőle és puskatust.

Jobbra japán dióból készült japán bárszékek és asztal láthatók, lent pedig japán dióból készült bútorokkal berendezett sintoista házi szentély, kimonóval.

A japán diót alanyként is használják a közönséges dióhoz, a J. regiához.

A japán dió botanikai változata:

 

Juglans ailantifolia var. cordiformis - Szívdió

Mondják hibridnek is, nem változatnak, bár az uralkodó álláspont szerint önállósult mutáció, de semmiképpen sem önálló faj.

A szívdiót japánul himeguruminak mondják, angol neve pedig heartnut.

Jellemzői túlnyomórészt azonosak az alapfajéval, a japán diónál imént leírtak a szívdióra is érvényesek.

Élőhely-igénye is azonos. Az USA-ban és Kanada Ontario tartományában propagálják termesztését. Elsősorban faanyagnak, de potenciális dióterméséért is.

A fák alacsony koronájúak, mintegy 15 m magasak, kevés ággal. Terebélyesek, a korona szélessége 20-30 m is lehet, telepítve legalább 12 m-re ültetik egymástól. Igen festői látványt nyújtanak. (Japán festő ecsetjére méltó japán dió.) A változat kérge világosszürke, a vajdióéhoz hasonló.

Rügye egy japán művészi fotón:

11-17, finoman fogazott levélkéből álló összetett levele van, amely hosszabb, mint a vajdióé, olyan, mint az alapfajé. A levelek az ősz közepén hullanak.

Hím- és nővirágú barkái az azévi hajtásokon nyílnak. Az igen termékeny nővirágokból közös füzértengelyen 10 dió is teremhet. Zöld diója:

Kopáncsos és kopáncstalan diója éréskor:

Jellegzetes, szív formájú, mintegy 4 cm-es, simahéjú diót terem, amit vékony kopáncs borít. Kopáncsa a mi diónkéval ellentétben „tiszta”, nem színezi a kezet. Ha megszáradt, a dióról kézzel könnyen le lehet hántani. Diója kézzel, kézi szerszámmal (késpengével, kalapáccsal, stb.) könnyen törhető, de ezt a megállapítást ne tessék szó szerint venni, mert a közönséges dió törhetőségét nem éri el. De a japán diónál törhetőbb.

Gyakorlati tanácsként: Ha kalapáccsal törjük, mindig a csúcsára üssünk. Utána úgy nyílik, mint egy medalion, és a bél kézzel egy vagy két darabban könnyen kiszedhető, nem igényel válogatást, tisztítást. Íze kellemes, jobb, mint a japán dióé.

Dióbeléből ugyanolyan étkezési olaj készíthető, mint a japán dióból.

Közönséges dióval keresztezve hibridjei már nem sima, hanem tüskés diót teremnek.

A változat jól keresztezhető vajdióval és fekete dióval, így értékesebb típusok alakíthatók ki. Fagytűrése így is jó, továbbá ellenáll legalább 3 gombabetegségnek és az ágelhalásnak.

Hektárankénti diótermése 1 tonnányi lehet, ami kb. 300 kg dióbélnek felel meg. A fák egy része már korán, az ötödik évben teremni kezd.

Dióbele magában fogyasztva is igen kellemes ízű, de kiváló süteményeket is készítenek belőle. Jellemző, szív alakú héját dísztárgyak, ékszerek készítésére használják, a héj őrleményéből finom csiszolóanyag készül.

Fája gyenge, porózus puhafa, világosbarna színű, szíjácsa világosabb. Faanyagát belső felületekre készítik ki, falburkolatnak, stb. Olcsóbb, mint a közönséges vagy a fekete dió fája.

Ha a termelését fontolgatjuk, az alábbiakat tartsuk szem előtt!

Széltől és fagyveszélytől lehetőleg védett helyet válasszunk. (A téli fagyot tűri, csak a tavaszit nem.) Tehát olyan helyet, ahol nem áll meg a fagyos levegő.

Ami a szelet illeti, Nagybritanniában, Cornwallban azt tapasztalták, hogy szeles termőhelyen a fiatal szívdió-ültetvény fejlődése igen lelassult, csak a nyolcadik évtől kezdtek a fák virágozni.

A talaj akár homokos, akár vályog-, vagy agyagtalaj, nyirkos legyen, magas talajvízszintű, vízzáró altalajjal vagy kőzettel. Ha ez a feltétel nincs meg természetesen, öntözni kell.

A felső talajszint ugyanakkor kellően humuszos és levegőzött legyen, a talaj műveléséről gondoskodni kell.

Ültetés előtt szerves- és műtrágyázzunk!

A talaj ne legyen erősen savanyú, kb. 6 pH-nál nem kevesebb. Előnyösebbek a semleges kémhatású, de leginkább az enyhén lúgos talajok. Azt tartják, hogy ahol a fekete dió vagy a vajdió megterem, ott a szívdió is.

Napos helyet válasszunk, árnyékban nem nő.

Ültetés előtt a teljes területet meg kell forgatni, gyomtalanná tenni.

Ha magokat ültetünk, termésként a dió-alakok és méretek széles választékával fogunk találkozni, jól és rosszul törhető, ovális és szív alakú diót termő egyedekkel, vagyis termésünk igen heterogén lesz. Ezért a faiskolák se magról szaporítják, hanem kizárólag oltványokként.

A kiültetésre kerülő csemete ha vajdióval alkotott hibrid, a jellegzetes szívdió-termést fogja hozni. De ennek az utódai, vagyis az F2 nemzedék már az eredeti ovális japán dió termést fogják adni. Tehát ültetés előtt meg kell győződni a szaporítóanyag eredetéről.

Általában erős gyökere van, a csemetéket mégis a lehető legnagyobb gyökérrel ültessük. Ültetéskor a gyökereket óvatosan teregessük szét. Ültetés után fekete fóliával borítsuk a csemete környékét, hogy a gyökerek kellő meleget kapjanak, ezzel stimuláljuk őket. Ajánlatos az ültetőgödörbe csontlisztet keverni. A jobb megeredés érdekében próbálkoztak dió alanyra oltott csemetékkel, de azok nem váltak be. A legjobb a saját fajú alanyra oltott csemete, akkor jó az első éves növekedés.

A tenyészterületet 3,5x4,5 m-ben határozzuk meg, így 1 ha-ra 635 fa kerül. Az évek során fokozatos ritkítással alakítsuk ki a legvégső 60 db /ha-os állományt. A szívdiónak igen sekélyen helyezkednek el a gyökerei, és konkurrenciamentes területet igényel. Mivel a gyökerek túlterjednek a lombkoronán, mindig ügyeljünk arra, hogy a szomszéd fák gyökere ne érjen össze. Mivel sekélyek a gyökerei, igényli a téli hóborítást, egyébként megfagyhat a gyökérzet. A sekély gyökerezés miatt vigyázzunk, a talajművelés során ne károsítsuk a gyökérzetet. Ezért köztes növények termelése nem ajánlott, legfeljebb pillangós takarmánynövények.

A gyomokat mégis irtani kell, igaz, ebben segít a levelek gyomirtó juglon-tartalma.

Életerős fa, jó körülmények között 50-100 cm-es vagy nagyobb éves növekedéssel lehet számolni, telepítés után az első évben 1,5 m-es növekedés az általános. Buja lombja ellenáll a gombabetegségeknek, és a rovarkártétel se szokott jelentős lenni.

A csemeték alakító metszése olyan, mint más fáké. Az évek során aztán olyan korrekciós metszéseket kell végezni, hogy a törzs 3-6 m magasságig teljesen elágazásmentes és sima legyen. Így lehet biztosítani az egészséges, sértetlen, csomómentes, faipari szempontból értékes törzset. Ha erre nem törekszünk tudatosan, a korona alacsony marad.

Ha diójáért termesztjük, tudjunk róla, hogy a késői (áprilisi-májusi) fagyok tönkreteszik a diótermést, annak ellenére, hogy a szívdiót tartják a leginkább fagytűrő diónak. A fája tűri is a fagyot, de mivel a nővirágokat a csúcsrügyeiből hozza (a csúcsrügyek vegyes, lomb- és hajtásrügyek), és azok hajtanak ki először, legelőbb a nővirág károsodik, nem termékenyül. 1-3 éves korában már terem egy keveset, de csak 6-8 éves korában tekinthető termőre fordultnak, amikor már eladásra is jut a termésből. Hosszú élete során évi 2,5-7 tonnás hektárankénti héjas termésre számíthatunk.

Tápanyagpótlásról rendszeres laboratóriumi vizsgálatok alapján döntsünk. Műtrágyát csak tavasszal adjunk, mert a késői műtrágyázás a vesszők beérését gátolja, és nő a fagyveszély.

Ha magunk akarjuk szaporítani, megpróbálhatjuk. Könnyen csírázik, mintegy 90 %-os eredménnyel. A magvak nyirkos, hűvös rétegezése a tél folyamán nem kötelező, mint más dióféléknél, de ajánlott. Kopánccsal együtt rétegezzük. A vetést 2 cm mélyen végezzük, tavasszal. Szaporítható sarjról és a vesszők gyökereztetésével is.

A diótermelési célú szívdió válogatása, nemesítése során a következő értékmérő tulajdonságok alapján értékelik a változatokat:
1. Törhetőség. Megbízhatóan a varraton törjön a dió, egy, vagy két darabban bocsássa ki a belet. Géppel is törhető legyen.
2. Termőképesség. Évről évre megbízhatóan teremjen, az évközi terméshullás minimális legyen.
3. A dióbél minősége. Teltnek, egyenletesen halványsárgának kell lennie. Egyenletesen szürke, vagy bézs-színű bél is elfogadható. Lágy íz kívánatos, a keserűség hiba.

Fajtái:

Bates. Jó növekedésű, hidegtűrő, korán termőre forduló, jól termő fajta. Diója közepes méretű. A dióbél aránya magas, a bél íze jó.
Brock. Csak mérsékelten hidegtűrő, de jól termő fajta. Diója nagy, a dióbél aránya és íze kedvező.
Calander. Hidegtűrő, jól termő, korán termőre forduló fajta. Virágzása hímelőző jellegű. Diójának mérete közepes, a dióbél aránya 31 %. Jól törhető, íze gazdag.
Caloka. Diója kicsinek számít, 170 db tesz ki 1 kg-ot. Bélkihozatala 36 %-os.
Campbell CW 1. Termésmennyiség, törhetőség és az íz szempontjából értékes fajta. Közepes méretű diót terem. Halvány aranysárga színű bele van, a bél felesen nyerhető ki. Szeptember végén érik.
Campbell CW 3. És a
Campbell CWW. Ez a két fajta egyforma jellegű. Diói kicsit vaskosabbak, mint a CW 1 fajtáé. Október első hetében érnek, dióbelük felesen nyerhető ki.
Campbell CW 4. Közepes méretű. Új fajta, kipróbálás alatt áll.
Campbell C2C
Canoka. A legkésőbben kihajtó, kanadai eredetű szívdió-fajta, a legtöbb fajtát közel két héttel kési le. A kihajtáskori fagyokat így nagy valószínűséggel elkerüli, ezért évente rendszeresen terem. Hátránya ugyanakkor, hogy tenyészideje nagyon kinyúlik, a kora őszi fagyok a termés beérését veszélyeztetik. Diói - a szívdó fajták között - nagynak számítanak. 110-170 db tesz ki 1 kg-ot.
Char. Koreai nemesítésű, Amerikában új fajta. Erős növekedésű, feltörekvő habitusú fája van. Házikerti telepítésre ajánlott. Szívalakú diója vékony héjú, könnyen törhető, magas bélarányú.
Etter. Igen hidegtűrő, termékeny fajta. Nagy diója jól törhető. Bélaránya és a dióbél íze egyaránt jó. Diói igen jól csíráznak, magoncai jó minőségűek.
Faust is létezik.
Fodermaier. A legrégebben kiválogatott szívdió-fajta. Értéke a jó termőképesség, törhetőség. Életerős, fagytűrő, a -30 C°-ot jól elviseli. Nagy méretű diót terem, 1 kg-ba csak 120 db fér. Diója jól törhető, a dióbél aránya 37 %. Bele jó minőségű, jóízű, felesen nyerhető ki. A legkésőbbi érésű, október közepén érik, ezért olyan termőhelyre való, ahol olyankor még nincs fagy.
Frank. 1980-ban elismert fajta. Az egyik legkésőbbi kihajtású fajta, a fajták többségénél 1-2 héttel később, ezért a kihajtáskori fagyokat nagy valószínűséggel elkerüli, ezért rendszeres termésére lehet számítani. Közepes nagyságú, jól törhető diója van.
Grimo Manchurian. Valószínűleg a mandzsúriai dióval alkotott hibrid, mindenesetre termése jellegzetes szívdió-termés. Közepes nagyságú, jól törhető.
Imshu. Magoncok közül válogatott fajta. Nem a termés mennyiségével, hanem méretével és törhetőségével tűnik ki, dióbele egészben nyerhető ki. Szeptember végén érik.
Jewel Box. Kentucky-i nemesítés. Ha a tavaszi fagy nem károsítja, évente rendszeresen jól terem.
Locket. Nagy, könnyen törhető diójú fajta. Új, kipróbálás alatt van.
Marvel. 1948-as születésű, a Fodermaier és a Wright keresztezése. Hidegtűrő, -30 C°-ot elviselő fajta. Gyorsan növő, termékeny. Sajnos, korai kihajtású. Diója közepes-nagy, jól törhető, jó minőségű. A Wright-tal kölcsönösen jól porozzák egymást.
Pyke
Rhodes. Csak mérsékelten hidegtűrő. Korán termőre forduló, termékeny. Későn virágzik, megbízhatóan terem. Diója közepesen nagy, vékony héjú, könnyen törhető. Az egyik legmagasabb dióbél-aránnyal rendelkezik. A dióbél íze, minősége kiváló. Öntermékenyülőnek tartják.
Rival. Hidegtűrő, jól termő fajta. Még -30 C°-on se károsodik. Diója közepes méretű, szárítva jól törhető. Minősége, íze jó. Jó pollenadó a Wright fajta számára, és jól termékenyül attól.
Schubert. Bőven termő. Viszonylag nagy, jól törhető diója van. Dióbele kiváló ízű.
Stealth. Nagy, könnyen törhető diója van. Még kipróbálás alatt áll.
Stranger
Wright. 1930-as nemesítés. Igen jó hidegtűrő, bőven termő fajta. Korai kihajtású. Diója közepesen nagy, igen jól törhető. Dióbele jóízű, a vajdióéra hasonlít. Betegségellenálló. Jól porozza a Fodermaier, Marvel és Rival fajtákat.
A szívdió-fajták csak kis részben önbeporzók. Ezért legalább két fajta legyen a kertben. Árutermelő méretű ültetvényekben a pollenadást meg kell tervezni ültetés előtt, az a cél, hogy a virágzás ideje alatt végig legyen pollenszórás is.

A szívdió gyorsan termőre fordul, 2-3 évvel kiültetés után már terem.

Termése:

11 éves szívdió ültetvény:

Betakarítását - gépi rázás és felszedés - a korai fagyok előtt kell megkezdeni. A kopáncstalanított, tisztított szívdiót egy hétig kell szárítani.

A szívdió növényvédelmi problémái azonosak, igen hasonlók a többi dióféléhez. A levéltetvek közül a nagy szürke levéltetűt, a Longistigma caryae-t emelik ki, amely jellegzetes szívdió-károsító. A hajtást és a zöld diót a Conotrachelus juglandis ormányos bogár és lárvája károsítja.

Mint láttuk, a változatnak a mandzsúriai dióval van hibridje.

A nagyobb termőképesség érdekében pedig a vajdióval hibridizálták, ezektől a hibridektől a szívdió-termesztés felfutását várják. Ennek a hibridnek elismert fatája:

Mitchell. Kanadából származó hibrid, 1930-ból. Szívdió-alakú hibrid, igen termékeny. Hátránya a tavaszi korai kihajtás.

 

Juglans australis - Argentin dió

Egyéb nevei: cayure, cayuri, vad dió (nogal cimarrón), kreol dió (nogal criollo), erdei dió (nogal silvestre), hegyi dió (nogal de monte), hazai dió (nogal del país), meredély-dió (nogal salteńo), tukumáni dió (nogal tucumano). Mondták brazil diónak is (J. brasiliensis).

Argentina északnyugati tartományaiban és Bolívia déli részén, az Andokban él, erdőkben. Ritka koronájú, határozottan egyenes, hengeres törzsű, magasra növő fa.

Diója kicsi, igen kemény. Gyakorlatilag törhetetlen. Ha mégis sikerülne megtörni, a bél ehető.

Fáját kiváló, finom minőségű faanyagként tartják számon. Vörösbarna színű, csíkozott anyaga van, a szíjács színe eltér a geszt színétől. Kemény, nehéz fa. Sűrűsége 0,55-0,70 g/cm3, faanyagát mégis diffúz-porózusnak minősítik. Edény-nyalábai szabálytalanok, nem követnek sémát. Rostjai vastag falúak.

Faanyagát gitárkészítésre keresik.

Bár minden gond nélkül, könnyen termeszthető, termesztéséről nem tudok. Tavaszi hajtása így néz ki:

 

Juglans boliviana - Bolíviai dió

Még most is van, aki a J. neotropica-tól külön fajnak tartja. 1886-ban mindenesetre még külön fajként tartották nyilván, akkorról származik a New York-i botanikus kert alábbi lapja:

 

Juglans californica - Kaliforniai dió

Mondják Dél-Kaliforniai fekete diónak is. Változata a var. californica és a var. hindsii, amit J. hindsii néven tárgyalok.

Kaliforniai bennszülött. A mediterrán klímához alkalmazkodott, az enyhe, nedves teleket igényli, a forró, száraz nyarakat elviseli. Az ilyen klímájú vidékeken völgyekben, patakmedrekben, vízfolyások mentén, dombok északi oldalán, alluviális teraszokon fordul elő. Jó víztartó képességű talajt, például öntéstalajt igényel, elsősorban agyagot, ami legalább 1 m mély termőréteget biztosít.

Termőhelyén legfeljebb 1000 m magasságig fordul elő, de inkább a mélyfekvésű vidékek növénye.

