Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Struan ismét megvizsgálta a borítékot, majd feltörte a pecséteket. A levélben ez állt: "Westminster, 1841. április 28, délelőtt 11 óra. Kedves Mr. Struan! Épp most szereztem bizalmasan tudomást egy futárlevél tartalmáról, amit Lord Cunnington, a külügyminiszter küldött tegnap William Longstaffnak, Őfelsége teljhatalmú ázsiai megbízottjának. A levél többek között a következőket tartalmazza: "Ön nem hajtja végre és figyelmen kívül hagyja utasításaimat, és úgy fest, hogy a teljes önhittség pozíciójából szemléli azokat. Szemmel láthatóan elszánta magát, hogy őfelsége kormányának ügyeit saját kénye-kedve szerint intézze. Impertinens módon nem veszi figyelembe azokat az utasításokat, amelyek előírták önnek, hogy a brit kereskedelem érdekeinek megfelelően öt-hat szárazföldi kínai kikötőt kell megnyitni a brit hajók számára, mely helyeken ki kell építeni a megfelelő diplomáciai csatornákat; nem veszi figyelembe azt az utasítást, hogy mindezt minél előbb meg kell valósítani - ha lehet, a kereskedelem útján, ellenkező esetben annak a haderőnek a felhasználásával, amelyet kifejezetten erre a célra és nem kis költségek árán küldtünk oda. Ehelyett ön letelepedett egy nyomorúságos szikladarabon, amelyen jóformán még egy ház se fér el, köt egy elfogadhatatlan egyezményt, és ugyanakkor - ha a haditengerészet és a hadsereg futárleveleinek hinni lehet - folyamatos jelleggel nemkívánatos célokra használja a parancsnoksága alá rendelt haderőket. Hongkongból soha nem lesz Ázsia kereskedelmi központja - már csak azért sem, mert Macau már most az. A Csuenpi Egyezményt teljes mértékben visszautasítjuk. Az ön utódja, Sir Clyde Whalen napokon belül megérkezik, kedves uram. Ezennel felkérem önt, hogy e levél kézhezvétele után haladéktalanul adja át hivatalát Mr. C. Monseynak, s nyomban hagyja el Ázsiát azon a fregatton, amelyet kifejezetten erre a célra küldtünk oda, s a lehető legsürgősebben jelentkezzen hivatalomban."
Én megtettem minden tőlem telhetőt, de..."
Lehetetlen! Az nem lehet, hogy elkövessenek egy ekkora hülye, istenverte, hihetetlen baklövést! - gondolta Struan. Tovább olvasott:
"Én megtettem minden tőlem telhetőt, de amíg ezt az információt hivatalosan nem közlik a Házzal, tehetetlen vagyok. Ezt a titkos információt nem merem nyíltan felhasználni. Cunnington a fejemet venné, s örökre kizárnának a politikából. Pusztán az a tény is, hogy mindezt papírra vetem, alkalmat nyújthat ellenségeimnek - márpedig ki az a politikus, aki szűkölködik az ilyenekben? -, hogy tönkretegyenek, s velem együtt mindazokat, akik pártolják a szabad kereskedelmet, és hogy aláássák azt a pozíciót, amelyért Ön oly sok éve küzd fáradhatatlanul. Imádkozom Istenhez, hogy a fiam csakis az Ön kezébe adja ezt a levelet. (Amelynek tartalmáról egyébként fogalma sincs.)
Mint Ön is tudja, a külügyminiszter nem tűri az ellentmondást, egy személyben képviseli a törvényt, s emellett a whig pártnak, pártunknak vezéralakja. Álláspontja kristálytisztán kiderül a levélből. Hacsak a jelenlegi kormány vereséget nem szenved, és a Sir Robert Peel vezette konzervatívok nem kerülnek hatalomra - ami szerintem belátható időn belül lehetetlen -, Hongkongnak befellegzett.
Bankja csődjének híre elterjedt a City legbelsőbb köreiben - jórészt az Ön riválisainak köszönhetően, akiknek az ifjú Morgan Brock a vezéralakja. Morgan Brock "szigorúan bizalmasan", szakértő módon elhintette ártó magvait, minden alkalommal hozzátéve, hogy az Ön kifizetetlen váltóinak legnagyobb része, ha ugyan nem az összes, Brockék kezében van. Ezzel az Ön itteni befolyása nagymértékben csökkent. Ezenfelül, csaknem egy időben Longstaffnak azzal a levelével, amely beszámol a Csuenpi Egyezményről, érkezett egy levél, amelyet Mr. Tyler Brock és néhány más kereskedő írt alá, s amelyben élesen ellenzik a hongkongi kolónia létesítését és Longstaffnak a háborús ügyekben tanúsított magatartását. A levelet a miniszterelnöknek és a külügyminiszternek címezték, és ellenségeinek is küldtek róla másolatokat - akikből, mint Ön is tudja, van elég.
Tudván, hogy Ön vagyona maradékát - már ha maradt valami - feltehetőleg dédelgetett szigetébe fektette, azért írom meg mindezt, hogy lehetőséget kínáljak Önnek a megmenekülésre, és arra, hogy megmentsen valamit a katasztrófából. Lehet, hogy Ön már valamilyen formában megegyezésre jutott Brockkal - adja Isten, hogy így legyen -, bár ha ezen az arrogáns Morgan Brockon múlik a dolog, az ő számára csak egyetlen fajta megegyezés volna kielégítő: az Ön cégének megsemmisítése. (Jó okom van azt hinni, hogy az Ön bankjának megrohanását Morgan Brock és egy európai bankárcsoport kezdeményezte - mostanában az a szóbeszéd járja, hogy francia és orosz bankárok állnak a háttérben. Az európai bankárcsoport akkor javasolta ezt az eljárást, amikor valahogy kiszivárgott, hogy Mr. Robb Struan milyen nemzetközi pénzügyleteket tervez. Az Ön bankjának tönkretételéért cserébe ötven percentet kapnak azokból a Mr. Robb Struanéihoz hasonló nemzetközi pénzügyi manőverekből, amelyekkel most Morgan Brock próbálkozik.)
Sajnálom, hogy ennyi rossz hírrel kell traktálnom. Mégis bizakodva teszem, abban reménykedve, hogy valamiképpen hasznát tudja venni az információnak, s ismét túl tudja élni a harcot. Még mindig az a meggyőződésem, hogy Hongkonggal kapcsolatosan az Ön terve a helyes. Szándékomban áll, hogy keresztülvitelével továbbra is próbálkozzam.
Az új kereskedelmi szuperintendánsról, Sir Clyde Whalenről nem sokat tudok. Jelesen szolgált Indiában, s mint katona kiváló hírnévnek örvend. Tudomásom szerint nem íróasztal-diplomata. Úgy tudom, holnap indul Ázsiába, ilyenformán minden pillanatban várható.
Végül engedje meg, hogy jóindulatába ajánljam a fiamat. Richard a mi tékozló fiunk, a család fekete báránya, egy semmirekellő, akinek egyetlen életcélja a szerencsejáték, különös tekintettel a lovakra. Adósságai miatt körözést bocsátott ki ellene a Newgate börtön. Megmondtam neki, hogy még ez egyszer - utoljára - rendezem a tartozásait, de csak abban az esetben, ha haladéktalanul elindul erre a veszedelmes küldetésre. Beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy ha hatvanöt napon belül, a normális idő fele alatt ér Hongkongra, ezer guinea-t adok még neki ráadásul.
Jómagam, hogy a lehető leggyorsabb kézbesítést ösztönözzem, azt mondtam, ötezer guinea-t adok neki, ha hatvanöt napon belül odaér, de minden ezen felüli napért levonok ötszázat; azzal a kikötéssel, hogy amíg élek, nem teheti be Angliába a lábát, s a pénzt évi ötszáz guinea-nként folyósítom neki, amíg el nem fogy. Csatoltan küldöm az első részletet. Kérem, postafordultával tudassa velem, mikor érkezett meg a fiam.
Ha találna rá módot, hogy Richárd "tehetségét" valamilyen formában hasznosítsa és kordában tartsa ezt a léhűtőt, ezzel végtelen hálára kötelezne egy apát. Én megpróbáltam, Isten a tanúm, de kudarcot vallottam. Ennek ellenére nagyon szeretem a fiamat.
Engedje meg, hogy kifejezzem sajnálkozásomat a balszerencséje miatt. Kérem, adja át legjobb kívánságaimat Mr. Robbnak. Abban a reményben zárom soraimat, hogy lesz még részem abban az örömben, hogy szerencsésebb körülmények között, személyesen is találkozhatom Önnel. Kiváló tisztelettel, legalázatosabb szolgája: Charles Crosse."
Struan kinézett az öbölre, majd a szigetre. Eszébe jutott a kereszt, amit az első nap gyújtott. És Brock húsz guinea-je. Aztán Zsin-kua és a még meglévő három félpénz. Aztán az egy lak ezüst, amit valakinek a nevében be kell fektetnie, aki majd egy nap jelentkezik egy bizonyos pecséttel. És most kiderül, hogy hiába volt a sok munka, a sok küzdelem, a sok tervezgetés, a sok halál. Méghozzá egyetlen ember ostoba arroganciája miatt: Lord Cunnington miatt. Krisztusom a mennyekben, most mit csináljak?
Struan kényszerítette magát, hogy gondolkozzon. A külügyminiszter ragyogó koponya. Nem utasítaná el Hongkong gondolatát csak úgy. Kell, hogy valami oka legyen. De mi lehet az? És hogyan fogom tudni befolyásolni Whalent? Hogyan illeszkedik egy ilyen katona és "nem íróasztal-diplomata" a jövő képébe?
Talán nem kellene ma földet vásárolnom. Vegyen csak a többi kereskedő, a pokolba velük. És a többiekkel együtt Brock is tönkremegy, mivel Whalen és a hírek még csak egy hónap vagy még hosszabb idő múlva érkeznek meg. Addigra belevetik magukat az építkezésbe. Hát igen - ez az egyik megoldás. Aztán, amikor mindenki tudomást szerez a hírekről, mindannyian visszamegyünk Macauba - vagy valamelyik kikötőbe, amit Whalen az egyezmény révén megszerez, és mindenki tönkremegy. Vagy legalábbis rengeteget veszít. Igen... De ha én megkaphattam ezt az információt, akkor Brock is megkaphatja, így hát lehet, hogy ő nem esik bele a csapdába.
Igen... De így elveszítem Ázsia kulcsát: ezt a nyomorúságos, kopár szikladarabot, amely nélkül se a szabad kikötőknek, se a jövőnek semmi értelme.
A másik megoldás: vásárolni, építkezni és kockáztatni - Longstaffhoz hasonlóan talán Whalent is rá lehet venni, hogy túllépje a részére kiadott utasítások körét, talán Cunningtont is meg lehet győzni, a Nemes Ház vagyonát az új városba fektetni, kockáztatni, gyarapítani Hongkongot - hogy a kormány végül rákényszerüljön a kolónia elismerésére.
Ez életveszélyes. A Koronát nem tudom erre kényszeríteni. Rettenetesen rosszak az esélyek, rettenetesen rosszak. De nincs más választásom. Kockáztatnom kell.
Az esély szóról eszébe jutott az ifjú Crosse. Egész belevaló fiú. Hogyan vehetnem hasznát? Hogyan tudom rávenni, hogy ne fecsegjen erről a fantasztikus útról? És hogyan érhetem el, hogy Whalenre kedvező benyomást gyakoroljon Hongkong? És hogyan kerüljek közelebb Cunningtonhoz? Hogyan tudom megtartani az egyezményt olyannak, amilyennek én szeretném?
- Nos, Mr. Crosse, az útja figyelemre méltó. Ki tudja, hogy mennyi idő alatt tette meg?
- Csak ön, uram.
- Akkor másnak ne is beszéljen róla. - Struan lefirkantott valamit egy jegyzettömbre. - Ezt adja át az irodavezetőmnek.
Crosse elolvasta a papírt. - Ön ideadja nekem mind az ötezer guinea-t?
- Roger Blore nevére állítottam ki az utalványt. Azt hiszem, jobb, ha ennél a névnél marad - legalábbis egyelőre.
- Igen, uram. Máris Roger Blore vagyok. - Felállt. - Végzett velem, Mr. Struan?
- Akar állást, Mr. Blore?
- Attól tartok, hogy... Nézze, Mr. Struan, én már tucatnyi dologgal megpróbálkoztam, de sohasem sikerült. Apám elkövetett mindent, de én arra ítéltettem - vagy talán rendeltettem -, hogy az legyek, aki vagyok. Bocsánatát kérem, de azt hiszem, fölöslegesen pazarolja rám a jóindulatát.
- Ötezer guinea-be fogadok, hogy elfogadja azt az állást, amit ajánlok magának.
A fiatalember tudta, hogy megnyerné a fogadást: nem tud neki a Tajpan olyan állást ajánlani, amit elfogadna.
De várjunk csak! Ez itt nem olyan ember, akivel játszadozni lehet, nem az a fajta, aki könnyedén ajánlgat fogadásokat. Meg se rebbennek azok az ördögi szemei. Nem szívesen látnám ezeket a szemeket velem szemben egy pókerasztalnál. Vagy egy baccarat-partiban. Légy óvatos, Richard Crosse Roger Blore. Ez itt olyan ember, aki behajtja az adósságot.
- Nos, Mr. Blore? Inába szállt a bátorsága? Vagy nem is olyan nagy szerencsejátékos, mint amilyennek beállítja magát?
- Ez az ötezer guinea az életem, uram. Ennél többet nem tehetek fel.
- Hát akkor tegye fel az életét, a mindenségit!
- Ön nem kockáztatja az életét, uram. Így tehát a fogadók nem ugyanazt a kockázatot vállalják. Az ön számára ennyi csupán aprópénz. Legyen száz az egyhez.
Struan csodálta a fiatalember rámenősségét - Rendben van... Legyen, Mr. Blore. Isten előtt. - Kezet nyújtott. Blore körül megperdült a világ: arra számított, hogy Struan visszalép. Ne fogadd el, te őrült, mondta magának. Ötszázezer guinea!
Megrázta a feléje nyújtott kezet.
- A hongkongi Jockey Club titkári posztja - mondta Struan.
- Micsoda?
- Ezennel megalakítottuk a Jockey Clubot. Maga a titkára. A feladata, hogy lovakat szerezzen. Hogy megépíttesse a lóversenypályát. Aztán egy klubépületet. Az a feladata, hogy kialakítsa Ázsia leggazdagabb, legjobb versenyistállóját. Legyen olyan jó, mint Aintree, vagy bármelyik más pálya a világon. Nos, ki nyert, fiam?
Blore rettenetesen szeretett volna könnyíteni magán. Az isten szerelmére, koncentrálj, kiáltott magában. - Egy lóversenypályát?
- Azt. Maga indítja útjára, maga vezeti a lovakat, a fogadásokat, a tribünöket, az oddszokat, a díjakat, mindent. Ma kezd.
- De hát, Jézusom! Honnan fog ehhez lovakat szerezni?
- Honnan fog lovakat szerezni maga?
- Ausztráliából, istenemre! - robbant ki Blore. - Úgy hallottam, azoknak odaát vannak eladó lovaik! - Struan elé lökte az utalványt, s túláradó örömmel felordított: - Mr. Struan, ezt sose fogja megbánni! - Sarkon fordult, s az ajtóhoz rohant.
- Hová megy? - kérdezte Struan.
- Természetesen Ausztráliába.
- Miért nem látogatja meg előbb a tábornokot?
- Eh?
- Ha jól emlékszem, van némi lovasságuk. Béreljen tőlük néhány lovat. Szerintem szombaton már meg is rendezheti az első versenyt.
- Tényleg?
- Tényleg. A szombat jó nap a lóversenyre. És India közelebb van, mint Ausztrália. Az első hajóval oda küldöm magát.
- Oda küld?
Struan elmosolyodott. - Oda. - Visszaadta Blore-nak a papírszeletet. - Ötszáz guinea rendkívüli jutalom az első évi fizetésén felül, ami évi ötszáz guinea, Mr. Blore. A többi az első négy-öt verseny díjalapja. Nyolc futamot javaslok, egyenként öt lóval, minden második szombaton.
- Az Isten áldja meg magát, Mr. Struan.
Struan egyedül maradt. Meggyújtott egy gyufát, s figyelte, hogyan ég el a levél. A hamvakat porrá taposta, aztán lement. Mejmej még ágyban volt, de már kicsinosította magát.
- Jó reggelt, Tajpan - köszöntötte Struant, majd futólag megcsókolta, s tovább legyezgette magát. - Fantasztikus boldog vagyok, hogy visszajöttél. Szeretném, hogy vegyél nekem picike darab földet, mert akarok én is csinálni üzletet.
- Miféle üzletet? - kérdezte Struan. Bosszantotta egy kissé a nem túl lelkes fogadtatás, ugyanakkor örült, hogy az asszony mindenfajta kérdezősködés és veszekedés nélkül tudomásul veszi eltűnését és visszatértét.
- Majd meglátod, sebaj. Kell nekem néhány tael kezdéshez. Én fizetek neked tíz percent kamatot, ami nagyon sok. Száz tael kell. Te leszel csendestárs.
Struan kinyújtotta a karját, és Mejmej mellére tette a kezét. - Ha már a társulásról beszélünk, van egy...
Mejmej lesöpörte magáról a kezét. - Előbb üzlet, aztán társulás. Veszel nekem földet és kölcsönadsz nekem taeleket?
- Előbb társulás, aztán az üzlet!
- Ajíjje, ebben a forróságban? - kérdezte nevetve az asszony. - Rendben van. Rettenetesen rossz fárasztanod magad ebben a melegben, inged máris tapad hátadhoz. Na, gyere, sebaj. - Engedelmesen elindult a hálószoba ajtaja felé, de Struan elkapta.
- Csak ugrattalak. Hogy vagy? A bébivel nincs semmi bajod?
- Persze hogy nincs. Én nagyon gondos anya vagyok, eszem csak nagyon különleges ételt, hogy remek fiút építsek hasamban. És gondolok mindig harcias dolgokra, hogy legyen belőle jó Tajpan.
- Hány taelt kérsz?
- Százat. Már mondtam. Nincsen neked füleid? Borzasztóan fura vagy ma, Tajpan. Igen... nagyon fura. Nem vagy te beteg? Vagy kaptál rossz híreket? Vagy csak fáradt vagy?
- Csak fáradt. Szóval száz tael. És mi az az "üzlet"?
Mejmej izgatottan összecsapta a kezét, és visszaült az asztalhoz. - Jaj, majd fogod meglátni. Gondolkodtam nagyon sokat, mióta elmentél. Hogy mit teszek én érted mindig...! Csinálok szerelmeskedés, és adok neked tanácsot - mindkettő rettenetesen jó, ez igaz, de nem elég. Ezért én most csinálok taeleket neked, meg nekem, öreg napjaimra. - Ismét fölkacagott, s Struan örült, hogy nevetni látja. - De csak barbároktól csinálok taeleket. Fogok vagyonokat keresni... Majd meglátod, milyen okosságos vagyok.
- Ilyen szó nincs.
- Tudod te nagyon jól, mire gondolok. - Megölelte Struant. - Akarsz most szerelmeskedni?
- Egy óra múlva kezdődik a földárverés.
- Igaz. Akkor jobb, ha átöltözöd ruháidat, és sietsz vissza. Egy kis telket kérek a Queen's Roadon. De nem fizetek érte több bérleti díjat évi tíz taelnél! Hoztál nekem ajándékot?
- Micsodát?
- Ez régi szokás - felelte ártatlan szemekkel Mejmej. - Mikor férfi elhagyja asszonyát, hoz neki ajándékot. Jade-ot, meg ilyesmit.
- Nem hoztam. De legközelebb majd figyelmesebb leszek.
Mejmej vállat vont. - Jó szokás. Szegény öreg anyácskád teljesen elszegényült. Eszünk később?
- Igen. - Struan fölment az eggyel följebb lévő fedélzetre, a saját kajütjébe.
Lim Din meghajolt. - Fürdő nagyon meleg, uram. Akar?
- Igen.
Struan levetette átizzadt ruhadarabjait, belefeküdt a fürdőkádba, s szabadjára engedte gondolatait: azon tűnődött, milyen következményekkel járnak a Sir Charlestól kapott hírek. Annyira dühítette Cunnington ostobasága, hogy alig tudott gondolkozni. Megtörülközött, tiszta ruhát vett, de alig néhány perc múltán inge máris átnedvesedett az izzadságtól.
Az lesz a legjobb, ha leülök, és végiggondolom. A vásárlást Culumra bízom. Az életemet tenném rá, hogy Tess elmondta az apjának, mit tervez Culum a dombbal kapcsolatban. Az is lehet, hogy vízben hagyják a fiút, amikor már elég magas a licit. Eddig jól csinálta; ezt is rá kell bíznom. Így hát üzent Culumnak, hogy licitáljon a Nemes Ház nevében, s azt is megüzente neki, hogy vásároljon egy kis telket a Queen's Roadon. Aztán üzent Horatiónak, hogy Mary rosszul érzi magát, s intézkedett, hogy egy lorha azonnal vigye Sinclairt Macauba.
Miután ezzel végzett, leült az öblös bőrszékbe, merev tekintettel bámult ki a kajütablakon, és szabadjára engedte gondolatait.

Culum megvette a tengerparti és a városi telkeket; büszke volt magára, hogy a Nemes Ház képviseletében licitál, s újabb arcot szerez magának. Sokan megkérdezték tőle, hogy hol van - és hol volt - a Tajpan, ő azonban csak annyit felelt rá, hogy fogalma sincs, s tovább játszotta azt az ellenségességet az apja iránt, amit már nem érzett.
Megvette a dombot és a megközelítéséhez szükséges telkeket, s megkönnyebbülten tapasztalta, hogy Brockék nem licitálnak ellene, ilyenformán bebizonyosodott, hogy Tessben meg lehet bízni. Ennek ellenére elhatározta, hogy a jövőben óvatosabb lesz, nem hozza még egyszer ilyen helyzetbe Tesst. Veszélyes dolog ennyire nyíltnak lenni, gondolta. Veszélyes Tess számára, és veszélyes nekem is. Veszélyes lenne például nyíltan kimondani, hogy pusztán az, hogy a lányra gondol, pusztán az, ha csak hozzáér Tesshez, szinte őrjítő vágyakozást kelt benne. Erről az érzésről sose beszélhet Tess-szel, se az apjával, csak Gorthszal, aki megérti ezt. "Igen, Culum pajtás. Magam is jól ismerem ezt az érzést. Rettenetes szenvedés, rettenetes. Az ember lépni is alig tud tőle. Igen... rettenetesen nehéz uralkodni magadon. De ne aggódj, cimbora. Barátok vagyunk, és én megértelek. Nekünk őszintéknek kell lennünk egymáshoz. Rettentő veszélyes volna számodra, ha úgy élnél, mint egy szerzetes. De még ennél is rosszabb lenne, ha továbbra is hagynád ezt a fájdalmat felgyülemleni. Azt is hallottam, hogy az ilyen férfi beteg utódokat nemz. Igen... ez a fájdalom egy életre megnyomoríthat egy férfit, ez úgy igaz, ahogy itt állok, istenemre! De ne aggódj, ismerek egy helyet Macauban. Ne aggódj, öreg cimbora."
Culum ugyan nem hitt igazán azokban a babonákban, amelyeket Gorthtól hallott, de a kín, amely éjjel-nappal gyötörte, megtörte ellenállását. Megkönnyebbülésre vágyott. De, fogadkozott magában, ha Brock beleegyezik, hogy jövő hónapban megtartsuk az esküvőt, nem megyek nyilvánosházba. Nem megyek!

