Biográfia zen könyv kerámia kert gasztronómia Bibliográfia könyvei tanulmányai interjúk

« vissza Terebess Gábor különlapjára
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

 

Kőszegi Dóra és Papp Anna Mária interjúja Terebess Gáborral

Ön mondhatni körbeutazta a világot, többféle szakmát elsajátított. Világjárásának egyik állomása az Országos Idegennyelvű Könyvtár (régi nevén Állami Gorkij Könyvtár) volt. Hogyan került kapcsolatba a Könyvtárral?

T.G. Hát az a helyzet, hogy az 1960-as évek közepén disszidáltam és közel hat évig éltem olyan különböző országokban, mint az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália, Franciaország, Nyugat-Németország, s ezen kívül is még bejártam a világot Dél-Afrikától Panamáig, ha érintőlegesen is. Ezalatt megismerkedtem néhány nyelvvel. Amikor hazajöttem 1971-ben egy amnesztiára, öt évig nem mehettem külföldre, nem mehettem olyan helyre sem dolgozni, ahol külföldiekkel levelezek vagy tolmácsolok. Korábban a Statisztikai Hivatal Könyvtárában dolgoztam Bibó István környezetében. Ezért próbáltam elhelyezkedni valamelyik könyvtárban. Akkoriban az Állami Gorkij Könyvtár folyóirattárába kerestek valakit, I. Tóth Zoltán történész özvegye vezette a csoportot, és ő ajánlott be. Sándor László elvtárs volt akkor az igazgató, aki Kárpátaljáról jött át, ő egyébként szerette az ilyen "kétes" embereket. Egyrészt próbált értékes munkatársakat találni, másrészt úgy gondolta, hogy nem kell tartania az ilyenek esetleges hőzöngéseitől. Így a disszidens múltam miatt és ellenére kerültem ide.

Mit dolgozott a könyvtárban?

T.G. A napi teendők mellett tulajdonképpen a folyóirat állomány fejlesztését végeztem. Mutatványszámokat kezdtem kérni külföldi kiadóktól. Eleve az ember úgy indult, hogy különböző információkat próbált összegyűjteni arról, hogy mit lenne érdemes megrendelni. Gondolok itt alapvető napilapokra, heti hírmagazinokra, folyóiratokra. Ez addig nem volt, amíg én ide nem kerültem. Tavasszal, amikor az évi előfizetéseket kellett leadni, volt egy szerzeményezési értekezlet, ahova én egy kisebb szekérrel mentem mindig. Besegítettek természetesen a nyelvi referens kollégák is. A különböző ajánlásokat kiválogattuk, és ami belefért a pénzügyi keretünkbe, meg is vettük. Meg kell jegyeznem, hogy minden fontosabb hazai és szovjet folyóirat járt a könyvtárba, de ez a nyugati lapokról abszolút nem volt elmondható. Magyarországon akkor nehéz volt nyugati lapokhoz hozzájutni. Olyasmi, hogy elmegyek az újságoshoz és veszek egy Newsweek-et vagy Time-ot, akkoriban elképzelhetetlen volt. A Gorkijba szórványosan már jártak nyugati lapok. Persze át kellett nézni miden egyes lapszámot, hogy van-e benne olyasmi, ami nem kerülhet ki az átlag magyar olvasó kezébe. Ezekből a rázós cikkekből csináltunk egy belső kiadványt is, ami csak zárt berkekbe került. Nyelvtudásom folytán én magam is részt vettem ebben. De mikor beérkeztek a friss folyóiratok, akkor úgyis az én kezemen mentek át, hiszen regisztrálni kellett. Én - ahogy telt az idő, úgy három-négy év múltán - teljesen úgy éreztem magam informáltság tekintetében, mintha nyugaton élnék, mert minden lényeges nyugati folyóirat ott volt a kezem ügyében.

Akkor ehhez kapcsolódóan megkérdeznénk, hogy a könyvtárosi ismeretek mennyire játszottak szerepet a további életében, pályája további alakulásában?

T.G. Hát a Gorkij Könyvtár nekem egy oázis volt. Mi fönt székeltünk az olvasóterem fölött a galérián, ami bizony irigyelt hely volt. Munka az volt, de hát ez engem tulajdonképpen sose zavart. Úgy érzem, hogy bőven elvégeztem azt, amit mondjuk egy átlag munkaerőtől elvárnak, sőt jóval többet is. Jutott közben a tájékozódásra is lehetőség, mód. Az első két könyvemet ebben az oázisban kezdtem el írni.