Lombhullató fa, vagy néha bokor. Általában 5 m magasra nő, de 15 m-t is elérhet. Gömbkoronát nevel. Ritkás, szavanna jellegű erdőkben él, amelyeknek fő erdőalkotó fája, főleg tölgyfélékkel alkot elegyet, de monospecifikus is lehet. Legszebb állománya a kaliforniai San Jose dombokon van, és még 7 jelentősebb erdőfoltban van állománya. Hawaiin ültetett állománya van.

A fa kinézete korától függően változik. Rendszerint több törzse van, emiatt nagy bokornak tekinthető, a törzsek jellemző „V” alakban állnak. Vannak egytörzsű, magasabb egyedei is. A feketésbarna törzs erős illatú, később mélyen barázdált lesz. Mintegy 100 évig él.

Gyökérrendszere kiterjedt, gyakran erős főgyökere is van.

Levelei kellemes aromás illatot adnak, 4-7 cm-esek. Már január-februárban megjelennek levelei, és márciusban teljes lombozata ki van fejlődve. Szárazabb, melegebb fekvésben előbb, nedvesebb, hűvösebb fekvésben később lombosodik.

Virágai tavasszal nyílnak, a lombosodással egy időben. Karcsú, gyenge barkái a vesszőn lévő rügyekből nyílnak, füzérvirágzatot alkotó termős virágai pedig - egyesével vagy csomókban - a friss hajtásokon.

A termés már a nyár kezdetére teljes nagyságig megnő, de csak október-novemberben hullik. Néhány gyümölcs egész télen a fán marad.

Lombja ősszel élénkpirosra szineződik.

5-8 éves korában kezd teremni. A termésmennyiség nagyban függ az éves csapadékellátottságtól. Száraz évben gyakorlatilag nincs termés. Gyümölcse gömbölyű, kopáncsa éréskor nem nyílik ki. Diója vastag héjú, ehető, ízletes, már az indiánok is fogyasztották. Termését főzik, sütik. Kereskedelmi forgalomba nem kerül, annyi nincs belőle.

Dióbelének olaját művészi festékek hígítójának használják, szappan is készül belőle. Dióhéjából indián kockajátékot készítenek, kérgéből pedig kosarat.

Pollenje allergiát okozhat (mint ilyen, egyetlen a diófélék között), dióbele pedig élelmiszerallergiát.

Ha magról szaporítjuk, azonnal elültethető, mert nincs szüksége nyugalmi időszakra, általában 4 hét múlva kel ki. Természetes állományában hektáranként 2000 magonc is begyűjthető tavasszal. A faj fő terjesztője a nyugati szürke mókus, amely nagy távolságra is elviszi dióját.

Vegetatív úton is szaporítható, gyakran sarjad gyökeréről vagy a tövéről. A sarjak levághatók, átültethetők.

Legnagyobb ültetett állománya árnyékadó céllal lett telepítve. Védett státuszt élvez. Azokat az erdőket, ahol él, az urbanizáció és az erdők szabadidő-sportos használata veszélyezteti. A modern mezőgazdaság, valamint a túlzott állattartás, az erdők túllegeltetése ugyancsak ellehetetleníti. Erdeit ugyanis már több, mint 200 éve állattartásra, legeltetésre hasznosítják.

Erősen propagálják útmenti telepítését, tájképi díszítő jelleggel. 10 éves korában 3,5-4 m magasságot érhet el.

Problémát okoz, hogy a Phytophtora gombákra kiemelkedően fogékony. Ezért Phytophtorával fertőzött területen nem szabad ültetni.

20-30 éves korában általános a törzs belső korhadása, amit a termeszek és a farontó lepkék hernyói idéznek elő. Egészségesnek tűnő példányai váratlanul pusztulnak el emiatt.

Gyakran használják más diófélék alanyaként. Keresztezésben más Juglans fajokkal nagy aktivitást mutat, van hibridje a fekete dióval és a közönséges dióval is.

 

Juglans cathayensis - Kínai dió

A kínai dió japán neve yamagurumi, ami japánul hegyi diót jelent.

Van, aki így képzeli el a kínai diót, de ez nem az, csak a karikatúrája.

A kínai dió nem azonos a mandzsúriai dióval, amit szintén hívtak J. cathayensis-nek.

Kína középső részének lakója.

Fája erőteljes növekedésű, 20 m magasra nő. Levele is nagy, 80 cm hosszú is lehet.

Porzós barkái nagyok, 20-30 cm-esek.

Egy 10 éves fa 45 kg diót képes teremni. A diótermés jellemzően fürtös, 6-8 db-os fürtökben viszonylag kisméretű diók teremnek. Diói könnyen törhetők, bele egészben nyerhető ki. A dióbél krémes, kókuszdió-színű.

Termő hajtása és érés előtt lévő fürtjei:

Diótermése jellemzően hegyes csúcsú.

Dióbele ehető, de kereskedelmi forgalomba nem kerül, csak helyileg fogyasztják. Gyakori szokás, hogy törés előtt héjában pörkölik. Pörkölve színe aranysárga. Sózva kellemes csemege.

A kínai diót díszfaként is ültetik.

 

Juglans cinerea - Szürke dió, vajdió

Latin nevében a cinerea hamuszürkét jelent, utalva a kéreg színére. Ugyancsak szürke diónak (noyer cendré) nevezik Kanadában, Quebec-ben.

Vajdiónak is hívják, én is így hívom (angolul butternut). Egyéb nevei: citrom dió (lemon nut), fehér dió (white walnut), olajdió (oilnut), hosszú dió (longue noix).

Terebélyes alakú, 20-25 m-esre is megnövő fa, mégis kicsinek-közepes méretűnek mondják, átlagos magassága 18 m. Jellemző a villás elágazású vagy görbe törzs.

Hosszú életű, 200 évet is elérő fa.

Kérge szürke, fiatalon sima, pirosas repedésekkel, később barázdált, bordázott, lapos gerincekkel, amelyek négyszögletű, gyémánt alakú mintázatot mutatnak.

Törzse, kérge:

Törzse 90 cm átmérőt érhet el. Koronája laposan szétterülő, sok vázága van. Jellemzően vízszintes ágakat hoz. Koronáját bojtosként jellemzik, ami sajátságos, jellemző megjelenésével jól felismerhető.

Levele:

Hajtása:

Vesszeje erős, kissé bolyhos, színe a piros-barnától szürkéig változik, üres, a Juglans-diókra jellemző kamrás béllel, belseje igen sötét barna színű. Lecsüngő vesszőin terem.

Rügyei vaskosak, kevés, világos színű, bolyhos rügypikkellyel borítottak. A levélnyél helye háromívű, majompofára emlékeztető rajzolatot ad. A levélnyél helye felett lévő bolyhok szemöldök-szerűek.

A vajdió és a fekete dió levelének összehasonlítása oldalt és alább látható. Levelei 7-, de inkább 11-17 fűrészesen csipkézett, hosszúkás, hegyes, 3-5 cm hosszú levélkéből álló, szárnyasan összetett levelek, amelyekből a csúcsi levélke erősebben fejlett. Az egész levél mintegy 30 cm-es. A levélkék felszíne sötétzöld, és mindkét oldalon, de különösen a fonákon szőrös. A levélgerincet ragadós szőrök borítják. A levélkék levélkenyél nélkül ülnek a levéltengelyen (kivéve a csúcsi levélkét), alapjukon kerekdedek.

Nővirága:

A nővirágok az előző évi vessző végéről induló hajtáson fejlődnek, füzéren, aprók, szirom nélküliek, zöldessárga színűek, ragacsosan szőrösek. A magház gömbölyded-ovális, a bibe villás-tollas.

Ennek a kanadai példánynak piros nővirágai vannak:

A porzós virágzat 5-12 cm-es, zöldes, lecsüngő barkavirágzat, a vesszők végéhez közel. A virágok tavasz végén-nyár elején nyílnak, áprilistól júniusig, termőhelytől függően.

Lombja virágzás után:

Termése megnyúlt-ovális alakú, érdes felszínű, hegyes végű diótermés, vékony, hajlékony száron függ. Burka 6 cm-es, sárgászöld, éretten barnás színű, vastag, csúcsos, ragadós. Ötös csomókban fejlődik. Jól terem. Szeptemberben-októberben érik. Dióhéja élesen, szabálytalanul barázdált, kemény, vastag. Baloldalt összehasonlítható a vajdió és a feketedió diója.

Általában még a híresen nehezen törhető fekete diónál is bonyolultabb törni. A vajdió-törőnek a következőkre van szüksége: egy jó diótörő szerkezetre, egy hegyes végű szerszámra, amivel a bél kipiszkálható, végül pedig nagy türelemre.

Bele fakó színű, ehető, tápláló, olajos, édeskés és rendkívül ízletes. A „vajdió” elnevezés tökéletesen kifejezi ízletességét, határozott aromás zamatú. Ízét a pekándió ízéhez hasonlónak szokták jellemezni.

Dióolaját szezonálisan fogyasztják.

A dióbél mérete egyáltalán nem egyenletes, fáról fára változik. A szelekció során a telt belű, vékonyabb héjú egyedek az értékesebbek. Dióit, ha enni akarjuk, hűvös, levegős helyen tárolhatjuk, de tilos teljesen kiszárítani. Töréskor a dióbél egészben nyerhető ki, nem töredezik.

A régi indiánok változatos formákban fogyasztották. Ették nyersen is a belét, de gyakran keverték kukoricalisztbe vagy őrölt babba, ezekből a lisztekből kenyeret sütöttek.

Sőt, olajat is nyertek ki belőle, a pekándió olajához hasonlóan. Az eljárás a következő volt: Összetörték a dióbelet, forrásban lévő vízben főzték, a feljövő olajat pedig leszedték a tetejéről. Az olajjal kenyeret ízesítettek, továbbá krumplit, tökféléket és más zöldségeket.

A kifőtt dióbéllel burgonyapürét lehetett gazdagítani.

Az összetört dióbelet kukorica-ételek ízesítésére is használták. Ha a tört dióbél elég olajat engedett, ezt a tejszerű folyadékot magában is megitták.

És egy bébiétel-recept a Kolumbusz előtti Amerikából: Keverj vajdióbelet szárított, porrá tört szarvashúshoz. Így ha a törzs vándorútra indul, a bébinek mindig készíthetsz instant tápláló, erősítő vacsorát.

A vajdió olaja manapság ételekben pl. levesek besűrítésére használatos. Az éretlen dió ecetes lében tartható el, ezt sokan szeretik.

Vajdióból édességeket is készítenek.

Kipróbálhatjuk, a vajdió bele sok olyan ételben, süteményben használható, amelyik közönséges dióból készül, azt helyettesítheti. Még a Waldorf-salátában, a diótortában, csokoládétortában is, sőt, zöld diója is helyettesítheti a mi zölddiónkat, például dióbor készítésekor is.

Terméséből fűszeres dió készíthető, mint már korábban említettem.

Termése ősszel a Montreal-i piacon rendszeresen kapható volt, mára ez már megszűnt. Aki meg kívánja kóstolni ezt a csemegét, legjobb, ha maga gyűjti be dióját az erdőkből.

A fa édes nedvéből jó „diócukor” szirup nyerhető, ehhez a fákat koratavasszal csapolják meg.

A vajdiót gyógynövényként is használják.

A vajdió gyümölcse sárga-narancssárga festékanyagot tartalmaz. Kérge és a dió héja csokoládé-színű festékanyagot ad. Faanyagok festésére használják, de a fekete dió festékanyaga keresettebb.

Faanyaga világos gesztenyebarna, pirosas színű, világos szíjáccsal, porózus, könnyű súlyú puhafa, gyenge. Nem olyan értékes fa, mint a dió, fekete dió, de kiterjedten használják pl. csónaképítésre, belső felületek dekorálására, bútorkészítésre, stb. Értéke, hogy a kész faárut a rovarok nem támadják meg.

A vajdió fája:

Tükörkeret a vajdió fájából:

Árnyékadó fának is ültetik, és ökológiai szerepe is fontos. Termését a szarvasok és hozzájuk hasonlóan a tehenek is megeszik. Ezeknek a nagytestű kérődzőknek az esetében a tudomány még nem derítette ki, hogy az igen kemény dióhéjon keresztül hogyan jutnak a tápláló és ízletes dióbélhez. Nem valószínű, hogy megrágják a diót. Elképzelhetőbb, hogy a több gyomorban végbemenő többszörös emésztéssel válik valóban táplálékká.

A vajdió származási helye Észak-Amerika középső és keleti része. Sűrű erdőségekben, nedves völgyekben, folyók mentén, hegyoldalakon található. Kanadában Ontarioban propagálják ültetését. Megél sziklás, egyenetlen terepen is. Quebec erdeiben is általános, a keleti határrészt leszámítva.

A faj a korai oligocén időszakban önállósult Észak-Amerikában. Előfordul Ázsiában is, aminek oka az oligocén időszak közepén kialakult tartós meleg éghajlat, amikor szárazföldi úton terjedhetett át.

Amerikában először 1633-ban vonták termesztésbe.

A vajdió Európában sem ismeretlen. Botanikus kerteken kívül Franciaországban telepítették is, a franciaországi rönkfatermelés feljavítása céljából. Európába először az ifjabb John Tradescant (1608-1662) hozta be, Franciaországban pedig Fragonban 1672-ben indult meg nagyobb vajdió-telepítés, amihez a magvakat Robert Cavalier de la Salle küldte Kanadából.

A vajdió szelekciója, nemesítése során gyümölcstermelési szempontból értékmérő tulajdonságnak a termésmennyiségen kívül az ízet és a törhetőséget tekintik. Gyümölcstermő fajtái:

Ayers. Michigani fajta. Későn kihajtó, dús lombozatú. Diója közepes nagyságú, a bél aránya 23 %, a héjból feles bél nyerhető ki.
Beckwith. Ohioi. Közepes dióméretű (75-80 db/kg), jól törhető. A dióbél aránya 21 %. A fajták közül a leginkább életképes.
Buckley. Iowai. Szelekciója a könnyű törhetőségre irányult, tehát a többi értékmérő tulajdonságban gyenge. Korai kihajtású fajta. Diója igen nagy (25 g-os), de a bél aránya csak 17 %.
Chamberlin. New-York-i. Kiváló hidegtűrő. Közepesen nagy méretű, nagyon kemény diójú.
Craxezy. 1934-es, michigani. Jól termő, korai kihajtású fajta. Diója közepes méretű, jól törhető.
Creighton. 1944-es. Kései kihajtású fajta. Diói közepesen nagyok, a dióbél rendszeresen felesként nyerhető ki.
Kenworthy. Nagyon nagy méretű diót terem. Minnesotából származik.
Morehead. Kentucky-i fajta, 2000-ben ismerték el. Faanyagtermelési célra nemesítették, a vajdió rákos megbetegedésével szemben ellenálló fajtaként.
My Joy. John Hershey válogatta ki, 1930-ban. A dió minősége jó.
Weschcke. Wisconsini. Rendkívül hidegtűrő, termékeny fajta. Diója közepesen nagy, jól törhető.
Újabb fajtaként létezik még a Booth és a New Discovery.

Ha ültetni kívánjuk, tudjunk a következőkről.

Ültethető városi díszfaként, termesztése pedig erdei parcellákon képzelhető el. Vannak gyümölcstermő változatai is, de csak minden második-harmadik évben terem, érzékeny a környezeti problémákra, az aszályra, a rovarkártevőkre és a gombabetegségekre.

Jó vízáteresztő képességű talajt igényel. Sekély, köves, vagy mészkő-platón lévő talajokon satnyán fejlődik. Ritkán szokták magában ültetni, mert az árnyékot szereti, abban nő jól. Más fafajokkal elegyesen ültetik, amelyek elviselik. Végleges tenyészterülete 12x12 m lehet. Elképzelhető, hogy véglegesen is elegyes maradjon az állományunk, más fafajjal.

Sikeres telepítéséhez, gyors növekedéséhez teljes talajforgatás szükséges. A talajelőkészítést az ültetés előtt egy évvel végezzük el. Kezdeti növekedését a gyomok nagyon gátolják, ezért gondoskodjunk a teljes körű gyomtalanításról. Csak ismert helyről származó, válogatott csemetéket ültessünk. Ügyelni kell, hogy a nővirágok virágzásakor legyen pollenadó fa, mert egy fán belül nem egy időben nyílnak a hím- és a nővirágok. Ennek biztosítása a faiskolától megkövetelendő.

Az átültetést nem szereti, ültessük egyből végső helyére. Ha elültettük (vagy átültettük), erősen vissza kell metszeni, közel a talajhoz (5-10 cm). Ültetés után mulccsal borítsuk a talajt.

Metszése során a magasan feltisztított törzsre kell törekednünk, 3-6 m magasságig, akkor kapunk értékes faanyagot, egészséges, csomómentes törzset. Ha kifejezetten gyümölcséért termeljük, nem kell a törzset felkopaszítani, ez esetben arra törekedjünk, hogy a lombozat egészséges legyen.

Tavasszal műtrágyázzunk, sohase nyáron.

Az 1960-as években a Sirococcus clavigigninti nevű gomba járványszerűen söpört végig a teljes állományán. Ennek következtében az Egyesült Államokban a vajdió-állomány erősen lecsökkent, és még nem állt helyre a korábbi populáció.

A gomba kártétele rákos sebeket okoz a vajdión. Elhalt ágakban, elszíneződött kéregben, valamint fekete lé eresztésében mutatkozik meg a betegség. Mivel a gomba spórákkal - és feltételezhetően rovarok útján is - terjed, az új állományokat a régiektől megfelelő távolságban, szeparáltan kell létesíteni. Azon kívül, hogy a károsodott fákat kivágjuk, mást nem lehet tenni.

Lombrágó kártevőjeként említik az Amorpha juglandis (egyéb nevei: Cressonia juglandis, Laothoe juglandis) nevű lepke hernyóját (képei a pekándiók károsítóinál).

A vajdió károsítóit és betegségeit majd később külön tárgyalom, ott az említett rákos betegségről is mutatok képeket.

Díszfaként is ajánlják a vajdiót. Nagyméretű leveleivel, áttört hatású, szellős koronájával dekorál. Kertekbe, fasorokba kisebb csoportokban vagy magányosan ültessük.

A vajdió használható más diófélék alanyaként is, de vajdiónak csak vajdió alanya legyen.

A vajdió és a közönséges dió hibridjét J. x intermedia alata néven és J. x quadrangulata néven ismerik. Létezik hibridje a mandzsúriai dióval és a japán dióval is. Ezekről a hibridekről többet nem tudok.