Napszálltakor Struan és Culum átment a White Witchre. Brock a tatfedélzeten várta őket, mellette ott állt Gorth. Kellemes, hűvös este volt.
- Döntöttem az esküvő felől, Culum - mondta Brock. - Illetlenség volna már a jövő hónapban megtartani. Azt hiszem, jövőre jobb lenne. De én azt mondom: mához három hónapra lesz Tess tizenhetedik születésnapja - azon a napon, tizedikén, elveheted.
- Köszönöm, Mr. Brock - mondta Culum. - Köszönöm.
Brock rávigyorgott Struanra. - Neked megfelel, Dirk?
- Rajtad áll a döntés, Tyler, nem énrajtam. Szerintem két-három hónap vagy egy hónap között nincs nagy különbség. Én még mindig azt mondom, tartsuk meg jövő hónapban.
- A szeptember megfelel neked, Culum? Az a dátum, amit mondtam... Mondd meg őszintén, fiam.
- Igen. Természetesen. Azt reméltem, hogy... Szóval igen, Mr. Brock. - Culum megfogadta magában, hogy kivárja a három hónapot. Lelke mélyén azonban tudta, hogy nem lesz képes rá.
- Hát akkor ezt elintéztük.
- El - visszhangozta Struan. - Hát akkor három hónap múlva. - Igen, három hónap múlva, gondolta. Épp most írtál alá egy halálos ítéletet, Tyler. De az is lehet, hogy kettőt.
- Volna egy kis időd a számomra holnap, Dirk? Megbeszélhetnénk a hozományt meg az ilyesmiket.
- Délben?
- Jó. Délben. Azt hiszem, most már lemehetünk a hölgyekhez. Itt maradsz vacsorára, Dirk?
- Köszönöm, de van néhány dolog, amit el kell intéznem.
- Például a lóversenyek dolgát, he? Meg kell adni, okos húzás volt, hogy idehozattad ezt a Blore nevű fickót. Belevaló egy fiatalember. Megállapodtam vele, hogy minden versenynap utolsó futamát a Brock-díjért futják. Mi adjuk a díjalapot.
- Igen, hallottam. Úgy illik, hogy a miénk legyen Ázsia legjobb lóversenypályája.
Blore a földárverésen jelentette be a hírt. Longstaff beleegyezett, hogy ő legyen a Jockey Club első elnöke. Az évi tagsági díjat tíz guinea-ben állapították meg, s a szigeten lakó európaiak mindegyike nyomban belépett a klubba. Blore-t megrohamozták az önként vállalkozók, akik mind boldogan lovagolták volna azokat a hátaslovakat, amelyeket a tábornok kölcsönadott a versenyekre.
- Te tudsz lovagolni, Dirk?
- Igen. De sose versenyeztem.
- Magam is így vagyok. De mi lenne, ha megpróbálkoznánk vele? Te tudsz lovagolni, Culum?
- Igen, de nem vagyok valami jó zsoké.
Gorth barátian hátba vágta. - Na, majd Macauban nyeregbe szállunk, Culum, gyakorolunk egy kicsit. Talán még apámmal meg apáddal is fölvehetjük a versenyt, he?
Culum zavartan elmosolyodott.
- Lehet, hogy még sor kerül rá, Gorth - mondta Struan. - Hát akkor jó éjt. Délben várlak, Tyler.
- Igen. Jó éjt, Dirk.
Struan elment.
A vacsora során Culum megpróbálta elsimítani a Gorth és Brock közötti ellenségeskedést. Különösnek találta, hogy mindkettejüket kedveli, hogy mindkettejükbe belelát - meg tudja érteni, miért akar Gorth tajpan lenni, és miért nem akarja átadni neki Brock a kormányrudat, legalábbis egyelőre. Furcsának találta azt is, hogy miért érzi magát okosabbnak Gorthnál ebben a kérdésben. Tulajdonképpen nem is olyan furcsa, gondolta: Gorthnak nem szakadt a nyakába váratlanul hét hosszú nap minden felelőssége. Aznap, amikor elveszem Tesst, a tengerbe hajítom Brock húsz aranyát. Már nem volna helyes őrizgetni. Bármi történjék is, mi tiszta lappal indulunk. Már csak három hónap. Ó, köszönöm neked, Istenem.
Vacsora után Culum és Tess kettesben fölment a fedélzetre. Feszült izgalommal álltak a csillagos ég alatt, fogták egymás kezét, sajgott bennük a vágy. Culum ajkai megérintették Tess száját - ez volt az első, félénk csókjuk -, és Tessben felvillant Nagrek csókjának durvasága, a kezének simogatása keltette tűz, s a fájdalom, amit a férfi okozott neki; nem volt igazán fájdalom, inkább valami gyönyörrel teli kín, amire ha csak rágondolt is, mindig felélesztette benne azt a tüzet. Boldog volt, hogy nemsokára elolthatja. Már csak három hónap, aztán béke lesz.
Visszatértek a bűzös kabinba, majd miután Culum elment, Tess lefeküdt. Gyötörte a vágy; elsírta magát. Mert tudta, hogy Nagrek olyasmit tett vele, amit csak Culumnak lett volna szabad, s mert tudta, hogy ezt a titkot egy életen át meg kell őriznie Culum előtt. De hogyan? Jaj, szerelmem, jaj, szerelmem...

- Hidd el, apám, ez hiba volt - mondta a nagykajütben Gorth, halkra fogva a hangját. - Rettenetes hiba!
Brock lecsapta a kupáját; a sör az asztalra és a padlóra löttyent. - Így döntöttem, és kész. Szeptemberben egybekelnek.
- Az is hiba volt, hogy nem licitáltunk a dombra. Az az ördögfattya megint fölénk kerekedett.
- Használd a fejedet, Gorth! - sziszegte Brock. - Ha licitálunk, Culum rájön, hogy Tess a maga ártatlanságában mindenről beszámol nekem, amiről beszélgetnek. Az a domb nem volt fontos. Eljöhet még az ideje, amikor valami olyasmit tudhatok meg Tesstől, amivel kibelezhetem Dirköt. Márpedig én erre várok, semmi másra. - Brock megvetette önmagát, amiért figyeli Tesst, amiért gyanútlanságával visszaélve, kémként használja Culum és fegyverként Struan ellen. De még ennél is jobban utálta Gortht, s még kevésbé bízott benne, mint annak előtte. Mert tudta, hogy Gorthnak igaza van.
Viszont mindennél jobban szerette volna, hogy Tess boldog legyen, és ez veszélyessé tette. És most Struan istenverte ágyékának sarja egyesül imádott lányával. - Esküszöm mindenre, ami szent, hogy ha Culum csak egy hajszálát is meggörbíti Tessnek, megölöm! - mondta rettenetes hangon.
- Akkor miért hagyod, hogy ilyen gyorsan elvegye, a keservit! Nyilván rosszul fog vele bánni, és nyilván ellenünk használja.
- Mitől változott meg ilyen hirtelen a véleményed? - csattant fel Brock. - Mostanáig te akartad, lelkesen pártfogoltad.
- Még mindig azon vagyok, hogy házasodjanak össze, de ne három hónap múlva. Ez mindent tönkretenne.
- Miért?
- Mert mindent tönkretenne - felelte Gorth. - Amikor én azt mondtam, hogy házasodjanak össze, Robb még élt. Akkor még úgy volt, hogy a Tajpan örökre elmegy, és Robbnak adja át a tisztét, majd egy év múltán Culumnak. Így állt a helyzet. Úgy lenne tökéletes, ha jövőre esküdnének. Most viszont a Tajpan nem megy el. És most, hogy ráálltál a szeptemberi esküvőre, a Tajpan el fogja venni tőled Tesst, kitanítja ellenünk Culumot, és szerintem már sose megy el. Addig biztosan nem, amíg te vagy a Brock és Fiai tajpanja!
- Bármit mondott is Culumnak vagy Robbnak, Dirk sose akarta itt hagyni Ázsiát. Ismerem őt.
- Én pedig ismerlek téged!
- Ha Dirk elmegy - vagy meghal -, én is elmegyek.
- Hát akkor az lesz a legjobb, ha minél előbb meghal az az ördögfattya.
- Te pedig jobban tennéd, ha türelemmel lennél.
- Én türelmes vagyok, apám. - Gorthnak már a nyelve hegyén volt, hogy elmondja apjának, hogyan akar bosszút állni Struanon - Culumon keresztül - Macauban. De nem mondta el. Az apját jobban érdekli most Tess boldogsága, mint az, hogy a Nemes Ház Tajpanja legyen. Az apjában már nincs meg az a mindent elsöprő kegyetlenség, ami Struanban oly mértékben megvolt, hogy ő lett a Tajpan. - Ne felejtsd el, apám, hogy Struan túljárt az eszeden, az ezüsttel, a cégével, a házassággal, de még azzal a bállal is. Tess a te gyenge pontod - háborgott. - Struan ezt nagyon jól tudta. Messziről látszik, hogy Tess miatt fogsz zátonyra futni. A pusztulás felé tartasz.
- Nem igaz! Nem igaz! Én tudom, hogy mit csinálok - felelte Brock, igyekezve nem kiabálni. Homlokán úgy dudorodtak az erek, mint a kilencfarkú macska sudarai. - Figyelmeztettelek már korábban is: ne próbálj egymagád szembeszállni azzal az ördögfajzattal. Letépi a heréidet, és megeteti veled. Én ismerem azt az ördögöt!
- Hát igen, ez vagy te, apám! - Gorth érezte apjában az öregséget, s most először életében határozottan tudta, hogy ha arra kerülne a sor, elbánna vele. - Ezért hát állj félre az útból, és hagyd, hogy egy igazi férfi tegye a dolgát, a mindenségit!
Brock fölpattant, a széke fölborult. Gorth csak állt, és várta, hogy az apja a kése után nyúljon; tudta, hogy most és mostantól fogva mindig megengedheti magának, hogy kivárjon, mert most már ismerte az apját.
Brock világosan látta: ez az utolsó alkalom, hogy megzabolázza Gortht. Ha nem húzza elő a kést, elveszett. Ha előhúzza, meg kell ölnie a fiát. Tudta, hogy képes lenne rá - pusztán nyers erővel már nem győzné, de fortéllyal igen. Gorth a fiam, a legidősebb fiam, nem az ellenségem, gondolta magában. - Ez nem rendjén való - mondta, elfojtva gyilkolhatnékját. - Nem rendjén való, hogy így viselkedjünk. De utoljára mondom neked: ha szembeszállsz vele, Dirk a pokolra küld.
Gorth érezte, hogy végigbizsereg benne a győzelem tudata. - Csak a zsosz segíthet ki minket ebből a csávából. - Félrerúgta az útjában álló széket. - Kimegyek a partra.
Brock magára maradt. Fölhajtotta a kupáját, aztán még egyet, majd egy harmadikat is. Liza benyitott, de Brock nem vette észre. Az asszony hagyta, hadd igyon; visszament a kajütjébe, lefeküdt, és imádkozott, hogy boldog legyen a lánya házassága. És imádkozott az emberéért.
Gorth kiment a partra, Mrs. Fortheringíll házába.
- Nem szívesen látom a házamban, Mr. Brock - mondta a madám. - Legutóbb is rettenetesen megverte azt a lányt.
- Mit számít neked egy ilyen majom, te vén boszorkány? Nesze! - Gorth az asztalra csapott húsz aranyat. - És itt van még ugyanennyi, hogy tartsd a bagólesődet.
Az asszony egy fiatal hakka lányt bocsátott a rendelkezésére, s egy kis szobába küldte őket, amely messze a többi szobától, az épület hátsó traktusában volt.
Gorth kegyetlenül elbánt a lánnyal, rettenetesen megkorbácsolta, s félholtan hagyta ott.
Másnap a White Witch fedélzetén útnak indult a negyvenmérföldnyire délnyugatra fekvő Macau felé. Brock kivételével a Brock család valamennyi tagja ott volt a hajón. A tatfedélzeten, karját Tessébe öltve, ott állt Culum is.

32

Öt nappal később elérkezett a lóverseny napja.
Ez idő alatt megvetették az új város alapjait. A kereskedők - élükön a Nemes Házzal - a Tajpingsan valamennyi munkását és mesteremberét igénybe vették az ásáshoz, a cipekedéshez és az építkezéshez. A kereskedők ismét a földbe fektették mindazt a pénzt, amit Longstaff kifizetett nekik. A macaui téglaégetők, a kuantungi gerenda- és deszkakészítők és mindazok, akiknek valami közük volt a házak, üzletházak és rakpartok építéséhez, éjt nappallá téve dolgoztak, hogy kielégítsék a kereskedők őrült buzgalmát, amellyel új várost akartak építeni az elhagyott helyett. A munkabérek emelkedtek. Hamarosan lámpással kellett keresni a kulikat - egyedül a Nemes Ház háromezer falazókőművest, építőmunkást és különböző szakmájú mesterembert alkalmazott. Kevés volt a munkaerő, annak ellenére is, hogy minden dagállyal újabb munkások érkeztek, akik gyorsan találtak maguknak jól fizető állást. A Tajpingsan még nagyobbra duzzadt. A Glessing-fok környéki partszakasz csak úgy lüktetett az energiától.
A lóversenyig tizennégy nap telt el azóta, hogy Struan és Mejmej otthagyta a boldogság-völgyi házat, és átköltözött a Resting Cloudra.
- Nem vagy valami jó színben, kicsim - mondta Struan. - Jobb lenne, ha ma ágyban maradnál.
- Azt hiszem, maradok - felelte Mejmej. Egész éjjel nem aludt; feje, nyaka, háta sajogni kezdett. - Semmiség, sebaj. Te viszont rettenetesen jól nézel ki.
- Köszönöm. - Struan új ruhát viselt, amit a versenynap tiszteletére csináltatott. Sötétzöld lovaskabátja a legfinomabb, legkönnyebb gyapjúszövetből készült. Fehér vászonnadrágjának szárait a lábszárközépig érő csizmák talpa alatti pántok tartották feszesen, könnyű kasmírmellénye fölött zöld nyakkendőt viselt.
Mejmej megnyomkodta kissé sajgó vállait, Ah Szam pedig megigazította párnáit, hogy kényelmesebben feküdjön. - Ez csak nyári nyavalya. Hívatok orvost. Most mégy a partra?
- Igen. Egy óra múlva kezdődik a megnyitó. Azt hiszem, elhívatom az orvosunkat, kicsim. Ő majd...
- Én hívatok orvost. Kínai orvost, és kész. Ne feledd el: húsz tael négyes számú lóra negyedik futásban. A csillagjós szerint fantasztikus biztosan nyerni fog.
- Nem felejtem el - simogatta meg az asszony arcát Struan. - Te csak pihenj.
- Ha nyerek, fogom magamat fantasztikusan jobban érezni, hallod-e? Most menj.
Struan betakargatta Mejmejt, aztán szólt a szolgáknak, hogy hozzanak az asszonynak friss teát, s a hátához tegyenek egy forró vízzel teli agyagpalackot. Aztán kiment a partra.
A Glessing-foktól nyugatra kialakított lóversenypályán egymás sarkát taposták az emberek. A part egy részét, a rajt- s egyben a célvonalat is jelölő oszlop környékét európaiak részére kerítették el, hogy távol tartsák tőlük a csapatokban nyüzsgő kíváncsi kínaiakat. Imitt-amott sátrak álltak. Elkészültek már a nyergelőhelyek és a bukmékerek bódéi is. Az ovális alapterületű pályát bambuszrudakon lobogó zászlócskák jelezték.
A bukmékerek hatalmas forgalmat bonyolítottak le, a legtöbben Henry Hardy Hibbs standja előtt tolongtak. - Tegyék meg a tétjeiket, uraim! - kiáltozta zengő hangján, miközben öklével megdöngette azt a fekete táblát, amelyre krétával írta ki az esélyszámokat. - Trent őrnagy úrra, a Sátán nevű fekete csődörön, a mezőny első számú favoritjára, egy guinea, pariban jegyezve! A többit három az egyhez adom!
- A fene essen magába, Hibbs - mondta idegesen Glessing, izzadva a nagy melegben. - Három az egyhez! Ezen csak maga nyerhet! Adjon nekem hatot az egyhez a szürkére. Egy guinea-t teszek.
Hibbs a táblára pillantott, s rekedtes hangon odasúgta Glessingnek: - Magának, kapitány úr, öt az egyhez. Szóval egy guinea. Mary Jane-re.
Glessing hátat fordított neki. Dühös volt, amiért nem lehet most Macauban, s mert a levelet sem kapta meg, amit Culum ígért. Istenem az egekben, gondolta, szinte őrjöngve az aggodalomtól, mostanra már megjöhetett volna a levele. Mi az ördögöt jelent ez a késlekedés? Mit csinálhat az a disznó Horatio? Csak nem gyötri megint Maryt?
Mogorván odasétált a járatóhoz, ahol Struan és Szergejev állt egymás mellett. A két férfihoz azonban e pillanatban lépett oda Longstaff, ezért Glessing továbbment.
- Melyik lóra tett, fenség? - kérdezte kedélyeskedve Longstaff.
- A herékre - felelte Szergejev egy botra támaszkodva. Az izgalom és a lovak szaga felélénkítette, sokat enyhített állandó fájdalmain. Szeretett volna lóra ülni, de áldotta a szerencséjét, hogy egyáltalán túlélte a sebesülést. És áldotta Struant. Tudta, hogy a Struan által elvégzett kezelés nélkül már halott lenne.
- Üdvözlöm, fenség - köszönt oda a Jeff Cooper karján arra sétáló Shevaun. Fényes, zöld ruhájára narancsszín napernyő vetett árnyékot. - Van valami tippje a számomra? - Rájuk mosolygott. Különösképpen Struanra.
- A legjobb ló a herélt, de hogy melyik a legjobb lovas, azt nem tudom - felelte Szergejev.
Shevaun a csillogó szőrű, nagy, barna ló felé pillantott. - Szerencsétlen jószág - mondta dévaj kacsintással. - Ha én ló lennék és ilyesmit művelnének velem, esküszöm, egy lépést se futnék. Senki kedvéért! Barbárság!
Együtt nevettek vele.
- Maga a heréltre fogad, Tajpan?
- Nem tudom - felelte Struan. Aggódott Mejmej miatt. - Énnekem valahogy jobban tetszik a kanca. De azt hiszem, én majd csak akkor fogadok, ha már odaálltak a rajthoz.
Shevaun egy pillanatig fürkész szemmel méregette, szerette volna tudni, van-e valami mögöttes értelme Struan szavainak.
- Nézzük meg közelebbről azt a kancát - mondta Jeff Cooper kényszeredett nevetéssel.
- Menjen csak, Jeff drágám. Én itt maradok, és megvárom magát.
- Én is megnézem - mondta Longstaff, aki nem vette észre a Cooper vonásain átsuhanó bosszúságot. Cooper tétovázott, majd mindketten elindultak.
Brock udvariasan megemelte a kalapját, miközben elsétált Shevaun, Struan és Szergejev előtt, de nem állt meg. Örült, hogy Struan nem szállt nyeregbe, mivel ő maga nem rajongott a lovaglásért, s múltkori csipkelődő megjegyzése csak úgy kicsúszott a száján. Az isten verje meg ezt a Dirköt, gondolta.
- Hogy gyógyul a sebe, fenség? - kérdezte Shevaun.
- Jól. Hála aTajpannak, már csaknem teljesen rendbe jöttem.
- Én nem tettem semmit - mondta Struan, akit zavarba hozott Szergejev hálája. Észrevette, hogy a járató mellett Blore elmélyült, négyszemközti beszélgetést folytat Skinnerrel. Vajon jól ítéltem-e meg ezt a fiút? - töprengett.
- Jól áll önnek a szerénység, uram - mondta Shevaun, kecsesen térdet hajtva Struan előtt. - Nemhiába mondják, hogy noblesse obiige.
Struan figyelmét nem kerülte el, milyen leplezetlen csodálatot tanúsít Szergejev Shevaun iránt. - Remek hajója van, fenség. - A nagyherceg hajója négyárbocos, nyolcezer tonna űrtartalmú, sok ágyúval fölszerelt vízi jármű volt.
- Megtiszteltetésnek venném, ha a kapitányom végigvezethetné rajta - szólt Szergejev. - Szívesen megbeszélném önnel a részleteket. Amikor önnek megfelel.
- Köszönöm, örvendek a lehetőségnek - kezdte Struan, de nem tudta folytatni, mert e pillanatban odarohant hozzájuk a kimerült, porlepett Blore.
- Mindjárt kezdünk, Tajpan, csoda, milyen csinos, Miss Tillman, jó napot, fenség - hadarta egy szuszra. - Mindenki a negyedik futam négyes számú lovára tegye a pénzét, úgy döntöttem, hogy én lovagolom... Most jut eszembe, Tajpan, hogy az este megnéztem a csődört, elfogadta a zablát, azt hiszem, a következő versenynapon használhatjuk... Fenség, kérem, engedje meg, hogy a helyére vezessem, ön indítja az első futamot.
- Én?
- Nem említette önnek őexcellenciája? Hogy az a...! Akarom mondani, hajlandó volna rá, fenség? - Blore még életében nem dolgozott ennyit, és még sose volt ilyen izgatott. - Volna olyan szíves követni? - Sietős léptekkel vezette keresztül Szergejevet a tömegen.
- Kedves fiatalember ez a Blore - mondta Shevaun, aki boldog volt, hogy végre kettesben maradhatott Struannal. - Hol találta?
- Ő talált meg engem - felelte Struan. - És örülök neki. - Struan figyelmét egy veszekedés vonta el, amely a sátrak közelében robbant ki. Egy csapat katona lökdösött kifelé egy kínait az elkerített területről. A kuli kalapja leesett - s vele együtt hosszú copfja is. Aristotle Quance volt az. - Bocsásson meg egy percre - mondta Struan. Odasietett az alacsony férfihoz, megállt előtte, testével fedezve. - Semmi vész, fiúk, ez az ember a barátom! - mondta. A katonák vállat vontak, és odébbálltak.
- Százezer mennydörgős ágyúgolyó, Tajpan - lihegte Quance, s megigazgatta koszos gönceit. - A legjobbkor érkezett. Isten fizesse meg.
Struan Quance fejébe nyomta a kulikalapot, és egy sátor mögé vonta a festőt. - Mi az ördögöt keres itt? - sziszegte.
- Muszáj látnom a lóversenyt - felelte Quance, és megigazította copfját, hogy a hátára hulljon. - És magával is beszélni akartam.
- Ez most nem a megfelelő időpont! Maureen is itt van valahol a tolongásban.
Quance elsápadt. - Isten legyen hozzám irgalmas!
- Legyen, de hogy miért lenne, arról fogalmam sincs. Tűnjön innen, amíg még teheti. Úgy hallottam, hogy a felesége jegyet váltott egy hajóra, amelyik a jövő héten indul haza. Ha megszagol valamit... Nekem mindegy, nem az én fejemet tépi le.
- Csak az első futamot hadd várjam meg, Tajpan - könyörgött Quance. - Nagyon kérem. És van egy hírem a maga számára.
- Micsoda?
Struan legnagyobb megdöbbenésére Quance beszámolt neki arról, hogy mit művelt Gorth a prostituálttal. - Iszonyatos! Az a szerencsétlen lány a halálán van. Gorth őrült, Tajpan. Őrült.
- Ha a lány meghal, üzenjen nekem. Aztán majd... Majd még gondolkozom rajta, hogy mi legyen a teendő. Köszönöm, Aristotle. Azt hiszem, jobb lesz, ha eltűnik.
- Csak az első futamra hadd maradjak... Isten szent nevére kérem! Maga nem tudja, mit jelent ez egy szerencsétlen öregembernek.
Struan körülnézett. Shevaun tüntetően nem vett tudomást róluk. Ekkor észrevette az arra sétáló Glessinget. - Kapitány!
Amikor Glessing fölismerte Quance-et, elkerekedett a szeme. - Jóságos ég! Én azt hittem, hogy maga már rég kint jár a tengeren!
- Megtenne nekem valamit? - kérdezte gyorsan Struan. - Mrs. Quance ott áll a távoszlopnál. Elmenekítené innen Aristotle-t, hogy ne vegye észre a felesége? Azt hiszem, az volna a legjobb, ha oda kísérné - mutatott Struan a kínaiak nyüzsgő tömegére. - Hagyja, hadd nézze meg az első futamot, aztán vigye haza.
- Úgy lesz, ahogy óhajtja. Jóságos ég, Aristotle, de örülök, hogy látom! - mondta Glessing, majd Struanhoz fordult: - Nem hallott valamit Culumról? Rettenetesen aggódom Miss Sinclair miatt.
- Nem. De megmondtam Culumnak, hogy amint megérkezik, látogassa meg Maryt. Minden pillanatban megjöhet a hír. Én biztos vagyok benne, hogy Mary jól van.
- Én is remélem. Egyébként hová vigyem Aristotle-t a verseny után?
- Mrs. Fortheringillhez.
- A manóba! Na és milyen a kvártély, Aristotle? - kérdezte Glessing, akin felülkerekedett a kíváncsiság.
- Borzalmas, édes fiam, borzalmas. - Quance elkapta Glessing karját, a hangja rekedtes suttogásra váltott. - Egy szemhunyást se tudok aludni, a koszt pedig hátborzongató. Örökösen csak punci: reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára, vacsorára. Tudna kölcsönözni néhány guinea-t, Tajpan?
Struan fölmordult, és visszament Shevaunhoz.
- Egy barátja, Tajpan?
- Vannak barátok, akiket nem okos észrevenni, Shevaun.
Shevaun a legyezőjével könnyedén megveregette Struan karját. - Nincs rá szükség, hogy engem erre figyelmeztessen, Dirk. Hiányzott nekem - mondta halkan.
- Tudom - felelte Struan, és rádöbbent, hogy milyen könnyű és jó volna feleségül venni Shevaunt. De ez lehetetlen. Mejmej miatt. - Miért akarta meztelenül lefestetni magát? - kérdezte hirtelen, s a lány szemének villanásából látta, hogy sejtése beigazolódott.
- Aristotle mondta? - Shevaun hangja nyugodt volt.
- Jóságos ég, dehogy. Sose tenne ilyesmit. De néhány hónappal ezelőtt egyszer elkezdett cukkolni minket. Azt mondta, kapott egy új megbízást. Egy aktra. Miért csinálta ezt?
Shevaun elpirult; legyezgetni kezdte magát, aztán fölkacagott. - Goya megfestette Alba hercegnőjét. Azt hiszem, kétszer is. Azt a nőt most az egész világ csodálja.
Struannak jókedvű szarkalábakba ráncolódott a szeme környéke. - Maga egy ördögfióka, Shevaun. Tényleg... tényleg megmutatta neki a modellt?
- Ez már az ő költői szabadságára volt bízva. Megbeszéltük, hogy fest rólam két portrét. Maga nem helyesli?
- Szerintem az ön nagybátyját - az édesapjáról nem is beszélve - megütné a guta, ha ezt meghallanák, vagy ha azok a képek rossz kezekbe kerülnének.
- Nem akarja megvenni őket, Tajpan?
- Hogy elrejtsem?
- Hogy gyönyörködjék bennük.
- Furcsa egy lány maga, Shevaun.
- Talán csak megvetem az álszenteskedést. - Shevaun fürkész pillantást vetett Struanra. - Akárcsak maga.
- Igen. De maga nő, és ez itt körülöttünk a férfiak világa. Vannak bizonyos dolgok, amiket maga nem tehet meg.
- Sok "bizonyos" dolog van, amit szívesen megtennék. - Üdvrivalgás hallatszott: megkezdődött a lovak fölvezetése. Shevaun elszánta magát a döntő lépésre. - Azt hiszem, itt hagyom Ázsiát. Két hónapon belül.
- Ez úgy hangzik, mint egy fenyegetés.
- Ez nem fenyegetés, Tajpan. Egyszerűen csak arról van szó, hogy szerelmes vagyok... és az életbe is szerelmes vagyok. És egyetértek magával: akkor kell megtippelni a győztest, amikor odaállnak a rajtvonalhoz. - Shevaun legyezgetni kezdte magát, s közben fohászkodott, hogy kockázatos húzása bejöjjön. - Melyiket választja?
Struan nem nézett a lovak felé. - A kancát, Shevaun - felelte halkan.
- Mi a neve?
- Mejmej - válaszolta Struan szelíd tekintettel.
Shevaun legyezője egy pillanatra megállt a levegőben, aztán tovább mozgott. - A versenynek mindaddig nincs vége, míg a győztest ki nem hirdetik és meg nem koszorúzzák. - Shevaun elmosolyodott és elsétált, felszegett fejjel, szebb volt, mint valaha.
A kanca elvesztette a versenyt. Alig egy orrhosszal. De elvesztette.

