Szárovi Szent Szerfim (Terebess Ázsia Lexikon)

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Szárovi Szent Szerafim (1759-1833)

1759-ben született Kurszkban. Húszéves korában a szárovi kolostorba vonult, ahol hét év múlva szerzetesdiakónussá, 1793-ban pedig szerzetespappá szentelték. Ezután a kolostort elhagyva a közeli erdőben élt remeteéletet. Isten látnoki adományokkal ajándékozta meg őt, a hozzá forduló betegek közül nagyon sokan gyógyultak meg imái által. N. A. Motovilovval, egy környező földbirtokossal folytatott beszélgetései („A keresztény élet céljáról”), akit a szent kigyógyított hosszantartó, súlyos betegségéből, mindmáig az egyik legmegbecsültebb és legolvasottabb ortodox lelki írás. Szent Szerafim 1833. január 2-án pihent meg az Úrban. Szentté avatására a vértanú cár, II. Miklós kezdeményezésére került sor 1903-ban, hatalmas, egész Oroszországot megmozgató ünnepségek keretében. A bolsevik forradalom után ereklyéi az egyház ellen folyó kampány során elvesztek, hogy aztán 1991-ben előkerüljenek a szentpétervári, akkor még vallásellenes- és ateista múzeumként működő Kazanyi-székesegyház padlásáról, jelezvén az oroszországi vallási újjászületés kezdetét.

Szárovi Szent Szerafim:
A Szentlélek megszerzése.
A Szent beszélgetése N. A. Motovilovval a keresztény élet céljáról

Csütörtök volt - írja Motovilov. Komor nap. Nyolchüvelyknyi hó borította a földet; száraz, ropogós hópelyhek hullottak, amikor Szárovi Szent Szerafim beszélgetni kezdett velem, nem messze remetelakjától, szemben a Szárovka folyóval, annak a helynek a lábánál, amely a folyóig ereszkedik alá. Engem egy fatörzsre ültetett, melyet az imént döntött ki. Maga pedig velem szemben guggolt le.

- Az Úr felfedte előttem- mondta a nagy sztárec - hogy már gyermekkorodban óriási vágy élt benned megtudni, hogy mi a célja keresztény életünknek. Folyton erről kérdezősködtél.

Itt kell megvallanom, hogy 12 éves koromtól fogva állandóan nyugtalanított e gondolat. S valóban, számos egyházi személyt megkerestem, de válaszuk nem elégített ki. Erről persze a sztárec semmit sem tudott.

- De pontos válasz- folytatta Szent Szeráfim- senki sem adott. Azt mondták neked: „Járj templomba, imádkozz Istenhez, teljesítsd Isten parancsolatait, tégy jót – ez a keresztény élet célja.” Sőt néhányan fel is háborodtak, mondván, hogy te ilyen világias kíváncsiskodással foglalod le magad s azt mondták: „ Ne kutass olyan dolgokat, melyek meghaladnak téged!” Nem úgy beszéltek, ahogy kellett volna. S most a szegény Szerafim elmondja neked, miben is áll a keresztény élet célja.

- Imádkozás, böjtölés, virrasztás és a többi keresztény gyakorlat, noha önmagában jó lehet, ám keresztény életünknek célját nem képezik. Bár a cél eléréséhez elengedetlen eszközként szolgálnak. Keresztény életünknek valódi célja Isten Szent Lelkének megszerzésében áll. Ami pedig a böjtöt, virrasztást, imádságot, alamizsnálkodást és minden jó tettet illeti, melyeket Krisztusért teszünk, azok bizony csak eszközök Isten Szent Lelkének elnyeréséhez. De jól jegyezd meg, fiam, csak a Krisztusért véghezvitt jó cselekedetek azok, amelyek a Szentlélek gyümölcseit számunkra meghozzák. Mert mindaz, amit nem Krisztusért teszünk, legyen az bármiféle jó is, nem hozza meg jutalmát a jövendő életben, sem Isten kegyelmét a jelenvalóban. Ez az, amiért az Úr Jézus Krisztus azt mondta, hogy „aki nem gyűjt velem, az szétszór” (Lk 11,23). A jótett egyébként gyűjtésnek is nevezhető és ha nem is Krisztusért vitték végbe, azért még jó. Azt mondja az Írás: …”minden nemzetbe, aki őt féli és igazságot cselekszik, az kedves előtte.” (ApCsel 10,35).

- Amiként a szent tudósításokból is tudjuk, az ember, aki helyénvalót tesz, oly kedves Isten előtt, hogy az Úr angyala jelenik meg előtte, mint pl. az istenfélő és igaz százados, Kornéliusz előtt, mondván:” Küldj Joppéba Simonhoz, a vargához, ott találod Pétert, és ő elmondja neked az örök élet igéit, melyek által te és házad népe is üdvözül (Szent Szeráfim az ApCel 10,5 és az azt következő résznek csak a lényegét adja, nem pedig szó szerinti idézetet). Ekként az Úr felhasználja minden „isteni” eszközét, lehetőséget adva a jótettekért cserébe, nehogy elveszítse jutalmát az eljövendő életben. De ehhez az Isten Fiába, a mi Urunkba, Jézus Krisztusba vetett igaz hittel kell nekilátnunk; mert hiszen Ő eljött a világba, hogy megmentse a bűnösöket. S ő az, aki számunkra a Szentlélek elnyerése által- szívünkbe hozza Isten országát és megnyitja számunkra az utat, hogy elnyerjük a jövendő élet áldásait. Ámde Isten részéről a nem Krisztusért végrehajtott jótettek elfogadása így korlátozó: a Teremtő megadja az eszközöket, hogy éljünk velük. Az emberen múlik, él-e velük vagy sem. Ezért mondja az Úr a zsidóknak: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; most pedig azt mondjátok: Mi látunk. Azért bűnötök megmarad” (Jn 9,41). S ha egy ember, mint Kornéliusz, a tetteiért - ámbár nem Krisztusért cselekedte - élvezi Isten kegyét, s azután hisz az Ő Fiában, cselekedetei úgy tekintetnek, mintha Krisztusért hajtották volna végre őket. Pusztán a belé vetett hit miatt is. Ellenkező esetben az embernek nincs joga panaszra, hogy jótettei haszontalanok. Sosem, kivéve, ha azokat Krisztusért csinálták. Mivel az érte végrehajtott jócselekedetek nemcsak a jövendő élet igazságosságának koronáját gyümölcsözik számunkra, hanem már ebben az életben is eltöltenek minket a Szentlélek kegyelmével. Továbbá, úgy tartják: „mert nem mérték szerint adja Isten a Lelket. Az Atya szereti a Fiút és mindent az ő kezébe adott” (Jn 2, 34-35).

- Így van bizony, Barátocskám. A Szentlélek megszerzésében áll keresztény életünk valódi célja. Míg az ima, alamizsna, böjt és más jótétemények - Krisztusért - csupán eszközök Isten Lelkének elnyeréséhez.

- Mit értesz elnyerésen? - kérdeztem Szerafim atyát. Valahogy nem értem.

- Az elnyerés ugyanaz, mint a megszerzés - felelte. Mármint, pl a pénz megszerzése. Érted, ugye ? Isten Lelkének a megszerzése ugyanaz a dolog. Barátocskám, azt természetesen tudod, igen jól, mit is jelent a szerzés világi értelemben. A hétköznapi ember életében a cél a pénz megszerzése vagy megkeresése, és az előkelők vagy nemesek számára ez még ráadásul tiszteletet, megkülönböztetést és más kiváltságokat is jelent, cserébe a kormányzatnak tett szolgálatokért. Isten Lelkének megszerzése is tőke, de kegyelmet adó és örök. Emellett nagyon hasonló módon, mondhatjuk, szinte ugyanazokkal az eszközökkel érhető el, mint a pénzügyi, társadalmi és világi tőke.

- Az Isten-Ige, az Istenember, Jézus Krisztus piachoz hasonlítja életünket, s földi életünk munkálkodását kereskedésnek nevezi, amikor azt mondja: „Kereskedjetek, míg eljövök:" (Lk 19,13) „megváltván az időt, mert a napok gonoszak” (Ef 5,16) Azaz a földi javakon keresztül időtök javát az égi áldás megszerzésére fordítsátok. A földi javak ugyanis azok a jó dolgok, amelyeket Krisztusért teszünk és általuk szerezzük meg az Örök–Szentlélek kegyelmét.

- Az okos és balga szüzek példázatában, mikoris a balga szüzek olaja fogytán volt, így mondatott: „menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak” (Mt 25,9). Ámde mikor megvették, már bezárult a mennyegzőre nyíló ajtó s nem juthattak be. Néhányan azt mondják, a balga szüzek lámpásában az olaj hiánya nem más, mint az életünkben véghez vitt jócselekedeteké. Az ilyen értelmezés nem egészen helyes. Miért lennének híján a jótetteknek? Ha már egyszer szüzeknek nevezik, mégha balgák is? A szüzesség páratlan erény, angyali állapot és megvan a maga helye a jócselekedetek között.

- Úgy gondlom, aminek híján voltak, az Isten Örök-Szentlelke. Ezek a szüzek gyakorolták az erényeket, de lelki balgaságukban feltételezték, hogy a krisztusi élet pusztán a jótettek végrehajtásából áll. Úgy vélték, a jótettek puszta megtételével Isten művét hajtják végre. De arra már kevésbé figyeltek, hogy ezáltal megszerzik-e Isten Lelkének kegyelmét. Ilyen életvitelt, mely csupán a jócselekedetekre alapoz, s nem figyel arra, meghozza-e Isten lelkének kegyelmét. Vagy sem, az egyházatyák is emlegetnek: „Van egy másik út, amely elején jónak ítéltetik, ámde a pokol fenekén végződik.”

- Nagy Szent Antal (Kr.u. 250-355) a szerzetesekhez szóló leveleiben beszél az ilyen szüzekről: ”Számos szerzetes és szűz egyáltalán nem rendelkezik semmiféle elképzeléssel arról, hogy az emberben az akarat különböző fajtái munkálkodnak. Azt sem tudják, hogy háromféle akarat van, ami befolyása alatt tart mindannyiunkat: az első Isten teljesen tökéletes és mindent-mentő akarata; a második a mi emberi akaratunk, ami – ha nem is romboló -, de nem is védő; s a harmadik az ördög akarata - teljesen romboló.”