A szívdióval alkotott hibridje a Juglans cinerea x Juglans ailantifolia.

Ezt angolul buartnut-nak hívják, ami a vajdió és a szívdió nevének összevonása.

Valószínűleg a hibridhatás miatt a diófélék közül a legerőteljesebb növekedésű. Diója viszont mondhatni, a legkeményebb héjú valamennyi dió között. 10-15-ös csomókban terem, korai érésű, a vajdióra hasonlít.

Csemetéje kereskedelmi forgalomban kapható. Két fajtájáról tudok:

Coble. Életerős hibrid, vajdió alakú termése van. 7-8 db-os fürtökben terem.
Mitchell. Szívdió alakú termése van, igen kemény.

 

Juglans hindsii - Észak-kaliforniai fekete dió

Újabban így nevezik a J. californica var. hindsiit. Az amerikai faiparban Claro walnut-nak is hívják, a claro spanyol eredetű, világosat jelent.

Észak-Kalifornia bennszülött diója. Az indiánok is kultiválták. Ahol a régészek kaliforniai indián szálláshelyeket tártak fel, azokon a helyszíneken ez a diófa jelenleg is terem. A spanyol ferences szerzetesek már 300 évvel ez előtt is termesztették. Jelenleg elszórtan él Kaliforniában, három jellemző előfordulása van:
- A Walnut Creek (Diópatak) völgyében, Contra Costa megyében,
- a Sacramento folyó partjain, különösen Walnut Grove városnál,
- Napa-tól keletre a Wooden völgyben.

Általában 6-16 m-re nő, de legnagyobb példányai elérik a 25-30 m magasságot, az 1,5 m törzsátmérőt. A korona átmérője szokásosan valamivel kisebb a magasságnak, 9-18 m széles teret szoktak neki hagyni. Erős fa. A házikerti telepítést is tűri. Nem tűr viszont maga alatt más növényeket. Metszése során a lombkorona naposságára kell törekedni.

Talajban nem válogat, homokon éppúgy megél, mint agyagon, és elviseli az időszakos vízborítást is. Kedvező számára az 1,5 m mély, jó vízgazdálkodású talaj, víz hiányában gyengén fejlődik.

Ami a talaj kémhatását illeti, nem szereti a meszes talajt, ahol klorózisos tüneteket mutat. A savas talajt viszont jobban elviseli, mint a közönséges dió.

Gyökerei, gyökérnyaka gombafertőzésre érzékenyek.

Hajtásai, de különösen a virágai nem bírják a fagyot. A kihajtáskori, virágzáskori esős időjárás komoly károkat okozhat, a fellépő gombabetegségek miatt. Vírusérzékeny is.

Hím- és nővirágai ugyanazon a fán nem egy időben nyílnak.

Nővirága:

Barkája:

Zöld diója:

Diója akkor tekinthető érettnek, amikor a dió zöld burka feketére véltozik. Úgy étkezési, mint szaporítási célra a begyűjtött diótermést mielőbb kopáncstalanítani kell. Mivel a kopáncs erősen ül a dió héján, legcélszerűbben betonkeverőben koptatható le a héjról.

Diója:

Diója nem hasonlít a nemzetség többi tagjára, fényes, gömbölyű. Jelentős diótermést ad. Diója nehezen törhető. Ehető. Íze lágyabb, mint a fekete dióé. Gyakorlatilag nem termesztik, erdőből gyűjtik be. Termése az észak-kaliforniai farmereknél az út mellett is kapható.

Útmenti fasor észak-kaliforniai feketedióból:

Termesztésébe az 1800-as évek közepén John Bidwell telepes kezdett, Rancho Chico Nursery nevű faiskolájában.

Ha hinni lehet a kaliforniaiaknak, az elmúlt években több új fajtája is termesztésbe került, amelyek későbbi kihajtásúak, a koratavaszi fagykárok elkerülése érdekében. Termesztése terjedőben van nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Spanyolországban is, ahol az új ültetvényekben divatos.

Amennyiben magról szaporítják, a kopáncstalanított diókat 10 C° alatti hőmérsékleten kell vermelni, 1-2 hónapig.

Fája a bútoripar keresett, értékes keményfa-alapanyaga. Itt bemutatok néhány képet a J. hindsii kivágásáról, előfeldolgozásáról.

Kitermelt gyökéranyaga:

Egy 17 tonnás hindsii törzs:

Koronája is értékes faanyag, nemcsak a törzse:

Hosszanti vágat:

Deszkái:

Fájának mintázata:

A J. regia alanyaként is használják, mert a közönséges dió még érzékenyebb a J. hindsii élőhelyén előforduló talajlakó gombákra. A J. hindsii alanyra oltott közönséges dió faipari szempontból értékes, mert a két diófaj faanyagának eltérő színe, mintázata egy deszkán vagy furnírlemezen belül különleges hatású. A következő két képen hindsiire oltott közönséges diófák láthatók, illetve a belőlük származó faanyag. Alul a sötét rész az észak-kaliforniai feketedió, fölötte a világos pedig a közönséges dió.

A közönséges dióval hibridje is van, ugyancsak vannak hibridjei a fekete dióval, l. ott.

A J. regia és a J. hindsii hibridje a Paradox dió, más, kaliforniai néven Bastogne walnut. Úgy fedezték fel, hogy a J. hindsii magvait alanynevelési célból szaporították, és ennek során egyes egyedek a többségtől eltérő külleműek, „paradoxok” voltak. Az ismert botanikus, Luther Burbank határozta meg, hogy ezek a paradox egyedek a közönséges dióval alkotott hibridek.

A paradox dióra a közepes nagyságú, ernyő formájú faalak a jellemző, amit egészséges, gyors növekedéssel ér el. Növekedése mindkét szülője növekedését meghaladja.

Kedveli a kötött, nedves talajokat, de jól alkalmazkodik más talajtípusokhoz is. Fagyérzékeny.

Korán, április végén hajt ki. Bár esetenként diótermést is produkál, ahhoz idegenbeporzás szükséges, mert pollentermelése igen gyenge.

Diótermése nagy, hosszúkás alakú. A dióbél aránya 60 %.

Díszfaként is számításba vehető a paradox-dió. Egy díszfa-példánya:

A paradox-dió diófa-anyag termelésre kiváló. Fája valamivel keményebb és sűrűbb, mint mindkét szülőjéé. Színben pedig a kettő között helyezkedik el. Gyakran jellemzően figurális rajzolatú, kontrasztos, szép fája van.

Alanynak is igen jó, a ráoltott közönséges diónak nagy növekedést biztosít. A fitoftórára és az agrobaktériumra nem fogékony. Kaliforniai faiskolák gyakran paradox dió alanyon nevelik a közönséges diót.

 

Juglans hirsuta

Mexikóban él, Nuevo Leon tartományban a hegyekben, mintegy 800 m-es magasságban.

Egyebet nem tudok róla. Levele egy 19. századi növénygyűjteményből:

 

Juglans jamaicensis - Nyugat-indiai dió

Egyéb nevei: J. portoricensis, J. domingensis.

A Karib-szigeteken (Dominika, Kuba, Haiti, Puerto Rico) él, nevével ellentétben soha nem élt Jamaikán. Él, ha élni hagyják, mert a kávéültetvények mérhetetlen terjeszkedése kiszorította élőhelyéről, és csak kisebb állományai ismertek. A kihalás veszélye fenyegeti, botanikus kerteken kívül (pl. a Puerto Rico-i Adjuntas botanikai kertjében van 14 db) csak a hegyeken, 1000 m-nél magasabban fordul elő.

A fajt 1832-ben írta le Pedro Tomás de Córdova. Nagy, 25 m-re is megnövő fa, kiváló minőségű faanyagot ad. Gyümölcse a mi diónkra megszólalásig hasonlít, de dióbele kevésbé ízletes, héja is keményebb.

Kereskedelmi méretekben soha nem termelték.

 

Juglans major - Arizonai dió

J. elaeopyrea-nak is mondták, valamint J. rupestris-nek is, mint a kicsi diót. Angol nevébe néha betoldják a „fekete” jelzőt (Arizona black walnut), mert a Juglans-diókon belül a feketediók csoportjába tartozik.

Spanyolul csak diófa (nogal) a neve. Változatai a var. stewartii és a var. major

Az egyetlen diófaj, amelyik sivatagi körülmények között él.

Arizonában és Texasban, Új-Mexikóban és Mexikó Sonora és Coahuila tartományaiban, száraz, sivatagos vidékeken él, folyók, patakok mentén, völgyekben, kanyonokban, folyómenti síkságokon, teraszokon. Időszakos vagy száraz vízfolyásokban is megtalálható, ahol a felszín alatt szivárgó vizet hasznosítja. Előfordul némely hegyvidéki területen is, 800, sőt 2000 m magasságban is. Hosszú életű fa, 400 évig is élhet.

Az arizonai dió lassan növekszik jó körülmények közé telepítve is. Nem várhatunk el tőle többet, minthogy évente 30 cm-nyit nő.

Íme egy fiatal arizonai dió eredeti élőhelyén:

Termőhelyére mostoha talajviszonyok jellemzőek. Durva, köves, sóderes területeken nő. Viszont mély talajt igényel, (főgyökere 8-9 m mélyre hatol), akkor is, ha különböző minőségű rétegekből tevődik össze. Tápanyag-ellátottság szempontjából is megelégszik a változó minőségű talajokkal. Termőhelyén a talaj szervesanyag-tartalma általában alacsony. El kell viselnie a rendszeres áradásokat is.

Arizonai dió jellemző élőhelyén:

Viszonylag árnyéktűrő.

Közepes nagyságú diófa, mintegy 20 m-re nő meg, az ekkora fának 1,2 m a törzsátmérője. Erős ágai szélesen terpeszkednek, széles gömb-jellegű koronát formáznak.

Törzse:

Páratlanul összetett levelei 15-35 cm hosszúak. Tavasszal és nyáron:

Barkavirágzata:

Virágzás előtt:

Virágai a levelek előtt vagy után jelennek meg tavaszonként. Virágzó hajtása:

Tavaszi lombja:

Három hónap alatt érleli meg termését.

Termékenyülés után:

Kopáncsos diója júliustól szeptemberig érik, 2,5-4 cm méretű, kerek. Héja vastag, kemény. Zöld és érett termése:

A dióbél arányát 40-50 %-ra becsülik.

Diótermése bőséges, de csak minden második-harmadik évben. A termésmennyiség nagyban függ az időjárástól, főleg a tavaszi csapadék mennyiségétől. Aszályos évben nem neveli ki dióját, hanem elhullatja. Ehető dióját nehéz kibontani vastag, kemény héjából. Vadon termő fái alól szokták étkezési célra összegyűjteni. A nagyobb, idősebb fák apróbb méretű termést hoznak. Az indiánok ették.

Levelei összehúzó hatásúak, ezért gyógynövényként is számon tartják.

Faanyagként azért nem számottevő, mert törzse rövid. Tartós fája van, furnírlemezt készítenek belőle, bútorgyártásra használják, ezen kívül kerítésnek és puskatusnak.

Értéke a fának, hogy olyan területen ad árnyékot, ahol egyébként nem lenne.

Egy texasi példány:

Generatív úton, magról szaporodik. Csírázási aránya rossz, 50 % alatt van. Héjában kezd csírázni, a termést követő évben. A talaj felszínén maradt diók rosszabbul csíráznak, mint a földdel takartak. A csemete az első évben gyorsan, nagyot nő, erős főgyökeret fejleszt. Növekedése a későbbiekben lelassul, nem lehet többre, mint 30 cm-re számítani évente. Később is sok a kiesés, nagy az elhalt egyedek száma. Olyan esetről is beszámoltak, hogy a második évet 374 csemetéből csak 1 élte túl.

Vegetatív szaporítása még szövetkultúrás tenyészetben se volt eddig sikeres.

Igen fogékony a gnomonia gombabetegségre, ami miatt képes a lombját elveszíteni. Sőt, a gnomoniát képes a közönséges dióra is átfertőzni. Gyökere a gyökérrothadásra, koronája farontó gombák miatti ágletörésre érzékeny.

Egy károsodott, repedt törzsű arizonai diófa törzsének metszete:

A kicsi dióval és a közönséges dióval létezik hibridje. Ez utóbbit francia kutatók fatermelési célra tartják ígéretesnek.

 

Juglans mandshurica - Mandzsúriai dió

Kínai diónak, sárkánydiónak is mondják, valamint koreai diónak is. Kínai neve hu tao qiu. Japán neve onigurumi, de külön is írják: oni gurumi. Találkozni az oni ogurumi névvel is. Korábbi tudományos nevei: J. cathayensis (és var. formosana), J. collapsa, J. draconis.

Mandzsúrián kívül is Kína további nagy területeinek lakója, a nagy kiterjedésű Hoang-ho medencében és keletebbre Észak-Koreában is otthon van. Oroszországban az Amur vidékén a habarovszki körzetben és a Távol-keleti tengerparton, Japánban pedig Hokkaidón és Honsun él. A mandzsúriai flóra tipikus képviselője, Mandzsúria elképzelhetetlen lenne nélküle.

Amerikában a polgárháború idején kezdték telepíteni. Egzotikus kinézete miatt ma már díszfaként is ültetik Európában is, ahova 1820 körül hozták be. Angliában is szaporítják.

Faalakban vagy nagy bokor alakban nő. A mandzsúriai dió 25-30 m magasságot érhet el, a nagy fák törzsátmérője 60-75 cm, ritkán több. 250 évig vagy tovább is elél.

Lombhullató és fenyővel vegyes erdők lakója, főleg patak- és folyóvölgyekben, nedves-nyirkos síkságokon, ritkábban hegyoldalakon, de 500-550 m magasságnál magasabban nem fordul elő. A diófélék közül a leginkább télálló.

Nagyon hasonlít a kőrisfához, megszólalásig azonos a mandzsúriai kőrissel. Eredeti élőhelyén, az Amur-vidéki Mandzsúriában fája 20 m magasra nő meg.

Törzse egyenes.

Kérge fiatalon sima, szürke, később barna hosszanti repedések keletkeznek rajta, még később sok apró, sekély, bézs-színű repedés borítja. Az idős fák kérge sötétszürke, majdnem fekete, mély, durva barázdákkal.

A fa koronaszerkezete laza. Hajtásai simák, erősek, teltek, sárgásbarna színűek. Levélzete szárnyasan összetett, a hajtások felső részén összpontosul.

A levelek bolyhosak, trópusi kinézetet kölcsönöznek a fának, 40-90 cm hosszúak, de 1,2 m hosszú is lehet egy-egy levél, szélessége pedig 40 cm. Az összetett levél 9-13, de akár 19 levélkéből áll. A levélkék alakja elliptikus, szélük aprón fűrészes, méretük 6–17 × 2–7.5 cm.

A mandzsúriai diót sokan azonos fajnak tekintik a közönséges dióval. A levélkék száma azonban világosan jelzi, hogy önálló fajról van szó. Ez az első fajmeghatározó jelleg. A második pedig a levélkék fűrészessége.

Japánban pedig csak a botanikusok tesznek különbséget a japán dió és a mandzsúriai dió között. Hiába, a Juglans-diók igen közeli rokonok, testvérek.

Rügyei igen nagyok, színük szinte azonos a hajtás színével.

A csúcsrügy természeténél fogva igen nagy. Hát még erős nagyításban:

A rügyek későn, május második felében fakadnak, ilyenkor jellegzetes illatuk van.

A fiatal hajtás sárgászöld színű, a kifejlődött levelek zöldek, lombja ősszel aranysárgára színeződik.

Lombja virágzáskor:

Lombja nyáron:

Gyökérzete igen nagyra fejlődik, ez a tulajdonsága már csemetekorban is megmutatkozik. Mélységben erős karógyökeret növeszt, a felszínhez közeli gyökerei pedig igen kiterjedtek. A fa kivágása után bőségesen hoz sarjakat, ezekről újul.

Gyorsan nő. Fája értékes faanyag. Épületfának, szobrok készítésére, bútorkészítésre és puskatusként használják.

Május végén-júniusban virágzik. Porzós barkái 10-40 cm-esek.

Nővirága pirosas.

A terméskezdemények, a növekvő apró diócskák egy ideig megőrzik pirosas színüket.

A többi Juglans fajhoz képest a legintenzívebben hoz termést a nővirágú fürtökben, jellemzően fürtös dió.

A diófélék közül a legrövidebb vegetációs idő alatt érleli be termését.

Fürtös diótermése a természetfotósok kedvenc témája.

Túl sok képem van róla, ezért csak apróban mutatom. Ha tisztelt Kollégám valamelyiket megnézné, kattintson a kis képre.

Augusztus-október között, de leginkább szeptemberben érik. Termése 5-10 dióból álló termésfürtben terem. A diók alakja hosszúkás-elliptikus, mérete kopáncsosan 3-7,5 x 3-5 cm. A dió héja vastag, durva, 6-8 bordával és bemélyedéssel. A dió zöld burka erős festékanyagot tartalmaz.

Bőven terem. Egy jól fejlett 10 éves fa 45 kg héjas diót képes teremni.

Termése:

Diótermése ízletes, íze hasonlít a vajdióéra, de lágyabb. Fogyasztják, legfőképp Koreában, ahol alapélelmiszer.

Érdekes fogyasztási szokás (Japánban is), hogy a héjas diót egy serpenyőben megpirítják, és a pirított diót törik meg. Krémes, kókuszdió színű dióbele a pirítás alatt aranysárga csemegévé válik. Pékáruban, süteményekben fogyasztják.

Díszfaként is hasznosítják, mert szétterülő gömbkoronája, hatalmas levelei igen dekoratívak. Fagytűrése következtében északi városok díszfásítására is alkalmas. Ültethető magányosan, csoportosan, fasorban, - kertekben, parkokban. Egész évben dekorál, de különösen levélzete festői.

Talajra meglehetősen igényes, és fényre is. Termékeny, jól művelt talajt szeret, ami kellően nedves, de amin a fölösleges víz nem áll meg. A szárazságra érzékeny.

Szélkárra nem érzékeny, nagy gyökérrendszere szilárdan tartja.

Jól bírja a városi környezetet, a füstöt, a gázokat.

A mandzsúriai diót gyógynövényként is számon tartják. Virágpora pedig a méhek értékes virágpor-forrása.

A mandzsúriai dió mindenki kedvence. Az egereké is.

