Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Tőkei
Ferenc utószava
a Virágos gyertyák, avagy egy jó házasság története
című kínai regényhez a XVII. századból
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969
Fordította Varga Ilona
A verseket fordította Károlyi Amy
Forrás: http://www.elte.hu/progmat/kultura/konyvajanlas/viragos_gyertyak.html
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Tőkei Ferenc utószava a könyvhöz:
A kínai regény, melyet most kézben tart az olvasó, a tizenhetedik században
keletkezett, szerzője ismeretlen, eredeti címe: Hao csiu csuan, "Egy jó
párválasztás története". Nem tartozik a legnagyobb és legrangosabb kínai
regények közé, a klasszikus kínai regényírás átlagterméke csak. És mégis: egyike
az európai nyelvekre legkorábban lefordított és Európában legsikeresebb kínai
regényeknek. Már a tizennyolcadik században két angol, egy francia és három
német fordítása jelent meg, azóta pedig a különböző nyelvű új fordítások száma
mintegy tizenöt. Ha a mű tárgyát röviden összefoglaljuk, nem értjük a nagy sikert.
Hiszen nem egyéb az egész történet, mint két szerelmes egyesülésének szakadatlan,
néha már idegesítő elhúzódása, a fiatalok gáncsolhatatlan erkölcsének bizonygatása,
ami pedig a mi szemünkben a prüdéria határát súrolja. Miért hát a nagy siker?
Elegendő magyarázat volna, hogy a kínai konfuciánus prüdériában gyönyörűségét
lelte az európai nyárspolgár? A nagy sikernek minden bizonnyal ez is ösztönzője
volt; de mivel magyarázzuk a regény igazi sikerét: művészileg sikerült voltát,
s vele azt a hatást, amelyet ránk, huszadik századi olvasóra is gyakorol?
Az a társadalom, amelyet a regény elénk varázsol, egy patriarkális erkölcsi
normák szerint, a család mintájára szervezett patriarkális-bürökratikus társadalom.
A két szerelmes boldogságának útjában elsősorban ennek a bürökratikus rendszernek
a korruptsága, züllötsége áll, amit leküzdeniük már csak azért is igen nehéz,
mert bennük magukban is ott él a rendszer egyik fontos támasza: a patriarkális
erkölcs. A két szerelmes ilyenformán belülről, saját ideológiájával akarja leküzdeni
a patriarkális konvenciót; s a regény lapjain sehol sem bukkan fel valamely
új társadalmi erő, amely más, új rendért szállhatna harcba. A mi regényfogalmaink
szerint a két szerelmesnek el kellene buknia, ehelyett azonban minden jól végződik:
a császár helyrehoz mindent, megbünteti korrupt hivatalnokait, az erényeseket
pedig megjutalmazza. Elrontott, konformizmusba fullasztott regényt olvastunk
tehát, vagy netalán közönséges giccset? Semmiképpen sem. Mesét olvastunk.
A patriarkális-bürökratikus kínai társadalom egyik alapvető jellemvonása volt
az évezredes stagnálás. Nemcsak regényünk lapjain, a kínai társadalmi valóságban
sem támadt olyan új erő, új osztály, amely ezt az évezredes rendet megdönthette
vagy legalább komolyan veszélyezhette volna. A patriarkális család megkövesedett
rendjéből kitörni csak nagyon kevesen tudtak: városokba sodródott parasztok,
csavargók, vándor kereskedők, kurtizánok, egyszóval a városi népesség szegényebb
rétegei, ám ezek is csak ideig-óráig tudták megőrizni viszonylagos szabadságukat,
mert a patriarkális gazdasággal nem tudtak új gazdaságot állítani szembe, ellenkezőleg,
tulajdonképpen azon élősködtek. Viszonylagosan szabadabb mozgásuk azonban alapot
nyújtott a kínai regény megteremtéséhez: a városi mesemondásból megszületik
a klasszikus kínai meseregény. S mivel a kínai valóság hosszú időre megreked
a városiasodásnak ezen a korai, kereskedői fokán, a klasszikus kínai regény
sohasem fejlődhetett "nagyrealista" regénnyé, hanem mindig megmaradt
a mese közelében, a kópéregény fokán - s a kínai viszonyok között éppen ez népi
tartalmának és művészi sikerének titka.