S az ellenségnek ez a harmadik fajta akarata az, ami arra tanít , hogy jó ne tegyünk vagy ha igen, akkor saját akaratunkból. Arra tanít, hogy cselekvésünkkel vágyainknak hízelegjünk; vagy pedig arra tanít, hogy a jót a jósága miatt tegyük s ne törődjünk azzal a kegyelemmel, mely általa nyerhető. Ámde az első, isten mindent-mentő akarata abban áll, hogy a jótettek végrehajtása egyes-egyedül a Szentlélek megszerzésében áll, mely mint örök, kimeríthetetlen kincstár, eléggé fel nem értékelhető. A Szentlélek megszerzése, hogy úgy mondjam, az az olaj, aminek a balga szüzek híjával voltak. Azért is nevezték őket balgáknak, mert elfeledkeztek az erény szükséges gyümölcséről, a Szentlélek kegyelméről, ami nélkül semmi sem menthető meg, mivel „ minden emberi lelket a Szentlélek tölt el erénnyel, a tisztaság felemeli és a Háromságos Egység titokzatosan megvilágítja.”

- Ez az olaj az okos szüzek lámpásában, amely sokáig és fényesen ég. Ezek az okos szüzek képesek voltak várni a vőlegényre, aki éjfélkor jött és vele együtt beléphettek az örök lakodalmába. De a balgák, bár elmentek olajért, mikor látták, hogy fogytán van, nem trétek vissza időben, s az ajtó már bezárult. A mi életünk a piac (ahol mindig lehetne olajat venni). A lakodalmas ház altaja, amit már becsuktak és így elzárta az utat a vőlegényhez, az a földi halálunk. Az okos és a balga szüzek a keresztény lelkek. Az olaj pedig – nem a jócselekedetek- hanem – Isten Szentséges Lelkének kegyelme, amely jótettek által lett megszerezve, s ami lelkünket egyik állapotból a másikba változtatja - azaz, a romlottságból a romolhatatlanságba, a lelki halálból a lelki életre, sötétségből a világosságra, lényünk istállójából (ahová vágyaink mint vadállatok és barmok lettek bekötve) az isten templomává, az örökké tartó öröm ragyogó lakodalmává Urunkban, Jézus Krisztusban, a Teremtőben és Megváltóban, lelkünk örök Vőlegényében.

- Óh, milyen nagy Isten könyörülete nyomorúságunk iránt ! Azaz az Ő figyelmessége aziránt, hogy mi részünkről figyelemre se méltatjuk, mikor is ezt mondja: „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek” (Jel 3,20). Az életünk itt az ajtó, amely még nincs bezárva a halállal ! Óh, mennyire kívánom lelkecském, hogy már ebben az életben mindig Isten Szent Lelkében lennél ! „Akármiben is talállak, abban ítéllek meg” – mondja az Úr. (Szent Jusztin +165, Dialógus a zsidó Trifónnal c. művének 47. fejezetében említi Krisztusnak e fel nem jegyzett mondását.)

- Jaj nekünk, ha földi életünk gondja-bajával túlterhelten talál Ő ránk! Mert ugyan ki lesz képes az Ő haragját elviselni? Ezért mondja az Írás: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Mk 14,38) vagy különben megfosztattok Isten Lelkétől, mivel a figyelem és az ima hozza meg számunkra a kegyelmét.

- Az természetes, hogy minden Krisztusért véghezvitt jócselekedet a Szentlélek kegyelmét ajándékozza nekünk. De az ima az, ami leginkább. Mivel az mindig kéznél van. Hogy úgy mondjam, eszközként a Lélek kegyelmének megszerzésére. Vegyünk egy példát !Szeretnél templomba menni, de nincs a közelben templom vagy már vége van az istentiszteletnek; egy koldusnak alamizsnát akarsz adni, de nincs koldus vagy nincs amit adj; szeretnéd megőrizni szüzességedet, de vérmérsékleted miatt nincs erőd hozzá s emberi gyengeséged miatt nem tudsz ellenállni; szeretnél valami más jótettet hozni Krisztusért, de vagy erőd nincs hozzá, vagy lehetőséggel vagy híján. Mindez nem áll az imára. Az ima mindig és mindenki számára, gazdagnak és szegénynek, nemesnek és köznépnek, erősnek és gyengének, egészségesnek és betegnek, erényesnek és bűnösnek egyaránt. Adott.

Magad is megítélheted, milyen nagy az imának az ereje, még bűnös emberben is, amikor tiszta szívből lett lett az felajánlva, ahogy a következő Szent hagyományból vett példa is mutatja: „ Mikor – kétségbeesett anya kérésére, aki egyetlen fiától lett megfosztva annak halála által, a szajha, akivel véletlenül találkozott és aki még utolsó bűnétől szennyes volt, s kit megérintett az anya mélységes bánata, így kiáltott az Úrhoz: „ nem énértem, hitvány bűnösért, hanem fiáért bánkódó anya könnyeiért és a Te szerető jóságodban és mindenható hatalmadban szilárdan bízva, Krisztus isten! Keltsd életre fiát, oh Uram!” és az Úr felkeltette.”

- Látod, Barátocskám! Nagy az ima ereje, és mindenekelőtt Isten Szent Lelkét adja, s mindenki a legkönnyebben gyakorolhatja. Áldottak leszünk, ha az Úristen virrasztva talál minket és a Szentlélek ajándékai töltenek el. Akkor bátran remélhetjük, hogy „elragadtatunk… felhőkben Krisztus elé a levegőégbe” (1 Tessz 4,16-17), az Úr pedig „nagy erővel és dicsőséggel” (Mk 13,26) jő „megítélni eleveneket és holtakat” (1 Pét 4,5) „és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint” (Mt 16,27).

- Aranyoskám, te igen nagy boldogságnak tartod, hogy szegény Szerafimmal beszélgethetsz. Mert azt hiszed, hogy ő rendelkezik az Úr kegyelmével. Akkor mit mondsz majd magáról az Úrról, minden – égi és földi - áldás kiapadhatatlan forrásáról? Valójában, imánk során a Vele való beszélgetéssel ajándékoz meg. Vele, aki a mi kegyelemmel teljes és életet adó Istenünk és maga a Megváltó. Ezrét már itt imádkozzunk mindaddig, míg a Szentlélek-Isten le nem ereszkedik ránk az Ő mennyei kegyelmének oly mértékében, amely csak számára ismeretes. S amikor Ő kegyeskedik minket meglátogatni, abba kell hagyni az imát.

- Miért kell aztán Hozzá imádkozni, mondván: „Jöjj és lakozzál mibennünk és tisztíts meg minket minden szennyfolttól és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket”, amikor már megérkezett hozzánk? Eljött, hogy megmentsen minket, kik benne bízunk és valóban az Ő szent nevét hívjuk segítségül, hogy alázatosan befogadhassuk Őt, a Vigasztalót lelkünk hajlékába, éhezve és szomjúhozva az Ő eljövetelét.

- Elmondod nékem, Barátocskám, egy példával. Képzeld el, hogy meghívsz engem, s meghívásodra eljövök hozzád egy kis beszélgetésre ! De te továbbra is csak hívogatsz, mondván: „Gyere be! Ugyan gyere már be!” Akkor azt kell gondolnom: ”Mi baja van ennek ? Netán megbolondult ?” Ugyanígy van ez az Úristennel és a Szentlélekkel is. Ezért mondja az Írás: „Csöndesedjetek el és lássátok, hogy én vagyok az isten; fölmagasztaltatom a nemzetek között, és fölmagasztaltatom a földön” (Zsolt 45,11) . Azaz, meg fogok jelenni és folyamatosan megjelenek mindenkinek, aki hisz bennem és hív engem; és beszélgetni fogok vele, ahogy egykor Ádámmal a paradicsomban beszélgettem vagy Ábrahámmal meg Jákobbal és más szolgáimmal, mint Mózessel és Jóbbal s a többi hasonlóval.

- Sokan úgy magyarázzák, hogy ez a megnyugvás csak a világi dolgokra vonatkozik. Másszóval, hogy az Istennel folytatott imádságos beszélgetés közben „le kell csendesedned” a világi dolgokat illetően. De, Isten nevére! Azt mondom én néked, hogy imádság közben nemcsak ezek számára kell meghalnunk, hanem, amikor az imádság és a hit mindenható erejének köszönhetően a Szentlélek Úristen kegyeskedik meglátogatni és eljön hozzánk az Ő kimondhatatlan jóságának tejességében, el kell halnunk az imádság számára is. (1)

- Ima közben a lélek beszél és beszélget, de a Szentlélek leszálltával teljes csendességben kell maradnunk azért, hogy nagyon élesen figyelhessünk az örökkévalóság minden szavára, amit az Úr kegyeskedik velünk közölni. A lélek és a tudat teljes higgadtsága és a test teljes szűzi tisztasága szükségeltetik, egyszerre. Ugyanezeket a követelményeket nyilvánították ki Hóreb hegyén, amikor is azt mondták a zsidóknak, hogy három napig még feleségüket sem érinthetik isten Sinai hegyen történő megjelenése előtt. (Exo 19,10-15) Mivel Istenünk tűz, ami elemészt minden tisztátalant és senki sem léphet közösségre vele, ki testben vagy lélekben tisztátalan.

- Igen, atyám! De mi van a többi jócselekedettel, amit Krisztusért teszünk, hogy elnyerjük a Szentlelket? Eddig csak az imádságról beszéltél.

- Minden más erénynek a Krisztus kedvért való gyakorlásával is szerezd meg a Szent Lélek kegyelmét! Kereskedj velük szellemileg, kereskedj azokkal, amelyek a legtöbb hasznot hozzák neked. Gyűjts tőkét Isten túláradó kegyelméből, s helyezd azt letétbe Isten örökkévaló bankjában és az szellemi kamatot fog hozni. De nem négy vagy hat százalékot, hanem száz százalékot minden szellemi rubel után. Sőt, végtelenül többet! Például, ha neked az imádáság és a virrasztás adja leginkább Isten kegyelmét, akkor virrassz és imádkozz! Ha böjtöléssel nyersz el több kegyelmet, böjtölj! ha a jótékonyság hoz többet, adj alamizsnát! Eképpen mérlegelj minden erényt, amit Krisztusért valósítasz meg!

- Most pedig magamról, a szegény Szerafimról mesélek. Kurszkban születtem, kereskedőcsaládban. Így, amikor még nem léptem be a kolostorba, láttam, hogy olyan árukkal kereskedtünk, amelyek a legnagyobb hasznot hozták. Fiam, te is így cselekedj! Ahogy az üzletmenet során sem pusztán a kereskedés a legfontosabb, hanem az elérhető legnagyobb haszon, úgy a keresztény élet menetében sem pusztán az imádság vagy az egyéb jócselekedetek a leglényegesebb dolgok. Ámbár azt mondja az apostol "szüntelenül imádkozzatok" (1 Tessz 5,17), mégis ha jól emlékszel, hozzáteszi: „inkább akarok öt igét szólni értelemmel, hogy másokat tanítsak, semmit tízezer szót idegen nyelven" (1 Kor 14,19). És azt is mondja az Úr:" nem mindenki, aki mondja nekem: Uram, Uram, menekül meg, hanem az, aki cselekszi Atyám akaratát" (Mt 7,21), azaz aki az Úr munkáját végzi, s azt is tisztelettel. Mert "átkozott, ki az Úr dolgát hanyagul végzi" (jer 48,10) S az Isten munkája: "Higgyetek az istenben és énbennem is higyjetek és abban, akit ő küldött." Jn 14,1 6,29) Ha helyesen fogjuk föl Krisztus parancsolatait és az apostoli levelekben foglaltakat, akkor kereszténységünknek dolga nem abban áll, hogy jótetteink számát növeljük - hiszen ezek csak keresztény életünk céljának elősegítő eszközei - hanem, hogy belőlük a lehető legnagyobb nyereséget hozzuk ki, azaz elnyerjük a Szentlélek szerfelett bőséges ajándékait.