Lombrágó kártevői közül pedig az Araragi enthea-t emelik ki. Az is szereti a mandzsúriai diót, de a japán diót is.

Magról jól szaporítható, diói két éven át is kielégítően megőrzik csíraképességüket. Magról kelt és első éves csemete:

Mandzsúriai diócsemete üvegházban:

És ugyanaz a szabadban:

Botanikai rajza és őszi lombja:

A következő két kép Svédországban ültetett mandzsúriai diófát mutat, tavasszal.

Ez a két kép pedig a finnországi Jyväskylä (ejtsd: Jüveszküle) arborétumából való:

A fa kivágása Oroszországban jelenleg tiltott, puskatust mégis készítenek belőle.

A mandzsúriai diónak van egy szahalini változata (Juglans manschurica var. sachaliensis), ami nemcsak Szahalinon, hanem Japánban is elterjedt. Négy japán fénykép a szahalini változatról:

A többi Juglans-dióval egy sor hibridje létezik.

A mandzsúriai diót a J. regia fajtanemesítései során keresztezésre használták, a termőképesség fokozására. Kaliforniában a Pedro fajta előállításában mandzsúriai dió is szerepet kapott. Ennek azért van jelentősége számunkra, mert a legutóbb, 2001-ben elismert magyar nemesítésű fajták előállításába Szentiványi Péter bevonta a Pedro fajtát, azzal keresztezte korábban szelektált fajtáit, így ma már öt új diófajtában érzékelhető a nemesítés eredménye.

 

Juglans microcarpa - Kicsi dió, Texasi (fekete) dió

Változatai a var. microcarpa, a var. stewartii, amelyek a levél és a termés méretében különböznek. J. rupestris-nek és J. nana-nak is nevezik. Angolul little walnut, Texas (black) walnut. Egyéb közönséges nevei: törpe dió (dwarf walnut), bokros dió (shrubby walnut), folyami dió (river walnut), mexikói dió (mexican walnut), diócska (nogalillo, nogalito), namboca, vagy csak egyszerűen dió (walnut, ill. nogal).

Texasban, Kansasban, Oklahoma nyugati részén, Új-Mexikó keleti részén és Mexikóban él, általában elszórtan, völgyekben, köves patakmedrekben, vízmosta szakadékokban, folyómenti teraszokon. Napos, vagy részben napsütötte helyet igényel. Vízigénye viszonylag alacsony, hőtűrő képessége nagyon magas. Lúgos kémhatású talajt is elvisel.

Kis fa, mintegy 5 m-es, állítólag 10 m-es is van. Gyakran már a talaj közelében elágazik, terebélyes, nyílt koronát alkot, bokorformára nő. Koronaalakja gömbkoronának mondható, átmérője a fa magasságával egyezhet meg. Kérge szürke, az idős példányoké mélyen barázdált.

Szárnyasan összetett levelei 20-30 cm hosszúak, 17-23 keskeny, lándzsás, görbült levélkéből állnak, amelyek 5-7 cm-esek.

Virágai zöldek. Porzós barkái koratavasszal jelennek meg, ugyanakkor termős virágzata is, ami rendszerint 2 nővirágból áll. Termését is általában párosával hozza.

Diótermései 13-20 mm-esek, vékony, barna, szőrös kopáncsban.

Diói ehetők, édesek.

Legnagyobbrészt vadon termő gyümölcsét fogyasztják, kisebb részben termesztik is.

Könnyen hibridizálódik a J. majorral és a fekete dióval. Az utódok küllemileg átmenetet képeznek az érintett fajokkal.

Egy 1850 körüli növénygyűjteményből:

 

Juglans mollis - Mexikói dió

J. mexicana-nak is mondták. Mexikóban a következő közönséges nevekkel is illetik: folyómenti dió (nuez corriente), negyedrész dió (cuartolote), mekkai dió (nuez meca), és helyi mixteco indián nyelven tih-ti és tutiki.

15-18 m magas fa.

Mexikóban 1200-2500 m magasságban, a hegyekben él, tölgyekkel, fenyőkkel elegyesen.

Levele így nézett ki 1890-ben:

És 1891-ben:

Diótermése éréskor, október-novemberben kávészínű, ehető. Nyersen vagy főzve, édességekben fogyasztják. Piacra kerülő dióját gyakorlatilag az erdőkben gyűjtik össze. Nagykereskedelembe nem kerül. Chilapa, Guerrero piacain mintegy 2 USD/kg-nak megfelelő áron lehet kapni (1999-es adat).

Főleg faanyaga értékes, amit sokféle módon hasznosítanak. Közönségesen tűzifának, de lényegesebb, hogy házépítéshez gerendának, továbbá patiok és kertek díszítésére, ácsolatként.

A fa orvosi haszna: A leveleket reuma elleni borogatásra használják, a levelek főzetét nehezen hegedő sebekre, ezen kívül enyhíti a szájpenészt, fehérfolyást, stb. A levelek kivonatából készült infúziót mérgezések esetén alkalmazzák. A kopáncs véraláfutások, zúzódások borogatására jó.

Kérgéből és éretlen kopáncsából rovarirtó szert készítenek.

Házikertekben és árutermelő ültetvényekben is ültetik. Magról szaporodik.

 

Juglans neotropica - Sötét dió, Andok diója

Egyéb nevei: J. colombensis (Kolumbiai dió), kolumbiai cédrus (cedro colombiano) J. honorei (Ecuadori dió, Ecuador walnut, amit tévesen J. honored-nek is írnak), trópusi dió (tropical walnut), J. boliviana (Bolíviai dió, bolíviai fekete dió), ennek a helyi nevei: hazai dió (nogal de la tierra), fekete dió (nogal negro), fehér dió (nogal blanco), továbbá a J. soratensis (Sorata-i dió), ugyanott tocte-nak is hívják, a J. venezuelensis (venezuelai dió), aminek a helyi nevei: Caracas-i dió (nogal de Caracas), fekete cédrus (cedro negro, máshol cedro nigro), nagy cédrus (cedro grande), erdei dió (nogal silvestre), nogal plance, babér (laurel), vagy mindenhol csak egyszerűen diófa (nogal).

Megjegyzem, van, aki a J. boliviana-t és a J. venezuelensis-t jelenleg is önálló fajoknak tekinti (l. ott).

A család sanyarú sorsú, de szépreményű tagja.

Az Andok hegyeinek oldalán és a hegyek közötti völgyekben él, az Egyenlítő környékén, Venezuelától Bolíviáig, Peruig, 1000-2700 m-es magasságban. (Kolumbiában 1700-2700 m között, Ecuadorban 1600-2700 m között, Peruban 1000-3000 m között él.) Ritkán, elszórt egyedekben található. Gyakori, hogy egyes egyedei mezőgazdaságilag művelt területeken láthatók. Az érintett 5 ország mind a sajátjának tekinti. Igazából a jogelőd inka birodalom diója, az inkák termesztették, az inka birodalom indián népeinek (a muiszkáknak és a csibcsáknak) szent fája volt.

A diófélék közül az egyetlen örökzöld, egyben fagytűrő dió. Bár helyesebb, ha félig örökzöldnek mondjuk, mert bár lombját egész évben neveli, időnként mégis lehullatja, de nem az évszakok szerint (ami termőhelyén nincs is), hanem szárazságra. Ugyancsak jellemző rá - más dióktól eltérően, - hogy az újbóli kihajtáshoz nincs szüksége nyugalmi időszakra, az évszakok váltakozására. Teljes mértékben alkalmazkodott az egyenlítői, örök nyári körülményekhez.

Élőhelye a magas tengerszint feletti magasság miatt nem mondható trópusinak, mert nem forró. Klímaigénye mérsékeltnek mondható. A hőmérséklet az 1000-3000 m-es magasságban -3 °C és + 25 °C között változik, általában ugyanazon a napon belül. És helyesebb, ha nem nevezzük fagytűrőnek, mert néhány fokos mínuszt elvisel ugyan, de a nagyobb hideget nem szereti, és hideg helyen nem él meg.

Mély, laza szerkezetű talajt igényel, homokosat vagy középkötöttet, semleges vagy kissé savas kémhatásút.

Széltől védett mélyedésben szeret nőni, ahol a csapadékvíz is összegyűlik. A völgyeket szereti, a hegyoldalakat nem.

Egyenes törzsű. 20-30 m-esre nő meg, de ilyen nagy fák nem találhatók, mert előbb kivágják. Ahol hagyják nőni, nem vágják ki idő előtt, pl. Costa Rica-ban egy 40 éves fa 66 cm törzsátmérőt nevelt. Általános, hogy a magasabb fák törzse akár a feléig is fel van kopaszodva. Kérge mélyen repedezett. Koronáját gömbkoronának mondják, valójában igen szabálytalan, egyedi koronát növeszt. Vaskos, nagy ágai vannak. Lehullott lombjából visszamaradó száraz avar a fa körül megakadályozza más növények növekedését, ezért környezete gyommentes.

Lombja világoszöld, sűrű, jellemzően a hajtásvégi csomókban összpontosul, levelei páratlanul szárnyaltak. A fa növekedése termőhelyén még jó körülmények mellett is lassú.

Levele 1886-ban így nézett ki:

Mai rajza:

A hím- és nővirága egyaránt krémszínű. Porzós barkái az előző évi hajtásokon (vesszőkön) jelennek meg, a levélnyél helyén lévő rügyekből. Számos barkát nevel. Nővirágai 2-4-es csoportokban, az azévi hajtás végén jelennek meg. Más dióktól eltérően hím- és nővirágai azonos időben nyílnak, nem igényel külön beporzó fát a termékenyüléshez.

Rövid kocsányon ülő, barnás-fekete csonthéjas termését a virágzástól 4 hónap múlva érleli, gömbölyded diója nagyobb méretű, mint a mi diónk. Ha kopáncsa leválik, előtűnik jellegzetes diója. Termése gömbölyű, szokatlanul vastag héjú, mintegy 6 cm-es, színe szürkétől sárgásbarnáig vagy feketésig változik.

A bél ehető, jó, finom ízű, tápláló. Esszenciális olajsavakat tartalmaz (mint a közönséges dió). Olajtartalma 60-65 %. Almasavban, oxálsavban gazdag. Tannintartalma ízén is érződik. Mint dióbelet magában is fogyasztják, fontos élelmiszer.

Exportra nem kerül, termését termőhelyén forgalmazzák és fogyasztják.

Termőhelyén sütemények, édességek készítésére használják. Ilyen édesség Ecuadorban a „nogada de Ibarra” (ibarrai diócsemege), amit cukorból, tejből, dióbélből készítenek. Gyakorlatilag karamellizálják a dióbelet, és különféle élénk színekre festik. Az ibarrai asszonyok - idegenforgalmi látványosságként is - vékony faháncsból készült dobozkákban árulják a helyi piacon.

Általában nogada-nak (diókrémnek) hívják a dióbélből készült édességeket. Zselét is csinálnak az érésben lévő, még lágy dióbélből, cukorral főzve. Sőt, a friss diót főtt kukoricával is keverik, az így készülő édességek általános neve „mote”.

A diókopáncsnak gombaölő és halpusztító hatása is van, ez juglontartalmából adódik, ezen kívül juglandint és polifenolt is tartalmaz, amelyek értékes alkaloidák.

A dióbél kereskedelmi forgalomba csak helyileg kerül, érési szezonban a helyi piacokon kapható.

Ecuadori parasztok a levél főzetét tejjel keverik, ennek állítólag bor-íze van, és táplálja az agyat. Naponta egy litert kell belőle fogyasztani. Mások a „dióvizet” (agua de nogal) fogyasztják tea, matétea, vagy más, aromásított víz helyett, vagyis 1 l vízbe egy diólevelet főznek bele.

A parasztok elsősorban diójáért ültetik. 8 év múlva kezd teremni.

Fája finom, mutatós, gyönyörű. Keményfa, de nem túl kemény, értékes, trópusinak minősülő faanyag. Színe csokoládébarna, sötét-fekete, szíjácsa élesen elkülönül, színe fehéres. Színe általában az északamerikai feketedióra emlékeztet, de gesztje annál sötétebb. Néha bíboros árnyalata van, magas fényű. Erezete egyenes, rönkje az elágazások miatt csomós. Textúrája inkább durva. Illata kellemes, de határozott. Anyaga lassan szárad ki, és hajlamos a vetemedésre.

Megmunkálhatóságáról, faipari tulajdonságairól mindaz a jó elmondható, ami a közönséges diót és a feketediót jellemzi.

Termőhelyén épületfának használják, továbbá dekoratív ácsolatok készítésére, ládákat és sok gitárt készítenek belőle. Ezen kívül néhányszáz tonnás évi mennyiségben exportálják is az USA-ba, ahol gyakorlatilag ugyanolyan célokra dolgozzák fel, mint a feketediót. Helyben előszeretettel használják faragványok, ajándéktárgyak készítésére, végső esetben pedig faszénégetésre és tüzifaként.

A diófa-deszkák szállításra várnak:

Bútor az andok diójából:

Parketta is készül belőle:

Nemcsak termése, kérge és levele is gyógynövényként hasznosítható. Tannintartalma miatt összehúzó (asztringens) hatása van, sőt a gyökerének is. Levelének főzete belsőleg használva megszünteti a hasmenést, köhögés ellen is jó, és vértisztítónak is tartják. Külsőleg pedig sebek lemosására használják. Úgy is alkalmazzák, hogy a friss, érésben lévő dióbél levét mézzel keverik, ezzel kennek be sebeket, forradásokat, fekélyeket. Kolumbiában a levélfőzetet májgyógyszerként is számon tartják.

Termésének, levelének főzetéből tonizáló oldat készül, amelyet hajmosáshoz, a haj sötétítéséhez és a hajhullás megakadályozására használnak, pl. Kolumbiában.

Kérgének csersavtartalmát bőr-kikészítésre hasznosítják. Kopáncsából, de még leveléből és gyökeréből is festéket készítenek, ami egyike a ma már ritka növényi festékeknek. Gyapot- és lenszövetek festésére használják. Festéke diószínű, vagy sötét gesztenyeszínű. A zöld dióból sárga festék készül, az érett dió kopáncsából fekete. Ecuadori népszokás, hogy lányok, fiatalasszonyok ruháját festik meg diófestékkel, és ennek szimbolikus jelentősége van.

Termése:

A csinosan polírozott dióhéj-darabokból ékszer-fantáziát alkotnak. Ugyancsak dióhéjból készítenek gyapjúkabátokhoz nagyméretű gombokat, és csiszolt dióból nagyméretű rózsafüzéreket.

A fa szép városi díszfa is. Díszfakénti telepítését erősen szorgalmazzák. Impozáns látványa van. Parkokba, szabad területekre ajánlják.

Értékei ellenére a faj nehézségekkel küzd. Fája olyan magas értékű, hogy a nagyobb fákat gyakorlatilag mind kidöntötték, végig az Andokban. Az érintett 5 országban gyakorlatilag nem létesültek ültetvényei.

Az érintett 5 ország nemzeti parkjaiban őriznek állományokat az Andok diójából. Bolívia 3 nemzeti parkja is, az Amboro, a Carrasco és a Cotapata Nemzeti Park kiemelt értékei között tartja számon, mert élőhelye beszűkült. Kolumbiában és Ecuadorban a kivágást és az exportot hatóságilag korlátozzák. A nagy példányok ritkák. Egyedül Kolumbiában mondható viszonylag elterjedtnek. A faj sebezhetőnek tekinthető.

Előfordulási területén állománya erősen lecsökkent, helyenként kipusztult. Csak alkalomszerűen művelik, pl. a mezőgazdasági területek szegélyén, ahol szabadon szaporodhat.

Potenciálisan igen értékes diófaj, az Andok vidékén és máshol is. Pl. Közép-Amerikában, Brazíliában, India, Pakisztán és Nepál középmagas hegyeiben, továbbá más trópusi, szubtrópusi magasföldeken ajánlják telepítését. A trópusokon azért is értékes, mert ott gyakorlatilag hiányoznak a termelésből és a fogyasztásból a diófélék, és kereskedelmi forgalomban se szerezhetők be. Többcélú fa lehet tehát.

Venezuela fővárosában, Caracasban mozgalmat indítottak városi, díszfakénti telepítésére "egy tér, egy diófa" jelszóval. A diófaültetést a venezuelai állam támogatja.

Ipari régiókban, pl. Új-Zélandon (ahol az éghajlat már mérsékeltbe hajlik) a trópusi faanyagok iránti igen nagy igény indokolja termesztésbe vonását.

Nemesítésével intenzíven foglalkoznak. A nemesítés során a gyors növekedés, valamint a nagyobb dióméret és a vékony héj a cél, a szelekció ezekre irányul. A legígéretesebb trópusi diófa-alapanyag. Tervbe vették a faanyag-célú termelés növelését. Az Andokban is, másutt is megkezdődött telepítése.

Kísérletek folynak a világ más részein történő meghonosításával is, pl. Új-Zéland hegyvidékein, vagy Indiában a Himalája előhegyeiben. Új-Zélandon Ecuadorból származó magokból neveltek fákat, és új élőhelyén kiemelkedő növekedést produkált, tíz év alatt tíz méteres átlagmagasságot ért el, egyes években az átlagos növekedés 1,5 m volt, és a harmadik év után már diót termett. Bebizonyosodott, hogy a megfelelő mennyiségű diótermésnek nem feltétele pollenadó fajták jelenléte az állományban.

Ha telepítésén gondolkozunk, tudjunk róla, hogy mélyrétegű, tápanyaggal jól ellátott, jó vízgazdálkodású talajt igényel ahhoz, hogy jól növekedjen, és legyen ereje ellenállni a betegségeknek. Enyhe klímát szeret.

Ha magunk csíráztatjuk, ne legyünk türelmetlenek, szokásos csírázási ideje 1-3 hónap. Vesszők gyökereztetésével is szaporíthatjuk.

Ha csemetét telepítünk, 1 m3-es gödröt ássunk, hogy a fácska gyökerei kezdetben akadálytalanul növekedhessenek. Konténeres csemetét használjunk, hogy minél nagyobb és egészségesebb gyökérzettel telepíthessük. Olyan mélyre ültessük, hogy a gyökérnyak a talajfelszín közelében legyen. A csemete körül egyengessük el a talajfelszínt, majd ülepedés után pótoljuk az ülepedett földet.

Ápolást igényel. Néhány naponként öntözzük meg, és három havonként műtrágyázzunk. A csemete körül a talajt rendszeresen művelni kell, mert a gyökerek levegőigényesek.

