Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E
F G
H I
J K
L M
N O
P Q
R S
T U
Ü V
W X
Y Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Hindu templomok
Indiában a legtöbb
templomot Visnu különböző formáinak szentelik. Govinda, Krisna, Madhuszúdana,
Naraszimha, Mádhava, Késava, Nárájana, Padmanábha, Párthaszárathi az Istenség
Személyiségének legkedvesebb alakjai. Isten a szentírások tanúsága szerint számtalan
formába terjeszti ki magát, azonban e formák egyike sem különbözik a másiktól.
Visnunak 4 karja van, amelyek mindegyikében valamelyik isteni jelvényét - kagylókürtöt,
harci korongot, buzogányt és lótuszvirágot - tartja. E négy jelkép között a
korong, avagy a csakra a legfőbb. Ez a fegyver annak a hatalomnak a jelképe,
amellyel Isten a létező világ egészét irányítja. A Visnu-templomok csúcsán is
e harci korong jelképe látható. Az emberek már messziről megpillanthatják azt,
s emlékezhetnek Visnura, akit életük uraként imádnak. Ezt a szempontot nagy
figyelemmel követik még ma is Indiában, amikor egy új templomot építenek.
A templom oltárán álló múrtik (Isten adott formáját ábrázoló szobrok) lehetnek
mozdíthatóak (dhruvabéra) vagy mozdíthatatlanok (acsala). A mozdulatlan múrtik
általában nagyok, és valamilyen kőből (például márványból) készülnek. A mozdítható
múrtikat bronzból vagy öt, illetve nyolc fém ötvözetéből készítik. Ünnepi alkalmakkor
gyakran kiviszik őket a templomból, és nagy felvonulással gyakran egy elefánt
hátán bejárják velük a környező vidéket. A hívek ilyenkor követik a felvonulást.
Vannak úgynevezett "csala-acsala", vagyis mozdítható mozdíthatatlan
múrtik is. Ilyen például Jagannátha Purí hatalmas templom múrtija, aki évente
egyszer kimegy a templomból egy szekérutazásra (ratha-yátrára).
A templomok építésének alapelvei
A templomtervezés alapelvei Indiában szintén a védikus szentírásokon (sásztra) nyugszanak. A Silpa-sásztra és a Sztápana-sásztra teljes részletességgel leírják, hogyan és milyen szempontok szerint kell egy templomot felépíteni. A templom tervezője hagyományosan egy úgynevezett "sztrapati", vagyis egy olyan indiai építész, aki tagja egy hiteles, lelki tanítványi láncolatnak. A templomépület különböző szintjeinek építését kizárólag asztrológiailag kedvező időpontokban kezdik el. A templom legfontosabb része a központi szentély vagy garbha-griha, ahol a templom fő istensége, múrtija áll. A dél-indiai templomok négyzet alakú templomszobáit általában alacsony tető fedi, a bejárati ajtón kívül nincs más ajtó, sem pedig ablak. A múrtik fölé általában torony magasodik. Az észak-indiai templomokban ezt a tornyot nagyon magasra emelik, délen azonban kissé alacsonyabbak. A főbejárat mindig kelet felé néz. A templom falain (prahara) belül gyakran olyan istenségek kisebb templomait találhatjuk, amelyek a fő múrtikkal állnak kapcsolatban. Visnu templomaiban ezek általában Szítá, Laksmí, Hanumán vagy Garuda, Siva templomaiban pedig Párvatí, Ganésa és Subrahmanya.
