Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Szepes Mária (1908-2007) művei
A
változatlanság hullámhossza (rtf)
Egy fiatal fizikus, akinek a nem is oly távoli jövőben magánélete totális válságba jutott, szinte minden energiáját a tudományos kutatásba fekteti, s részt vesz az időszimulátor megalkotásában. Annak ellenére, hogy a gép még nem tökéletes, mégis úgy dönt, hogy egy lapra tesz fel mindent, s vállalkozik egy időutazásra a jövőbe: menekülni szeretne saját megoldatlan problémái, élete csődtömege elől, feledni szeretne mindent. Indulása után azonban a gép időzárlatba kerül, és a jövő helyett egy olyan időzónába kerül, ahonnan úgy tűnik, nincs számára végképp kiút.
A
vörös oroszlán (1. rész) (2.
rész) (rtf)
A vörös oroszlán izgalmas cselekménye négy évszázadot fog át, valójában az alkímia történetét és a keleti filozófia legmélyebb kulcsait rejti olyan keresok számára, akik ha többször elolvassák, rájönnek, milyen sok s mindig új pszichoarcheológiai rétegre találnak benne.
Haiku
versek (Az Ember-Istenről)
Csillagpor: Versek 1925-1994. c. kötetből
Napszél
(1983)
Idézetek Szepes Mária műveiből
Isteni
önvalód kérdezi
Részlet Szepes Mária:
Az áldozat
mágiája - Szakrális bevatás
c.
könyvéből
Le tudod-e küzdeni olyan ösztönzéseidet,
amelyeket értelmed nem helyesel, de érzékeid mindenek fölött kívánnak?
Rájöttél-e
már, hogy egy-egy fájdalmas megpróbáltatásod milyen fontos figyelmeztetést tartalmaz
számodra?
Ha
valakit élesen megbírálsz, eszedbe jut-e utána a „Tat tuam
asi" tétele, s az, hogy önmagad fölött mondtál
ki ítéletet?
Ha
tehetnéd, mire fordítanád időd túlnyomó részét?
Mennyi
időt töltesz el naponta olyan dolgok elképzelésével, amelyek örömöt okoznak neked,
s mennyi időt fordítasz megvalósításukra?
Rengeteg
gyakorlati tanács, részletes utasítás birtokában megkísérled-e, hogy helyesen
„varázsolj" életed minden vonatkozásában?
Rájöttél-e
milyen célokat vonzol közel magadhoz tudattalan benső pozitúráiddal?
Ráébredtél-e
már arra, hogy néha éppen fordított módon próbálod elérni céljaidat: érzéseid,
gondolataid hevesen forgó centrifugájával inkább messzire taszítod, mint közel
vonzod őket?
Ismered
a mágia törvényeit, amelyek szerint az emberre saját indulatai, szimpátiái és
antipátiái hatnak vissza: miféle fájdalmas üzenetet vagy őszinte emberszeretettől
áthatott segítséget küldtél már önmagadnak ezen a módon, a mások felé sugárzó
érzéseiddel?
Cserélsz-e
naponta tudatosan, kevesebbel többet; feláldozod-e mulandó pillanataidat időtlen,
szellemi örömeidért?
Tudod,
hogy embertársaid szeretetét, elismerését csak kiváltani lehet, követelni soha;
vigyázol-e arra, hogy magatartásoddal mindig harmonikus pszichikai húrokat érints
meg környezetedben?
„Gondolkozni
annyi, mint mágiát gyakorolni". Vigyázol-e rá, hogy agyadban ne uralkodjanak
el indulatok, félelmek ártalmas varázsigéi?
Felcserélted-e
már magadban az én és a Te sorrendjét?
Rátekintettél-e
már önmagadra környezeted csillagainak szemszögéből?
Milyen
konzekvenciákat viszel át innen következő inkarnációdba?
Képes
vagy-e arra, hogy embertársaidat is az önmagadra alkalmazott mértékkel mérd?
Rájöttél-e
mostani inkarnációd legfontosabb feladataira?
Alkalmaztad-e
már az inkarnáció karakterológiát önmagadra, rokonaidra, barátaidra, munkatársaidra
és esetleges ellenségeidre?
Megfejtetted-e
már, hogy tehetségeid és gyengeségeid mire sürgetnek?
Alkalmazod-e
kedélyéleted és energiáid síkján a mágikus pszichokémia
módszerét, a kiegyenlítés tudományát?
Megkísérelted-e
már karmád szublimálását a mentális alkímia operációival?
