Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Rangi és Papa története
(maori népmese)
M. Horváth Adrienne fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

M. Horváth Adrienne: A maori mesék mitikus vonatkozásai

Valaha, az idők kezdetén, még nem élt ember a földön. Nem voltak madarak, és nem voltak állatok sem. Hiányzott az égő Nap az égről, így nem voltak fénylő nappalok sem.
  Kietlen, fekete éjszaka borult a földre. Fekete éjszaka - hold és csillagok nélkül. Nem volt sehol egy szikrányi fény.
  Ebben az éjszakában nem csendült hang, nem zendült szél, csak a mély sötétség hallgatott.
  Rangi, az Égapa és Papa, a Földanya még összesimulva, egymásba ölelkezve feküdtek. Amiatt volt sötétség a földön. Olyan szorosan ölelték egymást, hogy a napsugár sem férhetett közéjük, a szél sem surranhatott el kettőjük között. Rangi és Papa között csak a néma, végtelen éj feküdt.
  Ranginak és Papának sok gyermeke volt, s a gyermekek valamennyien istenek voltak: Tane, az erős, Tu, a harcias, Ta-whiri - Tane féltékeny vetélytársa -, Rongo, a nagyevő és Tanga-roa, a tengerek ura.
  Ranginak, az Égapának és Papának, a Földanyának még számos gyermeke volt. A szülők szorosan maguk közé ölelték valamennyit. A gyermekek nem tudtak felállni, és nem tudtak járni. Csak kúsztak, másztak a sötétben, soha nem láthatták a napot, soha nem érezhették a hűsítő szelet.
  Egy nap az egyik fiú, Tane így szólt:
  - Nem élhetünk így tovább! Anyánk és apánk agyonprésel bennünket. Valamit tennünk kell!
  - Igen, igen! - kiáltották a testvérei. - Állni akarunk! Járni akarunk! A nap fényét áhítjuk! De mit tehetünk?
  A legharciasabb testvér, akinek Tu volt a neve, így szólt:
  - Öljük meg őket!
  - Nem! - szólt Tane. - Nem ölhetjük meg apánkat és anyánkat. Én tudom, mit kell tennünk; próbáljuk meg szétválasztani őket!
  Fivérei beleegyeztek. Valahányan, csak Ta-whiri nem.
  Rongo a hátát Égapának feszítette, aztán térdével és kezével tolni kezdte Földanyát. Bár minden erejét összeszedte, nem volt képes elmozdítani Rangit Papa mellől.
  Aztán Tanga-roa próbálta meg szétválasztani a szülőket.
  Nagyot taszított apján, s ugyanabban a pillanatban anyját lefelé nyomta. Közben fel-felhorkant, majd' megszakadt az erőlködéstől, de nem ment velük semmire. Rangi és Papa nem mozdult egymás mellől.
  - Álljatok meg! - kiáltotta Ta-whiri. - Nem szabad szétválasztani a szüleinket! Nem jó, amit teszünk.
  A testvérei azonban rá se hederítettek. Egymás után sorra nekiveselkedtek, és megpróbálták elszakítani Rangit Papától. De ez sehogyan sem sikerült. Égapa oly szorosan ölelte magához Földanyát, hogy egyikük sem tudta szétválasztani őket.
  Már csak két testvér volt hátra: Tane és Ta-whiri.
  Tane előlépett. Tane, az erős.
  Rátérdelt Papára, a Földanyára. Vállát Ranginak, az Égapának feszítette, aztán minden erejével megmozdította őt.
  Rangi és Papa megremegett.
  Rangi fölkiáltott:
  - Gyermekeim, mit tesztek velünk?
  Tane azonban megfeszítette két izmos karját, és még magasabbra emelte Rangit. Szülei sírva fakadtak, hangos zokogásuk betöltötte az egész teret. Tane ekkor még egy végsőt taszított rajtuk, s Rangi és Papa lassan eleresztették egymást. Égapa és Földanya elváltak egymástól - örökre...
  Tane talpra szökkent, kiegyenesedett, s megállt közöttük szálfa-sudáran.
  A fény pedig elárasztotta a földet. Most először látták meg Rangi és Papa gyermekei a Napot. Most először sétáltak szabadon Földanyán.
  - Tane! - kiáltották a testvérei. - Te vagy a legerősebb köztünk. Végre szabadok vagyunk! Ezután már a nap fényében fog telni az életünk.
  Csak Ta-whiri nem szólt semmit.
  Rangi és Papa többi gyermeke azonban boldogan élt Földanyán, aki immár arany napfénybe öltözött.
  Tane fa- és páfrányerdőket ültetett. Madarakat teremtett, hogy énekeljenek az erdőben. Virágokat fakasztott, hogy viruljanak a levelek zöldje közt. - Tane az erdők istene lett.
  Tanga-roa hallal töltötte meg a föld tengereit. Némelyik halnak uszonya volt, némelyiknek kagylóháza. Ő teremtette a tenger minden lakóját. - Tanga-roa a tengerek istene lett.
  Rongo, a nagyétkű; ő lett minden ehető növény atyja. Ő ültette az első édesburgonyát és a yam-gyökeret. - Rongo az ételek istene lett.
  Tu volt Rangi és Papa legharciasabb gyermeke. Folyton-folyvást a csaták tüzét kereste. - Tuból a hadak istene lett.
  Ők és az összes többi gyermek - a Földanyán találták meg édes otthonukat. Csak Ta-whiri nem maradt közöttük. Ő a levegőben - Rangi és Papa között - lelte meg hazáját. Ő lett a szelek istene, a hurrikánok és a viharok atyja.
  Ta-whiri még ma is haragban van a testvéreivel.
  Olykor keresztülsüvít Tane erdein.
  Olykor átalzúg Tanga-roa tengerein.
  Olykor elpusztítja Rango termését.
  Olykor szürke felhőket hoz, hogy eltakarja Rangi szomorú arcát.
  Égapa sír, eső-könnyei Földanyára hullanak. Földanya is sír. Az ő könnyei a források.
  Eső és forrás egymásra lelnek, egybekelnek, s a végtelen erdőkön át együtt futnak a folyókkal - egészen a tengerekig.

