S. Nagy Anikó
A tea fogadtatása Magyarországon
Teakult, a Terebess Online különlapja

Amikor Palocsay György huszárszázados 1704 táján a spanyol örökösödési háborúból hazatért Pozsonyba, elámult a sok újdonság láttán. Hosszú távolléte alatt a "régi jó magyar világ" életmódja, szokásai megváltoztak. Tapasztalatait baráti társasága mulattatására rímes sorokba foglalta. Egy versszakot az urak asztalának addig ismeretlen új italainak - kávé, tea, csokoládé - szentelte azzal a megjegyzéssel, hogy jobb volna, ha otthon jó magyar bort innának.
A polgárosodással együttjáró változások Magyarország nyugati széleire Bécs közelsége, valamint a nyugati városok német polgársága révén hamarabb eljutottak. A "Neuer Mode" évtizedekkel később éreztette a hatását a keleti területeken is. Apor Péter 1736-ban megjelent "Metamorphosis Transylvaniae" című könyvében a változásokról szólva megemlíti, hogy a régi időkben nem teáztak, s akkoriban nem francia módon ettek, mint most: "Az titulusról lépjünk által a vendégségekre és ebédre és vacsorára. Legelsőbben a reggeli kávé, herbathé, csokolatának híre sem vala, ha valakinek azt mondtad volna: kell e kávé, talán azt értette volna, hogy állj el mellőle, ha: kell e thé, talán azt tudta volna, hogy tegezed."
A tea is szerepet játszott a hármas étkezési rend (reggeli, ebéd, vacsora) kialakulásában. A 17. században mind a nemesi, mind a polgári életmódban még az ún. középkori kettős étkezési rend volt szokásban. (Délelőtt kilenc és tíz óra között ebédeltek, este hatkor vacsoráztak, melyet estebédnek is neveztek. Mindkét alkalommal főétkezésre való meleg ételeket fogyasztottak.)
Az étkezési kultúra megváltozásáról 18. századi források szólnak. Némelyik megjegyzi, hogy teázáskor félő, hogy az ember éhen marad. Példa erre Halmágyi István erdélyi író 1752-ben írt naplórészlete, melyben a nürnbergi prefektusnál tett látogatásáról számol be: "mentünk oda estve hatodfél órakor, midőn mindjárt theával, kafféval, gyümölcsökkel... rakott asztalokhoz ültünk és kinek mi kellett, ett, ivott. Megijedtem volt, hogy több vacsora nem lészen..." (Aggodalma alaptalan volt, mert kilenckor "lakodalomnak beillő" ételeket szolgáltak fel.)
A teát az első időben "holland" jelzővel illették. a 18. századi szóhasználat tükrözi a tea útját, mely Hollandiából Németországon keresztül vezetett Magyarországra. A magyar nyelv a holland eredetű szót a német nyelvből kölcsönözte, egyaránt használva annak németes és latinos formáját: te, thé, thee, théé, théa, thea. A 19. század közepére a latinos "thea" forma vált általánossá, melyet csak a 20. század elejére szorított ki a ma is használatos "tea" alak. Hasonlóan német eredetű a kettős jelentésű "herbathé" szókapcsolat, mely a kereskedelem és az orvosi, gyógyszerészeti nyelv révén egyaránt elterjedhetett. Németországban 1657-ben "Herba Thea" vagy "Herba Schak" megnevezéssel szerepelt gyógyszertári áruként. Talán patikák polcain, óndobozokba zárva (hogy az illat, aroma el ne illanjon) találkoztak a teával először a magyar vásárlók is.
A herbathé megnevezést a kínai tea és a gyógynövényekből készült főzet megjelölésére egyaránt alkalmazták a 19. század közepéig. Möller János 1818-ban Pesten kiadott "Az Európai Manufaktúrák és Fábrikák Mesterség Műveik" c. kézikönyve "Thea, vagy thee-tsemete" fejezetében a herbatén egyértelműen kínai teát értett: "A Thé vagy herbaté (a'mely a' napkelet-india kereskedésnek egy legnevezetesebb tárgya) semmi nem egyéb, hanem a' Theetsemetének megszárított levelei, a'mellynek hazája leginkább Japán és China..."
Czuczor Gergely és Fogarasi István "A magyar nyelv szótárában" (1862) már "jelent általában holmi házi szerekből, különösen füvekből készített főzetet. Bodza, székfű stb."
