Bevezetés a teaszertartásba (Teakult, a Terebess Online különlapja)

Bevezetés a teaszertartásba
Forrás: Mai Japán, 1987/1
Teakult, a Terebess Online különlapja

Háttér

A teaszertartás, japánul chanoyu, Japánra jellemző esztétikus szórakozás. A chanoyu a porrá tört zöld tea, a matcha felszolgálásának és elfogyasztásának szertartása.
Az írott történelem szerint a VIII. század körül vitték Japánba. A teát Kínában már a Keleti Han-dinasztia korában (i.sz. 25-220) is ismerték. A matcha - ahogyan ma használják a teaszertartásban - abban az időben még ismeretlen volt. A Sung-dinasztia idejében a XII. század vége felé került Kínából Japánba a matcha. A tea ekkor még nagyon drága volt, és bár főként étkezési italként fogyasztották, jótékony hatású gyógyszernek is tartották.
A matcha ivásának szokása fokozatosan elterjedt, nemcsak a Zen papjai között, hanem a magasabb osztályok körében is. A 14. századtól a matchát egy tocha nevezetű játékban is használták. Ez olyan társas szórakozás volt, amelyen a vendégeknek különböző vidékekről származó teákat szolgáltak fel, majd felkérték őket, hogy válasszák ki azt az egyet, amely a legjobb teatermelő tájról származik. A helyesen tippelők díjakat kaptak. Ahogy a játék egyre inkább divatba jött, a teaültetvények is virágzásnak indultak, különösen a Kyoto közelében lévő Uji körzetben, ahol még most is a legjobb minőségű teát termesztik.
A tocha fokozatosan egyszerűsödő társasági összejövetellé vált a felső körökben, díjakat már nem osztottak. A cél az ünnepélyes légkör élvezete lett, a résztvevők teát iszogattak, miközben Kínából származó iparművészeti tárgyakban, festményekben gyönyörködtek, amelyeket a shoinban, a műteremben állítottak ki. Ugyanakkor a szamurájok, a harcosok - akik akkor az ország meghatározó osztályát alkották - mindennapi életét szabályozó szokások és formaságok hatására bizonyos szabályok és eljárások kezdtek létrejönni, amelyek betartását a teapartik résztvevőitől is megkívánták. Ily módon alakultak ki a chanoyu alapjai.
A XV. század vége felé egy közember, Murato Juko, aki a felsőbb osztályok köreiben mint a chanoyu művészetének igazi mestere vált népszerűvé, egy másfajta teaivási szertartást javasolt, amit később wabichának neveztek el. A wabicha a Zen-Buddhizmus szellemétől táplált japán szenzibilitáson alapult. A XVI. század második felében, a Momoyama-korszak idején Sen-no-Rikyu végül is megalapította a Wabichát, azt a formát, amelyben ma a chanoyut gyakorolják.
Az ily módon kifejlődött chanoyu kicsivel több, mint az üdítőital elfogyasztásának kifinomult formája. Célját és tartalmát nehéz szavakkal kifejezni. Hasznunkra van, ha arra emlékezünk, hogy ez a szertartás a Zen-Buddhizmus hatása alatt fejlődött ki, amelynek röviden kifejezve az a célja, hogy az emberi lélek a természettel eggyé olvadva megtisztuljon. Ezenkívül a chanoyu megtestesülése a japán emberek törekvésének, amely az igazi szépséget az egyszerűségben és a sallangmentességben találja meg. Az ilyen kifejezések, mint higgadtság, ruszticitás, kecsesség vagy a "kifinomult szegénység és szigorú egyszerűség esztéticizmusa" talán segítenek megfogalmazni a chanoyu igazi szellemét. Például a chanoyu etikett szigorú törvényei, amelyek első látásra fárasztónak és aprólékosnak tűnhetnek, valójában percnyi pontossággal kiszámítottak, hogy a ceremónia vezetője - főként abban az esetben, ha tapasztalt mester - a lehető leggazdaságosabb mozgásokat végezze el, és a szertartás valóban szórakoztató legyen a beavatottak és a jelenlévők számára egyaránt.
A chanoyu fontos szerepet játszott a japán nép művészeti életében, mivel mint esztétikai tevékenység magába foglalja a szertartás színhelyét jelentő szoba művészi élvezetét, a szobához tartozó kertben való gyönyörködést, a tea felszolgálásához tartozó eszközöket, és a színhely dekorációját, így például a lecsüngő indadíszt (japánul chabanát), amit speciálisan a teázáshoz készítenek. A japán építészet, tájkertészet, kerámia és virágművészetek fejlődése igen sokat köszönhet a teaszertartásnak. A chanoyu szelleme - amely a természet egyszerűségével és harmóniájával azonosulni tudó ember sajátja - formálta a japán kultúra ezen hagyományos formáinak alapjait.
A japánok mai szokásainak fejlődésére alapjaiban hatottak azok a formalitások, amelyek megfigyelhetők a chanoyu szertartáson. Sőt, meglehetősen megszokott gyakorlat házasság előtt álló fiatal hölgyek számára leckéket venni a művészetből, hogy elsajátítsák azt a higgadtságot és kifinomultságot, amely a chanoyu etikettjéből származik.
Sen-no-Rikyu halála után leszármazottai egymásnak adták tovább a szertartás technikáját és fegyelmét. Dédunokái idején három különböző iskola - az Omotesenke Iskola, az Urasenke Iskola és a Mushakojisenke Iskola - alakult meg, és folyamatosan működik napjainkban is. Közülük az Urasenke Iskola a legtevékenyebb, és ennek van a legtöbb követője is. Az iskolát jelenleg Soshitsu Sen úr vezeti, az alapító tizenötödik leszármazottja. Rikyu fegyelmi rendszerét követő Enshu Iskolát Kobori Enshu, a Sekishu Iskolát Katagiri Sekishu, a Sohen Iskolát pedig Yamada Sohen alapította. Ezen iskolák a szabályok részleteiben különböznek egymástól, de a szertartás lényege megmaradt, ahogy a nagymester meglapította. Ez változatlanul szállt apáról fiúra, mint ahogy az alapító iránti tisztelet is.