Vigyázol-e
arra, hogy bizonyos szorongásaiddal ne válj félelmed tárgyainak mágnesévé?
Amibe
görcsösen belekapaszkodunk, azt elveszítjük, s csak az a miénk, amit oda tudunk
adni. Bizonyos tudattalanul görcsös pozitúráidban megpróbálod-e alkalmazni a mágiának
ezt a törvényét?
Oda
tudod-e adni másoknak azt, amit magadnak kívánsz?
Fel
tudod-e áldozni kényelmedet és berögződött szokásaidat magasabb szellemi célokért?
Egy
új inkarnációban milyen szülőket választanál magadnak?
Ha
a földről kivonhatnád erőidet, melyik létszférában folytatnád egzisztenciádat?
Gyakorolod-e
a magasabb megértés tudományát, amely egyre több rasztert von el az ember szeme
elől?
Az
álom a Bardó nyelve is, de ahhoz, hogy ott ne zuhanj
bele veszélyes létcsapdákba, itt kell megtanulnod tájékozódni
a testté lett jelképek világában, mert magad is háromsíkú szimbólum vagy. Megtanultad-e
már elolvasni álmaid fontos üzeneteit?
Mi
tesz elégedettebbé: ha jogaidnak sikerül érvényt szerezned, vagy ha kötelességedet
teljesíted?
Melyik
időkategóriában tartózkodsz legtöbbet: a múltban? Jelenben? Jövőben?
A
történelem előtti és a történelmi múlt melyik korszaka taszít és vonz legerősebben?
Melyik
praxisfajtához érzel tehetséget magadban?
Az
okkult tudomány művészet és filozófa melyik fakultása
érdekel legjobban?
Melyik
hivatás az, amelynek érzésed szerint egy egész inkarnációt tudnál szentelni? (Pl.
zene, képzőművészet, színészet, írás, tanulás, orvostudomány stb.)
Mit
gondolsz, milyen holnapi létformát építesz rnagadnak
mai életeddel?
Ha
megismételnéd jelen inkarnációdat, milyen körülményeket és embereket rekesztenél
ki belőle?
Felismerted,
s átélted-e már mélyen, mit jelent számodra és mire kötelez a „Tat tuam asi" tétele? (Te is én
vagyok, Te is Az vagy Te is Isten vagy.)
Megteremtetted-e
már az összeköttetést benső Mestereddel?
Meg
tudod-e teremteni magadban azt a benső csendet, amelyben a Hierarchiák hangja
elhatol hozzád?
Megkísérelted-e
már a jelenben hozott áldozataiddal feloldani múltad egyes kötéseit és átalakítani
jövődet?
Meditáltál-e
már rajta, mit jelentenek számodra a gyakorlatban a morál és mágia kezedben lévő
kulcsai?
Elcserélnéd-e
sorsodat valakivel, aki világi sikerben és gazdagságban él?
Ki
érdekel, ki vonz és ki taszít leginkább a történelem
nagy alakjai közül?
Milyen
formában és milyen új nómenklatúrával támadt fel az ősi szimbólumnyelv a modern
tudományban?
Milyen
analógiákkal támasztja alá a modern biológia a reinkarnáció törvényét?
A
hermetikus filozófiának azt a törekvését, hogy a vallást a tudománnyal és a művészettel
egyesítse, milyen tudományágak kezdik ma követni?
Az
Analógiák Tanának ősi tétele milyen szerepet játszik a modern tudományban?
Hol
és milyen formában támadtak fel ma az antik misztériumok?
Milyen
formában kelnek életre az ősi asztrozófia igazságai
a modern tudományban?
Milyen
jelenségek mutatják korunkban a Harmadik Szem újjászületését?
A
modern fizika úttörői milyen formában kanyarodnak vissza az anyag misztériumának
ősi koncepcióihoz?
Hány
területen igazolja a modern, gyakorlati tudomány az Alkímia tételeit?
Milyen
gyógy- és tápszerekben közeledik a mai orvostudomány az Alkímia „Életelixírjéhez"?
Melyik
modern tudományág igazolja leginkább a kabbalisztikus Kozmogónia koncepcióit?
(Adam Kadmon)
Mit
gondolsz, e létforma börtönének miért a Te és miért nem az Én a nyitóformulája?
Eltaláltad-e
már néha egy-egy ember titkos kódját, akihez e rejtett kulcs nélkül senki sem
tudott hozzáférni?