- Ilyen korán visszajöttél, Tajpan? - kérdezte erőtlen hangon Mejmej.
- Untam már a lovakat, és aggódtam miattad.
- Nyertem?
Struan megrázta a fejét.
Az asszony elmosolyodott, és felsóhajtott. - Mindegy, sebaj. - Szemfehérje rózsaszín volt, aranysárga árnyalatú arcbőre szürkésbe játszott.
- Volt már itt az orvos? - kérdezte Struan.
- Még nem. - Mejmej az oldalára fordult, összegömbölyödött, de ez sem enyhítette kellemetlen érzéseit. Kivette a feje alól a párnát, de ez sem segített, így hát visszatette. - Szegény öreg anyácskád egyszerűen öreg - mondta bágyadt mosollyal.
- Hol fáj?
- Sehol és mindenhol. Egy jó alvás kikúrál mindent, sebaj.
Struan megmasszírozta a nyakát, a hátát, és kényszerítette magát, hogy ne gondoljon az elgondolhatatlanra. Friss teát és könnyű ételeket rendelt, megpróbálta rávenni Mejmejt, hogy egyen, de az asszonynak nem volt étvágya.
Napszálltakor bejött Ah Szam, és néhány szót mondott úrnőjének.
- Itt van a doktor. És Gordon Csen - mondta Struannak Mejmej.
- Helyes! - Struan fölállt, és kinyújtózott.
Ah Szam odament a kis vitrinhez, és kivett egy apró elefántcsont szobrot, amely egy oldalán fekvő nőt ábrázolt. Struan megdöbbenésére Mejmej most a szobor különböző testrészeire kezdett mutogatni, és hosszasan magyarázott Ah Szamnak. Ah Szam bólintott és kiment. Struan elképedve követte.
Az orvos egy idős férfi volt, hosszú, gondosan olajozott copfot és kopott fekete öltözéket viselt. A szemei nagyon tiszták voltak, arcán egy szemölcs éktelenkedett, amelyből néhány hosszú szőrszál nőtt ki. Hosszú, vékony ujjai voltak, keskeny kézfejének bőrén átkéklettek az erek.
- Engedelmével, Tajpan - mondta Gordon, s az orvossal együtt meghajolt. - Bemutatom Ki Fa-tant, a Tajpingsan legjobb orvosát. Olyan gyorsan jöttünk, ahogy csak tudtunk.
- Köszönöm. Erre tessék... - Struan megtorpant. Ah Szam odalépett az orvoshoz, mélyen meghajolt előtte, elővette a szobrocskát, és ugyanúgy mutogatni kezdett rajta, mint korábban Mejmej, majd szapora nyelvvel válaszolgatott az orvos kérdéseire.
- Mi az ördögöt csinál ez az ember?
- Megállapítja a diagnózist - felelte Gordon Csen, miközben feszülten figyelt Ah Szam és az orvos szavaira.
- A szoborról?
- Igen. Illetlen dolog volna megtekintenie az úrnőt, ha nem feltétlenül szükséges. Ah Szam elmondta neki, hol érez fájdalmakat úrnőnk. Kérem, legyen türelemmel, biztos vagyok benne, hogy nem komoly az eset.
A doktor szótlanul tanulmányozta a szobrocskát. Végül Gordonra nézett, és halkan mondott neki valamit.
- Azt mondja, hogy nem könnyű megállapítani a bajt. Engedelmét kéri, hogy megvizsgálhassa az úrnőt.
A türelmetlenségtől majd szétrobbanó Struan bevezette őket a hálószobába. Mejmej leengedte az ágya körüli függönyöket; Struan és Gordon számára csupán egy halovány árnyalakká változott.
Az orvos odalépett Mejmej ágyához, s ismét némaságba burkolózott. Néhány perc múltán halkan megszólalt. Mejmej engedelmesen kinyújtotta bal kezét a függöny alól. Az orvos a kezébe fogta, és figyelmesen megvizsgálta. Aztán az asszony ütőerére tette az ujjait, és lehunyta a szemét. Ujjai gyengéden ütögették Mejmej csuklóját.
Múltak a percek. Az orvos ujjainak ritmusa lelassult, mintha valami olyasmit keresne, amit nem lehet megtalálni.
- Most mit csinál? - kérdezte Struan.
- A pulzusát figyeli, uram - súgta Gordon. - Nagyon csöndben kell lennünk. Mindkét csuklóban kilenc ütőér van. Három a bőr alatt, három egy kicsivel lejjebb, és három legmélyebben. Ezek mutatják meg az orvosnak a betegség okát. Kérem, Tajpan, legyen türelemmel. Nagyon nehéz kitapintani.
Az ujjak tovább kopogtattak. Ez volt az egyetlen hang a kajütben. Ah Szam és Gordon Csen megbabonázva figyelte. Struan nyugtalanul fészkelődött, de nem szólt. Úgy tetszett, mintha az orvos valamiféle misztikus transzba esett volna. Aztán hirtelen - mintha valami füllel nem hallható szózatnak engedelmeskedett volna - abbahagyta a kopogtatást, és megmerevedett. Egy percig olyan volt, mint egy szobor. Aztán a takaróra helyezte a kart, Mejmej szótlanul kinyújtotta a másikat, s kezdődött elölről a procedúra.
Ismét eltelt néhány perc, majd a kopogtatás hirtelen abbamaradt.
Az orvos kinyitotta a szemét, sóhajtott, s a takaróra engedte Mejmej kezét. Intett Gordonnak és Struannak, hogy menjenek utána.
Gordon Csen becsukta maguk mögött az ajtót. Az orvos halkan, idegesen nevetgélt, majd halk, szapora szavakkal magyarázni kezdett.
Gordon szemei elkerekedtek.
- Mi van? - kérdezte feszült hangon Struan.
- Nem tudtam, Tajpan, hogy anyánk gyermeket vár. - Gordon Csen ismét az orvos felé fordult, kérdezett valamit, amire az hosszasan válaszolt. Aztán elhallgatott.
- Na! Mi az ördögöt mondott?
Gordon ránézett; sikertelenül próbált nyugodtnak mutatkozni. - Azt mondja, hogy anyánk nagyon beteg, Tajpan. Azt mondja, hogy a méreg anyánk alsó végtagjain keresztül hatolt a testébe. A májában gyülemlett össze, és a mája most... - kereste a megfelelő szót - ...a mája most rosszul működik. Nemsokára lázas lesz, nagyon lázas. Nagyon magas láza lesz. Aztán eltelik három-négy nap, és megint lázas lesz. Aztán újra.
- Malária? Boldogság-völgyi láz?
Gordon Csen az orvoshoz fordult, és megkérdezte tőle.
- Azt mondja, igen.
- Mindenki tudja, hogy a maláriát az éjszakai kigőzölgések okozzák, nem a bőrön át hatol a méreg a testbe - förmedt rá Struan Gordonra. - Mejmej hetek óta nem járt a völgyben!
Gordon fölvonta a vállát. - Én csak azt mondom, amit ő mond, Tajpan. Én nem vagyok orvos. Viszont megbízom ebben az orvosban, és azt hiszem, önnek is bíznia kellene benne.
- És mit javasol?
Gordon megkérdezte.
- Azt mondja: "Kezeltem már néhány embert, akik elkapták a boldogság-völgyi betegséget. Akik kigyógyultak belőle, valamennyien erős férfiak voltak, és még a harmadik roham előtt bevettek egy bizonyos orvosságot. A mi esetünkben azonban egy asszonyról van szó, aki még csak huszonegy éves ugyan, erős és bátor, de minden ereje a méhében rejtőző négy hónapos gyermekbe áramlik. - Gordon idegesen elhallgatott. - Félti a úrnőt és a gyermeket.
- Mondd meg neki, hogy hozza a medicinát, és nyomban kezdje meg a kezelést. Ne várjon semmiféle rohamra.
- Éppen ez a bökkenő. Nincs neki, uram. Nem maradt egy szem orvossága sem.
- A keservit! Akkor mondd meg neki, hogy szerezzen!
- Hongkongon egy szem sincs, ebben biztos.
Struan arca elkomorult. - Kell lennie. Mondd meg neki, hogy szerezze meg, kerül, amibe kerül.
- De Tajpan, a doktor...
- Mondd meg már neki, a keservit!
Gordon ismét beszélt az orvossal.
- Azt mondja, hogy Hongkongon nincs belőle. És hogy nincs se Macauban, se Kantonban. Ezt a medicinát egy nagyon ritka fa kérgéből készítik, amely valahol a déli tengereken vagy a tengeren túl nő. Azt a keveset, ami volt neki, az apjától kapta, aki szintén orvos volt, és az is az apjától kapta. Azt mondja, teljesen biztos benne, hogy ebből a medicinából nincs több.
- Húszezer ezüsttaelt kap, ha meggyógyítja.
Gordon szemei tágra nyíltak. Egy pillanatig gondolkozott, majd pergő szavakkal beszélni kezdett az orvoshoz. Aztán mindketten meghajoltak, és sietve távoztak.
Struan elővette a zsebkendőjét, letörölte arcáról az izzadságot, és visszament a hálószobába.
- Hola, Tajpan - szólt Mejmej, ha lehet, még erőtlenebb hangon. - Milyen hozzám a zsosz?
- Elmentek egy különleges orvosságért, ami majd meggyógyít. Nincs miért aggódni.
Eligazgatta Mejmej körül az ágyneműt; rettenetesen féltette az asszonyt. Sietve átment a zászlóshajóra, és megkérdezte a flotta főorvosát, mit tud arról a bizonyos fakéregről.
- Sajnálattal kell közölnöm önnel, Mr. Struan, hogy ez esetben csupán holmi vénasszonyi fecsegésről van szó. Van egy régi legenda, amely szerint Cinchón grófnő, a perui spanyol alkirály felesége hozott a tizenhetedik században ilyen fakérget Dél-Amerikából Európába. "Jezsuita" kéregként ismeretes, néha cinchona-kéregnek is nevezik. Porrá tört állapotban, vízzel bevéve állítólag kikúrálja a lázat. Azonban amikor Indiában kipróbálták, tökéletesen csődöt mondott. Semmit sem ér! Ezek az átkozott pápisták mindent összepapolnak, hogy híveket toborozzanak.
- Hol az ördögben juthatnék hozzá?
- Fogalmam sincs, kedves uram. Talán Peruban. De miért nyugtalankodik? Queen's Townt már kiürítettük. Ha nem lélegzi be az éjszakai kigőzölgéseket, nincs miért aggódnia.
- Egy barátom épp most kapta meg a maláriát.
- Vagy úgy! Sok kalomeles purgálást neki. A lehető leggyorsabban. Természetesen semmit sem ígérhetek. Azonnal megpiócázzuk.
Struan ezek után megkérdezte még a flotta főorvosának helyettesét, majd később valamennyi alacsonyabb rangú civil és katonaorvost, de mindannyian ugyanezt válaszolták.
Aztán Struannak eszébe jutott, hogy Wilf Tillman még él. Sietve átment a Cooper-Tillman cég ópiumraktár-hajójára.
Mialatt Struan az orvosokat faggatta, Gordon Csen visszatért a Tajpingsanba, és magához hívatta a Hung Mun alája beosztott tíz vezetőjét. Miután összegyűltek a főhadiszállásukon, Gordon megparancsolta nekik, hogy mindegyikük hívassa el az alája beosztott tíz vezetőt. Hihetetlen sebességgel terjedt a hír, hogy meg kell találni egy bizonyos fának a kérgét. Szampanról szampanra, dzsunkáról dzsunkára szállt a szó, csakhamar elérte az öböl túloldalán fekvő Vaulunt, kisvártatva eljutott a halászfalvakba, a kisebb és nagyobb városokba - végig az egész partvonalon, a szárazföldön is. Csakhamar valamennyi hongkongi kínai - lett légyen háromszöges vagy sem - tudta, hogy valami ritka fa kérgét kell keresni. Nem tudták, hogy kinek és miért van szüksége rá; csak annyit tudtak, hogy nagy jutalmat ajánlottak fel érte. Mindez fülébe jutott a mandarinok besúgóinak is, akik a Hung Mun tagjai után kémkedtek. Ők is keresni kezdték a kérget, de ők már nem csak a jutalom miatt; tudták, hogy egy ilyen kéregdarabbal esetleg előcsalogathatják rejtekhelyükről a Hung Mun vezetőit.