Honlapján látom, hogy még mindig milyen jó a kapcsolata az Idegennyelvű Könyvtárral. Itt Vajk Ilona kolleganőnknek is köszönetet mond.

T.G. Igen, így van, a könyvtárból sok segítséget kapok. Egy ilyen honlapot képtelenség lett volna egyedül, források nélkül szerkeszteni. Vajk Ili, régi kollégám sokat segít. De mások is. Sokszor használom a netes könyv- és cikk-katalógusukat is.

Az nyilvánvaló hogy ön mindenben értékteremtésre törekszik, és hát az ön honlapján többek között az olvasható, hogy Terebess Gábor író, műfordító, keramikus, könyvtervező, orientalista könyvkiadó, mindenképp meg kellene toldani ezt a felsorolást egy olyannal, hogy könyvtár alapító és itt az orientalista virtuális könyvtárra gondolok. Hát ez Magyarország első orientalista e-könyvtára. Beszélne egy picit ennek a történetéről?

T.G. Ez jól esik. De van papír könyvtárunk is. Igaz, nem mérhető egy olyan hatalmas könyvtárhoz, mint az Idegennyelvű Könyvtár. Nagyon alaposan válogatott orietalista anyag, de csak 20 000 kötetből áll. Bár nem tudok olyan könyvkiadóról, akinek hasonló referencia könyvtára lenne. Az alapja tulajdonképpen az én magánkönyvtáram bővebb fele, a szűkebb fele az otthon van, azok magyar nyelvűek.
A tanszéki könyvtárak és két külön gyűjtemény, az MTA Könyvtára Keleti Gyűjtemény és a Ligeti Lajos Keleti Kabinet mellé szeretnénk megnyitnini az első olyan Keleti Könyvtárat Magyarországon, amely a nagyközönség számára is nyitott. Esetleg majd médiatékává fejleszthető. Leendő keleti zeneműtárunk még csak csírájában létezik kb. 600 kínai, indiai, thai stb. zenekazetta formájában.
Itt kell megemlíteni ázsiai gasztronómia, a keleti harcművészetek, és a magyar utazók Ázsiában különgyűjteményeket. A Keleti Könyvtárhoz kapcsolódik a herbORIENT Gyógynövény Könyvtár elsősorban az Európán kívüli, egzotikus gyógynövény könyveket gyűjti. Ebben páratlan egész Kelet-Európában. Több mint kétezer kötete igen alapos minőségi válogatás eredménye.
Ezt kiegészíti a gyógynövény képtár, amely több száz 18-19. századi kézzel festett metszetet, kínai színes tusfestményt, fanyomatot, indiai miniatúrát, ceyloni batikképet, kézzel festett Rosenthal és kínai, koreai porcelán tányérokat, valamint Hankó Béla akvarelljét, Lacza Márta illusztrációit, Németh Gábor flamand barokk olajfestményeit, Lengyel Zoltán hagyományos tibeti stílusú tablóit, Veres László pisztollyal szórt grafikáit és számtalan reprodukciót tartalmaz.
Ami az e-tárunkat illeti, lassan 62 évesen, de megértem az internetes tartalomszolgáltatás lehetőségét és aktívan részt is veszek benne.

És honnan jött az ötlet, hogy ezt a Könyvtárat megalapítsa?

T.G. Talán '96-ban kezdődött a papírkönyv-kiadással. Először persze megalakult a Terebess-cég '94-ben, kellett valami honlap, fölmerült, hogy mért ne lehetne fölrakni elektronikus formában is a könyveket? Hát ez szép lassan gyűlt-gyűlt, magát építette. Mi voltunk az első kiadó, amely szerződést kötött a MEK-el anyagaink kölcsönös átvételéről. Gyakorlatilag az összes kiadott - több, mint száz - könyvünket fölraktuk a honlapra. Volt olyan is, hogy már kiadás előtt feltettük.
Nemcsak megjelent könyveink hipertext változatai kereshetők itt, hanem nehezen hozzáférhető régi orientalista könyvek, tanulmányok, cikkek, kiadatlan kéziratok elektronikus kiadásai, sőt speciális adatbázisok is (Ázsia Lexikon, Kossuth-emigráció Törökországban, Keleti költészet stb).

Hányan szerkesztik a honlapot? Hányan foglalkoznak vele?