Tudod-e,
hogy jellemismeret nélkül éppúgy nem juthatsz közel egy emberhez, ahogy egy házba
nem juthatsz be a falon át?
Megfigyelted-e
már embertársaidnál, milyen vastagon párnázott cella egy teljesen zárt egocentrum? Egyetlen hang nem hatolhat át rajta - de a benne
sínylődő lényhez semjut el a körülötte áramló sokszínű
világ valósága. Be tudtál-e már lépni isteni gyógyítóként egy-egy ilyen cellába?
Tudod-e,
hogy minden funkcionális neurózis nyílt harc meghirdetése a benned élő isteni
és mélységi erők között? Annyit jelent, hogy a „Küszöb Őre" már nem tudja
takarni magát. Megjelent, védekező állásba szorult, s te megismerésed szattvikus fegyverével hamarosan leszámolhatsz vele.
Tudod-e,
hogy fizikai tested anyagi hatások és egymással viaskodó csillagok küzdőtere,
de ennek a háborúnak mindig van egy területen kívüli menedéke: lényed isteni magja?
Ha Hozzá menekülsz, semmi és senki nem tehet kárt benned többé!
Egy-egy
metafizikai élmény az örökkévalóság-tudat felvillanása benned. Érezted-e már,
hogy valójában védett és sebezhetetlen vagy? Mikor kishitűség próbál eluralkodni
rajtad, miért nem idézed fel e villámfény mindent megvilágító bizonyosságát?
Megtanultál-e már az emberi szavak mögé figyelni, anélkül, hogy ítéletedet bizalmatlanság
vagy szubjektív feltételezések átszínezték volna?
Használod-e
a benned élő szimbolikus logika csalhatatlan módszerét kötéseid feloldására, sorsod
és az emberi természet megismerésére?
Rájöttél-e
már, hogy minél erősebben, fájdalmasabban érint valami, annál bizonyosabb, hogy
olyan gócot tapintottál ki, amelyet fel kell oldanod megismerésed szellemi antibiotikumával?
Tudod-e,
hogy nem szövegezhetsz meg egyetlen olyan ítéletet vagy kívánságot sem, ami ugyanolyan
tartalommal vissza ne hatna rád ?
Tudod-e,
hogy ha valaki igazságtalan hozzád, alantas indokból durva támadást intéz ellened,
fellángoló haragod mágnessé válik, lényedbe vonzza e mérget, s addig konzerválja
ott, míg ki nem alszik benned a sérelem gyulladása?
Mit
gondolsz, mi helyesebb, ha fájdalmas sérelmeken rágódsz, vagy képzeletedet, érzéseidet
inkább jó és igaz dolgok megvalósulására összpontosítod?
Megbánthatja-e
valaki benned Istent?
Rájöttél-e
már, ha egy emberen segíteni akarsz, először mennyire passzívvá, személytelenné
kell válnod, hogy meglásd és hallani tudd valódi állapotát,
azt, hogy mire van szüksége és milyen módon képes elfogadni tóled életmentő gyógyszerét?
Ugye
nem jutna eszedbe forgó fogaskerék küllői közé dugni a kezed? Az emberek pedig
gyakran ilyen, önmaguk körül forgó, érzéketlen robotok. Mikor megsebesülsz általuk,
nem gondoltál még arra, hogy esetleg Te végeztél irányukba vigyázatlan mozdulatot?
Ugye
tapasztaltad már, mennyire megkönnyíti környezeteddel való viszonyodat, ha legalább
annyi mentséget keresel hibáikra, mint amennyit saját gyengéseidre találsz?
Tudod-e,
hogy a csillagok csak annak felelnek őszintén, aki jól kérdezi őket?
Észrevetted-e,
hogy sohasem egyensúlyi állapotban kell vizsgáznod nagy morális tételekből, hanem
kellemetlen provokációk között? Mit gondolsz, mennyiben függ ez össze az orvos
provokáló oltásaival?
Mit
gondolsz, miért mondta Krisztus, hogy áldjátok azokat, akik titeket átkoznak?
Kerültél-e
már olyan helyzetbe a krisztusi felszólítást követve, hogy mikor megütöttek, odatartottad
a másik arcod?
Tudtál-e
megbocsátani személyes sérelmeket nem hétszer hanem hetvenhétszer,
ahogy a Messiás kívánja követőitől?
