Antik bútorok Kínából
Kisszekrények
(1)
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Kínaiul a szekrényre, az egyes szekrénytípusoktól függően, a gui és a chu szavakat használják.A gui már a legkorábbi időkben feltűnik, mint egyfajta dobozka, amiben élelmiszert vagy értékes tárgyakat tartottak. Guinak nevezték meg ugyanakkor, a ládaszerű lábon álló bútordarabokat is. A gui szót a későbbiekben általánosan a nagyobb méretű szekrények megnevezésére használták. Az írott források tanusága szerint az ilyen típusú szekrényekben ruhaanyagot és értékes tárgyakat egyaránt tartottak.
A nagyméretű szekrények külső megjelenésükben nagyban különbözhetnek egymástól attól függően, hogy mely korszakban, vagy milyen területen készültek. A Ming-kor (1368-1644) bútorművességében terjedt el leginkább a felfelé keskenyedő szekrénytípus, mely mind a mai napig a klasszikus kínai szekrények alapformája. Ugyanakkor az egyes tájegységeknek is meg voltak a maga jellemző szekrényei. A Shaanxi-tartomány szekrényeinek robosztus, lakkozott felületei és kiegészítő baitong veretei éles kontrasztban állnak a fujiani kissebb, egyszerűbb szekrények stílusával.
A kínai szekrényekre használt másik terminus: a chu. Általában a komódszerű szekrények megnevezésére használják, de a kissebb méretű elkeskenyedő alaptípusokat is chuként nevezik meg. A kissebb komódokban hasonlóan a nagyobb szekrényekhez főleg ruhaanyagot, vagy értékes tárgyakat tartottak. A hosszabb komódok ugyanakkor az úgynevezett hosszúasztalok (tiaoan) funkcióját is átvették. A Qing-korban (1644-1911) egyre több olyan bútordarab, így szekrény is megjelent, melyek ötvözték a nyugati tipusú bútorokat a keleties formákkal. Ekkor alakultak ki a vitrinszerű szekrények.
A szekrények külön fajtáját jelentik a könyvek és tekercsképek tárolására használt könyvespolcok: shujia. A kínai könyvespolcok nyitottak voltak, bennük a könyveket vízszintesen fektetve tárolták. Fiókjaikban az írástudók elengedhetetlen kellékeiket, pecséteket, tust stb. tartottak.

BTB2247. Tálaló
festett, tájképes, antik, fenyő, (94x206x65 cm), 1 299 665 Ft
BTB2246. Tálaló
festett, tájképes, antik, fenyő, (90x196x64 cm), 1 250 000 Ft


BTB2248.
Tálaló, antik, fenyő, (83x201x55 cm), 2 500 000 Ft
BTB1951. Alacsony
szekrényke, szilfa, (50x116,5x36,5 cm), 187 000 Ft


BTB1928.
Tálaló, bükkfa, (87x130x42 cm), 333 335 Ft
BTB1918 . Szárnyas
tálaló, nyárfa, (86x103x48,5 cm), 218 750 Ft



BTB2011.
Kalapos kisszekrény, fenyő, (99x110x54 cm), 291 665 Ft
BTB1929. Tálaló,
2 fiókos, szilfa, (102x109x46 cm), 250 000 Ft
BTB2014. Kisszekrény,
kámforfa, (72x76x45 cm), 140 625 Ft


BTB1999.
Piros kis tálaló, szilfa, (93x103x41 cm), 187 500 Ft
BTB1947. Szekrény,
négy fiókos, alacsony, fenyő, (66x60x43 cm), 91 665 Ft



BTB2037.
Fekete faragott kisszekrény, szilfa, (108x97x41 cm), 229 165 Ft
BTB2036. Kis
faragott szekrény, szilfa, (105x95x40 cm), 196 875 Ft
BTB2034. Festett
piros-sárga kisszekrény, (108x102x50 cm), 250 000 Ft



BTB2213.
Tálaló, szilfa, (110,5x116x40,5 cm), 276 040 Ft
BTB2154. Tálaló,
csontberakásos, fenyő, (85x89x52 cm), 229 165 Ft
BTB1901. Tálaló
3 fiókos, szilfa, (104x101x50 cm), 197 915 Ft



BTB2054.
Tálaló rácsos, fiókos, pínea fenyő, (116x157x50 cm), 437 500 Ft
BTB2257. Szekrényke,
6 fiókos, catalpa fa, (111x111x50 cm), 291 665 Ft
BTB1962. Tálaló,
pillangó veretes, szivarfa, (102x98x47 cm), 218 750 Ft


BTB2260.
Szekrényke, ciprusfa, (76x74x47 cm), 151 040 Ft
BTB2258. Szekrényke,
ciprusfa, (74x72x43 cm), 135 415 Ft





BTB2222.
Bambusz szekrényke, (100x68x41 cm), 125 000 Ft
BTB2214. Kisszekrény,
fiókos, szilfa, (104x52x40 cm), 206 000 Ft
BTB2052. Kisszekrény,
fiókos, bükk, (85x46,5x42 cm), 102 085 Ft
BTB2178. Szekrényke,
sárga, fenyő, (93x50x40 cm), 125 000 Ft
BTB2043. Irattartó
Szekrény, 6 fiókos, (85x43x41 cm), 166 665 Ft



BTB2029.
Szekrényke, (106x86x45 cm), 206 250 Ft
BTB2221. Szekrényke,
(83x65x36 cm), 125 000 Ft
BTB2216. Szekrényke,
(100x71x34 cm), 250 000 Ft



BTB2164.
Tv állvány fiókos, szivarfa, (80x79x46 cm), 187 500 Ft
BTB1949. Tv állvány
fiókos, szivarfa (81x76x42 cm), 187 500 Ft
BTB1949. Tv állvány
fiókos, szivarfa, (78x78x43 cm), 187 500 Ft




BTB1948.
Festett éjjeliszekrény, szilfa, (60x40x30 cm), 75 000 Ft
BTB2027. Éjjeliszekrény
pillangós, fekete, (84x58x37 cm), 102 085 Ft
BTB2067. Éjjeliszekrény
pillangós, kék, (74,5x42,5x34 cm), 92 710 Ft
BTB1998. Éjjeliszekrény
pillangós, zöld, (74x42x34 cm), 92 710 Ft


BTB1291.
Szekrényke, (67x36x25 cm), 50 000 Ft
BTB2183. Éjjeliszekrény,
3 fiókos, (74x42x42 cm), 91 665 Ft



BTB2002B.
Szekrényke, (40x40x40 cm), 81 250 Ft
BTB2235. Szekrényke,
(42x32x32 cm), 43 750 Ft
BTB2235. Szekrényke,
(38x35x32 cm), 43 750 Ft