Terebess
szórólapok
«
szórólapok listája
AZ ÖSSZECSUKHATÓ JAPÁN LEGYEZŐ
A
japánok nem híres feltalálók, de mindabból, amit másoktól átvesznek, jobbat
és kisebbet csinálnak.
Az
időszámítás utáni első évszázadokban a legyezők összehajtható fajtáját is
ők ötlötték ki – a legenda szerint a denevér szárnya, a tudós találgatás szerint
a biró pálmalevél bordái inspirálták őseiket, de technikailag mindenképpen
a kínaiaktól átvett merev papír legyezőkből újították. Hamarosan az lett legfőbb
kivitelük vissza Kínába. Sőt – kínai közvetítéssel – az első japán exportcikk
Európába. Az 1500-as évek végére a kínai piac telítődött, és nem áhították
többé a hajtogatható export legyezőt. De a japán kereskedők nem engedtek,
felbérelt kalózokkal kényszerítenék rájuk a nemkívánt árut. Elgondolkoztató,
ugye...
A
japánok imádják az összecsukható dolgokat – lampiont, paravánt, batyu-kendőt
(furoshiki), ernyőt (az összecsukható esernyő-nyél is japán találmány).
Az ágyukat is – ami földre terített derékalj csupán – nappalra összegöngyölik
és faliszekrénybe zárják.
Az
összecsukható legyező a japán kultúra metafórája lehetne; a geometria nyelvén
szólva a kétdimenziós síkot egydimenziós vonallá zsugorítja. Rögtön el is
lehet rakni a kimonó ujjába. A japánok számára a legyezés a valóság meghívása,
magukhoz tessékelése – a legyező összecsukása pedig a valóság egyfajta fogalmak
nélküli megragadása, majd megőrzése, mondhatnánk „zsebre-vágása”.
Ezért
olyan alkalmas szimbólum a vallásos ceremóniákhoz, az udvari öltözet tartozéka
is, nélkülözhetetlen a hagyományos japán színpadi tánchoz, a dráma minden
fajtája, különösen a nó és a kabuki számára, számtalan rítushoz
a teaszertartástól a temetésig.
Félkör
alakja – olyan, mint a szent Fuji-hegy – már önmagában is gyönyörű
a japán szemnek. Ezért előszeretettel festenek rá; a legyező magukkal vihető,
összecsukható festmény. Kinagyított változataikat eleve a falra szánták, ez
is cserélhető, összehajtható, eltehető, akár a távol-keleti tekercskép – a
japánok irtóznak az állandó képektől, hiszen minden évszakhoz más és más illik.
Nálunk
a legyező egzotikus szobadísz, némelyek gyűjtik is, de ne feledjük, a legyező
hűs szellő keltésére is használható.