Betegségeknek, kártevőknek ellenállónak tűnik. A következő képen egy negyven éves, egészséges példánya látható Costa Rica-ból, Turrialba-ból. A fa 27 m magas, és ahol mutatják, 66 cm vastag a törzse.

Jól hibridizálható, a közönséges dióval van is hibridje, ami a J. neotropica-tól eltérően már nem porozza be magát, pollenadó fát kell a közelébe ültetni. Hibridizálódási hajlama még kihasználatlan. Amit eddig létrehoztak, ígéretes. Lehet, hogy még nagyobb növekedési erélyű hibridjeié lesz a jövő, pl. a fekete dióval létrehozott hibridjéé. Egyébként ennek a hibridnek a diója jobb, mint a fekete dióé.




Juglans nigra - Feketedió

Amerikában - bizonyos fokig értelemzavaróan - egyszerűen csak diónak (walnut) is nevezik, ami félreértésre adhat okot. Többségében korrekten kiteszik elé a fekete (black) jelzőt. A legkorrektebbek pedig az észak-kaliforniai fekete diótól való megkülönböztetés céljából a keleti (eastern) jelzővel is ellátják. Ezzel egyben az arizonai (fekete) diótól is megkülönböztetik.

Az eredeti termőhelyén őshonos cherokee indiánok nevén a feketedió: Se-Di. Ásatásokból kiderült, hogy a feketediót már ez előtt 4000 évvel is fogyasztották az indiánok az amerikai Nagy Tavak vidékén.

A feketedió a közönséges dió legközelebbi rokona. Feketedió alanyra gyakran oltják a közönséges diót.

Az északamerikai kontinens bennszülött diófája, elterjedtsége széleskörű. Igen sok tulajdonságában megegyezik vagy hasonló a mi közönséges diónkhoz, általában ugyanazt a szerepet tölti be, mint nálunk a diófa, azzal a különbséggel, hogy a miénkkel ellentétben erdőalkotó fa, faanyagát elterjedtebben használják, viszont diójának étkezési célú használata nehézkesebb.

A feketedió természetes elterjedtsége Északamerikában:

Természetes körülmények között a vegyes állományú lombhullató erdőtársulások kisebbségben levő tagja. Olyan erdőkben lakik, ahol a juharok, a nyárfák, a tölgyek vagy a szilfák adják az erdő zömét.

Jellemzően kisebb csoportokban él, vagy elszórtan, egy-egy fa található belőle az erdőkben. Főleg az erdőszéleken található. Tiszta állománya ritka.

Főleg hordaléktalajokon találjuk, a hegyek, dombok lábánál, gyakran vizenyős területen, ahol azért maradt meg, mert kivágása akadályokba ütközött.

Ami a talajigényét illeti, a homokos vályogtalajok, a középkötött talajok és az agyagtalajok egyaránt megfelelnek számára, ha jó vízmegkötő, víztartó képességűek, és termékenyek. A talaj kémhatására nem túl igényes. Bár a semlegeshez közeli pH-érték a legkedvezőbb számára, a lényegesen savanyúbb talajt is jól elviseli, és meszes kőzetek hordalékán is jól megél. Fontos számára a mély talajréteg.

Szimpatikus növény. A fa minden része jellemző fanyar illatú.

Terebélyes alakú, méltóságteljes, impozáns megjelenésű, 30-35 m-re is megnövő fa. Terebélyes alakú, ha szabadon áll, van helye nőni. De nemcsak jól bírja, szereti is az erdei környezetet, sűrűn vagy más fákkal elegyesen is szépen nő. Ilyenkor törzse egyenes, kevés elágazást hoz, koronája szűk.

A termő korú feketedió fák törzse mellmagasságban 75-100 cm törzskörméretű is lehet, jó termőhelyen.

Hosszú életű fa, ha hagyják sokáig élni. Kétszáz éves fák gyakoriak. Ohio állam jelenlegi legnagyobb feketedió fája Holmes County-ban él, 32 m magas. Wisconsinban egy 40 m magas, 244 cm-es törzskörméretű feketedió fát regisztráltak. Indiana állam rekordere 46 m-es, 183 cm törzskörmérettel.

Kiemelendő a feketedió téli hidegtűrése, ami -35 C°-ig terjedhet.

Gyökérrendszere kiterjedt. Egy indianai kutatóállomáson kiásták, megmérték egy 9 éves feketedió fa teljes gyökérzetét. Főgyökere 230 cm mélységig hatolt, oldalgyökerei pedig a fa tövétől 240 cm-re.

A feketedió fa gyökérrendszere lényegesen jobban bírja a talaj tartós vízborítottságát, mint a közönséges dióé. A tenyészidőszakban 90 napra teszik azt az időt, amíg a vízzel elárasztott gyökérzet nem fullad meg. Egyes példányok 150 napos elárasztást is kibírtak. Ilyen körülmények között a vegyes erdő többi fái előbb pusztulnak ki.

A feketedió fa gyökere gyakran él szimbiózisban talajlakó gombákkal.

Kérge durva, sötét szürkésbarna, fiatalon mondják világos gesztenyeszínűnek is, feketés, keskeny, érdes bordákkal, jellegzetes négyszögletes, gyémánt-formájúnak mondott egységekre oszlik, a korral mélyen repedezik. "Fekete" melléknevét állítólag sötét színű kérgéről kapta.

A feketedió-fa kérge ránézésre is sejteti, milyen faanyagot rejt. A mélyen barázdált kéreg, megvágva narancsos árnyalattal egészséges, életerős fát takar. Ugyanakkor a túl vastag szíjácsréteget is jelentheti. Foltos kéreg a fa lassú növekedésére, rossz termőhelyre utal, ez esetben a faanyag pirosas árnyalatú, lazább szerkezetű lesz.

A következő képen jól összehasonlítható a közönséges dió és a feketedió kérge. Ugyanannak a kipusztult, feketedióra oltott diófának a sarjából fejlődött mindkét törzsecske, az egyik a nemes dió, a másik a feketedió alany hajtásából. A törzs kipusztulásakor egyidőben indultak, és láthatóan jó testvérekként növekszenek.

Ha az amerikai kontinensen járva és egy szép diófát látva nem vagyunk biztosak abban, hogy az előttünk álló diófa hikoridió vagy feketedió, vegyük elő a repülőtéren elkobzott helyett vásárolt új bicskánkat, - magyar gyerek bicskával jár, - és a mellékelt ábra mintájára vágjuk meg hosszában a vesszejét. A Carya-diók fabele sima csatornát tartalmaz, a feketedióé pedig ilyen rekeszes, hasonlóan a mi közönséges diónkhoz. Jobbra és lent pedig rügyei láthatók.

A feketedió a mi diónkhoz hasonlóan a csúcsrügyéből fejlődő hajtásán hoz nővirágot. Ugyancsak a mi diónkhoz hasonlóan a feketedió-populációban is előfordulnak egyedek, - fajták, - amelyek részben a vessző oldalrügyein is virágzanak és teremnek. Ilyen például a Football 2 fajta.

Tavaszi kihajtásakor a feketedió igen impozáns, dekoratív tud lenni, világoszöld hajtásával.

Levelei 11-17, esetleg több, keskeny, 6-12 cm hosszú levélkéből álló összetett levelek, 30-60 cm-esek.

A levélnyél alapja sokszor kiszélesedett. A levélnyélen 1-6 cm után kezdődnek a levélkék. Amíg a mi diónknál a csúcsi levélke a legfejlettebb, addig a feketedió esetében a csúcsi levélke gyakran csökevényes, vagy hiányzik.

Összehasonlító fénykép a feketedió és a közönséges dió leveléről:

A levélkék lándzsa vagy keskeny tojás alakúak, kihegyesednek, szabálytalanul fűrészesek, szúrósan fogazottak, a levélkék válla felé pedig ép a szélük.

A levélkeváll szabályosan vagy szabálytalanul keskenyedik el, esetleg lekerekített. A levélkék illatosak. Felszínük fényes zöld, fonákjuk felkopaszodó. A levélkék főere gyakran szőrös.

Örömmel jelentem tisztelt Kollégámnak, hogy sikerült szereznem két mikroszkopikus felvételt a feketedió levelének keresztmetszetéről.

Nemcsak belülről, kívülről nézve is szép:

Leveles hajtása:

Feketedió csúcshajtása nyáron:

Lombja szeptemberben:

Lombja ősszel is dekoratív, szépen szineződik.

Sok más fánál előbb hullatja lombját. A jobboldali kép október 18-án készült:

Az ősszel lehullott levelek helye a vesszőn jellegzetes majompofa alakot mutat.

Termőhelytől függően április közepétől június elejéig virágzik. Nővirágai rövid barkán ülnek, 2-5 együtt, aprók, szirom nélküliek. Színük sárgászöldtől pirosig változik. A porzós barkák sárgászöldek, az idős hajtásokon nyílnak hármas-ötös csoportokban, 10 cm hosszúak, lecsüngők.

Öt kép a barkavirágzatú porzóiról:

A feketedió esetében a nő- és a hímvirágok nyílása időben jól elkülönül. Többségében a nővirágok nyílnak előbb, ritkább a hímvirágzást előbb produkáló változatok száma. A feketedió így biztosítja a nagy valószínűségű idegenbeporzást, a faj életképességét.

Tapasztalni, hogy messzi környékükün magukban álló feketedió fák is kielégítően termnek, holott nincs idegenbeporzási lehetőségük. Ez a megporzás nélküli terméshozás, a dichogámia, ami a közönséges diónak - azon belül a kárpáti rassznak - is sajátossága.

Virágzó hajtása:

A virágok nyílását követő 2-5 napon belül történik a termékenyülés, a beporzás széllel történik.

Nővirága és terméskezdemények:

A feketedió virágzása akár áprilisra, akár júniusra essen is, a termőhelyén jellemző legkésőbbi fagyok mindenképpen veszélyeztetik. És nemcsak virágát, hanem a vele egyidőben bomló fiatal hajtását is.

Termő hajtása néhány képen:

A feketedió termése egyedülálló vagy páros, ritkábban hármas, 5 cm-es, kerek, zöld burokba (kopáncsba) zárt diótermés. Zöld teniszlabdára hasonlít. Szeptemberben-októberben érik.

A feketedió bele augusztusban:

A feketedió termése érés előtt:

A kopáncs éréskor nem válik szét, hanem a csonthéjon marad. Hosszúkás, gerinces, csúcsos, szabálytalanul barázdált csonthéjában két félből álló, ehető bél van. A két fél négy komplett negyedként is felfogható. Esetenként kiemelkedő terméshozammal is meglepi gazdáját. Értékesebbek a nagyobb hozamú, fehéres húsú, halványan színezett, telt belű, lágyabb ízű, könnyebben törhető fajták, amelyeknél a két fél is elválasztható. Ezek a tulajdonságok a későbbi nemesítés, szelekció szempontjait is képezik. A héjas magtermés idősebb fákon 25-50 kg/fa lehet.

Szeptember végén, október elején érik. Ilyenkor kopáncsa még zöld. Ha a kopáncsot ujjal már meg tudjuk nyomni, a feketedió érettnek tekinthető.

Hullott feketedió a fa alatt:

Héjas diója mélyen redőzött. Rászáradt kopánccsal és kopáncs nélkül:

A régi indián törzsek tápláléka volt. Ízét édesnek-olajosnak írják le. Erős, telt íze van, kissé füstös, ritkán borízbe hajló zamattal. A feketediót ősszel összegyűjtve a cherokee-k fontos téli élelemforása volt. Nemcsak ették a dióbelet, hanem igen kedvelt italt is készítettek belőle.

Termése egészben és félbevágva:

Dióbelét az érési szezonban magában is fogyasztják, de nagyobb részét édességek és igen ízletes sütemények alapanyagaként tartják számon.

Mivel íze erős, jellegzetes, a feketedió-receptek elkészítésekor ezt a tulajdonságát vegyük figyelembe, takarékosan bánjunk vele. Ha más diófélék helyett használunk a süteménybe, ételbe feketediót, ügyeljünk az ízére. Többen úgy használják, hogy a recept szerinti feketedióbél-mennyiségnek legfeljebb 1/4-ét veszik fekete dióból, a többit közönséges dióból.

Ahhoz, hogy a dióbélhez eljussunk, fárasztó út vezet. A kopáncsot azonnal el kell távolítani, ami nem könnyű. Ötféle módszert ismerek rá:
1. A kopáncsot késsel négy részre vágva húzzuk le a héjról. (Kesztyűben dolgozzunk, mert nikotin-színűre festi a kezet, és aki látja, azt hiszi, olyan elmaradottak vagyunk, hogy még mindig füstszűrő nélküli cigarettát szívunk!) Nagyon lassú munka.
2. Kemény felületen cipőtalppal vagy más alkalmas eszközzel koptatjuk le.
3. A dió méreténél valamivel kisebb lukakat fúrunk keményfa-deszkába, és a diót a lukra helyezzük. Kalapáccsal ütjük át, miközben a kopáncsa ledörzsölődik.
4. A legtermelékenyebb Fred von Althen módszere: Betonkeverőben néhány marék kővel és kevés vízzel félórán át keverjük, majd lemossuk. Teljesen hasonló Leo Matheny (Warrenton, Virginia) módszere is, ő kő helyett homokot használ.
5. Kanadai módszer, hogy a kiterített kopáncsos feketedión autóval járunk előre-hátra. Ne féljünk, hogy összetörik! Dehogy törik össze! Csak a zöld kopáncs reped le róla, és a kocsibejáró kövezete barnul bele. Majd nekünk kell összetörnünk.

Jogosan veti közbe tisztelt Kollégám, hogy ha az Egyesült Államok a technikailag legfejlettebb ország, miért nem gépesítették az amerikaiak a feketedió kopáncstalanítását.

A felvetés jogos. Az amerikaiaknak is eszükbe jutott. Készítettek is egy feketedió-kopáncstalanító gépet, de az nem üzemel, mert egy Pennsylvania-i mezőgazdasági gépészeti múzeum őrzi. Íme:

Tisztelt idegenbe szakadt és Amerikába kitántorgott Kollégám, most Önhöz szólok!

Az amerikai lakosoknak valamivel könnyebb a helyzetük, ha nem a feketedió mint dió beszerzése a céljuk, hanem a rajta levő, nehezen leszedhető kopáncsot kívánják megszerezni, mert például diófestéket szeretnének készíteni. Nincs más teendő, mint ősszel, októberben ellátogatni Tennessee-be. Ilyenkor feketedió-felvásárlók járják a vidéket, akik dióburok-leválasztó gépeiket a helyi terményboltok udvarán állítják fel. A termelők sorban a felvásárló elé járulnak, aki lezúdítja gépén a diót, és a ragacsos, nedves burok a gép alatt gyűlik. Korlátozás nélkül elvihető.

Bárhogy is végezzük el a kopáncs leválasztását, utána minden esetben mosás következik, amit legjobb egy vödör vízben elvégezni. Lemossuk a kopáncs-törmeléket és a kopáncs levét. A mosás arra is jó, hogy a diók közül kidobjuk a vízen úszó, üres szemeket.

Ha nem törjük meg azonnal, következik egy gyors szárítás száraz, egyben hűvös, jól szellőző helyen. Nem a napfényen. Szárítani kezdetben vékonyabb, később pedig még 6 cm-es rétegben is lehet. A szárítás néhány hétig tart.

A száraz dió hálós vagy szövetzsákban hosszú ideig eltartható, egy évnél tovább is.

A következő - nehéz - feladat a törés. Amikor már száraz, könnyebben törik, mint szárítás előtt. És könnyebben törhető, ha előző nap vízbe áztatjuk 1-2 órára, utána pedig másnapig légmentesen csomagoljuk el. Ha még így is keménynek találjuk, közvetlen a törés előtt tegyük forró vízbe.

Töréskor könnyedén kopogtassuk kalapáccsal a varratot, majd a végét üssük meg a diónak! Nehéz kalapácsot és vasüllőt használjunk! Néhány nagyobb példány elfogadhatóan törhető. Kaphatók nagyobb erőt kifejtő diótörő szerkezetek is, kézi diótörő fogóval nem fogunk boldogulni.

Törés karos törő pofái között:

Van még egy megközelítés, a "frusztrációterápia-technika". Tegyünk mintegy 100 diót egy durva zsákba, és nagykalapáccsal verjük a zsákot, betonfelületen. Addig verjük, amíg gömbölyű szemek vannak benne. Aztán válogathatunk.

És reménykedjünk, hogy előbb-utóbb kaphatók lesznek jól törhető fajtái. A baloldali képen látható feketedió állítólag könnyen törhető.

Állítólag diónyitó lapkával nem olyan nehéz szétfeszíteni, mint törni. Ilyenkor féldiókat kapunk, de a bél kipiszkálása unalmas munka. A feketedió belét - a közönséges diótól eltérően - nem lehet feles bélként kinyerni, csak negyedes vagy kisebb darabokban.

A frissen tört dióbelet egy-két napig szárítsuk, mielőtt hűtőbe tennénk vagy lefagyasztanánk. Akár edényben, akár polietilén tasakban fagyasztjuk le, évekig eláll.

Mivel dióbele édes ízű, cukrászatokban szívesen használják fel. A dióbélből készített új, népszerű termék a feketedió-jégkrém. Újabban azt olvasni, dzsemet is készítenek belőle az Egyesült Államokban, aminek értéke a gyártás során is megőrzött magas vitamintartalma.

Feketedió-sütemények:

Feketediós édességek és feketedió-olaj:

Tisztelt Kollégám, kevesen tudják mifelénk, hogy az éretlen, zöld feketedióból ugyanolyan ízletes csemegék készíthetők, mint a mi zölddiónkból. Két kép a szirupos, kandírozott feketedió-szeletekről, még zölddió-korukból:

Most, hogy kedvet kaptunk a feketedió megkóstolására, joggal merül fel az igény, hogy egy vasárnapi ebédet az elejétől a végéig feketedióból készítsünk.

Az igény reális. De azt javaslom, erre a célra ne a dióbelet, hanem a még puha zöld diót kóstoljuk meg, tehát egy szép júniusi vasárnapra tűzzük ki a feketedió-ebédet.