- Bocsásson meg, Wilf, amiért hívatlanul beállítottam. Azért jöttem, hogy... - Struan elhallgatott, megrettent Tillman látványától.
Tillman félig fekvő helyzetben hevert egy izzadságfoltos párnán. Az arca akár egy halálfej, arcszíne a régóta nem mosott lepedőé, szeme fehérje piszkossárga. - Jöjjön be - szólt alig hallhatóan. És ekkor Struan észrevette, hogy Tillman mindig egészséges, fehér fogai kihullottak.
- Mi történt a fogaival?
- A kalomel. Vannak, akikre így hat... - Tillmannek egy kissé felélénkült a hangja. A szemeiben különös fény jelent meg. - Már vártam magát. A válasz: nem!
- Micsoda?
- Nem. Így egyszerűen csak nem. - Tillman hangja felerősödött. - Én vagyok a gyámja, és nem fog hozzámenni magához.
- Nem azért jöttem, hogy a gyámoltja kezét megkérjem. Csak azért jöttem, hogy meglátogassam magát, és hogy megtudjam, hogyan lehet a maláriát...
- Nem hiszek magának! - kiáltotta hisztérikusan Tillman. - Éppen abban reménykedik, hogy meghalok!
- Nevetséges! Miért kívánnám a halálát?
Tillman erőtlenül fölemelte a takaróján álló csengőt, és megrázta. Kinyílt az ajtó, és egy hatalmas termetű, mezítlábas néger, Tillman rabszolgája lépett be a helyiségbe.
- Jebediah, szólj Mr. Coopernek és a kisasszonynak, hogy azonnal jöjjenek át hozzám.
Jebediah bólintott, és becsukta az ajtót.
- Még mindig emberekkel házal, Wilf?
- Jebediah elégedett a sorsával, a mindenségit! Magának is megvannak a módszerei, maga ragyaverte disznó, és nekem is megvannak az enyémek!
- Az ég szakadjon a maga módszereire, maga nyomorult rabszolga-kereskedő! - Struan sose tudta kitörölni emlékezetéből a második hajót, amelyen szolgált, néhanapján még mostanában is látta magát lidércnyomásos álmaiban e hajó fedélzetén. A trafalgari győzelem után kapott jutalompénzből kiváltotta magát, és elszegődött hajósinasnak egy angol kereskedőhajóra, amely az Atlanti-óceántjárta. Már messze kint voltak a tengeren, amikor rájött, hogy egy illegális rabszolga-kereskedő hajójára került, amely Dakarba tartott rabszolgákért, hogy aztán az Atlanti-óceán délvidékén keresztül áthajózzon Savannah-ba - fedélközében a heringekként összezsúfolt férfiakkal, nőkkel és gyerekekkel. Teltek-múltak a hetek, a haldoklók kiáltozását és jajgatását hallotta szüntelen, fojtogatta a bűz. Nyolcéves volt, semmit sem tehetett. Savannah-ban megszökött. Ez volt az egyetlen hajó életében, amelyről dezertált.
- Maga rosszabb, mint a rabszolgahajcsárok - mondta nyersen. - Maga egyszerűen megvásárolja az embereket, piacra dobja őket, és lefölözi a hasznot. Láttam már rabszolgapiacot.
- Mi rendesen bánunk velük! - rikoltotta Tillman. - Ezek csak vademberek, mi juttatjuk őket a rendes élethez! Mi! - Eltorzult az arca, visszahanyatlott, próbálta összeszedni az erejét; rettenetesen irigyelte Struan vitalitását, s úgy érezte, hamarosan meghal. - Nem fog hasznot húzni a halálomból, az isten verje meg magát mindörökre!
Struan az ajtó felé fordult.
- Várjon csak. Amit mondani akarok, magát is érdekelni fogja.
- Nem tud olyat mondani, ami engem érdekelne.
- Maga rabszolga-kereskedőnek nevezett. És vajon az ágyasát honnan vette, maga istenverte hipokrita?
Felpattant az ajtó, s Cooper sietett be. - Ó, üdvözlöm, Tajpan! Nem is tudtam, hogy itt van.
- Üdvözlöm, Jeff - mondta Struan, csak nehezen uralkodva indulatain.
Cooper Tillmanre nézett. - Mi van, Wilf?
- Semmi. Csak látni akartalak téged meg az unokahúgomat.
Shevaun belépett, s meglepetten megtorpant. - Jó napot, Tajpan. Jól vagy, bácsikám?
- Nem vagyok jól, kislányom. Nagyon rosszul érzem magam.
- Miről van szó, Wilf? - kérdezte Cooper.
Tillman erőtlenül köhögött. - A Tajpan "meglátogatott". Úgy gondolom, ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy elintézzünk egy fontos dolgot. Holnap valószínűleg megint rám tör a láz, és azt hiszem, hogy... - A tompa fényű szemek Shevaun felé fordultak. - Örömmel közlöm veled, hogy Jeff hivatalos formában megkérte tőlem a kezed, és én boldogan igent mondtam.
Shevaun elfehéredett. - Én még nem akarok férjhez menni.
- Mindent nagyon gondosan megfontoltam, és...
- Nem akarok!
Tillman nagy erőfeszítéssel felkönyökölt. - Hát akkor most jól figyelj rám! - rikoltotta harag táplálta erejével. - Én vagyok a törvényes gyámod. Hónapok óta levelezek apáddal. A bátyám hivatalos beleegyezését adta ehhez a házassághoz, arra az esetre, ha én úgy döntök, hogy a frigy előnyös a számodra. És én úgy döntöttem, hogy az. Tehát...
- Én pedig ellenkezőleg döntöttem, bácsikám. A tizenkilencedik században élünk, és nem a sötét középkorban. Még nem akarok férjhez menni.
- Engem nem érdekel, hogy te mit akarsz. Egyébként igazad van: ez a tizenkilencedik század. El vagy jegyezve. Férjhezfogsz menni. Apád és én egyaránt azt reméltük, hogy itttartózkodásod során Jeff meg fog kedvelni. Megkedvelt. - Tillman kimerültén hátrahanyatlott. - Ez az elképzelhető legjobb parti, és kész.
Cooper odalépett Shevaunhoz. - Shevaun, kedvesem... Tudja, mit érzek. Fogalmam se volt róla, hogy Wilf... Én azt reméltem, hogy... szóval...
Shevaun elhátrált előle, s tekintete megtalálta Struanét. - Tajpan! Mondja meg a nagybátyámnak. Mondja meg neki, hogy ezt nem teheti... nem jegyezhet el engem... mondja meg neki, hogy ezt nem teheti!
- Mennyi idős, Shevaun? - kérdezte Struan.
- Tizenkilenc.
- Ez esetben, ha az édesapja és a nagybátyja beleegyezik, nincs más választása. - Tillmanre pillantott. - Feltételezem, hogy ezt írással is tudja igazolni.
Tillman az íróasztala felé mutatott. - Ott a levél. Bár magának semmi köze hozzá.
- Ez a törvény, Shevaun. Maga még kiskorú, és köteles engedelmeskedni az apjának. - Struan lehangoltan elindult az ajtó felé, de Shevaun megállította.
- Tudja, hogy miért adnak el? - robbant ki.
- Fékezd a nyelved, te lány! - kiáltott rá Tillman. - Mióta itt vagy, csak bajom van veled. Legfőbb ideje, hogy megtanuld, mi a jó modor, és hogy az idősebbek és a nálad különbek iránt tiszteletet kell tanúsítanod!
- Részvényekért adnak el - mondta keserűen Shevaun. - A Cooper-Tillman részvényeiért.
- Shevaun, maga túlhajszolta magát - kezdte kedvetlenül Cooper. - A dolog váratlansága egészen...
Struan ismét elindult az ajtó felé, de a lány nem engedte. - Várjon, Tajpan. Itt üzletről van szó. Ismerem a politikusok észjárását. Tudom, mi az a politika, és milyenek a nagy üzletkötések.
- Fogd be a szád! - üvöltött rá Tillman, majd fájdalmasan felnyüszített, és visszaroskadt az ágyra.
- Az itteni bevételek nélkül apámnak nem volna pénze a szenátorsághoz - hadarta reszketve Shevaun. - A nagybátyám apám legidősebb fiútestvére, és ha ő meghal, Jeff névértéken megvásárolhatja a cég Wilf Tillmanre eső részét, és...
- Ugyan már, Shevaun - szakította félbe nyersen Cooper. - Ennek semmi köze az ön iránt érzett szerelmemhez. Mit gondol rólam?
- Legyen őszinte, Jeff. Ugye igaz? Mármint amit az eredeti árról mondtam.
- Igaz - ismerte el Cooper némi komor hallgatás után. - Ilyen feltételekkel vásárolhatom meg a cég Tillmanékra eső részét. De én nem kötöttem ilyen egyezséget. Én nem egy tárgyat vásárolok. Én szeretem magát. Azt szeretném, ha a feleségem lenne.
- És ha mégsem így történik, akkor nem fogja megvenni a cég másik felét?
- Ezt nem tudom. Majd eldöntőm, ha itt lesz az ideje. Ha én halok meg előbb, a nagybátyja megvásárolhatja a részvényeimet.
Shevaun ismét Struanhoz fordult: - Váltson ki engem, Tajpan!
- Nem tehetem, kedvesem. De nem hiszem, hogy Jeff ezért venné el. Szereti magát.
- Kérem, vásárolja meg a részem - mondta megtörten Shevaun.
- Nem tehetem, kedvesem. Törvényellenes.
- Nem az, nem az. - Shevaun képtelen volt abbahagyni a zokogást.
Cooper feszengve, fél karral átölelte.
Mire Struan visszaért a Resting Cloudra, Mejmej már nyugtalan álomba merült.
Miközben az asszony fölött őrködött, Struan fásult gondolatai Gorth és Culum körül jártak. Tudta, hogy azonnal át kellene mennie Macauba. De addig nem megyek, gondolta, míg Mejmej meg nem gyógyul. Ó, Istenem, engedd, hogy meggyógyuljon! Elküldjem a China Cloudot és Orlovot... vagy talán Mausst? Vagy várjak? Mondtam ugyan Culumnak, hogy legyen nagyon óvatos... de vajon az lesz-e? Uram Jézus, segítsd meg Mejmejt!
Éjfélkor kopogtattak az ajtón.
- Tessék.
Lim Din lépett be halkan. Mejmejre nézett, és felsóhajtott. - Nagy Kövér uram jön Tajpan lát. Lehet?
Struan sajgó háttal és vállal, ólomnehéz fejjel ment fel az eggyel följebb lévő fedélzetére, a szállására.
- Bocsásson meg, Tajpan, amiért ilyen későn és hívatlanul zavarom - mondta Morley Skinner, miközben hájas, izzadó testét kitornászta egy karosszékből. - Azt hiszem, fontos ügyről van szó.
- Mindig örülök, ha a sajtó rendelkezésére állhatok, Mr. Skinner. Foglaljon helyet. Iszik valamit? - Megpróbálta kiverni a fejéből Mejmejt, igyekezett koncentrálni; tudta, hogy Skinner nem azért jött, mert véletlenül épp erre járt.
- Köszönöm. Whiskyt. - Skinner szemügyre vette a tágas kajüt belsejét: a tisztára sikált padlódeszkákon kínai szőnyegek, székek, szófák; jól ápolt bőr szaga, enyhén sós és kenderillatú levegő, amelybe belevegyül a lenti raktérben tárolt ópium édeskés, olajos kipárolgása. A jól karbantartott olajlámpások meleg, tiszta fényben fürösztötték a helyiséget, a főfedélzet tartógerendái árnyékot vetettek a mennyezetre. Skinner összehasonlította a látványt hongkongi odújáéval: egy nyomorúságos, mocskos, bűzös kis lyukban lakott, amely a fölött a helyiség fölött volt található, amelyben a nyomdagépek álltak. - Kedves öntől, hogy fogad ilyen kései órán - mondta.
Struan fölemelte a poharát. - Egészség!
- Hát ez az: egészség... Ez a megfelelő pohárköszöntő ezekben a rettenetes időkben, amikor nyakunkon a malária meg minden.
- Tudja, hol lehet cinchonát találni?
Skinner megrázta a fejét. - Nem, Tajpan. Bárhol olvastam róla, mindenütt azt írták, mesebeszéd. Legenda. - Elővette az a heti Oriental Times kefelevonatát, és odaadta Struannak. - Gondolom, szívesen megnézné a mai lóversenyről szóló vezércikket. Holnap különkiadást jelentetek meg.
- Köszönöm. Ezért akart találkozni velem?
- Nem, uram. - Skinner szomjasan fölhajtotta a whiskyt, majd üres poharára nézett.
- Ha inna még egyet, csak szolgálja ki magát.
- Köszönöm. - Skinner odakacsázott az üveghez, csak úgy ringott elefántszerű hátsófele. - Bárcsak nekem is olyan alakom lenne, mint magának.
- Akkor ne egyen olyan sokat.
Skinner fölnevetett. - Az evésnek semmi köze a kövérséghez. Az ember vagy kövér, vagy nem. Ez is egyike azoknak a dolgoknak, amelyek veleszületnek az emberrel. Én mindig kövér voltam. - Teletöltötte poharát, majd visszaült. - Az este a fülembe jutott egy kis hirecske. Nem mondhatom meg, kitől hallottam, de mielőtt kinyomtatnám, szeretném megbeszélni magával.
Vajon miféle szennyest sikerült előkaparnod, barátocskám? - gondolta Struan. Van belőlük éppen elég. Remélem, épp a megfelelőre bukkantál. - Valóban én vagyok az Oriental Times tulajdonosa. Tudomásom szerint erről csak mi ketten tudunk. Én azonban sohasem szóltam bele, hogy mit nyomtasson ki és mit ne. Maga a szerkesztő és a kiadó. Magáé a teljes felelősség, és ha becsületsértő dolgot ír, magát perelik be.
- Ez igaz, Mr. Struan. És én értékelem is, hogy szabad kezet ad nekem. - Úgy tetszett, mintha szemei még mélyebbre süppednének zsírpárnáikban. - A szabadság felelősséggel jár - önmagam iránt, az újság iránt, a társadalom iránt. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. De ezúttal valami másról van szó, mert... hogy is fejezzem ki magam?... a szóban forgó potentátoknak messzire ér a kezük. - Egy papírlapot vett elő. Gyorsírással volt teleróva, amit csak ő tudott elolvasni. Felnézett. - "A Korona visszautasítja a Csuenpi Egyezményt s vele együtt Hongkongot."
- Ez valami tréfa akar lenni, Mr. Skinner? - Struan arra gondolt, vajon mennyire lehetett meggyőző Blore. Helyesen tetted, hogy kockáztattál, cimbora? - kérdezte magától. Annak a fiúnak van humorérzéke: A csődör elfogadta a zablát. Jobban passzolna, ha söröslovat mondott volna.
- Nem, uram - felelte Skinner. - Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha fölolvasom. - És fölolvasta: csaknem szó szerint elismételte Sir Charles Crosse levelét, s mindazt, amit Struan mondott Blore-nak, hogy súgja meg titokban Skinnernek. Struan úgy látta, Skinner az az ember, aki képes olyan dühbe lovalni a kereskedőket, hogy azok mind külön-külön, a maguk módján tegyenek valamit, hogy ne engedjék veszni Hongkongot; hogy ugyanúgy szervezkedni kezdjenek, mint évekkel ezelőtt, amikor sikerült felülkerekedniük a Kelet-indiai Társaságon.
- Ezt nem hiszem el.
- Én pedig azt hiszem, hogy el kell hinnie, Tajpan. - Skinner kiürítette a poharát. - Megengedi?
- Természetesen. Vegye magához az üveget, akkor nem kell annyit mászkálnia. Kitől tudja mindezt?
- Ezt nem mondhatom meg.
- És ha ragaszkodom hozzá?
- Akkor sem. Tönkretenné az újságírói jövőmet. Ez nagyon fontos etikai kérdés.
Struan végigmérte. - Egy újságírónak újságra van szüksége - mondta nyersen.
- Ez igaz. Ezt a kockázatot vállaltam, amikor elhatároztam, hogy beszélek magával. De ha így teszi fel a kérdést, akkor is nemet kell mondanom.
- Biztos benne, hogy a hír igaz?
- Nem. De azt hiszem, igaz.
- Mi a levél dátuma? - kérdezte Struan.
- Április 27.
- Maga komolyan elhiszi, hogy ilyen gyorsan ideérhetett? Nevetséges!
- Én is ezt mondtam. Ennek ellenére úgy vélem, igaz.
- Ha igaz, mindannyian tönkrementünk.
- Valószínűleg - felelte Skinner.
- Nem valószínűleg. Biztosan.
- Elfeledkezik a sajtó és a kereskedők hatalmáról.
- A külügyminisztérium ellen tehetetlenek vagyunk. És az idő is ellenünk van. Kinyomtatja?
- Igen. A megfelelő időben.
Struan arrébb tette poharát, nézte, mint csillog a fény ferdére csiszolt peremén. - Szerintem abban a pillanatban, ahogy megjelenteti, óriási pánik tör ki. Longstaff pedig leszedi magáról a keresztvizet.
- Ettől nem tartok, Mr. Struan. - Skinner zavarban volt; Struan nem úgy reagált, ahogy várta. Persze az is lehet, hogy tudta már, ismételte magában századszor is. De hogy ő küldte volna hozzám Blore-t? Ennek semmi értelme. Blore egy hete érkezett - és ez alatt a hét alatt a Tajpan megszámlálhatatlan mennyiségű taelt invesztált Hongkongba. Ilyet csak egy őrült tett volna. De akkor kinek hozta a hírt Blore? Brocknak? Valószínűtlen. Brock ugyanúgy szórja a pénzt, mint Struan. Talán az admirálishoz jött... vagy a tábornokhoz... Esetleg Monseyhoz. Monsey! Kinek vannak ilyen magas szintű kapcsolatai, ha nem Monseynak? Ki az, aki gyűlöli Longstaffot, és a helyére pályázik? Kinek életbevágó érdeke, hogy Hongkong megmaradjon, ha nem Monseynak? Hongkong sikere nélkül Monseynak nincs jövője a diplomáciai testületben. - Úgy fest a helyzet, hogy Hongkongnak vége. Mindaz a pénz és munka, amit belefektetett - amit mindannyian belefektettünk -, most kútba esett.
- Hongkongnak nincs vége. A sziget nélkül mindazok a szárazföldi kínai kikötők, amelyekre szert teszünk a jövőben, egy kalap ganét sem érnek.
- Tudom, uram. Mindannyian tudjuk.
- Igen. De a külügyminisztérium másképp látja. Miért? Kíváncsi lennék rá, miért? És mit tehetnénk? Hogyan győzzük meg őket, he? Hogyan?
Skinnert ugyanolyan erős kötelékek fűzték Hongkonghoz, mint Struant. Hongkong nélkül nincs Nemes Ház. És Nemes Ház nélkül nincs Oriental Times, és nincs állás.
- Talán nem is kell meggyőznünk azt a disznót - mondta hideg pillantással.
- Eh?
- Az a disznó nem lesz örökké miniszter.
Struan érdeklődése fokozódott. Skinner egy új és váratlan nézőpontból világította meg a dolgot. Skinner állandó jelleggel és az utolsó betűig elolvasta a napi- és hetilapokat, s ami a "publikált" parlamenti ügyeket illeti, a legjobban informált embernek számított. Ugyanakkor - mivel rendkívül jó emlékezőtehetsége volt, és rettenetesen érdekelték az emberek - rengeteg információforrással is rendelkezett.
- Gondolja, hogy várható valamilyen változás a kormányban?
- Hajlandó vagyok lefogadni, hogy Sir Robert Peel és a konzervatívok egy éven belül átveszik a hatalmat a whigektől.
- Nagyon kockázatos ügyre tenné a pénzét. Én is maga ellen fogadnék.
- Hajlandó volna föltenni rá az Oriental Timest, hogy a whigek egy éven belül megbuknak, és hogy a Korona megtartja Hongkongot? - kérdezte Skinner.
Struan tudatában volt annak, hogy ezzel a húzással teljes mértékben maga mellé állíthatná Skinnert, amiért a lap csak csekély ellenérték lenne. A gyors beleegyezéssel azonban elárulta volna magát. - A világon semmi esélye sincs, hogy megnyerjen egy ilyen fogadást.
- Nagyon is sok van, Mr. Struan. A tavalyi tél odahaza egyike volt minden idők legcudarabb teleinek, gazdasági és ipari értelemben. Hihetetlenül sok a munkanélküli. A termés borzasztó gyenge volt. Tudja, hogy a múlt heti posta tanúsága szerint egy cipó ára egy shilling és két pennyre emelkedett? A kockacukor fontja nyolc penny; a tea hét shilling és nyolc penny; a szappan darabja kilenc penny; a tojás tucatja négy shillingbe kerül. Egy font krumpliért egy shillinget kell fizetni. A sonka fontonként három shilling és hat penny. Most vegyük a béreket - mindenféle iparosokét, kőművesekét, bádogosokét, ácsokét -, legfeljebb tizenhét shilling és hat penny heti hatvannégy óra munkáért; a mezőgazdasági munkások heti kilenc shillinget kapnak isten tudja, hány órai munkáért, a gyári munkások tizenöt shilling körül keresnek... mármint abban az esetben, ha kapnak munkát. Uramisten! Mr. Struan, maga egy hegytetőn él, hihetetlen gazdagságban, ahol ezer guinea-t adhat egy lánynak csupán azért, mert neki van a legszebb ruhája, így aztán nem tudja, nem is tudhatja, de Angliában minden tizenegyedik ember nyomorog. Stocktonban csaknem tízezer ember keres heti két shillingnél kevesebbet. Leedsben harmincezren élnek heti egy shillingnél kevesebből. Ennyien éheznek, és mi vagyunk a földkerekség leggazdagabb nemzete. A whigek a homokba dugják a fejüket, és nem hajlandók szembenézni ezzel a kirívó igazságtalansággal, ami szinte kiböki a szemüket. A chartisták ügyében mindössze annyit tettek, hogy anarchistáknak minősítették őket. Nem hajlandók tudomásul venni, milyen megdöbbentő állapotok uralkodnak a gyárakban és az üzemekben. Magasságos Krisztusom! Hat-hét éves gyerekek és nők dolgoznak napi tizenkét órákat, ők az olcsó munkaerő, ők szorítják ki a férfiakat. Miért tennének a whigek bármit is? Övék a legtöbb üzem és gyár. Ezeknek a pénz az istenük - még, még, még több pénzt, és a pokolba mindenki mással! A whigek nem vesznek tudomást az ír kérdésről sem. Uramisten! Az íreknél tavaly éhínség volt, és ha az idén is az lesz, megint fellázad egész Írország, és szerintem legfőbb ideje. Ezenfelül a whigek a kisujjukat sem mozdították, hogy megreformálják a bankrendszert. Miért is mozdították volna, amikor a bankok is az ő kezükben vannak!? Gondoljon csak a saját balszerencséjére, Mr. Struan! Ha volna egy igazságos törvényünk, amelyik megvédene a betéteseket ezeknek az istenverte whigeknek az átkozott machinációitól... - Nagy erőfeszítésébe került, hogy fékezze magát; kivörösödött arcán meg-megrándultak az izmok. - Bocsásson meg, nem állt szándékomban szónoklatot tartani. A whigeknek nyilvánvalóan menniük kell. Véleményem szerint ha hat hónapon belül nem távoznak a hatalomból, Angliában akkora vérfürdő lesz, amihez képest a francia forradalom csak egy vasárnapi kirándulás. Mindenre, ami szent: minket csak egy ember menthet meg, mégpedig Sir Robert Peel!
Struan még nem felejtette el, miket mondott neki Culum az angliai állapotokról. Akkor ő és Robb mindezt csak egy idealista egyetemista zavaros elképzeléseinek tekintették. Még azt se vette komolyan, amit tulajdon apja írt neki. - És ha Lord Cunnington leköszön, ki lesz a következő külügyminiszter?
- Maga Sir Robert. Vagy ha nem ő, akkor Lord Aberdeen.
- De hát ők mindketten a szabad kereskedelem ellen vannak.
- Igen, viszont mindkettő liberális és pacifista. És ha hatalomra kerülnek, meg kell változniuk. Bármely esetben, amikor az ellenzék hatalomra kerül, s az ő vállát nyomja a felelősség, megváltozik. Anglia fennmaradásának egyetlen módja a szabad kereskedelem - ezt ön is tudja -, így tehát kénytelenek lesznek támogatni. És nekik is szükségük lesz mindarra a támogatásra, amit csak kaphatnak a hatalmasoktól és a gazdagoktól.
- Azt akarja mondani, hogy támogassam őket?
- Tegye föl rá az Oriental Timest szőröstül-bőröstül, hogy az idén megbuknak a whigek. És hogy Hongkong megmarad.
- Ennyire biztos ebben?
- Ami Hongkongot illeti, igen. Igen.
Struan megigazította bal lábán a csizmát, majd ismét hátradőlt a székében. Egy ideig nem törte meg a csendet. - Fele-fele, és megegyeztünk.
- Minden, vagy semmi.
- Lehet, hogy az lenne a legegyszerűbb, ha egyszerűen kirúgnám magát.
- Talán igen. Van annyi pénze, hogy örök időkre elég legyen magának és a leszármazottainak. Én csak azt kérdezem öntől, mennyire érdekli Hongkong és Anglia jövendője. Azt hiszem, itt ez a lényeg.
Struan töltött magának még egy kis whiskyt, és újratöltötte Skinner poharát. - Áll. Minden, vagy semmi. Volna kedve valami vacsoraféléhez? Úgy érzem, egy kicsit megéheztem.
- Köszönöm. A beszédtől megéhezik az ember. Köszönöm szépen.
Struan megrázta a csengőt. Áldotta a zsoszt, amiért korábban úgy döntött, hogy vállalja a kockázatot. Belépett Lim Din, Struan megmondta neki, mit hozzon.
Skinner a poharában lévő whiskyt lötyögtette, és arra gondolt, hogy Istennek hála, jól ítélte meg a Tajpant. - Nem fogja megbánni, Tajpan. És most figyeljen rám egy percre. Longstaff távozása hihetetlen szerencse Hongkongra nézve. Tudom, hogy a barátja, de most politikáról beszélek. Longstaff először is nemesember, másodsorban whig, harmadsorban hülye. Sir Clyde Whalen először is egy vidéki kisbirtokos fia, másodsorban nem hülye, harmadsorban pedig a tettek embere. Negyedsorban: ismeri Indiát - harminc esztendőt töltött a Kelet-indiai Társaság szolgálatában. Azt megelőzően a királyi flottánál volt. Végül, és ez a legfontosabb tényező valamennyi közül: annak ellenére, hogy megnyilvánulásai alapján whig, biztos vagyok benne, hogy titkon utálja Cunningtont és a jelenlegi kormányt, és bármire hajlandó lenne, hogy elősegítse bukásukat.
- Miért?
- Whalen ír. Az elmúlt tizenöt esztendő során pedig Cunnington volt a kezdeményezője a legtöbb ír törvénynek, és közvetlen felelősség terheli - és ezt minden írígy érzi - az angolok katasztrofális írországi politikája miatt. Ez Whalen jellemének a kulcsa. Már csak azt kell kitalálnunk, hogyan éljünk vele - mondta Skinner, s rágni kezdte hüvelykujjának tintafoltos körmét.
Lim Din és egy másik szolga jelent meg: hideg sülteket, fűszeres kolbászféléket, bonbonokat, süteményeket, gyümölcslepényeket hoztak, hatalmas kupákban hideg sört és jegesvödörben egy üveg pezsgőt.
Skinner mohón elvigyorodott. - Milliomoshoz illő lakoma!
- És egy kiadótulajdonoshoz illő! Lásson hozzá. - Struan agyában egymást kergették a gondolatok. Hogyan fogom befolyásolni Whalent? Megbuknak-e a whigek? Támogassam ezentúl a konzervatívokat? Ne támogassam mostantól a Crosse-hoz hasonlókat? Mostanra már Angliában is tudják, hogy áll még a Nemes Ház, és erősebb, mint valaha. Kockáztassak, és fogadjak Sir Robert Peelre?
- Amikor ezt a levelet nyilvánosságra hozza, mindenki pánikba fog esni - mondta, hogy csökkentse korábban mondott szavainak nyomatékát.
- Igen, Mr. Struan. Ha nem ellenezném is a leghatározottabban Hongkong elhagyását, akkor is itt van még az újságom, amire gondolnom kell. - Skinner újabb falatot tömött a szájába, s miközben evett, tovább beszélt: - A híreket azonban sokféle módon lehet tálalni. Ettől olyan izgalmas mesterség az újságírás. - Fölnevetett, zsír csurrant az állára. - Na igen: nekem gondolnom kell a lapom jövőjére - mondta, majd teljes figyelmét az ételre összpontosította, csak úgy tömte magába.
Struan alig evett - gondolataiba merült. Végül, amikor már Skinner is képtelen volt tovább enni, fölállt, megköszönte neki az információt és a tanácsot.
- Mielőtt megjelentetem a levél tartalmát, bizalmasan értesíteni fogom önt - mondta nagyképűen Skinner. - Néhány napon belül sor kerül rá, de még szükségem van egy kis időre, hogy megfogalmazzam. Köszönöm, Tajpan.
Struan lement a hajó belsejébe. Mejmej még mindig nyugtalanul forgolódott álmában. Struan áthozatta ágyát az asszony mellé, s elszenderedett.
Hajnalban Mejmej borzongani kezdett. Úgy érezte, jég folyik az ereiben, jég van a fejében, a méhében. Ez volt a tizenötödik nap.