- Annyira kívánom aranyoskám, hogy te is megszerezd az isteni kegyelem e kimeríthetetlen forrását, s hogy mindig kérdezhesd magadtól: „Szentlélekben vagyok-e vagy sem?” S ha már a Lélekben vagy, áldassék Isten ! – nincs mit búsulni. Hiszen így kész vagy azonnal megjelenni Krisztus rettenetes ítélőszéke előtt. Mivel „ahogyan talállak, úgy foglak megítélni”. Ámde, ha nem vagyunk a Lélekben, meg kell keresnünk, hogy miért és mi okból hagyott el minket a Szentlélek Úristen. Újra és újra meg kell keresnünk Őt, jóságán keresztül, és le kell rohannunk az ellenséget, aki eltávolított tőle. Egészen addig, hogy porából se maradjon semmi. Ahogy Dávid próféta is mondta: „Utolérem ellenségeimet, és megfogom őket, és nem térek vissza, míg el nem pusztulnak. Összetöröm őket és föl nem kelhetnek; elhullanak lábaim alatt.” (Zsolt 17,38-39)

- Bizony, így van ez, aranyoskám. Így kell neked is – lelkiekben – kereskednek az erénnyel. S szét kell osztani a Szentlélek kegyelmének ajándékait azoknak, akiknek szükségük van rá. Éppen úgy, ahogy a meggyújtott gyertya maga is ragyog és lángragyújt más gyertyákat, hogy máshol is beragyogtassék minden anélkül, hogy az ő fénye kihunyna. És ha ez így van a földi tűzzel, mit mondjunk Isten Örök Szent Lelke kegyelmének tüzéről? Mivel Isten kegyelmének földi javai szétosztatnak, sokszorosan növekednek abban, aki szétosztja őket. Maga az Úr volt az, aki azt mondta: „Mindaz, aki e vízből iszik, ismét megszomjazik, melyet én adok majd neki, nem fog szomjazni sohasem, hanem a víz, melyet én adok majd neki, örök életre buzgó forrása lesz őbenne.” (Jn 4,14-14)

- Atyám, mondtam, egész idő alatt a Szentlélek kegyelmének megszerzéséről beszélsz, mint a keresztény élet céljáról. De hol és hogyan láthatom meg ezt? A jócselekedetek láthatóak, de lehetséges-e a Szentlelket megpillantani? Miből tudom, hogy velem van-e vagy sem?

- A mai időkben, felelte a sztárec, a Krisztus Urunkba vetett hitünk általános elhidegülése miatt, és az Ő isteni gondviselése iránti meg az Istennek emberrel való közössége iránti figyelmetlenségünk miatt- oly messze kerültünk Tőle, hogy nyugodtan mondhatjuk: majdnem teljesen feladtuk a valódi keresztény életet. Az Szentírás bizonyságai ma már igen különösnek tűnnek számunkra. Mint pl. amikor Mózes szájával mondta a Szentlélek: „És Ádám látta az Urat sétálni a Paradicsomban.” (Gen 3,8), vagy amikor Pál apostol szavait olvassuk: „Ázsiába mentünk és isten lelke nem jött velünk; visszatértünk Macedóniába, és Isten lelke velünk jött” (ApCsel 16,6-9).

A Szentírásban nemegyszer említik, hogy Isten többször is megjelent az embereknek.

- Ez az, amiért néhányan azt mondják: „ezek a passzusok érthetetlenek. Mert lehetséges-e valóban, hogy az ember Istent szemtől szembe láthassa?” De ebben nincsen semmi érthetetlen. Ez a megértési kudarc azért következett be, mert eltávolodtunk az eredeti keresztény ismerés egyszerűségétől. A tanulás látszata alatt a tudatlanság olyan sötétségét értünk el, hogy amit a régiek világosan megértettek , az számunkra majdnem felfoghatatlannak tűnik. Hajdan még a hétköznapi beszélgetésben sem tűnt különösnek Isten emberek közötti megjelenésének gondolata. Olyannyira nem, hogy mikor Jóbot barátai megdorgálták istenkáromlásért, ő így felelt: Hogyan is lenne ez lehetséges, hiszen érzem „az Isten leheletét az orromban” (Jób 27,3). Azaz , hogyan is káromolhatnám az Istent, mikor a Szentlélek bennem van. Ha káromoltam volna Istent, a Szentléke elhagyott volna. De ám! Leheletét érzem orromban.

- Ugyanígy mondják Ábrahámról és Jákobról is, hogy látták az Urat és beszélgettek vele. Sőt, Jákob még küzdött is vele. Mózes és mindazok, akik vele voltak, látták Istent, amint a Sinai hegyen átvette Tőle Mózes a törvénytáblákat. Felhőoszlop és tűzoszlop vagy más szavakkal a Szentlélek nyilvánvaló kegyelme szolgált vezetőül Isten népe számára a pusztában. Az emberek látták Istent és a Szentlélek kegyelmét. Nem álmukban vagy zavart képzeletük izgalmában, hanem a valóságban és teljesen nyilvánvalóan.

- Annyira figyelmetlenek lettünk az üdvösség munkálkodása iránt, hogy a Szentírásban megörökített többi dolgot is ugyanígy félreértjük. Mindez azért, mert nem keressük Isten kegyelmét, s elménk önhittsége nem engedi meg, hogy lelkünkben megtelepedjék. Azért van, hogy híján vagyunk az Úrtól jövő igazi megvilágosításnak, amit azok szívébe küld, akik éhezik és szomjúhozzák teljes szívükből Isten igazságosságát.

A Biblia szavait: „az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét” (Gen 2,7) - sokan úgy magyarázzák, hogy ennek azt kell jelentenie, hogy addig Ádámban sem emberi lélek, sem emberi elme nem volt, csupán hús, mely a föld porából lett teremtve. Ez rossz értelmezés. Ugyanis az Úr a föld porából, de fizikai adottságaival együtt teremtette Ádámot, ahogy ezt drága Atyánk, Pál apostol így írja le: „a ti egész szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlen maradjon a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére” (1Tessz 5,23). S természetünk mindezen részei a föld porából teremtettek. És Ádám nem halottnak lett teremtve, hanem egy valóban élő lénynek, mint Isten többi teremtménye, mik a földön élnek. Itt az a lényeg, hogy amennyiben az Úristen ezután nem lehette volna Ádám orrába az élet leheletét , vagyis az Úristen Szent Lelkének kegyelmét, amely az Atyától ered s a Fiúban honol és a Fiú miatt lett a világba küldve, Ádám a Szentlélek birtoklása nélkül maradt volna; amely őt Isten magasztosságára emelte. Azonban, bármilyen tökéletesnek és kiválónak is lett teremtve – Isten többi teremtményével szemben -, mégis csak éppen olyan teremtmény lett volna, mint a többi. Ugyan van testük, elméjük, lelkük, mindnek a maga fajtája szerint, mégis a Szentlelket nem birtokolják magukban. De amikor az Úristen Ádám orrába lehelte az Élet leheletét, akkor - Mózes szavaival -, „s így lett az ember élő lélekké” (Gen 2,7). Azaz , teljesen és minden tekintetben Istenhez hasonló, és mint Ő, örökre halhatatlan. Ádám védett volt - olyfokon - az elemek hatásaival szemben, hogy víz el nem ragadhatta, a tűz meg nem égethette, mélységeiben a föld el nem nyelhette. A levegő sem árthatott neki, semmilyen hatásával sem. Neki, mint Isten szeretettjének, minden alá volt rendelve; mint a teremtés királyának és koronájának. S mindenek úgy tekintették őt, mint Isten teremtményeinek tökéletes koronáját. Ádámot bölccsé tette az életnek e lehelete, mely mindenek Teremtőjének és Urának, az isten teremtő ajkairól lett orrába lehelve. S hogy nem volt még egy nála bölcsebb és értelmesebb ember a földön, s nehezen hihető, hogy valaha is lesz. Mikor az Úr azt parancsolta neki, hogy adjon nevet minden teremtménynek, ő mindnek adott is. S a név olyan tökéletesen kifejezte mindazokat a minőségeket, erőket és tulajdonságokat, amelyekkel Isten teremtésükkor felruházta őket!

- Isten e természetfölötti kegyelme ajándékának köszönhetően, mely az élet leheletével lett beleöntve, Ádám képes volt látni és megérteni a Paradicsomban sétáló Urat és felfogni az Ő szavait meg a szent angyalok beszédét, a vadállatok, szárnyasok és csúszómászók nyelvét, és mindazt, ami előlünk, elesett és bűnös teremtmények elől rejtve van. S ami Ádám számára - bűnbeesése előtt - olyan világos volt, ugyanazt a bölcsességet megadta az Úristen Évának is, erőt és végtelen hatalmat, és a többi jó és szent tulajdonságot. S őt nem a föld porából alkotta, hanem Ádám bordájából a gyönyörűség édenkertjében, a Paradicsomban, melyet a föld közepére plántált.

- Azért, hogy a z élet leheletének halhatatlan, istentől kapott és tökéletes javait magukban megtarthassák, Isten a kert közepére ültette az élet fáját, mely az Ő isteni leheletének teljességével és legjavával bíró gyümölcsökkel volt teli. Ha ők bűnbe nem estek volna, akkor mindketten - éppúgy mint utódaik - mindig ehettek volna az élet fájának gyümölcséből, s így örökre megtarthatták volna az isteni kegyelem serkentő erejét.

- Megtarthatták volna örökké testük, lelkük és szellemük teljes erejét, mégpedig a halhatatlanság és az örök ifjúság állapotában, és megmaradhattak volna Istennek e halhatatlan és örök állapotában mindörökre. Manapság azonban, még elképzelni is nehéz számunkra ekkora kegyelmet.

