Terebess-gyűjtemény
Antik japán kimonók

 

Gyűjteményünk

Gyűjteményünkben megtalálható egy tomesode, egy houmongi, egy komon és egy furisode kimonó; japán hernyóselyemből készültek (a bélésük is), kézi varrással és festéssel, így mindegyik darab egyedi.

Korukat 60 és 100 év között állapították meg.

A houmongi kimonón öt címerjelzés található, illetve 24 karátos arannyal szőtték át a kézi festésű mintákat; ebben a viseletben "akár a császár előtt is meg lehetett jelenni", annyira előkelő. Anyaga kreppselyem, mely a legnemesebb a kimonó-selymek között.

A tomasode darab szintén címerrel jelzett, kreppselyem anyaga nem festett, hanem nyomott mintás, különlegesség; korát tekintve ez a legidősebb.

Kifejezetten nyári viselet a komon kimonónk; ezt a többivel ellentétben nem látták el belső selyemréteggel,
így nagyon könnyed és kényelmes. Stencil eljárással festett, majd minden egyes apró mintáját kézzel festették körbe. Anyaga kreppselyem.

A legösszetettebb, s talán a legdíszesebbnek a furisode mondható. Japánban a legkedveltebb kimonótípus. Külön alsóruházat (természetesen az is kézzel - shibori technikával - festett, tiszta selyem) tartozik hozzá. A mintákat itt is aranyfestékkel rajzolták át. Anyaga kreppselyem.

Gyűjteményünkben található több obi (kimonóhoz tartozó öv), haori (kabát), illetve egyéb kiegészítők.

 

A kimonó története

A kimonó, (着物) - szó szerinti jelentése: ruha, viselni való ruha - a japán nemzeti viseletet jelenti. A kimonó szót eredetileg minden viselt ruhára használták, csak később korlátozták egy bizonyos ruhadarabra. A kimonóról általánosságban elmondható, hogy szabása kiterítve egy T betűt formáz, a nyugati kultúrkörben az ilyen szabású ruhákat leginkább köntösnek nevezik.

A kimonó a legtöbb nyugati öltözéktől eltérően nem követi a test vonalát, a szabásvonala szögletes. Tradicionálisan a köpeny jobboldali végét hajtják rá a baloldalira - fordítva csak a halottakat ravatalozzák, ezért úgy tartják, élő személyre ez balszerencsét hoz.

A kimonó ázsiai közvetítéssel vált Japán nemzeti viseletévé, de elõtte számos változáson ment keresztül. Az első kimonó-szerű viseletek a Yamato-korszakban (Kr. u. 250-710) jelentek meg a nők körében, ezt akkor kinu-mo névvel illették, és leginkább egy redőzött, földig érő selyemszoknyából, illetve hosszú ujjú felsőrészből állt. Ez leginkább koreai hatásra utal.

A Nara-korban (710-784-ig) megindult az intenzív kereskedelmi viszony Kínával, így az országban erős kínai hatás figyelhető meg a kultúra minden területén - így a viseletekben is. A hölgyek a kínai udvari etikett szerint öltöztek, amely előtérbe helyezte a színeket és a virágmintákat; a férfi viselet pedig igyekezett a testalkatot minél robosztusabbnak láttatni: bő szárú nadrágok és bő ujjú ingek voltak divatosak, amelyeket az ízületeknél leszűkítettek, ezáltal "puffosítva" az anyagot.

Az igazi áttörést a kimonó történetében mégis a Heian-kor (794-1192) hozta. Az öltözködési szokásokat a kilencedik század derekáig a Tang-dinasztia udvari viseletei diktálták: ezeket másolták az előkelők, az ő ruháikat pedig a szolgálók. A viszonylag békés időszakban virágzott az udvari élet, a szerelmi líra, és a fokozott esztétikum iránti hajlam, amely elsősorban a ruhák minőségének ugrásszerű javulásában, és az eltúlzott méretekben nyilvánult meg. A korszak női kimonójának neve junihitoe ( 十二単, kana じゅうにひとえ), amely legalább tizenkét köntösből állt, de rangtól és gazdagságtól függően akár a húsz réteget is elérhette. Mindehhez hosszú, simára fésült hajviselet (tarekami) társult, a konty és a hajdíszek nem voltak ismertek.