 

A maori mesék mitikus vonatkozásai

Polinézia szájhagyományozott irodalma a legfejlettebb egész Óceániában, ezen belül az új-zélandi maoriké tipológiailag a legteljesebb és legváltozatosabb. A maorik mitológiájának tanulmányozásához az alapvető forrás a folklór, amely számtalan dalt, mesét, mondát megőrzött. A mítosz, a mese, a helyi monda elemei meghatározott szinkretikus egységet alkotnak.
  Polinézia sok szigetén vannak félhivatásos énekesek és mesemondók, azonkívül tanárok, akik ismerik a hagyományos szüzséket, motívumokat, stiláris kliséket. Új-Zélandon is nagy szerepet játszottak a papok (tohungák), akik sajátos testületet alkottak, továbbá a sámánok, eksztatikus jósok (taulák). A különböző tartalmú és irányzatú művek előadása nemcsak maguknak az előadóknak a feladata volt: a hallgatóság maga is tevékenyen részt vett benne táncmozdulatokkal, közbeszólásokkal, zenekísérettel.
  Igaz, főleg a vallásos előadások során, sok előadott műnek csak a legnyilvánvalóbb, külsődleges vonását érthették a kívülálló közemberek: a titkos, rejtett gondolatok és utalások csak a beavatottak előtt voltak világosak.
  A polinéz mítoszokra a múlt század közepén figyelt fel a tudományos közvélemény, azok után, hogy az első hiteles lejegyzések Sir G. Grey tollából napvilágot láttak. Huszonnégy legendát írt le maori nyelven, öreg papok és főnökök voltak segítségére. Az első gyűjteményt is ő állította össze, és Mahi Nga a nga Tupuna (Az ősapák tettei) címen jelentette meg Londonban, 1854-ben. Egy évvel később, 1855-ben jelent meg az általa írt első tudományos jellegű összefoglaló mű Polinézia mitológiájáról, melyben főként a maori szájhagyományozott irodalomra támaszkodott.
  A maori szent szövegek szenzációként hatottak, hiszen soha nem mutatkozott akkora érdeklődés a mesék, mítoszok, hitregék iránt, mint akkor, a 19. század második felében. Pedig akkorra már alig maradt valami az egykori tudásból, alig lehetett találni olyan őslakost, aki avatott ismerője lett volna a régi mítoszoknak. A XVIII. századi felfedezők után hamarosan megjelenő misszionáriusok megtették a magukét a maorik pogány vallásának felszámolása terén. Először ők igyekeztek feltárni a szájhagyományokat, többnyire mégis hagyománypusztító eljárásukkal tűntek ki. Amit ma az ősi maori mitológiáról és vallásról tudunk, azt paradox módon mégis nekik köszönhetjük. Bár betiltottak minden ősi szokást és rítust, szétzúzva ezzel a hagyományos kultúrát és társadalmat, több-kevesebb precizitással lejegyezték a mítoszokat.
  A kereszténység átvételével a főnökök és a papok misztikus személyekből közönséges halandókká váltak, az ősi mítoszok a fiatal generáció számára már alig jelentettek valamit. Az istenekről szóló történetek mítoszjellege lassan elhalványult, és ezek a mítoszok mesékké alakultak át. Ilyen, a teremtés mitikus elemeit még szemmel láthatóan őrző maori népmese a fönti is.
