Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Taizong (Tang-dinasztia)
T'ai-tsung,
pinyin átírással TAIZONG, eredeti nevén (Wade-Giles féle átírással) LI SHIH-MINT
(szül. 600. Kína - megh. 649.), kínai császár 626-tól, a T'ang-dinasztia 618-907)
2. uralkodója.
A dinasztiaalapító Kao-tsu császár második fia volt. A Sui-dinasztia
fővárosa, Ch'ang-an elleni támadáskor bátyjával együtt egy-egy hadtest parancsnoka
volt. Már ekkor kitűnt hadvezéri képességeivel, s oroszlánrésze volt a keleti
főváros, Lo-yang és a környező síkság elfoglalásában. 621-ben apja megtette a
keleti országrész katonai és polgári kormányzójává; itt saját udvart tartott,
és tehetséges hivatalnokokkal vette körül magát.
Bátyja eközben lázadást kísérelt
meg apjuk ellen, amely kudarccal végződött, de ő kegyelmet kapott. Ezután magához
csábította öccse néhány tehetséges emberét, és legalább egy merényletet kísérelt
meg ellene. Amikor Li Shih-mint 626-ban a birodalmi Ch'ang-anba ment öccse búcsúztatására
egy türkök elleni hadjárat előtt, állítólag két testvére közös erővel akarta eltenni
őt láb alól. Li Shih-mint ekkor maroknyi hívével együtt elfoglalta a császári
palota északi bejáratát, és tőrbe csalta, majd megölte fivéreit, végül minderről
beszámolt Kao-tsunak, aki két hónappal később lemondott a trónról fia javára.
Ezzel a testvérgyilkossággal kezdődött T'ai-tsung császár uralkodása, amelyre
aztán több mint egy évezreden át nagy tisztelettel emlékeztek nem csupán utódai
a kínai császári trónon, hanem japán, koreai és vietnami államférfiak és uralkodók
is. A császárról szóló mondák és a krónikák idealizált képet festenek udvaráról:
nagy, erős uralkodónak mutatják be, aki rátermett főminiszterei élén, mint "első
az egyenlők között" kormányoz, hallgat a szavukra, jól tűri a bírálatot,
és fogékony a nép akaratára.
Uralkodása
eleinte valóban emlékeztetett is erre a képre. Fiatalon (és bitorlóként) került
a trónra, akinek először is fel kellett számolnia a saját támogatói és fivérei
hívei közötti ellentéteket. Két konfuciánus szellemi irányítója volt: Wei Cheng,
aki korábban egy ellencsászár, később pedig Li Chien-cheng trónörökös tanácsadója
volt (T'ai-tsungnak pedig az élő lelkiismerete), valamint Hsiao Yü, egy délen
uralkodó ősi dinasztia sarja. A politikát ténylegesen irányító Tu Ju-hui és Fang
Hsüan-ling már 618 óta T'ai-tsung szolgálatában álltak, idővel pedig nála jóval
fiatalabb sógora, Chang-sun Wu-chi, a császárné öccse lett a legfőbb bizalmasa.
A
T'ang-dinasztia politikájának és közigazgatási rendszerének alapjait még Kao-tsu
rakta le, s fia készen kapta azt a törvénykönyvet is, amely később modellként
szolgált az egész Távol-Keleten. Az apja által lefektetett elveket T'ai-tsungnak
kellett bevezetnie a kormányzás gyakorlatába. A legnagyobb gondot a helyi kormányzatok
újjászervezése jelentette a lázadások és a polgárháború évei után; erre T'ai-tsung
egész uralkodása sem volt elég, hiszen a helyi kormányzatok befolyása annak végére
is csupán a Sui-birodalom jó egyharmadára terjedt ki. Az uralkodót sokan dicsérték
takarékosságáért, de valójában nem is volt más választása, hiszen adóbevétele
a Sui-dinasztiáénak csupán egyharmadát tette ki. Sokba került az általa szervezett
állandó hadsereg fenntartása, részint mert a katonák adó- és robotmentességet
élveztek.
T'ai-tsung továbbfejlesztette az apja által megszervezett állami
iskolarendszert, és irányítására akadémiát alapított; újra kiadatta a konfuciánus
szent szövegeket, és a diákok számára kommentárokat íratott hozzájuk; valamint
elkészíttette Kína hivatalos krónikáját.
A belpolitika mellett sok figyelmet
kellett fordítani a külügyekre is, mivel mind a keleti, mind a nyugati türkökkel
harcban állt. Kiterjesztette fennhatóságát a nyugatra vezető Selyemút menti gazdag
és fejlett kultúrájú oázis-városokra is, ugyanakkor a Kogurja elleni 645-s hadjárata
kudarcba fulladt.
Eredetileg legidősebb fiát jelölte örököséül, aki később
olyannyira kiesett kegyeiből, hogy száműzetésbe küldte, ahol az meg is halt. A
császár végül kilencedik fiára, Li Chihre (a leendő Kao-tsung császárra) hagyta
a trónt.
Taizong (Az északi Szung-dinasztia)
T'ai-tsung,
pinyin átírással TAIZONG eredeti nevén (Wade-Giles féle átírással) CHAO HUANG,
CHAO KUEI vagy CHAO K'UANG-I (szül. 939. Kína - megh. 997.), kínai császár 976-tól,
a Sung-dinasztia (960-1279) 2. uralkodója, a dinasztiaalapító T'ai-tsu öccse;
Kínában ő szilárdította meg a Sung-uralmat.
Bátyja halála után került a trónra,
valószínűleg annak akarata ellenére; unokaöccse, a valódi trónörökös ekkor még
kisgyermek volt. Ezt a feltevést támasztja alá, hogy T'ai-tsung, akit uralomra
kerülése előtt szelíd embernek ismertek, olyan kegyetlenül bánt a saját öccsével
és unokaöccsével, hogy mindkettő öngyilkosságba menekült.
T'ai-tsung 979-ben
elfoglalta a Dél-Kína két megmaradt független királyságát is; a birodalom területe
a későbbiekben már alig növekedett. Külpolitikájában kevésbé volt sikeres: amikor
megpróbálta visszafoglalni a Peking és a Nagy Fal közötti területet a kitajoktól,
akik 947-ben a Liao-dinasztia vezetésével ott államot alapítottak (és azt 1004-ben
T'ai-tsung utódával szemben is megvédelmezték) súlyos vereséget szenvedett tőlük.
A
császár nagyobb hatalmat összpontosított a kezében, mint előde; megtartotta a
T'angok közigazgatási rendszerét, de a birodalmat felosztotta tizenöt új tartományra,
s ezek élére új kormányzókat nevezett ki. Kibővítette a hivatalnoki vizsgarendszert.
Uralma végére nemcsak megszilárdult a Sung-dinasztia hatalma, hanem megkezdődött
a korszakra jellemző nagy fellendülés is mind a művészetben, mind a gazdaságban.