- Ámde amikor megkóstolták a jó és a gonosz tudás fájának gyümölcsét, amely számukra korai és isten parancsának ellenére való volt, megtapasztalták a jó és a rossz közötti különbséget, mindenféle szenvedésnek lettek alávetve, melyek Isten parancsának áthágásából következtek. Majd pedig elveszették a Szentlélek kegyelmének felbecsülhetetlen ajándékát. Ezrét aztán egészen az Isten-Embernek, Jézus Krisztusnak világunkba jöttéig „nem volt a világban a Szentlélek, mivel Jézus még nem dicsőíttetett meg” (Jn 7,39).

- De ez nem azt jelenti, hogy Isten Lelke egyáltalán nem volt a világban, hanem hogy az Ő jelenléte nem volt olyan nyilvánvaló, mint Ádámban vagy bennünk, igaz keresztényekben. Csak külsőleg nyilvánult meg. Mégis, világban való ottlétének jelei ismertek voltak az emberiség számára. Így pl. Ádámnak és Évának a bűnbeesés után sok olyan titok lett kinyilatkoztatva, amely az emberiség eljövendő üdvözülésével kapcsolatos. Káinnak - istentelensége és vétke ellenére is - könnyű volt megértenie a hozzá szóló hangot, amely kegyelemmel teljes és ísteni - noha elítélő - volt. Noé beszélgetett Istennel. Ábrahám látta Istent és az Ő napját és boldog volt. (vö Jn 8,56) A Szentlélek kegyelme – külsőleg munkálkodva - tükröződött az összes ószövetségi prófétában és Izrael szentjeiben. A zsidók ezután különleges, prófétai iskolákat alapítottak, ahol a próféták gyermekeit tanították, hogy azok is fel tudják fogni az Isten és az angyalok megnyilatkozásának jeleit, s hogy meg tudják különböztetni a Szentlélek működését a mi kegyelem nélküli, földi életünk hétköznapi természeti jelenségeitől. Simeon, aki Istent tartotta kezében vagy Krisztus nagyszülei, Joachim és Anna, és Isten számtalan más szolgája mindig is részesült a teljesen nyilvánvaló isteni jelenésekből, hangokból s kinyilatkoztatásokból, melyeket egyértelmű és csodás események erősítettek meg. S bár nem ugyanolyan erővel, mint Isten népében, de a pogányok között is munkálkodott Isten Lelkének jelenléte. Azok között is, akik nem ismerték az igaz Istent. Mert még közöttük is talált magának Isten választottakat. Ilyenek például Szibillának nevezett prófétaszűzek esete. Ők szüzességi fogadalmat tettek egy ismeretlen Istennek. De mégis Istennek, a világmindenség Teremtőjének, a világ mindenható Urának, ahogy a pogányok felfogása tartotta. S ámbár a pogány gondolkodók Istent illetően a tudatlanság sötétjében bolyongtak, mégis kutatták az igazságot, melyet Isten szeret és emiatt az Istennek tetsző keresés miatt részesültek isten Lelkéből, mivel mondva vagyon, hogy nemzetek, melyek nem ismerték Istent, természetüktől fogva gyakorolták a törvény parancsolatait és tették azt, ami istennek tetsző. (vö Róm 2,14) Az Úr annyira magasztalja az igazságot, hogy Ő maga mondja magáról a Szentlélek által: Igazság kelt ki a földből és az igazságosság letekint a mennyből.” (Zsolt14,12)

- Látod, barátocskám, a szent zsidó népben - akit Isten szeretett - és a pogányokban, akik nem ismerték Őt, megőrződött Isten ismerete. Azaz, Gyermekem, a tiszta és észszerű felfogása annak, ahogy az Úristen Szent Lelke cselekszik az emberben. S hogy milyen külső és belső érzések által lehet biztos az ember abban, hogy valóban a mi Úristenünk és Szentlelkének a cselekvése van bennünk és nem pedig az ellenség ámítása. S Ekképpen volt Ádám bűnbeesésétől számítva egészen Urunk Jézus Krisztus - testben való eljöveteléig.

- A Szentlélek munkálkodásának eme érzékelhető megértése nélkül, ami mindig is megőrződött az emberi természetben, az emberek talán nem tudhatták volna bizonyosan, hogy vajon az asszony magjának gyümölcs, aki meg lett ígérve Ádámnak és Évának, eljött a világba, hogy szétzúzza a kígyó fejét (vö Gen 3,15).

- Végül pedig, a Szentlélek megjövendölte Szent Simeonnak, aki akkor 65 éves volt, Krisztus szűzi fogantatásának és Örök-Szűz Máriától való születésének titkát. Ezután Isten Szentlelke kegyelmétől éltetve 300 évig élt még, s 365. évében az Úr templomában nyilvánosan is kijelentette, hogy a Szentlélek ajándéka által bizonyosan tudja, hogy az igazi Krisztus, a világ Megváltója, akinek természetfölötti fogantatását és Szentlélek általi születését 300 évvel azelőtt jövendölte meg neki egy angyal.

- És ott volt Szent Anna prófétanő is, Phanuél lánya, aki megözvegyülése óta, 80 éven át szolgálta az Úristent az Ő templomában, s akit igaz özvegyként ismertek. Urunk e szűzi szolgája, ami különleges kegyelemből, amit kapott, kijelentette, hogy valóban Ő a Messiás, ki megígértetett a világnak, a valódi Krisztus, Isten és Ember, Izrael királya, aki eljött, hogy megmentse Ádámot és az emberiséget.

- Amikor Urunk, Jézus Krisztus kegyeskedett befejezni az üdvözítés művét, s feltámadását követően rálehelt az apostolokra, ezzel visszaállította az élet leheletét, melyet még Ádám vesztett el. Isten Szentlelkének ugyanazt a kegyelmét ruházta rájuk, amelyet Ádám is élvezett. De ez még nem minden. Azt is közölte velük, számukra hasznos, hogy az Atyához menjen. Mert ha nem megy az Atyához, akkor Isten Lelke nem jön el a világba. A Vigasztaló pedig vezetni fogja őket és mindazokat, akik követik tanításukat - minden igazságra, s mindarra emlékezteti majd őket, amit Ő mondott nekik, amikor még a világban volt. Amit még akkoron ígért meg: „kegyelmet kegyelemre” * (Jn 1,16)

- Pünkösdkor pedig ünnepélyesen leküldte rájuk viharos szél kíséretében a Szentlelket. Tűznyelvek formájában, amely mindenkire reászállt és beléjük hatolt, és eltöltötte őket az isteni kegyelem tüzes erejével, ami harmatozva lehel és lelkeket megörvendeztetve dolgozik a lelkekben, amelyek részesülnek erejéből és működéséből. (vö ApCsel 2,1-4) A Szentlélek ugyanaz a tűzzel eltöltő kegyelme az, mely mindnyájunknak, Krisztusban hívőknek megadatott a keresztség szentségében, és megpecsételtetett a bérmálás szentségével a test főbb részein, ahogy azt Szent Egyházunk, e kegyelem örök őrzője meghatározta. Ahogy mondják: „a Szentlélek ajándékának pecsétje”. Ugyan mire tesszük a pecsétünket, Kedvesem, ha nem arra az edényre, amely nagyon is drága kincset tartalmaz? De mi lehet nagyobb és drágább a földön, mint a Szentlélek ajándékai, melyeket fentről kaptunk a Szent Keresztség szentségében? Ez a keresztségi kegyelem olyan nagy és olyannyira nélkülözhetetlen! Annyira éltető az ember számára, hogy még eretnek sincs - haláláig - megfosztva ettől. Haláláig, azaz egy olyan időszak végéig, mely fent lett kijelölve Isten gondviselése által, mintegy az ember életfogytiglan vizsgálataként, hogy lássa, mit képes elérni (az isten által adott földi élete alatt) a kegyelem erejének segítségével.

- Amennyiben soha nem követnénk el bűnt a keresztséget követősen, örökre Isten szentjei maradnánk. Szentek, feddhetetlenek, mentesek a test és lélek minden szennyétől. A baj csak az, hogy méreteinkben ugyan növekszünk, ámde Isten ismeretében és a kegyelemben nem. Nem úgy, mint Urunk Jézus Krisztus, hanem ellenkezőleg, fokozatosan, egyre inkább romlunk s mindjobban elveszítjük Isten Szentlelkének kegyelmét, s különböző mértékben bűnössé válunk és a legbűnösebb emberekké leszünk. Ámde, ha az ember Isten bölcsességétől indítva, mely a mi üdvösségünket keresi és mindeneket felölel- és elszánva magát, hogy a bölcsesség kedvéért Istennek szenteli földi óráit; amiatt, hogy az Ő örök üdvösségének megtalálásán őrködjék, (vö Bölcs 7,27 és 6,14-20), akkor hangjának engedelmeskedve igyekezzék igaz megbánást felajánlani minden bűnéért és gyakorolja magát azokban az erényekben, melyek az elkövetett bűnök ellentetjei. Akkor a Krisztusért gyakorolt erényeken keresztül el fogja nyerni a Szentlelket, aki bennünk működik és megalapozza bensőkben Isten országát. Nem hiába szól Isten szava: „az Isten országa bennetek van” (Lk 17,21) és ez az ország „erőszakot szenved és erőszakosok ragadják el azt" (Mt 11,12). Az erőszak jelenti a bűn kötelékét, mely az embereket erőszakossága által megköti, újabb bűnökre sarkallja és akadályozza őket abban, hogy Hozzá, a Megváltóhoz menjenek teljes töredelemmel. Mindazonáltal erőszakosak, vagyis erőltetik magukat kötelékeik elszakítására, megvetvén a bűn béklyóinak minden erejét. Az ilyen emberek végül valóban megjelennek Isten arca előtt, amely az Ő kegyelme miatt fehérebb a hónál is: „Jöjjetek, mondja az Úr, ha vannak bűneitek, mint a skarlát, megfehérednek, mint a hó” (Iz1,18).

- Ilyen embereket látott az isteni látnok, Szent János „fehér ruhába öltözve” (azaz megigazulás köntösében), és „pálmaággal (a győzelem jelképével) a kezükben” s Istennek gyönyörű éneket zengtek: Alleluja ! És senki sem tudta utánozni énekük szépségét, Istennek angyala mondta róluk: „ezek azok, kik nagy szorongatásból jöttek, megmosták ruhájukat és fehérré tették a Bárány vérében” (Jel 7,9-14) Tisztára mosták szenvedéseikkel és kifehérítették a legtisztább és szeplőtelen Bárány - Krisztus - testének és vérnek szeplőtelen és életet adó titkaiban való részesülés által; Krisztuséban, aki minden időknek előtte a világ üdvözítéséért - és saját jószántából - megöletett és szétosztatik, de soha el nem fogy. A Szent Titkok által ajándékba kapjuk az örök és kifogyhatatlan üdvösséget, amely útravaló az öröklétre. Mintegy elfogadásra méltó válasz az Ő rettenetes ítéletére és képzeletünket felülmúló, drága pótlék az élet fájának gyümölcs helyett, melytől Lucifer - az emberiség ellensége, aki a mennyből hullott alá- szerette volna megfosztani az emberi nemet. Noha a gonosz ellenség megrontotta Évát, s Ádám vele együtt bukott, mégis az asszony gyümölcsében a Megváltót adta nekik az Úr. A Megváltót, aki halállal tiporta el a halált. De megajándékozott az asszonyban, Isten Szülőjében, az Örök-Szűz Máriában, aki az Úr kegyelméből zúzta szét a kígyó fejét; aki állandóan közbejárónk Fiával és a mi Istenünkkel együtt s aki legyőzhetetlen és rendíthetetlen közbejárója még a legelvetemültebb bűnözőnek is. Ezért nevezik az Isten Szülőjét a „démonok csapásá”-nak, hiszen a Sátán számára mindaddig lehetetlen az embert lepusztítani, amíg az magát Isten Anyjának oltalmába ajánlja.

