Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a "Vámbéry Ármin Ázsiában" tartalomjegyzékére
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Jókai
Mór
VÁMBÉRY EGY ESTÉLYEN
Forrás: Életemből, II. rész, Nemzeti díszkiadás, XCVII. kötet, 379-382. oldal
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
A kiadóm meghitt estélyre.
Az mondja az alkorán: (azaz, hogy nem az alkorán, hanem én mondom; benne vagyok
már a török czitátumokban) hogy "jól esik az embernek a maga borát ihatni,
de sokkal jobban esik a más borát ihatni; ámde leges-legjobban esik a kiadója
borát ihatni." A mi a kiadó sajtója alól került ki, de még sem hírlap.
Aztán Vámbéry is ott lesz.
Az a magyar tudós, ki Közép-Ázsia rengeteg pusztáit bejárta, mint kolduló dervis,
húsz darab hasonló szent koldus társaságában, (mely koldus szerep élethű felfogásában
a magyar akadémia segélyezése által is gyámolíttatott;) s visszatérve aztán,
úti tapasztalataiért egy angol kiadótól 20 ezer forint tiszteletdíjt kapott,
herczegekkel, koronaörökösökkel együtt áldomásozott, rendjelet érdemelt ki;
egy szóval megint egyike azoknak, a kik egy csomó dicsőséget koldultak össze
a - nagy akadémia-palotájú, kevés dohányú - jaj már minekünk kopasz fejünknek!
Szerencsére három szép asszony is volt a társaságban, azok aztán kikérdezték
a messze földön járt utazót: nekünk csak hallgatni kellett.
- Hogy jött ön arra az ötletre, hogy mint koldus induljon útnak ?
-- Elődeim szerencsétlenségén okulva; abban az útban két angolt megöltek; egyiket
egy kullancscsal tölt verembe vetettek, s ott hagyták, míg a férgek elemészték
Az európait megölik ott, azért mert európai.
- Hát aztán milyen ruhája volt önnek ?
- Ruhám ? semilyen. Hanem egy pár darab nemez-rongy, varrás nélkül, a testen
átvetve! a lyukain kidugtam a karjaimat, aztán egy nagy turbán harminczöt rőf
szövetből, a fejemen körül csavargatva.
- Harminczöt rőf! Hisz az egy egész vég.
- Mohamed rendelése szerint minden igazhivő muzulmán tartozik halotti lepedőjét
magával hordani, még pedig a feje körül csavarva, s ennek hét rőfnek kell lenni.
A nagyon kegyesek azonban háromszor hetet vesznek; a ki pedig igen szent hírben
akar állani, az ötször hetet hord a feje körül.
- Hogyan találták meg önök az utat abban a nagy pusztában?
- Bizony ott mérföldmutatók nincsenek; hanem a helyett jelölik az utat az elébb
azon járt és elhullott emberek, és teherhordó állatok csontjai. Minden karaván
kötelezve van, az útban talált csontokat halomra hordani. Ezek az útbaigazítók.
- Már én csak inkább gőzhajón utazom, a hol a csirke csontokon kívül mást nem
kell összetakarítani. S mit ettek önök az úton ?
- Lisztből csináltunk pogácsát. A hol este letelepedtünk, össze gyűjtöttük a
teve trágyát, abból tüzet csináltunk, a pogácsát bele dugtuk. Ha hajnalig megsült,
nagyon jó volt, ha nem sült meg, úgy is jó volt. Én egyébiránt nyolcz hónapig
soha sem vacsoráltam, nehogy álmomban beszólni találjak s társaim megtudják,
hogy idegen nyelven beszélek.
- Az igaz, szólt egy fiatal könyvárus, ha én későn vacsorálok, én is mindig
idegen nyelven beszélek, hanem azt nem érti senki.
- Isznak-e ott bort ? ezt egy poéta kérdezte.
- Azt nem, hanem kumiszt. Ezt lótejből, tevetejből készítik, a mit bőr tömlőben
addig lötyfölnek lóháton, míg megsavanyodik; aztán elteszik: van hat hónapos
ó-kumisz is. Könyvemben látható a képen a kimérés módja. Az asszony, a ki a
kumiszt árulja lóháton ül, a tömlő a fején van, a tatár, a ki inni akar, nyújtja
neki a pénzt, a mennyi árút meg akar inni. Azzal hátra hajtja a derekát, eltátja
a száját, a csapiamé megnyitja a tömlő csapját, s ereszt a torkába a magasról,
a menynyit kivánt. Nincs rá eset, hogy a csaplárné eltéveszsze a férfi torkát,
vagy az ivó eltéveszsze a szájába lőtt kumiszsugárt.
- Aztán jó az ?
- Ittam belőle, de még a fülein czimpáját is hasogatta.
- Hát theát isznak-e ott'?
- Az északon lakó népek igen.
- Rummal ? tejjel ? czukorral ?
- Nem. Sóval és faggyúval. (Nagyon jó lehet!)
- Szépek-e a keleti asszonyok ?
- Képzeljen magának nagysád hölgyeket, a kiknek arczszinét a vastag festéktől
nem látni soha. S minthogy naponkint fésülködni restek, ha egyszer nagy mesterséggel
bevan fonva a hajuk, akkor valami mézgával, mely közé fekete festék van keverve,
egészen bemázolják a fejüket, úgy hogy azon valóságos pánczél támad. Most azután
tessék azt a jázmin és hyaczint illatot elképzelni, a miről az európai költők
énekelnek keleti dalaikban, mikor az ilyen gyantakenetre a harminczkét fokú
hő nap rá mosolyog.
- Hát költők vannak-e még keleten ? Ezt már egy rivális versíró szerette volna
megtudni.
- Nagyon mesterséges költők. Egy negyvenlapos arab könyvből hoztam egy lapnyi
leiratot, melyben, ha a betűket jobbról balra olvassuk soronkint: találunk benne
egy szerelmes történetet, ha ugyanazokat a betűket alulról fölfelé olvassuk
jobbról, akkor az földleírás, ha pedig
balrul olvassuk fölfelé, akkor történetírás, s ez negyven lapon át folyik így.
-- De már ezt magam is megpróbálom az Üstökösben !
Egy szerelmes történet, mely rendesen olvasva, az; a mi felfelé olvasva más
valami, lefelé olvasva pedig egészen más valami. Ilyen még nem volt! Ez is meglesz
a jövő évben; majd talán a nyáron.
Vámbérynek igen élénk és szellemdús előadása van, hamis lelkesüléstől és szükségtelen
kérkedéstől ment; hanem, a mit elmond, az élénk képzelettel van előadva, hogy
szinte szemmel láthatóvá tesz minden legrendkívülibb helyzetet. A mohamedán
megnyugvását, ki a pusztán szemközt rohanó porfelleg közeledtét nyugton várja,
előre szegzett lándzsával: a melyik a másiktól azt kérdené, mi baj? elárulná
vele, hogy idegen; míg húsz lépésnyi közelben kitűnik, hogy a közeledő tábor
egy roppant czebra csorda. A vad idegen népszokásokat, a vallási czerimóniákat
a nép között élve tanulta el, nem úgy, mint a kik a czivilizált Európa tudósai
közül hazánkon végig vasutazva, csodás badarságokat összeírnak.