A dravida templomok szerkezete
A dravida stílus
különösen a dél-indiai, kőből épült templomokra jellemző. A templom alapja lehet
négyzet alakú, csillag alakú, illetve nyolcszögletes. Ezekhez a templomokhoz
gyakran építenek gopuranokat, melyek a bejáratok fölött magasodó hatalmas tornyok;
vimanát, mely a múrtik oltára fölött álló torony, valamint hosszú oszlopcsarnokokat
és folyosókat. Egykoron a gopuranok voltak a város legmagasabb építményei. A
templomban a legtisztább hely az oltár (pirtha). Ez a központi, belső szentély
legfontosabb része. A belső szentélyt, ahogy már említettük, garbha-grihának
vagy anyaméh-teremnek nevezik. Itt helyezkedik el a templom fő istenségének
oltára. Azért kapta ezt a nevet, mert általában az egész terem sejtelmes félhomályban
úszik, és a teremben nincs más szobor, csak a templom legfőbb múrtija, amely
viszont fényárban úszik az őt megvilágító mécsesektől. A templomnak általában
ezt a részét építik meg először, de még ennek megkezdése előtt elvégeznek egy
fontos ceremóniát, a megtermékenyítő (garbadhana vagy garba-nyásza) szertartást.
Gyakran kiépítenek egy ösvényt, amelyen a zarándokok könnyedén körbejárhatják
a múrtikat (pradakshina). A belső oltár (sanctum sanctorum) tetején egy piramis
alakú torony van, melyet igen magasztosan vimanának vagy sikharának neveznek.
Ezt a tornyot Visnu templomaiban csakrával, Siva templomaiban pedig háromágú
szigonnyal díszítik, koronázzák. A belső szentélyt kisebb oltárok veszik körül.
Kívülről előterek (mandapa) és oszlopsoros folyosók övezik. A mandapa szó olyan
fedett, nyitott vagy zárt helyiségre utal, amelyet oszlopok tartanak, és a templom
szentélyéhez kapcsolódva vagy attól függetlenül helyezkedik el. A mandapákhoz
egy vagy több előcsarnok vagy hall tartozik, ezek a belső szentélyhez vezetnek.
A belső szentély és a főoltár előtti pavilon egy előcsarnokon keresztül kapcsolódik
egymáshoz. Ezt aráha mandapának vagy antaralának nevezik. A szentély előtt közvetlenül
egy szögletes terem található (mukha mandapa), ahol a hívek állhatnak, és gyönyörködhetnek
a templom múrtijaiban. A niti-arcsana mandapa az a hely, ahol a fő múrti kicsi
(mozdítható) formájának napi imádatát végzik. A lépcsősort, ami az első prakarát
a központi szentéllyel köti össze, sopanának hívják. Ezzel szemben található
a legnagyobb, központi mandapa. A kisebb oltárokon más múrtik (Laksmí vagy Párvatí)
találhatók, ők a fő múrti társai. Ezeket az oltárokat a rajtuk lévő múrti saját
szentélyeként kezelik, amely körül szintén egy körfolyosó (pradakshina-patha)
vezet körbe. Sok templomban láthatunk olyan csarnokokat, amelyek aprólékosan
faragott kőoszlopaikkal nyilvános helyiségként szolgálnak (ranga-mandapa). Vannak
termek alkalmi áldozatok bemutatására (jagja-sala), az elbeszélő táncelőadások
bemutatására (nritya-mandapa), a fesztiválokhoz használt eszközök tárolására
(vahana-mandapa), házasságok kötésére (kalyana-mandapa), a harinámokon, énekes
felvonulásokon résztvevő múrtik szolgálatára (asthara-mandapa) vagy öltöztetésére
(alankara-mandapa), nagy mennyiségű víz tárolására (vasanta-mandapa), illetve
fesztiválok megrendezésére (atsara-mandapa).