A Heian-kor más módon is rányomta bélyegét a későbbi divatra: ekkor vált szokássá, hogy a férfiak is felsőruházat gyanánt hordják azt a köntöst, amely a junihitoe legfelső rétegét képezte, és általában a legdíszesebb volt (valamint a legnagyobb is, hiszen az összes többit be kellett fednie). Hogy elegánsabb benyomást keltsen, a köntös alját henger formában vastagították meg és varrták fel - ez lett az elődje a későbbi esküvői kimonóknak (uchikae), illetve a színházi kimonóknak is. A "Heian-kori hölgyek" máig népszerű kimonó minta.

A Kamakura- (1192-1333) és a Muromachi-korszakban (1336-1573) következett be a szamurájok felemelkedése. A ruhákat korszerűsíteni kellett, így a sok egymásra boruló réteg és lefelé bővülő fazon helyett az egyenes, praktikus szabás lett divatos. A Muromachi-korszakban élte Japán a középkor legszegényebb éveit, így a ruhák kialakítására az anyaggal való takarékosság jellemző. A férfi (szamuráj) viselet neve hitatare, ez formájában már erősen emlékeztett a mai kimonóra.

Az Edo-korban (1600-1867) az ország fellélegzett a polgárháborús évek után, így ismét volt lehetőség a művészeteknek hódolni. A hajviseletek ekkor kezdtek egyre bonyolultabb formákat ölteni, illetve a színjátszás, valamint a gésa-életmód elterjedésével az öltözködés kifejezőbbé válása is megfigyelhető. A férfiak között elterjedt a hakama (袴, egyfajta bő szárú nadrág, amit legtöbbször a kimonó fölé vettek) hordása, amely később praktikus okokból (lovaglás) önálló viseletté vált. A szamurájok feleségei és az udvarhölgyek, hogy szellemiségében elkülönüljenek az "önmagukat áruló", a kimonót reklámtáblának használó pórnéptől, egyszínű, leginkább fehér kimonókat hordtak, azok fölé pedig drága uchikae-köntöst.

Ugyancsak az Edo-korra tehető a kimonófestési eljárások elterjedése, elsősorban a yuzen-zome technikáé, amely leginkább a stencilezéshez hasonló. Az elegáns kimonók egyáltalán nem, vagy alig voltak díszítve, a kevesebb: több elve alapján; ugyanakkor a paraszti lakodalmakban, vagy az egyszerűbb nép körében népszerűek voltak a színes és eltúlzott minták is.

Az Edo-korszak végén már érezni lehetett a változás szelét, és Japán az európai forradalmi hullám utórezgéseként megbuktatta a sógunátust, helyreállítva a császárságot, és új, virágzó korszakot kötve ezzel Meiji (1868-1912) nevéhez. A kimonó elnyerte mai formáját, s elsősorban a kiotói gésák hagyományőrzésének köszönhetően ma csaknem mindent tudni lehet a korabeli kimonóviselés jellegzetességeiről és jelképrendszeréről. Inkább a motívumok gazdagodásáról van szó, mintsem a kimonó formai változásáról. A kimonóhoz kapható kellékek és kiegészítők tárháza ugyancsak hatalmasra bővült.

Az ezt követő Taisho-kor (1912-1926) kimonói szolgáltak mintául az egész huszadik század kimonóviseletének. A második világháborús vereség és a nyugati hatás következtében a kimonó először a férfiak köréből tűnt el teljesen, majd lassan a nők is nyugati stílusú ruhára cserélték az utcai viseletet, noha otthon, különösen nyáron szívesebben hordták a számukra kényelmes, megszokott ruháikat.

Napjainkban a kimonó már kizárólag alkalmi viseletnek számít: a gyerekek a sichi-go-san (szó szerint: hét-öt-három, az ennyi idős gyerekek ünnepe Japánban, amikor elviszik őket a legközelebbi templomba és hagyományosan megünneplik, hogy "megérték ezt a kort") alkalmával viselnek csak kimonót. A felnőttek közül a lányok a Seijin-no-Hi (a felnőttkor elérkezte, minden évben január második hétfőjén tartják, és minden az éppen 20. évét betöltött fiatal részt vesz rajta) alkalmával kapnak egy furisode (振袖) nevű kifejezetten hajadon lányoknak szánt, hosszú ujjú, díszes kimonót.

