Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Mikszáth
Kálmán
TÖRÖK REGÉK ÉS TÖRTÉNETEK (1877)
Forrás:
Mikszáth Kálmán Összes művei, Kritikai kiadás, 28. kötet (Elbeszélések
2.)
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
A
PASA MACSKÁJA
Hogy a török milyen jó szívű nép, mutatja ezt a nálunk, Európában csak most
alakuló állatkínzás elleni egyletek lassú terjedése, míg náluk már mintegy szívük
sugallatából szelídek, sőt néha úgyszólván előzékenyek az állatok iránt. Szép
költői vonás ez ozmán testvéreinkben. Kiknek módjukban volt látni valaha török
temetőt, feltűnhetett nekik, hogy a sírt egy kőlap fedi, melynek közepén hosszú
nyílás van, a nép hite szerint az ítélet angyalának ki- s bejárásul hagyva,
a kőlap négy szegleteire pedig egy-egy lyukat vágatnak, amelyben a meggyűlő
esővíz a fákon fészkelő madarak italául szolgáljon. Városaik és falvaik utcáin,
főleg ott, hol élelmiszereket árulnak, tömegesen heverésznek a kutyák, egész
biztonságban érezve magokat, mert senki sem bántja, hanem kíméletesen kikerüli
őket minden igazhívő muzulmán, mintha valami nagyságos urak volnának. Közönségesen
ismert dolog, hogy a jószívű török megveszi a marhák tüdejét, máját s pacalját,
és kiosztja az utca kutyái közt, vagy megvásárolja a kalitkába zárt madarakat,
hogy azokat szabadon bocsáthassa. És ezer meg ezer ily apró vonást lehetne felhozni,
mely a törökök figyelmes bánásmódját az állatok iránt egész költői világításba
helyezné.
Legtréfásabb példa erre, Mevlevi pasa macskája, melyet a pasa kimondhatatlanul
szeretett, mintha saját gyermeke lett volna. Órákig elgyönyörködött vörhönyeges
szemeiben, elsimogatta villanyos, tarka szőrét, nyalatta vele a kezeit. A pasa
kemény, harcedzett férfiú volt, s úgy mondták: semmi sem képes őt meglágyítani
a világon, csak e macska nyávogása.
Egy napon éppen csibukozott a főúr, pamlagán ülve, kedvenc macskája pedig drága
hímzésű kaftánja egyik csücskén ült és szundikált, midőn a szultán hírnöke lép
be, felrántva az ajtót s jelenti, hogy Sztambulban lázadás tört ki, a pasa azonnal
üljön lóra, egy pillanatot sem késve, különben ő is hazaárulónak fog vétetni
s számíthat selyemzsinórra.
Mevlevi pasa a hírnök lihegve elmondott szavaira rögtön fel akart ugrani, hogy
kardját felkötve, a lázadók megfékezésére induljon, de egy pillantás az édesdeden
szundikáló macskára minden bátorságát elvette. Kétségbeesve gondolt arra, hogy
a szegény állatot, ha a díványról megmozdul, okvetlenül fel kell ébresztenie.
Rettenetes habozás vett erőt rajta. Megdöbbentő válságos helyzet volt. Vagy
mozdulnia kellett és akkor a macska fölébred, vagy maradnia és akkor tarthatja
nyakát a selyemzsinór alá.
"Oh, Allah! mit tegyek? - kiáltá a pasa, kezeit tördelve. - Sugallj egy
mentő eszmét!"
S Allah megkönyörült rajta. Tekintetét, mint legközelebbi időkben az Abdul Medsid
szultánét, egy az asztalon heverő ollóra irányzá. Mevlevi oly örömmel, mint
aki a puskaport feltalálta, nyúlt a kisegítő szerszám után s gondosan elnyírta
vele a drága kaftán azon részét, melyen a macska szunnyadozott.