A templomokban ezenkívül van egy kincstár, egy konyha (paka-sala), egy tároló
helyiség (ugrana) és egy étkező is. A belső szentély bejáratát egy zászlórúd
(dhvaja-stambha) jelzi, amely mellett egy emelvény található az ételfelajánlások
(bali-pitha) számára. Ettől nem messze található az a hely, ahol a templom imádott
istenségének hordozó állata áll (vahana-mandapa). A Visnu-templomokban ez Garuda
madár, Siva templomában pedig Nandi bika. A templomok nagy részéhez tartozik
egy mesterséges tó (teppakulam), egy virágoskert (nandaván) és egy templomi
szekér (ratha) is. A fesztiválokon a körmenetben résztvevő múrti e szekéren
állva vonul végig az egész városon, nagy parádéval. Ilyenkor sok ezer ember
csatlakozik az ünnephez. A templom egészének területét magas fal (prakara) öleli
körül, belépési lehetőséget pedig tornyos kapuk (gopurámok) biztosítanak. A
közvetlenül a szentélyre néző kaput mahadvárnak hívják, s általában ez a templom
főbejárata. A bejáratok felett lévő piramis alakú tornyok körülbelül 50 méter
magasak, s különböző félistenek, démonok, emberek és állatok cirádás szobrai
díszítik őket gyakran rikító színekben pompázva.
A dravida templom körkörös régiói
A templomkertet,
a csarnokokat és a tavakat egy vagy akár több fal (prakara) is övezheti. Ez
a falrendszer különösen a dél-indiai templomokra jellemző. Ez a prakara a templom
szépségében és biztonságában egyaránt fontos szerepet játszik. Még 200 évvel
ezelőtt sem volt szokatlan, hogy egy templomot megtámadtak és leromboltak. E
falak viszonylag erős védelmet biztosítottak a templom számára.
A belső szentélyt (garbha-grihát) az első prakara öleli körül, amelyet antara-mandalának
hívnak. Az első prakara által elkerített rész általában egy keskeny folyosó,
amelyen a hívek körbejárhatják a belső szentélyt. Azt a lépcsősort, amely az
első prakarát a központi szentéllyel köti össze, sopanának hívják.
A sopana előtt a templom fő csarnoka (mandapa) található. A fő mandapa és az
antarala-mandala körül húzódik a második, az antahara. Ez egy széles verandát
alkot, melynek négy bejárata van, viszonylag nagy kapukkal. A következő, elkülönített
részt madhyaharának hívják. A negyedik, különálló terület a bhagahana. Ez alakítja
ki a templomi fesztiválokon a körmenet útját. Az ötödik fal a maryada vagy a
határfal. Ez az utolsó prakara.
A templomok függőleges felépítése
Egy templom
6 fő függőleges részre osztható:
1) A templom alsó része az alappal és a padlóval (ahisthána vagy adhara);
2) a kőfalak a beléjük ágyazott oszlopokkal, melyek kissé kiemelkednek a falak
síkjából;
3) a tető az oszlopok felett;
4) a párkány;
5) a kupolatető (sikhara vagy sirah), amely a párkányzatra épül, és az oltár
fölött helyezkedik el, valamint a dísztorony
6) és templomcsúcs.
A három utolsó elem alkotja a sikharát, a garbha-griha fölött lévő tornyot.
A sikhara kifejezés általában a szentély fölötti építményre vonatkozik, nem
pedig a környező falaknak a bejárat fölötti építményeire.
Észak-India templomai
Az észak-indiai templomok stílusát "nagarának" hívják. A templomtornyok gyakran spirálmintákkal díszítettek, szerkezetük azonban a nagara építészet jellegzetességeként az alapjuktól a csúcsukig négyzet alakú. A templom részei a garbha-griha, a prakara, az upa-tirtha, a khanda, fő tirtha, a ksétra, a mandala valamint a désa. A belső szentélyt (oltárt) deulnak hívják.