A javasolt menü:

Aperitif: Diós brandy
Előétel: Diós garnélarák
Főfogás: Csirke dióval
Desszert: Diós tojáshab
A feketedió zöld korában tele van C-vitaminnal. Ha tudunk, szedjünk friss, még puha belsejű zöld feketediókat. Az ebéd elkészítése:

1. Diós brandy

Hozzávalók: 1 l közönséges brandy, 20 db zöld feketedió, 50 dg kockacukor, 2,5 dl víz, 2 hüvely vanília

A zöld diókat vagdaljuk apró darabokra. Tegyük egy üveg-demizsonba, és öntsük rá a brandy-t, tegyük bele a vaníliát. Zárjuk le, és hadd ázzon két hónapig. Aztán szűrjük le, és öntsünk hozzá cukorszirupot, amit úgy készítettünk, hogy a kockacukrot a vízben melegítettük, és amikor az első buborékok megjelentek, levettük a tűzről, és hagytuk kihűlni. Tehát ezt öntöttük a demizsonba. Lezárva hagyjuk így állni megint egy hónapig. Aztán újból szűrjük le, palackozzuk, 15 napig hagyjuk pihenni, azután ihatjuk.

Ha jól számolom, mire mindezzel végeztünk, erősen ősz van már, úgyhogy a feketedió-ebéd ötletét tegyük el jövő júniusra. A diós brandy eláll addig. Így addig van időnk beszerezni a garnélarákot.

2. Diós garnélarák (6 személyre)

A garnélarák (scampi) egy kisebb méretű, széles farkú rák. A mellékelt rossz minőségű képen látható, de ott máshogy van elkészítve.

Hozzávalók: 12 garnélarák, 8 dg zöld feketedió, 1 gerezd fokhagyma, 1,5 dl dióolaj, bazsalikom, só, bors

2-3 db zöld feketediót reszeljünk finomra. Keverjük össze az apróra vágott fokhagymával, kevés apróra vágott bazsalikomlevéllel és 1 dl dióolajjal, míg egyenletes állagú mártást nem kapunk. A garnélarákot hosszában vágjuk ketté, és a maradék dióolajon néhány percig süssük, míg barna nem lesz. Sózzuk, borsozzuk. A kisült rákokat helyezzük tányérra, és a langyos mártást öntsük rájuk. Dekoráljuk a maradék zöld dió szeleteivel.

3. Csirke dióval

Hozzávalók: 1 csirke, 20 dg hagyma, 10 dg szalonna, 5 dg apró uborka, 15 dg zöld feketedió, vaj, só, bors

A csirkeszeleteket egy lábasban (serpenyőben) szalonnán süssük barnára. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Tegyünk fedőt a lábasra, és pároljuk tovább vajon. A zöld diót, az uborkát, valamint a hagymát apróra vagdaljuk, és hozzáöntjük párolódni. Ha kellően puha, tálalhatjuk.

4. Diós tojáshab

Hozzávalók: 3 tojás fehérje, 10 dg zöld feketedió, 15 dg porcukor

Reszeljük le a zöld diókat apróra, finomra. Melegítsük elő a sütőt 100 C°-ra. Keverjük össze a tojásfehérjét és a cukrot. Víz fölött melegítsük óvatosan, és melegen verjük kemény habosra. Vegyük le a lángról, és addig verjük tovább, amíg le nem hűl. Óvatosan keverjük bele a zölddió-reszeléket egy fakanállal. Alufóliával kibélelt tepsibe terítsük a diós habot. (Az eredeti amerikai recept szerint csővéges tasakkal nyomjuk a habot a tepsibe.) Tegyük a sütőbe, ott már ne süssük tovább, hadd száradjon egy órán át.

Különleges feketediós ételeket a réges-régi indiánok is tudtak készíteni. Egy amerikai indián törzsbeliek, narraganszett-ek (magyar nevükről nem tudok) darált feketedió-bélből készítettek levesek és más, raguszerű ételek gazdagítására, sűrítésére szolgáló tésztát.

- Ugyan, nehogy már! - vethetné közbe tisztelt Kollégám, aki olvasás közben se hisz el mindent, hanem gondolkozik is. - Hiszen a régi indiánoknak nem volt diódarálójuk!

Az tényleg nem volt, de dióőrlő köveik voltak. Az ásatások minden hajdani indián településen tártak fel ilyen köveket. A kőbe csiszolt mélyedések akkorák voltak, hogy a dióbél könnyen beleférjen, és beleillő gömbölyített kövekkel "daráltak".

A feketedió hasznosításának története az amerikai történelem előtti idők homályába vész. Az európai telepesek az indiánoktól vették át a feketedió hasznosításának tudásanyagát. Már a régi indián törzsek is - és a korai európai telepesek is - szinte az egész fát felhasználták.

Dióbelét megették, a zöld dióburokból festéket készítettek, a levelekből és a fakéregből (gyógy)teát, kemény, dekoratív fájából bútorokat és egyéb célú deszkákat, és ami a fából maradt, az tüzelő volt.

A feketedió ma is sokféle célra szolgáltat nyersanyagot.

Kopáncsából sárga, zöld, világosbarna és fekete festék készíthető. (A festék házi készítéséről később szólok.)

A feketedió héja apróra őrölve finom polírozó anyagnak jó. Ismeretes, hogy a második világháború idején az amerikai repülőgépek dugattyúit feketedióhéj-porral csiszolták pontos méretre. Ezt az ötletet később az amerikai autóipar is hasznosította. Az ötletet továbbfejlesztve sugárhajtóművek megmunkálására, legújabban pedig az amerikai űrkutatásban a rakétatechnikában is használják a feketedió héját.

A dióhéj őrleményét az amerikai olajipar fúróiszapokhoz használja, egyéb ipari felhasználási területe a festékeltávolítás, a kéménytisztítás és a növényvédőszerek hordozóanyagaként történő felhasználás.

Hiába, az Egyesült Államok nem véletlen a legfejlettebb ország, a dióhéjból is pénzt csinálnak, amit itthon csak eltüzelünk.

Dekoratív héjából természetes ékszereket készítenek:

Feketedió-szeletek:

Dióbele, kopáncsa, kérge, levele gyógynövényként is használatos.

Texasi népi gyógymód például a skorpiómarás dohányleves-feketediós kezelése.

Kérge igen erős asztringens (összehúzó) gyógyhatással rendelkezik. Csípős, maró. Festék-alapanyagnak is jó.

A fekete dió gyökere ugyanúgy herbicid hatású vegyszert bocsát a talajba, mint a mi diónké. Ezt a vegyszert korábban juglóznak nevezték, de később rájöttek, hogy ugyanarról a juglonról van szó, amit a közönséges dió - és több más diófaj is - termel.

A feketedió által kibocsátott juglon a növények egész sorára káros. A haszonnövények közül károsítja a paradicsomot, a burgonyát, a lucernát, a szedret, a szőlőt, az almát. A dísznövények közül az orgonát, a hortenziát, a krizantémot. A fák közül a nyírfát, a hársfát, a vörösfenyőt és a skót fenyőt. És még sokan másokat.

A feketedió és a közönséges dió juglonhatása más növényekre azonos. Részletesebben az ökológiai fejezetben tárgyaljuk.

Károsítja konkurrenseit, de károsítja saját, magról kelt csemetéit is.

A feketedió értékei viszont jelentősebbek, mint károkozása.

Ha szemléletünk nem annyira haszonelvű, és látókörünk szélesebb, észre kell vennünk, hogy a feketedió nemcsak az emberek, hanem a vadon élő állatok számára is értékes. Amerikában az ökoszisztéma szerves részét képezi. Termését leginkább a mókusok, a szarvasok és a harkályok fogyasztják.

A feketedió szaporodásában a mókusoké a főszerep. Mivel diója közvetlenül a fa alá hull, ahol ha ki is kel, juglonhatás és árnyékhatás miatt hamarosan elpusztul. A mókusok viszont a téli szükségletük négy-ötszörösét is bekészletezik földi üregekbe, és a maradék dió tavasszal kihajthat.

Feketedió fák csoportja áprilisban:

A nyár közepén:

Szeptemberben:

Lombhulláskor:

Az Egyesült Államokban a feketedió hasonló szerepet tölt be, mint nálunk a közönséges dió. Az emberek szeretik, kedves fájuknak tekintik. Jellemző, hogy a dió angol neve, a walnut Amerikában elsősorban a fekete diót jelenti, az embereknek a fekete dió jut az eszükbe róla, nem a közönséges (európai) dió. Ha a közönséges dióról akarnak beszélni, mindig hozzátesznek egy jelzőt (európai, angol, kárpáti, kaukázusi, stb.), azzal tudják egyértelműsíteni. Jellemző a fekete dió népszerűségére, hogy patakok, dombok, települések, utcák, lakóházak tömegeit nevezték el róla.

Feketedió fa ültetés egy amerikai iskola udvarán:

A feketedió Amerikában kedvelt városi díszfa.

Egy lengyelországi, egy olaszországi és egy németországi példánya:

Díszfaként nálunk is szépen díszlik. Egy díszparki példánya ősszel:

Hullott diója is hangulatos, dekorál. Ilyenkor illata jellemzően fanyar, kellemes.

A feketediónak ugyanúgy létezik egy - fajon belüli - szeldelt levelű változata, mint a közönséges diónak, ennek a neve Juglans nigra var. laciniata, a közönséges dióé pedig Juglans regia var. laciniata. Kéretik a kettőt nem összetéveszteni. Mindkettőre az a jellemző, hogy az összetett levél levélkéi erősen szeldeltek.

Ez a változat ritka, de ritkasága miatt értékes, ezért például Angliában szaporítják is. Levélzete tollszerűen néz ki, ami a feketedió nagyobb számú levélkéjéből adódik. Ez a szabdalt levél végtelenül könnyű, csipkés hatású. Ha lehet így fogalmazni, a természet remekműve.

Mint a feketedió általában, a laciniata is nagy növekedésű, érett korában hatalmas, impozáns fa.

Mint minden diófaj, a feketedió is jól hibridizálódik más diófajokkal. Kivétel a részben azonos termőhelyen élő vajdió, amivel nem ismeretes hibridje.

A feketediónak az észak-kaliforniai fekete dióval létrehozott hibridjei részben diótermesztési célra, részben faanyagnevelésre jók.

Diótermesztési célúak:

Rawlins mint elismert hibrid és a
Royal hibrid. Ez utóbbit még 1888-ban hozta létre Burbank, az ismert kaliforniai botanikus. Jelentősége, hogy korán termőre fordul, nagyméretű diókat terem.
Faanyagtermelési célú hibridje a két feketedió-fajnak:

Oregoni feketedió. Termesztéstechnológiájáról a faanyagnak való dió fejezetében lesz szó.
Azóta sokszor, sok más diófajjal keresztezték a feketediót.

A feketediónak a közönséges dióval létrehozott hibridje a legnagyobb jelentőségű, a kövekező fejezetben önállóan foglalkozunk vele.

Fatermelési vagy diótermelési célból Amerikában elterjedten termesztik a feketediót. A feketedió mindkét termesztéstechnológiáját később részletesen tárgyalom.

 

Zoltán György: Egzóta fa alapanyagok - Fekete dió (Juglans nigra)
http://www.fataj.hu/2010/12/142/2010112141_EgzotaFaAlapanyagok_FeketeDio.php

A fekete dió (Juglans nigra) a diófélék (Juglandaceae) családjának dió (Juglans) nemzetségébe tartozó növényfaj. A fekete dió az Egyesült Államok keleti partvidékén őshonos faj, de a 17. századtól Európában és így hazánkban is elterjedt. Síkvidéki fafaj, a tápanyagban gazdag, közepesen kötött, üde talajokat kedveli (pl. az ártéri termőhelyeket). Jól ellenáll a téli fagyoknak, de a kora téli és késő tavaszi fagyokra érzékeny. A "fekete" megnevezés sohasem volt igazán megmagyarázva, talán az idősebb fák fekete kérgéből - a fa sohasem fekete - vagy a fekete színű diókból ered. Németországban amerikai vagy fekete diófának is nevezik. Kanadai diónak elsősorban a vajdiót (Juglans cinerea) nevezik. A juglans szó a "Jupiter" és a "glands" szavak összevonásából ered, és azt jelenti, hogy "Jupiter mirigyei".

Előfordulás

Általánosságban a fa Észak-Amerikában és a 32 és 42 szélesség között található meg. A fa leginkább gazdag, mély, nedves, hordalékos talajokon terem, szegényebb talajokon lényegesen lassúbb a növekedése. Állományai nem összefüggőek, egyesével és kisebb csoportokban, bokros jelleggel is terem.

A Juglans nigra erdei állományaiban a következő fákkal él közösségben: fehér kőris (Fraxinus americana), fekete cseresznye (Prunus serotina) fehér hárs (Tilia americana) bíborlevelű hikori (Carya ovata), bükk (Fagus grandifolia), fekete tölgy (Quercus velutina), fehér tölgy (Quercus alba) és sárga nyír (Betula alleghaniensis). A lényegesen könnyebb, szürke vagy fehér diónak is nevezett vajdió (J. cinerea) is előfordul ezekben a régiókban. Egy időben a kitermelés rablógazdálkodásba ment át, így jelentős állományok semmisültek meg. Az újratelepítés a II. világháború után kezdődött meg. Vannak még strukturálisan hasonló, azonban gyakran sötétebb diófák is, mint a J. australis vagy Dél-Amerikában a J. neotropica.

Fa(növény)leírás

A fekete dió gyorsnövésű könnyű fa, mely érzékeny a tavaszi fagyokra. A közepesen nagy, nagy fa magassága csak ritkán haladja meg a 30 m-t, átmérője 60-90 cm, szabadon állva 150 cm felett is lehet. A törzs egyenes és karcsú, erdei állományban a koronáig, min. 8-15 m-ig ágmentes. Először szürke, majd később barnától feketéig terjedő színű, apró pikkelyű, barázdált kéreg borítja, a kor előrehaladtával a barázdák mélyebbé válnak.

A megjelenése jelentős különbségeket mutat arról függően, hogy erdei állományban vagy szabadon nő fel. Utóbbi esetében a törzs rövidebb, zömökebb és részben aszimmetrikus, erősebb felépítésű, a szijács vastagsága meghaladja a 8 cm-t. Manapság a fekete diót gyakran ültetik út menti fasorként is. A fagy nem károsítja. 20 év elteltével 13-23 átmérőt ér el, a kanadai származékok némileg gyengébbek, a gesztje ezeknek gyakran világosszürke. Szórványosan Európában is telepítik. Az első erdészeti próbálkozások az I. világháború után Magyarországon történtek, ahol az első telepítés már 1629-ben megtörtént. Oltás útján számos hibridje jött létre, ez pl. az USA-ban a juglans intermedia. A kanadai claro dió is feltételezhetően a J.hindsii hibridje. Tudományosan mindeddig még nem kielégítően megvizsgált okokból gyümölcsfákkal együttes telepítése nem eredményes, mert azok többnyire kipusztulnak. Nyilvánvaló, hogy ez a levelek magas savtartalma miatt áll elő, mely a talajt használhatatlanná teszi. Kártevőfertősek, pl. fahangya (camponotus) előfordulhatnak.

A gyümölcsök (diók) nagyok, kerekek, laposak, érdes, kemény, barázdált, fekete héjuk és kicsi, erősen aromás illatú, olajos magvuk van.

Fa(anyag)leírás

A fakó, fehéres barna szijács átlagosan mintegy 10-20 évgyűrűs, erdei fáknál mintegy 2,5 cm vastag. A jól elkülönülő geszt színe középbarnától csokoládébarna színűig változik, részben sötét sávozású. A világosabb szijács színe ezzel szemben vagy bíborbarna vagy palakék árnyalatú, és selymesen fénylő. A színsávok termőhelytől függően gyakran jelentéktelenek, illetve erős fénynek kitéve kifakulnak.

Az erdei fák fája színben is elkülönül, miután inkább tömör, csokoládébarna színezetű. Furnérgyártáshoz történő gőzölés során a diófa némileg besötétedhet még, vagy enyhe, lassú (8-10 nap) gőzölés által akár egérszürke színűvé is válhat.

A viszonylag nagy, jól látható pórusok közel körkörös elrendezésűek, és a korai pásztában jelentősen nagyobbak, miáltal az évgyűrűfejlődés még jobban látható. Egyedi párokban vagy radiális csoportokban helyezkednek el, a hosszanti felületen eltérően kivehető erezetet, ill. pórussávokat hoznak létre. Az európai dióval (j. regia) összehasonlítva az amerikai dió struktúrája a korai pászta nagyobb pórusai miatt jobban kihangsúlyozott. A bélsugarak finomak és csak apró tengelyekként ismerhetők fel sima, keresztmetszeti (vagy haránt) felületeken. Az apotracheális parenchyma csak mikroszkóp alatt ismerhető fel nagyon finom vonalakként, részaránya mintegy 4%. A hosszanti parenchymának gyakran kristálytömlői vannak.

A homogéntől enyhén heterogén textúra igen sokféle lehet: sima, sávozott, erezett, ráncos. A fából egy átlagos tömörségű, de nagyon szilárd, tartós és jól hajlítható ipari faanyag nyerhető, azonban a rajzolata, ill. textúrája nem mindig egységes. Az eltérő évgyűrűk, rostelhajlások és erezet nagyon különböző növési alakokat hoznak létre. A geszt gombaálló képessége egyedenként változó. Az európai dióhoz képest az amerikai sötétebb és egységesebb struktúrájú. A légszáraz súly 0,65 g/cm3, a rönkfa berakási súlya 900-1000 kg/m3. A térfogatzsugorodás 12 és 13,5% között mozog (radiálisan 5%, tangenciálisan 7,4%).

Feldolgozás és felhasználás

A fekete dió az USA-ban az egyik legkedveltebb lombos fa a bútorgyártásban. Műszaki tulajdonságai, mint pl. magas szilárdsága és nagy hajlíthatósága (130 N/mm2), valamint elaszticitása /E-modulus 11 800-13 500 N/mm2) különösen alkalmassá teszik ülőbútorok gyártására. Már az I. világháború előtt felismerték alkalmasságát fegyveragyak, majd később légcsavarok gyártására, átlagon felüli dinamikus szilárdsága okán.