  A világ létrejöttéről, a világegyetem kialakulásáról, valamint az égitestek keletkezéséről és fejlődéséről, azaz a kozmogonikus folyamatokról alkotott elképzelések két, jól elkülöníthető ideához: a teremtés, illetve a fejlődés ideájához kapcsolódnak. Az előbbiben egy szülő nélküli isten (Io) teremti meg a világot, az utóbbiban a semmiből (Kore) folyamatosan kialakuló képződmények fejlődése és párosodása hozza létre a világ mai állapotát. A maoriknál a világ keletkezésének mindkét változata ismert, illetve léteznek ún. kevert típusok is.
  A kozmogonikus folyamat kezdete a legfelsőbb isten Io, valamint az első istenpár, Rangi és Papa, az Ég és a Föld képzetéhez kapcsolódik. Az ürességről, a semmiről (Kore) és a sötétségről vagy az éjszakáról (Po) alkotott elképzelések az Őskáoszt szimbolizálják, amely fokozatosan megszűnik a kozmogóniai folyamat során.
  Io a legfelső lény, a teremtő főisten. Ionak nincs kezdete és vége, mindenható, ura az égnek, földnek és az alvilágnak. Io mindent tud és mindent lát (Io-mata-nui - Io, a Nagyszemű), ő a birtokosa minden szent dolognak és ismeretnek. Szentségét, mindenek fölött állását mutatja egy másik neve: Io, az Egek Teteje, mivel a tizenkettedik, egyúttal a legmagasabb mennyben lakik. Io örökkön létezett, sohasem született, ezért a neve Io-matua-kore - Io, a Szülőnélküli. Nem nemzett élőlényt, de ő volt az univerzum és az istenek eredete. Ő az "Első Ok".
  Io alatt, rangban a második szinten az ő leszármazottai: Égapa és Földanya, valamint azok gyermekei állnak.
  A maori mitológia tehát nem az Ég és a Föld megteremtésével kezdődik - mint sok más nép mitológiája -, hanem sokkal régebbi időkre nyúlik vissza.
  Rangi és Papa (Ég és Föld) megjelenése előtt volt egy időszak, melynek Po a neve. Ennek jelentése a köznyelvben "éjszaka". Ez a neve az alvilágnak is, ahová a halottak kerülnek, továbbá jelöli a születés előtti és utáni időszakot. Az alvilág nem a sötétség helye, s a Po kifejezés nem az éjszaka sötétjére utal, hanem az ismeretlen sötétjére. Így tehát a Po azt jelenti: "az ismeretlen".
  A Po nevével jelölt időszak után eljutunk Rangihoz és Papához, az Égapához és Földanyához. Ők az ősszülők, minden élet forrásai. Nászukból hetven utód születik, s ezek mind természetfölötti lények. Amikor az utódok megszülettek, Földanyát még sötétség borította, mivel Égapa szorosan magához ölelte őt.
  A gyermekek közül Tane - a fény és az egek istene - javasolta fivéreinek, hogy válasszák szét szüleiket.
  Az ég és a föld elválasztása során megjelenő világosságról és sötétségről szóló mítosztöredékek motívumai hasonlóak pl. Marduk és Tiámat harcához a babilóniai, illetve az istenek nemzetségharcához a görög mitológiában. A hasonló motívumok alapján a számos kultúrában fellelhető variánsokat a szakirodalom összefoglalóan HET-mitoszoknak említi - a német Himmel und Erde Trennung-ból alkotott rövidítéssel.
  A HET-mítoszok egyik óceániai változatáról adott hírt a maga sajátos nyelvi és képi eszközeivel az itt bemutatott maori népmese is.