Tibbeti bútorok
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Tibeti bútorok

A hagyományos tibeti bútorok alapvetően három főbb csoportra oszthatók: láda (vagy doboz), amely a tetején keresztül válik hozzáférhetővé; a szekrény, amelynek elején ajtó vagy ajtók találhatók; és az asztal.

A doboz (gam) Tibetben tulajdonképpen ládaként használatos, amely éppúgy alkalmas otthoni tárolóeszközként, mint útiládaként. A legjellemzőbb tibeti láda fából készül és színes festéssel díszített. A leggyakoribb díszítő motívumai, festett témái, a különböző buddhista szerencseszimbólumok, Buddhát és a buddhista tant jelképező ábrák és a jellegzetes tibeti sárkány (glu)-motívum. Ezekre a bútorokra általában jellemző, hogy ellentétben az európai hagyománnyal, Tibetben nemcsak a bútorok hátlapját, hanem annak oldalait sem díszítik, sőt sok esetben még csak nem is festik.

A szekrény egy kisebb változatát (gtor-gam) eredetileg a rituális célokra, vallási szertartások alkalmával használt lisztből és vajból készített szobrocska, a gtor-ma tárolására használták, mint ahogy azt neve is jelzi: gtor + gam ('láda'). A szekrény jellegzetessége, hogy az elején egy vagy két oldalra nyíló ajtó található. A dobozzal vagy ládával ellentétben a szekrény esetenként rövid, vaskos lábakon is állhat. Leggyakrabban szintén festéssel dekorálják. A szekrények jellegzetes díszítése a sűrű, aprólékos virág-, növényornamentika vagy buddhista történetek. A szekrény egy speciális formája a pegam, amely eredetileg a könyvek olvasásához szolgált. Az eredetileg téglaformájú szekrény tetejére helyezték a könyvet és elé kuporodva olvasták. A pegam ezt a funkcióját a kiemelt, a falhoz simuló hátlap-paneljével hangsúlyozza. A szekrények sarokrészein megjelenhet egyszerű vasalás, ajtajaikat pedig fémből vagy fából készített pántok, reteszek teszik zárhatóvá.

A hagyományos tibeti asztalok szerkezeti szempontból alapvetően két csoportba oszthatók. Az egyik a rögzített, a másik az összecsukható, behajtható lábú asztaltípusok. A rögzített vagy merevlábú asztalok a szekrényekhez hasonló módon készülnek és formájuk is hasonló. Az asztalokat csak a legritkább esetben díszítik festéssel, sokkal jellemzőbb a faragott díszítőmotívumok alkalmazása, amely különösképpen a rögzített lábú asztalok esetében nagyon impozáns. Oltárként is asztalokat használnak, amelyek mindig kitűntetett szerepet kapnak mind a kolostorokban, mind a magánházakban. Oltárasztalként kizárólag merevlábú asztalt használnak. Az oltárasztalok mindig magasabbak, mint pl. az étkezéshez használatosak. Az összecsukható asztalt a nomád életformából örökölt praktikum és kényelem hozta létre, de ennek ellenére, multifunkcionális jellegének köszönhetően mind a kolostorok, mind a magánházak kedvelt asztaltípusa.

Tibetben nem nagyon használtak és egyáltalán nem készítettek székeket, de még ágyakat sem. A belső-ázsiai népekhez hasonlóan egyszerűen a földön aludtak vagy fadeszkán, amelyre vánkost helyeztek, és jobb esetben filccel, pokróccal fedték be.