Minden kézi és gépi munkafolyamat jól kivitelezhető. Gyaluláskor 15-30 fok vágási szög ajánlott. A fa kiválóan marható. A szegelt, csavarozott és enyvezett kötésűek jól készíthetőek és jól tartanak, de enyvlúgos foltok keletkezhetnek. A műszárítást lassan kell végezni, mert egyébként sejtkollapszus következik be. Szárazon a fa már alig dolgozik, és csak kevéssé hajlamos a repedezésre és vetemedésre. A nagyon sima fa jól pácolható, a víz- és nitroalapú pácokkal különösen jó eredményeket lehet elérni. Előzetesen ajánlatos póruskitöltőt alkalmazni. Jól polírozható. A nedves fa vassal érintkezve hamarosan kékfeketén elszíneződik (csersav).

Furnért az USA-ban mind hántolással, mind késeléssel is gyártanak belőle, a furnért szívesen használják bútorok, állóórák, zongorák gyártásánál. A diófa szijácsot világosabb bútorok gyártására is használják, illetve igény szerint sötétebbre színezik. A fekete dió szijácsfurnér-hozama lényegesen alacsonyabb, mint az európaié.

Export- és importgazdaság

A fekete dió több más igazi dióval helyettesíthető a föld minden tájáról. Ilyen pl. a Juglans regia Európából, a Juglans manschurica Ázsiából, stb.

 

Hibriddió

Mivel a Juglans-diók fajainak szétválása nem oly régi időben történt, a dió-fajok közeli rokonok. Egymás virágporával gyakran jól termékenyülnek, gyakoriak ezért közöttük a fajközi hibridek. Hibriddió tehát sokféle van.

Én hibriddióként a külföldi - amerikai és francia - terminológiát használva a feketedió és a közönséges dió hibridjét tárgyalom.

A feketedió és a közönséges dió hibridje a Juglans x intermedia. A Juglans x Vilmoriana néven illetett dióhibrid ugyancsak a feketedió és a közönséges dió hibridje, és a "Royal hibrid" néven nevezett hibridek is. Természetesen, mindegyik másféle, az eltérések legalább akkorák, mint egy diófajon belül a fajták, változatok között.

Amint tudományos neve is utal rá, ez a hibriddió átmeneti formát képez a két faj között. Esetlegesen diót is terem, de figyelemre méltóbb a látványa. Növekedése igen nagy, levelei feltűnőek, szépek. Virágai aprók, rózsaszínűek.

Hibridhatásból származó nagy életereje, nagy növekedése miatt a hibriddió faanyagtermelési célra kiváló. A faanyagtermelés jelenti fő hasznosítási irányát.

A másik hasznosítási cél pedig a dísznövénykénti, díszfakénti hasznosítás. Impozáns, hangulatos nagy fává fejlődik, szabad térállásban nagy teret tölt be, levélzete dekoratív.

Az intermedia hibrid rövid vegetációs idejű. Csak júniusban hajt ki. Megfelelő környezeti feltételek mellett évi növekedése mégis a kétszerese lehet a közönséges dió növekedésének.

A hibriddiónak világszerte több, államilag elismert klónját szelektálták ki, amelyek faanyagtermelési szempontból rendelkeznek előnyös tulajdonságokkal. Ilyenek az Egyesült Államokban a Huntington, Paradox Bowman Kuhn, Paradox Burbank és a Paradox O’Farrel.

Spanyolországban, Barcelonában nemrég állították elő a Juglans x intermedia egy ígéretes klónját, amit IRTA X-80 névvel illetnek. Vegetatív klónozással, in vitro szaporítják, és a spanyolországi faanyagtermesztésben nagy jövőt szánnak neki.

Nyári lombja:

Külsőre miről ismerhető fel a hibriddió?

Aki ismeri a közönséges diót és látott már feketediót, az a hibriddiót is könnyen felismeri. Röviden úgy lehet jellemezni, hogy külső jegyeiben is átmenetet képez a két diófaj között.

Termete ugyanolyan nagy, törzse ugyanolyan erőteljes, mint mindkét szülőjéé. Szabad térállásban terebélyes.

Kérgének színe, állaga is a két diófaj közöttinek mondható. Sötétebb, mint a közönséges dióé, de még határozottan szürke.

Levelei világoszöldek, színre inkább a feketedió leveleire hasonlítanak.

A levélkék száma is több, mint a közönséges dióé, ami legfeljebb 9 (igen ritkán 11). A hibriddió-levélkék száma változó, 11-nél több, 20-hoz közelít.

Ami leveleit a feketedió leveleitől jellemzően megkülönbözteti, hogy a levélkék száma mindig páratlan, és a csúcsi levélke jellemzően jól fejlett.

Viszont ami a közönséges dió leveleitől megkülönbözteti, az, hogy a levélkék széle nem sima, fogazott.

A levélkék felszíne fényes.

Fonák-oldalukon a levélerek jól láthatók, kiemelkedők.

A közönséges diótól eltérően a fiatal levélkék színe nem pirosas, hanem halványzöld.

A levélnyél enyhe szőrözöttsége is a feketedióra üt.

Leveleit megdörzsölve csak enyhén érezzük a közönséges dióra jellemző illatot, aromát.

Leveleinek jellemző rózsa-állása:

Nyári lombja:

A hibriddió zöld diójának színe a feketedióra jellemző világoszöld, és a termés csúcsossága, szőrözöttsége is eltér a közönséges dióétól.

Viszont a feketediónál lényegesen bővebben termő, diói gyakran hármas-ötös fürtökben nőnek.

Diója minőségben, mennyiségben nem ér fel a közönséges dió termőképességéhez, nem érdemes diójáért ültetni.

A hibriddió környezeti igényei megegyeznek a közönséges dió és a feketedió igényeivel. Az igényeinek megfelelő termőhelyet megtalálja Magyarországon is.

Egy szép hibriddió-ültetvény faanyagtermelési célra:

És még néhány hibriddió-felvétel:

 

Juglans olanchana - Közép-amerikai dió

J. guatemalensisnek is hívták. Egyéb nevei: fekete cédrus (cedro negro), diófa (nogal).

Guatemalától San Francisco-ig él, hegyvidékeken. Az USA területén már nem hoz gyümölcsöt. Trópusi (nedves és igen nedves) erdőségek lakója. Szép példányai vannak Hondurasban a Lancetilla botanikus kertben, ahol kutatásával, nemesítésével is foglalkoznak.

Nagy növésű fa, eléri a 40 m magasságot, 50 m magas fáról is írnak. Rendszeres a 80-100 cm átmérőjű törzs, de van 150 cm-es is. Törzse egyenes, hengeres. Koronája szűk ernyős, lombja sötétzöld, sűrű. Kérge feketés szürke vagy szürkésbarna. Érdes, hosszanti irányban mélyen repedezett.

Levele egy régi növénygyűjteményből:

Levelei páratlanul szárnyaltak, mintegy 17 levélkéből állnak, a vesszők végén csoportosulnak. Levélnyele 50 cm hosszú. A levelek fényesek, sötétzöldek, fonákjuk kopasz.

És egy újabb gyűjtés:

A virágok kicsik, sárgák. A nővirágok füzérben, a porzós virágok fürtben nőnek. Márciustól júliusig virágzik, októbertől decemberig érik.

Gömbölyű termése kopánccsal 5-7 cm-es, héjasan 4-6 cm-es, kb. 20 g súlyú. Csonthéja sötétszürke. Bele ehető. Szelíd, enyhe illata van, íze összehúzó hatású. A dió természetes hőmérsékleten 30 napig minden károsodás nélkül eltartható, trópusi körülmények között is.

Diói:

Fő értéke faanyaga. Gesztje sötét kávébarna, szíjácsa arany-gesztenye, vagy szürkés kávészínű. Erezete mérsékelt. Súlya átlagosan 0,49 g/cm3. Könnyen fűrészelhető, asztalos és ácsmunkára jól megmunkálható, könnyen esztergályozható. Tartós, de a szíjácsa fogékony a rovarkártételre.

Faanyaga:

Gyakran rajzolatos:

Természetes úton vagy szárítóban jól szárad. Általában díszítő ácsolatok készítésére használják, továbbá a bútorasztalosok, feldolgozzák furnírnak is, és előszeretettel készítenek belőle különböző hangszereket.

Szaporítása magról történik, magvetés előtt semmilyen kezelést nem igényel. Általában hálós konténerben nevelik. Fényigénye még nem teljesen ismert, a teljes napfényen jól fejlődik.

Homokos, köves talajon jól fejlődik. Folyók, patakok szegélyén jól érzi magát. 3x3 m-es tenyészterületet igényel. 2 év alatt 0,5-2 m-t nő, termőhelytől függően.

Kb. 30 éves korában érdemes kitermelni.

A faiskolában gyakorlatilag nem támadják meg kórokozók, kártevők. A kiültetett állományt farontó rovarok veszélyeztethetik.

 

Juglans regia - Közönséges dió

Erről majd később, a megfelelő helyen, részletesen.

 

Juglans sigillata - Yünnani dió

Kína Jünan tartományának helyi diója. Kínai neve pao he tao. Nemcsak Jünanban, hanem a szomszédos tartományokban és délebbre, Bhutamban és Sikkimben is él.

Régi, 1906-os leírása ismert. Talán már nem is érvényes.

Tudományos mellékneve (sigillata) a diótermés pikkelyességére utal. A pikkelyességet úgy kell érteni, hogy a diótermés felszíne sima, két erős varrata van, és a varratok mellett és azon kívül is mély benyomódások vannak, és a dió kinézete pikkelyes.

A dióhéj egyébként vastag, kemény, ezért Kínában "vasdió" néven is említik.

Leírása ezektől eltekintve szinte azonos a közönséges dió leírásával, talán csak a levélkék száma lehet több, ritkán 15-ig is elmehet.

Ehető dióbeléért és kiváló minőségű keményfájáért termesztik Kínában.

Termeszthetőségét jelenleg is kutatják Kínában. Egy elismert fajtájáról van hallomásom, a Yangbi-ról, aminek képét itt mutatom. (A képen összehasonlításként a kínai hikoridió nemesített fajtája, a Jin Hua is rajta van.)

 

Juglans venezuelensis - Venezuelai dió

Állítólag mégis különbözik fajilag a J. neotropica-tól.

Venezuela parti hegyeiben él, igen ritka. Junquito és Colonia Tomar között, a sűrű erdőkben találhatók példányai.

Diója étkezési célra nem jön számításba, bár ehető, nagyon ritka.


-------------------------------------------------------

Ezzel a Juglans-diók felsorolásának a végére értünk. De nehogy azt higgyük, már mindet ismerjük. Van ugyanis még két le nem írt faj, amelyeket egyaránt Juglans sp. névvel illetnek.

A felsorolt Juglans fajok közeli rokonok, egymással jól hibridizálódnak, hibridjeik nagyszámúak.

A közönséges dió és a feketedió keresztezéséből létrejött hibridek kiváló faanyagtermelők. Az észak-kaliforniai feketedióval alkotott hibridje, a paradox-dió (bastogne walnut) faanyagának különlegességével tűnik ki. A közönséges dió és az arizonai dió hibridje potenciálisan jó faanyagtermelő, de még nem bizonyított.

A közönséges dió és a mandzsúriai dió hibridjét a közönséges dió termésének növelésére használták, az Andok diójával létrehozott hibridjét pedig annak feljavítására.

A feketedió az észak-kaliforniai feketedióval egy sor diótermelési célú hibridet is alkotott, faanyag-célra pedig az oregoni feketediót hozták létre.

A feketediónak a kicsi dióval is van hibridje, annak pedig az arizonai dióval.

A szívdió és a vajdió hibridjét diójáért termesztik, a vajdiónak továbbá a mandzsúriai dióval is van hibridje.

Tehát összesen 20 leírt, +2 leíratlan faj, továbbá 5 változat és 10 hibrid, de ez még biztosan nem végleges.

A Juglans-diók további tanulmányozásának tehát tág tere van. Biztatnám is erre tisztelt botanikát szerető Kollégámat.

Most pedig a többi diótermő fa tanulmányozásába kezdünk, a következő fejezetben.

 

 

A FEKETEDIÓ TERMESZTÉSE

Tisztelt diótermesztő - és most már reménybeli feketediótermesztő - Kollégám, a feketedió fát ugyanúgy kell nevelni, gondozni, mint a mi diónkat. Tulajdonságai nagyon hasonlók. Az időjárásra, a betegségekre, a művelésre a mi diónkhoz hasonlóan reagál.

Igaz, a közönséges dióról sincs diótermesztési szakkönyv, de már rendelkezünk diótermesztési tapasztalattal, és a saját kárunkon megtanultuk. Nem nagy az eltérés.

A feketedió-termesztés nem újdonság, 1750 óta telepítik.

Ha a feketedió termesztésébe akarunk kezdeni, érdemes legalább az alábbiakon elgondolkodni.

Jó vízellátású, jó víztartó, neutrálishoz közeli kémhatású, (bár elviseli a 4,6-8,2 közötti pH-értékeket), legalább 1,5 m mélységig jó termőréteggel ellátott talajt igényel, olyan fekvésben, ami nem teljesen sík, hogy a fagyos levegő ne álljon meg a területen. Széltől védett terület szükséges.

A feketedió éghajlat iránti igénye a feketedió típusától függ. Attól, hogy ősei milyen éghajlathoz szocializálódtak. Eredeti élőhelyén - hogy a két szélsőséget említsem - Florida határán 280 nap, a Nagy Tavak vidékén 140 nap vegetációs szezont igényel.

Északi típusai megelégszenek 7 C°-os éves átlaghőmérséklettel, a délieknek 19 C° kell. A faj átlagos, jellemző hőmérsékleti igénye 13 C°, és legalább 170 fagymentes nap.

A tenyészidőszakban jelentős, legalább 900 mm-nyi csapadékra van szüksége a feketediónak. Ha ez nincs meg, - nálunk hogy is lenne meg, - öntözni kell.

Legjobban a semleges kémhatású, mélyrétegű, tápanyagban gazdag talajt szereti, az ilyenen nő és terem a legjobban. A talaj legyen nedves, nyirkos, de ne álljon meg rajta a pangó víz. A vizes talajhoz képest jelentős fejlődési előnyt, gyorsabb törzsvastagodást mértek amerikai kutatók a jó vízgazdálkodású talajokon.

Száraz helyen, dombtetőn, meredek lejtőn nem fog jól teremni. Dombos vidéken a dombok északi és keleti oldalának az alja a legmegfelelőbb.

Egy-egy termesztett fafaj számára ha ideális termőhelyet keresünk, gyakran alkalmazzuk azt a módszert, hogy a kiszemelt területen vagy annak közelében szépen díszlő fákat vagy egyéb növényeket figyeljük meg, és annak alapján bíráljuk el, hogy a termőhely mennyire felel meg a szándékunkban álló fának. Nos, a feketedió esetében ilyen fogódzónk nincs. Nemcsak azért, mert nem illeszkedik a hazai ökoszisztémába, de azért sincs, mert eredeti élőhelyén, az amerikai kontinensen sincs olyan jellemző társ-növénye, amivel az igényei megegyeznének. Jól alkalmazkodik a különböző ökoszisztema-rendszerekhez, és ez a tulajdonsága teszi alkalmassá, hogy a hazai körülmények közé is beillesszük. Nagy általánosságban mondhatjuk, hogy ahol a nyárfa, a tölgyfa, a juhar, a kőris, a szilfa megél, ott a feketedió is. Amerikában azt is megteszik, hogy faanyagnak nevelt feketediósba utólag "aljnövényként" akácot telepítenek, és ez jó hatású a feketediók további fejlődésére. Tehát ahol az akác jól érzi magát, ott a feketedió is.

Ha feketediósunkból faanyagot is szeretnénk nyerni, az ültetvényt 3-6 m törzsmagasságig fel kell kopaszítani, rendszeres metszéssel. Így érhetünk el egyenes rajzú, csomómentes, értékes faanyagot. Ez esetben a diótermés viszont csökken. A feketedió erdészeti és kertészeti hasznosítása nehezen egyeztethető össze. A jó diótermő fák deszkaanyagának értéke általában alacsony, mert törzsük rövidebb, anyagukban görcsök, csomók találhatók, évgyűrűik szélesebbek, ezáltal faanyaguk lazább, és magasabb a világos színű faanyag aránya a törzsön belül.

Előre el kell dönteni, számunkra melyik a fontosabb. Ebben a fejezetben a feketediónak csak diótermesztési célú hasznosításával foglalkozom.

Előnye a diótermelési célú feketedió-ültetvénynek az erdészeti célú ültetvénnyel szemben, hogy valamivel gyengébb talajokon is jó eredményt lehet elérni.

A feketedió tápanyagigényes fa, igényli a rendszeres makro- és mikroelem-trágyázást. A műtrágyát kora tavasszal kell kijuttatni. A műtrágya-igényt szak-laboratóriumi vizsgálattal határozhatjuk meg.

A fekete dió származási helye az USA középső és keleti része. Kanadában a Nagy tavak és a Szent Lőrinc folyó vidékéig termesztik, de állítólag északabbra is termeszthető, ha megfelelően megvédik.

Mivel eredeti élőhelye az északamerikai sűrű erdőkben van, termesztése során is a sűrűbb ligetszerű állomány a célszerű. Faanyag céljára sűrűbben, diótermesztési célra ritkábban kell ültetni. Legelőre is szokták telepíteni, mert tapasztalat szerint rovarriasztó hatása is van, alatta kevesebb a rovar. Hasonlóképpen káros hatással van sok, a közelébe ültetett növényre, pl. különösen a paradicsomot irtja.

Hova ültessük a feketediót? Ültethetjük zárt állományba, de gyakori az a megoldás is, hogy a mezőgazdaságilag művelt területen ültetnek nagyobb sorközű feketedió-sorokat, és a sorok között mezőgazdasági termelést végeznek. Szerintem az ilyen gazdák magukban se döntötték el, hogy mezőgazdasági termeléssel vagy feketedió-termesztéssel kívánnak foglalkozni. Mégis sokan vannak ilyenek. Ezt a termesztésmódot itthon nem látni, Amerikában "agroforestry"-nek nevezik.

Szerintem az agroforestry-művelésnek a mezőgazdasági termelés szempontjából ugyanúgy megvannak a hátrányai, mint a diótermesztés szemszögéből. Előnyeit nem látom. Erről a művelésmódról a feketedió fatermelési technológiájánál szól majd egy fejezet.

A legnagyobb diótermést a szabadon álló feketedió-fák adják.

