Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Nagy
Balázs
A
TÖBBRÉTEGŰ VALLÁSI MINTÁZAT KIFEJLŐDÉSE JAPÁNBAN
Ichiro Hori: Folk Religion in Japan, Continuity and Change - című munkája
alapján
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás:
http://balubox.gq.nu/
A legkezdetlegesebb népi hiedelmek a korai idők társadalmi berendezkedésére épültek. A társadalom szerkezetének alappillérét az ekkor még hierarchiába nem rendeződött klánok (dozoku) (4) jelentették.
Az egyes dozokuk egymással patrilineáris rokonságban álló, valamint nem vér szerinti ("fiktív") rokonságú család(csoport)okból álltak. A dozokunak a közösség egészét irányító és koordináló családját főcsaládnak (honke) (5), a neki engedelmességgel tartozó családokat alcsaládnak (bunke) (6) nevezték. Az érdekközösséget képező egyes családokat a mindennapi életben való kölcsönös segitségnyújtás (tetőfedé s, kútásás és egyéb köz-munkák) valamint a közösen végzett kultusz tartotta össze. A főcsalád -- irányító hatalma révén -- felelősséggel tartozott a dozoku egyes tagjainak tevékenységéért is: noha a külvilág felé ő képviselte a közösség érdekeit, az esetleges törvénysértésekért is a főcsalád lakolt.(7)
A kultusz középpontjában a dozoku védőszellemének (ujigami, a.m. "nemzetség-isten") tisztelete állt, mely szorosan összefonódott az egyes családok mítikus őseinek kultuszával. A dozoku összetartozásának szimbóluma a szenté ly (miya), amely a közösségi rítusok színhelye volt. Az ujigami híveinek száma szigorúan korlátozott volt, mivel kizárólag az adott dozoku tagjainak érdekét képviselte az istenség. Ezt a jelenséget (exklúzió), mely az egyes kl ánokat élesen elhatárolta egymástól "az ujigami féltékenységének" nevezték.
Az ujigaminak -- a későbbi -- más típusú istenségekkel ellentétben nem tulajdonítottak semmiféle külön funkciót, hatalma is közvetlenül kellett, hogy érvényesüljön a hívek, azaz az adott dozoku tagjainak gazdasági, társadalmi és kulturális körülményeiben.
Az istenség tiszteletének fő funkciója a tagok helyének kijelölése volt a patrilineáris- hierarchikus rendszerben. A tagok kötelezettsége a dozoku jó nevének fenntartása és az ősök kiemelkedő cselekedeteinek folytatása volt. A kultusz irányítását is a honke végezte, az évköri rítusokat is közösen, a főcsalád telkén álló szentélyben hajtották végre.
Azonban a kezdetben még viszonylagos autonomitást élvező dozoku-csoportok fejlődése és növekedése következtében, az idő haladtával, az egyes közösségek fokozatosan hierarchikusan is elkülönültek egymástól: néhányuk gazdasági felemelkedése maga utá n vonta hiedelemrendszerének terjedését és fokozatos meghatározóvá válását. A kezdeti állapotra -- a dozoku védőszellemének kultuszára -- rárétegződött a helyi domináns közösségek hajdani védőszellemének kultusza, mely merőben új típusú vallási rendszer létrejöttéhez vezetett.
Az ujigami - típusú rendszer kizáró és elhatárolódó voltával szemben az új rendszer széleskörű család- és klánfölötti követőrétegekre épített: híveit nem korlátozta egy adott társadalmi család szolgálatára, s származás és területi elhelyezkedés he lyett sokkal inkább a kultusz tárgyát képező személyes istenségbe (hitogami, a.m. "ember-istenség" ) vetett hitre fektetett hangsúlyt.
