S. Nagy Anikó
Versenyben a kínai és az indiai tea
Teakult, a Terebess Online különlapja

A kínai tea történetében a 19. század második felében új fejezet kezdődött. Kína az ópiumháborúk befejezése után Anglia, az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország követelésére megnyitotta kikötőit a külföldi hajók előtt. Tizenkilenc kikötő vált szabaddá, köztük a legjelentősebbek Kanton, Sanghaj, Macao és Fucsou kikötői voltak.
A vámfeltételek is kedvezően alakultak az európaiak számára. Már nem kellett a Kínában lévő belső vámokat is megfizetni. Egységes vámot fizettek a külföldiek a kivitt áruk mennyisége után, annak 2,5 százalékát. Kínában a nyugatiak követségeket, kereskedelmi képviseleteket létesítettek, s a kereskedelem gyorsan fejlődött.
1869-ben megnyitották a Szuezi-csatornát. A hajóknak nem kellett ezentúl megkerülniük egész Afrikát, hogy Európába eljussanak. Sanghaj - Hongkong - Szingapúr - Ceylon - Szuezi-csatorna - London lett a tea új világkereskedelmi útvonala.
A hosszú tengeri út lerövidülése azt is jelentette, hogy a kereskedelmi tőke gyorsabban forgott. Érdemes volt teakereskedelemmel foglalkozni, ami abban nyilvánult meg, hogy új vállalkozások sora jött létre a 19. század második felében.
A tea egyre nagyobb mennyiségben került Európába. Új piaci lehetőségek nyíltak azokban az országokban is, ahol eddig csekély volt a tea forgalma. A régi vámszabályok már nem gátolták a tea elterjedését az európai kontinensen sem. Franciaországban és Magyarországon például a teabehozatal a kétszeresére nőtt.
A tengeri hajózás fejlődésével az Osztrák-Magyar Monarchiában a fűszerek és élvezeti cikkek behozatala során megnőtt Trieszt kikötőjének szerepe. (Trieszt volt Fiume megerősödéséig a magyar fűszerkereskedelem szinte egyetlen ellátóhelye.)
A nagy forgalom lebonyolítására tengerhajózási társaságok alakultak. A vezető szerepet három nagy társaság élvezte: az angol "Peninsular and Oriental Steam Navigation Co.", a francia "Compagnie des Messageries Imperales" és az osztrák-magyar "Österreichs-Ungarischer Lloyd Társaság". A Szuezi-csatorna megnyitása Oroszország számára is lehetővé tette, hogy a teát tengeri úton is szállítsa. A tengeri kereskedelem központja Odessza lett, melynek közvetlen vasúti összeköttetése volt Moszkvával, ami hallatlan előnyt jelentett. Míg a karaván 6 hónapig haladt, a tea Kínából Odesszán keresztül 7-8 hét alatt elért Moszkvába!
A hagyományos, Kjahtán át vezető szárazföldi kereskedelmi út lassan-lassan elsorvadt, bár az orosz kereskedőtársadalom egy ideig még harcolt érte. Jegy láda tea szállítási költsége Hankowtól Nyizsnyij Novgorodig csaknem ötszöröse volt annak, melyet Odesszán keresztül egészen Moszkváig szállítottak. A szállítási többletkiadást ellensúlyozta a karavántea csekély beviteli vámja. A haladás azonban a gyors és olcsó tengeri szállítás mellé állt. Az egyre nagyobb megrendeléseket az Orosz Gőzhajózási és Kereskedelmi Társaság és a Szabad Flotta hajói teljesítették. Az orosz kereskedők nemcsak kereskedelmi ügynökségeket tartottak fenn Kína területén, hanem teafeldolgozó üzemeket is létesítettek.
Egyszerűsödött a kereskedelem formája. A tengeri szállítás kiküszöbölte a korábbi szárazföldi szállításoknál kénytelen átrakodások okozta időveszteséget. Mérsékelte a költségeket. A tea kevesebb kézen ment keresztül. A nagyobb kereskedő cégek arra törekedtek, hogy árujukat Kínában szerezzék be.
A tea minősége ingadozó volt, ezért vásárlása mustrák (minták) alapján történt. A minőségvizsgálat speciális szakértelmet igényelt. Londonban teaszakértők képzésére iskolát alapítottak.
A tea vizsgálata célszerűen kialakított helyiségekben történt. A szoba falait feketére festették, és az ablakokat úgy helyezték el, hogy a fény felülről essen. A teát fehér papírral bevont falapátokra szórták, amelyeket az ablak alá állított asztalra helyeztek.