Hányszor
tapasztaltad már nehéz helyzetekben, hogy nem azt mondod, amire készültél, hanem
láthatatlan sugalmazók üzennek általad! S ha így van, engeded-e eluralkodni magadban
a szorongó kishitűséget néha, sorsszerű helytállások előtt?
Hányszor
tapasztaltad már, hogy látszólag kiúttalan helyzetekben váratlan megoldás nyílt
meg előtted? E védelem nélkül sokszor felőröltek volna beavatásod próbáinak veszélyei.
Miért nem bízol jobban benső vezetőd irányításában?
Tudod-e,
hogy az emberlét két legnagyobb megpróbáltatása a testi szenvedés és a képzelet
kínzókamrája? A fizikai fájdalmat enyhíteni tudja az orvostudomány. Saját képzeleted
hóhérait kinek kell ártalmatlanná tenni és miféle fegyverekkel?
Úgy
érzed néha, a transzcendens Út lehetetlent kíván tőled? Nem tudod, hogy minden
nagy mű és nagy eredmény a lehetetlen legyőzésén át vezet
emberi korlátokon és csillagokon túlra?
Meditáltál-e
már azon, hogy a lehetetlen éppannyira paradox gondolat, mint a halál fogalma?
Agyunkban nem bukkanhat fel olyan képzet, ami ne volna igaz és lehetséges valahol.
És mi él elpusztíthatatlanabbul az emberiség legnagyobb szellemeinek tanításaiban,
mint a halhatatlanság ideája?
Miért
nem hallgatsz minden nehéz helyzetben jó ösztönzésedre, ami arra sürget, hogy
sohase add fel a csodálkozást életed csodái fölött?
Racionális
számítgatások; öngyötrő kétségek között, mikor már mindent megtettél, amit tehettél,
s a döntés nem a Te kezedben van, miért nem bízod magad a csodára, ami annyiszor
megvalósította sorsodban a lehetetlent is?
Rájöttél-e
arra, hogy csalódásaid nagy része helytelen várakozás volt, s eredményeid, örömeid
legtöbbször szerény alázatodból születtek?
Hányszor
csodálkoztá1 rajta, adományaid, áldozataid milyen mágneses természetűek, önmaguk
hatványát vonzzák sorsodba? Nem gondolod, hogy e felismerés a mágia egyik legnagyobb
titkát adta a kezedbe?
Hányszor
csaltak meg mulandó dolgokba vetett reményeid? És Isten hányszor ajándékozott
meg halhatatlan reménnyel, mikor semmi mást nem kívántál, az Ő személytelen békességén
kívül?
Mit
gondolsz, miért érzel fokozódó sürgetést, hogy erőidet visszavond kevésbé fontos
dolgok kötéseiből, és figyelmedet az egyedül lényeges nagy cél, az igaz Út felé
fordítsd?
Észrevetted-e
már, hogy a fák sohasem harcolnak? Észrevetted-e, hogy csak az emberi szó állíthat
valótlant, az emberi magatartás mindig leleplezi önmagát? Miért nem szemléled
az embereket úgy ahogy a fákat; szavaik mögött lényük
szimbólumbeszédét figyelve?
Megpróbáltad-e
már környezetedet a csillagok szemével társcsillagokként figyelni? Lefordítottad-e
civilizációjuk sajátos nyelvére saját kultúrád rejtjeleit?
Mit
gondolsz, felfedezhette volna-e az emberi agy a röntgent, ha saját lényében nem
élne a képesség rá, hogy az anyagot átvilágítva megpillanthassa annak rejtett
folyamatait?
Gondolkoztál-e
rajta, mi teszi a szavakat varázsszavakká, amelyek kötnek és oldanak? Érezted-e
már szavak érintését, amelyek simogattak, gyógyítottak, vigasztaltak, talajt csúsztattak
a lábad alá - és tapasztaltad-e a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását,
s azt, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe? Ugye tudod mennyire
kell vigyáznod minden kiejtett szavadra?
Miért
nem állítasz fel mindig az adott pillanatra vonatkozó, jó terveket, amelyben éppen
élsz, tekintet nélkül arra, mi volt e pillanat előtt és mi lesz utána? Miért nem
szabadítod meg képzeletedet a múlt és jövő terheitől, mikor egyik fölött sincs
már, vagy még hatalmad? Csak a jelen a tiéd. A jelen léted egyetlen realitása,
amelyet formálni tudsz. Nem tudtad?
