« Zen illusztrációk
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára



TA
RNÓCZY ZOLTÁN ILLUSZTRÁCIÓI (1973)
Terebess Gábor: Zen buddhista egypercesek c. fordításaihoz

A hetvenes évek közepéig a hazai tájékozódás-tájékoztatás a zenről igencsak szórványos volt. Mindig kellett valami ürügy, hogy szóba hozathassék.
Szabó György ürügyül a modern nyugati festészetet hozta fel Képek és lagúnák c. könyvében (Kossuth Kiadó, Budapest, 1964), Darabos Pál a Helikon Világirodalmi Figyelőben a kortárs amerikai irodalmat (1966/3, 315-331. old.), Fehér József András a Vigíliában a katolikus lelkiséget (1970/6, 367-376. old.), Szőnyi Magda a Magyar Pszichológiai Szemlében a lélektan új nyugati irányzatait (1973/1-2, 237-244. old.). Bekerült címszóként az Esztétikai kislexikon második kiadásába (Kossuth Kiadó, Budapest, 1972, 709-710. old., a cikket – minő véletlen! – húgom, Terebess Mária írta) és a Világosságban Somogyi Győző összevethette a XX. századi misztika-elméletekkel (1973/11, melléklet: 3-30. old.).

Akkoriban a Gorkij Könyvtárban dolgoztam és zen fordításaimhoz Tarnóczy Zoltán kollégám, aki karikaturistának készült, firkálgatott ezt-azt. Hol tollal, hol ecsettel, ami épp a keze ügyébe esett. Zoltán nem pusztán illusztrált, hanem feleselt, gúnyolódott, kommentárt fűzött rajzban a történetekhez – empátiával és tiszteletlenül, ahogy kell.
A Világosság szerkesztőségében megtetszett közös munkánk Palkó Magdának, és kiharcolt egy oldalt Somogyi Győző engedélyezett cikke mellé. Ezek voltak az első magyarul hivatalosan publikált (és mindjárt illusztrált) zen szövegek. Később továbbiak is megjelentek a Hetényi Ernő-féle Buddhista Misszió gépiratos „folyóiratában". Ezekből a ma már elfeledett honosítási kísérleteinkből adok most közre néhányat:


Tarnóczy Zoltán 1973-ban
az Állami Gorkij Könyvtárban.
(Ma a mezőtúri Szegedi Kis István Református Gimnázium tanára.)

Egy napon Lu Keng kormányzó a következő történetet mesélte Nan-csüannak:
– Egyszer egy ember a fejébe vette, hogy palackban fog libát nevelni. Telt az idő, és a liba akkorára nőtt, hogy nem fért ki többé a palack száján. Az ember nem akarta, hogy a libának bántódása essék, de a palackot is sajnálta széttörni. Mit tennél a helyében, mester?

– Kormányzó! – szólította őt Nan-csüan.

– Tessék.

– Kinn van!

Terebess Gábor kommentárja:
„Egy palackból az egyre szűkülő nyakon át lehet kijutni. Fölfelé."

– Azelőtt kinél tanultál? – kérdezett Hszüan-sa egy nemrég jött szerzetest.
– Zsuj-jen mesternél.
– Mondj róla valamit!
A szerzetes elmesélte, hogy Zsuj-jen mindennap szólította saját magát: „Ó, mester!” „Tessék” – válaszolt rá ő maga. „Ébren vagy?” „Ébren.” „Vigyázz magadra, nehogy becsapjanak!” „Jó – tette hozzá –, vigyázok.”
– És miért nem maradtál tovább nála? – kérdezte Hszüan-sa.
– A mester eltávozott – mondta a szerzetes.
– Most, ha szólítanád: „Ó, mester!” – ahogy magát szokta szólongatni –, válaszolna-e valaki?
A szerzetes nem válaszolt.

 

– Mi van, ha már minden lehetőségnek befellegzett? – kérdezte egy szerzetes.
– Kapd fel a Buddha Csarnokot – ajánlotta Jün-men –, aztán megbeszéljük.
– Mi köze ennek a Buddha Csarnokhoz?
– Hazudsz! – kiáltott rá Jün-men.


Terebess Gábor kommentárja:
„Képzelnél nekem valamit?”

Pej-hsziu kancellár meglátogatta a hungcsoui Kaj-jüan kolostort. A falon képeket látott, és megkérdezte az apáttól:
– Milyen képek ezek?
– Jeles szerzetesek képmásai.
– A képmások itt vannak – mondta a kancellár –, de hová lettek a jeles szerzetesek?
Az apát nem felelt.
– Vannak itt csan mesterek? – kérdezte a kancellár.
– Van egy – mondta az apát, és Huang-póhoz vezette.
Pej-hsziu visszaidézte, miről beszélgettek, és feltette ugyanazt a kérdést:
– Hol vannak a jeles szerzetesek?
– Pej-hsziu! – szólította a kancellárt Huang-po.
– Tessék.
– Hol vagy te?

 

Huj-csung éppen aludt, amikor Tan-hszia meglátogatta.
– Itthon van a mestered? – kérdezte Tan-hszia a segédet.
– Itthon, de senkit se fogad.
– Rögtön felismerted a helyzetet – dicsérte őt Tan-hszia.
– A mesterem még Buddhát se fogadná tódított a szerzetes.
– Tényleg jó tanítvány vagy! Büszke lehet rád a mestered! – dicsérte még egyszer Tan-hszia, aztán útjára indult.
Amikor Huj-csung felébredt, Tan-jüan – így hívták a segédet – elmesélte, hogy bánt el a látogatóval.
Ám a mester elverte, és kikergette a kolostorból.