Templomi papok
A templomok múrtijainak imádatát a papok vagy "arcsakák" és segítőik a "paridzsardzsakák" végzik. A papok kizárólag bráhmanák lehetnek, hiszen csak ők mehetnek be a legbelső szentélybe, és kizárólag ők imádhatják, illetve érinthetik meg a múrtikat. Még a nekik főzött ételt is csak bráhmanák készíthetik el. E papok többnyire brahmin (bráhmana) családokban születtek, de a szentírások szerint még ha valaki más társadalmi rendben születik is, megfelelő lelki avatás által bráhmanává válhat. Az indiai kasztrendszerben ezt az alapelvet a legtöbben (de főleg az ortodox bráhmanák) már elfelejtették. Azt tartják, hogy csak az lehet bráhmana, aki ilyen családban születik meg. A szentírások tradícionális, komoly lelki elveken alapuló tanítványi láncolatai azonban hangsúlyozzák, hogy egy embert kizárólag a tulajdonságai tehetik bráhmanává. E tulajdonságok a béketűrés, az önkontroll, a lemondás, a külső és belső tisztaság, a tolerancia, az alázatosság, a tudás és a vallásosság, amelyek által valaki képesítetté válik arra, hogy a szentírásokat és az emberi élet valódi célját eredményesen tanulmányozza. Egy ilyen személy alkalmas arra, hogy más emberek tanítója legyen, segítve őket a lelki megvalósítás útján.
Templomi szabályok
1. Indiában
a látogatók számára az egyik legfontosabb templomi szabály a visszafogott öltözködés.
A férfiaknak a hosszúszárú nadrág, a nőknek pedig a hosszú, bokát is elfedő
szoknya vagy szári javasolt. A hölgyeknek ajánlott befedni a fejüket, amikor
a templomba lépnek, különösen akkor, ha a múrtik belső szentélyének ajtaja nyitva
áll. Ezt megtehetik egy egyszerű sállal, vagy ha szárit viselnek, akkor annak
fejrészével.
2. Fontos előírás, hogy a templomba való belépés előtt a látogatóknak le kell
vetniük és az épületen kívül kell hagyniuk a cipőjüket.
3. Sok templomba csak hinduk léphetnek be, s ezt az előírást a templom vezetői
illetve őrei nagyon szigorúan betartatják. E szabály durva megsértése esetén
akár erőszakot is alkalmaznak, tehát elővigyázatosnak kell lenni.
4. Ősi szokás, hogy ha valaki meglátogatja Isten templomát, mindig visz valami
ajándékot a múrtinak. Egy kis gyümölcsöt, vagy a templom fenntartására szánt
pénzt mindenhol szívesen fogadnak. Fényképeket készíteni általában nem szabad,
de előfordul, hogy egy kis adomány fejében ezt is engedélyezik.
5. A templom területén a dohányzás szigorúan tilos.
6. Állati bőrből készült tárgyakat nem szabad bevinni a templomokba, mert az
tisztátalannak számít, s más élőlény életének kioltásából származik.
7. Férfiak és nők nem érinthetik meg egymást a templomban, s viselkedésüknek
mindig tiszteletteljesnek kell lennie a templomi látogatás alatt.
8. Hagyomány, hogy látogatók a templomi múrtikat körbejárják egy közvetlenül
erre a célra kialakított folyosón. Ez a szentírások szerint a tisztelet egyik
kifejezése.
9. Nem szabad a templomban hangoskodni, nevetgélni és szaladgálni. Gyakorlatilag
minden olyan dolog tilos, amely megzavarja a templomi élet gyakorlatát vagy
a vallásos áhitatot.
10. Ha egy hindu templomban járunk, legyünk mindig alázatosak és érdeklődők.
Templomi imádat
Templomi látogatások
során megfigyelhető, hogy a hindu templomok imádati rendszere a nyugati zsidó-keresztény
kultúrkör gyakorlatától teljesen eltérő. E templomokban Isten szobor formáját
- amelyet nemcsak az Ő hiteles képviselőjének, hanem Magának Istennek fogadnak
el - változatos kellékekkel imádják.