Elindul hát a mese, hogy - ha a valóságban ez lehetetlen - a fantázia szárnyain
segítse győzelemre angyalian jó hőseit az ördögien rosszak felett. A Hao csiu
csuan két ifjú szerelmese sohasem akármilyen rosszasággal került szembe, hanem
mindig a patriarkális-bürökratikus rendszerrel, amely tehát megcsúfolja és a
valóságban nem engedi érvényesülni saját erkölcsi normáit sem. Minden rosszat,
amivel hőseinek meg kell küzdeniük, ez a rendszer támaszt vagy tesz lehetővé.
Hőseinek erénye, becsületessége,és éleselméjűsége újra meg újra felülkerekedik
a gonosz fondorlatokon, de az áskálódás ellenük sohasem szűnik meg, minden apróság
elegendő, hogy újra felüsse fejét. A bravúros meseszövés során a regény szerzője
a fiatalok önmegtartóztatását végül is leszállítja a patriarkális morál magasságából,
és kiderül, hogy tulajdonképpen az utolsó rágalom kivédésére való. A császár
aztán helyreállítja becsületüket, ők egymáséi lehetnek, a rágalmazóknak el kell
hallgatniuk. De valóban elhallgatnak-e ezután a rágalmak? A regény szavai szerint
igen, de nekünk az az érzésünk, hogy ebben a társadalomban a fiatal szerelmesek
továbbra is veszélyben vannak. Tizennyolc fejezeten át azt tapasztaltuk, hogy
a gonoszoknak ebben a rendszerben nagy lehetőségeik vannak, s velük csak a mesés
bátorság és emberfeletti okosság veheti fel a harcot, miért vennők tehát biztosra,
hogy a császári intézkedés után hőseinket mi sem fenyegetheti többé? Így meseregényünk
ugyanakkor, amikor meséhez illően megnyugtató, optimista megoldást nyújt, érzékeltetni
tudja, - magával a mesei megoldással is - a régi kínai társadalom valódi arculatát,
valóságos kilátástalanságát is.
Az európai olvasó számára talán a hősnő, Jégszív kisasszony alakja a legmeglepőbb.
A kisasszony neve nem azt jelenti, mintha fagyos szívű volna, hanem azt, hogy
emberfeletti módon okos. Mint ahogyan népmeséinkben mindig a legkisebb fiúé
minden rokonszenvünk, mert hiszen a legkisebb és legelnyomottabb - éppúgy természetes,
hogy a patriarkális kínai viszonyok közt egy ezernyi konvencióktól béklyókba
kötött fiatal leányról szól a mese, aki ráadásul - mint Jégszív kisasszony -
egyedül él atyja házában, kiszolgáltatva még a férfitársadalom hatalmának is.
Főhivatalnok leánya ugyan, de mivel nő, a társadalom elnyomottjaihoz tartozik.
Szembeszáll az intézményes előítéletekkel, de mesés tisztánlátásra, rendkívüli
csalafintaságra van szüksége, hogy győzedelmeskedjék. Így lett Jégszív kisasszony
a keleti mesék nagy tréfacsinálóinak, rokonszenves tolvajainak és más csavaros
eszű alakjainak igen közeli rokona, akiknek szintúgy az a feladatuk, hogy a
valóságban rendszerint áthághatatlan falakon éa akadályokon a mese szárnyán
átröpítsék a hallgatót.
***
Néhány vers Károlyi Amy fordításaiból:
Mély tudással
a ravasz ne ékítse híg fejét:
silánysága kiderül, mikor nem is sejtheti.
A világ szeme elől ne rejtőzzék a derék:
a kék égben lakozó úgyis fénybe meríti.
Hogyha szívünk
nyugtalan, maradása nincs sehol;
ha fájdalom környezi, az érző szív elszorul.
Fecsegés és szóbeszéd, hogy csak gyerek s asszony sír:
amikor a szíve fáj, a hősnek is könnye hull.
Ha könyvbe néztél,
a könyvet csukd be:
nem szavak visznek a messzeségbe.
Nézz nagy hegyekre, folyók vizére:
szived és szemed csak ők nyithatják.
A szerelmes
mit se lát,
orránál nem néz tovább.
Ha elvirult a tavasz:
őszről véli: ugyanaz.
Valódi lesz
a hála,
ha jót jóval fizetsz.
De őszintétlenül
a jótett is hiába.
***