Ezt leszámítva kimonót leginkább esküvőn, temetésen, teaceremónián szokás viselni. A kimonó nyári változata, a yukata, amely pamutból készül és mindössze egy rétegből áll, nagyon népszerű viselet Japánban mind a mai napig; ugyanis kényelmesebb benne elviselni a hőséget. Nagyon sok vidéki szálloda és fogadó ad fürdőköpeny helyett vagy mellett a szálloda emblémájával ellátott yukatát a vendégeknek, hogy azok a hotel területén abban közlekedjenek; illetve ez a hagyományos viselet a nyári tüzijátékok nézéséhez is.

Néhány divattervező, mint Hanae Mori, illetve néhány kimonó gyártó cég, mint a Suzunoya, igyekeznek közel hozni a kimonót újból a fiatalokhoz, ezért elterjedtek az egészen modern minták is: leopárd-minta, Pucci-minta, illetve egyes Disney rajzfilmekhez dedikált kimonófestések is.

 

A kimonó fajtái

A kimonó típusai között külön kell választani a formai elemeket és a díszítő mintákat. Formai szempontból különbséget teszünk férfi és női kimonó között, illetve a női kimonókon belül elkülönítjük az esküvői viseletet. A fennmaradó rész csakis az alapján oszlik meg, hogy az adott kimonóhoz mennyi anyagot használtak fel.

A kimonó mértékegysége a tan, egy tan egy 12 m x 37 cm hosszú csíkot jelöl egy bizonyos anyagból. Egy tradicionális női kimonó alapanyaga egy tan, egy furisode (lányoknak való) kimonóhoz, vagy a gésák tánchoz viselt kimonóihoz két tan anyag szükséges. A női kimonó egy darabból áll, melynek két oldala szimmetrikus egymással. A kimonó ujjai nem egyenesen bővülnek, hanem az alkar és a csukló közötti részen található egy lecsüngő, zseb szerű rész - ez az, ami a tölcsérujj benyomását kelti.

Tomesode

A férjezett, illetve idősebb hölgyek alkalmi viselete a tomesode (留袖). Általános jellemzője, hogy egyetlen alapszínnel rendelkezik, amely komolyabb alkalmakkor (pl. temetés) fekete (kurotomesode), máskor bármilyen színű (irotomesode). A kimonó alsó részén, vagyis a boka és a térd magassága között egyetlen, nagyméretű, és összetett minta fut körbe. A Meiji-korban és a Taisho-korban ez a minta tökéletesen szimmetrikus volt, és az alap háttérszín legtöbbször élénk kék, mályva vagy piros volt fiatal asszonyok esetében, idősebb hölgyeknél világos pasztellszínű.

Mivel manapság fiatal nők ritkán hordanak tomesodét, így a színes alapúak szinte teljesen eltűntek a piacról. Családi események, mint esküvő vagy temetés során, ha a család rendelkezik ilyennel, akkor fel kell tüntetni rajta három, vagy öt helyen a címert (mon) is. Az egyes antik kimonók utólagos azonosításában hatalmas szerepe van ennek, mivel a Monten-ben (a japán címerkatalógus) mind a 4590 japán nemesi család címere megtalálható.


Címer a tomesode kimonónkon

Houmongi, tsukesage

Ez a két kimonófajta szabásra megegyezik a tomesode alakjával. Mindkettőt látogatóba, vagy vendégek érkezéséhez vették fel. A háttér itt is egyszínű.

A tsukesage (付け下げ) esetében a mintázat csaknem megegyezik az irotomesode (色留袖) mintájával, de itt a kimonó alján található motívum asszimetrikusan, a vele ellentétes oldalon lévő ujjon kicsiben megismétlődik.

A houmongi (訪問着) eredetileg ugyancsak alul rendelkezett mintával, amely azonban "felfelé törekszik", vagyis olyan benyomást kelt, mintha alulról felfelé haladna; megjelenhet a kimonó ujjának alső részén, illetve a gallér körül is.


Címer a houmongi kimonónkon

Kimono, komon

A kimono itt nem a különböző fajták gyűjtőneveként jelenik meg, hanem egy bizonyos formájában. A szabás itt is a tomesode irányát követi, de a színes háttér előtt az egész kimonót beborítja egy bizonyos mintázat, mégpedig arányosan. Ezt a fajta kimonót idős hölgyek hordják utcai viseletként, de régen ez volt a mindennapos ruházat vásárláshoz, sétához.