 

Evőcsésze-mosogatás közben Tung-san két varjút figyelt, ahogy egy békán marakodtak.
Arra jött egy szerzetes és megkérdezte:
– Miért süllyedtek ezek idáig?
– Temiattad – felelte a mester.

Terebess Gábor kommentárja:
„Önuralom. De ki uralkodjon magadon?”

Egyik nap pirkadatkor Fa-jen a bambuszredőnyre mutatott. Mindjárt két szerzetes sietett oda, hogy felgöngyölje.
– Az egyik nyert, a másik vesztett – mondta Fa-jen.

Terebess Gábor kommentárja:
„Egymásra igazítottad az ellentétes vélemények pozitív és negatív filmjét. De nem látsz csak sötétséget."

Csao-csou ellátogatott egyszer Pao-sou mesterhez, aki úgy fogadta, hogy hátat fordított neki magas székén.
Csao-csou leterítette rongyszőnyegét a földre, és arcra borult.
Pao-sou erre leszállt a székéből, de közben Csao-csou már sarkon fordult.

Terebess Gábor kommentárja:
„Nem arra vagyunk, hogy megfeleljünk egymás várakozásainak.
Arra sem vagyunk, hogy ne feleljünk meg egymás várakozásainak.”

Üres kézzel jöttem – szabadkozott egy szerzetes.
– Tedd le! – mondta Csao-csou.

– Mit tegyek le, ha egyszer semmit se hoztam?

– Akkor csak cipeld tovább!

Terebess Gábor kommentárja:
„– Miért iszol üres pohárból?
– Mert nem vagyok szomjas."

Egy szerzetes a csan legfontosabb alapelvét tudakolta, de Csao-csou mester kimentette magát:
– Pisálni kell mennem – mondta. – Látod, még egy ilyen kis dolgot is magam intézek el.

Terebess Gábor kommentárja:
„Az üzenetét megkaptam, miszerint egyenesen kell ülni a vécén, de én bizony ha szarok, akkor csak szarok és nem meditálok." (Részlet Pálos Istvánnak írt levelemből, 1975. február 12.)

Jün-men azt kérdezte egyszer:
– Végtelen tág a világ, harangcsendülésre hétrészes csuhát vajon minek öltesz?

Terebess Gábor kommentárja:
„Ha igen, az igen-től szenvedsz, ha nem, a nem-től. Igen vagy nem?"

Ven-szuj, Hszüe-feng és Jen-tou együtt üldögéltek.
Ven-szuj rámutatott egy csésze vízre, és így szólt:
– A hold megjelenik a tiszta vízben.
– A hold nem jelenik meg a tiszta vízben – mondott ellent Hszüe-feng.
Jen-tou felrúgta a csészét.

Terebess Gábor kommentárja:
„Mindent majdani hiányával együtt kapsz meg."

 

– Hogy lehet a kétkedéstől megszabadulni? – kérdezte egy szerzetes.
Csang-csing széttárta a karját.

Terebess Gábor kommentárja:
„A céltudattal megosztom figyelmem a tennivaló és az elérnivaló között. Mitévő legyek?"

Nan-csüan remetelakába betévedt egy szerzetes.
– Felmegyek a hegyre dolgozni – mondta Nan-csüan –, főzd csak meg az ebédet, egyél, aztán hozd fel a részem.
A szerzetes megebédelt, széttört-zúzott mindent a remetelakban, és lefeküdt aludni.
Nan-csüan megelégelte a várakozást és hazaindult. Amikor meglátta az alvó szerzetest, szó nélkül leheveredett az ágy túloldalára, és ő maga is elaludt. A szerzetes felkelt és otthagyta.
Nan-csüan évek múltán is emlékezett az esetre:
– Azelőtt egy remetelakban éltem – mesélte tanítványainak –, és egyszer meglátogatott egy agyafúrt szerzetes. Színét se láttam többé.

Terebess Gábor kommentárja:
„Nem kell fát dönteni ahhoz, hogy keresztülmehess az erdőn."

 

Egyszer Nan-csüan füvet sarlózott a mezőn. Arra járt egy vándor szerzetes, és azt kérdezte tőle, melyik út vezet a Nan-csüan kolostorba.
Nan-csüan fölegyenesedett, és odatartotta sarlóját a szerzetes orra alá:
– Harminc pénzt fizettem érte – mondta.
– De én a Nan-csüanba vezető útról kérdeztelek!
– Bizony jól vág! – mondta Nan-csüan
.

Terebess Gábor kommentárja:
„A végtelen negatív és a végtelen pozitív út között van a 0 út."

Váratlan vendégek érkeztek a kolostorba, és a szerzetes-szakács az összekapkodott zöldséggel, nyisz-nyisz, a nagy sietetségben egy kígyót is beleaprított a levesbe, anélkül, hogy észrevette volna.
Az ebéd közepe táján hívatták és Fúgai mester egy hang nélkül elétartotta a kígyó fejét. A szakács kiragadta a mester ujjai közül a kígyófejet, egy „köszönömmel" lenyelte, és kisietett a teremből.