Igaz csak rövid ideig, de volt rá magyar szó is, a "szűrlé". Az említett szótár 1870-es kiadásában olvashatjuk róla: "Némelyek által a nálunk szokásban lévő azon thea nevezetének magyarítása végett alkotott szó, mely alatt némely növények illetőleg füvek főzetét mint italt értünk, maga a valóságos thea, mint a kávé nevezet némi eltéréssel a különböző nyelvekben sőt nyelvcsaládokban általánosan el van fogadva." Rőser Miklós és Schandl Sándor 1863-ban napvilágot látott, kereskedők, iparosok és mezei gazdák részére írt "Általános áruisme" könyve a teát "szürlé" megnevezés alatt, mint a kínai csalitnemü szürléfa összesodrott és szárított levelét tárgyalja. A későbbi tankönyvekben már nyoma sincs ennek a megnevezésnek.
A 18. században még igen kevés tea jutott el Magyarországra. Drága luxuscikknek számított. Első kedvelői az arisztokrácia köréből kerültek ki. Mária Terézia vámszabályzata a fűszerekkel együtt megnehezítette a tea útját is. a 19. század elején a napóleoni kontinentális zárlat átmenetileg szüneteltette a tea tengeri útját. Ekkor vált meghatározóvá és Európa-szerte kedveltté a Kínából Oroszországon keresztül Berlinig elvezető szárazföldi úton szállított ún. karavántea, melyet orosz teának is neveztek. Állandósult a fekete, barna és a zöld tea megnevezés. A választék bővülésével számos teafajta - souchong, pecco, gyöngy stb. - vált ismertté.
Az új meleg italokat kezdetben idegenkedve fogadták. A főtt kávét pankrót (Bankrott=csőd) víznek, a teát szénavíznek, a csokoládét pedig melegített sernek hívta a magyar. Fogyasztásukat urizálásnak, idegen szokások majmolásának tartották, akárcsak a szép magyar ruházat elhagyását. A vendéglátásban a kávé nagyobb népszerűségnek örvendett. Déryné naplójában 1815 körül egy pesti társaság kávés uzsonnájáról így írt: "... s még akkor nem divatoztak igen a thea-asztal-terítékek, de a legtöbb helyen vaníliás kávé volt a szíves látás jele."
Egy verbói kisnemesi kúria leltárában (1835) a kávéfőző, kávékanna, tálca, kávéskanalak, cukortartók és számos kávéscsésze mellett a teázásra csak egy ezüst herbathé szűrő és egy darab "Stein Gut Fejér edény Herbathés Übrük" utal.
A teázás szokása a 19. század első felében csak lassan jutott el a módosabb polgárok szalonjaiba. A reformkor kezdetén a polgárság anyagi viszonyai még szűkösek voltak, a polgári ideák mentesek az előkelősködéstől. Elítélték a fényűzést, sőt erélyesen felléptek ellene.
A teától való idegenkedés oka volt a magyar bor is. "Hazánkban, hol a jóltévő természet gazdagon szórá el kincseit, s nevezetesen a minden italoknál becsesebb szőlőlével, szívünk felvidámításáról s erőnk felelevenítéséről minden kívánságunk felett gondoskodott, minden külföldi italok közt - mellyekre nekünk általjában nincsen szükségünk, s ez legkevésbé kapott lábra, s reményleni lehet, hogy a magyarok istene, ezen veszélytől is meg fog bennünket őrzeni, noha módi és újság után kapkodó nagyjaink, estveli társaságainkban ezt az italt ivogálni szeretik." Így méltatta már említett Almási Balogh Pál a teaitalt 1831-ben.
Hasonló "lelkesedéssel", hegyezett tollal írt róla az 1840-es évek bőtermésű és népszerű írója, Nagy Ignác "Polgári estély" c. munkájában:
"Stanci kisasszony tizennyolcadik születésnapja tiszteletére adott estélyt lázas készülődés előzte meg. A konyhában Gugger úr figyelmeztette Nánit, hogy a kínai tea nagyon drága, ezért csak a felét főzze be. Új csuprot vegyen, nehogy a zsírostól szaga legyen a teának, s a vendégek kibeszéljék őket."
Ezalatt a szalonban gyülekeztek a vendégek. Végre megérkezett a várva várt tea. "Meg kell vallanunk, mi ezen italtól rendkívül irtóztunk, mert puszta látása is mindenkor betegségre és gyógyszertárra emlékeztet, s azért nem szeretünk felőle sokat beszélni. Annyit azonban elmondhatunk, hogy a gyönge tea émelygést okoz, az erős pedig föllázítja a vért, és elkábítja a főt. Innen származik azon sajnos közvélemény, mely szerint a kiváltságos teaivók gondolatai oly zavarosak, hogy mázsaszámra sem érnek egy fapénzt."