A fény megvilágította a teát, megfigyelhették a levelek nagyságát, formáját, színét, a sodrás minőségét. A tealevelek jól elkülönültek más levelektől, mintha Buddha a tea megteremtésével különös ismertetőjelről is gondoskodott volna.
A tea aromájáról szaglás útján is meggyőződhettek. A megégett, túlszárított leveleknek füstszaga volt.
Közismert minőségvizsgálat volt a tealevelek ízlelése. Ha a leveleket könnyen szét lehetett rágni, s a megrágott levelek természetes zöld színt mutattak, akkor azok jó minőségűek voltak. A durvák, silányak, a szájban összetapadtak. Sokáig szárazak maradtak, ízük fanyar volt.
A 19. század második felében a teapiacon vetélytárs jelent meg, az indiai tea, a "thea assamica". Nevét Assam vidékéről kapta, ahol őshonos. Az angol Richard Bruce talált rá 1823-ban, amikor kereskedelmi ügyei miatt Indiában járt. Néhány évvel később, 1832-ben Assamba küldték Jenkins kapitányt, hogy tanulmányozza a vidék termékeit. Felhívták a figyelmét a Bruce találta teacserjére.
Brit Kelet-Indiában az 1830-as években már megkezdték a tea termesztését. Az első kísérletet a kormány tette meg 1835-ben. Ez még sikertelen volt. Két évvel később, a második már életrevalóbbnak bizonyult. Ez esetben kínai munkásokat is hívtak segítségül. Assamból az első szállítmány, 12 láda tea, 1838-ban érkezett Londonba.
A felfedezett indiai tea abban különbözött a kínaitól, hogy a levelek nagyobbak voltak, s jóval több koffeint tartalmaztak. A termékeny talaj és az egyenletes meleg biztosította teacserje jövőjét Indiában. Sikerrel telepítettek át Kínából is cserjéket. (Próbálkoztak a két faj keresztezésével is, de eredménytelenül.)
A tea termesztését Indiában kezdettől fogva kereskedelmi szempont vezérelte. Ennek megfelelően szaporodott a teaültetvények száma. A legnagyobbak részvénytársaságok tulajdonában voltak. Értékpapírjaikat jegyezték a Londoni Tőzsdén. Az "Assam-Tea-Company" 1851-ben már 280 000 font teát termelt. Kelet-India termelését 1882-ben 51 619 000 fontra becsülték. Ebben az időben Indiában 275 000 acre (1 acre = kb. 4000 m2) területen zöldellt a tea.
Az 1880-as években közel 60 nagyobb társaság működött Indiában. A teakereskedelem fő piaca Kalkutta lett. Sok ültetvényes hirtelen meggazdagodása új és új területek meghódítására ösztönzött. Angliában valóságos tealáz tört ki. Sokan tették pénzzé mindenüket, hogy Indiába hajózzanak. A szerencse azonban már abban az időben sem szegődött mindenki mellé.
Thomas Lipton életútja példája a tea révén történt látványos meggazdagodásnak. Egy szegény Glasgow-i szatócs fia volt, aki elment Amerikába szerencsét próbálni. Hazatérve először fűszerüzletet nyitott. 1878-ban kapcsolódott be a teakereskedelembe. A század végén már 245 saját üzlete volt Anglia és Írország egész területén. Felismerte a reklám szerepének fontosságát. Sikeréhez hozzájárult az is, hogy 1899-től a kiskereskedelmi forgalomba került csomagolt és dobozos teákat saját márkacikként árusította. A világ legnagyobb teaültetvényeseként halt meg 1931-ben 81 éves korában.
Az indiai tea, hála jó tulajdonságainak és a helyi klímának, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az egyenletes hőmérséklet, a sok csapadék következtében gyakrabban szüretelhették, mint kínai rokonát. a friss hajtásokat évente öt-hét alkalommal szedték, de előfordult, hogy többször is.
A levelek minősége állandó volt, minden szüret alkalmával ugyanolyan. Ez hallatlan előnyt jelentett a kínai teával szemben, amelynél minden szüret alkalmával gyengébb minőségű leveleket nyertek. Indiában a teacserjéket mélyebbre ültették. A talajban mindig volt elegendő mennyiségű nedvesség, a termés nem volt annyira kitéve az időjárás szeszélyének, mint Kínában.
Az első termések Indiában még nem érték el a kívánt minőséget, a levelek kemények voltak, húzós, fanyar ízűek. A kínai tea lágyságával, törékenységével a versenyben még egy ideig fölényben maradt. Az indiai tea pikánsabb ízű volt, főzete a magas koffeintartalom miatt erősebb. Mivel az angolok a kínai teák közül azelőtt is inkább a rosszabb, de erősebb ízűeket kedvelték, hamar hozzászoktak.