A tipikus chanoyu parti

Sokféleképpen végezhető a teaszertartás, attól függően, hogy a házigazda melyik iskolához tartozik. A szertartások igazodhatnak az alkalomhoz és az évszakhoz is. A lényeges elemek alapvetően megegyeznek.

FELSZERELÉSEK ÉS ESZKÖZÖK

A sukiya, vagy teaház

Régen kialakult szokás, hogy van egy kis ház, amit "sukiya"-nak neveznek, és kifejezetten a chanoyu számára építik. Ebben helyet kap teaszoba (cha-shitsu), az előkészítő helyiség (mizu-ya), várószoba (yoritsuki) és a kerti ösvény (roji), amely a teaház bejáratához vezet. A házat rendszerint a kert egy speciálisan megalkotott, fákkal sűrűn benőtt részében helyezik el.

Az eszközök

A fő eszközök a cha-wan (fül nélküli teáscsésze), cha-ire (teát tartalmazó edény), cha-sen (bambuszból készült kis pamacs vagy seprő), cha-shaku (hosszú nyelű, bambusz teamerítő kanál). A szabályok szerint ezek mind értékes művészeti alkotások.

Öltözékek és kiegészítők

A szemnek kellemes színű ruhákat részesítik előnyben. A szigorúan szertartásos alkalmakkor a férfiak szolid selyem kimonót viselnek - három vagy öt családi címerrel -, és fehér "tabi"-t, azaz hagyományos japán zoknit. A nők régimódi kimonót és szintén fehér tabit öltenek. A vendégeknek magukkal kell hozniuk egy összecsukható legyezőt és egy csomag kaishit, kisméretű papírszalvétát.

A SZERTARTÁS

A teaszertartás négy részből áll:
1. Először könnyű ételt, "kai-seki"-t szolgálnak fel.
2. Ezt követi a "nakadachi" vagy szünet.
3. A szertartás fő része, a "goza-iri", amelyen "koicha"-t, erős teát szolgálnak fel.
4. Az "usucha" - amelyen gyenge teát szolgálnak fel.
Az egész szertartás mintegy négy órát vesz igénybe. Gyakran csak a "usucha"-t, a gyenge teát szolgálják fel, ami kb. egy órán keresztül zajlik.

1. A szertartás kezdete

A vendégek, szám szerint öten a várószobában gyülekeznek. Megjelenik a házigazda és végigvezeti őket a kerti ösvényen, a teaszobához. Az út egyik pontján friss vízzel teli kő mosdókagyló áll. Itt a vendégek kezet mosnak, és kiöblítik a szájukat. A szoba bejárata nagyon alacsony, így a vendégeknek szinte be kell mászniuk, ily módon szinte alázattal jutnak be a teaszobába. A helyiségbe lépve, - ahová állandó, rögzített kandallót vagy hordozható szénserpenyőt állítanak fel, a teavíz forralásához - mindegyik vendég a "tokonoma" (félkörív alakú falmélyedés alkóv) előtt tiszteletteljes hódolatát fejezi ki. Azután az összecsukható legyezőt maga előtt tartva megcsodálja a "tokonoma" faláról lecsüngő virágfüzért. Ugyanígy megcsodálja a kandallót illetve a szénserpenyőt. Amikor megtekintették mindezen látnivalókat, helyet foglalnak, s a legnagyobb tiszteletnek örvendő vendég ül legközelebb a házigazdához. Miután a házigazda és a vendégek kölcsönösen üdvözlik egymást, felszolgálják a "kaiseki"-t, és édességgel zárják a könnyű ételt.

