BELÜLRŐL FESTETT KÍNAI TUBÁKOS FLAKONOK

– Milyen takaros kis üvegcse! – gondolja az ember, mikor kezébe veszi ezt a néhány centiméter magas, bölcs mondások kalligrafikus írásjegyeivel, tájképek, alakok, mesebeli vagy mindennapos jelenetek finom, színes rajzolataival díszített tubákos flakont. Ám, ha alaposabban szemügyre veszi, ujjaival végigsimítja az üveg felszínét, rádöbben, hogy valami egészen különleges tárggyal találkozott, amely nem kívül, hanem belül van festve.
Ez az eljárás hihetetlen ügyességet kíván az alkotótól, hiszen az üveg rendkívül szűk, mindössze néhány milliméteres torkán kell áthatolnia megfelelő szögben hajlított, vékony ecsetjével, hogy elérje belsejét, amelyet azt a látszatot keltve fest meg, mintha a kép a külső felszínen keletkezett volna. A kis flakonokat mindig átlátszó üvegből vagy hegyikristályból készítették, majd belülről érdesítették, hogy a tus vagy a festék megtapadhasson a felületen.
A művészi miniatúra festésnek ezt a módját valószínűleg a lingnani iskola egyik alapítója, Kan Hszüan-ven fedezte fel, akinek a legkorábbi ismert munkája 1816-ból való. Az ő nyomába lépve mások is készítettek belső festésű tubákos flakonokat, de csupán elvétve. E művészet csúcspontját a 19. század végén érte el, a pekingi iskolával, amelyet az 1870-es évek végén Csou Lö-jüan alapított.
A belül festett üvegcséken kívül a kínai mesterek más tubákos flakonokat is előállítottak borostyánkőből, teknőspáncélból, elefántcsontból, jádéből, kalcedonból, de fából, fémből, kerámiából is. Eredetük a 16. századra tehető, amikor a Ming-dinasztia idején egy portugál misszionárius kezdte a tubákolást elterjeszteni Kínában.
A tubák vagy burnót élvezete eredetileg az amerikai indiánok szokása volt. A pácolt és szárított dohányt finom porrá őrölték, majd a port hüvelykujjukra szórták, innen felszippantották az egyik orrlyukukba, miközben a másikat befogták. A nikotin így az orr nyálkahártyáján át jutott be a szervezetükbe füstölés nélkül, mellesleg kiszűrve a kátrány káros hatását, amely a cigarettázáskor keletkezik.
Amerika felfedezése után a spanyolok és portugálok népszerűsítették Európában a tubákolást, amelynek fénykora XIV Lajos idején a francia királyi udvarban volt.
A tubákolás keleten azért tudott gyorsan elterjedni, mert ott tiltották a „füstös” dohányzást. A 20. század elejére azonban a helyzet megváltozott, a cigaretta kiszorította a tubákot, de nem a tubákos üvegcséket, amelyeket ma is éppen olyan aprólékos kézműves munkával, ízléssel, művészi érzékkel állítanak elő, mint egykor. Legkiemelkedőbb darabjait a nyugati féltekén két nemzetközi társaság is gyűjti és tanulmányozza.A nálunk kapható kis flakonokat és a hasonló technikával készített tojásokat egyedi, különleges kivitelük avatja értékes, vonzó ajándékká. A rajtuk lévő, finom ecsetkezeléssel belülről festett miniatúrák Kína távoli, titokzatos világáról vallanak.

Az üveghátlapfestés ismeretes volt Európában is a német és cseh népművészetben, de igazi tökélyre a kínaiak vitték. Bonyolult technikai megoldással az olajfestéket fordított sorrendben kell felrakni, először a fényeket és legutoljára az alapot.
A kínaiak ugyanezt a technikát alkalmazzák a belül festett tubákos üvegflakonoknál.