33

Mejmej olyan gyöngén és magatehetetlenül feküdt a tucatnyi takaró alatt, akár egy csecsemő. Az arca szürke volt, a szeme ijesztő. Négy órán át vacogott, majd a reszketés hirtelen lázzá változott. Struan jéghideg vízzel törölgette az arcát, de ez sem segített. Mejmej delíriumos állapotba került. Hányta-vetette magát az ágyban, valami érthetetlen kínai-angol keveréknyelven dadogott, sikoltozott; emésztette a rettenetes tűz. Struan átkarolta, próbálta vigasztalni, Mejmej azonban nem ismerte meg, nem is hallotta.
A láz ugyanolyan hirtelenséggel szűnt meg, ahogy keletkezett. Mejmejről patakokban folyt a veríték, csatakossá áztatta ruháját, az ágyneműt. Ajkai szétváltak kissé, s megkönnyebbülten felnyögött. Kinyílt a szeme, és lassanként kiélesedtek előtte a tárgyak körvonalai.
- Olyan jól és olyan fáradtnak érzem magam - mondta akadozva.
Struan segített Ah Szamnak kicserélni az átázott párnákat és az ágyneműt, s átöltöztetni az asszonyt.
Aztán Mejmej elaludt - mély, ájult álomba zuhant. Struan leült egy székre, úgy virrasztott mellette.
Hat óra múltán Mejmej derűsen, de kimerültén felébredt. - Hola, Tajpan. Van nekem boldogság-völgyi lázam?
- Igen. De az orvosod hoz rá medicinát. Egy-két napon belül megszerzi.
- Jó. Nagyon jó. Ne aggódj, sebaj.
- Miért mosolyogsz, kicsim?
- Csak úgy - felelte Mejmej. Elégedetten lehunyta a szemét, s még mélyebbre fúrta magát a tiszta takarók és párnák közé. - Hogyan másképp lehet irányítani a zsoszt? Ha mosolyogsz, mikor vesztesz, akkor nyersz életben.
- Rendbe fogsz jönni - mondta Struan. - Tökéletesen. Ne aggódj.
- Én nem miattam aggódom. Csak miattad.
- Mire akarsz ezzel célozni? - Struant kimerítette a virrasztás, aggódva látta, hogy az asszony, ha lehet, még vékonyabb, olyan, mint önmaga kísértete, szeme körül sötét karikák ülnek. És megöregedett.
- Semmire. Szeretnék egy kis levest. Kevés csirkelevest.
- Az orvos küldött neked egy kis orvosságot. Hogy megerősödj tőle.
- Az jó. Érezem magam fantasztikusan gyengének. Leves után megeszem orvosságot.
Struan levest hozatott, Mejmej evett belőle egy keveset, aztán visszafeküdt.
- Most pihenj, Tajpan - mondta, majd összeráncolta a szemöldökét. - Hány nap van következő lázig?
- Három vagy négy - felelte szorongva Struan.
- Ne aggódj, Tajpan. Négy nap az egy örökkévalóság, sebaj. Kérlek, menj és pihenj, aztán beszélgetünk majd később.
Struan átment a saját kajütjébe, de rosszul aludt, szinte percenként felriadt, forgolódott félálmában, nem tudott pihenni.
Amikor felébredt, a lemenő nap már csaknem elérte a látóhatár peremét. Megfürdött, megborotválkozott, fejében egymást kergették a zavaros, kába gondolatok. Csak bámult bele a tükörbe, és nem tetszett neki, amit látott. Mert saját tekintetéből azt olvasta ki, hogy Mejmej nem lesz képes túlélni három ilyen csatát. Legfeljebb tizenkét nap van hátra az életéből.
Kopogtattak az ajtón.
- Tessék!
- Tajpan!
- Te vagy az, Gordon? Mi újság?
- Sajnos semmi. Elkövetek minden tőlem telhetőt. Hogy van az úrnő?
- Túl van az első lázrohamon. Nincs jól, fiam.
- Mindent megteszünk, amit csak lehet. Az orvos küldött neki egy kis erősítő medicinát és néhány különleges ételt. Ah Szam tudja, hogyan kell elkészíteni őket.
- Köszönöm.
Gordon elment, Struan pedig ismét a tükörképe felé fordult. Elkeseredetten törte a fejét a megoldáson. Honnan szerezhetnék cinchonát? Muszáj hogy legyen valahol. Vajon hol található Ázsiában perui illetve "jezsuita" kéreg?
Csapongó gondolataiba hirtelen belehasított egy ötlet. - Az isten szerelmére! - kiáltotta hangosan, hirtelen támadt reménykedéssel. - Ha lóbögölyöket akarsz találni, menj a lovakhoz! Ha jezsuita kéregre van szükséged... Hát hol is máshol, te kötözni való bolond!

Két óra sem telt bele, s a China Cloud már úgy vágtatott ki a naplemente festette öbölből, mint valami valkűr; minden vitorláját felvonták, de az erősödő monszun miatt megkurtították. Miután a hajó a nyugati csatornán teljes sebességgel kifutott a nyílt vízre, s hátukra kapták az óceán hullámai, enyhén oldalára dőlt, s kötélzete örömteli dúdolásba kezdett.
- Irány dél-délkelet - bömbölte bele Struan a szélbe.
- Dél-délkelet, igenis, uram - visszhangozta a kormányos. Struan merőn kémlelte a tat felőli csarnakokat, amelyek szinte belehasítottak a feltartóztathatatlanul közelgő éjszakába, s szomorúan tapasztalta, hogy annyi vászonfelület van megkurtítva. Tudta azonban, hogy ilyen szélben ezeken a vizeken nem lehet teljesen kibontani a vitorlákat.
A China Cloud irányt változtatott, felgyorsult, de még mindig harcolnia kellett a széllel és a hullámokkal. Kisvártatva irányt változtat megint, hátba kapja majd a szelet, s teljes sebességgel száguldhat.
Egy óra múltán Struan elkiáltotta magát: - Mindenki a fedélzetre! Irányváltoztatásra felkészülni!
A matrózok előrohantak, fölkúsztak a kötelekre, a keresztrudakra, s várták a parancsot. - Nyugat-délnyugat! - mondta Struan. A kormányos megpörgette a kormánykereket, s a klipper, hátában a széllel, új irányba fordult. Nyikorogtak a keresztrudak, a szél alatti oldal felé fordultak, a feszítőkötelek körül fütyült a szél, megfeszültek, s mikor a hajó beállt az új irányba, Struan elkiáltotta magát: - Fővitorla és sudárvitorla kurtítását kiengedni!
A hajó a hossztengelyével csaknem párhuzamos irányban fújó szélben sebesen szelte a hullámokat, orra alól magasra fröccsentek a vízcseppek.
- Irányt tartani! - parancsolta Struan.
- Igenis, uram - mondta a kormányos, miközben összehúzott szemmel figyelte a pislákoló lámpás megvilágította kompasz tűjét, hogy tartani tudja az irányt, s birkózott a kormánykerékkel.
- Vegye át a parancsnokságot, Orlov kapitány!
- Legfőbb ideje volt már, Zöld Szem.
- Talán maga nagyobb sebességre tudja kényszeríteni - mondta Struan. - A lehető leghamarabb Macauba szeretnék érni! - Lement a hajótestbe.
Orlov magában hálát adott az Istennek, amiért, mint mindig, most is készen állt az azonnali indulásra. Abban a pillanatban, amikor meglátta a Tajpan arcát, tudta: ha a China Cloud nem fut ki rekordidőn belül az öbölből, ő új hajó után nézhet. Jóllehet tengerészösztöne azt súgta neki, hogy ilyen sekély, sziklazátonyokkal teli vizeken veszélyes dolog túl sok vitorlafelülettel hajózni, mégis ujjongva adta ki a parancsot: - Előárboc-felsudárvitorla és sudárvitorlák kurtítását kiengedni! - Élvezte a tenger kínálta szabadságot, hogy oly sok napi veszteglés után ismét hajó van a keze alatt. Egy fokkal jobbra irányította a hajó futását, újabb vitorlafelületeket göngyöltetett ki, irgalmatlanul hajszolta a China Cloudot. - Készítse elő a nagycsónakot, Mr. Cudahy! Isten a tanúm, nem árt, ha azonnal vízre tudják bocsátani, amint a Tajpan feljön. És tegyék ki a révkalauzt kérő lámpát!
- Igenis, uram.
- Vagy mégse: fenébe a lámpát! Ilyenkor, éjnek évadján úgyse kapunk révkalauzt - helyesbített Orlov. - Nem fogok hajnalig várni egy nyavalyás révkalauzra. Magam viszem be a hajót. Sürgősen leszállítandó rakományunk van.
Cudahy lehajolt Orlov füléhez: - Csak nem arról a nőről van szó, uram? Arról, akit annyi aranyért vett a Tajpan, amennyit a nő nyomott? Látta az arcát?
- Menjen az orrba, vagy nadrágszíjat csinálok a beleiből! Fogja be a száját, és mondja ezt meg a többieknek is, a keserves mindenségit! Macauban mindenki a fedélzeten marad!
- Parancsára, rettegett kapitány uram! - felelte Cudahy nevetve, miközben teljes magasságában kihúzva magát odatornyosult az alacsony termetű férfi fölé, akit kedvelt és csodált. - Csukva lesz a szánk, akár a kagyló, Szent Patrick szakállára mondom. Ettől ne tartson! - Leszökkent a tatfedélzet lépcsőjén, és előrement.
Orlov hosszú léptekkel róni kezdte a tatfedélzetet, s azon gondolkozott, mire való ez a titkolózás, s hogy mi baja lehet annak az aprócska, takarókba bugyolált lánynak, akit a Tajpan a karjaiban hozott a hajóra. Látta, hogy a köpcös kínai, Fong, úgy követi Cudahyt, mint egy pincsikutya; megint eltűnődött rajta, hogy miért tették ezt ide kapitányságot tanulni, és miért tett fel a Tajpan mindegyik klipperére egy-egy hitetlent.
Szívesen megnézném annak a lánynak az arcát, gondolta. Annyi arany volt az ára, amennyit nyom, azt mondják. Bárcsak... bárcsak ne volnék olyan, amilyen vagyok, hogy úgy nézhetnék egy férfi vagy nő szemébe, hogy ne lássam benne a visszatetszést, és ne kellene állandóan bizonyítanom, hogy vagyok olyan férfi, mint akárki, s jobb tengerész, mint bárki más. Unom már, hogy én vagyok Stride Orlov, a púpos. Ezért ijedtem meg, amikor a Tajpan azt mondta: "Októberben északra megy, egyedül?"
Mogorván nézett a hátuk mögött elmaradó fekete hullámokra. Vagyok, aki vagyok, és a tenger vár. És a világ legjobb hajójának kapitánya vagyok. És egyszer életemben megtörtént velem, hogy a szemébe néztem valakinek, és azt láttam, hogy azok a zöld szemek úgy néznek rám, mint egy emberre. Haj, Zöld Szem, gondolta felszabadultan, azért a pillanatért a pokolra mennék érted.
- Ébresztő, naplopók! Felhúzni a csúcsvitorlákat! - kiáltotta.
Szavai nyomán a matrózok nagy sietve ismét felkúsztak az árbocokra, hogy újabb vitorlák kibontásával még jobban kihasználják a szél erejét. Később, amikor Orlov megpillantotta Macau fényeit, kiadta a parancsot a vitorlák kurtítására, s óvatosan - de még mindig teljes sebességgel - bekormányozta a hajót a sekély macaui öbölbe, miközben az orrban egy matróz folyamatosan mérte és kiabálta neki a tenger mélységét.
- Ezt ügyesen csinálta, kapitány - szólt Struan.
Orlov meglepetten kapta hátra a fejét. - Nem is vettem észre. Úgy settenkedik az ember mögé, mint valami kísértet. A nagycsónak lebocsátásra kész - mondta, majd könnyedén hozzátette: - Gondoltam, nem várok hajnalig révkalauzra, inkább behozom magam.
- Maga gondolatolvasó, kapitány. - Struan a láthatatlan város fényeit nézte, amely fölött már lassan hajnalodott. - Kössön ki a szokásos helyen, és személyesen őrködjön a kajütöm előtt. Se maga, sem más nem léphet be. Mindenki a hajón marad. És tartja a száját.
- Már kiadtam ezeket a parancsokat.
- Amikor a portugál hatóság emberei a fedélzetre jönnek, kérjen tőlük elnézést, amiért nem várta meg a révkalauzt, fizesse ki a szokásos összeget, és a kínaiak baksisát is. Mondja meg nekik, hogy én a parton vagyok.
Orlovnak több esze volt, mint hogy megkérdezze, mennyi ideig lesz távol.

A horizonton már megjelentek a virradat első fényei, amikor a China Cloud a délnyugati öbölben, félmérföldnyire a még mindig homályba burkolózó rakparttól horgonyt vetett. Ennél jobban nem közelíthette meg biztonságosan a partot, mivel az öböl nagyon sekély s ennélfogva szinte hasznavehetetlen - Hongkongra már csak ezért is szükség volt. Miközben a nagycsónak evezőseit sürgetve Struan a part felé tartott, észrevette egy másik klipper imbolygó fényeit: a White Witch volt az. Rajta kívül az öbölben még néhány kisebb európai hajó és több száz szampan horgonyzott; a maguk nesztelen módján dzsunkák jöttek-mentek a vízen.
Struan végigsietett a mólón, ami még mindig a Nemes Ház bérleménye volt. Itteni tágas üzletházukat szintén a portugáloktól bérelték - most sötétség honolt benne. Háromemeletes, oszlopos épület volt, ott állt a fák szegélyezte praia túloldalán. Struan észak felé fordult, végigment a praián, megkerülte a kínai vámházat, majd átvágott egy széles utcán, és elindult fölfelé arra a kis dombra, amelyen a Sâo Francisco templom állt.
Örült, hogy ismét Macauban lehet, civilizált környezetben, kövezett utcákon járhat méltóságteljes katedrálisok, kecses mediterrán házak, szökőkutas praçak és tágas kertek között, amelyeknek ezernyi virága csak úgy ontja az illatot.
Egy nap Hongkong is ilyen lesz, mondta magában. Ha a zsosz is úgy akarja. Aztán eszébe jutott Skinner és Whalen, a malária, a China Cloudon fekvő Mejmej... Olyan törékeny, olyan gyenge... és két-három napon belül ismét elfogja a lázroham. Mi lehet a Blue Clouddal? Nemsokára haza kell érnie. Vajon legyőzi a Gray Witchet? Vagy már a tenger fenekén nyugszik, ezermérföldnyire mögötte? Mennyit fogok veszíteni ebben az évadban? Bárcsak a Blue Cloud lenne az első! Hogy van Winifred? Jól van-e Culum? És hol lehet Gorth? Lehet, hogy most érkezik el a számonkérés napja?
A város még hajnali álmát aludta. Struan azonban érezte, hogy kínai szemek figyelik. Fölért a domb tetejére, s keresztülvágott a gyönyörű Praça de Sâo Franciscón.
A tér mögött, észak felé, a földnyelv legmagasabb pontján ott magaslott az ősi erődítmény, a Sâo Paulo do Monte lőrésekkel tagolt oromfala. Emögött terült el Macau kínai negyede: szűk sikátorok, egymás hegyére-hátára épített kalyibák bontották a domb északi oldalát és tövét.
Félmérföldnyire innen, ott, ahol a földnyelv alig százötven yardnyira keskenyedett, sík terület nyúlt el, amelyen kertek, sétányok mellett egy kis lóversenypálya smaragdzöld sávja húzódott, és a krikettpálya, amit az angolok készítettek évszázadokkal ezelőtt s tartották fenn ma is. A portugálok ellenezték a lóversenyt, és nem kriketteztek.
Százyardnyira a krikettpálya mögött állt az a fal, amely Macau végét és Kína kezdetét jelezte.
A fal húsz láb magas és tíz láb széles volt, s parttól partig húzódott. Csak miután ez a fal elkészült - három évszázaddal ezelőtt -, a kínai császár csak akkor engedte meg, hogy a portugálok bérbe vegyék a földnyelvet, és megtelepedjenek rajta.
A két parttól egyenlő távolságra egy díszes őrtorony és egy hatalmas kapu állt a falban. A Kínába nyíló ajtó mindig nyitva volt, de egyetlen európai sem tehette be rajta a lábát.
Struan csizmája hangosan kopogott, miközben keresztülsietett a téren, benyitott a püspöki palota magas, kovácsoltvas kapuján, s áthaladt a három évszázad óta gondozott kerten. Egy nap nekem is ilyen kertem lesz, fogadkozott magában.
Keresztülment a kövekkel kirakott előudvaron, és odalépett az óriási ajtóhoz. Megrángatta a csengő fogantyúját, hallotta, hogy visszhangzik a hangja odabent, majd konokul újra csöngetett.
Hosszú idő telt el, mire a földszinti ablakok mögött pislákoló fény gyúlt; Struan lépteket s panaszos portugál szózuhatagot hallott. Kinyílt az ajtó.
- Bom dia. A püspökkel szeretnék beszélni.
A félig felöltözött, félig még alvó portugál szolga csak bámult rá: nem ismerte föl, nem értette, majd ismét portugál nyelvű szóáradatban tört ki, és kezdte becsukni az ajtót. Struan azonban a küszöb mögé tette a lábát, belökte az ajtót, és bement a házba. Befordult az első szobába - egy finom ízléssel berendezett, könyvekkel telezsúfolt dolgozószobába -, és leült egy faragott hátú székre. Aztán lassan ráemelte tekintetét a tátott szájjal bámuló szolgára. - A püspökkel akarok beszélni - ismételte.