Ez az imádat általában a következő felajánlásokból áll:
reggel a múrti megfürdetésével kezdődik a nap, majd az öltöztetés, különféle
ételek felajánlása, árati, felvonulások és ünnepségek következnek. A templomi
imádatot "púdzsának", az imádatot végző papokat pedig púdzsáriknak
nevezik. A vaisnavák Krisna vagy Visnu templomaiban főként a következő 16 részből
álló imádatot ajánlják fel a templom múrtijainak:
1. ülőhely (ászana) felajánlása a mozdítható múrtinak, aki a templom fő múrtiját
képviseli;
2. az Úr üdvözlése (szvagata);
3. víz felajánlása az Úr lótusz lábaihoz (padja);
4. kedvező dolgok felajánlása (arghja);
5. víz felajánlása a száj kiöblítésére (ácsman);
6. ismét valamely kedvező dolog felajánlása (madhuparka);
7. víz felajánlása a múrti szájához (punar-ácsman);
8. a múrti megfürdetése (sznána);
9. tiszta ruha felajánlása a múrtinak (vastra);
10. korona és ékszerek felajánlása (ábharanáni);
11. szantálfapép felajánlása (gandha);
12. virágok felajánlása (puspa);
13. füstölő felajánlása (dúpa);
14. ghíből (tisztított vaj) készült lámpások felajánlása (dhípa);
15. ételfelajánlás (naivedja) és
16. imák felajánlása (pranáma).
Az imádat más formái közé tartozik az oltár tisztítása, tükör, árati s hangszeres
zene felajánlása, védikus himnuszok éneklése, valamint a naponta többszöri ételfelajánlás.
Az imádat kora reggel, hajnali 4 és 5 óra között kezdődik, s egész nap, körülbelül
este 9 vagy 10 óráig tart. A templomban a vendégeknek kínált édes folyadék az
a víz, melyben reggel a múrtit fürdették. E fürdetést minden reggel elvégzik,
amelynek során általában tejet, joghurtot, ghít, cukrot, mézet és vizet használnak.
A fürdetés során dicsőítő imákat is énekelnek, s a ceremóniát követően a múrtit
új ruhába öltöztetik, s felékszerezik. Ezután ajánlják fel mindazokat az ételeket,
amelyeket a reggeli órákban főztek.
A napi imádat mellett rendszeresen kisebb-nagyobb ünnepségeket is tartanak az
Úr tiszteletére, amelyet a város és a környékbeli falvak lakói is meglátogatnak.
A templom fő istenségének társa
A fő templomi múrti mellett általában ott áll az adott imádott istenség társa is. Krisna templomában Rádháránít vagy Rukminít, Visnu templomában Laksmít, Siva templomában pedig Párvatít láthatjuk. A Krisna-templomokban Rádhá közvetlenül Krisna mellett áll, a Visnu-templomokban azonban Laksmí, az Úr Visnu lábainál vagy közvetlenül mellette ül. Néha - mint például Tirupatiban - a fő múrti hitvese lehet egy kicsit távolabb, egy másik templomban. Srí Vénkatésvara (Visnu) hitvese, Srí Padmávatí Tirucsanur városában található, 23 kilométerre a tiruvalai főtemplomtól. Hasonlóan a Rukminínek, Srí Krisna feleségének szentelt templom is Dváraká városán kívül van, néhány kilométerre a Krisnának szentelt dvárakái főtemplomtól.
Templomok és templomvárosok
Tirupati
Tirupati városa Srí Vénkatésvara (Srí Krisna vagy másnéven Báládzsí) otthona. Egész Indiában ez az egyik leglátogatottabb temp-lom. Egy átlagos napon több mint 25 ezer ember jön el, s ajánlja hódolatát az Úr előtt. A templom egy festői dombtetőn helyezkedik el, és nagyon békés, lelki atmoszférát áraszt. A tirupati templomot tekintik az egyik legfontosabb templomnak Dél-Indiában. Külföldiek is beléphetnek a templomba.
Srírangam
Itt Srí Ranganátha, Visnu egyik formája tiszteletére áll egy pompás templom. Azok, akik nem Indiában születtek, nem léphetnek be a belső szentélybe, de a templom más részei nyitottak a nyugati turisták számára is.
