Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Sámsur
Ráhmán versei
Forrás:
Nagyvilág, 2001/9
NÉHÁNY
SOR EGY MACSKÁRA
Déri Balázs és Bangha Imre fordítása
Évekig
volt egy macska a házban,
mindenki
cirógatta, különösen a legkisebb lányom
volt
nagyon figyelmes hozzá. Hogy rendszeresen
törődjön
vele, hogy nap mint nap várja,
fürdesse,
félretegye neki
saját
haladagját - mindennapos feladata volt. Egyszer
a
macska se szó, se beszéd eltűnt valahová.
Senki
nem tudott róla. Mindenütt kerestük -
a
kislányom búskomor lett,
úgyhogy
két napig nem is evett, csak szótlanul feküdt az ágyon.
Mi
több, sértődésből még csak hozzám se szólt,
mintha
az én hibám lenne, hogy eltűnt a macska.
Hogy magyarázzam meg neki? Néha az ember így szól: - Hát,
akkor,
a viszontlátásra - azt mondja. - Akkor majd jövök. -
Elmegy,
és itt hagy minket és mérhetetlen ürességet
hagy
maga után, mert soha, soha többé nem látjuk őt.
MÉG
LÉLEGZEM
Déri
Balázs és Bangha Imre fordítása
Most
már csak így lesz: az álom, mint valami réges-régi
ruhadarab,
újra meg újra megszakad. A tudat fátylán túl
egy
másik tudat szeme vérvörös mályvarózsa,
s
mozdulatlanul ül, magányosan. A csalódottság, akár egy uzsorás,
kint-bent
időről időre lecsap. Biztos célpontra,
folyton
rám uszítja a húsra éhes vadat, hiszen sebezhető vagyok.
Ifjúságom tavaszünnepén soha nem gondoltam volna, hogy így
lesz.
Úgy tudtam,
vidáman
süt majd a nap, holdfény folyama hullámzik
az
élet minden fordulatában; és soha nem támad
tűző
nap, kemény szárazság vagy lakatlan föld.
Most pedig bélhurut és magas vérnyomás - mint vásott gyerek,
ízületeimre
les a reuma; mégis csónakomon vásznat feszítek,
evezőt
ragadok makacs kezembe, hogy viharos vizeken
keljek
át, és megtaláljam az emberség gyöngyét.
Őz lépked az alkonyat porában, ösvényét figyelve
lopózom
utána, nem mint a vadász, hanem hogy tiszta
szépséget
pillantsak meg, egyedül. Habozás nélkül elmegyek a fák
társaságába.
Nem,
hogy öljek. Még a világító szemű tigrisre
sem
lövök. Biztos távolságot tartva,
megtöltöm
szememet testének
aranyló
tüzével. Ha hátramarad
valamilyen
befejezetlen munka, ha elszakad a kötélzet, ha örvénybe
vész
a ki nem mondott lángoló szó, e napnyugtában
jajkiáltás
akkor sem fakad ajkamon.
Még mindig alázatos utasa vagyok a szép, jó és igaz
nehezen
járható ösvényének. Gyakran egy bányász figyelmével
vájok
magamba. Hetvenkedve soha nem táncoltattam
kakadutaréjt,
s nem vertem dobot a munkámhoz. Volt az úton
kő,
kavics, tüske, sőt gyakran ártott sokféle
támadás,
néha kitörő nevetés vagy hazug zokogás.
Még
lélegzem. Néha a felhők világában repülök, mint a mítoszok
madara,
magányosan. A tűző nap iszonyában hirtelen forrás fakad,
s
az érintés bőkezű, szeretetteljes adományával
gazdaggá
tesz, végtelenül. Egész testemben minden pillanatban
csillagképek
virága nyílik. Miféle ismeretlen
világ
tűnik szemeim elé! Régóta rejtező érzelmek
térnek
vissza a kibomló vers egy-egy
képében,
hasonlatában, metaforájában. Zsigereimben zsibongás.
SÁMSUR RÁHMÁN a mai Banglades irodalmának vezető alakja. 1929-ben született Dhakában, ahol iskolai és egyetemi tanulmányait is végezte. Néhány versével az 1950-es Natun Kavita (Új versek) című antológiában tűnt fel, de hosszabb érlelődési folyamat után csak 1960-ban jelent meg első kötete, s azóta folyamatosan publikál. Szakított a költő hagyományos szerepével, s radikálisan a magánszféra, illetve a városi élet tematikája felé fordult. Lemondott a bengáli irodalom kötött formáiról is, művei nagyrészt szabadversek. 1999 februárjában iszlám fundamentalisták sikertelen merényletet követtek el ellene.