Félórával később Falarian Guineppa, Macau püspöke, a római anyaszentegyház generálisa méltóságteljesen belépett abba a szobába, amelybe Struan betelepedett. Magas, előkelő férfi volt, ötven évéhez képest fiatalos megjelenésű. Római sasorr, magas homlok, ápolt arc. Kis bíborvörös sapkát és bíborvörös köntöst viselt, szikár nyakában ékkövekkel kirakott kereszt lógott. Fekete szeméből álmosság és ellenségesség sugárzott. Ám amikor Struanra pillantott, haragja és álmossága elillant. Megállt a küszöbön, s minden idegszálával éberen figyelt.
Struan felállt. - Jó reggelt, kegyelmes uram. Bocsásson meg a korai és hívatlan látogatásért.
- Isten hozta, senhor - felelte nyájasan a püspök, s egy székre mutatott. - Egy kis reggelit? Van kedve velem tartani?
- Köszönöm.
A püspök néhány portugál szóval utasította a szolgát, aki meghajolt és elsietett. A püspök lassan odasétált az ablakhoz, ujjaival a keresztet simogatta, s merev tekintettel nézte a felkelő napot. Látta a messze lent az öbölben horgonyzó China Cloudot s a körülötte nyüzsgő szampanrajokat. Miféle vészhelyzet hozta ide hozzám a Nemes Ház Tajpanját, tűnődött. Mi hozta ide ezt az ellenséget, akit oly jól ismerek, de akivel eddig még sohasem találkoztam? - Köszönöm, hogy felébresztett. Csodálatos ez a hajnal.
Mindketten csak színlelték a megbecsülést, amit valójában egyikük sem érzett a másik iránt.
A püspök szemében Struan a materialista, gonosz, fanatikus angol protestánsok képviselője volt, akik megszegték Isten törvényeit - örök kárhozat lesz érte sorsuk -, akik ugyanúgy megtagadták a pápát, ahogy a zsidók Krisztust; és ez az ember itt a vezetőjük, aki szinte egymaga tönkretette Macaut, s Macauval együtt azt a befolyást, amit a katolikusok gyakoroltak az ázsiai hitetlenek fölött.
Struan szemében a püspök személyében testesült meg mindaz, amit annyira megvetett a katolikusokban: a hatalomra éhes, önkasztráló férfiak dogmatikus fanatizmusa, azoké az embereké, akik a katolikus Isten nevében a szegényektől lopták vagyonukat, s szívták ki belőlük egyik vércseppet a másik után, mígnem a cseppekből hatalmas katedrálisokat építettek annak a valaminek a számára, ami szerintük az Istenség; azoké az embereké, akik bálványként imádják a Rómában pápaként trónoló embertársukat, akit más emberek tévedhetetlen bírájává tettek.
Hajbókoló, libériás szolgák léptek a szobába, ezüsttálcákkal a kezükben: forró csokoládét hoztak, leheletkönnyű kifliket, friss vajat és édes kamkvatlekvárt, a kolostor híres specialitását.
A püspök áldást mondott. A latin szavak csak fokozták Struan kényelmetlen érzését, de nem szólt semmit.
Szótlanul ettek. Macau számos templomában megkondultak a harangok, reggeli zsolozsma idejét jelezve - a katedrálisban éneklő szerzetesek halk, mély hangú kórusának hangjai szűrődtek be a szoba csendjébe.
A csokoládé után Portugál-Brazíliából származó kávét szolgáltak fel; forró volt, édes, erős, finom.
A püspök intésére az egyik szolga felnyitotta az ékkövekkel díszített szivardoboz tetejét, és odakínálta Struannak. - Havannából valók, parancsoljon. Reggeli után szívesen élek azzal az "adománnyal", amit Sir Walter Raleigh ajándékozott az emberiségnek.
- Köszönöm. - Struan kivett egy szivart. A szolgák tüzet adtak mindkettejüknek, majd a püspök intésére távoztak.
A püspök a kanyargó füstbe bámult. - Miért fordul hozzám segítségért a Nemes Ház Tajpanja? Mi szüksége pápista segítségre? - kérdezte hideg mosollyal.
- Kockázat nélkül lefogadhatja, kegyelmes uram, hogy ez részemről nem volt könnyű elhatározás. Hallott már a cinchona-kéregről? A "jezsuita" kéregről?
- Vagy úgy... malária. Megkapta a boldogság-völgyi lázat - mondta halkan a püspök.
- Sajnálom, de csalódást kell okoznom önnek: nem vagyok maláriás. De egy számomra becses személy igen. Meggyógyítja a cinchona a maláriát?
A püspök ujjai a középső ujján lévő hatalmas gyűrűt babrálták, majd megérintették a keresztet. - Igen. Mármint abban az esetben, ha a boldogság-völgyi láz ugyanaz, ami Dél-Amerikában ismeretes. - Átható pillantást vetett Struanra. Struan érezte a tekintet erejét, de ugyanolyan rezzenéstelenül nézett vissza a püspökre. - Sok esztendővel ezelőtt misszionárius voltam Brazíliában. Elkaptam az ottani maláriát. De a cinchonától meggyógyultam.
- Van itt cinchona-kérge? Itt, Macauban?
Csend támadt, amit csak a püspök körmének kopogása tört meg, ahogy a kereszten dobolt; Struant arra emlékeztette, hogyan dobolt a kínai orvos ujjaival Mejmej csuklóján. Azon gondolkodott, vajon jól ítélte-e meg, hogyan fog reagálni a püspök.
- Nem tudom, senhor Struan.
- Ha a cinchona gyógyítja a mi maláriánkat, hajlandó vagyok megfizetni. Ha pénzt akar, megkaphatja. Vagy hatalmat? Azt is megkaphatja tőlem. Ha a lelkemre van szüksége, azt is odaadom - nem hiszek az önök tanaiban, úgyhogy ezzel nem veszítenék semmit. Boldogan alávetném magam a katolizálás formaságainak, de számomra ez semmit sem jelentene, ezt mindketten tudjuk. Bármit megadok önnek, ami módomban áll. De szükségem van a kéregre. Ki akarok gyógyítani valakit a lázból. Mondja meg az árat.
- Ahhoz képest, hogy kérni jött, elég érdes a modora.
- Tudom. Ennek ellenére feltételezem, hogy a modoromtól függetlenül - és attól is, hogy mit gondolunk egymásról - meg tudunk egyezni. Van cinchonájuk? És ha van, gyógyítja a boldogság-völgyi lázat? És ha igen, mi az ára?
Nagy csend támadt a szobában, az a fajta csend, amit az ide-oda cikázó gondolatok és akaratok töltenek be.
- Pillanatnyilag egyik kérdésére sem tudok választ adni - mondta a püspök.
Struan felállt. - Este visszajövök.
- Nincs rá szükség, hogy visszajöjjön, senhor.
- Azt akarja mondani, hogy nem köt üzletet?
- Azt mondom, hogy a ma este túl korai. Időbe telik, amíg értesítem valamennyi gyógyítással foglalkozó testvérünket, és amíg megkapom a választ. Amint megkapom a választ a kérdéseire, üzenek önnek. Hol találom meg? A China Cloudon vagy a rezidenciáján?
- Ideküldöm egy emberemet, hogy üljön le az ajtó elé, és várjon.
- Erre nincs szükség. Üzenni fogok. - A püspök nem állt fel. Aztán, látva, mennyire ideges Struan, megszólalt: - Ne aggódjon, senhor. Mindkét helyre üzenni fogok.
- Köszönöm - felelte Struan. Miközben kifelé tartott, hallotta, hogy a püspök utánaszól: - Isten áldja -, de nem állt meg. Becsapódott mögötte a kapu.
A kis szoba csendjében a püspök mélyen felsóhajtott. A mellén függő, ékkövekkel kirakott keresztre nézett. Halkan imádkozott. Aztán hívatta a titkárát, és elrendelte, hogy kezdjék meg a kutatást. Később, amikor ismét egyedül maradt, lelkében háromfelé vált, azzá a három személlyé, akiknek az egyház valamennyi generálisának egyidejűleg lennie kellett. Először a felkent Péterré, Krisztus első püspökévé, és mindazzá, amit ez lelkileg jelent. Másodszor a jelenlegi egyház harcos védelmezőjévé, s mindazzá, ami ezzel együtt jár. És végül egyszerűen csak közönséges emberré, aki hisz egy egyszerű ember tanításában, azéban, aki Isten fia volt.
Hátradőlt a székében, s hagyta, hadd vitatkozzanak egymással lelkének arculatai. És figyelte őket.

34

Struan fáradtan, de különös módon mégis nyugodtan lépkedett fölfelé a Nemes Ház macaui üzletházának márványlépcsőin. Megtettem mindent, amit tehettem, gondolta.
Már nyújtotta a kezét a kilincs felé, amikor nagy lendülettel föltárult előtte az ajtó. Lo Csum, a Nemes Ház macaui szolgáinak főnöke vigyorgott fogatlan mosolyával Struanra. Apró termetű öregember volt, az arca akár egy régi elefántcsont szobor, mosolygása egy gnómé. Egyike volt az első szolgáknak, akiket Struan felfogadott. Bő, fehér, tiszta ingkabátot, fekete nadrágot és spárgasarut viselt.
- Hola, Tajpan. Fürdő kész, reggeli kész, ruhákok kész, mit akar még Tajpan? Lehet.
- Hola, Lo Csum. - Struan mindig elcsodálkozott rajta, milyen gyorsan terjednek a hírek. Tudta, hogy ha megérkezése után futva tette volna meg az utat végig a mólón s onnan egyenesen a házig, az ajtó ugyanúgy tárult volna fel előtte, s Lo Csum ugyanúgy fogadta volna, ahogyan most.
- Fürdő, ruhák lehet - felelte.
- Csen Seng compradore ment el. Mondja jön vissza kilenc óra. Lehet?
- Lehet - felelte kimerülten Struan.
Lo Csum bezárta az ajtót, majd csoszogó lépteivel megelőzte Struant a márvány lépcsőházban, és kinyitotta a ház ura hálószobájának ajtaját. Az öblös, öntöttvas ülőkádban, mint mindig, most is gőzölgött a víz, a kisasztalon, mint rendesen, most is ott állt egy pohár tej, a borotválkozó felszerelés kikészítve, tiszta ing, tiszta ruhák az ágyon - mint mindig. Jó érzés itthon lenni, gondolta Struan.
- Tajpan akar tehén gyelek kádba? - kérdezte Lo Csum nyerítésszerű röhögéssel.
- Ajíjje! Lo Csum te beszél mindig én visz tehén gyelek fürdőbe, ez nagy baj. Te fölkelt Culum uram, te mond neki: jön ide - felelte Struan, miközben levetette piszkos ruháit.
- Culum uram nem alszik.
- Hol van Culum uram?
Lo Csum összeszedte a ruhákat, és vállat vont - Culum uram egész éjjel kint, uram.
Struan összeráncolta a szemöldökét. - Minden éjjel, egész éjjel kint, hallod-e?
Lo Csum megrázta a fejét. - Nem, uram. ő alszik egy, kettő éjjel itt - mondta és kitotyogott.
Struan belemerült a vízbe, nem tetszett neki, hogy Culum kimaradozik. Nagyon remélem, van annyi esze, hogy nem megy a kínai negyedbe, gondolta.
Pontban kilenckor díszes gyaloghintó állt meg a ház előtt. Csen Seng, a Nemes Ház compradoréja kászálódott ki belőle. Bíborszín ruhát és ékkövekkel díszített kalapot viselt, s tökéletesen eltöltötte méltóságának tudata.
Fölmasírozott a lépcsőn, amelynek tetején, mint mindig, most is maga Lo Csum nyitott ajtót neki. Ez sok arcot adott Csen Sengnek, mert Lo Csum csak neki és a Tajpannak nyitott személyesen ajtót.
- Vár a Tajpan? - kérdezte Csen Seng kantoni dialektusban.
- Természetesen, tiszteletre méltó uram. Bocsánatodat kérem, amiért ilyen korai időpontra beszéltem meg vele a találkozót, de úgy éreztem, szeretnél első lenni nála.
- Hallottam, hogy a Tajpan rettentő sietve jött el Hongkongról. Tudod, hogy miről van szó?
- Egyenesen a hosszúszoknyások tajpanjához ment, és...
- Ezt tudom - szakította félbe ingerülten Csen Seng. Csak azt nem tudta, miért rohant Struan a kolostorba. - Igazán fogalmam sincs, miért vagyok ilyen türelmes irántad, Lo Csum, miért fizetek neked havonta, hogy tudasd velem a híreket ezekben a nehéz időkben. Mikor az üzeneted megérkezett, én már tudtam, hogy a Tajpan hajója itt van az öbölben. Undorító, hogy mennyire nem törődsz az ügyeimmel.
- Nagyon-nagyon sajnálom, tiszteletre méltó uram - felelte Lo Csum. - A Tajpan természetesen magával hozta a hajón az ágyasát.
- Ah! - Helyes, gondolta Csen Seng. Boldog leszek, ha visszaadhatom neki a gyerekeket, és letehetem a felelősséget a vállamról. - Ez már valamivel jobb, bár ezt egy órán belül másoktól is megtudtam volna. Milyen más hír-gyöngyöket tudsz még, amivel megszolgálhatnád azt a rengeteg pénzt, amit e sok-sok év során rád pazaroltam?
Lo Csum tekintete az ég felé fordult. - Milyen tudással szolgálhatnék én, a hitvány rabszolga egy ilyen hatalmas mandarinnak, mint te vagy, uram? - Rettentő szomorúan csengett a hangja. - Nehéz időket élünk, tiszteletre méltó uram. A feleségeim mást se tesznek, mint pénzért nyúznak, a fiaim úgy szórják a pénzt a szerencsejátékokra, mintha az ezüst úgy teremne, mint a rizs. Elszomorító. A végzet ellen csak úgy védekezhet az ember, ha jó előre tudomást szerez a fontos dolgokról. Rágondolni is borzasztó, mi történne, ha egy ilyen hír nem a megfelelő emberek fülébe jutna.
Csen Seng a copfjával játszadozott; rögtön tudta, hogy Lo Csum valami nagyon különleges információt tartogat a számára.
- Nekem is ez a véleményem. Ilyen nehéz időkben nagyon fontos, hogy támogassuk a szegényeket. Maguk az istenek döntöttek így - mondta komolyan. - Éppen az járt a fejemben, hogy kiváló őseid nevében küldenek neked egy csekélyke ajándékot: három szopós malacot, tizennégy kotlóst, két vég santungi selymet, egy tíz tael színezüst értékű gyöngyöt, egy ötven tael értékű, remekbe készült jade övcsatot, amely a korai Csing-dinasztiából származik, ezenfelül édességeket és süteményeket, amelyek ugyan nem alkalmasak a te kifinomult ízlésed kielégítésére, de talán odaadhatnád őket a szolgáidnak.
- Aligha fogadhatnék el ilyen bőkezű ajándékot - válaszolta tiszteletteljesen Lo Csum. - Örökre az adósod lennék.
- Ha visszautasítanád, azt csak azzal tudnám magyarázni, hogy az ajándék nem méltó kiváló őseid szelleméhez, és sok arcot veszítenék.
Lo Csum végül hagyta magát rábeszélni, Csen Seng pedig hagyta meggyőzni magát afelől, hogy az ajándék fejedelmi.
- Úgy hallottam, hogy a Tajpan keres valamit - súgta Lo Csum -, mert az ágyasa nagyon beteg. Megkapta a hongkongi mérgező lázat.
- Micsoda? - Csen Senget elborzasztotta a hír, ugyanakkor azonban elégedett is volt, hogy ajándékaiért megkapta a megfelelő ellenértéket. - Kérlek, folytasd!
Lo Csum beszámolt neki az orvosról és a különös medicináról - és mindarról, amit Ah Szam súgott meg ma reggel egy szampantulajdonosnak, akit Lo Csum küldött a lányhoz.
- Azt is beszélik még, hogy a Tajpan húszezer tael jutalmat tűzött ki. A Tajpan fia, a te harmadik feleséged kitűnő fia egész Hongkongot felforgatja a gyógyszerért.
Csen Seng agya lázasan latolgatta a dolog jelentőségét. Intett Lo Csumnak, aki bevezette a Tajpan dolgozószobájába.
- Hola, Tajpan - köszönt lelkesen. - Én örül, lát téged Macauban.
- Hola, Csen Seng - felelte Struan, s egy szék felé intett. - Ülj le.
- Te hajód, Blue Cloud ér haza elsőnek, hallod-e?
- Én nem tud. Mikor én tud, én mond neked nagyon gyorsan. Te akar engem lát. Miért?
Csen Seng nyugtalankodott. Zsin-kua őt, a macaui Hung Mun vezetőjét tette személyesen felelőssé Csung Mejmej és a gyermekei biztonságáért. Zsin-kua valamennyi szövetségese közül egyedül ő tudta, hogy Mejmej Zsin-kua unokája, és hogy a lány mint a Tajpan ágyasa roppant értékes a számukra, a Hung Mun ügye - s ilyenformán Kína ügye - szempontjából pedig egyenesen felbecsülhetetlen értéket képvisel. Az üzenet, amely szerint a flotta, ahelyett, hogy egyenesen Pekingbe hajózna, nyomban visszatér Kanton alá, csaknem négymillió taelt takarított meg számukra - százszor annyit, mint amennyibe Mejmej iskoláztatása került. Csen Seng áldotta a zsoszt Mejmejért, mert nélküle a hadisarc egy tekintélyes részét neki kellett volna előteremteni.
És most ez az ostoba, értéktelen asszonyszemély elkapja a gyógyíthatatlan kórt. Illetve, igazította ki magát, mindaddig gyógyíthatatlan, amíg meg nem találjuk ezt a gyógyszert. Ha viszont megtaláljuk, meggyógyul, s mindaz a befektetés, amit rá - és a Tajpanra - fordítottunk, megint biztos üzlet lesz, ezenfelül húszezer taelt is hoz a konyhára. Aztán eszébe villant egy másik információ, amely most értelmet nyert: szóval ezért küldte át tegnap Gordon Csen a hongkongi Hung Mun-páholy negyven tagját titokban Macauba. Kell hogy legyen itt valamennyi abból a gyógyszerből. Vajon mit szólna Gordon Csen, gondolta, ha megtudná, hogy titkos "tanítója" Zsin-kua parancsára kereste fel, és hogy Zsin-kua az egész kuantungi tartomány Hung Munjának vezetője - és hogy ő, Csen Seng Zsin-kua helyettese? Nagyon bölcs dolog sok mindent titokban tartani, gondolta: az ember sohasem tudhatja, mikor botlik meg valaki.
- Tajpan kicsi gyeleke enyém házban nagyon jól, nagyon boldog - mondta joviálisán. - Te akar lát ők? Te visz vissza őket Hongkongba?
- Én ma néz őket. Visz vissza őket hamar. - Struan azon gondolkodott, beszéljen-e Csen Sengnek Mejmejről.
- Tajpan! Tiéd kicsi gyelek jól van - kezdte Csen Seng. - Én gondol, legjobb, ha te küld tehén gyelek mamája partra. Ettől gyelek anyja lehet boldog. Ide lehet jön nagyon legjobb orvos. Nagyon legjobb orvosság lehet. Gond semmi. Én gondol, orvosság van itt Macauban. Csen Seng elintéz nagyon egészen jól.
- Honnan tudtad meg, hogy Mejmej itt van, és honnan, szereztél tudomást a maláriáról?
- Mi? Nem értem.
- Honnan te tud, enyém tehén gyelek beteg nagyon?
Csen Seng elégedetten elmosolyodott magában, majd vállat vont. - Tud, ahogyan mást.
- Van itt orvosság? Igaz ez?
- Ha van itt, én szerez. Én küld dzsunka China Cloudhoz gyorsan. Hoz tehén gyelek partra. Csen Seng elintéz.
Udvariasan meghajolt, és kiment.
Struan fölment a China Cloudra, és engedélyezte a legénységnek, hogy őrségek szerinti csoportokban, egymást váltva, kimehessenek a partra. Kis idő elteltével Csen Seng dzsunkája odasimult a hajó oldalához. Mejmejt egy kínai orvos felügyelete alatt óvatosan a partra szállították, és a házába vitték, amely a Sâo Antonio-hegy oldalában bújt meg.
A ház tiszta volt, a szolgálók friss teával várták úrnőjüket. Ah Szam nagy fontoskodva nyüzsögni kezdett: megölelte a gyerekeket, akik dajkáikkal vártak rájuk a házban, Mejmejt bedugta egy hatalmas ágyba, aztán odavitte hozzá a kicsiket.
Előbuggyantak a boldogság könnyei, majd némi újabb rohangálás és kiabálás után Ah Szam és Mejmej jóleső érzéssel vette tudomásul, hogy végre-valahára otthon vannak.
Az orvos különleges ételeket és gyógyszereket írt elő, hogy Mejmej erőre kapjon, s hogy megőrizze a méhében lévő magzat erejét, majd úgy rendelkezett, hogy maradjon ágyban.
- Nemsokára visszajövök - mondta Struan.
- Jó. Köszönöm, Tajpan. Köszönöm.
- Elmegyek a rezidenciánkra... Lehet, hogy átnézek Brockékhoz is.
- Itt vannak Macauban?
- Igen. Itt az egész família, csak Tyler nem. Azt hiszem, már mondtam neked. Nem emlékszel? Itt van Culum és Tess is.
- Ja, igen - felelte Mejmej. Eszébe jutott, miben állapodott meg Gordon Csennél. - Bocsáss meg. Elfelejtettem. Most már emlékszem, persze. Rettentő örülök, hogy lejöttem hajóról, és itthon vagyok. Köszönöm.
Struan visszament a rezidenciára. Culum még nem tért vissza, így hát végigsétált a Brock-rezidenciához vezető praián. Ott azonban sem Tess, sem Liza nem tudta, hol lehet Culum. Gorth azt mondta, előző este el volt vele az Angol Klubban játszani, de ő, mármint Gorth, korán eljött onnan.
- Kikísérem - mondta Gorth. Amikor kiértek az ajtóhoz, és kettesben maradtak, Gorth eltelve a bosszú gyönyörűségétől, gúnyosan elmosolyodott. - Tudja, hogy van az... Egy leányzónál jártam. Talán Culum is meglátogatott egyet. Nincs abban semmi rossz, he? Ha meg amiatt aggódik, hát megmondhatom, éppen nyerésben volt a fiú, amikor otthagytam a kártyaasztalnál.
- Nem, Gorth, emiatt nem aggódom. Azt azonban te is tudod, hogy nekünk jó angol törvényeink vannak a gyilkosságot illetően... gyors tárgyalás, aztán gyors kötél, bárki legyen is az áldozat. Még ha prostituált is.
Gorth elfehéredett. - Mit akar ezzel mondani, he?
- Ha valaki rászolgál az akasztófára, én örömmel leszek a hóhéra.
- Fenyeget? Ez ellen is van törvény, a keservit!
- Ha valaki meghal... akkor valakit meg is vádolnak a meggyilkolásával, istenemre!
- Nem tudom, hova akar kilyukadni! - robbant ki Gorth. - Maga hamis váddal illet engem!
- Nem vádollak én semmivel, Gorth. Csak felhívom a figyelmed a tényekre. Egyébként úgy hallom, van két tanú, akik hajlandók lennének beszélni a bíróság előtt.
Gorth uralkodott rémületén. Az az átkozott ribanc Fortheringill lesz az, meg az a disznó Quance. Pedig az a szajha éppen elég pénzt kapott, hogy tartsa a száját... Na, mindegy... Ha kell, gatyába rázom mindkettőt. De erre nem lesz szükség, mert az a kis cafat nem fog meghalni. - Nem félek én a magafajtától... se az istenverte hamis vádjaitól.
- Én nem vádollak, Gorth - mondta Struan. Erős kísértést érzett, hogy most rögtön kiprovokálja az amúgy is elkerülhetetlen összecsapást. Tudta azonban, meg kell várni, míg Gorth elköveti az első hibát, és valami megbocsáthatatlan sértést vág a fejéhez nyilvánosan. Csak akkor lesz joga és lehetősége, hogy elküldje hozzá segédeit a hivatalos kihívással, és tanúk előtt megölhesse. Csak így tudja elkerülni, hogy füstbe menjen Culum és Tess frigye, ez az egyetlen mód, ami nem ad lehetőséget Brocknak, hogy tönkretegye őt a törvény eszközeivel. Mert Mejmejnek igaza van: Ázsiában mindenki tudja, alig várja már, hogy hidegre tehesse Gortht. - Ha találkozol Culummal, kérlek, mondd meg neki, hogy szeretném látni.
- Mondja meg neki maga! Nem vagyok a fullajtára! És maga sem lesz már sokáig a Nemes Ház Tajpanja!
- Vigyázz magadra - felelte Struan. - Én nem félek tőled.
Gorth bekapta a horgot. - Én sem félek magától, Dirk. Úgy beszélek magával, mint férfi a férfival: vigyázzon magára, vagy a nyakára hágok.
Struan visszament a rezidenciára; elégedett volt magával. Kóstolgasd csak a csalit, Gorth, gondolta.
Culum még mindig nem jött meg. A püspöktől sem jött üzenet. Struan utasította Lo Csumot, hogy próbálja megtalálni Culumot. Aztán lement a praiára, majd nekivágott a hegyoldalnak a székesegyház felé; kevésbé ismert utcákon járt, gusztusos vendéglőket, színes napernyőket kerülgetett a járdákon. Keresztülment egy tágas praçán, majd belépett egy óriási kapualjba.
Az ajtó mögött álló asztalnál ülő apáca fölnézett.
- Jó reggelt. Beszél angolul? - kérdezte Struan.
- Kicsikét, senhor.
- Van maguknál egy beteg. Miss Mary Sinclair. A barátja vagyok.
Hosszú csönd következett. - Akar látni őt?
- Igen. Kérem.
Az apáca intett egy kínai társnőjének, majd sietve néhány portugál szót mondott neki. Struan követte a kínai apácát: végigmentek a folyosón, fölmentek néhány lépcsőn, s megérkeztek Mary szobájába.
Apró, piszkos, áporodott levegőjű helyiség volt, az ablakai szorosan bezárva.
Mary arca nyúzott volt, a mosolya erőtlen. A szenvedés megöregítette.
- Isten hozott, Tajpan.
- Mi a baj, Mary? - kérdezte szelíden Struan.
- Semmi olyan, amire ne szolgáltam volna rá.
- Elviszlek erről az átkozott helyről.
- Jól vagyok itt, Tajpan. Nagyon kedvesek hozzám.
- Lehet, de ez akkor sem egy protestáns angol lánynak való hely.
Ösztövér, tonzúrás szerzetes lépett be. Egyszerű öltözéket viselt, amely rászáradt vérfoltoktól és rá-rálöttyent medicináktól volt merev. Nyakában egyszerű, fából készült kereszt lógott.
- Jó reggelt - mondta iskolázott és akcentus nélküli angolsággal. - Sebastian atya vagyok. A beteg orvosa.
- Jó reggelt. Azt hiszem, kiveszem a beteget a gondozása alól.
- Ezt nem tanácsolnám, Mr. Struan. A beteget legalább egy hónapig nem szabad mozdítani.
- Mi baja van?
- A belső szervei betegek.
- Maga angol?
- Különösnek találja, Mr. Struan? Sok angol van, és sok skót is, akik elismerik Krisztus igaz egyházát. Attól azonban, hogy katolikus vagyok, még nem vagyok rosszabb orvos.
- Van cinchona-kérge?
- Micsoda?
- Cinchona-kéreg. Jezsuita-kéreg.
- Nincs. Sose használtam. Még csak nem is láttam soha. Miért kérdi?
- Mindegy. Mi baja Miss Sinclairnek?
- Bonyolult eset. A kisasszonyt egy hónapig nem szabad mozdítani... még jobb, ha kettőig.
- Érzed magad olyan állapotban, hogy mozdítsanak, lányom?
- A bátyjának, Mr. Sinclairnek nincs kifogása az ellen, hogy a húga itt maradjon. És azt hiszem, Mr. Culum Struan is egyetért azzal, amit javasolok.
- Itt járt ma Culum? - kérdezte Struan Marytől.
Mary nemet intett a fejével, majd elkomorult arccal a szerzeteshez fordult: - Kérem, mondja el a Tajpannak, mi van velem... Mindent mondjon el.
- Azt hiszem, bölcsen határozott - felelte komolyan Sebastian atya. - Valakinek tudnia kell. Miss Sinclair nagyon beteg, Mr. Struan. Megivott egy kínai teakeveréket... talán a méreg jobb szó volna rá... Megitta, hogy elvetéljen. A méreg kihajtotta a magzatot, de vérzést okozott, mely utóbbit mostanra - Istennek legyen hála - sikerült csaknem teljesen elállítani.
Struan érezte, hogy elönti a veríték. - Ki tud még erről, Mary? Horatio? Culum?
Mary a fejét ingatta.
Struan visszafordult a szerzeteshez. - Majdnem teljesen sikerült elállítani? Ez azt jelenti, hogy akkor most jól van? Vagy hogy körülbelül egy hónap múlva rendbe jön?
- Testileg igen. Ha nem lép fel üszkösödés. És ha az Úr is úgy akarja.
- Hogy érti azt, hogy "testileg"?
- Úgy értem, Mr. Struan, hogy a testet nem lehet a lélektől elválasztani. Ez a hölgy rettenetes bűnt követett el az Úr törvényei ellen... a katolikus egyház, de az önök egyházának törvényei ellen is... Számot kell vetnie, meg kell békélnie önmagával az Úr előtt - csak aztán következhet a gyógyulás. Mindössze erre kívántam utalni.
- Na és hogyan... hogyan került ide Miss Sinclair?
- A dajkája hozta ide, aki katolikus. Különleges diszpenzációt kaptam, hogy ápolhassam. Befektettük ide, és megtettünk érte minden tőlünk telhetőt. A főnökasszony ragaszkodott hozzá, hogy értesítsünk valakit, mert úgy láttuk, a kisasszony egyre gyengül. Üzentünk Glessing kapitánynak. Feltételeztük, hogy... hogy talán ő az apa, de nem ő az. Miss Sinclair esküszik rá, hogy nem ő az. A kisasszony megkért minket, hogy ne fedjük fel betegsége természetét. - Sebastian atya rövid időre elhallgatott. - Istennek legyen hála, a krízisen túl van.
- És ön megőrzi ezt a titkot? Mármint azt, hogy mi történt vele?
- Rajtam és önön kívül csak a nővérek tudják. Mi megesküdtünk az Úrnak, s ezt az esküt nem lehet megszegni. Nem kell tartania tőlünk. Azt viszont állítom, hogy mindaddig, míg számot nem vet és meg nem békél önmagával, nem fog meggyógyulni ez a szegény bűnös. Mert az Úr tudja.
Sebastian atya magukra hagyta őket.
- Az apa... ő is a "barátaid" közé tartozott, Mary?
- Igen... Én nem... nem sajnálom, hogy úgy éltem, ahogy éltem, Tajpan. Nem bántam meg... nem tudom megbánni. Azt se... amit tettem. Ilyen a zsosz. - Mary az ablak felé nézett. - Zsosz - ismételte. - Egészséges fiatal lány voltam még, amikor megerőszakoltak... Vagyishogy... ez nem igaz. Nem tudtam, hogy mit teszek... nem értettem, de nemigen kellett kényszeríteni az első alkalommal. Aztán... aztán már nem kellett rákényszeríteni... Én akartam.
- Ki volt az illető?
- Az egyik fíú az iskolából. Meghalt. Már nagyon régen történt.
Struan megpróbálta visszapergetni a múltat, de egyetlen fiúra sem emlékezett, aki meghalt volna. Egyetlen fiúra sem emlékezett, aki otthagyta volna a Sinclair-házat.
- Aztán... - folytatta akadozva Mary - már szükségem volt rá. Horatio... Horatio Angliában volt, így hát... így hát megkértem az egyik dajkát, hogy keressen nekem szeretőt. A dajka elmagyarázta, hogy szerez nekem szeretőt, nem is egyet, és ha mindketten okosak vagyunk, akkor lehet egy titkos életem, és szép holmikra tehetek szert. A valódi életem sose volt kellemes. Tudja, milyen volt az apám. Így aztán a dajka elmagyarázta, hogyan kell csinálni. Ő vigyázott arra is, hogy ne legyen gyerekem. Mindketten... együtt gazdagodtunk, és én boldog vagyok. Vettem két házat, a dajka pedig csak nagyon gazdag férfiakat hozott hozzám. - Elhallgatott, majd hosszú szünet után, sírós hangon szólalt meg: - Jaj, Tajpan, annyira félek...
Struan leült mellé. Eszébe jutott, mit mondott alig néhány hónappal korábban a lánynak. És eszébe jutott, milyen bizalmat tükrözött a lány válasza.