Íly módon -- a már meglévő ujigami-rendszer felé rétegződött -- hitogami-rendszer sem rendszerező, sem újrarendező funkciót nem vállalt magára. Mindenki számára való nyitottságán túlmenően másik lényeges jellemzője az ember-istenség erős eg yénisége (hatalma, sajátos képességei) és kiemelt funkciója (rizspalántázás istene, gabonabetakarítás istene, stb.) volt. Ezek a tulajdonságok közvetlenül tükröződtek közvetítőjének, a sámánnak, vagy legtöbbször sámánnőnek (himiko) m ágikus hatalmában, extázistechnikájában valamint politikai-gazdasági helyzetében. A hitogami jóindulatának elnyerése illő tisztelettel és szófogadással volt lehetséges. Ez a tény pedig erősítette a fokozatosan államokká szerveződő faluközösségek é lén álló karizmatikus sámán-vezetők politikai hatalmát. Erről ad számot a kínai Wei-krónika (Wei Chi) is:
"Az országban azelőtt egy férfi uralkodott, de utána vagy hetven-nyolcvan évig zavargások és háborúskodások voltak. Végül az emberek megegyeztek abban, hogy egy nő kormányozzon. (...) [A királynő] mágiával és varázslással foglalatoskodott és elbűvöl te a népet. Noha idős volt, nem ment férjhez. Volt egy öccse, aki segítségére volt a kormányzásban. Amióta ő [a királynő] lett az uralkodó, alig látta valaki. Ezer nő szolgálta, de csak egyetlen férfi. ő [a férfi] szolgálta fel ételét-italát, s a társalg ásban is ő működött közre közvetítőként (...)"(8)
Japánban az i.sz. VI. századra végleg meghonosodott a buddhizmus s vele együtt állandósult az a kulturális áramlás, amely a szigetországot a kontinens felől (Kína és Korea irányából) érte, s a későbbi Japán politikai-gazdasági életének bizonyos aspektusa it nagymértékben befolyásolta, valamint kulturális-vallási életét örökre meghatározta. A külső hatások nyomán a hitogami-rendszer részleges átalakulásával egy új hiedelemrendszer fejlődött ki, melynek középpontjában a halottak rosszindulatú, kísér teni folyton vissza-visszatérő szelleme, a goryo(-shin) állt. Az eredeti kínai hagyományban a halott ember lelke, ha nem emlékeztek meg róla illendően, démonná (guei) válhatott. A kínai hagyomány azonban Japánba átkerülve sok módosul áson ment keresztül. Ilyen ártó szellemmé (goryo) válhattak a politikai csatározásokban elhúnyt nemesurak lelkei is, sőt, a halálán lévő ember akár pusztán saját akaratából is goryová változhatott.(9)
Az ártó szellemeket általában a szerencsétlenségekkel, járványokkal hozták kapcsolatba, melyekről a sámánnők és varázslók jóslataiból értesülhettek. A goryo - kultusz a VIII. és a XII. század között egész japánban elterjedtté vált. Volt olyan közösség ahol az ártó szellemet istenségként (kami) kezdték tisztelni, s erre a célra külön szentélyeket (goryo-jinja) avattak fel.
A IX. század végétől a X. század végéig a goryo-k hatásának megfékezésére három mágikus vallási irányzat alakult ki a nenbutsu, a shugen-do és az onmyo-do. E három irányzat elterjedésével és egymásba hatolásukkal a többrétegű-szinkretikus japá n néphit színes palettája alakult ki: a nembutsu irányzat egy imádságról kapta nevét ("buddha-fohász") melyet mágikus mantraként (10) alkalmaztak a nyugati paradicsom (11) buddhájána k Admidának (12) ezoterikus kultuszában. Az erre épülő mágikus szertartással kivánták a goryo nemkívánt hatását kivédeni elhárítani (negatív mágia) (13) mégpedig úgy, hogy Amidához f ohászkodtak, hogy a földön maradt emberi lelket (mely goryo alakját öltötte magára) vigye el a "tiszta földre" (jodo). A goryo-hit terjedésével a Nenbutsu- mágia is teret hódított, népszerű formái a mágikus táncok és drámajelenetek a későbbi japán színjá tszásban éltek tovább mágikus-művészi szórakoztató elemekként, elvesztve korábbi vallásos arculatukat.
A shugen-do ("az önuralom megszerzésének útja") eredetileg egyfajta buddhista aszketikus irányzat, mely mágikus praktikákból, valamint testi és szellemi tréningből épült fel, melyet a hegyekben élő aszkéták (melyek yamabushi, azaz "hegyi lebo rulás" vagy shugen-ja, azaz "a shugen-t végző személy" néven voltak ismertek), később sámánok és varázslók is alkalmaztak. A shugen-do célja az exorcizmus, azaz az ártó szellem kiűzése (pozitív mágia) (14). Éppen ezért feladatának a goryo feletti mágikus hatalom elérését tűzi ki. A yamabushik vándor, aszketikus életmódot éltek, s bár nagyrészük buddhista szerzetes volt, nem vágták kopaszra hajukat, s feleségük is lehetett. Az esetek túlnyomó többségében olyan sámánnők et választottak partnereiknek, akikkel együtt tudtak dolgozni: a sámánnő észlelte a szellem jelenlétét és révületbe esett tőle, a yamabushi pedig kiűzte a szellemet belőle. Minthogy a yamabushik állandóan vándoroltak a shugen-do mágikus praktikái hamar elterjedtek szerteszét az országban.