T.G. Ez változó. Az elmúlt tíz év alatt többen voltak, részidőben vagy alkalmi munkatársak. Valójában ezt úgy kell venni, mintha kb. két teljes munkaidős ember dolgozna folyamatosan ezen. Ha megnézzük például, hogy más hasonló honlapokat hány ember szerkeszt, akkor rádöbbenünk, hogy ez nem kis teljesítmény. Már említettem, hogy mindig profi emberekkel dolgozom együtt, de sajnos néha becsúsznak hibák. Például Orwelnek a Burmai napok című műve egy félreértés folytán a végső korrektúra nélkül került föl a honlapra, és elég sok hiba maradt benne. Az sajnos már nem fér ebbe bele, hogy a két emberen kívül még legyen egy korrektor, ezért elnézést kérek a látogatóktól ez úton is, de úgy érzem, hogy fontosabb az, hogy minél több újabb anyag kerüljön föl. Hát előfordulnak melléütések, ki nem javított hibák, de a látogató olvasók gyakran segítenek.

A Terebess.hu nemcsak e-könyvtár, hanem annál jóval komplexebb. Valóságos orientalista portál.

T.G. Igen. Kialakíthattam néhány új műfajt. Hát van fönt például egy olyan, hogy "Zen osztálytalálkozó". Néhány évvel ezelőtt felmerült bennem az, hogy mi lett azokból az emberekből, akikkel annak idején én a zen buddhista kolostorban éltem Japánban? Elkezdtem az interneten keresni, akiket olvastam, akivel én levelezésben voltam aztán egy kicsit kitágítottam ezt a kört, és hát megmondom őszintén, nagyon-nagyon megdöbbentem, mert azok a szerzetes társaim, akikhez a legszorosabban kapcsolódtam (az egyik például a brazíliai zen buddhista mozgalom indítója, atyja lett, portugálul írt könyvet. A másik Ausztráliába került, ahol magam is töltöttem egy évet, s az ottani ausztrál zen legnagyobb mestere lett, szintén írt könyvet.) Azok akikkel ilyen egyívásúak voltunk és hát együtt küszködtünk, jó barátságba keveredtünk, nem akárkik voltak így utólag. Érdekelt, hogy mi lett velük. Hát megcsináltam ezt az osztálytalálkozót. Ezen az oldalon szerepel továbbá az én negyven évvel ezelőtti beszámolómtól a fordításaimig, a zennel kapcsolatos tanulmányaimig, még a szerzetes ruháim és egyéb tárgyaim, amelyek a Néprajzi Múzeumban is ki voltak állítva. Ami a nyelvet illeti, körülbelül 6-7 nyelven van fönt anyag. Azt mondhatom, hogy magyarul és angolul az alap story követhető. A kiegészítő szövegek portugálul, japánul, franciául, németül vannak. Ez a saját életemnek egy darabja, és ez ennyi nyelven volt lehetséges. Ez ilyen, nincs befejezve, nincs oda-vissza fordítva, de így tetszik nekem. Elsősorban magamnak csináltam. De sokan vesznek át anyagokat. Ez sokak számára csemege. Ez például egy netes műfaj.

Aztán ott van a haiku. Erre hat évet szántam az életemből. Hát nem mondom, hogy megcsömörlöttem, mert kikapcsolódásként most újra egy haiku kötetet jelentetek meg. Egy Szantóka kötetet. Irtam is haikut és rengeteget fordítottam. A haiku.hu-n több, mint 25 ezer gyönyörű haiku van magyar nyelven kölülbelül 1000 költőtől és műfordítótól. Ennek van egy idegennyelvű párja is, amelyen angol, német, francia, spanyol, portugál, olasz, svéd nyelven vannak haikuk. Nem számoltam össze pontosan hány, többezer lehet. De vannak tanulmányok is, amelyek erről a műfajról szólnak. Van, aki ebből az anyagból írja a disszertációját. Mert hát itt össze van gyűjtve. Olyan fakszimilék vannak fönt, mint például az 1905-ben 30 példányban megjelent első francia haiku kötet. Ez a honlap egyfajta "intézménnyé" vált. Most éppen nyomdakész állapotban van még két kötet magyar nyelven. Az egyik a Haiku a poggyászban c. haiku kötetem haibun naplóval kiegészített angol verziója, amit Tarnóc János fordított. A másik az említett Taneda Szantóka japán költő kötete, évek óta csiszolom ezt a fordítást. Ő egy nagyon furcsa figura, 1940-ben halt meg, egy részeges csavargó vándor költő, a japánok imádják. A világ legtömörebb szabadhaikuit írta. Előző haiku fordításaim: egy Siki kötet, egy Issza kötet, egy Rjókan kötet és egy 70 költőt megszólaltató nyugati haiku válogatás. Ezek papírkönyvként is megjelentek.