Hiába ágált ékesszólóan Almási Pál, hiába figurázta ki Nagy Ignác a polgári estélyt, a teakedvelők tábora szélesedett. Ha hihetünk Mikszáth Kálmánnak, Petőfi Sándor és Jókai Mór is a teázók közé tartozott. Petőfi fiatal házas korában Jókaival közösen bérelt lakást a Dohány utcában. Esténként tea mellett beszélgettek, felolvasták egymásnak azt, amit napközben írtak. (Bort nem ivott sem Jókai sem Petőfi még akkor, az utóbbi még nem is pipázott.) Egykorú feljegyzések szerint Görgey Artúr is kedvelte a teát. Ő sóval ízesítette.
A tea Németországon keresztül Bécs közvetítésével jutott Magyarországra. Sok bécsi kereskedőnek volt lerakata, elsősorban Pesten. A Váci utcán és környékén, a mai belvárosban élénk üzleti élet folyt. Az elegáns kirakatok, a bővülő áruválaszték hatással volt a polgárok igényének és ízlésének formálására. A 19. század közepén a fűszerüzletekben, sőt drogériákban is árultak teát. Megjelentek a szaküzletek, előbb mint tea- és borkereskedések.
Állandósultak a teakereskedők hirdetései a közkedvelt újság, a Pester Lloyd lapjain: Peter Hofer hírül adja, hogy bizományi raktára már nem Glockner Mor úrnál van Oedenburgban a "teacserjéhez" címzett boltban, hanem J. E. Kloger "teakaravánhoz" üzletében Bécsben, a Kohmarkt téren a "hollandi" házban. Új raktárában a legjobb minőségű valódi kínai és karaván teák találhatók. A vevők figyelmébe ajánlja ötven- féle teából álló ritka választékát, mellyel "hajlandó a legolcsóbban szolgálni." Mandel A. M. porosz udvari szállítónál Brünnben családi és karavántea kapható. Utánvéttel vidékre is szállít.
Küfferle bécsi csokoládégyáros a pesti Váci és Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca sarkán lévő lerakatában valódi kínai teákat ajánl. Heinrich Naiss Pesten a Fürdő utcában pecco virág, Kosef Kunz a Kígyó utcában valódi orosz karaván virág, Gustav Fuchs és Társa a Kereskedőcsarnokban lévő üzletében pedig congo, souchong és pecco teáinak kínálja nagy választékát.
Wilhelm Emmerling alsó Dunasoron lévő "István főherceghez" címzett szállodájában működő bor- és teakereskedésében kínai és orosz teákat árul.
Friedrich Schultof a "magyar királyhoz" fűszerkereskedésének választéka az Úri (ma Petőfi Sándor) utca és a Szervita tér sarkán: szuperfinom karavántea, családi tea, pecco virág, pecco souchong és zöld hollandi, mégpedig eredeti csomagolásban. Daniel Wanko és Fia céghez a Dorottya utcában finom pecco tea érkezett félfontos bádogdobozokban. Nem messze tőlük ugyanebben az utcában Detsiry a "japáni nőhöz" tea-, rum- és borkereskedésében a valódi orosz karavánteát ólom pecséttel ellátott eredeti csomagokban árusítják.
A legtöbb hirdetést Anton Koszgleba pesti bor- és teakereskedő tette közzé. Üzletében kínai és orosz karavántea nagy választéka, tetszés szerinti minőségben üveg, papír, sztaniol, bádog és porcelán dobozokban. A tea ára bécsi fontonként ( 1 font = 56 dkg) másfél és tizenkét forint között volt.
A rajzos, általában kínai figurákkal illusztrált hirdetések kínálnak angol tea kenyeret (teasütemény), finom angol rumot, konyakot, puncsot, likőröket, kül- és belföldi borokat is, mindezeket "a lehető legolcsóbb áron".
Hausner fűszer- és borkereskedésében a Kishíd utcában a Vadászkürt szállodával szemben a vevő 20 forintért "jó ajándékot kap karácsonyra vagy újévre a háztartásra". Tartalma: 1 nagy süvegcukor, 5 font finom jamaikai kávé, 1 karton finom pecco virág tea, 1 nagy üveg francia pezsgő, 1 nagy üveg ananász puncs eszencia, 1 üveg eredeti, 1827-es tokaji aszú, 1 üveg jamaikai rum.