- És Barátocskám, tovább kell fűzzem magyarázatom arról a különbségről, amely a Szentléleknek a működése és a bűn sötétségének működése között van. Az előbbi azoknak a szívében lakozik titokzatos módon, akik hisznek a mi Urunkban, Istenünkben és Megváltónkban, Jézus Krisztusban. Az utóbbi pedig a gonosz buzdítására és ösztönzésére rablóként működik bennünk. Isten Lelke emlékeztet Urunk, Jézus Krisztus szavaira és mindig Vele összhangban is cselekszik - győzedelmesen, szívünket megörvendeztetve és lépéseinket a békesség útjára vezetve. A hamis és ördögi lélek Krisztus ellen érvel és a bennünk végbemenő cselekedetei makacsok és lázadók; tele a test vágyával, a szem kívánságával és az élet gőgjével. (vö 1Jn 2,16)

- „Mind, ki él és hisz bennem, nem hal meg mindörökké.” (J 11,26) Az, aki bírja a Szentlélek kegyelmét a Krisztusban való helyes hit jutalmaként, még akkor is, ha emberi gyarlóság következtében, ilyen vagy olyan bűn miatt lelkének meg kellene halnia, mégsem fog elpusztulni örökre, hanem felmagasztaltatik Urunk Jézus Krisztus kegyelme által, „aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29). Mert Ő az, aki korlátlanul osztja a kegyelmet-kegyelemre. Erről a kegyelemről, mely az emberiségnek és az egész világnak az Isten-Ember által lett kinyilatkoztatva, beszél a Szentírás: „benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága” (Jn1,4) és továbbá ’a világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt le nem győzte” (Jn1,5)* Ez pedig azt jelenti, hogy a Szentlélek kegyelme, melyet a keresztség alkalmával az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében kaptunk meg, az emberi bűnbeesés dacára, a lelkünket körülvevő sötétség dacára, a szívünkben ragyog - Krisztus felbecsülhetetlen kegyelmének isteni fényével, mely időtlen idők óta megvolt már. Amikor valaki vétkezik és nem bánja bűnét, Krisztusnak ez a fénye kiált az Atyához: „Abba, Atya!” Ne haragudj erre a töredelem nélküli emberre élete végéig ! Majd pedig, amikor a bűnös bűnbánat útjára tér, megsemmisíti a múlt bűnének minden nyomát és a korábbi bűnöst a Szentlélek kegyelméből szőtt romlatlanság ruhájába öltözteti. Ez az, Gyermekem, aminek elnyeréséről, mint a keresztény élet céljáról oly hosszasan beszéltem így neked.

- S elmondok még valamit, hogy még világosabban megérthesd, mit is jelent Isten kegyelme. Hogyan lehet azt felismerni és hogyan mutatkozik meg azokban különösképpen, akik megvilágosodtak általa. A Szentlélek kegyelme fény, ami az embert megvilágosítja. Erről beszél az egész Szentírás. Atyánk, Dávid így mondja: ”Szövétnek lábaimnak a te igéd, és világosság ösvényeimnek” (Zsolt 118,105) és „ha a te törvényed nem lett volna elmélkedésem, talán már elvesztem volna megaláztatásomban” (Zsolt 118,92). Másszóval, a Szentlélek kegyelme, mely a törvényben az Úr parancsolatai által nyert kifejezést, az az én lámpásom és világosságom. S amennyiben a Szentléleknek e kegyelme - melyet annyira figyelmesen és buzgón igyekszem elnyerni, hogy napjában hétszer is elmélkedem a Te igazságos ítéleteiden - nem világosított meg engem a gondok sötétségében, melyek elválaszthatatlanok az én királyi méltóságomnak magasztos hivatalától, akkor honnan vegyem a fénynek egyetlen szikráját is, mely életem ösvényén utam bevilágítja, mely ellenségeim rosszindulatától besötétedett.

- S valóban. Az Úr gyakran mutatta ki számos tanú előtt, hogy a Szentlélek kegyelme hogyan is működik azokban az emberekben, akiket Ő megszentelt és megvilágosított nagy sugallatával. Emlékezzünk csak Mózesre a Sínai-hegyen Istennel folytatott beszélgetése után! Rendkívüli fénnyel ragyogott az arca. Olyannyira, hogy az emberek képtelenek voltak rátekinteni. Sőt, arra kényszerítették, hogy fátyolt viseljen, amikor nyilvánosan mutatkozik. Emlékezzünk csaj Urunk színeváltozására Tábor hegyén ! Hatalmas fény vette körül, „és ruhája olyan ragyogó fehér lett, mint a hó” (Mt 9,2). S tanítványai arcraborultak a rettenetről. De ahogy Mózes és Illés megjelentek a fényességben, egy felhő takarta be őket, hogy az isteni kegyelem fényének ragyogását elrejtse, amely elvakította a tanítványokat. Így Isten Szentlelkének kegyelme kifejezhetetlen fényességben jelenik meg mindazoknak, akiknek Isten kinyilvánítja működését.

- De hogyan tudhatom meg, kérdeztem Szerafim atyát, hogy én a Szentlélek kegyelmében vagyok?

- Nagyon egyszerűen, Gyermekem! - felelte. - Ez az, amiért az Úr mondja: „minden dolog egyszerű azok számára, aki megtalálják a tudást” (Péld 8,9). A baj az, hogy mi nem keressük ezt az isteni ismeretet. Ez az ismeret nem fuvalkodik fel – mivel nem evilágból való, tele van Isten és környezetünk iránti szeretettel, minden embert az üdvösségre épít fel. Erről mondja az Úr, hogy az Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson” (1Tim2,4), s e tudás hiányáról mondja az apostoloknak: „még mindig nem értitek ti sem?” (Mt15,16) Erről az ismeretről mondja az evangélista: „Akkor megnyitá értelmüket” (Lk 24,45), s azt apostolok felfogták, hogy a Szentlélek bennünk van vagy sem. S e megértéssel eltelve látták a Szentlélek jelenlétét magukban, és egyértelműen kijelenttették, hogy működésük szent és az Úristen tetszése szerint való. Ez magyarázza meg, miért is írták leveleikben: „mert tetszett a Szentléleknek és nekünk” (ApCsel 15,28). Csak ezen az alapon tudják ajánlani leveleiket mint változtathatatlan igazságot minden hívő számára; ekként az apostolok nagyon is tudatában voltak a bennük lakozó Szentlélek jelenlétének. Mint látod, Barátocskám, hogy milyen egyszerű a dolog.

- Mindazonáltal, feleltem, nem értem, hogyan lehetek bizonyos afelől, hogy vajon Isten Lelkében vagyok-é? Hogyan érzékelhetem a magam számára az Ő bennem való igazi megnyilvánulását?

Szerafim atya így felelt:

- Hiszen már elmondtam neked, Gyermekem, hogy ez roppant egyszerű s részletesen elbeszéltem azt is, hogy hogyan jutnak el az emberek oda, hogy Isten Lelkében legyenek. Sőt, azt is, hogy hogyan tudjuk felismerni bennünk való jelenlétét. Mit akarsz még, fiam?

- Helyesen szeretném megérteni - mondtam.

Akkor Szerafim atya megragadta a vállam és így szólt: „Fiam, most mindketten a Szentlélekben vagyunk! De miért nem nézel rám?"

Azt feleltem: „Atyám, nem vagyok képes rád nézni, mert szemed merő ragyogás. Arcod ragyogóbb a napnál és szemem ég a fájdalomtól."

Erre Szerafim atya így szólt: „Ne félj, Gyermekem! Hiszen magad is ragyogóvá váltál, mint én. Magad is Isten Lelkének teljességében vagy. Máskülönben nem lennél képes olyannak látni engem, amilyen vagyok." Majd egészen közel hajolva hozzám a fülembe súgta: „Adj hálát az Úristennek az Ő irántunk mutatott kimondhatatlan irgalmáért! Látod, még csak keresztet sem vetettem, csupán elmémmel imádkoztam szívemben az Úrhoz, s azt mondtam magamban: Uram, add meg neki, hogy testi szemeivel is világosan láthassa a Te leereszkedését, amit ajándékozol szolgáidnak, amikor Neked úgy tetszik, hogy magasztos dicsőséged fényében megjelenj! S látod, Gyermekem, az Úr azonnal teljesítette szegény Szerafim szolgája alázatos imáját. Akkor hogyan is ne köszönnénk meg Neki a mindkettőnknek adott kimondhatatlan ajándékot? Gyermekem, az Úristen még a legkiválóbb remetének sem mutatja meg mindig az Ő irgalmát ily módon! Istennek kegyelme, mint szerető anya - mert neki úgy tetszett -, enyhít bűnbánó szíveden magának az Isten anyjának közbenjárására. De Gyermekem, miért nem nézel szemembe? Csak nézz, ne félj! Velünk az Úr!

Ahogy ezt mondta, arcára tekintettem, s erre még nagyobb tiszteletteljes félelmet éreztem. Képzeld csak el egy ember arcát a nap közepében, déli sugarainak vakító fényében, ahogy beszél hozzánk! Látod ajkának mozgását, szeme kifejezésének változását, hallod hangját. Érzed, hogy valaki átkarolja vállad, ámde kezét nem látod. hanem csak vakítóan fehér fénycsóvát köröskörül, jó néhány méteres körzetben. Vakító fényével megvilágítja mind a hótakarót, ami az erdei tisztást borítja be, mint a hópelyheket, amelyek rám is és a nagy sztarecre is hullottak. Elképzelheted, hogy micsoda állapotban voltam.

- Hogy érzed magad ? - kérdezte Szerafim atya.

- Rendkívüli mértékben jól - feleltem.

- De mimódon? Pontosan hogyan érzed magad?

- Olyan nyugalmat és békességet érzek lelkemben, amelyet szóval nem lehet leírni – feleltem.