A komon a kimono olyan változata, amelyen ugyanaz a motívum (pöttyök, apró virágok, apró kocka) ismétlődik a teljes ruhán.

Furisode

A furisode (振袖) a legnagyobb, legszebb, legdíszesebb kimonó valamennyi közül. A Meiji-korban a tomesode mintavilágát követte, csak a furisode ujja kétszer olyan hosszú volt, illetve gyakran a földig is leért. Később divatba jöttek a teljes hosszában mintás furisodék, illetve az alap mintázatra ráépülő kisebb minták is. Manapság a létező összes szín- és formavilágban megtalálható, ízlésnek megfelelően; az ujja változatlanul földig ér.

Férfi kimonó

A férfi kimonó hagyományosan két részből áll: egy nadrágból (hakama 袴) és egy kimonó-ujjú, vagyis a női kimonókat követő szabású, ugyanakkor rövid felsőrészből (haori 羽織). Régen szokás volt a férfiak számára is kimonót viselni alul, és arra húzni a hakamát, illetve a fölé venni kabátként a haorit. A színekre általában a visszafogottság jellemző: a fekete, a szürke, a sötétkék és a sötétzöld dominálnak. A férfi kimonó egyetlen igazi dísze a haori kötője volt (amely a két szárnyát középen összefogta), ezt gyakran korallból, elefántcsontból faragták és ékszerként viselték.

Uchikae

A Heian-korban kialakult felső kimonó, amelynek alsó szegélye párnázott. Ma már csak esküvőre és színházi kosztümként viselik.

Esküvői kimonó

A japán esküvői viselet rendkívül összetett, ugyanakkor sokoldalú is. Függ attól, hogy az adott esküvő buddhista vagy sintoista szellemben köttetik-e meg, esetleg polgári házasságkötésről van-e szó. De manapság már a tradíciókon felül a menyasszony ízlése is mérvadó: vannak, akik a "fehér" esküvőt preferálják, míg mások a színeset.

A hagyományos japán fehér esküvői kimonó (shiromuku) több rétegből áll: alsóruházatként egy hófehér furisode (oh-furisode), fölötte általában fehér uchikae, amely azonban lehet piros, arany, anyagában fényes szálakkal átszőtt, "hivalkodóbb" is. Az esküvői viselet kiegészítője egy díszes paróka és hozzá való kalap.

Yukata

A yukata (浴衣) anyaga a többi kimonóéval szemben nem selyem, hanem pamutvászon. Csak nyáron, májustól szeptemberig szokás viselni, és nem vesznek alá alsóruházatot. Tekintettel a mai fiatalokra legtöbbször előre megkötött obit (帯, おび) adnak hozzá.

 

Megjelenés

Régen a kimonók hagyományosan csak selyemből készülhettek, kivéve a yukatát, amelyet akkor is pamutból varrtak. A selyemnek különféle változatait használták, mint a rinzu (a damaszthoz hasonló, anyagában szőtt mintás selyem), a chirimen (kreppselyem), a kinsha (a chirimen selyem tovább finomított, nehéz esésű változata), a sha (kevésbé finom szövésű selyem), a ro (selyemszitaszövet), az aya-ori (selyemsávoly) illetve hira-ori (egyszerű szövet).

A kimonók alapanyagán felül számít még a selyem feldolgozása. Ma már a legtöbb kimonó a két forma közül az egyikbe tartozik.

Shibori

A shibori technika leginkább a batikoláshoz hasonló. Egy rongylabdával viszik fel a festékanyagot a selyemre, ezzel alakítva ki a mintákat. A shibori technikának kialakultak további vállfajai is:

- Tsujigahana - a technika csaknem ötszáz éves, Itchiku Kubota volt a leghíresebb művésze, aki az Edo-korban élt, és az akkoriban tsujigahanának nevezett technikát alakította át, és alkotott gyönyörű mintákat; attól kezdve pedig csak az általa kifejlesztett metódussal festett kimonókra használták. A szokásos shibori technikát utólag gyakran aprólékos kézifestéssel látják el, kitöltve a nagyobb terű motívumokat.