35

Struan a nyitott ablaknál állt, s rosszkedvűen figyelte az emberekkel zsúfolt praiát. Alkonyodon. Valamennyi portugál ünneplő ruhát viselt, fel-alá sétálgattak, meg-meghajoltak, élénken társalogtak; az ifjú fidalgók és a hajadonok óvatosan kacérkodtak egymással szüleik és gardedámjaik éber tekintete előtt. Néhány, hordszéket cipelő kuli tűnt fel időnként, kuncsaftot keresve, vagy éppen későnjövőket hozva a korzóra. Ezen az estén bál volt a kormányzó palotájában. Struant is meghívták, de még nem tudta, elmegy-e. Culum még mindig nem tért vissza. És a püspök sem üzent.
Struan délután találkozott Horatióval. Sinclair dühöngött, mert Ah Tat, Mary szolgálója eltűnt. - Biztos vagyok benne, hogy ő diktálta azt a mérget Marybe, Tajpan - mondta. Mary elhitette vele, hogy tévedésből megivott valami teafélét, amit a konyhában talált.
- Ez botorság, Horatio - felelte Struan. - Ah Tat évek óta szolgál Marynél. Miért tenne ilyesmit? Véletlen volt.
Miután Horatio elment, Struan sorra megkereste azokat az embereket, akik előző éjszaka együtt mulattak Culummal és Gorthszal. Legtöbbjük Gorth cimborája volt, és valamennyien azt állították, hogy néhány órával Gorth távozása után Culum is elment. Elmondták, hogy Culum ivott ugyan, de nem volt részegebb, mint a többiek, nem ivott többet, mint máskor.
Te szerencsétlen hülye Culum, gondolta Struan. Több eszednek kellene lenni.
Hirtelen észrevette, hogy egy kifogástalan libériába öltözött, parókás szolga tart a ház felé; nyomban fölismerte a püspök címerét. A férfi sietős léptekkel haladt végig a praián, de nem állt meg a rezidenciánál, tovább sietett, majd eltűnt a korzó túlsó végén.
Rohamosan sötétedett, a szürkületben mind fényesebbnek hatottak a sétány lámpásainak olaj lángocskái. Struan egy lefüggönyzött gyaloghintót pillantott meg, amint éppen megáll a ház előtt. A palankintól két homályos kulifigura vált el s tűnt el egy sikátorban.
Struan kirohant a szobából, és levágtatott a lépcsőn.
Culum öntudatlanul feküdt a gyaloghintőban, rongyokban lógó ruháján hányadékfoltok éktelenkedtek. Bűzlött az alkoholtól.
Struant inkább szórakoztatta, mintsem dühítette a dolog. Talpra rángatta Culumot, a vállára vetette, majd mit sem törődve a járókelők tekintetével, becipelte a házba.
- Lo Csum! Fürdő gyorsan!
Struan az ágyra fektette és levetkőztette Culumot. Se a mellén, se a hátán nem látszottak ütésnyomok. Megfordította: karmolások a gyomrán. Szerelmi harapások piros nyomai.
- Te idióta - mondta Struan, miközben gyorsan, de gondosan megvizsgálta Culum egész testét. Csontja nem tört. Foga nem hiányzik. Az eljegyzési gyűrűje és az órája eltűnt. A zsebei üresek.
- Szépen kiforgattak, fiam. Lehet, hogy most először, de biztosan nem utoljára. - Struan tudta: régi trükkje a bordélyházaknak, hogy a fiatalemberek italába bódítószereket kevernek.
Szolgák jelentek meg meleg vízzel teli vödrökkel; megtöltötték az öntöttvas fürdőkádat. Struan a vízbe emelte Culumot, szappanozni, mosdatni kezdte, miközben Lo Csum tartotta a fiú ide-oda nyakló fejét.
- Fiatal uram rettenetesen sok ivás, rettenetesen sok tili-toli.
- Ajíjje! - felelte rá Struan. Miközben kiemelte Culumot a kádból, tőrdöfésszerű fájdalom hasított a bal bokájába, s rádöbbent, hogy az aznapi járkálás jobban megviselte a lábát, mint gondolta volna. Nem fog ártani, ha néhány napra befáslizom, gondolta.
Megtörölte és ágyba fektette Culumot. Gyengéden pofozgatni kezdte, de Culum ettől sem tért magához, így aztán megvacsorázott és várt. Ahogy teltek az órák, úgy fokozódott nyugtalansága, mert tudta, bármennyire berúgott is Culum, mostanra már magához kellett volna térnie.
Culum mélyen, szabályosan lélegzett. A szíve erőteljesen vert.
Struan fölállt, nyújtózkodott. A várakozáson kívül nem volt mit tenni. - Én megy egyes számú úrnőhöz. Te marad itt, figyel nagyon, értesz?
- Lo Csum figyel, mint mama gyelekre!
- Te üzen nekem, értesz? Mikor Culum uram ébred, te küld nekem üzenet. Értesz?
- Miért mond Tajpan "értesz"? Én ért Tajpan nagyon jól mindig!
Lo Csum azonban nem üzent aznap éjjel.
Hajnalban Struan elhagyta Mejmej házát, és visszatért a rezidenciára. Mejmej békésen aludt, Struan azonban fölneszelt minden járókelőre, minden hordszékre - amelyek közül sok csupán képzeletében létezett.
Lo Csum nyitott kaput. - Minek Tajpan ilyen korán? Reggeli kész, fürdő kész, Tajpan mit akar?
- Culum uram ébren?
- Miért kérdez? Ha ébred, én üzen. Én ért Tajpant nagyon rettenetesen jól - felelte sértett méltósággal Lo Csum.
Struan fölment. Culum még mindig mélyen aludt.
- Culum uram csinál így egyszer, kettőször. - Lo Csum nyöszörgött, csikorgatta a fogát, orrát szívogatta, ásított, majd hangosan felnyögött.
Reggeli után Struan megüzente Lizának és Tessnek, hogy Culum megjött, de azt nem, hogy milyen állapotban. Aztán ismét megpróbálta az üzleti ügyekre fordítani a figyelmét.
Papírokat írt alá, utasítást adott, hogy még több pénzt fordítsanak a hongkongi építkezésekre; dühítette, milyen gyorsan emelkedik a faanyag és a tégla ára, és mindazé, ami a dokkokkal, a hajójavítással és a hajók felszerelésével kapcsolatos.
A ragya cifrázza ki! Ötven percenttel emelkedtek az árak, és semmi jele, hogy csökkennének. Építtessek új klippereket jövőre, vagy elégedjek meg annyival, amennyi van? Tegyek arra, hogy egy sem fog elsüllyedni közülük? Nem: többre van szükség.
Megrendelt egy új klippert. Elhatározta, hogy Tessan Cloud lesz a neve, és ezt adja Culumnak születésnapi ajándékul. De még az új klipper gondolata sem lelkesítette föl annyira, amennyire kellett volna. Az jutott eszébe róla, hogy Glasgow-ban nemsokára elkészül a Lotus Cloud, és hogy jövőre tengeri csatát kell vívnia Vu Kokkal - ha még életben lesz - vagy Vu Fang-csojjal és kalózaival. Szerette volna tudni, vajon megérkeztek-e Angliába Scragger fiai - még három hónap, míg hír jön felőlük.
Bezárta az irodáját, elment az Angol Klubba, váltott egykét szót Horatióval és néhány kereskedővel játszott egy parti biliárdot, de se a társaság, se a játék nem szerzett neki örömet. Csak az üzletről folyt a szó, mindenki nyugtalan volt a nemzetközi válságra utaló előjelek miatt, és hogy milyen óriási kockázatokat vállaltak ebben az évadban.
Struan leült a tágas, csöndes könyvtárszobában, s kezébe vette az utolsó postával érkezett, három hónapos újságokat.
Egy vezércikk került a szeme elé; erőlködött, hogy oda tudjon figyelni rá. A cikk beszámolt róla, hogy Közép-Anglia iparában nagy a nyugtalanság, és azt bizonygatta: elengedhetetlenül szükséges, hogy a rendes munkát rendesen megfizessék. Egy másik cikk amiatt lamentált, hogy Anglia hatalmas ipari gépezete csak fél gőzzel üzemel, majd harsányan állította, hogy az ipar számára új, nagyobb piacokat kell találni, amelyre kiokádhatja termékeit; a több termék olcsóbb javakat, több munkalehetőséget és magasabb béreket jelent.
Más cikkek feszültségről, háborús fellegekről beszéltek, amelyek Franciaország és Spanyolország egén gyülekeznek a spanyol örökösödés miatt; beszámoltak arról, hogy Poroszország kiterjeszti csápjait a német államok felé, hogy hatalma alá hajtsa őket; háborús felhők vonulnak át Oroszország és a Habsburg-birodalom fölött is; háborús felhők tornyosulnak az itáliai államok fölött, amelyek meg akarnak szabadulni a felkapaszkodott, francia származású nápolyi királytól, s emellett hol egyesülni kívánnak, hol pedig nem; megírták, hogy a franciák által támogatott pápa kilépett a politikai küzdőtérre; Dél-Afrika fölött háborús felhők tornyosulnak, mert a búrok - akik az elmúlt négy esztendő során otthagyták a fokvárosi kolóniát, hogy megalapítsák Transvaalt és Oranje szabadállamot -, nos, a búrok ma már a natali angol kolóniát fenyegetik, s minden pillanatban várható, hogy kirobban a harc; megírták a lapok, hogy egész Európában antiszemita zavargások és pogromok vannak; katolikusok harcolnak protestánsok ellen, a mohamedánok a katolikusok és protestánsok ellen és egymás között; Amerikában az indián háborúk dúlnak, a déli és az északi államok egymásra fenekednek; Amerika és Britannia ellenséges viszonyban van Kanada miatt, zavargások vannak Írországban, Svédországban, Finnországban, Indiában, Egyiptomban, a Balkánon...
- Megbolondult az egész világ! - fakadt ki Struan.
- Mi történt, Tajpan? - kérdezte Horatio, akit meglepett Struan dühödt kirohanása.
- Megbolondult ez az egész világ, az történt! Miért nem képesek az emberek nyugton megülni, anélkül hogy darabokra szaggatnák egymást?
- Tökéletesen egyetértek! - kiáltotta oda Masterson a terem másik végéből. - Az embernek nincs is kedve gyereket nemzeni erre a világra. Az egész világ az ebeké lesz. Az ebeké. Évekkel ezelőtt sokkal jobb volt a helyzet, nem gondolják? Undorító, ami most folyik.
- Így van - mondta Roach. - Túl gyorsan forog a világ. A kormánynak annyi esze sincs, mint egy öszvérnek. Az ember azt hinné, tanultak valamit az évek során, de képtelenek rá. Nincs olyan istenverte nap, hogy az ember ne olvasná az újságban, hogy a miniszterelnök már megint azt mondta: szorosabbra kell húznunk a nadrágszíjat. Az isten szerelmére! Hallotta már valaki, hogy valaha is azt mondta volna, most kijjebb ereszthetjük egy lyukkal a derékszíjunkat?
- Úgy hallom, kétszeresére emelik a tea behozatali adóját - szólt Masterson. - Ha pedig az az elmebeteg Peel hatalomra kerül, biztosan bevezeti a jövedelemadót! Azt az ördögi találmányt!
Kitört az általános felzúdulás, kígyót-békát kiabáltak Peelre.
- Az az ember egy istenverte anarchista! - mondta Masterson.
- Badarság - szólt Roach. - Nem az adó a baj, hanem az, hogy egyszerűen túl sok az ember. A születésszabályozás a megoldás.
- Micsoda? - bódult el Masterson. - Föl ne hozza még egyszer ezt az istenkáromló, undorító ötletet! Az isten szerelmére, maga talán ellenzi Krisztus tanítását?
- Ugyan már, dehogy. De ez a sok alja népség eláraszt bennünket. Nem azt mondom, hogy nekünk kellene ehhez folyamodnunk, hanem nekik! Annak a söpredéknek a legnagyobb része akasztófára való!
Struan letette az újságokat, és átment az Angol Szállóba. Ugyanolyan impozáns, oszlopos épület volt ez is, mint a klub.
A borbélynál hajat mosatott és vágatott. Később üzent Svensonért, a svéd masszőrért.
A hajlott hátú öregember acélkezekkel dögönyözte Struant, majd egész testét jéggel dörzsölte be, aztán addig sikálta egy durva törülközővel, míg Struan bőre bizseregni kezdett.
- A mindenségit, Svenson, egészen újjászülettem!
Svenson nevetett, de nem szólt semmit. Földközi-tengeri kalózok tépték ki a nyelvét, sok évvel azelőtt. Intett Struannak, hogy nyújtózzon végig a kárpitozott pihenőpadon, takarókba bugyolálta, majd otthagyta, hadd szundítson egyet.
- Tajpan! - Lo Csum szólt hozzá.
Struan nyomban felébredt. - Culum?
Lo Csum megrázta a fejét, és Struanra villantotta fogatlan mosolyát. - Hosszúszoknyás uram!
Struan követte a hallgatag jezsuita szerzetest. A székesegyház belső udvarát és gyönyörű kertjét közrefogó kerengőn haladtak.
A toronyóra négyet ütött.
A folyosó végén a barát egy hatalmas tíkfa ajtón át egy tágas váróhelyiségbe vezette Struant. A falakat drapériák borították. A megkopott márványpadozatot szőnyegek fedték.
Struan tiszteletteljesen bekopogott a szemben lévő ajtón, és belépett. Falarian Guineppa egy magas hátú, trónusnak ható széken ült - királyian, tiszteletet parancsolóan. Intett a szerzetesnek, hogy elmehet.
- Foglaljon helyet, senhor.
Struan leült a székre, amelyre a püspök mutatott. Az ülőalkalmatosság valamivel alacsonyabb volt, mint a püspök széke. Struan érezte, hogy Guineppa akaratának ereje által megpróbál fölébe kerekedni.
- Üzent értem - mondta.
- Igen, kértem, hogy látogasson meg. Nos, ami a cinchonát illeti: Macauban nincs, de azt hiszem, a lotingi missziónkon található belőle.
- Az hol van?
- A szárazföld belsejében. - A püspök elsimított egy ráncot bíborszín öltözékén. - Körülbelül százötven mérföldnyire tőlünk, északnyugat felé.
Struan fölállt. - Azonnal elküldök valakit.
- Én már megtettem, senhor. Üljön le, kérem. - A püspök hangja ünnepélyes volt. - Futárunk hajnalban indult azzal a paranccsal, hogy a lehető leggyorsabban járja meg az utat. Bízom benne. Az illető kínai, és arra a vidékre való.
- Mit gondol, mikorra érhet vissza? Egy hét? Hat nap?
- Ez az, ami engem is aggaszt. Hány lázrohama volt eddig a lánynak?
Struan szerette volna megkérdezni a püspököt, honnan tud Mejmejről, de mégsem tette. Tudta, hogy a katolikusoknak seregnyi titkos informátoruk van, de pusztán az a tény, hogy a püspök a "lány" szót használta, egyszerű következtetés eredménye is lehet egy ilyen agyafúrt ember esetében. - Egy. Körülbelül ebben az órában, két nappal ezelőtt verte ki az izzadás.
- Ez esetben holnap, de legkésőbb holnapután várható a következő. A futárnak legalább hét napra van szüksége, hogy megtegye az utat Lotingig és vissza - már ha minden jól megy, és nem jön közbe semmi váratlan probléma.
- Nem hiszem, hogy kibírna még két rohamot.
- Úgy hallom, az illető erős és fiatal. Nyolc napot ki fog bírni.
- Negyedik hónapja viselős.
- Az nagy baj.
- Az. Hol van az a Loting? Adjon nekem egy térképet. Talán sikerül lerövidítenem az utat egy nappal.
- Ami ezt az utat illeti, az én kapcsolataim ezerszer többet érnek, mint az öné - válaszolta a püspök. - Talán hét nap elegendő lesz rá. Ha az Úr is úgy akarja.
Hát igen, gondolta Struan. Ezerszer többet érnek a kapcsolatai. Bárcsak én is bírnék azzal a tudással, amit a katolikusok Kína évszázadok óta tartó tanulmányozása során összeszedtek. És vajon melyik Lotingről lehet szó? Kétszáz mérföldes körzetben ötven is akadhat belőlük. - Igen... - mondta nagy sokára. - Ha az Úr is úgy akarja.
- Különös ember ön, senhor. Örülök, hogy megismerhettem. Iszik egy pohár madeirát?
- Mi a kéreg ára? Már hogyha csakugyan létezik, ha időben megérkezik, és ha használ.
- Iszik egy pohár madeirát?
- Köszönöm.
A püspök megrázott egy csengettyűt; az ajtóban nyomban megjelent egy libériás szolga, aki gravírozott ezüsttálcán palackot és poharakat hozott.
- Arra, hogy sok mindent jobban megértsünk, senhor.
Ittak, és méregették egymást.
- Mi az ár, kegyelmes uram?
- Pillanatnyilag túl sok a "ha". A válasz még várhat. Két dolog azonban nem. - A püspök belekortyolt a poharába. - A madeira tökéletes étvágygerjesztő. - Elgondolkozott egy percre. - Mélységesen aggódom Sinclair kisasszony miatt.
- Én is - felelte Struan.
- Sebastian atya csodálatos orvos. A szavai azonban arra engednek következtetni, hogy ha a senhorita nem kap lelki támaszt, lehet, hogy önmaga fosztja meg magát az élettől.
- Mary ugyan nem! Nagyon erős lány. Sose tenne ilyet.
Falarian Guineppa egymáshoz illesztette finom ujjainak hegyét. Egy napsugár mintha megolvasztotta volna hatalmas rubingyűrűjének kövét. - Ha senhorita Sinclair teljes mértékben Sebastian atya kezére és Krisztus egyházára bízza magát, abban az esetben a kárhozatát áldássá változtathatjuk. Számára ez volna a legjobb. Tiszta szívemből hiszem, hogy ez az egyetlen helyes megoldás. Ha azonban ez nem lehetséges, ebben az esetben, mielőtt a senhoritát elbocsátjuk, kénytelen vagyok a felelősséget áthárítani egy olyan illetőre, aki hajlandó azt vállalni.
- Vállalom.
- Rendben van, bár nem hiszem, hogy bölcsen cselekszik, senhor. De hát az ön élete és lelke - és a senhoritáé is - az Úr kezében van. Imádkozni fogok, hogy mindkettejüknek megadassák a megvilágosodás adománya. Rendben van. Mielőtt a senhorita elmegy, minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy megpróbáljam megmenteni a lelkét - amint azonban megerősödik annyira, hogy elmehessen, üzenek önért.
A székesegyház toronyórája ötöt ütött.
- Hogy van Szergejev nagyherceg?
Struan szemöldöke ráncba ugrott. - Ez a második dolog, ami nem várhat?
- Önök, britek számára talán igen.
Falarian Guineppa kihúzott egy fiókot, és egy többszörösen lepecsételt, bőrből készült irattáskát vett elő. - Megkértek, hogy ezt bizalmasan juttassam el önhöz. Úgy fest, hogy bizonyos diplomáciai körökben komoly aggodalmat kelt a nagyherceg ázsiai jelenléte.
- Az egyház köreiben?
- Nem, senhor. Megkértek, mondjam meg önnek, hogy ha úgy kívánja, továbbadhatja a dokumentumokat. Néhány pecsétről úgy látom, értékes okmányok lehetnek. - A püspök arcán halvány mosoly suhant át. - Titkos ügyről van szó.
Struan megismerte a főkormányzó hivatalának pecsétjét. - Miért bíznának rám diplomáciai titkokat? Vannak erre diplomáciai csatornák. Mr. Monsey alig félmérföldnyire van innen, őexcellenciája pedig Hongkongban tartózkodik. Mindketten jártasak a diplomáciai ügyekben.
- Én nem adok önnek semmit. Én csupán megteszem, amire kértek. Ne feledje el, senhor, hogy bármennyire irtózom is attól az ügytől, amit ön képvisel, azt azért tudom, hogy ön jelentős személyiségnek számít az angol királyi udvarnál, és hogy az egész világra kiterjedő kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezik. Veszedelmes időket élünk, Portugália és Britannia pedig ősi szövetségesek. Britannia jó barátja Portugáliának, és bölcs dolog, ha a barátok segítenek egymásnak, nem találja? Talán ilyen egyszerű ez az eset is.
Struan átvette a feléje nyújtott irattáskát.
- Amint a futár megérkezik Lotingból, azonnal üzenek - mondta Falarian Guineppa. - A nap bármely szakában érkezik is. Óhajtja, hogy Sebastian atya megvizsgálja a hölgyet?
- Nem tudom - felelte Struan, miközben fölemelkedett. - Talán. Még gondolkodnom kell rajta, kegyelmes uram.
- Ahogy óhajtja, senhor. - A püspök tétovázott. - Isten önnel.
- Isten önnel, kegyelmes uram.