- Barátocskám! - mondta Szerafim atya -, ez az a fajta békesség, amelyről az Úr beszélt tanítványainak: „az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom, amint a világ adja” (Jn1427) „ha a világból volnátok, a világ azt, ami az övé szeretné; de mivel nem vagytok a világból, hanem én választottalak ki titeket a világból, ezért gyűlöl titeket a világ” (Jn 15,19). S azok számára, akiket a világ gyűlöl, de az Úr kiválasztott, az Úr megadja a békét, amit most magadban érzel, a békét, amely - az apostol szavaival- „fölülmúl minden értelmet” (Fil 4,7). Az apostol ily módon írja le, mivel szavakban nem lehet kifejezni azt a jólétet, amit azokban hoz létre az Úristen, akiknek szívébe befecskendezte magát. A Megváltó Krisztus békének nevezi, mely nagylelkűségből jő és nem ebből a világból, mivel azt semmiféle világi, földi boldogság sem tudja az emberi szívnek nyújtani; maga az Úristen az, aki a magasságból adományozza, s ezért is nevezik Isten békéjének. De mit érzel még? - kérdezte Szerafim atya.

- Rendkívüli édességet - feleltem.

- Ő így folytatta: Ez az édesség, amelyről a Szentírás szól: „megrészegülnek a te házad bőségétől és gyönyörűséged patakjából itatod őket ”(Zsolt 35,9). S ez az édesség most szívünket tölti el és kimondhatatlan örömmel ereinken fut keresztül. Ettől az édességtől mintegy felolvad a szívünk, s mindkettőnk boldogsággal telik el, amit nyelv nem képes elmondani. És még mit érzel?

- Az egész szívemben rendkívüli örömöt.

Így folytatta Szerafim atya: - Mikor Isten Lelke leereszkedik az emberre és betölti az Ő ihletének teljességével, akkor az emberi lélek kicsordul - a kifejezhetetlen öröm hatására, mivel Isten Lelke mindent örömmel tölt el; mindent, amit csak megérint. Ez az az öröm, amiről az Úr beszél az Írásban: „Az asszony midőn szül, szomorúsága vagyon, mert eljött az ő órája; miután pedig megszülte a gyermeket, már nem emlékszik szorongatásaira örömében, hogy ember született a világra. Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét látlak titeket, és örvendezni fog szívetek és örömötöket senki sem veszi el tőletek” (Jn 16,21-22).

És mégis, bármily vigasztaló is ez az öröm, amit most érzel a szívedben, semmi ez ahhoz képest, melyet maga az Úr jelentett ki az Ő apostola szájával, hogy pedig ez az öröm az, „hogy szem nem látta, fül nem hallotta, sem az ember szívébe föl nem hatott, mit Isten azoknak készített, kik őt szeretik” (1Kor 2,9). Most előízét kaptuk annak az örömnek, s azok ilyen édességgel, jóléttel és boldogsággal töltik el lelkünket, mit mondjunk arról az örömről, amely a mennyben van előkészítve azok számára, akik itt a földön sírnak? És te, Gyermekem, eleget sírtál már e földi életben, és lásd, az Úr már ebben az életben ekkora örömmel vigasztal meg. S most már csak rajtunk áll, hogy „erőről erőre haladjunk” (Zsolt 83,8) és „eljussunk a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef 4,13) és így az Úr szavai beteljesülnek bennünk: „akik pedig az Úrban bíznak, megifjodnak erejökben, szárnyra kelnek, mint a sasok futnak és nem fáradnak el”; (Iz 40,31) „erőről erőre haladnak és megjelenik nekik az istenek Istene a Sionon” (Zsolt 83,8), a megvalósulás és a mennyei látomások Sionján. És csak akkor fog a mostani örömünk (amely most csak röviden és keveset jött hozzánk) megjelenni a maga teljességében és senki sem fogja elvenni tőlünk, mert csordultig töltődünk a megmagyarázhatatlan mennyei örömök által.

- Még mi mást érzel, Barátocskán ?

- Rendkívüli melegséget - feleltem.

- Hogyan érezhetsz melegséget, Gyermekem? Nézd csak, az erdőben ülünk. Kinn hideg van és lábunk alatt hó. Hüvelynél is vastagabb hó borít mindkettőnket, s a hópelyhek még mindig hullanak. Miféle melegség lehet az?

Azt felettem, olyasmi, mint a fürdőházakban, mikor vizet öntenek a forró kőre s gőz felhőkben gomolyog.

- Nem is! - folytattam. - Nincs a földön semmi, aminek ilyen jó illata lenne. Mikor még drága édesanyám élt, s én rajongtam a táncért, bálba és összejövetelekre járni, ő mindig Kazányból való illatszerekkel hintett be. De azok a szerek nem árasztottak ilyen csodás illatot.

És Szerafim atya, még mindig mosolyogva azt mondta:

- Én magam is ugyanúgy tudom, mint te, Gyermekem. S csupán azért faggatlak, hogy vajon te is ugyanúgy érzed-é? Ez valóban létező, Barátocskám! A legédesebb földi illat sem hasonlítható ahhoz, amit most te érzel. Hisz mindkettőnket Isten Szent Lelkének illata borított be. Mi is lenne ehhez hasonló a földön? Jól jegyezd meg, Barátocskám, azt mondtad nekem, hogy körülöttünk olyan meleg van, mint a fürdőházban. De nézd, sem rajtad, sem rajtam nem olvadtak el a hópelyhek. Sem a lábunk alatt. Annak okáért az a melegség nem a levegőben van, hanem bennünk. Ez a melegség az, amelyről a Szentlélek késztet minket az imádság szavaival kiáltani az Úrhoz: „melegíts engem a Te Szent Lelked melegével!” Ettől tartották melegen magukat a remeték és nem féltek a téli fagyoktól, mert általa úgy voltak öltözve, mintha szőnyegruhájuk lett volna - a Szentlélek által szőtt, kegyelem adta ruházatban. Így ennek valóságnak kell lenni, hisz Isten kegyelmének bennünk kell lakozni, a szívünkben, mivel az Úr mondta: „mert íme az Isten országa bennetek van” (Lk 17,21). Az Isten országa alatt a Szentlélek kegyelmét értette. Ez az Isten országa most mibennünk van és a Szentlélek kegyelme beragyog és kívülről melegít. S rengeteg finom illattal tölti be köröttünk a levegőt. Mennyei örömmel édesíti meg érzékeinket, s szívünket kimondhatatlan boldogsággal tölti el. Ez a mi mostani állapotunk az, amelyről az apostol szól: „mert az Isten országa nem étel és ital, hanem igazság, béke és öröm a Szentlélekben” (Róm 14,17). Hitünk nem emberi bölcsességnek meggyőző szavaiból áll, hanem a Léleknek és az erőnek megmutatásában (vö 1 Kor 2,4). Erről az állapotról, amelyben most vagyunk, mondja az Úr: „vannak némelyek az itt állók közül, aki nem ízlelik meg a halált, míg meg nem látják az isten hatalommal jövő országát” (Mk 9,1) Látod már, Gyermekem, hogy milyen - szavakkal el nem mondható - örömöt adott az Úristen most nekünk! Ezt jelenti a Szentlélek teljességében való lakozás. Azt írja Egyiptomi Szent Makáriosz (+390): „én a Szentlélek teljességében voltam”. Az Úr az Ő Szentlelkének e teljességével eltöltött minket, szegény teremtményeit - csordultig. Látod, Barátocskán, már szükségtelen megkérdezni, hogy az ember hogyan is jut el kimondhatatlan kegyelembe, ami most meglátogatott minket.

- Nem tudom, atyám, mondtam, megadja-e nekem az Úr, hogy később is oly élénken és tisztán emlékezzek Isten kegyelmére, amint most érzem?

- Úgy gondolom, válaszolt Szerafim atya, hogy az Úr segítségedre lesz, hogy ezt örökre megőrizd. Másként az Ő jósága sosem hajlana meg így, az alázatos imának, s nem előzné meg ily gyorsan a szegény Szerafim kérését; annál is inkább, mivel nem egyedül neked adatott megérteni, hanem rajtad keresztül az egész világnak is, azért hogy magad is megbizonyosodjál Isten munkálkodásáról és másoknak is használni tudjál. Az a tény, hogy én szerzetes vagyok, te pedig világi ember, teljesen mellékes. Amit Isten kíván, az a Belé és egyszülött Fiába vetett igaz hit. Viszonzásképpen - a magasságból - a Szentlélek kegyelmét kapjuk. Az Úr azt a szívet keresi, amely csordultig van telve Isten és a felebarát iránti szeretettől; ez az a trón, melyen ülni szeret és melyen égi dicsőségének teljességében megjelenik. „Fiam, add nekem a szíved! - mondja - és a többit én magam teszem hozzá” (vö Péld 23,26 és Mt 6,33). Isten országa belefoglalható az emberi szívbe. Azt mondta az Úr tanítványainak: „keressétek azért először az isten országát és az Ő igazságát! Ezeket mind megkapjátok. Hisz tudja a ti Atyátok, hogy ezekre szükségetek van” (Mt 6,32-33). Az Úr nem dorgál meg azért, mert földi javakat is használunk, mivel Ő maga mondta azt, hogy földi életünk körülményeinek következtében szükségünk van mindezekre a dolgokra. Mindarra, ami földi életünket békéssebbé teszi és utunkat a mennyei hazába megkönnyíti. Ez az, amiért Szent Pál apostol azt mondta, véleménye szerint nincs jobb a földön a jámborságnál és az elégedettségnél (vö 2 Kor 9,8-9 és 1 Tim 6,6). Szent Egyházunk pedig azért imádkozik, hogy az Úr által adassék ez meg nekünk. Ámbár baj, balsors és különféle szükség elválaszthatatlan földi életünktől, mégis az Úristen nem akarta és nem is akarja, hogy itt csak baj és nyomorúság legyen az osztályrészünk. Ezrét az apostol által úgy parancsolta, hogy „viseljétek egymás terhét és így teljesítsétek a Krisztus törvényét” (Gal 6,2). Az Úr Jézus személyesen adta nekünk az egymás iránti szeretet parancsát, amivel megkönnyíthetjük – e kölcsönös szeretettel vigasztalva egymást - a mennyei haza felé vezető utazásunk siralmas és szűk ösvényét. Miért ereszkedett volna akkor le a mennyből, ha nem azért, hogy silányságunkat magára vegye, s hogy végtelen jóságával és kimondhatatlan nagylelkűségével gazdaggá tegyen bennünket. Nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy Ő maga szolgáljon és soka üdvösségéért adja oda életét. Te ugyanaz teszed, Gyermekem. S miután láttad Isten irgalmát, mely nyilvánvalóan megmutatkozott neked, meséld el mindenkinek, aki csak üdvözülni kíván! „És azt mondta nékik: az aratnivaló sok, de a munkás kevés" (Lk 10,2). Az Úristen vezet minket ebben a munkában. Kegyelmének ajándékait adta nekünk azért, hogy embertársaink üdvözülésén munkálkodjunk. A kalászokat learassuk és Isten országába gyűjtsük, amennyit csak lehet. Gyümölcsözzünk neki – ki harmincszorosát, ki hatvanszorosát és ki százszorosát! Fiam, legyünk éberek, hogy ne kárhozzunk el ama bűnös szolgával együtt, aki a földbe ásta talentumát! Hanem igenis próbájuk meg utánozni az Úrnak azokat a jó és hű szolgáit, akik uruknak kettő helyett négyet, s öt helyett tizet hoztak! (vö Mt 25,14-30)