Dzsaipur
A dzsaipuri Govindadzsí templom Rádhá - Govinda múrtijai egész India leggyönyörűbb múrtijai közé tartoznak. Govindadzsí múrtiját körülbelül 5000 évesnek tartják. A hívek rendkívüli lelkesedése nagy hatást gyakorol a templomba belépő látogatókra. A hajnali öt órakor kezdődő mangala-árati szertartás különleges élményt jelent. Az áhítatos éneklés, a hangszeres zene rendkívül bensőséges lelki hangulatot áraszt.
Madurai
A Ménaksi templom az Úr Sivának és hitvesének, Ménaksinak van szentelve. Hatalmas és ősi templom, rendkívül hatásos építészeti megoldásokkal és faragványokkal.
A májápurai ISKCON-templom
Ez a templom Srídháma Májápurában körülbelül egy kilométernyire van Srí Csaitanja Maháprabhu szülőhelyétől. Májápura autóval körülbelül 4 órányira van Kalkuttától északra, Navadvípa városával szemben, a Gangesz másik partján. Az Isten iránti rendkívüli odaadás és az imádat hangulata különlegesen erős e vidéken. A májápurai ISKCON (International Society for Krisna Consciousness - a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete) templomában Rádhá és Krisna, valamint nyolc fő társuk, a gópik gyönyörű, életnagyságnál is nagyobb múrtijait láthatjuk.
Udupi
Udupi csodálatos templomában található Krisnának az a múrtija, melyet valamikor a nagy vaisnava tanító, Madhvácsárja avatott be. Szinte minden este hatalmas szekérfelvonulást tartanak e városban, mely során a "fesztiválmúrtit" a szekérre helyezve a hívek végigvonulnak a főutcán.
Náthdvára
E város legfontosabb lelki központja Náthdzsí (Gopála) temploma, amely a rádzsasztáni Udaipurtól 60 km-re északra található. Az Úr Krisnának ezt a múrtiját eredetileg a Góvardhana-hegynél imádták Vrindávanában. A Náthdzsí iránti rendkívüli odaadás egész Indiában egyedülálló.
Templomi szójegyzék
antarala - oszlopos terem
csaitja - buddhista templom, buddhista imádatterem
csakra - Visnu korongja, amelyet a Visnu-templomok tetején találhatunk
darvasa - ajtó, kapu
dvarasambha - zászlórúd
deo - az orisszai templomokban ez megegyezik a vimanával, a tornyos szentéllyel. Egy négyzet alakú belső lakhely, ahol a fő múrti elhelyezkedik.
dvárapana - az ajtónálló szobrok a hindu és a buddhista templomok kapuiban
garbha-griha - belső szentély vagy oltárszoba, ahol a templom fő múrtija áll.
gókura - aprólékosan kifaragott, magasba törő tornyok a templomok kapui fölött
gurtvara - szikh vallásos épületegyüttes, amelyben általában van egy templom és egy vendégház
mandaka - a templom termei, gyakran sok oszloppal. Ezek általában egy vagy több bejárati verandát vagy termet képeznek, amelyek a vimanába, a belső szentélybe vezetnek
nandavána - virágoskert
nrita vandaka - táncterem
prakara - a templomot körülvevő magas falak
pitha - a múrti oltára vagy emelvénye. A pitha a belső szentélyben van
sikhara - görbe templomtorony vagy csúcs. A belső szentély teteje. Az Úr Visnu templomában egy cakra, az Úr Siva templomában egy háromágú szigony koronázza meg
sztupa - félgömb alakú buddhista imádatra szolgáló emlékmű
vahana mandaka - itt helyezkedik el a múrti hordozója (vahana), például Visnu hordozója Garuda, vagy az Siva bikája, Nandi
vihára - buddhista kolostor
vimanam - a múrti szentélye fölötti torony