Érdekes a gasztronómia témaköre is. Az ázsiai konyhák receptjeivel indult a honlapon, hiszen magam is írtam 1986-ban egy kínai táplálkozás történetet, Ezerízű Kína címmel, aztán folytatódott egy világméretű fűszerkalauzzal, most már ott vannak az ehető virágok, a kefírgomba, a japán kristálygomba, a savanyú káposzta, az ehető tengeri algák, a vadon termő zöldségek-gyümölcsök. Roppant érdekes, hogy a különböző kultúrákban ezek milyen szerepet töltöttek be. A gasztronómiával foglalkozva fölvetődött bennem egy olyan gondolat, ha a földgömbön egy-egy ország nagysága aszerint lenne meghatározva, hogy gasztronómiailag mennyire fontos és érdekes, akkor bizony Oroszország igen jelentéktelen, Grúzia viszont hatalmas ország lenne. Kína így is hatalmas, de még hatalmasabb lenne talán. Japán, Thaiföld szintén. India csak olyan közepes. Latin-Amerikában Mexikó és Peru lenne nagy, mert hát ez a két konyha az, ami hihetetlenül változatos és érdekes. Az Egyesült Államok csak azért kerülne föl esetleg a térképre, mert ott van a louisianai francia konyha, amit cajun és kreol konyha néven ismernek, egyébként teljesen jelentéktelen. A török, olasz, francia, egyáltalán a mediterrán térség és persze a délkelet-ázsiai térség gasztronómiai szempontból felülmúlhatatlan. Most ezzel foglalkozom.

A kert is egy varázslatos világ. Ezt is művelem. A honlapon is ott van. Most sikerült a cégünknek Tiszaörvényben megvenni egy hektárnyi területet. Nekem ez kb. negyven éves álmom, hogy a különböző egzotikus diófajtákból (pekán, hikori, japán szívdió stb.) egy ültetvényt hozzak létre. Ezt egy kicsit kitágítottuk olyan egzotikus gyümölcsök, egzotikus fűszernövények irányába, amik itt megtermelhetők. Fügéből pl. 25-féle van már, a törökök hozták be a hódoltság alatt, mint oly sok növényt. Van japán kakiszilva, kínai jujuba, tízféle ginkófa. Hozunk és rendelünk külföldről magokat, valami elkezdődött, sok információ és képanyag van a honlapon róla.

Mikor lesz nyilvános a kert?

T.G. Ezt nem tudnám megmondani, folyamatosan készül, gazdagodik, de maga az információ virtuálisan már megtalálható. Ez megint egy olyan műfaj, hogy megtehetném azt, hogy csak akkor teszem föl, amikor készen van a kert. De nem ezt teszem. Sőt, hogy gyorsítsam, elég sok nyelven van információm, és azt ideiglenesen földobom idegen nyelven, s majd később visszatérek rá és megírom magyarul. Ha van egy érdekes és fontos kép, azt is fölteszem. Itt nagyon fontosak a képek. Szerintem, már most van a honlapon erről kb. 3000 kép. Ez így egy kicsit nyers ugyan, de támpontnak megfelelő. Tulajdonképpen amit aznap dolgoztam, itt Kistarcsán, a munkahelyemen föl is teszem. Így percről percre van új információ, ami követhető, és azonnal elérhető bárki számára. Ez nekem a munka szempontjából azért jó, mert otthonról is követni tudom esténként-hétvégén a munkámat a számítógépen. Így én is olvasója vagyok a saját honlapomnak. Az internet ilyen. Olyan mint maga az élet. Egy abszolút tökéletlen műfaj. De egy hatalmas kincsesbánya. A haiku vagy a táplálkozáskultúra áttekintése hagyományos módszerekkel, az internet nélkül évtizedeket venne igénybe.

Maga a honlap az üzleti tevékenységét is bemutatja. Hogyan indult a vállalkozás?