- Semmi kétség sem fér az Úr könyörületességéhez. Magad láttad, Barátocskám, hogy az Úr szavai, melyeket a próféták mondottak, bennünk most valósultak meg: „nem olyan Isten vagyok én, aki távol van, hanem olyan isten, aki közelben van” (Jer 23,23) Meg „ üdvözülésed a szádban van” (vö Deut 30,11-14, Róm 10,8-10, Mt 15,8-11). Még arra sem volt időm, hogy keresztet vessek, csak szívemmel kívántam, hogy az Úr adja meg neked, hogy megláthasd jóságát - annak teljességében, s Ő örömmel sietett kívánságomat megvalósítani. Egyáltalán nem dicsekszem, mikor ezeket mondom. S nem is azért mondom, hogy fontosságom neked megmutassam és féltékenységbe vezesselek vagy netán arra a gondolatra indítsalak, hogy én szerzetes vagyok, te pedig csak világi hívő. Nem, nem, Barátocskám! „Közel van az Úr mindazokhoz, kik Őt hívják segítségül hívják, mindazokhoz, kik segítségül hívják igazságban „ (Zsolt 114,18) „és személyválogatás nincs Őnála” (Ef 6,9), mivel az Atya szereti a Fiát „és mindent a kezébe adott” (vö Jn 3,35). Bárcsak mi magunk is szeretnénk Őt, Mennyei Atyánkat, igaz gyermek módján! Az Úr egyformán figyel szerzetesre és világi hívőre, feltéve, hogy mindkettő igaz keresztény és mindkettő teljes szívéből szereti Istent és beléveti hitét, mégha csak mustármagnyit is, s akkor hegyeket fog megmozgatni mind a kettő. „Egy ezreket s kettő tízezreket” (Deut 32,30). Maga az Úr mondja: „minden lehetséges annak, aki hisz” (Mk 9,23) és hangosan kiált föl Pál apostol: „mindent megtehetek Krisztusban, aki megerősít engem” (Fil 4,13). S nem maga Urunk Jézus Krisztus mondja még csodálatosabban azokról, aki hisznek benne: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek; s én kérem az Atyát” (Jn 14,12.16). „Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen!” (Jn 16,24)

- Úgy bizony, Gyermekem, bármit is kérsz az Úristentől, megkapod, ha az Isten dicsőségére vagy embertársaid javára való, mert amit mi embertársaink javára teszünk, azt saját dicsőségének valónak tekinti. S ezért mondja: „amit e legkisebbek közül egynek tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Ennélfogva kétségtelen, hogy az Úristen teljesíti kéréseidet, ha azok Isten dicsőségét illetik vagy embertársaid hasznára és épülésére szolgálnak. De még valami netán a te saját szükségedre, hasznodra vagy előnyödre szolgál is, éppen olyan gyorsan és szívesen fogja neked megadni azt az Úristen, feltéve, hogy legvégső szükség vagy kényszerűség követeli. Mert szereti az Úr azokat, aki Őt szeretik. Az Úr minden emberhez jó. Bőségesen ad azoknak, kik nevét szólítják és minden cselekedetében benn van nagylelkűsége. Teljesíteni fogja minden kérésed (vö Zsolt 144,19 és Zsolt 19,4-5), csak attól tartózkodj, Gyermekem, hogy olynat kérj az Úrtól, amire nincs égető szükséged, mert az Úr még azt is teljesíteni fogja Üdvözítőnkbe, Jézus Krisztusba vetett hited miatt, mivel „az Úr nem adja fel az igazak vesszejét a bűnösök részéért” (vö Zsolt 124,3). Hiszen Ő oly gyorsan teljesíti szolgája, Dávid kérését, de megkeresi őt, hogy elszámoljon vele, amiért feleslegesen zavarta valamiféle különleges szükség híján, és valami olyant kért az Úrtól, ami nélkül nagyon könnyen elboldogult volna.

- És így, Barátocskám, elmondtam és gyakorlati példákkal be is mutattam neked mindazt, amit az Úr és az Ő Anyja helyesnek tartott, hogy rajtam, méltatlan Szerafimon keresztül elmondjon és megmutasson néked. Most menj békével! Az Úr és az Ő Anyja legyen veled mindig, most és mindörökkön örökké! Ámen. Menj békével!

Egész idő alatt, attól a pillanattól kezdve, hogy Szerafim atya arca ragyogni kezdett, e ragyogás nem szűnt meg, és mindazt, amit a beszélgetés kezdetétől mondott, egészen mostanáig, úgy mondta, hogy ugyanabban a testhelyzetben maradt. A fény kimondhatatlan izzását, mely belőle áradt, saját szemmel láttam. A kész vagyok arra, hogy esküvel tanúskodjak az elmondottakról.

.....................

Megjegyzések:

1. Ebben a részben az imádságnak egy nagyon magas fokáról van szó, az extázisról, amikor a lélek elragadtatik az Isteni Misztériumok szemlélésére. Ilyenkor a szavakkal végzett imádság lerövidül, pl. „Uram, Jézus Krisztus, Istennek Fia, könyörülj rajtam, bűnösön”-ből már csak „Uram, irgalmazz” vagy csak Jézus nevének az ismétlése marad, és ez is megszűnik és kezdődik a szemlélődés. Semmiképpen sem az imádságnak az alacsonyabb szintjéről beszél, amint azt az utána következő példával is illusztrálja, Ugyanis ha az imádság alacsonyabb fokán megállunk és befejezzük az imádságot, megszűnik az Isten jelenlétében való időzés. Míg amikor erről az extatikus állapotról van szó, nem szűnik meg, sőt még jobban elmerül a lélek a szemlélődésben, Isten jelenlétében. Amíg az ember saját életében nem tapasztalta meg ezt, nagyon könnyen áldozatul eshet annak a kísértésnek, amely azt súgja neki, hogy az az elragadtatás, az a rendkívül magas foka az imádságnak, amiről hallott vagy olvasott, noha még az imádság alacsonyabb fokán imádkozik, de már megízlelte az imádság örömét, Isten jelenlétében, vigasztalásában van része. Amikor valóban elragadtatásban van, semmiféle kétsége ezzel kapcsolatban nem merül fel, és csak akkor tudja meg, hogy ez az. Mindaddig kétséges lehet, hogy vajon ez az állapot vagy sem. Amint Jézus mondta: „gyümölcseikről ismeritek meg a fát, …minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem”. Ha valakiben az elragadtatás után alázat, a szeretet és a többi erények növekednek, Istentől volt az elragadtatás, míg ellenkező esetben csak illuzió volt, az ördög csapdájába esett.
Mindazonáltal jó tudni, hogy milyen a lelki élet útja, s hogyan vezet az út a csúcsokra. Bővebben erről lásd: The Ascetical Homilies of Saint Isaac the Syrian, 23. fejezet

2. „Kegyelmet kegyelemre”: az evangéliumi szövegkörnyezetből és Szent Szerafim magyarázataiból egyértelműen a „kegyelmet kegyelemre” alak a helyes, hiszen az előzőleg adott kegyelemre még rátesz végtelenül sokat.

3. A görög szónak (katalambanó ) két értelme is van, ezért a mondat (Jn 1,5) kétféleképpen fordítható: „ a sötétség nem fogadta be” és „ a sötétség nem tudta erőszakkal legyőzni”. A szövegkörnyezet miatt jobb az utóbbit használni.

......................

Forrás:
Szárovi Szent Szerafim: A Szentlélek megszerzése, A Szent beszélgetése N. A. Motovilovval a keresztény élet céljáról, ford. Somlai György, Terebint, 1996, 63 oldal
http://users.freestart.hu/gyve/szerafim.htm

Szárovi Szent Szerafim:
Intelmeiből
Fordította Hidász Ferenc OFM

A lelki békéről (nyugalomról)

A lelki béke fájdalmak árán szerezhető meg. Az írás azt mondja: Tűzön és vízen kellett átmennünk, végül elvezettél a megenyhülésre (Zsolt 65,12). Akik Isten kedvében akarnak járni, azoknak sok fájdalmon át vezet az útjuk. Hogyan hirdessük boldognak a szent vértanúkat szenvedéseikért, melyeket Istenért viseltek el, amikor mi magunk a lázzal járó kisebb betegségeket sem tudjuk elviselni?

Semmi nem támogatja úgy a belső béke megszerzését, mint a hallgatás, s amennyire ez lehetséges: a szüntelen belső dialógus, s a lehető legritkábban a másokkal folytatott beszélgetés.

Nincs annál jobb, mint a Krisztusban megszerzett béke, mert benne megtörik mindenféle égi és földi szellem harci ereje. Mert nem a test és vér ellen kell hadakoznunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen. (Ef 6,12)

A lelki élet jele, amikor az ember magába mélyed és szívében titokban cselekszik.

Isten kegyelme az ilyen embert beborítja árnyékával, és eleinte nyugalmi állapotba kerül, majd ennek köszönhetően nyugalmon túli állapotba. Nyugalomban (békében) lesz része, vagyis jó lesz a lelkiismerete; nyugalmon túli állapotba kerül, amikor az elme önmagában szemléli a Szentlélek kegyelmét az írás szava szerint: békében van az ő lakóhelye (Zsolt 75,3).

Lehet-e nem örülni, ha az ember szemeivel érzékelhetoen látja a napot? De mennyivel örömtelibb az, amikor az elme belső szemével látja Krisztust, az igazság Napját. Akkor valóban angyali örömmel örvendezik. Ugyanerről az Apostol azt mondta: A mi hazánk a mennyekben van (Fii 3,20).

Aki rendületlenül kitart a nyugalom állapotában, az mintegy áldoztató kanállal meríti a lelki adományokat.

A Szentatyák elnyervén a nyugalmi állapotot, Isten kegyelmével beárnyékolva sokáig éltek.