Diótermelési célra a feketedió-fákat legsűrűbben 3,5x3,5 m-re ültethetjük egymástól. Az ilyen sűrű - és a valamivel ritkább - állomány a diósgazdának azt az elgondolását árulja el, hogy a diótermés mellett az értékes faanyagra is számít. Legtágabban pedig 5x5 m-re szokták a diójáért termesztett feketediót ültetni.

Mihelyt a koronájuk összeér, az állományt a felére kell ritkítani, amely ritkítást később szükség szerint ugyanígy ismételjünk meg. Idővel 15x15 m-es kötés is kialakulhat, a nagy fáknál.

Fiatal feketedió ültetvények:

Ellenőrzött, faiskolából származó oltványt ültessünk! Ha diótermésre számítunk, ügyeljünk arra, hogy a nővirágok nyílásakor legyen pollenadó fajta is, mert egy fának a hím- és nővirágai nem egy időben nyílnak. Erről a kérdésről a faiskola kell, hogy felelősen nyilatkozzon.

A feketedió nemesítése jelenleg is folyik, faanyagnevelési és diótermesztési célra egyaránt. A diótermesztés érdekében a nemesítés céljai: A termőhelyen kései rügyfakadás, betegség-ellenállóság, korai termőre fordulás, dióminőség (héj vastagság és törhetőség), valamint a dióbél színe. Újabb nemesítési cél a közönséges dióhoz hasonlóan az oldalrügyön is termő diófajták előállítása. (Ez érdekes cél, mert ilyen még nincs.)

Feketedió-nemesítők: Tony Zerr és Loy Shreve

Szaporítása hagyományosan magról, korszerűen pedig vegetatív úton történik. Egyaránt állítanak elő oltással, szemzéssel és gyökerezetéssel csemetéket. Így a fajta minőségében biztosak lehetünk, de nem várhatjuk, hogy a diótermés szempontjából értékesebb egyedek bukkannak fel ültetvényünkben.

Ha magról szaporítjuk, állományunk vegyes, többségében gyengébben termő, kevésbé értékes lesz.

Magvetéshez ősszel el kell vermelni a diót. A sikeres csírázáshoz típustól függően 90-120 nap a csírázás előtti hidegigénye. Sok dió a második-harmadik évben kel csak ki. A vermelés idején Penicillia és egyéb közönséges szaprofita gombák károsíthatják a magvakat. A vermelőhomok fertőtlenítéséhez gombaölőszeres belocsolás szükséges.

A csírázó feketedió erős karógyökeret és hajtást indít. Kezdetben az igen tápanyagdús sziklevelek tápanyagából nyeri sejtjeinek, szöveteinek építőanyagát és a csírázáshoz szükséges energiát. A dió tápanyagai egy hét után fogynak el, attól kezdve magára van utalva.

A fiatal magoncok áprilisban vagy májusban kelnek ki. Jó körülmények között 90 cm-t is nőhetnek az első évben, és ezzel együtt gyorsan nagy gyökeret fejlesztenek. A feketedió-csemeték éven belül a legnagyobb növekedést a nyár közepétől a nyár végéig produkálják.

Első éves magoncok:

A feketedió csemetekori, kifejletlen levele a közönséges dió levelére hasonlít.

Feketedió-csemeték első éves hajtásnövekedése Németországban:

Az első év végén kiemelt, magról kelt csemeték már erős, jól fejlett főgyökérrel rendelkeznek. Egy éves csemetéknél mértek már 120 cm-nél hosszabb főgyökeret is, réti agyagtalajon. Általános a 65-70 cm-es főgyökér, jó vízellátottság esetén.

Első éves csemeték csúcsrügyének indulása áprilisban:

Nagy gyökérzetüknek köszönhetően az átültetést jól bírják, de 2-3 évig a gyomokkal nem tudnak konkurrálni, rendszeres gyomirtást igényelnek.

A csemeték második életévében folytatódik a főgyökér növekedése, és emellett sok oldalgyökér is fejlődik.

A gyökértömeg egyébként a talajtípustól függ, homokos talajon nagyobb a gyökerek kiterjedtsége. Száraz talajon pedig a főgyökér fejlődik gyorsabban.

Mivel a feketedió gyökérzete számára előnyös az egyes gombafajokkal való szimbiózis, előfordul, hogy már a csemetekertben beoltják Glomus fajú gombafonalakkal. Ilyen esetben nagyobb növekedést tapasztaltak.

Vannak a feketedió-csemete számára ártalmas talajlakó gombák is, a Phytophthora citricola és a Cylindrocladium fajok.

Jó hír a feketedió-termesztők számára, hogy az utóbbi években előretört a feketedió-termesztésben is az oltványhasználat. Oltással, szemzéssel, üvegházi neveléssel állítják elő a kipróbált, biztos termésű feketedió-fajták csemetéit.

Rossz hír viszont, hogy az oltás, szemzés eredményessége még nem tökéletes, ezért a csemeték nem olcsók. Igaz, hogy előfordultak már 80-100 %-os eredések is, de nagy általánosságban a 30-80 % az elfogadható eredés. Az oltványok kiültetése után is előfordul 10-30 % pusztulás.

A feketediónak - azt mondják - több mint 400 fajtája ismert. Magam a következő elismert fajtáiról tudok, az éghajlati beosztások között átfedés is van:

Hideg (pl. kanadai) éghajlatra: Beck, Browser, Burns, Clermont, Cutleaf, Davidson, Elmer Myers, Emma K, Farrington, Harney, Lamb, Ohio, Sauber, Sepic 2, Sparrow, Stabler, Thomas, Vandersloot

Mérsékelt éghajlatra: Beck, Bicentennial, Boelllner, Brown Nugget, Card, Cochrane, Cranz, Davidson 629, Davis 2, Demings Purple, Eldora, Emma K, Farm Thomas, Farrington, Football II, Grundy, Hare, Hay’s, Iowa 1, Kitty, Krause, Kuik Krop, Leavenworth 1, Ludi, McGinnis, Mintle, Myers, Ogden, Ohio, Peanut, Pfiester 1, Pritchett, Rock, Rowner, Rupert, Sparks 127, Sparks 147, Sparrow, Splichal 1, Stabler, Stambaugh, Surprise, Thatcher, Thielenhaus 47-47-1, Thomas, Throp, Todd, Wright’s G-4, Yate’s Clermont

Meleg éghajlatra: ‘Student Orchard’, Thomas.

Létezik még a Purdue fajta is, ezt Texasban ültetik.

A feketedió legelterjedtebben termesztett fajtáiról néhány szóban:

Bicentennial. Diója kemény, jól telt belű, termékeny.
Brown nugget. Jól termő. Diója kicsi, kerek. Vékony héjú. Bélaránya 32 %. A bél negyedesen jól kinyerhető, világos, fényes.
Daniels. 1978-as fajta. Közepes méretű diót terem, feketedió-viszonylatban igen vékony héjjal. Könnyen törhető, a 40 % bél jó minőségű.
Emma Kay. Jó terméshozamú fajta. Diója közepes-nagyméretű, ovális alakú. 1 kg dióban 66 db van. Vékony héjú, a bélarány 35 %. A bél főleg darabosan nyerhető ki, kisrészben felesen.
Football. Nagy, ovális diója van. Vékony héjú, 32 % béltartalmú. Többségében negyedesen nyerhető ki. Hibája, hogy alternatívan terem, és fogékony a bakteriózisra.
Football 2. A hideg éghajlathoz jól alkalmazkodott, oldalrügyön is termő fajta. A dió mérete közepes, 57 db van 1 kg-ban. Jól törhető.
Krause. 1940-es születésű, rendszeresen jól termő, északi termőhelyre való fajta. Jól törhető, béltartalma 30-35 %.
Lamb’s Curly. Rendszeresen terem, bár kisebb diókat. Elsősorban tetszetős, göndör hatású faanyagáért szelektálták ki, elsősorban faanyagnak való.
Ridgeway. 1984-ben ismerték el. Jól termő, nagy diójú, 35 % bélarányú fajta. Betegségellenálló.
Rowher. 1926-ban elismert, korán termőre forduló fajta. A dió mérete változó, 44-55 db ad ki 1 kg-ot. Könnyen törhető, a bél világos színű, a bélarány 35 %.
Rupert. Jól termő fajta. Kicsi, kerek diója van. A héj közepesen vastag, a bélkihozatal 26 %-os. Jól törhető, bele igen jó minőségű. A dióbél krémszínű, könnyen negyedesen szedhető ki.
Sauber 1. 1970 óta termesztik. Jól terem, változóan nagy diókat (44-55 db/kg), A dióbél aránya 39 %, a dióbél világos színű, jó minőségű. A héjtól jól elválik.
Schreiber. 1941-es. Rendszeresen term, nem sokat, de igen nagy méretű diókat (33-44 db/kg). A héj vastagsága a feketedióra jellemző, a bélarány 30 %.
Sparks 127. Iowa-ból származik. Hideg éghajlatra is nagyon jó. Korán termőre fordul. Diója kisebb, 66 db ad ki 1 kg-ot, a dióbél aránya viszont magasnak számít az átlagos 33 %-os kihozatalával. Könnyen törhető.
Sparks 147. Bőven termő fajta. Diója közepes nagyságú, csőrös alakú. A dióhéj igen vékony, a dióbél aránya 38 %. Könnyen nyerhető belőle nagy méretű negyedes dióbél.
Sparrow. 1935-ös fajta. Korán termőre fordul, rendszeresen terem, ha nem is bőtermő. 1 kg-ban 55-66 db dió van. A bélarány 28 %, a bél jóízű, minőségi.
Stabler. Nagyméretű diója van. Könnyen törhető, a dióbél egészben nyerhető ki diójából.
Surprise. 57 db dió felel meg 1 kg-nak. A dióbél aránya 33 %, de csak negyedesen nyerhető ki, mert a héjat szorosan kitölti.
És mindenek előtt a Thomas (Thomas Myers). A legáltalánosabban ültetett fajta, 1980-as születésű. Termőre fordulása korai. Rendszeresen és bőven terem. Késői kihajtású, betegségellenálló. Diója igen nagy, 44 db már 1 kg. A dióbél a héjat jól kitölti, aránya 38 %. Jól törhető, vékony héjú.
Thomas fajtájú feketedió két képe:

A feketedió szerintem legjobb fajtája a Thomas. Az alapfajtól csak annyiban különbözik, hogy minden értékmérő tulajdonságában felülmúlja fajtársait. Faanyaga jó minőségű, dióbele szalmaszínű, fényes, ragyogó, telt, szilárd, jóízű. Ízét jellegzetesnek, erősnek mondják. Vegetatív úton, feketedió alanyra oltva szaporítják.

Magyarországi viszonyok között a feketedió egyetlen fajtája sincs kipróbálva.

Tisztelt Kollégám, van Észak-Karolinában - nem tévesztendő össze Észak-Kaliforniával - egy feketedió-fa, Wilson város közelében. A jobboldali képen látható. És csodájára is járnak. Akkora diókat terem, mint egy ágyúgolyó, 45 dekásakat. Ezért cannonball-tree-nek nevezik.

Diói állítólag jól törhetők, a bél aranysárga színű, nagy darabokban nyerhető ki, a törés során 95 %-ban negyedes bél érhető el. A kinyerhető bél aránya 35 %.

Értékei miatt gyors szaporításába is kezdtek.

A következő képeken örvendező kislány és fiatalember tulajdonképpen csak reklám-feladatot hajtanak végre, mert az ágyúgolyó-fajtájú feketedió-fa szaporítása sem diójáról történik, mint ahogy a képek sugallanák, hanem vegetatív úton, a nemes, ágyúgolyót termő fa vesszőit oltják feketedió-alanyokra.

Kiültetés előtt álló, faiskolai feketedió-oltványok nyáron és lombhullás után, mélynyugalmi állapotban:

Vásárolhatunk konténeres csemetét is, a fiatalember - valószínűleg főnöke megbízásából - 6 dollárt kér érte.

A diójáért termesztett feketedió metszése a csemete kiültetésétől a fa termőkoráig teljesen azonos a közönséges dió metszésével. Röviden összefoglalva: A nevelés idején a gyors növekedés, a szép koronaforma kialakítása a cél, termőkorban pedig a korona szükség szerinti ritkítása, a rossz helyzetű és az elhalt ágak kivágása.

A feketedió-ültetvény ápolása nem okoz különös nehézséget, a gyomok irtásába maga a fa is besegít, gátolja más növények növekedését. A területen növő egyéb fákat, cserjéket, gyomokat mindenesetre rendszeresen irtani kell. Még a fák alatti gyep is csökkenti a diótermést, bár az a haszna megvan, hogy lejtős területen gátolja az eróziót. Gyepes területen a feketedió-szüret jobban elvégezhető, mint művelőeszközzel művelt és a szüretkor esetleg sáros földön.

Fiatal feketediós Franciaországban, meglehetősen nagy gazban:

Jó körülmények között a fiatal, még nem termő feketedió-ültetvény átlagos évi növekedése 90-120 cm is lehet.

A diójáért termesztett feketedió esetében is felmerül a köztestermesztés gondolata. A képen karácsonyfának ültetett fenyő alkotja a köztest.

Mekkora termésre számíthatunk a feketedióból?

Szerintem jóval kisebbre, mint a mi diónkból.

A diójáért termesztett, nem erdei sűrűségben nőtt feketedió-fa négy-hat éves korában már mutogatja termését. Tíz éves kora körül kezd teremni, talán 25 kg-ot hektáranként, de 12 éves korában már 110-120 kg/ha terméssel számolhatunk.

20-30 éves korára éri el teljes termőképességét, amit még további 10-20 évig tart meg.

De jó termést csak 2-5 évenként ad. Egy másik feketedió-kutatói megfogalmazás szerint az évek 40 %-ában várható jó termeés. Nem beszélve arról, hogy dióit legtöbbször egyesével hozza, ritkán látni termésfürtöt. Hármas fürt:

De az is szép, ha csak két dió van egy fürtben.

A feketedió esetében még annyira se terjedt el a nemesített, elismert diófajták termesztése, mint a közönséges dió esetében. Igen sok feketedió-termelő Amerikában is a közelben növő ismert, jó hozamú, egyenletesen termő, nagy dióméretű fákról szerzi be a szaporítóanyagnak való vesszőt, és maga szaporít.

Így nem lehet csodálni az előbb említett alacsony terméshozamokat. Szelektált fajta (oltvány) ültetése esetén, valamint műtrágyázással a fenti mennyiségek megtöbbszörözhetők. Egy missouri kutatás eredménye szerint egyedül a műtrágyázás a kétszeresére emeli a terméshozamot.

A terméshozam, a dióméret, a törhetőség annyira egyedi tulajdonságai a - vad - feketedió fáknak, hogy csak ismert fáról vagy fajtából származó szaporítóanyaggal érdemes dolgozni.

A feketedió-csemete ültetése, évekig tartó nevelése annyira azonos a közönséges dióéval, hogy arról kár is lenne szót ejteni. Csak a kártevőkben, betegségekben van kisebb eltérés. A törzs, a levélzet betegségeiről, károsítóiról a faanyagcélú feketedió-termesztés leírásakor ejtek szót, de külön fejezet is foglalkozik azokkal. A diótermés károsítói közül itt a Conotrachelus retentus-t (walnut curculio) említem, amelynek lárvája a fejlődő diótermésbe fúrja magát, és a "júniusi hullás" néven ismert diókárt okozza. Amerikában.

Értékes tulajdonsága a feketediónak, - és ebben a közönséges dióra hasonlít, - hogy a gombabetegség vagy mechanikai sérülés miatt fiatalon kipusztult feketedió fa tősarjrakról jól újul. Ha a sarj tényleg a fa tövétől indul, nagy biztonsággal nem tartalmazza belső fás részében a gombafonalakat, így az új fa erőteljes lesz. Növekedése ekkor igen gyors, mert kifejlett gyökérzet látja el tápanyagokkal.

Szüretkor a legtöbb feketedió-gazda megvárja, amíg a dió lehull. A mókusok viszont nem várják meg a teljes érést, hanem előbb is körberágják a diókat, és kieszik belüket. Készletfelhalmozásukkal is termésveszteséget okoznak a gazda számára. Ha meg akarjuk előzni, az érett dió le is rázható, vagy le lehet verni dióverő póznával.

Feketedió szüret a kiskertben:

Frissen betakarított feketedió-termés:

Feketedió-szüret után - ugyanúgy, mint a közönséges dió szürete után - a diót kopáncstalanítani és szárítani kell, akár közvetlenül meg akarjuk törni, akár héjasan kívánjuk tárolni. Ha elmarad a kopáncstalanítás, az a bél sötétedéséhez és ízromláshoz vezethet. Az édeskés, jellemző dióíz "földízűvé" változhat, amit nem mindenki kedvel.

Szüretkor még nincs a burok a héjra száradva, még húsos. Egy fa termését még kézzel is buroktalaníthajtuk. Utána meg kell mosni a diót, és 2-3 hétre hűvös, száraz helyre kiteríteni száradni.

Ellenben ha a a feketediót a következő tavaszon csíráztatni fogjuk, a kopáncs maradjon rajta. Persze ekkor a romló kopáncs fekete, koszos nedvet ereszthet.

Ha vevőnk úgy igényli, feketedió-termésünket meg kell törnünk, ami - tudjuk - nem könnyű munka. Amerikában már fejlesztettek ki erre a célra gépeket, kisüzemek részére. Egy kézi meghajtású lendkerekes és egy elektromos törőgép:

Ha a kézi törést meg kívánjuk könnyíteni, törés előtt a diót 1-2 órára áztassuk be. Lecsöpögtetés után egy zárt tartályban, pl. műanyag hordóban) füllesszük 10-12 órán át. Igaz, hogy a bél is vesz föl valamennyi vizet, de könnyebben elválik a héjtól.

A feketedió bélkihozatala lényegesen gyengébb a mi diónkhoz viszonyítva. Fajtától függően 26-40 %-ra lehet számítani, és nem feles, hanem negyedes bélre.

Mindenesetre ha eljött a szüret, kóstoljuk meg saját termésű feketediónkat.

Utána pedig dobjuk piacra. Feketedió-bél a piacon:

Ha a vevők megkérdik, hogy mennyiért adjuk a feketedió-belet, jó, ha tudunk róla, hogy a szokásos kialakult piaci ára 10,5 $/kg. Annyiért megveszik.

Máshol is kísérleteznek a feketedió-termesztés honosításával. Kína délebbi területein nagy területeken jártak sikerrel az ezirányú próbálkozások.