- Kanako - a kanako szó őzet jelent, a mintázat az őz hátán található pöttyök után kapta a nevét; a festéket elszórtan, pöttyözve viszik fel az anyagra.

Yuzen

A yuzen-technika a Genroku-korban (1688-1704) alakult ki, és Miyazaki Yuzensai festőművész nevéhez fűződik, aki Kiotóban élt. A yuzen technika egyik fajtáját ezért nevezik kyo-yuzennek, míg a másik híres festési technikát kaga-yuzennek nevezik.

A yuzen eljárás során évszázadok óta változatlan recept szerint készülő, csupa természetes anyagból álló festékkel aprólékosan díszítik a már készen megvarrt, egyszínű kimonót. Az ilyen kézi festés során természetesen minden darab különbözik, ezért csillagászati összegekbe kerül.

Régen Japánban volt hagyománya annak, hogy a még fel sem szabott egy, vagy két tan hosszúságú selyemre előre festették fel a mintát, annak pedig a kiszabása és az összeállítása során a helyére kellett kerülnie. A frissen festett kyo-yuzen textíliákat aztán Kiotó folyójában, a Kamo-ban évente egyszer, a yuzen-nagashi ünnepén egyszerre áztatták meg. Általában ez volt az első és utolsó alkalom, hogy a mintát víz érhette.

 

Modern eljárások

Napjaink kimonói már sokkal viselő-barátabbak múlt századi társaiknál. Ma már készülnek kimonók műselyemből, elasztánnal kevert selyemből; a mintázatokat pedig kézi festés helyett leginkább az anyagában szőtt motívumok, a kitöltő hímzés, esetenként a nyomtatott motívumok váltották fel.

A ma készülő kimonók már mosógépben is moshatóak, míg a régi típusú selymet egyáltalán nem érhette víz: ez az anyag elszíneződéséhez vezetett volna. A nagyon drága, kézzel festett kimonókat, ha folt esett rajtuk, teljes hosszukban folyó vízbe áztatták, ám ez legtöbbször csak halványított a folton, és azt nem távolította el.

Az antik, jó állapotú kimonók családon belül öröklődnek; nem ritkán muzeális értéket képviselve. Az ilyen darabok a gondos tárolásnak és összehajtogatásnak köszönhetően a mai napig viselhetőek.

 

Színek és minták

A kimonó alapszíne és mintázata függött a társadalomban betöltött státusztól, és sokkal inkább az illető származását, mintsem ízlését tükrözte. A huszadik században minden évtizednek megvolt a maga divatos motívum-rendszere, amely sűrűn visszaköszönt az akkoriban varrott darabokon.

 

Japán obi típusok

Az obi a kimonó megkötésére és díszítésére használt széles öv, férfiak és nők is hordják. Anyagát tekintve a legegyszerűbb pamuttól a legfinomabb kézi festésű selyemig mindent felhasználtak.

A férfi obi átlagosan 5-6 cm széles, és minimum 2 méter hosszú. Általában sötét színű, a leggyakoribb a fekete vagy kék árnyalat, és kevésbé díszes, mint a női obik. A legeltejedtebb típusa a kai no kuchi (貝の口), a női obival ellentében ezt a hason, a gyomor fölött kötik meg.
A női kimonó obik minimum kétszer ilyan szélesek, és jóval hosszabbak is. Kétségkívül nagyon dekoratívak és színesek, bár ez a viselő korától, a kimonó típusától és az évszaktól is függ.
A női obit legalább kétszer tekerik körbe a testen,  és magasan, a mellkason kötik meg. A férfiakkal ellentétben a nők a hát közepén különböző megkötési formákkal emelik ki az obi szépségét.

Maru obi

A leghivatalosabb viselet: egész hosszában, mindkét oldalon díszített. Meghatározott szélessége 33 cm, azonban egyedi megrendelés alapján lehetőség volt kisebb méretek készítésére, amennyiben a vevő ezt kívánta.
Anyaga mintás brokát vagy szőttes, melyet gyakran aranyszállal díszítettek. Nagyon népszerű volt, azonban elképesztő ára és súlya miatt manapság legtöbbször hivatalos alkalmakkor és esküvőkön hordják.


Maru obiaink mintázata.
Hosszuk 3,8 m, szélességük 33 cm.
A jobb oldali mintája 24 karátos arannyal átszőtt.