Az onmyo-do ("A yin és a yang útja"), azaz a vallásos taoizmus szintén kinai eredetű. A valláson túl filozófikus, asztrologikus, animista és mágikus elemekből is áll. Művelői közül később sokan udvari asztrológusokká, mágusokká, jósokká vagy naptárkészít őkké váltak. IX.- XI. században a shintoval összekeveredve fokozatosan elterjedt az országban. Az onmyo-do jóslásai, mágikus szertartásai kezdetben a jó termésért, a jó szerencséért, a megtisztulásért, stb. konkrét célokért való segítségkérések voltak, melyek azonban a goryo-kultusz terjedésével fokozatosan az ártó szellemet távol tartani kívánó (negatív) mágiává alakultak át. Az onmyo-do mágusai a falvak bejáratánál és útkereszteződéseknél ételt-italt és egyéb ajándékokat helyeztek el, hogy az arra já ró gonosz szellem azokkal "lakjon jól" és ne hozzon pusztító járványt a falu lakóira. Előírták a falu lakosainak továbbá, hogy a közeli folyóvizekben tisztálkodjanak, valamint, hogy tartózkodjanak bizonyos ételek fogyasztásától, és attól, hogy emlegessék a szerencsétlen napokat, annak érdekében, hogy elkerülje őket a rontó szellem. Néha szintén sámánnőket alkalmaztak segítségként, hogy megtudják a goryo akaratát, az alacsonyabb rendű varázslók pedig faluról-falura járva amuletteket és talizmánokat oszto gattak a szellemek és az általuk okozott rontás távoltartására.
Jegyzetek
1 A helyi hagyományok összessége. vissza
2 Azaz az "istenek útja" (shin: "szellem", "istenség" , to: (= a kinai tao) "út", "ösvény"). vissza
3 Egy nagyobb régió meghatározó hagyományai. vissza
4 Kb. annyi, mint "ugyanaz a nemzetség". Egy másik elnevezése: maki = "zárvány", "bekerített (terület)" . vissza
5 Annyi, mint "gyökér-család" vagy "eredeti család". A másik elnevezés szerint: maki-gashira, azaz "a maki feje". vissza
6 Annyi, mint "rész-család". vissza
7 A kollektív felelősség egyik markáns példája a Wei Chi krónikában maradt fenn: "A tolvajlás és a törvényszegés ritka eset, és tudvalevő, hogy egy családtag kihágásától az egész család szenved, ha pedig valaki egy komolyabb törvénysértést követ el, úgy mind családját, mind annak mellékágait kiirtják." (idézik: Yosoburo Takekoshi: The Economic Aspects of the History of the Civilisation of Japan, London 1930. vol. I. p. 2., valamint R. Tsunoda - W. deBary - D. Keene: Sources of Japanese Tradition, Colum bia University Press, New York 1964. vol. I. p. 5.) vissza
8 Idézik: Tsunoda - deBary - Keene: id. mű, vol. I. 5-6. pp., Takekoshi: id. mű, vol. I. 2-3. pp. vissza
9 A szépirodalom többek között megőrzött egy olyan esetet is, amikor egy élő személy lelke az illető pillanatnyi tudatától és akaratától függetlenül goryová változott: A Genji Monogatariban Rokujo úrhölgy (Genji herceg egyik szeretője) féltékenysége miat t tudtán kívül lelkével goryoként megszállva tartja Genji egy másik szeretőjét, Yűgaót, majd feleségét, Aoit. "És eszébe jutott,[mármint Genjinek] a hatodik kerületben lakó hölgy is, Rokujo. Képzelhető, milyen haragra gerjedt! Ezúttal aztán van alapja fé ltékenykedésének. -- Ilyen és más gondolatok jártak a fejében, mikor egyszerre a lányra [Yűgao] pillantott, aki oly bízón feküdt mellette, és mit sem sejtett abból, ami benne zajlott. (...) Késő éjszaka volt már, s időről időre elszenderedtek. A herceg egyszer csak látja, hogy ágyuk mellett ott áll egy magas felséges termetű asszony [Rokujo szelleme].
10 Ráolvasás szerű, folyton-folyvást ismételgetett mágikus szöveg, szó vagy szótag elsősorban a hindu és a buddhista hagyományban.
Innen az ezoterikus buddhista irányzatok összefoglaló elnevezése is ( mantrayana ). vissza
11 Amida-buddha lakhelye a saiho-jodo, azaz a "nyugati tiszta föld" vissza
12 Szanszkritul: Amitabha-buddha, ő segít a halottak lelkeinek eljutni a tiszta földre, a végtelenül hosszú úton. vissza
13 Közvetett elemekből felépülő mágia, elhárító-védő célzattal, mely azonban nem olyan "aktív", mint az ördögűzés. vissza
14 Többnyire névmágián alapuló, a szellemmel való közvetlen interakcióban megnyilvánuló mágia. vissza