Nem messze tőle a Váci utcában a "vörös rák" fűszerüzletben Osetzky úr szintén összeállított egy karácsonyi ajándékcsomagot. Kissé szerényebbet, csak 10 forintért: 1 kis süvegcukor, 2 font finom kávé, 1 üveg rum vagy puncs, fél font kínai tea, 2 üveg tokaji bor, valamint 5 üveg neszmélyi vagy somlói bor.
Árusították a teát porcelánüzletekben, bazárokban is. Mindenütt, ahol teáskészleteket vagy teafőzőket lehetett kapni. Otthonos volt a divatáru-üzletekben is, mint azt Carl Trau bécsi kereskedő hirdetése tanúsítja. Váci utcai "levélhez" címzett divatáru-üzletében tea bő választékban kapható: länsin (virágtea), mandarin, orosz családi tea, souchong. Viktoria souchong, orange pecco és melange tea. (Ez utóbbi egy igen erős és aromás angol keverék volt.)
A teázás népszerűsítésében nagy szerepe volt a nőknek. A magyar asszonyok fél szemükkel Párizsra tekintettek. Igyekeztek a párizsi módit követni öltözködésükben, lakáskultúrájukban, életvitelükben. A teázásnál sem annyira az ital, mint annak divatja volt mérvadó. Kézről kézre jártak a francia divatlapok. A "Petit Courier des Dames" 1829. november 10-iki száma szerint "Az idén a teaitalban való fényűzés még nagyobb mértékre hágott. A legdrágább kendők, s pompásabb edények ékesítik a teás asztalokat." A drága, magukat kellető porcelán teáskészletek nem hiányozhattak a magyar hölgyszalonokból sem. Úrnőik is bájosak és műveltek voltak, bár elmaradtak francia példaképeiktől.
A pesti Hölgyfutár (Közlöny az irodalom, társas élet és művészet köréből) "párizsi levelek" rovata rendszeresen tudósított a párizsi divatról, a társasági élet eseményeiről. 1850-ben egyik számában a francia teaestélyt kissé unalmasnak mondta, s "gépszerű egyhangúsággal" jellemezte. Az estélyre 10 óra tájban megérkezetek a vendégek. Helyet foglaltak az úrnő pamlagja körül. "Tizenegy óra felé aztán behozzák a teás készületet, s elkezdik a szörbölést, mi néha, tekintvén az italkészítő tapasztalatlanságát (olykor ugyanis a házikisasszonyok viszik a ganimedi szerepét, de csak azért, hogy theát készíteni megtanuljanak) nem legkisebbike az illem - vallásosság mártyromságának."
Az 1830-as évek nagy angoljárása Pestre és Budára, az angol módit, a five o'clock teát népszerűsítette. Petrichevich-Horváth Lázár reformkori divattudósító egyik írásában olvashatjuk, hogyan látta vendégül külhoni ismerőseit angolosan. "Két angol lépe be szobámba, kiket egy csésze theára, s egy duczatka burgonyára meghívék. Minap megint nálam reggeliztek, s ha igaz mit állítanának, tökéletesen a l'anglaise sonkás szeletek, vajas pogácsák jól megsózva, sőt még sült kappany is díszíté asztalunkat."
Szakácskönyveink szórványosan bár, de már a 18. század második felében említik a teát. Az 1800-as évektől általánosan jelen van. Leírták elkészítési módját is. Ezeknél különösebb eltérések nem voltak.
A forrázatot különféle keverékitalok elkészítésénél is alkalmazták. A teával készített meleg puncsot csaknem valamennyi szakácskönyv említi csakúgy, mint a belőle készített fagylaltokat, parfékat és felfújtakat. Bő választék található bennük a hosszabb ideig eltartható édes és sós teasüteményekből.
Az új ital otthonra talált a cukrászdákban is a 19. századközepe táján. Szalont idéző miliőjük jól illett a teázás hangulatához. A kínálat meghatározta a vendégkört: előkelő hölgyek és édességkedvelő urak találkoztak itt. Az apró asztaloknál a tea mellé szívesen fogyasztottak teasüteményeket, tortákat, vagy ittak egy-egy pohárka likőrt. (A tea aromáját, a sütemények ízét itt nem rontotta nehéz pipafüst, minta kávéházakban.)