Fukuro obi

A fukuro obi már kevésbé hivatalos, mint a maru, s az 1920-as években jelent meg. Finom brokát anyagának körülbelül 60%-án található minta, s a maruval ellentétben itt csak az egyik oldalon – azonban a belső oldalon is előírás a brokát vagy selyem anyag használata.
A fukuro hossza és szélessége megegyezik a maru obiéval, így ez is viselhető kevésbé fontos eseményeken.

Nagoya obi

Nagoya városában jelent meg 1912 és 1926 között. Napjaink legkényelmesebb obi típusa, mert könnyebb, mint a maru vagy fukuro. Jellemzője, hogy egyik felét összevarrták, míg a másik része széles maradt. Annak ellenére, hogy olcsóbb, mint az előző két típus, elképesztően szép és ésszerű.


Nagoya obink arannyal átszőtt díszítése.
Hossza 2,9 m, szélessége 15, illetve 30 cm.

Hanhaba obi

A hanhaba obi fele olyan széles, mint elődei, általános otthoni viselet, azonban hordják még haori alá, ajánlják gyermekek kimonójához, vagy a nyári yukata (pamut anyagú kimonó) öltözékhez.
Készítése és díszítése jóval egyszerűbb, mint a többi obié, azonban előfordul, hogy a díszesebb darabokat régi maru obiból készítik.

Egyéb típusok

A gyemekek obija általában nagyon világos színű. Leggyakrabban stencilezéssel festett, ritka a bonyolult szövés és díszítés.

Ezek mellett fontos még az egyszerű fekete obi: a legfinomabb selyemből szövik, és alig láthatóan díszítik; a hagyományos gyászviselet része.

A tradícionális japán esküvőn a menyasszony fehér obit visel. Az Edo-korban az özvegyek hordtak fehér obit, ezzel jelezve, hogy soha többet nem házasodnak; emiatt a nagyon régi fehér obikat nem lehet az esküvőn használni.

 

Haorik

A könnyű kabátkát általában utazáskor veszik rá a kimonóra. A haori szó a haoru igéből származik, mely azt jelenti: felvesz. Férfiak is hordják hakamával, ünnepi alkalmakkor. A haori mint női viselet, az Edo-korig nem volt szokásos, mígnem a város örömnegyedében élő gésák utánozni nem kezdték a férfiak ruházkodását.
Asszonyok főleg azért hordanak haorit, hogy megvédjék kimonójukat az esőtől vagy piszoktól. Rendszerint levetik és összehajtják mielőtt belépnek valahova.
Különböző hosszúságban készülnek. A hosszú igen sikkes darab. A közepes hosszúságú általános viselet, míg a rövidet otthon hordják. Formális és félig formális viseletként létezik fekete és színezett haori is. A fekete selyemből vagy kreppből készül, hátán családi címerrel, ez a kuro montsuki.


Haorink festett selyembélése.


Kuro montsuki selyem haorink belső illetve külső mintázata.


Kreppselyem anyagú haorink.


Fémszállal átszőtt fehér haorikötő: hossza 20 cm.

 

Kiegészítők

Obi jime

Az obit körbefogó zsinór hangsúlyozza az obi és a kimonó szépségét. Lehet fonott és varrott. A zsineg kerek, lapos vagy négyszög alakú. A fonott zsinór kimondottan a hozzá való fonalból van, a varrott selyem, szatén és arany brokátból készül. A varrott zsinórokat kötik fel ünnepi kimonókhoz.


Tiszta selyem (némelyik fémszállal átszőtt) megkötők (obi jime) kimonókhoz,
obikhoz. Átlagos hosszuk 1,6 m.

Geta

Emelt talpú fapapucs yukatához vagy általános viseletű kimonóhoz. Császárfából (paulownia), esetleg cédrus, ciprus, gesztenye vagy tölgyfából gyártják. Néhány geta megtartja a fa színét, néhányat fehérre festenek. Tabit nem húznak hozzá. A pántok bársonyból vagy bőrből vannak.


Geta: nevét "klik-klak" hangja után kapta.
Általános viselet kimonóhoz.


Japán módra így hajtogatjuk össze a kimonót

Szöveg Forrás
Norio Yamanaka: The book of kimono (1982)
Liza Dalby: KIMONO - Fasioning Culture (1993)
http://terebess.hu/
http://en.wikipedia.org/