Amikor az ember nyugalmi állapotba jut, akkor önmagából másokra is ki tudja árasztani a megvilágosított értelem fényét. Az ilyen embernek mindenekelott ismételgetnie kell Anna prófétaasszony eme szavait: Hivalkodás ne hagyja el szátokat (l Sám 2,3), és az Úr szavait: Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, akkor majd elég tisztán látsz ahhoz, hogy kivehesd a szálkát felebarátod szeméből (Mt 7,5).

Ezt a békét, mint egyfajta értékes kincset hagyta tanítványaira halála elott a mi Urunk Jézus Krisztus, mondván: Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek (Jn 14,27). Erről az Apostol is beszél: Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban (Fii 4,7); törekedjetek a békességre mindenkivel szemben, törekedjetek az életszentségre. Enélkül senki sem látja meg az Urat (Zsid 12,14).

Ezért tehát kötelességünk minden gondolatunkat, kívánságunkat és cselekvésünket arra összpontosítani, hogy elnyerjük Isten békéjét, s az Egyházzal mindig kiáltsunk hozzá: Urunk, Istenünk, békét adj nekünk (Zsolt 26,12).

A lelki béke megőrzéséről

Minden igyekezetünkkel arra kell törekedni, hogy őrizzük a lelki békét és ne háborodjunk fel a másoktól kapott sértéseken. Ennek érdekében feltétlenül tartózkodni kell a haragtól, és a figyelem segítségével óvni kell az elmét és a szívet, hogy megőrizze az egyensúlyt.

A másoktól kapott sértéseket közömbösen kell viselni és ránevelődni egy olyan állapotra, mintha a sértések nem is ránk vonatkoznának.

Az ilyen gyakorlat megszerezheti szívünk számára a csöndet és Isten lakóhelyévé teheti.

Csodatévő Szent Gergely életében látunk példát a szelídségre, akitől egy bizonyos utcanő nyilvánosan fizetséget követelt, merthogy vele hált volna; erre ő a legkisebb fölindulás nélkül egy bizonyos barátjának szelíden azt mondta: „Adj neki hamar annyi pénzt, amennyit követel". Az asszony, alighogy átvette a jogtalan fizetséget, ördögi megszállás áldozata lett. A Szent pedig imádsággal kiűzte belőle az ördögöt is.

Ha azonban elkerülhetetlen a felháborodás, akkor legalább fékezze meg nyelvét a Zsoltáros szava szerint: Zavart vagyok, szólni sem tudok (76,5).

Ilyen esetben példának vehetjük Trimifunti Szent Szpiridont és Szentéletű Szíriái Efrémet. Az első így viselte el a sértést: Amikor a görög császár parancsára bement a palotába, akkor a szolgák egyike koldusnak nézvén kinevette őt, nem engedte be a palotába, sőt még arcul is ütötte. Szent Szpiridon, mivel nem volt haragos természetű, az Úr szavának megfelelően odatartotta a másikat is (Mt 5,39). Szentéletű Efrém a pusztában böjtölvén egyszer a következőképpen maradt éhen. Tanítványa ennivalót vitt neki és az úton véletlenül összetörte az edényt. A Szent látván tanítványa szomorúságát, így szólt hozzá: „Ne búsulj, testvér; ha nem akart hozzánk jönni az étel, mi megyünk hozzá", így tehát a Szent elment, leült az összetört edény mellé, összeszedte az ételt és megette. Ilyen mértékben volt ő mentes a haragtól.

A harag legyőzését Nagy Szent Pajszij legendájából tanulhatjuk meg, aki arra kérte a neki megjelent Úr Jézus Krisztust, hogy szabadítsa meg a haragtól. Az Üdvözítő azt mondta: Ha le akarod győzni a haragot és vele együtt a felindulást is, semmit se kívánj, senkit se gyűlölj, se ne alázz meg.

A lelki béke megőrzéséhez el kell űznöd magadtól az unalmat, és a vidám lelkület megszerzésére kell törekedned; a bölcs Sirák szava szerint: Sokakat megöl a gond és nincs benne haszon (Sirák 30,24).

A lelki béke megőrzéséhez mindenképpen el kell kerülni mások megítélését is. A felebarát iránti megértéssel és hallgatással őrizhető meg a lelki béke. Amikor ilyen állapotban van az ember, akkor isteni kinyilatkoztatásokat kap.

Hogy az ember ne essék a felebarát megítélésének bűnébe, figyelnie kell önmagára, senkitől ne fogadjon el rossz híreket, és minden iránt úgy viseltessen, mintha hulla lenne.

A lelki béke megőrzéséhez minél gyakrabban magába kell szállnia és azt kérdeznie: Hol vagyok?

Eközben figyelnie kell arra, hogy a testi érzékek, különösen a látás, a belső embert szolgálják, és ne szórakoztassák a lelket érzéki tárgyak, mert kegyelmi adományokat csak azok kapnak, akik belső cselekvést végeznek és lelkükre éberen figyelnek.

Az aszketikus cselekedetekről

Mértéken felül nem szabad aszkézist végezni, hanem igyekezni kell, hogy barátunk - a testünk - hűséges és készséges legyen az erények végzésére.

Középúton kell haladni, se jobbra, se balra ne térj le az útról (Péld 4,27): a léleknek lelki eledelt, a testnek testi, a földi élet fenntartásához szükséges eledelt kell nyújtani. Nem kell a társadalmi élet elől sem elzárkózni abban, amit az a törvény szerint tőlünk megkíván, ahogy az írás mondja: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené (Mt 22,21).

Lelkünk iránt is megértéssel kell lenni gyengeségei és tökéletlenségei miatt, és hiányosságainkat elviselni, ahogy elviseljük felebarátaink hiányosságait, de nem ellustulni, hanem szüntelenül buzdítani magunkat a jobbra.

Ha esetleg sokat ettél, vagy valami olyat tettél, ami az emberi gyengeségből következik, ne háborodjál fel, ne tetézd bajjal a bajt, hanem férfias bátorsággal nekiállva a hiba kijavításának, igyekezz megőrizni a lelki békét az Apostol szava szerint: Boldog, aki nem ítéli el magát abban, amit helyesnek tart (Rom 14,22). Ugyanez a gondolat rejlik az Üdvözítő szavaiban is: Ha meg nem tértek, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába (Mt 18,3).

A munkától és betegségektől megfáradt testet elegendő alvással, étellel és itallal kell erősíteni, nem sajnálva tőle még az időt sem. Jézus Krisztus Jairus leányának feltámasztása után tüstént megparancsolta, hogy adjanak neki enni (Lk 8,55).

Bármiben is érünk el eredményt, az Úrnak kell tulajdonítanunk s mondjuk a Prófétával: Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget (Zsolt 113,9).

Harmincöt éves korig, vagyis az emberi élet deléig az számít nagy győzelemnek, ha az ember tisztán megőrzi önmagát, és sokan épp ezekben az években nem tartanak ki az erényekben, hanem letérnek a helyes útról tulajdon vágyaikhoz, amint erről Nagy Szent Vazul tanúskodik: Sokan sok mindent gyűjtöttek ifjú korukban, de életük deléhez érkezvén, a gonosz lelkektől rájuk mért kísértésekkel járó izgalmakat nem tudták elviselni, ezért mindenüket elveszítették.

Hogy az embert ne érje ilyen meghasonlás, mintegy próbaképp mérlegre kell tennie önmagát és egész életében figyelnie kell önmagára Szíriái Szent Izsák tanítása szerint: mintegy mérlegen kell lemérnie kinek-kinek a saját életét (Prédikációk 40.).

Krisztus világosságáról

Hogy szívedbe fogadjad és érezzed Krisztus világosságát, el kell vonni magadat, amennyire csak lehetséges, a látható dolgoktól. Miután vezekléssel és jócselekedetekkel megtisztítottad lelkedet, s közben őszintén a keresztre Feszítettbe veted hitedet, miután behunytad testi szemeidet, elmédet szíved rejtekébe kell merítened és kiáltoznod, szüntelenül segítségül híva a mi Urunk Jézus Krisztus nevét. Akkor attól függően, hogy mekkora buzgalom és heves vágy tölti el a lelket szerelmese iránt (vö. Lk 3,22), az ember a segítségül hívott névben édességet talál, amely felkelti benne a vágyat a felülről jövő megvilágosodás után.

Amikor az elme jó hosszan elmerül ebben a gyakorlatban, ez megérinti a szívét, s akkor felragyog Krisztus világossága, megszentelve a lélek szentélyét isteni ragyogásával, ahogyan Isten nevében Malakiás próféta mondja: És előttetek, akik félitek nevemet, felragyog az igazság Napja (4,2). Ez a fény egyúttal élet is az Evangélium szava szerint: Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága (Jn 1,4).

Amikor az ember belülről szemléli az örök fényt, akkor az elméje tiszta lesz, és nincs benne semmiféle érzéki kép, hanem, mivel egészen belemerül a teremtetlen jóság szemlélésébe, elfeled minden érzékelhetőt, már önmagát sem akarja látni, hanem szeretne elrejtőzni a föld szívébe, csakhogy el ne veszítse ezt az igazi jót - Istent.

...........................

Forrás:
Szárovi Szent Szerafim élete és tanítása, Összeáll. és ford. Hidász Ferenc. Nyolc Boldogság Katolikus Közösség, Homokkomárom, 1996, 112 oldal

Tartalom

Előszó 5
Szárovi Szent Szerafim legendája 8
Szárovi Szent Szerafim intelmei 33
Az Istenről 34
A hitről 35
A reményről 35
Az isten iránti szeretetről 36
Az Istenfélelemről 36
Lemondás a világról 37
A hallgatásról 38
Az önmagamra való figyelésről 38
A lélekről való gondoskodás 41
Mivel kell a lelket táplálni? 42
A lelki békéről (nyugalomról) 44
A lelki béke megőrzéséről 45
Az aszketikus cselekdetekről 47
Krisztus világosságáról 48
A könnyekről 49
A vezeklésről (bűnbánattartásról) 50
A böjtről 52
Az elme őrzéséről 54
A fecsegésről (bőbeszűdéségről) 54
A szívben jelentkező hatások felismeréséről 55
A betegségekről 56
Az alamizsnálkodásról 57
A gonosz gondolatokról és a test rezdüléseiről 57
A türelemről és az alázatról 59
A felebarátra vonatkozó kötelességekről és a felebaráti szeretetről 61
A felebarát el-nem-ítéléséről és a sértések megbocsátásáról 61
A túlzott aggódás ellen 64
A szomorúságról 64
A kétségbeesésrl 65
Jézus Krisztus világra jövetelének okairól 67
A tevékeny és szemlélődő életről 68
Szerafim atya imaszabályzata 70
Beszélgetés a keresztény élet céljáról 79
A zarándoknak, az imádság keresőjének elbeszéléséből 84
"Téli húsvét" Oroszföldön 91
Egy orthodox imádság a római katolikus hagyományban 96
Jegyzetek 99