Széchenyi István, akinek a cukrász szavunkat is köszönhetjük, szívesen teázott hölgytársaságban és gyakran járt cukrászdába. Az 1840-es években politikai és hivatali működése, a Duna-hajózás, a Lánchíd és a Tisza szabályozása miatt sokat tartózkodott Bécsben. Rendszeresen megfordult Demel cukrászdájában is, hogy egyetlen alkalmat sem mulasszon el ügyének sikerre juttatása érdekében.
Előkelő vendégei voltak a budai várban 1827-ben alapított Ruszwurm cukrászdának. Cseresznyefa bútorzata, felkelő napra emlékeztető órája, kényelmes pamlagai ma is a régi időkre emlékeztetnek. A vitrinekben még látható néhány azokból az asztaldíszekből, melyek egykor (a porcelán terítékekkel együtt) nagy hírre tettek szert. Nem egyszer kölcsönözték őket fényes estélyekre. Pesten a reformkorban nevezetes volt Fischer Péter "Hébé istennőhöz" címzett cukrászata. Fényűzően berendezett Szervita téri boltjához "társalkodószoba" is tartozott, ahol újságok és folyóiratok állottak a vendégek rendelkezésére.
Kugler Henrik 1858-ban alapította cukrászatát a pesti József téren. A sajtó a nyitás évében így írt róla: "... már is sok előkelő társaságot fogad ízléses szalonjában, hol a kitűnőleg szolgáltatott chinai és orosz théán kívül a theasütemények egy különös nemével a legjobb fagylaltot lehet enni. Az arisztokrácia igen látogatja."
Sok kedves cukrászda szerzett hírnevet magának vidéken is. Például a debreceni Caderas, a nagyváradi Finy, a pécsi Caflisch, a miskolci Roráius.
A kávéházakban a kávé mellett kezdettől fogva kínáltak teát is. A Pozsonyi Kalmár Társaság egy 18. századi jegyzőkönyvében a kereskedők arról panaszkodnak, hogy a kávésok mindenfélét árusítanak, holott csak kávé, tea és csokoládé kimérésére van engedélyük. A teának reggeli és uzsonna idején volt nagy keletje. Az Angol Királynő Szálloda kávéházában rendeztek be először úri dámák részére hölgyszalont a 19. század közepén, az akkor még újdonságnak számító thonet bútorokkal!
Gvadányi József a 18. század végén írt "Egy falusi nótáriusnak budai utazása" c. könyvében még csak a kávézást ostorozta. Az 1859-ben Tatár Péter tollából "A meghalt Peleskei Nótárius feltámadása és újra visszaköltözése az Örök életbe" címmel megjelent folytatásban már sor került a teára is. Úgy tűnik, a fél évszázad alatt megváltozott az ízlés, növekedett a tea népszerűsége. A teázás az alsóbb néprétegeknél urizálásnak számított. Tatár Péter "feltámadt" nótáriusa, amikor betért Pest egyik "kofakávéházába", a Két pisztolyba, megbotránkozva látta, hogy a parasztok szépen kiöltözve biliárdoznak, csibukoznak, teáznak.

Ott, egyik szögletben, mint valami Grófné,
Selyem kendőben ült több Leány és Pórné,
Tafotából vala az ő Viganójuk,
Ezüstgombos mándlis az ő Gavallérjuk.
Théát, Kávét, Puncsot parancsolgatának
Férfiakkal együtt ott ivogatának.

A másik asztalnál gatyás pórok ültek,
Azok is kényesen ott théát szürcsűltek,
A Nótárius nézett, összecsapva kezét!
És nagy sóhajtással csóválgatta fejét,
Hogy a jó magyar nép már ugyan hová lesz,
Ha a Fő városban már illyeneket tesz!

És meg nem állhatván szó né'kül e dolgot,
Odament hozzájuk s e képpen szólott:
"Hallja kigyelmetek, tán a kórság bántja,
Hogy a Théa után a száját ugy tátja?
Az a Théa nem a magyaroknak való,
Hanem - higyjék Kendtek - csak betegtápláló!"

A szabadságharc idejéről maradt fenn egy érdekes történet, melyet Degré Alajos visszaemlékezéséből ismerünk. A sereg az Alföldön állomásozott. Egy este, vacsora után a katonák kaptak valakitől egy kis teát és cukrot. Megörültek neki és elhatározták, hogy nyomban megteáznak. Elő is vették a bográcsot, melyben nemrég még paprikást főztek. Abrakos tarisznyával szépen kitörölték. Igen ám, de nem volt vizük. Mit volt mit tenniük, a teát megfőzték borban. Ízlett nekik.