T.G. Hát főleg a nejem az üzletasszony, ő több mint egy évtizedig dolgozott első munkahelyén, az akkor versenytárs nélküli állami külkereskedelmi vállalat, az Artex iparművészeti osztályán. Több nyelven tárgyalóképes. A nyolcvanas évek elején elérkezett egy pillanat, amikor újságot is szívesebben hordott volna ki, mint tovább vergődjön a szocialista nagyvállalati kontraszelekció hálójában. Ezután végigjárta a magánszektor szinte minden változatát: egy tsz-melléküzemág bedolgozói részlegvezetője volt, majd már velem együtt GMK-t, kisszövetkezetet, alkotóközösséget és amint lehetett az elsők között kft-t alapított, női divatruházat gyártását szervezve. A kilencvenes évektől az importliberalizáció révén áttértünk a termelésről a kereskedésre, a hagyományos ázsiai kultúra kézműves termékeinek behozatalára koncentrálva. Az import és a nagykereskedelem után – a családnevet cégnévként is használva – egy országos üzletlánc felépítése következett. Lényegében az első igazi keleti bolt Magyarországon a Nefelejcs utcai üzletünk volt, amelyet '92-ben nyitottunk meg. Célunk volt az, hogy legyenek a keleti kultúra tárgyai kaphatók itthon is. A későbbiekben a központunk kikerült Kistarcsára, itt kezdtünk el japán kerteket építeni, kiállításokat rendezni, könyvtárat létrehozni, de ez már nem kifejezetten üzleti tevékenység. Nagy ajándéka az életnek, ha az ember meg tud élni abból, amit szeret csinálni. Nekem nincs kocsim, nincs mobilom. Most nem sajnáltatni akarom magam, megtehetném, hogy legyen természetesen, de ez azt mutatja, hogy én nem vágyom anyagiakban semmi különösre. Nem kéne dolgoznom se tulajdonképpen, mert nyugdíjas korú vagyok. Ezzel szemben, napi 10-12 órát dolgozom örömmel.

Honnan ered a keleti kultúra iránti vonzalma, és ez a törekvése, hogy mindezt közkinccsé tegye?

T.G. Ez visszanyúlik gimnazista koromra. A piaristákhoz jártam. Kiábrándultam a keresztény vallásból, majd állami iskolába kerültem, és elkezdtem filozófiával, köztük keleti filozófiával foglalkozni. Disszidensként volt lehetőségem arra, hogy eljussak Japánba. Itt éltem egy zen buddhista kolostorban. És ezzel vagyok meg a legjobban: leginkább ez a fajta buddhizmus áll közel hozzám. Roppant érdekel az élet értelme és minden egyéb filozófiai kérdés is, de inkább gyakorlatias vagyok. Az tetszik nekem a keleti filozófiában, hogy az élet gyakorlati oldalát nem hagyja figyelmen kívül. Ezen túlmenően úgy érzem, hogy érdekes és méltó dolog mindez, másokat is érdekelhet.

Ön hogyan értelmezi a hagyományos és a virtuális könyvtár, az internet funkcióját a mai társadalomban?

T.G. Nézze, nem tudom elképzelni az életemet nélkülük ma már. A kettő mindenképpen kiegészíti egymást. Igénybe is veszem mindkettőt. Tehát egyrészt a hagyományos könyvtárakat, beleértve a nemzetközi kölcsönzést, és az internetes lehetőségeket is. Elképesztően jól működik például az Amazon. Rengeteget rendelek tőlük. Volt olyan eset, hogy másfél hét alatt megérkezett a rendelés Amerikából. Ma már alig járok könyvesboltba, antikváriumba, sokkal egyszerűbb a neten keresztül vásárolni könyvet. Ha bárminek utána akarunk nézni, akkor ma már kiindulásként mindenképpen az internethez nyúlunk. Néha nem túl könnyű kihámozni a lényeget, de hát ez technika kérdése is. A keresés egy művészet. Én például úgy érzem, hogy bizonyos kifinomult művészetig fejlődött bennem a keresés. Ennek előbb-utóbb mindenkiben ki kell fejlődnie, aki elég sokat foglalkozik vele. A neten sokan ráakadnak az én honlapomra is. Bár én nem regisztráltatok egyetlen keresőben sem, aki megtalál, megtalál. Az Alexa világranglistán a 150 ezredik helyen vagyunk. Ez a több milliárd honlap között igen előkelő helyezés. Jelenleg 20 000 dokumentum van a honlapon, körülbelül 600 megányi szöveggel. Zömmel a Kelettel kapcsolatosak. Az utóbbi hetekben megváltozott a Google kereső rendszere, büntetik a tükrözéseket, ezáltal egy kicsit visszacsúsztunk, de ez nem érdekel különösebben. Napi 8000 látogatója van a honlapnak. Nem lehet tudni azt sem, hogy ebből mennyi a komoly ember. Nekem egy látogató is elég, ha az komoly érdeklődő.

(Az Országos Idegennyelvű Könyvtár évkönyve. Az alapítás 50. évfordulójára, Budapest, 2006. 141-148. oldal)