Kínában a teát kisgazdaságokban termelték még a 19. század végén is. Feldolgozásuk mindvégig megtartotta az aprólékos kézi munkán alapuló kisüzemi jelleget.
Az indiai vállalkozásokat a korszerű kapitalista nagyüzemi forma jellemezte. Kezdettől fogva nagy teaültetvényeket létesítettek, s a tea megmunkálása modernebb gyárakban történt.
A feldolgozás módját a kínaiaktól tanulták meg. Az első időben kínai vendégmunkásokat alkalmaztak. A hagyományos kínai módszert továbbfejlesztették. A tea szárítására, sodrására és szortírozására gépeket használtak. Kísérleteiknél figyelembe vették a tudomány akkori eredményeit is. Ez megpecsételte a kínai tea sorsát. A gépekkel feldolgozott, nagy tömegben előállított tea olcsóbb volt már az első időkben is. Az indiai tea minősége évről évre javult. Anglia megrendelései a kínai teapiacon kezdtek elmaradozni.
A termés állandó minősége és az egységes technológia nem hozott létre az indiai teából olyan fantasztikusan gazdag választékot, mint amilyen a kínai tea esetében volt. Néhány jellemző indiai teafajta: assam, assam peco, cahgar, darjeeling, brokenleaf... Ízre a kínai teához legjobban az assam peco hasonlított, de a levelek szélesebbek és rövidebbek voltak.
Ceylon szigetén szintén meghonosodott a tea. Az első kísérletek az 1840-es években folytak. A piacon az 1870-es évektől kezdődően rendszeresen jelen volt. A múlt század végén már 40 nagyobb cég foglalkozott a termesztésével. Jáva szigetén a holland kormány honosította meg 1835-ben. Az erős, de fanyar tea kisebb része Hollandiába, zöme Németországba került, ahol inkább olcsósága, mint jósága tette kelendővé. Amerikában is termeltek teát, de a tea világkereskedelmében nem volt jelentős.
Az angolok a múlt század második felében piacokat kerestek teájuk számára. Figyelmük elsősorban az Indiát körülvevő országokra irányult. Megkezdték a szállítást Nepálba, Burmába és Afganisztánba. A kínaiakat lassan még Tibetből is kiszorították. Nagyszabású vasúti és közúti építkezések támogatták törekvésüket. Vasútvonal épült például Kasgár és Buhara irányában egészen az orosz Turkesztánig.
Az indiai tea első nemzetközi szereplése az 1889. évi Párizsi Világkiállításon volt. Az angol cégek számos mustrával jelentek meg, s szép sikereket értek el. A kiállítás Indiai Palotájában francia nyelvű könyvecskéket osztogattak, amelyekben prózában és versben méltatták, sőt dicsőítették e teát. Kuplék és jelmondatok is születtek a teáról. Pl. "Buvez, buvez, toujours du thé, vive le thé et liberté!" (Igyál, igyál mindennap teát, éljen a tea és a szabadság!)
A kiállításon teakóstolás és árusítás is folyt. Az indiai és a kínai teák közötti különbség az árukban is megmutatkozott. Az indiai tea jóval olcsóbb volt, fontja 3,5 és 4,5 frank körül mozgott. A legdrágább fajta 6 frankba került. Az orosz teából nagyobb volt a választék. A legolcsóbb fontja 3, a legdrágábbé 35 frank volt. A közönséges fekete tea fontja 6-14, finomabb fajtái 16-20, az illatosított virágtea 24-30, a zöld tea 24-35, a táblatea pedig 3-10 frankba került.
A sikeres kiállítás után Párizs belvárosában négy orosz teaüzlet is nyílt, ahol orosz kaviárt és szamovárt is árusítottak. Az orosz tea kifejezésen ebben az időben is még a kínai teát értették, mint ahogy az "angol tea" elnevezés az indiai teát jelentette. A Kaukázusban termelt, már valóban "orosz" teának kereskedelmi jelentősége ekkor még nem volt. Magyarországon is folytak kísérletek a múlt században. Kecskeméten Bátky Károly foglalkozott a teacserje meghonosításával. 1846-ban jelentette a Társalkodó-ban: "Én a múlt nyáron zöld theát termesztettem szép sikerrel homok földben, orosz thea czím alatt..."
1855-ben a Vasárnapi Újság felröppentett egy meglepő hírt: "Gyulán orosztheát termesztettek, melly az Oroszországból hozottal minden tekintetben kiállja a versenyt." (Az 1940-es években Hauszmann Alajos műegyetemi tanár Szentendre melletti annavölgyi birtokán próbálkozott. 1970-ben Horvátnádalján, Gödöllőn és Körmenden ültettek teát. Eredmény Gödöllőn mutatkozott.