Mevlevi Sztambulba száguldott jó kedvvel, s midőn nehány óra múlva a csőcselék
szétverése után visszatért, kedvence még akkor is ott bóbiskált a megcsonkított
kaftán levált szárnyán, melynél drágább, szebb ágylepedője még sohasem volt
egyetlen macskának sem.
II. MAHOMED SZULTÁN ÉS AZ ÉPÍTÉSZ
II. Mahomed, a nagy hódító, bár egyike volt az ozmánok legigazságosabb uralkodóinak,
ingerlékeny és könnyen fellobbanó lévén, nemegyszer ragadtatott igazságtalan
tettekre is, mint az ilyen emberek legtöbbször, bármily becsületesek legyenek
is egyébként.
A nevezett padisah egy nagyszerű mecsetet építtetett Sztambul negyedik halmán,
egy Christodulos nevű görög építész által, megparancsolván neki, hogy a mecset
mindenekben tökéletes legyen, és fényre, pompára nézve felülmúljon mindent,
még az Ezeregyéjszaka regéit is.
A mecset fényes is lett és ragyogó a pompától, de a szultán mégsem volt vele
megelégedve. Kivált azért lobbant iszonyú haragra, hogy alacsonyabb Aja-Sófiánál,
az udvari mecsetnél, s haragjában Christodulos kezeit tövig elvágatta, hogy
azokkal többé ne építhessen semmit.
Az építész elment a kadihoz (bíró) és bevádolá emiatt a császárt. A császár
megidéztetvén a bíró által, megjelent és le akart ülni, de a bíró megparancsolta,
hogy állva maradjon:
- Te vádlott vagy, padisah, és semmivel sem különb, mint más ember.
Az építész előadá, hogy a mecsetet a gyakori földindulások miatt építette alacsonyabbra,
ezzel jót akart, mert azt óhajtá, hogy a mecset tartós legyen, ellenállhatván
az idő minden viszontagságainak. A szultán ezért kezeit vágatta le s alkalmatlanná
tevé családja fenntartására.
- Beismerem a vád igazságát - felelte az uralkodó -, de ismétlem, a mecset alacsony,
minélfogva megérdemelte, hogy megcsonkítsam, amint ő megcsonkítá magasságában
az Allah dicsőségére emelt épületet.
A bíró szigorú arccal vágott közbe:
- Padisah, a hatalom néha igazságtalanságra vezet. A te mecseted alacsonysága
senkit sem gátol abban, hogy buzgón imádkozzék. Templomod minden kövei, ha merő
drágakövekké válnának is, isten előtt nem volnának egyéb, mint haszontalan sár
és por. Levágattad ezen ember kezeit s alkalmatlanná tetted őt családja ápolására.
Rosszat cselekedtél s kötelességed azt, amennyire lehet, helyrehozni. Fizetni
fogsz neki naponkint tíz aranyat. Ezt ítélem.
A szultán kérőleg fordult a bíróhoz, hogy változtassa meg ezen rá nézve terhes
és lealázó ítéletet, de a bíró hajthatlan maradt.
- Jól van tehát - kiáltott fel az uralkodó egyszerre megváltozott hangon -,
alávetem magamat ítéletednek, s jegyezd meg, hogy ezer szerencséd, miszerint
az igazságos, mert ha irántam való tekintetből ez embert megkárosítod, e bárddal
vágtalak volna agyon.
S ezzel elővoná a felsőruhája alá rejtett villogó, fényesre köszörült bárdot.
A bíró nem mutatott sem ijedelmet, sem meglepetést, hanem nyugodt méltósággal
válaszolt:
- Elhiszem, padisah! Hanem te is hidd meg nekem, hogy jó szerencséd sugallta
engedelmeskedni ítéletemnek és az igazságnak, mert ha dacolni mertél volna a
törvénnyel, minthogy a padisah vérét ontani nem szabad, ez éhes tigrissel szaggattattalak
volna össze.
S ezzel ő is fellebbenté a bírói széke mellett lévő függönyt, mely egy láncra
kötött tigrist rejtett, melyet a bíró egy nyomással szabadon elereszthetett
volna a láncról.