Nakadachi

A vendégek a házigazda javaslatára a szobához közel lévő kerti várópadra telepednek, s a pompás kert színorgiájában gyönyörködnek.

Goza-iri

A fő szertartás kezdetét a házigazda a szoba mellett elhelyezett fémgong megszólaltatásával jelzi. Rendszerint ötször, esetleg hétszer üti meg a gongot. A vendégek felállnak és figyelmesen hallgatják a gong hangját, a tisztálkodás rítusának megismétlése után ismét bemennek a szobába. Az ablakot borító nádredőnyt időközben egy segéd eltávolítja, hogy a szertartás ragyogó környezetet kapjon. A tokonomában függő virágfüzért is eltávolítják, helyette virágokkal teli vázát helyeznek el. A friss vízhez szükséges tartályt és a kerámia teatartót (cha-ire) már előre elhelyezik, mielőtt a házigazda belép a teáscsészével, amelyben benne van a bambuszpamacs, és rajta van a merítőkanál. A vendégek szemügyre veszik a virágcsokrot és a teáskannát, s megcsodálják, ugyanúgy, mint korábban a lecsüngő indacsokrot és a kandallót. A házigazda visszavonul az előkészítő szobába, majd hamarosan visszatér a piszkos vízhez szükséges tartállyal, a merítőkanállal és a fedővel, amelyre a kannát vagy a merítőkanalat helyezi. A házigazda kitörli a teáscsészét és a merítőkanalat egy különleges törlőruhával (aminek neve japánul fukusa), s kiöblíti a bambuszpamacsot a teáscsészében, amelybe a kannából forró vizet öntött. A háziúr kiüríti a csészét, a vizet a szennyvizes tartályba önti, majd kitörli a csészét a chakinnal, azaz egy darab lenvászonnal.
A vendéglátó felemeli a merítőkanalat és a teásedényt (cha-ire-t), vendégenként három merítőkanálnyi matchát tesz a kerámiacsészébe (cha-wan-ba), kivesz egy merítőkanálnyit a forró vízből, s ennek egyharmadát önti a csészébe, majd a maradékot visszaönti a forró vízhez. Ezt követően elkevergeti az elegyet a bambuszpamaccsal, amíg olyan lesz, mint a sűrű zöldborsókrém-leves. Az így elkészített tea neve: koicha. Az itt használt matcha húsztól hetvenéves, esetleg még öregebb teaültetvény leveleinek felhasználásával készül. A házigazda a kandalló vagy szénserpenyő melletti megfelelő helyre teszi a csészét, a fő vendég letérdel, és felveszi a csészét. Az első vendég meghajlik a többi vendég felé, bal tenyerére helyezi az edényt, jobb kezével tartva a csésze egyik oldalát. Miután kortyol egyet, dicséri ízét, majd újra kortyol kettőt vagy többet. A magával hozott kaishi papírral letörli azt a részt, ahol ivott, és átnyújtja a következő vendégnek, aki ugyanúgy iszik, majd letörli, mint a fő vendég. A csésze azután a harmadik, majd negyedik vendéghez kerül, vagyis mind az öten ugyanabból a teából isznak. Amikor az utolsó vendég is elvégezte a szertartást, visszaadja a csészét a legelső vendégnek, aki a ház gazdájának nyújtja vissza.

Az usucha felszolgálása

Az usucha abban különbözik a koichatól, hogy a matcha sokkal fiatalabb, három és tíz év közötti ültetvényének gyenge leveleiből készül. Ebből habos, zöld elegy készül. A szabályok ugyanazok, mint a koicha ceremóniánál, a fő eltérések a következők:
a) Minden vendég külön teát kap, két vagy két és fél merítőkanálnyi matchából készítve. Fontos, hogy az egész adagot meg kell inni.
b) A vendég az ajkával érintett részt jobb kezének ujjaival törli le, majd a kezét törli a kaishi papírba.
Miután a házigazda az eszközöket kivitte a szobából, szótlanul meghajol a vendégek előtt, jelezve, hogy a szertartás véget ért. A szertartás résztvevői vendéglátójuk kíséretében elhagyják a sukiyát, a teaházat.