Az
értelem olyan mint a Hold. Az isteni Önvaló fényét sugározza,
mint a Hold a Napét. Ha tehát az isteni Önvaló felfénylik, feleslegessé válik
az értelem (ráció) - mondja Rámakrisna. Tudod-e, hogy
ez az isteni napkelte már ott feszül éjszakád árnyai mögött?
Gyakorolod-e
a karmaösszevonás céljából kreativ
ideamagok kibontakoztatásának mágiáját? Tisztában vagy-e vele egész életedre kiható
meggyőződéssel, hogy az okkult praxis műalkotása életsorozatok szenvedését teszi
fölöslegessé?
Rá
tudsz-e már úgy pillantani a körülötted lévő életjelenségekre és saját sorsodra
is, hogy meglátod bennük isteni Önvalód szimbolikus üzenetét? Sikerül-e megfejtened
különböző karakterek és saját karmád hieroglifáit? E felismerések mennyiben befolyásolják
velük kapcsolatos magatartásodat?
Érzed-e
magadban az „új dimenzió" érzékszerveinek vitalizálódását?
Fel tudod-e mérni új fogalmak, ismeretek, nézőpontok megismerő képességek gyakorlati
hatását? Összehasonlítod-e, hogy mostani inkarnációd évtizedei alatt, tudatod
milyen kiterjedésekkel bővült?
Figyelemmel
kíséred-e az időtlen hagyományok és a modern tudomány rohamosan kibontakozó eredményeinek
analógiáit? Látod-e hol érnek össze az egykori természetlátás és a mai „pszichedélikus"
szemlélet kiterjedései? Tudatosítod-e magadban észlelésmódod egyre mélyebb és
magasabb rezgéseit?
Képzeletéleted
milyen hatással volt eddig sorsodra? Hogy befolyásolta közérzetedet? Milyen szerepe
volt döntéseidben? Megtanultad-e irányítani imaginációs energiáidat, vagy azok irányítanak téged?
Miféle
gondolataid, vágyaid, félelmeid valósultak meg eddig szándékod ellenére, pusztán
azért, mert ösztönösen olyan intenzitással exponáltál, hogy ez az asztromentális fogantatás megtestesítette fantazmáidat. Gyakorlod-e
az okkult praxis fegyelmével pozitív áramok közelvonzásának mágiáját?
Tudod-e,
mire kötelez az, hogy a nem mindennapi utat választottad?
Ismered-e
a különbséget az elkülönült, szubjektív magány és az életjelenségeivel való együttlét
között? Gondolkoztál-e rajta honnan ered és hová vezet az egyik, s mi az értelme
a másiknak? Volt-e már részed személytelen extázisban?
Tudod-e,
miért fontosabb a megkülönböztetés jógája, mint a cselekvésé? Próbálsz-e úrrá
lenni vonzalmaid és ellenszenveid elementáris árama fölött?
Szimpátiáid és ellenszenveid érvényesítésében milyen szerepe van a kritikának és
a mindent megértő szeretetnek?
Gyakorolod-e
a kiegyenlítődés mágiáját önmagadban éppúgy, mint környezetedben?
Mivel
ernbernek születtél, jogod van gyengeségedhez. Okod
van rá, hogy aggódj, vagy sírj, ha bánat ér. Krisztus is sírt a Getsemáne-kertben.
Te azonban már tudod, hogy a Megváltó halhatatlan, s benned él. Soha többé nem
feledkezhetsz meg arról, hogy létformád nehézségei nem mások a földbe vetett mag
vergődésénél, az anyag sűrű, fullasztó mélységében azért, hogy a fényben kibontakozhasson.
Miért nem szemléled valamennyi veszteségedet, megpróbáltatásodat a feltámadás
bizonyosságával?
A
világ olyan körülötted, amilyenné magad alakítod. Miért nem használod a természet
örök megújulásának derűs fényeit és színeit világod díszleteinek kialakításához?
Tudod-e,
hogy létformád valamennyi nehézsége nem egyéb földbe vetett magnál, amely azért
került az anyag sötét zárlatába, hogy odafönt a fényben kibontakozzék és égi gyümölcsöt
teremjen veled, hogy magadat másokon, saját igazi érdekedet embertársaidért hozott
áldozatokon át közelítheted meg legjobban??
Miért
nem hívod meg Krisztust csodálatos halászatra tudattalanod tengerében? Ő átvilágítja,
lecsendesíti a mélységek viharait, s megtanít járni a vízen.
Gondolkoztál-e
már a kozmikus morál látszólag paradox jelbeszédén, amely racionális szavak, érdekek
ellen azt próbálja megértetni