- Jó napot, Tajpan - mondta Culum. A feje lüktetett, a nyelve olyan volt, akár a tapló.
- Jó napot, fiam. - Struan letette a még mindig felnyitatlan irattáskát, amely egész úton hazafelé szinte égette a kezét. Odament a pohárszékhez, és töltött magának egy jókora adag brandyt.
- Étel, Culum uram? - kérdezte élénken Lo Csum. - Malac? Burgonya? Én hoz?
Culum erőtlenül ingatta a fejét, Struan pedig elküldte Lo Csumot. - Nesze - nyújtotta oda Culumnak a brandyt.
- Nem bírom - felelte kavargó gyomorral Culum.
- Idd meg.
Culum fölhajtotta. Fuldoklásszerűen köhögni kezdett, majd gyorsan ivott az ágy mellé odakészített teából. Lüktető halántékkal hanyatlott vissza.
- Van kedved beszélgetni? Elmondanád, mi történt?
Culum arca szürke volt, szeme fehérje piszkos rózsaszínben játszott. - Nem emlékszem semmire. Úristen, de rosszul vagyok...
- Kezdd az elejétől.
- Whisteztem Gorthszal meg néhány barátunkkal - kezdte erőlködve Culum. - Úgy emlékszem, nyertem vagy száz guinea-t. Elég sokat ittunk. Arra biztosan emlékszem, hogy a nyereményemet zsebre tettem. Aztán... a többire nem emlékszem.
- Arra emlékszel, hogy hová mentél?
- Nem. Nem pontosan. - Culum szomjasan belekortyolt a teába, majd két kezét végighúzta az arcán, mintha ki akarná törölni fejéből a fájdalmat. - Úgy érzem, halálomon vagyok...
- Emlékszel, melyik bordélyba mentél?
Culum a fejét ingatta.
- Van olyan bordély, ahová rendszeresen jársz?
- Uramisten, dehogy!
- Nem kell ennyire önérzetesnek lenned. Egy bordélyban biztosan voltál - ez világos. Kiforgatták a zsebeidet, ez is világos, mint ahogy az is, hogy elkábítottak.
- Elkábítottak?
- Ez a világ legrégibb trükkje. Ezért mondtam neked, hogy sose menj olyan házba, amit nem olyan ember ajánl, akiben megbízol. Ez volt az első alkalom, hogy elmentél egy macaui nyilvánosházba?
- Igen, igen. Uramisten! Elkábítottak?
- Most próbáld meg használni a fejedet, fiam. Gondolkozz! Emlékszel a házra?
- Nem... semmire. Semmire sem emlékszem.
- Ki mondta neked, hogy abba a házba menj?
Culum felült az ágyban. - Ittunk és kártyáztunk. Én... szóval én elég részeg voltam. Aztán... aztán mindenki csak a lányokról beszélt. Meg a bordélyokról. Aztán... - Culum Struanra nézett, szemében szégyen tükröződött. - Én... tele voltam szesszel... és úgy éreztem, hogy... valami rettenetes tűz emészt. Úgy éreztem, egyszerűen muszáj... el kell mennem egy bordélyba.
- Nincs ebben semmi rossz, fiam. Ki adta meg a címet?
- Azt hiszem... Nem tudom... de azt hiszem, mindegyikük javasolt egyet. Arra emlékszem, hogy kijöttem a klubból. Ott állt előtte egy hordszék, én meg beleültem. Várjunk csak egy percre! Mostmár emlékszem! Azt mondtam a kuliknak, hogy vigyenek az F és E-be!
- Ott sose forgatták volna ki a zsebeidet, fiam. Nem kábítottak volna el. És nem hozattak volna vissza ilyen állapotban. Ennél jobban adnak a hírnevükre.
- Pedig ebben biztos vagyok. Ezt a címet adtam meg. Igen, ebben teljesen biztos vagyok.
- És merrefelé vittek? A kínai negyedbe?
- Nem tudom. Azt hiszem... nem, nem tudom.
- Azt mondtad, úgy érezted, mintha tűz emésztene. Miféle tűz?
- Olyan volt, mintha... Arra emlékszem, hogy borzasztóan melegem volt... A mindenségit...! Majd megveszek a vágytól, annyira kívánom Tesst... És akkor az a sok ital meg minden... Nem bírtam magammal, és... és elmentem a bordélyba. - Elerőtlenedett a hangja. - Uramisten, szétrobban a fejem...! Kérlek, hagyj békén.
- Volt nálad óvszer?
Culum megrázta a fejét.
- Ez a tűz... ez a kívánság... Tegnap este más volt?
Culum ismét megrázta a fejét. - Nem. Olyan, mintha már hetek óta tartana, de... azt hiszem, bizonyos tekintetben mégis más volt... vagyishogy nem egészen. Olyan kemény voltam, mint egy vasrúd, az ágyékom tüzelt, egyszerűen szükségem volt egy nőre... jaj, nem is tudom. Hagyj békén! Kérlek... Bocsáss meg, de kérlek...
Struan az ajtóhoz ment. - Lo Csum!
- Igen, uram!
- Te megy Csen Seng háza. Te idehoz gyorsan legjobb lánybetegség doktor! Értesz?
- Én értesz nagyon jól! - felelte sértetten Lo Csum. - Lent már vár nagyon nagyon jó doktor, tud fej fáj és minden betegség.
Struan lement, és Lo Csum tolmácsolásával beszélt az orvossal. A doktor azt mondta, nyomban hozat orvosságot és különleges ételeket, majd elfogadta a busás honoráriumot.
Struan visszament Culumhoz.
- Emlékszel még valamire, fiam?
- Nem... semmire. Ne haragudj... Nem akartalak megbántani.
- Figyelj rám, fiam! Szedd össze magad! Ez fontos!
- Kérlek, apám, ne beszélj olyan hangosan - szólt Culum, nagy nehezen fölnyitva a szemét.
- Számomra úgy fest, hogy valami serkentőt kevertek az italodba.
- Lehetetlen. Ugyanolyan volt az ital, mint máskor, és... a vágyam... Ez lehetetlen!
- Csupán két magyarázat lehetséges. Az első az, hogy a kulik elvittek egy bordélyba - ami nem az F és E -, ahol baksist kapnak a gazdag vendégért, és osztalékot abból, amit ellopnak tőle. A lány vagy a lányok elkábítottak, kifosztottak, és visszaszállíttattak. A te érdekedben remélem, hogy így történt. A másik lehetőség az, hogy az egyik barátod csempészte a serkentőt az italodba a klubban, és ugyanő intézte el, hogy a ház előtt várjon rád egy hordszék, és vigyenek el abba a házba.
- Ez badarság! Miért tenne ilyesmit bárki is? Száz guineaért, egy gyűrűért és egy óráért? Az egyik barátom? Ez őrület!
- Tételezzük fel, hogy valaki gyűlöl téged, Culum. Tételezzük föl, hogy az volt a terve, hogy összehozzon téged egy beteg lánnyal. Egy bujakóros nővel!
- Micsoda?
- Ahogy mondom. Félek, hogy ez történt.
Culum egy pillanatra megdermedt. - Csak meg akarsz ijeszteni.
- Az Úrra esküszöm, fiam, hogy nem. De ha így történt is, még nincs veszve minden. Egyelőre. Elküldtem kínai medicinákért. Mindet meg kell innod, az utolsó csöppig.
- De hát a bujakórra nincs orvosság!
- Ez igaz: ha a betegség már kitört az emberen, akkor nincs. A kínaiak azonban úgy tartják, hogy a bujakór mérgét el lehet távolítani, ha az ember azonnal megtisztítja a vérét. Évekkel ezelőtt, amikor idejöttem, velem is megtörtént ugyanez. Aristotle talált rám a kínai negyed egyik csatornájában - hívott egy kínai orvost, és rendbejöttem, így ismerkedtem meg Quance-szel - ezért a barátom oly hosszú ideje. Afelől nem tudtam megbizonyosodni, hogy a ház vagy a lány fertőzött volt-e, de nem kaptam meg a bujakórt.
- Uram, segíts...!
- Egy hétig nem fogunk semmi bizonyosat tudni. Ha ez idő alatt nem lázasodsz be, nem lesznek fájdalmaid vagy magfolyásod, akkor ez egyszer megúsztad. - Struan látta fia szemében a rémületet; megsajnálta. - Pokoli hét áll előtted, fiam. Ki kell várni, hogy megtudjuk. Próbáld meg nem gyötörni magad. Mindent megteszek, hogy segítsek rajtad. Ugyanúgy, ahogy Aristotle segített énrajtam.
- Én megölöm magam. Én megölöm magam, ha... Uramisten, hogyan lehettem ilyen ostoba? Tess! Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha elmondom neki...
- Dehogy mondod! Majd azt mondod neki, hogy útban hazafelé kiraboltak. Mi is ezt fogjuk mondani mindenkinek. Te is ezt fogod mondani a barátaidnak... Hogy úgy érzed, túl sokat ittál - a lány után. És hogy nem emlékszel semmire, csak arra, hogy remekül érezted magad, aztán itt ébredtél fel. És az elkövetkezendő héten ugyanúgy fogsz viselkedni, mint máskor.
- De Tess! Neki hogyan...
- Megmondtam, hogy mit teszel, fiam! Ezt fogod tenni, a mindenségit!
- Nem tudok, apám, egyszerűen képtelen...
- És semmilyen körülmények között nem beszélsz senkinek a kínai orvosságokról. Amíg biztosat nem tudunk, nem mégy nyilvánosházba, de nem érinted Tesst, amíg el nem veszed.
- Rettenetesen szégyellem magam.
- Erre semmi szükség, fiam. Nem könnyű fiatalnak lenni. De ebben a világban vigyázni kell. Sok veszett kutya ólálkodik körülöttünk.
- Te azt mondod, hogy Gorth volt?
- Én nem mondok semmit. Szerinted ő volt?
- Nem, természetesen nem. De te rá gondolsz, ugye?
- Ne feledd, hogy ugyanúgy kell viselkedned, mint máskor, különben elveszíted Tesst.
- Miért?
- Azt hiszed, Liza és Brock hozzád adná a lányát, ha megtudná, hogy olyan éretlen és ostoba vagy, hogy részeg fővel szajhákat hajkurászol Macauban? Bemész egy ismeretlen bordélyba, ahol hagyod, hogy megitassanak mindenféle bájitalokkal, és kiforgassák a zsebeidet? Brock helyében én azt mondanám, nincs neked annyi eszed, hogy a vejem lehess!
- Bocsáss meg.
- Pihenj egy kicsit, fiam. Később majd visszajövök.
Mejmej háza felé mentében Struan eldöntötte, hogyan fogja megölni Gortht - ha Culum elkapta a bujakórt. A legkegyetlenebb módon. Igen, gondolta szenvtelenül, tudok nagyon kegyetlen lenni. Nem fogom csak úgy egyszerűen és gyorsan megölni, azt a mindenségit!

- Rettenetesen nézel ki, Culum drágám - mondta Tess. - Csakugyan korán le kellene feküdnöd.
- Igen.
A praián sétálgattak a csendes estében. Vacsora után voltak, Culum feje már valamivel tisztább volt, de még mindig szinte elviselhetetlenül fájt.
- Mi baj? - kérdezte Tess, megérezve Culum szenvedését.
- Semmi, kedvesem. Egyszerűen csak túl sokat ittam. És azok az útonállók sem voltak valami finomak. Esküszöm neked, egy évig nem iszom egy kortyot sem. - Könyörgök, Uram, ne hagyd, hogy megtörténjen! Múljon el gyorsan ez a hét, és ne történjék semmi.
- Menjünk vissza - mondta Tess. Határozottan megfogta Culum karját, és a Brock-rezidencia felé fordította. - Egy jó kis éjszakai pihenés a világon mindennél többet használ. - Tess nagyon anyásnak érezte magát, szinte boldog volt, hogy Culum ilyen rossz állapotban van. - Örülök neki, hogy lemondasz az italról, drágám. Apa időnként rettenetesen lerészegedik... Na és Gorth is... Rengetegszer szokom őt részegen látni.
- Szoktam látni - javította ki Culum.
- Szoktam. Jaj, úgy örülök, hogy nemsokára házasok leszünk.
Miféle oka lehetett volna rá Gorthnak, hogy ilyet tegyen? - kérdezte magában Culum. A Tajpan nyilván eltúlozza a dolgot. Biztos, hogy eltúlozza.
Egy szolga ajtót nyitott, s Tess és Culum belépett az előcsarnokba.
- Már vissza is jöttél, kicsim? - kérdezte Liza.
- Egy kicsit fáradt vagyok, mama.
- Azt hiszem, jobb, ha én most megyek - mondta Culum. - A holnapi viszontlátásra. Eljönnek a krikettmérkőzésre?
- Jaj, igen! Menjünk el, mama!
- Volna kedved elkísérni minket, Culum fiam?
- Szívesen. A holnapi viszontlátásra. - Culum kezet csókolt Tessnek. - Jó éjt, Mrs. Brock.
- Jó éjt, fiam.
Culum már az ajtó felé fordult, amikor belépett Gorth. - Nahát, Gorth! Jó estét.
- Jó estét, Culum. Éppen téged vártalak. Épp csak átugrottam egy pohárkára a klubba. Gyere, menjünk.
- Köszönöm, ma este nem. Egyelőre elég volt. Túl sokat éjszakáztam. És holnap lesz a krikettmérkőzés.
- Egy pohár italtól nem lesz semmi bajod.
- Ma este nem, Gorth, de azért köszönöm. Viszontlátásra holnap.
- Legyen, ahogy akarod, öreg cimbora. Hát akkor vigyázz magadra. - Gorth becsukta az ajtót Culum mögött.
- Gorth! Mi történt tegnap éjjel? - nézett szúrós szemmel a fiára Liza.
- Szegény fiú egy kicsit felöntött a garatra. Ahogy már mondtam, én még őelőtte eljöttem a klubból, így hát nem tudom, mi történt azután. Neked mit mondott, Tess?
- Csak azt, hogy túl sokat ivott, és aztán útonállók támadták meg. - Tess felkacagott. - Szegény Culum! Azt hiszem, egy időre sikerült megszabadulnia az ivás démonától!
- Idehoznád a szivarjaimat, Tess, kicsim? - kérdezte Gorth. - Ott lesznek az öltözőasztalon.
- Persze - felelte Tess, és kiszaladt.
- Úgy hallottam - mondta Gorth -, hogy a mi Culum fiunk egy kicsit letévedt az egyenes útról.
- Micsoda? - Liza abbahagyta a varrást.
- Semmi vészes - felelte Gorth. - Talán szóba se kellett volna hoznom. Nem okoz az ilyesmi semmi bajt, ha óvatos az ember. Te is tudod, milyenek a férfiak.
- De ő a mi Tessünket fogja elvenni! Nem adom a lányomat egy szoknyabolondhoz!
- Ne is. Azt hiszem, beszélek a fiúval. Macauban vigyázni kell, efelől semmi kétség. Ha apa itt volna, más lenne a helyzet, így viszont nekem kell megvédenem a családot - és azt a szegény fiút a gyengeségeitől. De erről egy szót se!
- Persze. - Liza gyűlölte azt a valamit, amitől oly férfiasak a férfiak. Miért nem képesek uralkodni magukon? Talán nem árt, ha gondolkozom még egy kicsit ezen a házasságon. - Tess nem fog egy szoknyavadászhoz férjhez menni. Culum azonban egyáltalán nem az a fajta. Biztos vagy abban, amit mondtál?
- Igen - felelte Gorth. - A fiúk egyike-másika legalábbis így mondta.
- Bárcsak itt lenne apád.
- Na igen - válaszolta Gorth, majd egy hirtelen támadt ötlettel hozzátette: - Azt hiszem, átmegyek egy-két napra Hongkongra. Beszélek apával, az lesz a legjobb. Aztán majd lesz egy-két szavam Culumhoz is. Az apállyal elmegyek.

folytatás